Prágai Magyar Hirlap, 1923. december (2. évfolyam, 273-295 / 426-448. szám)
1923-12-25 / 292. (445.) Távirati kiadás
% Kedd, december 25. Megsemmisítették Nagy képviselő mandátumát Prága, december 24. A választási bíróság szombaton foglalkozott Nagy Gyula komímmésta képviselő választásának ve rif Stációijával. Nagy választását azért kellett tijból megvizsgálni, mert a beiiigyminiszterium közlése szerint Nagy megválasztása idején egyáltalában nem volt cseh-szlovák állampolgár. A választósi biró- sg tekintettel ama, hogy a legfelsőbb köz- igazgatási bíróság a belügyműtiszíeriumnak ezt az állítását igazolta, megsemmisítette Nagy mandáuimát. Mit végzett a nemzetgyűlés karácsonyig Prága, december 24. A nemzetgyűlés őszi ülésszaka október .10-án kezdődött. Az ülésszak íegjelemöség- teljesebb momentuma Benes külügyi és Becska pénzügyminiszter költségvetési expozéja nyomán megindult vita volt. A képviselőház ötvenkét nap alatt huszonhat ülést tartott, melyen 206 szónok szólalt föl. A költségvetési vita kilenc üléssel 8 napig tartott. A költségvetési javaslatnak Srdinkó főelőadón kívül 17 előadója volt. A költségvetési vita során 127-en szólaltak föl: 53 kormánypárti és 74 ellenzéki szónok. A külügyi vita három napig tartott, ennek során csak 23 beszéd hangzott el. A költségvetésűi- és a külügyin kívül nagyobb vita a vagyondézsma és a vagyonnövekedés! adóról szóló törvény novellájának és az építkezési törvényjavaslat tárgyalásakor volt. A képviselőházi bizottságok közül legnagyobb tevékenységet a költségvetési bizottság fejtett ki, mely 38 ülést tartott. A 13 bizottság és a 2 albizottság összesen 98 ülésre gyűlt Össze. A képviselőházban személyi változás nem történt, mindösze megszűnt a haladó szocialisták pártjának klubja. Modracsek képviselő ugyanis viszalépett a cseh-szlovák szociáldemokrata pártba. Hudec és Stejskal képviselők pedig a cseh nemzeti demokrata párt klubjának hoszpitánsai lettek. A szenátus 18 ülést tartott. A kö! tég vetési javaslatot a plénum három ülés alatt elintézte. A vita során 55 beszéd hangzott "el. A külügyi vitában tizenheten vettek rész. A bizottságok közül a költségvetési bizottság tizenkét ülést tartott. Két szenátor: Konecny és Sióján meghalt. Utódai Holy és Koukal lettek. Á nemzetgyűlés két háza 29 törvényjavaslatot megszavazott, 20 javaslatot csak a képviselőház és 8 javaslatot csak a szenátus tárgyalt le. Ezek a javaslatok a nemzetgyülé's újévi utáni ülésszakának tárgyalási anyaga lesznek. Az 1924 évi fegyvergyakorlatok Tisztek közül az első tartalék 2., 4. és 6. évfolyamát, a legénység közül pedig az 5. és 7. évfolyamot hívják be. Prága, december 24. 1924-ben a fegyvergyakorlatokat két részben fogják megtartani. Az első fegyvergyakorlat az április 1 és julius 28 közötti időszakba esik, míg a második fegyvergyakor- íatoí a pozsonyi és ungvári katonai parancsnokság területén augusztus 1-től augusztus 28-ig, a prágai és brifnni katonai parancsnokság területén pedig augusztus 11-től szeptember 6-ig tartják meg. Az első íegyvergyakor- latra az első tartalék két tiszti és egy legénységi évfolyamát, a második íegyvergyakor- latra pedig az első tartalék egy tiszti és egy legénységi évfolyamát hívják be. Tisztek közül az első tartalék 2., 4. éis 6., a legénység közül pedig az 5. és 7. évfolyamokat hívják be, továbbá azokat, kiket 1923-ban mentesítettek