Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2005

Kovács Adrienn: A galambposta története

I. világháborús osztrák-magyar hadi dúckocsi

madarak kezdettől fogva ezt tekintsék otthonuknak, és ide szánjanak vissza eleségért. A dúckocsi egy kisebb, katonáknak fenntartott helyiségből és egy 25 rekeszes dúcból állt. Minden galamb párnak külön rekesz jutott. Ahhoz, hogy a mozgódúcot hadi szolgálatra beosszák, a szárnyasoknak teljesíteniük kellett az alapvető követelményt: minimum 20- 25 km-ről teljes biztonsággal vissza kellett találniuk a dúcba.

Háborús időkben a postagalamb-összeköttetés zavartalan biztosítását komoly szervezés előzte meg, mivel az állományt a tervezett hadműveletek szerint kellett csoportosítani. Ha azonban a műszaki berendezések korlátlanul használhatók és sértetlenek maradtak, a galambposta alkalmazására csak speciális esetekben volt szükség.

Az 1938-as év ismét harcba szólította a hadi galambokat. A háború kezdetén 1 állandó és 7 mozgó dúckocsi alkotta a magyar galambállományt. A postagalambszakaszt először hadműveleti területre, felderítő szolgálatra osztották be, később a X. Székely Híradó Zászlóaljhoz kerültek. A szárnyasokat a főállomástól gépkocsival, motorkerékpárral, biciklivel vagy gyalogszerrel vitték a kijelölt pontokra. Az erdélyi frontvonal széttolódása miatt a későbbiekben minden ezredhez beosztottak egy 50 galambos dúckocsit.21 A galambok által megtett röptáv általában 50-70 km volt. Amikor az oroszok körülzárták a védővonalat, a csapatok postagalambok segítségével tartották a kapcsolatot.

21 Dúckocsi-parancsnokság Kézdiszentléleken, Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen, Gyergyóditróban, Csíkszépvízen és Besztercén volt.

103