Pest Megyei Hírlap, 1993. február (37. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-26 / 48. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP SZUKEBB HAZANK 1993. FEBRUAR 26., PENTEK A Ujhartyáni végzősök A zsámbéki „mindent gyűjtő” Tóth Antal igazgató: a felemelkedés feltétele a tudás Hogyan tovább? Az ujhartyáni iskola sajátos helyet foglal el a térség iskolái közt, a gyerekek nagy többsége sváb, ezt szem előtt tartva kell oktatni. Hogy ez pontosan mit jelent, ahhoz ismerni kell egy statisztikai adatot. A mintegy kétezer sváb lakos közül alig ötvenen beszélik az ősök nyelvét, s talán százan beszélnek „perfekt” németül. A miértek oka ismert. A templom melletti siratófalon közel kétszáz név emlékeztet azokra, akiket németségük miatt hurcoltak el és soha többet nem jöttek visz- sza Hartyánba. Az évekig tartó üldöztetés leszoktatta a svábokat az anyanyelvűkről, a szülők tudatosan nem tanították meg a gyerekeket a német szóra, hogy megvédjék őket a kisebbségiekkel szembeni zaklatásoktól. Az átlagosnál jobb évfolyam Később enyhült a diszkrimináció, de akkor már késő volt. A gyökeres változás a rendszerváltozásai kezdődött, s ennek megnyilvánulása nemcsak az intenzív német- nyelv-oktatásban merül ki, a nemzeti identitás tudat élesztősét is célul tűzte ki. Mit sikerült megvalósítani a célkitűzésekből s milyen irányba kívánnak tovább lépni a pluszba kapott útravaló- val a most végzős nyolcadikosok? Erre kerestünk választ a félévzáró konferencia után, melynek eredményei markánsan befolyásolják a továbbtanulók esélyeit. Az idén két osztály végez, összesen 37 gyerek vesz búcsút az alma matertől. A félévi zárásból könnyű következtetni, osztályismétlő nem lesz, de még pótvizsgázó sem. Hat gyerek kitűnő, kettő jeles, a többi jó és közepes. Hármasnál rosszabb érdemjegy nincs, a heti négy németóra hatékonyságát is a jó jegyek tükrözik. Mindez nemcsak a gyerekek szorgalmát dicséri, de a tanárok szakmai tudását is minősíti. A végzősök közül kilencen jelentkeztek gimnáziumba, 12-en szakközépiskolába és 15-en szakmunkásképzőbe. Egy kislány kivételével mindenki tovább tanul. Ez az igyekezet mindig is jellemző volt a hartyániakra, különösen a hetvenes évek végétől ugrott meg a továbbtanulási kedv. A kereskedelemnek van jövője Hogyan látják a jövőt az érdekeltek? Találomra választottunk ki néhány gyereket. Van köztük kitűnő és közepes, magabiztos és szerény. Kancsár Anita jeles tanuló, németből négyes osztályzata van. Kereskedelmi szak- középiskolába jelentkezett, Kecskeméten fog tovább tanulni. Szerinte a kereskedelemnek nagy jövője van, s a lehetőségeket most kell üstökön ragadni. Távlati tervei: külföldi üzletkötések. Valahogy úgy, hogy mindebbe a szülőfaluját is bevonja. Olcsó importot behozni s jó áron eladni, amit Hartyánban termelnek. Lang Miklós „útipoggyásza” is készen van. Öt éve tanul zenét, jól játszik harsonán, zongorán, orgonán, esetenként ő helyettesíti a kántort a templomban. A váci zenei szakközépiskolában folytatja a tanulmányait s zenetanárként szeretne visszatérni Hartyánba. Legalább három segéddel Fajt Zoltán zömök, mokány legényke, aktív birkózó. A tanulásban már kevésbé „erős ember”, hármas az átlaga. — Mit szeretnél húsz év múlva felmutatni, ha majd összejöttök a mostani osztálytársakkal? — kérdeztem az ifjú bajnoktól. — Nem sportérméket — mondta nevetve. — Mint befutott vállakozó szeretnék megjelenni azon a majdani találkozón. Zoltánnak pontos útiterve van. A Bokányi Dezső Faipari Szakmunkásképző Iskolában ácsmesterséget fog tanulni, s menetközben, magánúton leérettségizik. Aztán irány külföld, ahol jól megfizetik az ácsokat, ahol megkeresi a majdani hartyáni