Pest Megyei Hírlap, 1993. július (37. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-22 / 169. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. JÚLIUS 22.. CSÜTÖRTÖK 13 Püspöki gratuláció Köszönöm a meghívást a Pest Megyei Hírlap július 7-ei fogadására. Sajnos a Magyar Reformátusok Világszövetsége gyűlése miatt nem mehettem el. Gratulálok a lap sikeréhez és további eredményes munkát kívánok. Hegedűs Lóránt, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke In memóriám Sebők István A péceli Egymást Segítő Egyesület 1993. júliusi számában gyászkeretes közleményt olvashattunk: „egy olyan értékes ember távozásáról kell hírt adnunk, aki meleg emberségével, aktív közéleti tevékenységével sokunknak példát mutatott. Sebők István tanár úr, a mi Pista bácsink hagyott itt örökre bennünket...” Halálhírét közölte a Pest Megyei Hírlap is. Ki volt Sebők István tanár úr? Életrajzi adataiban alig van valami rendkívüli: 1919. szeptember 13-án, Nagytarcsán született több- gyermekes, földműves családban. Alig volt 18 éves, amikor az evangélikus egyház kapcsolatai révén egy évre Finnországba került. Megtanulta a nyelvet, népfőiskolát végzett. Hazatérése után örökre eljegyezte magát e két dologgal: a finnek szeretetével és a népfőiskola ügyével. Itthon is részt vett az ilyen tanfolyamokon hallgatóként is, előadóként is. Tanítói, majd az ötvenes években magyar-orosz szakos tanári diplomát szerzett. Hosz- szabb ideig először a Pécel melletti Locsod-pusztán tanított. 1955-től, itt erősödött fel benne újra a föld és a természet szeretete. Nemcsak tanítója, hanem ha kellett, gazdaként segítője is volt a locsodiaknak. 1963-ban jött be Pécelre lakni, itt élt haláláig. Felesége — akit a tanítóképzős éveiben ismert meg — szintén pedagógus. Nyugdíjazásukig mindketten a péceli Szemere Pál Általános Iskolában tanítottak. Sebők Istvánnak a pedagógusi hivatás melletti másik nagy ügye a közélet volt. Számos helyi társadalmi szervezetben tevékenykedett, de pártban nem. Feladatokat vállalt a nyugdíjasok klubjában, énekelt a helyi Petőfi Sándor Férfikórusban, és — amint lehetett — kereste a kapcsolatot finn barátaival: előbb levelezés útján, később a finn nagykövetségen keresztül. Az utóbbi két évtizedben sok finn vendég fordult meg nála, másokat magyar családokkal barátkoztatott össze, és többször is kísért péceli vagy nagytarcsai csoportokat és zeneiskolásokat Finnországba. De fáradhatatlanul kalauzolta itthon is a vendégeit, felnőtt és gyermekkórusokat hozott el Pécelre Hollolából és más finn helységekből. Ilyenkor a szinkrontolmács is ő volt. Evangélikus egyháza mellett is kitartott, akkor is, amikor ezt egy pedagógustól nem vették jó néven. Presbiter és egyházi énekkari tag volt. Élete nagy álma volt a magyar—finn barátság. Még tíz évvel ezelőtt megalakult községünkben is a Magyar—Finn Baráti Kör, előbb az országos hálózat egyik tagjaként, idén már önálló jogi körként. A tízéves évfordulón, ez év április 17-én Pertti Torstila budapesti finn nagykövet úr köszöntötte őt és körünket. 1991-ben a finn állam azzal ismerte el áldozatos munkáját, hogy a Finn Oroszlán Lovagrend I. fokozatát adományozta neki. A finn újságokban többször jelentek meg róla cikkek, fényképes tudósítások. Helsinkiben — saját pénzén — finn nyelven jelentette meg könyvét a péceli—finnországi baráti kapcsolatokról. A hosszú éveken át végzett, sokszor hajszolt, megfeszített munka, társadalmi tevékenység és a hetven év terhe kikezdte egészségét, szíve lassan romlott. De szinte élete utolDOKUMENTUM Savanyú szél fúj n Európa karácsonyi égboltján • csillag ragyog: Temesvár. Ceausescu fut, 1989. december 22-én a bukaresti televízióban kibontják a lyukas forradalmi zászlót. Iliescu beszél: „Mi románok leszünk a földkerekség legszabadságszere- tőbb népe!” A Nemzeti Megmentési Front egyik vezetője beszél: „Mi leszünk a világ legkorrektebb nemzete!” Elszánt