Prágai Magyar Hirlap, 1924. augusztus (3. évfolyam, 173-197 / 621-645. szám)
1924-08-06 / 177. (625.) szám
Szerda, augusztus f. tfteJcW^GWt7fÍRZ*P % — (Megkezdődött a győri sakk verseny.) Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: Ma megkezdődött a második nemzetközi magyar sakkverseny a magyar sakkolimpikonok részvételével. Harminchat amatőrjátékos hat csoportban küzd a mesterekkel, akiknek sorában ott vannak Maróczy Géza és Abotiyi Tivadar is. — (Ünnepelt polgármester.) Komáromi tudósítónk jelenti: A'lapy Gáspár koniárom- ujvárosi polgármester tiszteletére a város képviselőtestülete társasvacsorát rendezett, amelyen közel kétszázan vettek részt. A megjelentek közül Huszár Elemér főispán mondotta az első fölköszöníöt a kormány- fóra, majd Alapy Gáspár kitűnő tisztviselői kvalitásait emelte ki. Palkovich László esztergomi alispán, Karcsay Miklós főjegyző, Aiitony Béla dr. esztergomi polgármester szintén az ünnepelt polgármester érdemeit méltatták. Az ünnepelt meleg szavakban adott kifejezést köszönetének. — (Komáromban nincsen reggel friss sütemény.) Komáromi tudósitónk jelenti: A komáromi államrendőrség büntető osztálya megbüntette a pékeket, akiket éjjeli munka miatt a szakszervezet feljelentett, ennélfogva a pékek délután 6 órakor sütnek kiflit és zsemlyét és reggel csak fonnyadt süteményt adnak a kávéhoz. Természetes, hogy a péksütemény nem fogy el és a pékek kénytelenek lesznek munkásaik egy részétől megválni. így sül vissza a szakszervezet okve- tetlenkedése, melyet az egész város lakossága — még a munkásság is — elitéi. — (Húsz százalékkal csökkent az állami költségvetés.) A Nar. Osvob. szerint az 1925.- évi 'költségvetés kiadásai 14,528 millió koronában áFlaipitoftták meg, úgy hogy az összes föladások 15.987 millió koronára rúgnák. A költségvetés kiadásai az idei költségvetéssel szemben 3764 millió koronával csökkentek, ugv hogy a jövő évi költségvetés 20 százalékkal alacsonyabb, mint az idei volt. — (Rövid szlovenszkói hírek.) Pozsonyból jelenti tudósítónk: ídubiesek Anna baziaii Asszony negyedórára őrizet nélkül hagyta kocsiban alvó ■héthónapos leányát, aki fölébredt, kiesett a kocsiból, de annak vasszerkezetén lógva maradt, ahol megfulladt. — A Pozsonyban vendégszereplő Ha- genbeck cirkusz napi bevétele 45.000 korona. A városnak 17.000 korouát ad le naponta vigalmi adóban. — Jenicsek Józsefnek, az Országos Rokkant Hivatal sikkasztó pénztárosának hatévi iegy- házas büntetését a brüimi legfelső bíróság jóváhagyta. J eliteseket, aki a pozsonyi államügyészség fogházában irodára van beosztva, Illavára szállítják. — A pozsonyi ligetben kifogták egy 30—40 év körüli úriember holttestét, amely már feloszlásban van. — Fekete Szilveszter 42 éves bicsei vasutast a gyorsvonat elgázolta. Sulyos sérülése'- vel a pozsonyi állami kórházba szállították. — (A Népszava és a Világ Szloveu- szkón.) Pozsonyi tudósítónk jelenti: Értesülésünk szerint a prágai kormány megengedte a budapesti Népszava és a Adlág szlovenszkói terjesztését. Még csak a szlovák teljhatalmú miniszter jóváhagyása van hátra, akinek — mint ismeretes — az a feltétele, hogy a szlovenszkói szlovák lapokat, Slov. Denniket, Slov. Politikát, Národni Denniket, Slov. Vychodot engedjék be Magyarország szlováklakta területeire, igy Békéscsabára, Kiskőrösre, ahol szlovákok élnek. — (Megalakult a magyarországi németek egyesülete.) Budapesti szerkesztőségünk jelenti tévéiemen: A magyarországi német közművelődési egyesület tegnap tartotta alakuló közgyűlését Gratz Gusztáv nyugalmazott külügyminiszter elnöklése alatt, aki