Pest Megyei Hírlap, 1993. október (37. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-27 / 250. szám
14 PEST MEGYEI HÍRLAP TAJOLO 1993. OKTOBER 27., SZERDA A dányiak a változatosságot értékelik Ahol szégyen elhanyagolni az öregeket Felhívással fordult a dányi önkormányzat — a helyi újság, a Tükör hasábjain — a lakossághoz: a szakemberek, az érintettek mellett szóljon hozzá mindenki, akit érint és érdekel, milyen területfejlesztési feladatok lennének a legsürgetőbbek a településen. Régóta vajúdik ez a kérdés a faluban — írja a Tükör. Ám mivel az utóbbi években mind a földtulajdonjogban, mind a közművesítés terén lényeges változások történtek, az alapfelvetés is némiképpen módosult. Mára a fő hangsúlyt már nem a parcellázásra teszik a faluban, hanem sokkal inkább a vállalkozások letelepítésének helyét kell közösen megkeresni, a külterületi földek beépítésének, hasznosításának módozatait kell együtt gondolkodva kidolgozni. A dányi emberek szorgalmát dicséri ez a házsor Lázas készülődés közepette érkeztem Dányra: a községházán arról tanakodtak éppen a hivatalnokok, élükön a polgármesterrel, milyen is legyen a település új címere. Megmaradjon-e benne az 1691-es pecsétről ismertté vált eke, lekerüljön-e róla a későbbről fennmaradt nyúl- szimbólum? Félredobva a történelmi hagyományokat, s a címerológusok szakvéleményét — a nyúl ellen szavaztak néhányan a helybéliek közül, mert attól félnek: e mellesleg bátor, s vitathatatlanul kedves állat láttán sokan arra gondolnának, hogy Dányban meglehetősen gyáva emberek laknak. Az „ellentábor” tagjai — s itt az a megtisztelés ért, hogy engem is bevontak soraikba — azzal érveltek, hogy e település s környéke, mint egykori Grassalko- vich-birtok évszázadokon át a környékbeli uraságok kedvenc vadászterülete volt, s a nyúl is éppen erre a szenvedélyre utal(na). Nincs döntés e kérdésben. — Már csak azért sem szabad sokáig húzni a dolgot — magyarázta a polgár- mester Gádor András —, mert a címer sokkal több egyszerű szimbólumnál. Olyan nélkülözhetetlen s elszakíthatatlan jogfolytonosságot jelképez a település mai és egykori, alapító tagjai között, amelyre a mai dá- nyiaknak kimondatlanul is nagy szükségük van. Haza helyett új hazát Ráadásul maradt emellett is épp elég felkutatni-, feltárni- s közölnivalója a helytörténészeknek! Hiszen ha csak arra gondolunk, hogy ezt a falut háromszor — s három különböző helyen — telepítették már újra! — Négyezer-száz lakosa van ma Dánynak — mondja a polgármester. — Településünk három részből áll: egy magnak tekinthető faluból, egy két kilométernyire kialakított üdülőterületből, s abból a Szentkirályból, melyet az 1980-as évek vége óta építgetünk, népesítünk be. Ez az utóbbi településrész mondhatni szintén történelmi telepítésű: akkor döntöttünk ugyanis létrehozásáról, amikor Erdélyben javában dúlt a falurombolás, a magyar falvak elpusztításának őrült gyakorlata. Haza helyett új hazát akartunk építeni az otthonukat elveszített, s Magyarországra menekült határainkon túli honfitársainknak. Kétszáz telket parcelláztunk ki ezekben az években. Kezdetben csak Erdélyből érkeztek az új lakosok: segítettük őket akkor is, ma is, ahogyan csak tud- tuk-tudjuk... Az 1990-es évek kezdetétől azonban megváltozott a hazai menekültügy kezelése, kialakult annak központilag szervezett és irányított rendszere. Ezért ettől kezdve már fel tudtunk ajánlani néhány parcellát a dányiaknak, illetve a főváros pereméről kiköltözőknek is. így most Szentkirályon vegyesen élnek a betelepültek s a környékbeli magyarok. Dicséret illeti a dányiakat azért is, mert e szép, emberi, s éppen a legjobb időben érkező gyors segítséggel nem ért véget az anyaország s a kívüle élők közötti kapcsolatteremtés. Három éve is van már annak, hogy az itteniek testvértelepülési viszonyt létesítettek