Politikai Kiadás 1910. május

1910-05-17

S é c s, máj. 17. Illner Léghajóé ina reggel 6 óra So perckor Wiener­Keutsadt-ból az Bfcrich II. monoplánnal Bécsbe szállt és 7 óra 30 perckor kikötött a simmeringi mezőn, a iiol ez összegyűl t közönség vih ros ovi­siókban részesítette. Rövid tartózkodás után visszaszállt. WieneaMíeu­st>8&tba. A két város kcztd ut 60 kilométert tes a W. Szófia, rr.áj.16. A bécsi vasutas dal szövetség tagjai na reggel Bu­; érpestre utaztak. Konstantiná p.-o 1 y f máj.17. A koszovói váll távirata szerint az egész vilajet csendes. A felscdibrai lakosság Írásbeli nyilatkozatot Juttatott a parancsnokhoz, kijelentve, hogy a .kormány összes rendeleteit teljesiti ) es a kivetett adókat megfizetni kész* A Sura i Ifcaned ifjú-török hetilapot a hadbíróság felfüge észtet te, mert azt a hirt hozta, hogy a fölkelést a katolikus mirbiták nehájry íőr-öke -készítiette olő. A sajtó behatóan foglalkozik a krétai kérdésekkel, A lapok hag­sulyo^zák, hogy a mennyibon a hatalmak nem tesznek kellő intézkedéseket Törökország szuverenitási Vjogainak épségben tartására, az ott-ománok maguk fognak jogaiknak érvényt szerezni. A jemeni .kópvinelők tegnap a nagyvezérrel ós a belügyminiszterrel tanácskoztak ottan bevezetendő reformokról a kamara elé terjesztett terveze tük alapján, p mely lényegében néhány adó elengedését és benszülöt töknek a közigazgatásba való bevonását ki vén ja statuálni e A K a g y a r Távirati I r tf & a jelenti Mahrisch-Ostrauból: Tegnap két Temesvárról ideérkezett csendőr az étzaki pályaudvar óttermébsn letartóztatta Tcspat József munkást, a kit rabl6gyilko«ság miatt már két óv óta körözölevóllol keresnek. Tospat 1908. évben Temesvár környékéin két családot, összesen 9 embert meggyilkolt,. Hogy s csalárdokhoz könnyebben be­juthasson, csendőregyenruhában jelent meg. Arra, hogy S&spat a gyilkos, ugy jöttek rá, hogy feleségénél sok ékszert találtak, a mely a meggyilkolt csa­ládok egyikétől való. Jlahris: h-Ostrauban Üoj..pat .hamisnóv a3att tartózkodott A gyilkost az itteni törvényszékre szállitották. 3 p a n d a u, máj.17. A Ranke gőzös tegnap oly hevosen nekifutott a zárt forgatható hídnak, hogy kéménye lezuhant* A kiömlő gő? láttára pánik keletkezett. Többen a temgerbe ugrottak, a kiket azonban Sikérült napyobb sérülések nélkül is kimenteni. Kecskemét, máj.17. Hétfőn délután a.benei uti pusztai iskolába^ a villám leütött és az épület coeróptetsejéb szétronbolva, a tanító szobájába futott, A7 éppen ebédnél ülő canitó és családja az ijedtségtől, elájulta sú­lyosabb baj nem törtónt. — ' Nagytapolcsány, máj. 17. Pinka Gyula néppárti képviselője­lölt " a nagytapolcsányi kerületet csendőrfedezet mellett járja ae, jtiogy az ellenpárti választók inzultusaitól védve legyén. Finka gyöngén áll a kerületben és azt hiszik, hogy vissza fec lépni. ^|: A Magyar Távirat: Iroda jelenti? Gróf Aehrenthal közös Leaca Alajos külügyminiszter ma reggel 9-kor meglátogatta gróf iChuen-Heder­vary Károly miniszterelnököt ós egy fél óráig tanácskozott velo, A Magyar Távirati Iroda jelanti: A közös miniszteri értekezlet ma dói előtt 10 órakor vette kezdetét a királyi várpalota czön részében, a hol Aehrenthal gróf közös külügyminiszter kapott ssáJLlást. A közös miniszteri értekezleten a közös minisztereken kívül a két miniszterül nök ós a szakminiszterek vesznek részt. A jegyzökönyvet Günther lovag udva­ri tanácsos vezeti. A Magyar Távirati iroda jelenti? A közös minisztori értekezleten rósztvesznek a közös kormány részéről Aehrenthal Lexa gróf közös külügyminiszteri Schönaich báró közös hadügyminiszter, Burián báró közös pénzügyminiszter, Montocuocoli gróf tengerészeti parancsnok, a mí\gyar kormány részéről gróf Khuen-Róderváry Károly miniszterelnök. Lukács Lász­ló pénzügyminiszter, az osztrák kormány részéiből Bienerth báró miniszterel­nök ós lovag Bilinski pénzügyminiszter. A Kagyar Távirati Iroda jelentik Gróf Kkuen-Hóder*­váry Károly miniszterelnök ma este 8 órakor ebédet ad, a melyre hivatalosak Aehrenthal gróf, Sohönaicr. báró, Burián báró, Bienerth báró, lovag Bilins­ki, Montecucooli 2róf, Lukács László es (ráf Szapáry Prlgy.es követségi tanácsos. £ felsége holnap a budapesti csapatok felett szemlét tart a budai Vórme»őn.

Next

/
Oldalképek
Tartalom