beszédében hangoztatta, hogy a magyarországi németség együtt akar dolgozni az ország kultúrájának fejlesztése érdekében a magyarokkal. Az egyesület a kormány oltalma alatt akar működni és még mélyebbre akarja kiépíteni azt a kapcsolatot, amely a magyar és a német nép között van. Az egyesület tagjai ragaszkodnak nyelvükhöz, de magyaroknak vallják magukat. Az elnökség tagjaivá Klebelsberg Kunó gróf közoktatásügyi minisztert, Glattfelder Gyula és Rótt Nándor római katolikus és Geduli Henrik evangélikus püspököket választották meg. — (Felhívás!) Vettük a következő sorokat: A pápai állami tanitóképzőintézet a világháborúban hősi halált halt volt tanítványai emlékére az intézet főbejárójánál egy szobrászmükeretbe foglalt márványtáblát állít fel. A régi tanítványok kérik társaikat, tudassák azon hősi halált halt tanítványok nevét, akiknek elestéről vagy fogságban történt elhalálozásáról biztos tudomásuk van, hogy az emléktábláról az arra méltók nevei le ne maradjanak. Arra is kérik az intézet volt növendékeit, hogy az emlékmű költségeihez bank utján való átutalással hozzájáruljanak. Mindennemű közlés és adomány Juhász Imre tanár, Pápa, Júkái-utca 15 Ciliire küldendő. .................................. Mindennap megvannak a halottalnk... Prága, augusztus 5. Tegnap estefelé történt. A szerkesztőségben. A tőzsdék oszlopos jelentései már a szögre kerültek, az Írógép a napi munka kimúlásának lassúbb tempójával kattogott s az irógépes fiú biztosan azt kergette a gondolataival, hogy lesz-e eső estére, vagy derült augusztusi hangulat öleli-e meg a randevúját. Az egyik sarokban viccek gyújtója csillogott föl, a másikban száraz unalommal számolta egy kisasszony a tegnapi szám tudósításait, pénzt jelentő sorokra bontva a megirt életet. Ilyenkor hat óra felé fáradt már a hangulat. Kidőlt a toll és utálatos a papír. Ilyenkor harc folyik a szappan és törülköző körül, szerepet kap a ruhakefe s a lelkének felével kint van már mindegyik az ajtón. Egyszer csak megcsilingel a telefon. Hosszan, vészjóslóan. — Jntcrurbán, — mondja a gyorsíró, akinek sotha sincs és a telefoncsilingelásnél incg soha sem volt kéznél a ceruzája. És nyílik az ajtó és beröpül két selyem- papirosoldal, a cseh-szlovák sajtóiroda jelentése. És zörög a kilincs, csikorog az ajtó. amit már régen meg kellett volna kenni, a gyorsíró dühös, mert minden ajtónyilás ellop a fülétől egy messziről küldött szót és a kistáskás táviratkihordó az asztalra dob egy táviratot. Egy pillanat és a fáradtság elröpült. A munka láza elkapta az embereket s az újságíró j legérzékenyebb szervével, az idegével érzi a kötelességet. Az előbb lassan csoszogó perc rohanni kezd — mindjárt slussz lesz a nyomdában, kiáltja egy hang és egyszerre áll meg három toll és hallgat el az irógépkattogás. És rohan a nyomdába az utolsó perc szenzációja, A balkáni káoszból ideröpült hir, a lengyel—orosz határról fölorditott gépíegy- verkattogás és Szolyváról egy távirat: csendőrszurony és emberi élet találkozása amiatt, hogy sohase legyen többé háború. A következő percben ismét csönd van. Egyszer csak megszólal egy hang: — Három perc alatt négy halottat könyveltünk cl. Mindennap meg vannak a halottatok ... Mindennap Írjuk azt, hogy valakit kidön- tött a sorból, a boldogság és életszerelem frontjáról a nap, amely harsog a tiz év előtti múlt emlékeiből kifakadt jelszótól: ...soha többé háborút. És érezzük, hogy az élet arra kényszerít, hogy hazugságokkal tömjük meg a lelkünket és amikor elmegyünk a redakcióból, egyik sem néz az előszoba tükrébe, fél, hogy meglátja benne