Gyergyó- csomafalvával. Megfogott, ahogyan a polgármester mesélt erről a kapcsolatról. Azt mondta: a két település közötti viszony „nem működik”. Szavaival azt kívánta érzékelni, hogy Dány és Gyergyócsomafalva lakossága mindenféle mesterségesen s hivatalosan felülről irányított kapcsolatfelvétel helyett jóban van egymással. Rendszeresen találkoznak, az iskolás korúak is úgy járnak át egymáshoz, mintha ki-ki hazamenne. S nincs olyan rendezvénye egyik vagy másik falunak, melyre ne érkezne — akár különleges hívás nélkül is — a testvértelepülésről vendég. így például a gyergyói búcsúra, amely éppen Péter-Pál-nap- jára esik, ki-ki felkerekedik Dányról. De ugyanilyen természetességgel vettek részt az itthoniak az 1848—49-es csatában elesett gyergyóiak emlékét felidéző rendezvényen is. Szegények, de szorgalmasak — Sokféleképpen lehet jellemezni a dányiakat — tér át egy másik témára a polgár- mester, aki maga is tősgyökeres lakos. Mint tanárember került a tanácsi közigazgatásba, majd megválasztása után -— s ez sem gyakori panaszoktól hemzsegő napjainkban — újabban település- fejlesztéssel foglalkozó tanulmányokra adta a fejét. — Nem csak hivatalom, illetve szociológiai tanulmányaim serkentenek arra, hogy alaposabban foglalkozzak a helybéli lakosság összetételével, szokásaival. Mondhatni, a hobbim is ez lett. Ekép- pen végeztem el már két ízben is a lakosság „értékstruktúra ’’-vizsgálatát. — Tudja, eredetileg a dányi ember — keresi a megfelelő szót a polgármester — alapjában véve amolyan agrárproletár, ha egyáltalán van ennek a szónak értelme. Azt értem ezalatt, hogy alapjában véve nagyon szegény, de mérhetetlenül szorgalmas, s földszerető népek lakják Dányt. Ugyanilyen pozitív eredményre jutottam a helybéliek közösségteremtő vágyának vizsgálata közben. Határozottan kirajzolódott a kérdőívek válaszaiból, hogy az itt élő egyszerű emberek nagyra becsülik a társaságot. Tudja, nálunk még az is szégyennek tekinthető, ha valaki elhanyagolja az idős hozzátartozóját. De ugyanilyen kutyakötelesség Dányban a fiatalok körében is az egymás megsegítése. Dél van. A mellékutcákban idős emberek viszik haza ételkihordóban az ételt, fiatalok akasztják a kerékpár kormányára az ebéddel rakott szatyrokat. Miként a település valamennyi öreg épülete, egykori emlékműve, szobra rendben van, egyetlen rászoruló sem marad támogatás nélkül, egyetlen idős ember sincs segítség híján. S mivel egyben színtiszta katolikus település is Dány, érthető, ahol véget érnek az önkormányzat lehetőségei, ott belép az egyház. Az egyetlen helyi templom szomszédságában saját építésű közösségi ház működik. Nappal ugyan nincs nyitva, de délutánonként, amikor vallási rendezvényekre, egy kis barkácsolásra, előadásokra, illetve filmvetítésre várják az időseket, már jó előre híre megy: gyertek, program lesz a közösségi házban. A fiatalabbakat, érthető módon, más dolgok foglalkoztatják: ők, ha csak elméletben is, de például a vállalkozás világával ismerkednek. Szinte alig akad olyan ember Dányban, aki ha kedve, s mersze van hozzá, ne gazdálkodna. — Várjon csak, megpróbálom összeszámolni, hány munkagép van már magánkézben a faluban — ráncolja homlokát Péli István, a földrendező bizottság elnöke. — Huszonöt traktor, tíz teherjármű és két kombájn... Ez nem kevés! Nagyon jó volt tapasztalni, s mint a földrendező bizottság elnöke nyílt erre alkalmam, milyen erős még ma is e településen a földszeretet, sőt mennyire bátran s nagy kedvvel vállalkoznak a fiatalok is a mezőgazdaságban. Talán az ipar... gondolkodom, az előbb hallottakat ismételve magamban. Talán inkább az vonzotta magához az elmúlt évben a helybéli fiatalokat. Lehet, hogy a mezőgazdasági termeléshez — gyakran egy felülről jött meggondolatlan utasítás eredményeképpen — odarendelt melléküzemág csalta el a tetterős ifjakat, s vette el