arcú, szakállas férfi tartja a bukaresti televízió-stúdióban a lyukas zászlót, jönnek a hírek: a menekülő zsarnokot elcsípték. Jönnek a hírek: Bukarestben a szekuritate hadosztálya támad, de a forradalmárok felveszik a harcot, visszaverik a támadókat. Lázban ég Székelyföld is. Zetelakán a milícia udvarán ünnepel a nép. Négyszázan gyűlnek össze az udvaron és a rendőrség előtt, az utcán. Emeletes épület a rendőrségé, az emberek úgy tudják, hogy az emeleten tartják a fegyvereket, amelyekkel évtizedeken át rettegésben tartották őket. „Hozzuk le a fegyvereket!” A tömegből kiválik néhány, fiú — Boldizsár Ferenc, Illyés István, Karsai László nincs közöttük —, és Jakócs Sándor vezetésével fölmennek az emeletre. Hatvanhét géppisztolyt, automata fegyvert, több láda lőszert hoznak le az udvarra. Lehozzák a pártzászlókat is. Több tucat van belőlük. Az udvaron gúlába rakják a fegyvereket, a pártzászlókat, a rendőrségi iratokat, aztán meggyújtják a máglyát. Amikor mindent elégettek, a tömeg egy perces csönddel tiszteleg a forradalom temesvári és bukaresti áldozatai előtt. A tiszteletadás után Jakócs Sándornak eszébe jut, hogy az emeleten hagyta a kucsmáját. Fölszalad a lépcsőn, odafenn feltépi az ablakot, s lekiáltja: — Szabadság! — Szabadság! — zúgnak rá odalenn. Ebben a pillanatban lövés dörren. Mindenki megdermed. Eddig a pillanatig Zetelakán senki sérülést nem szenvedett. Sem kommunista aktivista, sem milí- cista, sem román, sem magyar. Néhány másodperc múlva gyomrára szorított kézzel megjelenik a lépcsőn Jakócs Sándor. „Mi történt?” — futnak hozzá. „Gabi Da- naila hasba lőtt.” Gabi? Bohém, kedves román fiúként ismerték a faluban, az ital nagy barátjaként. A Zetela- kára vezényelt milicisták között akadt, akit kegyetlensége, kínzásai, pofonjai miatt gyűlöltek — el is szeleit idejében —, Gabit azonban kedvelték. Mi ütött bele, hogy gyilkolni akart? Az udvaron ott a körzeti orvos, azonnal elsősegélyben részesíti Jakócs Sándort. Néhányan szaladnak, hogy a mentőknek telefonáljanak Székelyudvarhelyre. Eközben megy föl az emeletre Illyés István. Újabb pisztolylövés. Boldizsár Ferenc és Karsai László — abban a Íriszemben, hogy Illyésre is rálőttek — a fiú segítségére sietnek. Amikor belépnek az emeleti szoba ajtaján, Gabi Danaila már a földön fekszik. — Meglőtte magát — mondja Illyés István. A pisztoly a földön, a mi- licista mellett, Illyés odaug- rik és fölkapja. A másik kettő katonaviselt fiú, tudják, hogy ezek a pisztolyok könnyű érintésre is elsülnek, de nincs idejük figyelmeztetni Illyést. Újabb lövés, a golyó belefúródik a falba. Ezért a lövésért szabtak ki Bukarestben húsz esztendőt Illyés Istvánra. Karsaira és Boldizsárra tizenkilencet, mert ők a halott milicistát levitték a lépcsőn az udvarra, és odafektették a tűz mellé. A mentő hamarosan megérkezik. Gabi Danailán már nem segíthetnek, Jakócs Sándort a kórházba viszik. A sötétben fáklyák gyúl- nak, a zetelakiak ünnepük a szabadságot. * Három esztendő óta Erdélyben közkeletűvé vált ez a szó: HARKOV. Nem az orosz várost emlegetik bor- zongva: a két székely megye, Hargita és Kovászna három kezdőbetűjét vonták ösz- sze. Egy erre kijelölt parlamenti bizottság vonta össze, amikor 1991 őszére elkészítette a HARKOV-jelentést. Az 1989. decemberi forradalom óta eltelt fél esztendőben a román sajtó fellármázta a-közvéleményt. Az újságok, a rádió, a televízió szerint a decemberi forradalom napjaiban a két székelyföldi megye magyarjai bebizonyították, hogy nem lehet velük együtt élni. A változásokat, a szabadságot arra használták fel, hogy megfélemlítsék a Hargita és Kovászna megyei románokat. A magyarok gyilkoltak, és románokat gyilkoltak meg, égettek, tör- tek-zúztak; nem csoda, hogy a megrémült románok százá- val-ezrével csomagoltak és románlakta vidékekre menekültek. Bármennyire igazolatlan, hamis feltételezésekre hagyatkozik, 1991 őszétől kezdve a HARKOV-jelentést