Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1997
Kovács Gergelyné: Tomcsányi Béla emlékezete
A magyar Golgota - mai szóhasználattal magyar holocaust - után a magyar társadalomban új elit formálódott, amely Bibó István megfogalmazása szerint a születési elitet váltotta le. Annál jóval nagyobb szociális érzékenységgel és elhivatottsággal rendelkezett, nem politikai és közigazgatási vezetésre törekedett, hanem a társadalom gazdasági és erkölcsi felemelésére. Új kultúra teremtésére éreztek hivatást, s ezt szinte társadalmi megbízatásként fogták fel. Az új elitben meghatározó szerepet kaptak a mérnökök, akik a műszaki kultúra, a műszaki fejlődés kiteljesítésével, a legújabb találmányok gyors meghonosításával, adoptálásával, tovább fejlesztésével az emberi életet kívánták könnyebbé, szebbé, gyorsabbá és gazdagabbá tenni. Tudták, hogy a társadalom számára a magatartásbeli példákat az elit közvetíti. Ők a nemes, választékos életet kívánták példázni, amelyet az állandó önképzés, készenlét és fegyelem jellemzett. Ennek a mémökgenerációnak egyetlen tagját, Tomcsányi Bélát kívánom életutjával, munkásságával bemutatni. 1897. június 2-án Rimaszombaton született Tomcsányi László kúriai bíró és Prekopa Hermina harmadik gyermekeként. László bátyjától 18 év, Mária nővérétől 16 év választotta el. Iskoláit édesapja állomáshelyein, Kassán, Debrecenben, majd Budapesten végezte, ahol 1915-ben érettségizett, egyidejűleg elvégezvén a Zeneakadémia hegedű tanszakát. 1915 nyarán behívták katonának. Három évet szolgált le a 310. honvéd hegyi távbeszélőszakasznál. Itt ismerkedett meg a később életét jelentő rádiózással, s rokonai szerint itt veszítette el kitörő jókedvét, s vált egyre befelé fordulóbb, magányos elfoglaltságot kereső, társaságtól elforduló fiatal emberré. 1918 novemberében hadnagyként szerelt le és beiratkozott a Műszaki Egyetemre. Az egyetemi Amatőr Fotóklub tagjaként érdeklődése a fotózás és film felé fordult. Unokabátyjával, Tomcsányi Istvánnal rendszeres kiállítók voltak az országos művészi fotókiállításokon. 1920-ban ezüst, 1922 és 1924-ben aranyérmet nyert különleges technikával, bróm-olaj nyomatként készült fényképeivel, melyek napjainkra fotóritkaságok. Emlékkiállítását 1988. május 23-án Gink Károly nyitotta meg Debrecenben, ahol özvegye, Tomcsányi Béláné Esztergályos Mária megőrizte 25-30 fotóját mutatták be. Kevés maradt belőlük, mert a negatívok elpusztultak a háborúban. A fotózással - bár kisfil- meket és diákat is készített - a harmincas évek vége felé felhagyott. A fotó és film Tomcsányi Béla számára az új művészetet jelentette. 1923-ban a Fotóművészeti Hírek - amatőr és művészfotográfiai folyóirat - májusi számában írta: „A magyarfilmesek örökös panasza, hogy nincs külfölddel versenyezni tudó megfelelő tőkéjük. Igaz arra nincs, hogy kolosszusfilmeket gyártsanak, de erre nincs is szükség. Vegyenek példát a franciáktól, s válasszanak kisebb, egyszerűbb eszközökkel megoldható problémákat, s próbáljanak közeledni az artisztikum felé, melynek értéke mindig és mindenütt megvan és örök ideig fennáll. Nem kellenek hozzá gigantikus építmények: pár jó színész, pár darab jó vonalú bútor, néhány jó lámpa. Na és - ami nincs meg - hozzáértés, nagy tudás és ízlés. ” Hozzáértés és nagy tudás! Ez volt Tomcsányi Béla jelmondata minden munkájában. 1926. november 15-én lépett be a Posta Kísérleti Állomásra, az első munkája a székesfehérvári adóállomás modelljének megtervezése volt. 1927. december elseje - a magyar rádiózás megindulásának napja - már a Hangházban találj a Tomcsányi Bélát. így nevezte családi körben a Rákóczi u. 22. szám alatti ház IV. emeletén működő stúdiót, amelynek vezetője unokabátyja Tomcsányi István lett. A két Tomcsányi 6-8 postaműszerésszel 1928. 52