ácsműhely induló tőkéjét. — Húsz év múlva olyan műhelyem lesz, amiben legalább három segéd dolgozik — mondja a kis legény magabiztosan. Cserfel Csaba „egy húron pendül" Zolival, csak ő vendéglátásban látja a nagy lehetőséget. Szakácsnak készül, a Gundel Károly Szakmunkás- képzőbe vették fel. A jövő távoli vizein már feltűnt egy óceánjáró melynek ő lesz a séfje, s az ő ételkölteményeit szervírozzák majd a hajón. A holnapnak tanulnak Ami különösen jó benyomást keltett bennem a hartyáni iskolában: a jövőt tervező gyerekekben nyoma sincs a pesz- szimizmusnak. Egyiktől sem hallottam, minek tovább tanulni, mit kezdek majd a szakmával, diplomával. Pedig munkanélküli Hartyánban is van, s a recesszió ide is begyűrűzött. — Ebben nincs semmi különös — véli Tóth igazgató úr. — A jó tanár nemcsak tantárgya tudnivalóit plántálja át a diákokba, de tudatosítja bennük azt is, hogy a holnapnak tanulnak. Matula Gy. Oszkár A filmesek tóié kérik kölcsön a katonaruhákat Büszke fenyők sorfala mellett ballagok. A fogadóbizottság három szelíd, tarkatollú páva és néhány kedvesen totyogó vadkacsa. De nem sokáig gyönyörködhetek bennük, mert a nagy bámészkodásban majdnem nekimegyek... Minek is? Egy katonai gulyáságyúnak. Vele szemben egy óriási szőlőprés. Vajon milyen fából faragták ki egyben óriási talapzatát? Ezen spekuláltam, amikor vendéglátóm, Borús Ferenc észrevette, hogy az udvaron táblából valaki. Elibém jött, s kedvesen beinvitált. Azt tudtam, hogy egy gyűjtőhöz megyek látogatóba, de azért arra amit odabent láttam, mégsem számítottam. Három szoba tele lámpákkal. Egyik szebb, mint a másik: bronzborítású, ezüst, színes opálüveg, vagy majolika búrás. A paraszti és polgári családok által használt konyhai-, olvasó- és virrasztólámpák kavalkádja látható mindenütt. A legrégebbi a három kétezer éves római olajmécses. De legalább ilyen kuriózum az 1850-ből Angliából származó reklámmécses, a mostani neoncsöves reklámfeliratozás előhírnöke. A bolt vezetője sok-sok ilyen mécsesből állította össze üzlete portáján a csalogató szöveget vagy ábrát. Kicsit továbbhaladva láthatók még bánya-, vasúti- és a katonaságnál használt viharlámpák, valamint a petróleum- lámpák hihetetlen sokasága. Beszélgetésünk közben hamar kiderült, nem egy milliomossal hozott össze a jósorsom. Mint Bohus Ferenc mesélte, renitenskedése miatt 1955-ben leszerelték katona-. tiszti állásából. Ekkor került Kisújszállásról — szülőhelyéről — Zsámbékra. Itt a termékforgalmi telep vezetője lett, 1957-ben megszűnt a vállalat. Műanyagfeldolgozó szakmunkás lett és elhelyezkedett a helybéli Gombgyárban, ahol tíz évig dolgozott. Ebben az időszakban fogott gyűjtőmunkához. Először a hegyoldalban lévő pincéjébe hordott össze különleges borokat. Utána elkezdett keresni az ottani stílusnak megfelelő gyertyatartókat. Aztán nem volt megállás. Mikor arról kérdeztem, hogy mit szólt mindehhez a felesége és a három lánya, egy történettel válaszolt: „Egy alkalommal, amikor nagyon megszorultunk, a feleségem azzal állt elő, hogy adjunk el néhány — általam majdnem ingyen szerzett, de igen értékes — lámpát. Beleegyeztem. Kiválogattam közülük ötöt. Nézte, nézegette az asszony, s egyszer csak megszólalt; muszáj ezeket, nem tudsz másikakat kiválasztani? Végül is nem adtunk el semmit, mert minden darab kedves volt a szívünknek”. Egy idő után híre ment e csodálatos gyűjteménynek. Jöttek az újságírók, az MTI is szárnyra repítette a hírt, érdeklődött a rádió és a televízió is. Egyre-másra érkeztek a látogatók. Ennek örült is meg nem is Borús Ferenc, mert a lakásuk csatatérré vált. Ezt sokáig nem lehetett vállalni. Ekkor a helyi tanács — igaz ideiglenesen — otthont adott a gyűjteménynek a kultúrházban. 