a nagy grimaszt, amit a lélek vág az élet felé. gHn. — (A pozsonyi Mély-utá kápolna százéves jubiletema.) Pozsonyi tudósítónk jelenti: A pozsonyi Mély-uti kápolnának szombaton délután kezdődött a három napra tervezett százéves jubileumi ünnepe. Pozsony katolikus lakosságának ezrei zarándokoltak ki a kies helyen lévő Mély-uti kápolnához, amelynek egyik nj harangját is felszentelték. A harangot az Orsolya-zárdából egy íetóiszitett kéfcíogatu kocsin körmenetben vitték a kápolnához. A menetben a ligetfalusi rózsafüzér egylet újonnan felszentelt zászlajával, a pozsonyi kongregációk és más vallásos egyletek vettek részt. A kápolna előtt Kazacsay Árpád apátplébános ünnepi beszédet mondott, ami után beszentelte az uj harangot, amely a „Béke királynője11 (Regipa pa- cis) nevet kapta. A várost és -a katolikus egyház- községet Molec Dani helyettes polgármester képviselte a szép ünnepségen, amely vasárnap és hétfőn szent beszédekkel és litániákkal folytatódott. Kóstoló A komáromi Dalegyesület gyönyörű kerthelyiségében egy papra visszavarázsolják a békét, amikor megmozdul a város, de meg a falu is és odaözöjütk a „Kóstolódra, amin jótékonycélu mulatságot tessék érteni. A háziasszonyok versenyre kelnek és egymásra licitálnak, melyik malacpecsenye ropogósabh és melyik kacsa van porhanyóbbra sütve? Emeletes kürtös kalácsok, hatalmas dorongfánkek, bámulatos leleménnyel díszített torták mosolyognak feléd, óh gyarló emberi halandó, aki nem bírsz ellenállni ennyi csábnak, de főképpen nem a szebbnél szebb leány és asszonyseregnek, mely ott sürög és forog körülötted és jól megetet, megfstat a jótékonyság szent nevében. Este persze helyt kell állnia, különösen a fiatalságnak és a földi javakért végig kell táncolni a gavallér túrokat, amint illik. Az árnyas utakon nesztelen tovatűnő párok — még a kiváncsi hold sem tekint utánuk — benn a teremben a tánc szédítő forgataga és a kerten végfighempölyögnek a keringő lágy hanghuUámai. Reggelre elfogy minden: étel és ital, csak a jókedv nöttön nő. S a Protestáns Nöegyíet alamizsnás pénztára megint megtelik egy időre a jótékony koronákból s idővel fel- bükkanik egy-egy eljegyzési hir, amiről csak igen kevesen tudják, hogy a „Kóstoló*4 szállítja inyes falatul a kisváros hír-étvágyának, (a—a) — (Síremléket kapnak a magyar nemzet jeltelen sírban pihenő nagyjai.) Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: A főváros tanácsa, mint ismeretes, elhatározta, hölgy a nemzet ama nagy halottjainak, Mik sórem- lék nélkül nyugesznak a Kerepesi-temetőben, művészi sireiipíé'ket. eamel. A kivitel költségeit a már évtizedek óta gazdátlan és gondozatlan sírok sírköveinek eladásából fogják fedezni. Körülbelül harminc síremléket emelnek. A többi 'között Türr István tábornok. Uüházy Ede színművész, Lechncr Jenő műépítész. Madarász József negyven- nyiofleas honvéd, Fadirusz János szobrász, Czuczor Gergely költő és Hermáim Ottó, a nagy természettudós kapnak sírköveit.-■» (Elkészült a Máv. reformtervezete ) Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: A Máv. reformtervezetével foglalkozó bizottság a tervezet első vázlatával elkészült és átnyújtotta a kormánynak, amely rendeleti utón fogja azt életbeléptetni. A tervezet főpontja az, hogy a Máv. kezelésében az eddigi bürokratikus szellem helyett az üzleti elv érvényesüljön. A reformtervezet keresztülviteléhez 25—30 millió aranykorona szükséges, miért is a bizottság javasol ia. hogy ezt az összeget a kormány kölcsönözze a Máv.