Evangélikus liceum, Pozsony, 1914
12 Különösen Boszniára és Hercegovinára, az akkor még csak katonailag megszállt tartományokra vetett szemet. A sokféle aknamunkára királyunk 1908-ban Bosznia és Hercegovina bekebelezésével, azaz annexió- jával válaszolt. E tett a nagyszerb remények halálharangja volt. Csoda-e, ha az addig inkább csak lappangó gyűlöletnek valóságos vulkánja tört ki ellenünk Szerbiában? Az egész ország lázban volt s követelte a háborút, úgyhogy a nagy harci lárma monarchiánkat is nagyobb katonai készülődésekre kényszerítette. De a kardcsörtetés nem sokáig tartott. Szerbiát pártfogói, az entente hatalmai, első sorban felbujtója és főfő pátronusa, Oroszország cserben hagyta. Erre Szerbiának meg kellett hátrálnia. Mi több, ünnepélyesen ki kellett nyilatkoztatnia, hogy elismeri az annexiót, feloszlatja az ellenünk felfegyverzett bandákat és a jövőben jó viszonyban fog élni a monarchiával. Mindez azonban csak ígéret maradt. A valóságban az izgatás fokozott erővel folytatódott. Egyesületek alakultak, mint a hírhedtté vált „Národná odbrana,“ azon célzattal, hogy minden eszközzel előkészítsék az annek- tált tartományok meghódítását. Minthogy pedig időközben az orosz is megkezdte készülődéseit a velünk és a németekkel való leszámolásra, attól is egyre határozottabb biztatást nyertek. Majd jött 1912-ben a Balkán-háború. A könnyű sikerek fejébe szálltak a csekély intelligenciájú, de túltengő önérzetű népnek és oly ellenséges magatartást tanúsított a monarchia ellen, hogy ismét részleges mozgósításra kényszerítette azt. A következő évben saját szövetségeseivel, a bolgárokkal kitört új háború egy időre még egyszer elvonta Szerbia figyelmét Boszniáról és a gazdag Macedóniára irányította. De ha arra számított valaki nálunk, hogy a rút aknamunka véget ért, úgy keserves csalódás várt reá. A látszólagos nyugalomnak váratlan-hirtelen a világ- történelem egyik legszörnyüségesebb bűntette vetett véget.
