Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2006
Nikodém Gabriella: A Levélbélyeggyűjtők Első Hazai Egyesületének története
vetelek legszorgosabb látogatói között. Új fordulat volt, hogy a tagok családjuk nőtagjaival kezdtek megjelenni. „Ez a körülmény az estéknek kedves, családias jelleget kölcsönzött, jóleső kedélyességet és élénkséget árasztott, és vonzóvá tette az összejöveteleket. Az egyesületben megfordult külföldi vendégek nem győzték az egyesületnek ezt a specifikumát eléggé magasztalni.”21 Dr. Déri Ernő választmányi tag indítványára elhatározták, hogy a budapesti gyűjtők számára egy találkozási helyet létesítenek, ahol nem csak az egyesület tagjai, hanem valamennyi budapesti gyűjtő megjelenhet. Ettől kezdve két és fél éven át a József téri Wagner kávéházban naponta este 6 és 8 között gyűltek össze a filatelisták. Mivel azonban úgy ítélték meg, hogy az ott megjelent társaság az idők során nagyon felhígult, beszüntették az összejöveteleken való megjelenést.22 Viszont ennek következtében 1902-re 11 új taggal, köztük vidékiekkel gyarapodott az egyesület. Az egyesületi értesítő kiadása gyakorlatilag már a megalakulás pillanatától napirenden volt, amelynek szervezési és anyagi feltételei 1903-ban Schomann Antal hathatós segítségével jutottak a megvalósulás szakaszába, eredményeként végre megjelenhetett A Bélyeggyűjtő címet viselő szaklap. 1905-ben megrázó hírt kaptak az egyesületi tagok. Leköszönt elnökük, Richter Lajos egész gyűjteményét a lipcsei Senf cégnek adta el. Gyűjteménye a köztudat szerint 16 000 darab fűzeden kartonlapot tartalmazott, amelyek 400 mappát töltöttek meg. Katalógusárát 700 000 márkára becsülték, hogy Richter valójában mennyiért adta el, nem tudhatjuk. A Bélyeggyűjtő így kommentálta az esetet: „Richter tanár úr gyűjteményét eladta, ezt bírálni nem szabad és nem lehet. A gyűjtemény az ő legsajátabb tulajdona volt, amellyel kénye- kedve szerint tehetett, amit akart, de... mindenki és joggal azt várta, hogy Richter úr legalább iparkodni fog az ő gyönyörű, némely tekintetben egyedülálló gyűjteményét Magyarországnak vagy a magyar gyűjtőknek biztosítani... Csak mély sajnálattal vesszük tudomásul, hogy a gyűjtemény kivándorol Németországba, és onnan száz és százezer darabra feloldva szerterepül az egész világon. ”23 Erre a cikkre válaszul Richter 1905. december 6-án levelet írt Schomannak, amelyben az eladás indoklására is kitért: „ Örömmel konstatálom, hogy a saját tulajdonomat képező gyűjteményem feletti intézkedési jogomat kegyesen elismerik... Az eladás megtörtént, módját azért is elfogadhatónak találtam, mert ha gyűjteményemet sok felé ajánlottam volna, e cselekedetem annak értékét tetemesen csökkentette volna... Mivel azonban azt tapasztalom, hogy az egyletben barátaim száma végkép leapadt, van szerencsém ezennel kijelenteni, hogy ezennel leköszönök díszelnöki, tiszteletbeli tagsági, választmányi tisztemről, és egyszersmind az egyleti tagok sorából is kilépek. ”24 1907. február 23-án Schomann javaslatára az egyesületi gyűjteményt felszámolták, az érte befolyó összeget az egyesület vagyonához csatolták. 1911-ben Max Thier neves bé- lyeggyűjtőt és elismert szaktekintélyt sikerült megnyerniük az egyesület által létrehozott bélyegvizsgáló állomás szakértőjének. 1918-ban az 1916-os első bélyegaukció sikerén felbuzdulva arról születik határozat, hogy a tagok anyagából rendeznek árveréseket, a befolyt összeg pedig legyen az egyesületé. Ettől az évtől a tagok részére az újdonságok 21 Déri Ernő: A Levélbélyeg-gyűjtők Első Hazai Egyesülete húsz éves működésének történeti ismertetése. Budapest, 1904, Kiadja a LEHE, 23. p. 22 Ennek oka a bélyegkereskedéssel foglalkozók megjelenése volt a gyűjtők között. 23 Keil Ferenc: A LEHE története. Kézirat, Budapest, 1971, 81. p. 24 Uo. 81. p. 202
