Pest Megyei Hírlap, 1993. december (37. évfolyam, 280-305. szám)
1993-12-18 / 295. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1993. DECEMBER 18., SZOMBAT A könyvtáros mindig hazatér Portrévázlat Halmi Ildikóról A historizmus művészete Magyarországon e December elsejétől Halmi Ildikó személyében új igazgatót nevezett ki a nagykőrösi Szabó Károly Könyvtár élére a városi képviselő-testület. A többdiplomás bibliográfus kereken 20 esztendeje foglalkozik a szakmával. Salgótarjánban a megyei könyvtárban kezdte a pályát, aztán volt falusi könyvtáros Dejtá- ron, az utóbbi 11 évben pedig Nagykőrösön. A visszatelepült református tanítóképzőben tízezer kötetes gyűjteményt teremtett. Szinte a semmiből... Értékes egyházi irodalom — Helyesebben, kevés pénzből, elsősorban az adakozók jóvoltából — fűzi hozzá. Kaptunk könyveket a volt egyházügyi hivatal könyvtárától, az egyetemi könyvtártól, de kincsesbánya az alakuló vagy gyarapodni akaró könyvtárak számára az Országos Széchényi Könyvtárnak a fölöspél- dány-központja. A vásárlásokon kívül sok könyvet adtak magányszemélyek is. E változatos forrásoknak köszönhető, hogy talán a kelleténél is változatosabb, de zömmel mégis egy nagyon értékes állományt sikerült három év alatt összegyűjteni. E múlt századi, század eleji és újabb kori kiadványok főként az egyházi irodalmat gazdagították, de jelentős a pedagógiai irodalom is, bár még nem olyan gazdag, mint a városi könyvtáré. Ám, most már nagyon jól kiegészítik egymást... A bibliotékák szerepe megnőtt — Semmi okunk nem volna ebben kételkedni, hiszen közel 80 ezer kötetével a Szabó Károly Könyvtár számottevő kulturális intézménye a településnek. A könyvtárosnak is bizonyára nagyobb a tekintélye, ha ekkora bibliotékának a vezetője. De gondolom, nem könnyű szívvel jött el arról a munkahelyről, amit voltaképpen saját maga hozott létre. — Nézze, ha könyvtár, akkor a könyvtáros mindenütt otthon érzi magát. Főleg, ha régi munkahelyére tér vissza, mint most én is. Meggyőződésem, hogy a biliotékák akkor szolgálják igazán az olvasókat, ha könyvtárosaik egy kicsit mindenütt otthon vannak. A könyvpiaci drágulás miatt a könyvtárak szerepe megnőtt, fokozódik az igény az együttműködésükre. Nagykőrösön is óriási mennyiségű és értékes irodalom halmozódott fel. A konzervgyárban, a tanítóképzőben, a gimnáziumban, általános iskolákban és természetesen nálunk. A jövőben ezt az adatbázist minden könyvtár számára hozzáférhetővé kell tennünk. — Napjainkban valóban sok olvasó jobbára csak a könyvtárakban jut hozzá a szellemi kincsekhez. De vajon, a könyvtárak mennyit tudnak meríteni az új, ám drága könyvpiaci forrásokból? — Sajnos nagyon keveset. A költségvetési kereten túl, elsősorban a pártolótagsági pénzekből tudjuk fejleszteni, illetve bővíteni az állományt. Nagyon hálásak vagyunk az olvasóknak a pénzekért, amelyeket teljes egészében új kiadványok vásárlására fordítunk. Ezenkívül, a fénymásolási szolgáltatásból befolyt összegeket is erre használjuk fel, no és természetesen ahol és amikor csak lehet, pályázunk. Ám, mindez együtt is csak szűkösen csordogáló forrás, tehát sok múlik azon a későbbiekben is, hogy a város menynyit tud költségvetéséből kiszorítani számunkra. — Elődei is hasonlóan nagyokat sóhajtottak, amikor a könyvtár pénzügyeiről, egyáltalán fejlődésének esélyeiről beszéltek. — Ezen nem is csodálkozom, hiszen ennek az intézménynek évtizedek óta adósa a város. Első helyen a gyermekkönyvtár Rendkívül szűkös, könyvtárhoz méltatlan körülmények között dolgozunk ma is, de örömmel mondhatom, hogy elkészült már az a tanulmány, amely a volt úri kaszinó épületébe tervezi a könyvtárat. Optimális a hely, ahol a kényelmes olvasótermek, normális munkahelyeken kívül audiovizuális termet is ki lehet alakítani. Reményeink szerint 1996-ban, amikor a kórházi beruházás nagy része megvalósul, elkezdődhet az új könyvtár építése, kialakítása. Addig azonban nagyon szeretnénk a gyermek- könyvtárat otthonosabbá tenni, amely még a felnőtt részlegnél is rosszabb körülmények között dolgozik. Nagyon fontosnak