a fegyvergyakorlat alól azzal a kötelezettséggel, hogy azt 1924-ben teljesitik. A póttestek idejekorán fogják a behívókat szét- küldeni. Az első tartalék 5. évfolyamát az első fegyver gyakoriatra, a többit pedig a második fegyvergyakorlatra fogják behívni. A gyalogságnál minden századihoz két tartalékos tisztet (az első tartalék 2. évfo’yamát), a tüzérséghez a második fegyvergyakorlat alkalmával az* első tartalék 2. évfolyamát, a műszaki és vasuitl csapatokhoz pedig az 1. tartalék 2. és 4. évfolyamát hívják be, Franciaország pénzügyi válsága Lilié, december 24. (Havas.) Loucheur tegnap beszédet tartott a belpolitikai kérdésekről és hangsúlyozta, hogy mindenekelőtt a francia pénzügyi politikát kell rendbehozni, melynek az infláció és a frank krízise ellen kell irányulnia. Az állam és egyház viszonyáról beszélve kijelentette, hogy a vallásszabadságot tiszteletben kell tartani s a legnagyobb határozottsággal szembe kell szál'ani a jobboldaliaknak azzal a törekvésével, hogy rég intézett kérdéseket ismét szőnyegre hozzanak. ________________ A Times a cseh Babilonról. A prágai cseh lapok különös előszeretettel hivatkoznak az olyan nagysnlyu lapoknak, mint a londoni Times Csehszlovákiáról írott cikkeire. A Národni Llstyt legutóbb kánkánt járt örömében hogy a Times az ő szájaize szerint foglalkozott a cseh-szlovák földbirtokreformmal. Egyszerre azonban megváltozott a hangulat, mert a Times — ugyiátszik, informátorainak tudta nélkül — cikket közölt a cseh-szlovák köztársaságban uralkodó állapotokról. A köztársaságot a cikk cseh Babi'onnak nevezte, mivel a nyelvkérdés szerinte Cseh-Szlová- kiábati olyan bonyolult és olyan zavaros, mint annak idején Babilonban volt. A cseh lapok azóta nincsenek elragadtatva az eddig bálványozott „világtekintélytől." ________ Ki fli János szerencséje r- A Prágai Magyar Hírlap eredeti regénye — Irta: Schöptlin Aladár Kifli János ekkor erősen megfogadta, hogy holnap majd erőt vesz mértéktelen tiszteletén és végre valaha r a magához ragadja vőiiegényi jogait. Elhatározását még á'.ltfe abban a pillanatban is, mikor délután négy órakor Irma bárónő szobaijába lépett. Irina bárónő is, mintha tudott volna valamit, az anyjával tegnap folytatott beszélgetésből. Pajkos mosollyal nyújtotta a homlokát a szokásos csókra s aztán mintha még várt volna valamire, csaknem kérdőiéig pillantott fel rá. Kitti Jánosnak eszébe jutott, hogy hát ha az öregasszony fecsegett valamit és rettenetesen el'szégyelto magát. Szégyeneiében olyan zavarba jött, hogy szólni is alig tudott. Irma bárónő segíteni akart rajta, a szokottnál is kedvesebb volt vele, tréfált, megfogta a kezét, fecsegett, epcdőn nézett rá, mutogatta, hogy szerelmes, de mindez már nem fogott Ki:tli Jánoson, ö csak mosolygott •kényszeredetten, olyan volt, mintha meg volna fagyva. Erre azán Irma bárónő is elkedvetlenedett. Szótlanul ültek a divánon egymás mellett, zavar és rosszkedv ékelődött közéjük. írnia bárónő unatkozott, a vőlegény íredig boldogtalan vett és legjobban szeretett volna elszaladni örökre. Nagyon kínos óra volt és mind a kelten örültek, mikor vége .'lett és indulhattak a cukrászdába, ahol legalább nem kellett egyedül négyszemközt lenniük. Uzsonna irtán úgy került, Ivogy Szere- cseny valami újabb nagy üzleti tervét magyarázta Kitti Jánosnak, az utcán is folytatta magyarázatát, úgy hogy Irma