Pest Megyei Hírlap, 1994. október (38. évfolyam, 230-255. szám)
1994-10-03 / 231. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. OKTÓBER 3., HÉTFŐ 13 Vér, könny és verejték a Milyen költőien hangzik ez a címben kiemelt felsorolás, ■■ ...... ám mennyire másk éppen fogadjuk, ha a kormány első embere hirdeti meg meg ezt a választások után két és fél hónappal. Nem a választások előtt, hanem utána, amikor már hatalomra kerültek. Üzenik pedig ezt a „programot” annak a népnek, amely jórészt éppen e súlyos áldozatok miatt zavarta el az előző kormányt. A válság roppant súlyos és mély, állítja most egyszeriben az új vezetés. De hát korábban nem tudták ezt? Vagy ha tudták, miért törekedtek olyan nagyon a kormányzási hatalomért? Be akarták fejezni a „nagy művet”, amit elkezdtek? Ennek megértéséhez tegyünk egy kis történelmi visz- szatekintést. Bár 1920-ban Horthy Miklós szinte egy működésképtelen országot vett át a trianoni nagy vérveszteség miatt, a következő húsz évben sikerült mégis az országot annyira rendbe hozni, hogy 1945 után az új hatalomnak nem sok oka lehetett a panaszra. A háborús károkat természetesen helyre kellett állítani — akkor még a nép tudott és akart is dolgozni —, de az is kétségtelen, hogy jelentős „aranytartalék” állt még az új vezetés rendelkezésére. Nem is tétlenkedtek sokáig. Előbb csak a bányákat államosították, majd később már a száznál több munkást foglalkoztató üzemeket is. Közben folyamatosan felszámolták és földönfutóvá tették a középosztályt. 1950 körül a paraszti rétegek és a kisiparosok felszámolása is megkezdődött. A paraszt is földönfutóvá lett, sokan a városokba kényszerültek albérletbe vagy munkásszállásokra. E módszeres irtás után eljött az ideje, hogy a nép is kapjon valamit. A városokban „betongettók” létesültek, épültek a nagy ipari városok, majd a metrót is elkezdték építeni. Az istenadta nép örült, hogy van munkája, s viszonylag „tollasodik” i$. Akkor még nem tudhatta, hogy egy egész élet munkája nem lesz több, mint egy panellakás, jó esetben egy kis nyaraA négyesztendős irodalmi munkásságában híressé lett, hivatalosan is elismert, könyvben és színpadon egyformán újszerű író 1894-ben lapot alapított. Az új lap, amely a Singer és Wolfner cég kiadásában jelent meg, valósággal forradalmat jelentett a belletrista hetilapok történetében. Herczeg fellépése idején ezen a téren figyelemre méltó lap vagy egy féltucat forgott a magyar olvasók kezén. A legrégibb a Vasárnapi Újság, amelyet 1854-ben alapítottak, Jókai, Mikszáth írásaival nagy tekintély volt különösen konzervatív körökben és a vidéki közép- osztály előtt; a Fővárosi Lapok, Magyarország és a Nagyvilág, a Magyar Bazár, Ország-Világ, Divat- Szalon nem tisztán irodalmi tartalmúak voltak, de az volt a kathólikus szellemű Magyar Szemle és Kiss József lapja, A Hét, amely a legmodernebb s egyúttal legnyugatosabb irányzatnak állt a szolgálatában. A Hétnek maga Herczeg is munkatársa volt mint mindenki, aki a kilencvenes években irodalmi karriert csinált. Voltak tehát hetilapok, de nem volt a fiatal Magyarországnak, a megújhodott magyar nemzeti irodalomnak, az új, modem, de tradíciós szellemű íróknak méltó lapjaEz lett az Új Idáik, amelynek első évfolyamai nemcsak az irodalmi, de a társadalmi életnek is szenzációi lettek. A vidéki városok fiatalsága, a magyar családok, a falusi kúriák kultúrára szomjas emberei hétről hétre valóságos izgalommal várták az új folyóiratot, amelynek minden számát