Pest Megyei Hírlap, 1992. október (36. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-03 / 234. szám
GÖDÖLLŐI itop XIX. ÉVFOLYAM, 234. SZÁM 1992. OKTÓBER 3., SZOMBAT Agrocenter helyett Agriexpo Közös akaratból Agrocenter helyett Agriexpo néven létesül — reményeink szerint — Gödöllő határában egy állandóan működ" mezőgazdasági kiállítási, szaktanácsadó és üzlet- központ. Az Agrocenter Alapítvány kuratóriuma a nyolcvanas évek végén fogant ötletet elsősorban üzleti vállalkozásnak tekintette. A város és az egyetem jelentős mértékben szakmai jellegű létesítménynek. Az FM augusztusi államtitkári értekezletén az utóbbiakat bízták. meg azzal, hogy hozzák létre az Agriexpo beruházási irodáját. A világkiállításhoz illeszkedő központ móreleiben kisebb lesz az Agrocenter elképzelésénél, funkciójában viszont hasonlóan gazdag. Többek között erről szó i lapunknak adott interjújában dr. Kocsis Károly, a GATE rektora, az Agriexpo előkészítő bizottságának elnöke. B Hogyan lett Agriexpo az Agrocenterből? — Az általános koncepciót az Agrocenter Alapítvány számára megvalósíthatósági tanulmány keretében az egyetem munkacsoportja dolgozta ki. Ennek az volt a végkövetkeztetése. hogy a központ az egyetem és általában az agrárágazat szakmai érdekeit szolgálja. Az alapítvány kuratóriuma elsősorban üzleti vállalkozásnak tekintette ,az Agro- centert. A Földművelésügyi Minisztérium márciusban úgy döntött, hogy a százhektáros földterületre az egyetemnek adja a kezelői jogot, és ennek megfelelően a GATE-1 és a várost kérte fel a beruházás megszervezésére. így az Agrocenter Alapítvány léte megkérdőjelezhetővé vált. és július 15-én fel is függesztette a működését. Az FM állarptitkári értekezletén augusztus 24-én a GATE-t és a várost bízták meg azzal, hogy hozzák létre az Agriexpo beruházási irodát. Hogy idáig eljussunk, abban kiemelkedő szerepe volt dr. Gémest György polgármesternek és Roszik Gábor képviselőnek. Kifejezetten akartuk ezt a programot, a város és az egyetem — mondhatni — mintaszerűen lépett fel. 8| A névváltozáson lúl vannak-e tartalmi különbségek? — Méreteiben feltétlenül, funkciójában kevésbé. Zálogház Kerepestarcsán Ékszert, drágaköveket, régiséget, műtárgyat, festményt, kisbútort, műszaki cikkeket forgalmazunk. Átmenetileg pénzzavarba került? A megoldás: AUTÓT A ZACIBAI Gépkocsijára záloghitelt nyújtunk. Cím: Kerepestarcsa, Völgy u. 41. 2143, telefon: (28)-70-904. Nyitva: hétfőtől péntekig, 8-től 16 óráig. Az Agrocenter-elképzelés 182 hektár területet igényelt, amelyből 130-140 hektárt be kívánt építeni. Ez óriási költséggel és Gödöllő infrastruktúrájának túlterhelésével járt volna. Mi szerényebb programmal indulunk. A száz hektáron 1996-ig legfeljebb 35-40 hektár építhető be, hosszabb távon is csak 50-60. Az állandó és időszakos kiállítások mellett a programhoz tartozik egy, lehetőleg országos agrárinformatikai központ létesítése, amely agromarke- ting tevékenységgel párosulva nagyon fontos az ágazat jövője szempontjából. Szeretnénk, hogy a közép-magyarországi szak- tanácsadó központ is itt épüljön fel, és hogy a világkiállításig kialakuljon az agrárkereskedelmi központ funkció. 81 Melyek az alapvető feladatai az Agricxpónak? — Segítse a magyar agrárágazat átalakítását, elsősorban a családi és farm- gazdaságokat szaktanácsokkal. berendezésekkel, piaci információkkal. Fogadja be a nyugati technológiákat és képzési rendszereket, s terjessze azokat Keíet-Európa felé. 81 Az agrárágazat nehéz helyzetében elgondolkodtató, hogy mindezt miből. — Ez a beruházás továbbra is 5-6 milliárd forintot igényel. Közvetlen költségvetési támogatással nem számolhatunk. A működő tőke legalább nvolcvanszázalékos részvételére lesz szükség. A többit pályázati úton kell előteremteni. A szaktanácsadó. informatikai központot például nagyrészt az Ilcvízgyörk Szüreti felvonulás Egy héttel ezelőtt Galga- hévízen volt szüreti felvonulás, október 4-én a szomszéd község, Hévízgyörk rendez hasonló, a hagyományokat ápoló programot. A menet 12 órakor indul. Este szüreti bál lesz a helyi művelődési házban. 10 GÖDÖLLŐI HÍRLAP Gödöllő, Szabadság tér 1#. 0 A szerkesztőség vezetője: Balázs Gusztáv. O Munkatársak: Pillér Éva és Hidi Szilveszter. • Postacím : Gödöllő, Pf. 14. 2100, Telefax és telefon: (28) 20- 796. 0 Szerkesztőségi fogadóóra: hétfőn 10-tői 13 óráig. 