bárónő Vasady Pali kíséretére szorult. Pali ezt kérdezte: — No, bárónő, hogy megy a dolog? — Megy, megy — Meít a bárónő. — Csak az a baj, hogy ez a János nagyon is nagy csacsi. _ Mit csinált már megint? — kérdezte Pali. — Nem Gsönálit az semmit — felelt* Irma bárónő kedvetlenül — Hiszen éppen az a baj, hogy nem csinált. Képzelje, mióta a vőlegényem, azóta meg se csókolt. Pedig majd eleped szegény. De nem mer. — Vasady Pali szívből elkaoagta magák — Ejha — mondta, mikor szóhoz jutott. — Talán nem elég szerelmes? — Szerelmes az, abban nincs hiány. De bátorsága nincs. Túlságosan tisztel, azt mondta az anyámnak. — És az magának baj? — kérdezte Pali csöndes iróniával. — Szeretne vele csóko- Ioztfí? • „ — Ugyan, ne bolondozzon — felelt Irma bárónő bosszankodva. — Nem én rólam van szó, hanem ő róla. Mondom, majd megveszekedik ... A bátorsága hiányzik és én csak nem kezdem a csókoló zást*. írnia bárónő is elnevet te magát. Mind a ketten nevettek. Aztán Pali némi hallgatás után ezt mondta: — Nem csodálatos, hogy majd megveszekszik. Tudja, hogy én is kezdek ugyanúgy tenni? — Mit beszél, — mondta Irma bárónő elcsodálkozva. — Nézze, bárónő — mondta Pali, csaknem suttogva és hátranézett, elég messze vannak-e fölük a többiek. — Én nem tudom, mi van vélem, de az utóbbi időbn kelleténél többet gondolok magára. Alighanem szerelmes vagyok. — Ugyan, kérem, ne bolondozzon — mondta a bárónő kedvetlenül. — Mire való ez, nincs ennek semmi értelme. — Értelme nincs, de azért mégis úgy van — mondta Pali, nem ijedve meg a báA mexikói fe’kelők nagy veresége Páris, december 24. A Havas-ügynökség veracruzi jelentése szerint a felkelők ismét kénytelenek voltak kiüríteni Pueblát, melyet a kormánycsapatok heves harc után elfoglaltak. Gastro tábornok, a felkelők vezére, a város védője, súlyosan megsebesült. Ellentétek a lengve! szocialista pártban Varsó, december 24. A varsói lapok jelentései szerint Barlickl képviselő, a szocialista párt parlamenti klubjának eddigi elnöke lemondott. Barlickl visszalépése a szocialista pártban tapasztalható bizonyos ellentétekre vezethető v?s~-t r parlamenti klubnak az uj kormánnyal szemben él- fogalt állásfoglalásával kapcsolatban. /jAPlHIREK — (A prágai meteoroJőg'ai intézet időjósfása) december 25-ére: Enyhébb Idő várható. * — (Masaryk és Benes pénteken érkeznek Prágába.) Benes külügyminiszter a Ldo> vé Noviny értesülése szerint e napokban fejezi be a francia és angol politikusokkal folytatott tárgyalásai Kedden Svájcba utazik Masaryk köztársasági elnökhöz, akivel együtt valószínűen pénteken érkezik Prágába. — (Rendőrkémek kisérték Esterházy Lujzát lengyelországi utján.) Pozsonyi tudósítónk jelenei: A pozsonyi államügyészség fogházában vizsgálati fogságban lévő Esterházy Lujza sorsában semmiféle íorduia* ma még nincs. Beavatott helyről szerzett értesüléseink szerint a letortóztatás tulajdoniképpen;’ oka a Tamovban elfogott két levél voűit. Estenháy Lujza ugyanis a lengyelországi Tar- novban jjrtv ahol a főposíána vitt két levelet. Az utcán eső érte utol. A grófnő felnyitotta ernyőjét és ezalatt valaki rejtélyes módon e'eme!te hóna alól a két levelet Ez a valfeki nem lehetett más, mint Pozsonyból utána küldött rendőrkém vagy propaigacsnás, aki azután a két levelet a hatóságnak adta át Az egyi'k levél egy angol ujságir óisme r ő s é írek szóit és ebben a grófnő arra