-nak. |fo magyar ragu. fl te topod e»T — (A kassai magyar iskolákban megszűnik a délutáni oktatás.) Kassai tudósítónk jelenti: A kassai magyar iskolák délutáni oktatásának ügyében kedden kezdődtek meg a tanácskozások. Értesülésünk szerint a délutáni iskoláztatást teljesen meg akarják szüntetni. A tárgyalások a helyiségkérdést illetően sikerrel végződtek. A Kovács-utcai elemi iskolában a gimnázium magyar osztályait helyezik el, az elemi iskola pedig felköltözik a női gazdasági iskolába s igy a délutáni oktatás az uj iskolaév megkezdésekor megszűnik. Még augusztus van, de már ie&nap rám lehelt az ősz. Árva, megsár- guíí falevél feküdt a földön és a nap kacagott rajüa. Augusztus volt és forróság. A nap még tombolt, két kézzel szórta magából a pazar melegét. de a napfény vibrálásában inár ott húzódott a kesernyés mosoly: ember vigyázz, mert nemsokára utolsót lobbantok és aztán jönnek az egyhangú szürke napok, mikor ólmosan kopog a kávéház kira&Éíablfe&áii a szeptemberi eső, ember vigyázz: ma még élsz, ma még benned lobog a nagy életakarás és nem gondolsz a holnapra. És míg körül nyalt a napfény, belebnrko- lóztaan a sárga sugarakba. Olyan jó volt sütkérezni, nem gondolni arra, ami jön. beszivni a pillanat melegségét. Olyan jó volt a nap, mint egy szép asszony puha csókja, forró, mámoritó és andalító. Az óiét kacagott, mindenki örült a melegnek, a nyárnak és senki sem gondolt arra, hogy a perzselést szomorú egyhangúság: az ősz követi. Csak én láttam meg az ut közepén a sárga falevelet és rátapostam, hogy ne lássam az őszt. —ró. — ÍCseh-szlovákiai résztvevők a bécsi esperanto'kongresszuson.) Holnap, augusztus 6-án kezdődik Bécsben a XVI. esperanto világkongresszus, amely uj határkövet fog jelenteni az esperanto-nyelv terjedése terén. A kongresszusra több mint háromezer résztvevő jelentette be megjelenését és igy a kongresszus védnökségét Heinisch Miklós dr. az osztrák szövetséges köztársaág elnöke vállalta magára. Az ünnepies megnyitás augusztus 10-én lesz, de a bizottságok már holnap megkezdik működésüket. A kougresz- szuson az egyes országok nemzetiségei kü- lön-külön képviseltetik magukat. így a csehszlovákiai magyarok is külön csoportban jelennek meg. — (Megnyílik a leányinternátus Iglón) A Szent Domonkos-rendi szerzetesnők vezetése alatt megnyílik 1924. év szeptember 1-én az internátus Iglón. Felvételt nyernek az elemi, polgári és kereskedelmi iskolát látogató leánykák. Bővebb felvilágosítást nyújt az intézet főnöknője, Spisska Nova- ves, Lőcsei-utca 8. szám. — (Ekrazitos és revolveres nyitrai katonák.) Nyitrai tudósítónk jelenti: Napokkal ezelőtt három darab revolver tűnt el a helybeli 7. gyalogezred irodájából. A nyomozás megállapította, hogy a revolvereket Dufek János és Krajcsovics Pál katonák lopták el. Mindketten konokul tagadtak. Hozzátartozóiknál és szeretőiknél azonban házkutatást tartottak, amelynek eredménye meglepetésszcrü volt. Az eltűnt revolvereken kívül katonai fölszerelést, fegyvert, kincstári ruhákat és nagymennyiségű ekrazitot találtak elrejtve. Hogy mi volt a céljuk e dolgok fölhalmozásával, az még nem derült ki. Dufek konokul tagad. Az időközben Pozsonyba szállított. Kraj- csovicsot a napokban fogják kihallgatni, , Valamivel melegebb idő változó felhőzettel és csökkenő csapadékaikkal. A szél iránya nyugati és délnyugati lesz. — (Keleís/Jovenszkói hírek.) Kassai tudósítónk jelenti: Namesova Anna, az eperjesi Tátra Bank fiókjának 26 éves hivatalnoknője tegnap a kassai katonai kórházban fekvő egyik beieg ismerősét látogatta meg. A leány ismerőse ágyánál hirtelen rosszul lett s néhány perc múlva irtózatos kínok között kiszenvedett. Namesova az