művészi gonddal, magyar úri felfogással, tiszta és morális irodalmi intenciókkal szerkesztették. A lap alapítása Herczeg Ferencnek, a szerkesztőnek és Wolfner Józsefnek, a kiadónak együttes érdeme, s hogy ez a lap, folyton haladva a rohanó időkkel, mindvégig megmaradt a magyar úri családok megbízható és magas színvonala mellett is népszerű heti újságjának, az is a kettejük érdeme. Ami nem is volt csoda s ami ma is természetes. Olyan gárdával indult meg, aminőt azóta sem tudott más lap felmutatni. Erről — a lap harmincéves jubileumán — maga Herczeg adja a beszámolót. Mikszáth Kálmán, a Nagy Palóc, aki bizalmas barátságot tartott az Új Idcjk alapítóival, írásaival és jótanácsaival azon fáradozott, hogy átsegítse őket a kezdet nehézségein. A lap az ő „Szent Péter esernyője” című regényével indult meg. Ez a regény, amely később az angolszászok kedvenc könyvei közé emelkedett, világhírűvé tette szerzőjének nevét. Tudjuk, hogy midőn Roosevelt, az Egyesült Államok volt elnöke Budapesten járt, legelőször Szent Péter esernyőjének költőjével akart megismerkedni. Mikszáth azonkívül néhány pompás cikkel („Ferenc József mint elbeszélő”) és olyan novellákkal gazdagította lapunkat, amelyek a magyar elbeszélő irodalom drágagyöngyei lóval és egy keleti, leginkább NDK-s autóval. (...) Bár 1982-ben is volt már 4,5 milliárd dollár külföldi kölcsönünk, de ezt még nem mondhattuk jelentősnek. Már csak azért sem, mert ami fejlődés, nagyobb építkezés volt az országban, az túlnyomó- részt erre a korábbi időszakra esik. Ebben az időben, 1982- ben kötöttünk megállapodást a Nemzetközi Valutaalappal (IMF). Az életszínvonal emelkedése sem indokolja azonban, hogy a következő tíz évben 20 milliárd dollárral növekedjen külföldi adósságállományunk. Az emberek ebben a tíz évben is rengeteget dolgoztak, sokan több műszakban is, de az általuk termelt értéknek csak egy kis részét kapták meg munkabérben. Nem lehet tehát igaz az a magyarázat, hogy a viszonylagos jólét fenntartásához volt szükség a mindig újabb kölcsönök felvételére. Kik, miért, kiknek a javaslatára kérték ezeket a kölcsönöket, és miért éppen magánbankoktól elsősorban? S miért éppen attól az időtől kezdve növekszik rohamosan az államadósságunk, amikor már alig van nagyobb beruházás hazánkban? Hogyan állhat ma mégis úgy a gazdaság, hogy a népnek csupán vért, könnyet és verejtéket lehet ígérni? Áz biztos, hogy ezért nem annak a csaknem hárommillió nyugdíjasnak kell szégyenkeznie, akiknek most attól kell félni, hogy megdolgozott bérükért, befizetéseikért hajlandó-e tisztességgel fizetni az új kormány. Ezért csak a régi-új vezetőknek volna szégyellnivaló- juk! A régi világban, ha egy intéző vagy egy politikus teljes csődbe vitte a reá bízott gazdaságot, illetve az egész országot, annak mennie kellett. Nálunk azonban ez is fordítva van: a csődért való felelősöket itt dicsőség, felmagasz- talás várja. Nálunk e felelősöknek legfeljebb várniuk kell egy kicsit: várni a hatalomba való visszatérésükre. Minket ugyanis erre szoktattak az elmúlt fél évszázadban. Mi megbüntetjük az első szabad választáson győztes kormányt és visszahívjuk a „szakértelmet”, hogy megkezdett művét befejezhesse. Vedres Józsefné Budapest HISTÓRIA közé tartoznak. Ilyenek: „A fahuszár meg a lova, meg a ló sípja ”, „A v néhai bárány”, „Németke” és „A ló, a bárány ka és a nyúl". Az Új Idők életének első éveiben Mikszáth majd mindennap megjelent a szerkesztőségben, hogy dicsérjen, korholjon