tartom, hogy az ott folyó tartalmas munka, a jobb körülmények közepette az eddiginél is színvonalasabbá váljék, hiszen elsősorban a gyerek- könyvtáron múlik, hogy a könyvek barátja lesz-e Valaki, vagy sem. — Nagykőrösön minden tizedik lakos a Szabó Károly Könyvtár tagja. Országos kitekintésben milyennek mondható ez az érdeklődés? — Jó közepesnek, de sokkal jobb az arány, ha figyelembe vesszük a többi könyvtár látogatottságát is. Úgy vélem, a jövőben további olvasói gyarapodásra lehet számítani, de nemcsak amiatt, hogy drágák a könyvek, hanem azért is, mert egyes témakörök, gondolok például az egyházi irodalomra, számottevően gazdagodnak. Miklay Jenő Műemlékeink a historizmus korából Az eltűnt aradi szabadságszobor A nemzet hőseire nem csupán évfordulókon illik emlékezni. 1849-ben október 6-a szombatra esett. Az őszi felhők mögül még ki sem bukkant a hajnali fény, amikor megnyílt az aradi vár északkeleti kapuja. A közeli sáncban csakhamar puskaropogás hangzott. A sortűz ekkor oltotta ki a szabadságharc négy hősének, név szerint Kiss Ernő, Dessewffy Arisztid, Schweidel József tábornoknak és Lázár Vilmos ezredesnek az életét. Két órával később még kilenc tábornokot kísért ki a várból a katonaság a déli vársánc tövébe, ahol bitófák vártak reájuk. S néhány perc múltán utolsót dobbant a szívük... Arad városa a múlt század végén, hogy méltó emléket állítson a magyar szabadságharc kivégzett honvédtábornokainak, pályázatot írt ki egy nagyszabású emlékmű elkészítésére, amelyet a népszerű és tehetséges Huszár Adolf nyert el. A szabadságszobornak vagy másként az Aradi Vértanúk Emlékének nevezett művet azonban 1885-ben bekövetkezett váratlan halála miatt nem tudta elkészíteni. Terveit befejezésre átadták Zala Györgynek, aki azoknak az éveknek a legfoglalkoztatottabb emlékműszobrásza volt. Ő mintázta például a millenniumi emlékmű Árpád fejedelmét. Zala György azonnal hozzálátott s 1889-re elkészült a pompás emlékművel, amely így teljes egészében az ő alkotása lett. Közben az egyik emlékmű alakját, a Harckészség megszemélyesítőjét kiállította a MűAz egykori aradi szabadságs/.obor csarnokban, amelyért 1887-ben állami aranyérmet kapott. A nagyszabású emlékművet, amelynek tetején a magyar szabadság géniusza állt, országra szóló ünnepélyesség(Zala György munkája) gél leplezték le 1890. október 6-án. A talpazaton, körben, a kivégzett tizenhárom vértanú melldomborműve volt látható, az „1849 október 6.” felirattal a homlokrészen, a kétalakos Harckészség allegóriája alatt. Az emlékművet a város főterén, a színházzal szemben állították fel, s ekkor kapta a tér a Szabadság tér nevet. Október 6-a már a múlt század második felétől „hallgatólagos közmegegyezés alapján” nemzeti gyászünnep napja lett, amelyet azután közhangulat hatására 1906 óta a magyar királyi kormány hivatalosan is megünnepelt. Arad városa azonban nem csupán a nagyszerű szobor- kompozícióval kívánt hódolni a hős tábornokok előtt, hanem a vértanúság helyén is emléket akart állítani nekik. Barabás Béla aradi országgyűlési képviselő a várossal megállapodott, s 1881-ben gyűjtést rendezett, hogy a vesztőhelyen emlékdombot emeljenek. Áz 1909-ben megindított mozgalommal 150 ezer koronát gyűjtött össze, hogy a helyet, ahol a tábornokokat kivégezték, az állam javára megvásárolják. Miután az összegyűjtött pénz erre nem volt elég, a hiányt Arad kipótolta, a területet megvette, és 1910-ben felépítette rá a ma is álló, kőgúlára épített, 3 méter magas szürke obeliszket. Zala Györgynek az aradi tizenhárom vértanú tiszteletére készített nagyszerű emlékművét a románok 1925-ben lebontották. Talán a szobrok, domborművek még valahol fellelhetők, s ismét felállíthatok lennének a hajdani Arad vármegye Trianonban magyar területen hagyott darabján, Lö- kösházán vagy Eleken... Vagy esetleg még Aradon is? Csonkaréti Károly Hiánypótló kiadványt mutattak be tegnap az Akadémia Roosevelt téri székházában: Zádor Anna Kossuth-díjas egyetemi tanár szerkesztésében a napokban kerül a könyvesboltokba „A historizmus művészete Magyarországon” című, művészettörténeti