eddig lefolytatott nyomozás, szerint ismeretlen okokból ciánkálival megmérgezte magát. — Borzalmas szerencsétlenség történt az abauj- megyei Ujszállás községben. Ivanyek János gazda felelségével a búzát hordták be a csűrbe, midőn villám sújtott le, amely a csűrt felgyújtotta s mind a ketten porrá égtek a lángok között. — (Puliti elfogadta Kovács dr. kihívását) Kovács György dr., a párisi olimpiád vivő- versenyeinek magyar zsűritagja azért az inzultusért, mely őt Puliti olasz vívó részéről érte. Rády őrnagy cs Gerde Oszkár révén lovagias elégtételt kért. Puliti a kihívást elfogadta s megnevezte segédeit. Onatelli Domi- nicot, a fasciszta milicia őrnagyát és gróf Toncit, Livorno város polgármesterét. Kovács dr. segédei az érintkezést az olasz vivó- bajnok segédeivel már fel is vették. — (Nem tud fizetni a komáromi műn- kásbiztositó.) Komáromi tudósítónk jelenti: Az autonómiájától megfosztott kerületi mun- kásbiztositó pénztár egyre rosszabb anyagi helyzetbe kerül. Nem képes orvosainak tiszteletdijait folyósítani fizetési zavarok miatt. Kórházi számlái és gyógyszerárú tartozásai igen nagy összeget tesznek ki. A pénztárnak milliót meghaladó díjkövetelése van a munkaadóknál, akik szintén nem tudnak fizetni. — (A szlovenszkói villamosmüvek szövetsége) vasárnap tartotta — szlovenszkói Szerkesztőnk jelentése szerint — Iglón rendes. évi közgyűlését, melynek keretében megünnepelték az iglöi villamvilúgitási részvénytársaság fennállásának -30 éves jubileumát. Ez alkalommal az alapitó és azóta vezérigazgató Münnich Kálmánt egy értékes plakettel lepték meg, mely az crnyedetlcn munkát szimbolizálja. Vasárnap délután a Szlovenszkó minden részéből összesereglett villanytelepi igazgatók Iglófiiredre rándul- tak, ahol délben bankett, este közös vacsora és tánc fejezte be a szépen sikerült ünnepséget. — (LccateJll moiordeáektus miatt Amszterdamban leszállt.) Rotterdamból jelentik: Locateüi olasz repülő, aki eredetileg Amurdscnnel akart az északi sarkra repülni, motordefektus miatt tegnap kénytelen volt itt leszabtok Pisán keresztül Marseille, Laoísannc, Mamüreim és Wesel teleti érkezett Rotterdamba. Mivel a motor-defektust tegnap nem sikerült kijavítani, Locateüi, aki mellé a kormány hét t’sztet rendelt kísérőül, csak holnap indul tovább. — (Egy kacsa 225 nap alatt 225 tojást tojt.) A rekordok világában élünk s ma már minden téren igyekeznék az emberek rekordot teremteni. Még az állatoktól is rekordé* kivárnia.* már. Az angolországi Bení- leyben baromfikiállitást rendeztek s ez alkalomból egy suííolti gazdasszony érdekes módon tett tanúságot arról, hogy ő milyen hasznos kacsákat képes nevelni. Egy kacsája a kiállítás idejében minden nap tojt egy tojást: 225 nap alatt kétszázhuszonötöt. Mindegyik tojás szép és egészséges volt. A kacsa ezzel rekordot teremtett. A derék suffolti gaz- dasszonyt kitüntette a kiállítás vezetősége. xx Fővárosi nívójú uriszabóság MAR- KOVICS és SAKULIN, Kosice. Fö-utca 48. Telefon 697. sz. xx Angol import férfi szövetek ENGLÁN- DER és MARKOVICS cégtíél Kosice, Fö- utca 48. Telefon 697. Volt bolgár miniszterek szökése a fogházból Szófia, augusztus 5. Aíanazov Ncdeliko s Christo Stojanov volt miniszterek tegnap Kirí! Lazarov kommunista vezérrel és Ycr- banov őrrel együtt megszöktek a fogságból. A fogház igazgatósága csak ma fedezte fel a szökést s a kutatás eddigi eredményei szerint a miniszterek már Jugoszláviában vannak. A vizsgálat kiderítette, hogy a szökést nvár napokkal ezelőtt előkészítették s a kórházban fekvő Atanas kezelőorvosa közeli rokona volt a miniszternek