és indítványokat tegyen. Jókai Mór a lap fennállásának második évében lépett a munkatársak sorába. A kiadó és a szerkesztő együtt keresték fel a Bajza utcai szép lakásán, a költőkirály — ez volt akkoriban az ő neve — a Feszty-ház emeletén lévő hatalmas dolgozószobájában fogadta őket, az előterjesztett kérelemre rövid igennel felelt, és néhány nappal a látogatás után már elküldte első kéziratát. Két regényt írt lapunknak: „Öreg ember nem vén ember” (1899) és „Börtön virága” (1904). Azonkívül a rövid elbeszélések egész sorozatát. („Melyik a férfi?”, „Unica”, „A tudtán kívül békeangyal ”, „Az erényt mindig szeretni kell" és „A szív története".) Gárdonyi Géza azon kezdte, hogy beállott az Új Idpk-höz segédszerkesztőnek. (Ez a lap alapításakor történt.) Miután íróasztalát a szerkesztőségben pedáns körültekintéssel fölszerelte és főleg dohányzószerekkel bőven ellátta, meggondolta magát és fölmondott a lapnak, mielőtt még az Új Idők első száma megjelent volna. Ezt pedig igen bölcsen tette, igazán kár lett volna, ha ilyen Isten kegyelméből való tehetség a kézirathajszolásra és a laptördeléssel járó technikai munkára pazarolja idejét. Gárdonyi négy regényt írt az Új Időknek: „A kékszemű Dávidká- né” (1898), bájos és megható történet, „Ábel és Eszter” (1905), „A múlt velünk él” (1907) és „Finum Ilka" (1911). Kisebb cikkeket, elbeszéléseket sűrűn írt, első dolgozatát („A tél falun”) az alapítás esztendejében, „ Ceruzajegyzetek ” című cikksorozatát pedig 1908- ban adta ki az Új Idők. Legvégére hagytuk e hosz- ,szú névsorban a segédszerkesztőt és a szerkesztőt. Tábori Róbertre gondolunk elsősorban, akit a halál, sajnos túl korán ragadott el úgy a szerkesztői asztal, mint a regényírói toll mellől. Párját ritkító szorgalommal, finom ízléssel és a legmelegebb odaadással végezte a segédszerkesztő terhes munkáját évek hosszú során át. Segédszerkesztő volt Gárdonyi után Beöthy Laci, azután Kálnoki Izidor. Az Új Idők alapítása óta Herczeg Ferencnek majd minden regénye a saját lapjában jelent meg és pedig sorban egymás után a következők: „Szabolcs házassága" (1895), „Egy leány története" (1897), „Gyurka és Sándor" (A Gyurkovics- ciklusból, 1898), „Pogá- nyok” (1901), „Andor és András" (1902), „A honszerző" (1904), „Lélekrab- lás” (1905), „Huszti Huszt" (1907), „Férfihű- ség” (1908), „A királyné futárja” (1909), „A fehér páva” (1910), „Alomország” (1911), „A hét sváb” (1914), „Magdaléna két élete” (1915), „Aranyhegedű” A múltról hallgatott Horn A televízióban széppé íL tember 27-én meg- WvW/ hallgattam Horn Gyula miniszterelnök úr beszédét. Egyszerű nyugdíjasként szólok hozzá, de úgy érzem, sok idős asz- szonytársam nevében is. Először azért, mert magam is kárpótolt vagyok, másodszor mint magyar állampolgár. A miniszterelnök úr is szorgalmasan olvasta a milliárdos károkat, amit a mezőgazdaságban történt átalakulás okozott 1990-től 1994-ig. Tönkrement téeszek, veszteséges állami gazdaságok, csökkenő vetőmag-nemesítés, export- csökkenés. Vagyis a mezőgazdaság szétzüllött. Arról nem hallottam egy szót sem, hogy 1949-től, miután erőszakkal megalakították az első téesze- ket, 1990-ig mi zajlott le. Egy mondat elhangzott ugyan: nem kellett volna a parasztságot megfosztani a földjétől. Azt is nyugodtan hozzá- tehette volna kormányunk vezetője: nem kellett volna lebontani ezrével a tanyákat. Most nem volna olyan égető a lakáskérdés, s nem lenne olyan kevés a szarvasmarha, a sertés és a juh. A földek