lobogtatják Románia fővárosában. De a perekkel, a bírósági eljárásokkal még só napjáig ment, kísért vendégeket, tolmácsolt, beszélt a televízióban az evangélikus egyház félórájában. Az infarktusa előtti napon még rendbetette méheit, megmetszette a szőlőjét a kertben, ahogy a gondos gazdához, a precíz pedagógushoz, a megbízható közéleti emberhez illett. Július 3-án délelőtt szólította el őt a mindenek Ura. Temetésén július 13-án ezres tömeg kísérte utolsó útjára, a péceli temetőben Gáncs Péter evangélikus lelkész temette a Máté evangéliuma szép igéjével: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és terheket hordoztok, és én nyugalmat adok néktek.” Felidézte életének eseményeit és hirdette a vigasztalás üzenetét. A helybeli Petőfi Sándor Férfikórus és a nagytarcsai evangélikus énekkar búcsúztatta egykori egyháztagját és kórusbeli társát Bálint József zeneiskola-igazgató vezetésével. A péceli Magyar—Finn Baráti Kör nevében Juhász Jenő, a volt tanítványok és a helyi önkormányzat képviseletében ^Márkus János alpolgármester köszönt el. Pertti Torstila nagykövet úr — szabadsága miatt — nem vehetett részt barátja temetésén. Helyette Päivi Blinnikka követségi tanácsos búcsúztatta. Szavait régi ismerősünk Hannele Malms kulturális titkár tolmácsolta magyar nyelven. Az ő szavaiból idézünk tudósításunk zárásaként: „Adósok maradunk Sebők Istvánnak és családjának a köszönettel. Velünk van a gyászban az a sok száz finn, aki az évek során Sebők István jóvoltából ismerkedett és barátkozott meg Magyarországgal és a magyarokkal. ... A munka, amelyet Sebők István kezdett el, nem marad félben, hanem tovább él... minden olyan baráti kapcsolatban vagy közösségben, amelyet ő indított útjára, hogy aztán a messzi jövőben is Sebők István érdemeit dicsérje.” Juhász Jenő, a Péceli Magyar—Finn Baráti Kör elnöke ezt a jelentést sem várták meg a hatóságok. Zetelakával kezdték, Oroszheggyel folytatták. 1990 februárjában, tehát a forradalom — a véres operett — után néhány héttel bilincsbe verték a húszesztendős zetelakai Illyés Istvánt. 1990 őszén — még javában gyűjtötték a HARKOV-jelen- tés anyagát — reá csapódott a börtönajtó mind a hét zetelakai és oroszhegyi magyarra. Mire a HARKOV-jelentést bemutatták a parlamentben, a román bíróságok további harminchét ítéletet hoztak. Kivétel nélkül székelyföldi magyarok és magyar cigányok ellen. (Folytatjuk) Kosa Csaba II. Lajos búcsúja Csepelen Csepel a középkori magyar királyok kedvenc vadászhelyei közé tartozott. A gondokban ifjan megó'szült II. Lajos és hitvese, Habsburg Mária is gyakran felkereste a szigetet és töltöttek vidám órákat. A király jó és híres vadász volt, de felesége sem maradt mögötte e szenvedélyben, olyany- nyira, hogy kortársai „Habsburg Diana” néven is emlegették. Mária királyné nem volt szép nó' (ám annál okosabb volt), viszont egy férfi is megirigyelhette bátorságát — ha hihetünk a feljegyzéseknek: „...sem a szarvas agancsától, sem vadkan agyarától, sem medve karmától nem retteg. A királyné ekkor, s jóval később is — maga vezette a hajtást, s nemegyszer tűnt ki rettenthetetlen bátorságával. A kegyelemdöfést mindig maga adta meg” — írta egy szemtanú. II. Lajos 1526. július 20-án indult el Budáról kicsiny serege élén a török ellen. A király 22-én Csepel-szigetén vett búcsút Máriától. Burgio pápai követ rövid leírásából ismert ez a jelenet: „...tegnap meg a királyné utazott el, s most a király táborától vagy egy mérföld- nyíre, Csepelen tartózkodik. A király meglátogatta a királynét, hogy elbúcsúzzék tőle...”A vadászház, ahol találkoztak, feltehetően még Mátyás király idejében épült. Kicsiny építmény volt, de tetszetős, szép parkkal. Mivel a Duna áradása gyakran elöntötte a területet, Mátyás király a vadaskertet nagy sáncokkal vetette körül. Pontos helyét nem sikerült megállapítani, Zolnay László szerint a sziget északi csúcsán állt a nevezetes épület. Pogány György