hívta fel az újságíró figyelmét hogy a köztársaság elnöke egy elrek Vitáit főherceg; kastélyban (Kisüapoícsánybain) üdül. A másik levél Osz- tpnburgntak szólt és egészen magántermészetű. — (Letartóztatott keresztényszociallsta párttitkár.) Selmecbányáról táviratozzak: Szikora Béla Selmecbányái keresztényszocialista párttitkárt a Selmecbányái járásbiróság vizsgálóbirája előzetes letartóztatásba helyezte nyilvános nép- gyűlésen elkövetett állitó’agos államellenes izgatás vétsége miatt A párttitkárt a csendőrök december 20-án a besztercebányai törvényszék fogházába kisérték. rónő kedvetlen hangjától. — Maga mióta jó módba került, olyan ragyogó kezd lenni, olyan csábítóan szép, hogy nekem a szívemre ment. — Kérem, Vasady, ne beszéljen ilyeneket — feleli a bárónő. — Tudja, hogy ennek nincs semmi értelme, hát mit alkar? — Nincs semmi értőimé, de hátha csak mia nincs — mondta Pali szemtelenül. — Nem lehetne remélnem, hogy későbbi időpontban, majd valamikor az esküvő után — Kitti mellett fog va'alki kelleni, valaki, aki úriember. Miért ne lelhetnék én az? Irma bárónő nagyon határozott hangon mondta erre hidegen, harag nélkül, annál teljesebb elutasítással: . — Nekem most tulajdonképpen azt* kellene tennem, hogy rögtön elkergessem magam mellől. De nem teszem, azért, hogy tévedésben ne maradjon. Megmondom tellát magának, hogy téved, ha azt hiszi, hogy én az eddigi nyugtalan, kalandos életemet akarom folytatni férjhez meneteleim után. Maga kikémlelte a régi dolgaimat, hát jól van, nem úgy éltem, mint egy apáca, vitt magával a szegénység, meg az anyám kalandos életstílusa. Most1 azonban meguntam, az első fiatalság bohóságain túl vagyok, megkomolyodtam, rendes életre, tisztességes társadalmi pozícióra vágyom. Tisztességes felesége akarok lenni annak a tisztességes embernek, aki elvesz feleségül. És az is leszek. Ezt vegye egyszer s mindenkorra tudomásul. Ha lkodig még egyszer ilyeneket beszél nekem, mint most, hát akikor kijelentem, hogy meg mondok mindent a vőlegényemnek. — Nekem is lehet a számlára némi mondanivalóm, —■ mondta Vasady Pali sápadt düh vei. — Hát mondja el neki. akár még ma. Nem félek tőle. Tegye próbára, melyikünknek van nagyobb hatalma fölötte felelt Irma bárónő bátran. Megáit és megvárta — (A bártfai községi tisztviselők választása.) Bártfai tudósítónk jelenti: Bártfa városa talán az első szlovenszfrói község melynek szervezési szabályrendeletét az uj községi törvény alapján alkották meg. Az újonnan szervezett tisztviselői állások betöltése a de- cemb. 21-én megtartott képviselőtestületi gyűlésen megtörtént. Az összes állásokra az eddigi tisztviselőket választották meg. egyhangúlag, kivéve a közigazgatási előadói állást, melynek betöltését függőben hagyták. — (Szerencsétlenség egy építkezésnél Pc zsonyban.) Pozsonyi tudósítónk Jelenti telefonon: A Szlovák Építő részvénytársaság Török-utcai építkezésénél súlyos szerencsétlenség történt Egy cementfal lebontásánál a fal ledőlt és két munkást maga alá temetett Minarik István kőműves oly súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba kellett szállítani. — (Cseh-szlovák állampolgárokat utasi íottak ki Romániából.) A prágai lapek megcáfolták azt a hirt, hogy a román kormány megszüntette az úgynevezett kis határforgalmat Oseh-Szlovákia és Románia között. A Li- dové Noviíiy most arról értesül, hogy a cáfolat nem