is- tállótrágyát kapnának, így nem lenne szántóföldjeink 40 százaléka savanyú. Ä rengeteg vegyszertől pedig nem szennyeződött volna el a folyók, tavak vize, tisztább lenne egész környezetünk. Saját tapasztalatból tudom, hogy a volt téeszek vezetőinek zöme földtulajdonhoz és olcsó gépekhez jutott, mert felvásárolták a sok szerencsétlen öreg paraszttól a kárpótlási jegyeket és a részaránytulajdont. Ki jutott hát sok haszonhoz? A miniszterelnök úr hangsúlyozta, hogy szerinte valójában mindenkit kárpótolni kellett volna. (Az ÁVH verőlegényeit és a sok ezer koncepciós perben közreműködőket is talán?) Saját életem szomorú eseményei: édesapámat bebörtönözték, apósomat a recski haláltáborba hurcolták, a sógoromat halálra ítélték ártatlanul, azért, mert ,Jculákok” voltak, mint természetesen én is. Kárteszi Istvánná Cegléd (1916) , ..Tűz a pusztában" (1917) , „Az élet kapuja" (1919). Novellája az Új Időkben kettőszáztizennyolc jelent meg. Egyéb — leginkább társadalmi kérdésekkel foglalkozó — cikket 279-et, mondd: kettőszázhetvenki- lencet írt Herczeg. Az Új Időkről írja Herczeg még a következőket: „íme egy rögtönzött névsora azoknak az íróknak, akiknek eredeti regényeit folytatásokban közölte az Új Idők: Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Gárdonyi Géza, Ambrus Zoltán, Bródy Sándor, Heltai Jenő, Molnár Ferenc, Szomaházy István, Erdős Renée, Váradi Antal, Lövik Károly, Farkas Pál, Csathó Kálmán, Su- rányi Miklós. Bár ilyen írói gárda nagyon megkönnyítette a szerkesztők dolgát, azért az Új Idők gyermekkora a próbálkozások és a tapogatózások bizonytalan időszaka volt. Jó időbe telt, míg a lap megtalálta a maga belső egyensúlyát. M'eg kell jegyeznem, hogy az Új Idők tulajdonképpeni segédszerkesztője a kiadócég főnöke, Wolfner József volt. A kiadók ezt a vállalatukat kedvelték legjobban és Wolfner József az ideje java részét az Új Idők-nek szentelte. (...) (Folytatjuk) Surányi Miklós Az országgyűlés feloszlatása A törvénytelenül kinevezett Récsey Ádám miniszter- elnöki ellenjegyzése mellett V. Ferdinand aláírásával 1848. október 3-án rendelet jelent meg. Az uralkodói irat nem kevesebbet állított, mint „a képviselőhöz Kossuth Lpjos és társai által nagy törvénytelenségekre magát rávenni hagyta, sőt több törvénytelen végzéseit, királyi akaratunk ellenére, végrehajtotta.” A rendeletben a szeptemberben elhatározott, de ideiglenesen elhalasztott döntéseket hozták nyilvánosságra: az országgyűlést a leirat feloszlattatta, végzéseit, rendeletéit törvénytelennek nyilvánította, Jellasics alá rendelte a katonai és polgári igazgatást, Magyarországot hadi törvények alá helyezte. A horvát bán még nem volt abban a helyzetben, hogy a királyi rendeletnek érvényt tudott volna szerezni, Bécsben éppen ezért nagy erővel igyekeztek csapatait felfegy verezni. Az uralkodói döntés nyílt hadüzenettel ért fel Magyarország ellen. Az ország- gyűlés Kossuth indítványára ünnepélyes komolysággal és kellő elszántsággal válaszolt. A határozat megállapította: a rendeletek „Magyarországnak az önálló országok sorából kitöröltetését” jelentik. Ezért „a nemzet képviselői a nemzet halálát szentség- telen kezekkel alá nem írhatván ”, azt „törvénytelennek, érvénytelennek és semmit érőnek nyilatkoztatják.” A határozat kibocsátása után alakult meg a lemondott Batthyány-kormány helyett az ország ügyeit a továbbiakban intéző Honvédelmi Bizottmány. Pogány György # Herczeg Ferenc élete (IV.) * Az Uj Idők szerkesztője