tanulmányokat tartalmazó kötet. Az Akadémia művészettörténeti intézetének igazgatója, Marosi Ernő elmondotta: a kötet gondolata nem új, már a 60-as, később a 80-as évek legelején szóba került egy olyan kézikönyvnek az összeállítása, amely arra lenne hivatott, hogy tisztázza a millenniumi ünnepségekben csúcsosodó korszak művészeti áramlatait, meghatározó stílusjegyeit. A tisztázásra azért volt szükség, mert az eklekticizmussal, máskor meg az akadémizmussal illetett korszak megközelítései, értékelései már rég nem feleltek meg a valóságnak. ( Fülep Lajos művészettörténész ezt számtalan esetben sürgette is.) A 80-as évek elején a Corvina Kiadó foglalkozott egy ilyen tisztázó szándékú, a belső értékrenden alapuló tanulmány- kötet kiadásával, de az összegyűlt anyag — elemző tanulmányok, felmérések -— könyvvé szerkesztésére nem vállalkozhattak. Az Akadémiának átadott kéziratot — 17 szerző tanulmányát — Zádor Anna vette újra kezébe, az ő és társai áldozatos munkájának az eredménye a mostani kötet. A könyv tanulmányai a művészeti historizmus jelenségköréről és különösen a XIX. század második felének arról a szakaszáról szólnak, amelyben ez az értelmezésmód és stílus uralkodott. A művészeti historizmus kérdéskörének tisztázása más szempontból is fontos (és a nem szakember számára ezért válik érdekessé a kiadvány): ennek az időszaknak köszönhetjük ugyanis a városaink képét meghatározó építészeti és szobrászati alkotásokat, a festészet, a grafika, a könyvművészet, az iparművészet patinás emlékeit. Megyénk vonatkozásában elegendő, ha például Gödöllőre, Vác híres főterére, Fót és Szentendre megannyi épületére és köztéri szobraira gondolunk. A századvég és a század- forduló magyar kultúrpolitikája a történelmi Magyarország nagy kultúrközpontjait emelte igazán európai szintűvé ebből a szempontból. A tényen nem változtat, hogy az ismert történelmi okokból igen sok műalkotásnak nyoma veszett, eltűnt vagy megsemmisült — miként az Aradi vértanúk Zala György tervezte emlékműve, vagy a Fehéregyházán felállított Pető- fi-obeliszk. A magyar historizmusról szóló kiadvány ilyen meggondolásból túlnő a szűk értelemben vett szakma határain. A 312 oldal terjedelmű, 334 fekete-fehér és 54 színes képpel illusztrált munka könyvtörténeti szempontból is igen érdekes. Nem hagyható figyelmen kívül az az adalék sem, hogy a kötet egyben megemlékezés is Zádor Anna művészettörténész közelgő 90. születésnapjáról és egy egész életet átívelő munkásságáról. (b. sz. i.) Kós Károly-díjas Reischl Gábor építészmérnök Átadták az idei Kós Károly- díjakat csütörtökön Budapesten. Az idén Tóth József nyugalmazott általános iskolai igazgató; Becker Leonóra, Palkonya polgármestere; Bodor Ferenc, a Tölgyfa Galéria igazgatója; Reischl Gábor építészmérnök, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem oktatója, valamint a Falufejlesztési Társaság és az Ybl Miklós Műszaki Főiskola népi építészeti tudományos diákköre kapta meg. A díjat a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter adományozza minden évben december 16-án Kós Károly születésnapján azoknak, akik különösképpen sokat tesznek településük arculatának formálásáért, vagy kiemelkedő építészeti tevékenységet végeztek. Ceglédi csellista a versenyen A Friss Antal országos csellóversenyt a hét végén rendezik meg Szolnokon. A megmérettetésen — amelyet háromévenként tartanak — indul a ceglédi Erkel Ferenc Zeneiskola egykori növendéke, Csala Éva is. Csala Éva kilenc éven át Kelemenné Balog Zsuzsa tanítványa volt, s nemrég költözött el családjával. A ceglédi intézmény igazgatója, Béres Károly egy debreceni zeneiskola jó nevű pedagógusára bízta az ifjú csellistát, aki — tudtuk meg tőle — zeneművészeti szak- középiskolában szeretné folytatni tanulmányait — januárban lesznek a felvételi vizsgák. A mostani, háromnapos versengésen Csala Éva a harmadik korcsoportban indul. Ez ígérkezik a legerősebb mezőnynek. Áz országos versenyt egy harminctagú csellóegyüttes nyitja meg produkciójával — ebbe az együttesbe három ceglédi gordonkást is meghívtak. (f.)