helytálló, mert a kis hatánorgalcm már több rrrnt egy hete szünetel. Nagyszöl- lösi jelentések szerint a román kormány műiden megokolás nélkül kiutasttotta a határ- menti zónában tartózkodó cseh-szlovák állampolgárokat. A kiutasítottak között egy ruszin lelkész is van. — (Uj vasútvonalak Szlovenszkóban.) A Ceské Stovo értesülése szerint Szlovenszkó- ban a jövő év folyamán kiépítik a Zólyom— korponai 35 km. hosszú vasútvonalat. A morvaországi Vese Üt és a szlovenszkói Váguj- helyt összekötő vasutavonalat, mely Miaván fog keresztülihaladni és 68 kTométer hosszú lesz, 1926 közepe táján készíttk el. Ezenkívül rövidesen hozzákezdenek a Handlova—FT- sőstubnya 18 kilométeres. Üngvár—Muekáos 47 kilométeres, Vöröskő—Margltíalva 98 kilométeres. Munkács—Bűki—Huszt 65 kTonié- terös és Titrdosin—Po’ihora 29 kilométeres vasútvonalak építéséhez. — (Beszüntetett vonatiáratok Legenye- raihály és Mezölaborc között.) A Mezőlaborc és Legenyemihály közötti vonalon december 31-től kezdve beszüntetik a 412. számú személyvonatközlekedés ét. Indul Mezőlaborcról 22 óra 7 perckor, érkezik Legenyenrhályra l óra 10 perckor. Január elsejétől kezdődően ugyancsak beszüntetik a 413. számú személy- vonat1 közlekedését. Nz a vonat 3 órakor indul Legenyemihályról és 6 óra 35 perckor é rk e zi.k M e zőlab o rcra. — (Huszonötéves tanítói jubileum.) Seregről jelenti tudósítónk: A sőregi római katolikus népiskola tanítója, Gulyás Pál nemrégen ünnepelte sőregi tanttói működésének ■huszonötödik évfordulóját, mely alkatommal kellemes meglepetés érte. Ugyanis ifi- Szó István a község volt birájának Amerikában élő fia, kedves levéllel, a saját fényképével és egy tíz dolláros bankjeggyel lepte meg. amíg a többiek utolérték, belekarolt a vőlegényébe és többet rá se nézett Vasady Palira. Pali fojtott díihvel hallgatta az öreg báróné fecsegését, akinek különös jókedve volt! és valami tréfás történettel igyekezett ő:l mulattatni. Alig bírta megáTani, hogy rá ne fönmedjen az öreg asszonyra s legalább rajta ki ne töltse a dühét. Legjobban az dühö- srtette, hogy most már nem mehet Kiöli János elé az Irma bárónő előéletével. Elkésett, Kifli János már nem hinne neki, ha hinne is, nem szakadna el a menyasszonyától, aki a legrosszabb esetben is He tudná vermi a lábáról valami ügyes színpadi jelenettel, öt pedig menthetetlenül meggyülölné és ez bajokra vezetne az Uiri bankban, ahol anélkül is balok kezdenék már mutatkozni. XIX. Az anyabáróné ugyan az mondta, nem szabad szamárságokat csinálni, <a dolgokat vakimerősködéssel elrontani, de Irma bárónő mégis csak azt mondta: — Igenis anyám, meg fogom Kittinek mondani az én verziómat a dolgokról. Előbb-utóbb úgyis meg fogja hallani, csoda, hogy már eddig is nem hallotta meg. Inkább tőlem tudja meg, mint mástól. Van olyan biztosan a markomban, hogy az legyen neki a hiteles, amit én mondok. Délután fekete pongyolában fogadta Kitli Jánost. Az arca halovány és komoly volt, a mozdulatai bágyadtak és bünbánóak, egész lénye inagábaszállást és lemondást sugárzott, mintha első áldozásról jönne, Kitli. János ijedten rézett rá, azonnal megérezte. hogy valami nagy és elhatározó dolog készül. Leültek a pamlagra, a bárónő csöndes hangon kérdezgette közömbös dolgokról, aztán egyszerre fölkelt, betette az , anyja szobájába vezető ajtót és félhaugon. melyben könnyek rezegtek, Kitli János kezét a