kedvüket apáik, nagyapáik foglalatosságának folytatásától?! Általában igaz ez is, szögezem le az alapelvet, mely akkor, azáltal válik helyi ténnyé, amikor megérkezem a „dányi ipar” központjába, az egykori termelőszövetkezeti melléküzemágba, a mostani, immár kft. formájában működő lakatosüzembe. Oláh Sándor ügyvezető igazgató nehezen áll beszédnek: olyan sokat zaklatták már őket az elmúlt egy esztendőben — kezdve a tsz-ből történő nem éppen zökkenő- mentes kiválásuktól el egészen az adóhatóságokkal való egyeztetésig —, hogy szívesebben zárja magába gondolatait, ha például egy újságíró faggatja. Most jutnak lélegzethez — Amit itt lát, nos az nem éppen egy mutatós üzem — mondja nagy nehezen az ügyvezető igazgató. — Még csak most jutottunk odáig, hogy rendezve valamennyi tartozásunkat — melyek egy része éppen az önállósodás miatt halmozódott fel, illetve éppenhogy egyenesbe kerültünk dolgozóinkkal az APEH előtt... — most tartunk ott, hogy minden erőnket az üzem korszerűsítésére, a munkakörülmények javítására fordíthatjuk. — Amikor egy esztendővel ezelőtt megalakult ez a kft., akkor még csak abban voltunk biztosak, hogy a lakatosipari tevékenység továbbélésére a tsz-en belül kevés a lehetőség. Az önállósodás — s ezért vállaltunk minden fizikai, anyagi terhet is — még megmentheti a dányiak s a bejáró kókai- ak számára ezt a jó munkahelyet, s ezt az egyelőre biztos jövővel rendelkező ipari tevékenységet — véltük és belevágtunk. Mit mondhatnék még az indulásról? Négy és fél milliós adóssággal fogtunk bele! A fejlesztésre akkor egyáltalán még csak gondolni sem mertünk! Most tartunk ott, hogy a jelenleg huszonöt dolgozó mellé újabb kettőt fel tudunk venni. S ez a létszám — még ha első hallásra kevésnek bizonyul is — a helyi munkahelyek arányában jelentős. Emellett olyan profilja van a kft.-nknek — elsősorban gázkonvektor-alkatrészeket gyáriunk —, mellyel jó néhány évre előre biztos piacunk van — zárja le a gondolatot az ügyvezető igazgató. Mailár Éva Szűkebb hazánk kincse A Pest Megyei Hírlap és a Családi Ház című folyóirat közös rovata. Dányt mint falut már a XIII. században említik az írott források. A XIV. században a Nógrád megyei Ecseg vár tartozéka. A falu a török alatt sem néptelenedett el. A XVIII. század elején Starhemberg Guido, majd Grassalkovich Antal volt itt a földesúr. Ilyen előzmények után méltán csodálkozhatunk rajta, hogy a falu temploma neogót stílusban épült század eleji alkotás. Természetesen Grassalkovich Antal, a híres építtető itt, Dányban is építkezett; illetve egy régen elpusztult templom helyére 1725-ben épült újabb templomot bővített 1766-ban. Ennek azonban ismeretlen okok miatt a tornya 1908-ban leomlott, így a falu új templom építésére kényszerült 1909-ben. A felépült neogót templom annak a szemléletnek a terméke, amely az eklektika sokrétű stílusimitációján belül a katolikus templomot csakis gótikus formában tudta elképzelni. A múlt század végétől egészen a harmincas évekig azokban a falvakban, ahol templomépítésre került sor, csaknem mindenütt hasonló alkotások születtek, hegyes, gótikára emlékeztető toronysisakokkal. Ezeket ma még nem tartja számon a műemlékvédelem. Mivel azonban a település történeti előzményei meglehetősen messzire nyúlnak vissza és a mai templomnak közvetlen építési előzményeit is ismerjük — egy újabb renoválás alkalmából —, a jövőben érdemes lenne feltárást végezni a templomon belül. Annál is inkább, mert a török után épült templomok rendszerint az elpusztultak helyére épültek. A XVIII. századi templomból csak a főoltár képe maradt meg és egy talpfelirata szerint 1765-ből származó kehely, amelyet azóta már restauráltak és új részekkel egészítettek ki. n _ Pamer Nora A megyei főlevéltáros szerint ez a térség legszebb II. világ- háborús emlékhelye Hancsovszki János felvételei
