Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2003-2004
Solymosi Jánosné: Historia domus – Bélyegmúzeum, 2003–2004
dr. Csepeli György államtitkár, dr. Juhász Lászlóné, a külkapcsolatok főosztályának irodavezetője és Rácz Zsolt, a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnökhelyettese látogatták meg a múzeumot. Vendéglátás után jelen sorok írója mutatta be az állandó kiállítás különlegességeit, ami oly nagy érdeklődést keltett, hogy a delegáció a tervezett fél óra helyett csaknem két órát töltött kiállítótermünkben. Látogatásukat vendégkönyvi bejegyzéssel is emlékezetessé tették. Augusztus 18-án Sándor Tibor, a NKÖM nemzetközi referense keresett meg egy Kínába küldendő kiállítás lehetőségének megbeszélése és egyeztetése céljából. Mivel a kiállítást szinte azonnal kellett kiküldeni, a több témában kölcsönözhető kész kiállításainkból a Dudás László grafikusművész által készített és múzeumunknak ajándékozott, a népművészeti forgalmi bélyegsort bemutató 20 tablót választották. Az anyag jól tükrözi a grafikusművészek ars poeticáját, miszerint a bélyeg az ország névjegye. Dudás László grafikusművész 1994-ben a teljes postai alaptarifa értékeit tartalmazó forgalmi bélyeg koncepciótervével állt elő. A téma szépsége, a megvalósítás módjára vonatkozó ötlet újszerűsége miatt elsődleges jelentőséget nyert a megjelenítés. Raszteres négyszínű nyomás helyett minden színt külön, ún. direkt eljárással készítettek. A Magyarország egy-egy tájegységére jellemző hímzésekről, mintákról minden részletükben jól látható, nagyított fotók készültek, amelyek az absztrakció alapjául szolgáltak. Az elvonatkoztatott, végletekig leegyszerűsített vonalak mint egy ablak függönyei keretezik a bélyeget. Ablaké, amelyen keresztül a szemlélő bepillantást nyerhet a magyar kultúra jelenét erőteljesen meghatározó ősi hagyományok világába. Az ablak közepébe került a jól olvasható értékjelzés, amit a változó postai tarifák miatt egyszerűen lehetett cseréim. A kiállítási tablókon a tízszeresre nagyított bélyegkép mellett az ország térképe látható, megjelölve rajta, hogy a motívum melyik tájegységről származik. Az ötven darabos nyomdai ívek eredeti rendeltetésüknek, funkciójuknak megfelelően egy-egy népviseleten, házon, szobabelsőn tűnnek fel. A népművészeti kiállítás kiegészült a magyar s a kínai posta által kiadott közös bélyegekkel és dokumentumaikkal. Szeptember 8-án Nagy György készített Swind Ferenc grafikusművésszel riportot, amelynek keretében a Bélyegmúzeum időszakos kiállítását is bemutatták az Mtv-ben. Augusztus 30-án Szabó Jenő kollégánk tartott élménybeszámolót az athéni olimpiáról, illetve az azt kísérő filatéliai eseményekről. Október 4-től 2005 február 27-ig a berlini Német Történeti Múzeumban Nemzetek mítosza, 1945 emlékezete címmel nemzetközi műalkotásokból készült kiállítás, amelyhez grafikai tárunkból a magyar posta engedélyével tervrajzokat kölcsönöztünk, amiket a 36 Dudás László kiállításának egyik tablója