1980-ban aztán a tanács vásárolt egy épületet, Bonts Ferencnek pedig szolgálati lakást épített annak udvarában és az ott elhelyezett tárgyak őrzésével, restaurálásával és a látogatók fogadásával bízta meg, természetesen fizetésért. Azóta nincs is megállás, szinte nincs olyan nap, hogy ne jönnének látogatók. Tehát megszületett a Lámpamúzeum. Tovább sétáltunk. Talán fel sem tudom sorolni, hogy még mi mindent láthattam, már a múzeumon kívül. Fegyvergyűjteményt, amelyben legalább ötven lőfegyver, rakéták, rakétakilövők és ki tudja, hogy még mi található. Katonaruhák — teljes felszerelés a sapkától a cipőig (ezt és a többi érdekességet felfedezve a filmesek 1968 óta szorgos látogatói Borús Ferencnek). De akár külön kiállítást lehetne szervezni, hiszen közel kétszáz viaszpe- csétnyomó, vagy száz szenteltvíztartó, a katonai oklevelek tömkelegé várja, hogy az érdeklődők megtekintsék őket. Nekem különösen megtetszett két fából faragott sakk-készlet, amelynek figuráit — gondolom — mások is szívesen megcsodálnák. Borús Ferenc nem elégedett meg ennyivel. A kertben — régen vágyott erre — sajátkezűig épített egy kemencét, ahol időnként süt-főz a családnak, s egy szaletlit, ahol tavasztól őszig, nagyon kellemes körülmények között, terített asztal mellett fogadhatja a kíváncsiskodókat. Szabadidejében pedig: bevonul kis műhelyébe, s restaurálja legújabb szerzeményeit. Árpási Mária Nem túl rózsás a kép Iparosok a megyében Az ország legnagyobb megyéjében a legtöbb gond a szolgáltató ágazattal van, mert művelői idős emberek, s a fiatal utánpótlás nem nagyon tolakszik ezekben a szakmákba. Talán azért is, mert úgy megemelkedtek a helyiségbérleti díjak, hogy a mai árakkal — drágábban nem dolgozhatnak, mert már most sincs fizetőképes kereslet — nem éri meg nekik az ipar folytatása. így fordulhat aztán elő, hogy egy pár sarka- kopott cipővel, vagy egy elromlott kerékpárral el kell zarándokolni a szomszéd, vagy még az azt követő faluba, hacsak nem ezermester a gazdája és meg tudja javítani. Az iparosok többsége — mintegy hetven százaléka — a vas- és az építőiparban dolgozik. Őket is sújtja a jelenlegi recesszió, mert nincs elég rendelésük és ez sok gondot okoz nekik is. Vannak aztán autószerelők, karosszérialakatosok, gumijavítók, nekik még megy valahogy, de a vasipar, a tömegcikkgyártás teljesen „padlón van”. A keletnek nem kell, a nyugatnak meg nem elég korszerű az árujuk. Aki annak idején arra számított, hogy majd Németországban dolgozik, az is bajban van, mert ott is nagy a munkanélküliség az egyesítés óta és nemigen kap munkát. Az ipartörvény bevezetése nagy változásokat hozott, ezek némelyike azonban nincs valami jó hatással a gazdaságra. Régebben, ha valaki ipart akart kiváltani, csak akkor kaphatott engedélyt, ha abban a körzetben nem volt túltengés. Ma mindenki megkaphatja, s aztán egyre-másra mennek tönkre, mert nincs igény a munkájukra. Szükség lenne most is a régi mestervizsgára (KIOSZ-tag csak az lehetett, aki ezen megállta a helyét), így biztosak lehetnénk, jó szakemberrel van dolgunk. Most szinte bárki — akár hozzá nem értő is — kiválthatja az ipart, s ennek csak a lakosság látja a kárát. Az Ipartestületek Országos Szövetsége Kézműipari Kamarája szeretné, ha az EXPO munkálataiban részt vehetnének az iparosok, s akár egyénileg, akár összefogva pályázatokat nyerhetnének el. Ilyen céllal alakult nemrégiben a HABITAT honfoglalási alapítvány, amely az ország városainak és községeinek arculatát kívánja javítani. Ha a pályázatoknak legalább egy részét megnyerhetnék, a vállalkozások fellendülhetnének — mondta Szikriszt József, a Szentendrei Ipartestület képviselője.