0 Hirdetésfelvétel: munkanapokon 8.30-tól 13 óráig a szerkesztőségben,* egyetemen keresztül megpályázott segélyprogramokból kívánjuk finanszírozni. Az út megépítéséhez valószínűleg a város keres forrásokat pályázati csatornákon. Ei Nem szalad-e elébe a mezőgazdaság átalakulásának az Agriexpo? — A kiállítási, kereskedelmi funkció száz éve létezik. Más elemeket éppen azért kell megalkotni, mert az ágazat átalakul! Nem lehet feltenni a kérdést. szükség van-e szak- tanácsadó központokra, hiszen most alakul ki a magángazdaság. Az átalakulás bizonytalanságai nem változtatják meg az alapkoncepciót. Hl A program felelőseként hogyan kívánja nemzetközi tapasztalatait hasznosítani? — Talán hozzá sem mertem volna fogni, ha nem ismerném valóban jól az európai és bizonyos fokig az amerikai mezőgazdasági viszonyokat. Franciaországban, Hollandiában, Dániában, Angliában megtaláljuk a hasonló központokat. De nem másolni akarunk, azt szeretnénk, hogy a kutatás, oktatás, továbbképzés láncolatához szervesen illeszkedjen az élelmiszer-termelés innovációs láncolata, közvetítve a technológiákat a felhasználókhoz. Piacorientált, rendkívül gyakorlatias személyi állományú szervezeteket kell létrehoznunk. Le kell szögeznem: ezek nem lesznek nagy létszámúak. A hollandiai Wageningenben évente több ezer hallgató fordul meg továbbképző tanfolyamokon, s az egész apparátus 8-10 főből áll. Balázs Gusztáv Október hatodikén Emlékezés Kossuthra és Török Ignácra Kossuth Lajos születésének 190. évfordulója és az aradi vértanúk napja alkalmából tudományos emlékülés és emléktábla-avatás tesz Gödöllőn október 6-án, az önkormányzat, a Városvédő Egyesület, a Török Ignác Gimnázium és a Petőfi Sándor Művelődési Központ szervezésében. A művelődési központban 15 órától Kossuth Lajos és Török Ignác tevékenységét elemző előadások követik egymást: Kossuth szerepe a honvédelem szervezésében címmel dr'. Pusztaszeri László történész, Kossuth és a reformkor fő kérdései címmel dr. Simon V. Péter történész, Gödöllő 1848—49-ben címmel pedig Polónyl Péter muzeológus elemzi a múlt történéseit. Az emlékülésen közreműködnek a "ö- rök Ignáö Gimnázium tanulói, s ugyancsak ők adnak műsort a Török Ignác úti emlékműnél 17 órakor kezdődő koszorúzási ünnepségen. Este fél 6-kor a Városvédő Egyesület emléktáblát helyez el Kossuth Lajos emlékére a nevét viselő utcában az evangélikus lel- készi hivatal épületének falán, a 2. szám alatt. AvaHétfőnként Kor társ filmek A gödöllői művelődési központban rendezett Kortárs filmek sorozat keretében október 5-én, hétfőn 19 órakor a Számokba fojtva című Peter Greenway- filmet vetítik. A továbbialkotások: A harmadik generáció; A nyitott dosszié, Mystery Train; A zöld sugár. A rendezők sorrendben: Rainer Maria Fassbinder, Oliver Stone, Jim Jarmusch és Eric Rohmer. Az egymást követő hétfőkön 19 órakor kezdődő előadásokra alkalmanként 50 forintért lehet jegyet váltani. tóbeszédet Jáki Kálmán, az egyesület elnöke mond. A hagyományostól eltérő módon emlékezik az aradi vértanúkra október 6-án a gödöllői Hajós Alfréd-is- kola. Ünnepségüket 18 órai kezdettel a Török Ignác úti szobornál tartják, ahol az iskola diákjai közösen elszavalják a Himnuszt, majd irodalmiszínpad-szerűen felidézik a történelmi személyiségeket s az egykori eseményeket. Sötétedés után fáklyás felvonulással emlékeznek az aradi vértanúkra. Ünnepségükön szívesen látják a város lakóit. Nyári alkotásokból Tábori kiállítás Tíz najoot töltöttek együtt a gödöllői művésztelep olvasótábor ifjú résztvevői a nyár folyamán azzal a céllal, hogy felelevenítsék az egykori művésztelep lakóinak életét, szellemiségét. A Remsey Flóra iparművész, Anti Szabó János képzőművész és Mácsáné Verők Irén pedagógus vezetésével ott készült munkákat — grafikákat, festményeket, faragásokat, reformruhákat — mutatja be az a kiállítás, amelyet a városházán rendez a gödöllői művésztelem tábort szervezők baráti köre. A tíz napon át látható kiállítást október 3-án, szombaton 16 órakor dr. Nánási Éva városi jegyző nyitja meg a polgármesteri hivatal 121-es termében. Egyházi hírek Evangélikus istentiszteletet a gödöllői Petőfi téri templomban vasárnap 10 órától tartanak. Az evangélikus gyülekezeti teremben pénteken az 1—6. osztályosok számára 15 óra 45-kor gyermekhittanóra kezdődik, 18 órától ifjúsági óra lesz. A Szabadság téri református templomban vasárnap 10 órakor kezdődik a gyülekezeti istentisztelet, előtte 9 órától gyermekistentisztelet a gyülekezeti teremben. Szerdán 16 órakor kezdődik a gyülekezeti bibliaóra, pénteken 18 óra 30-kor az ifjúsági bibliaóra. Hétfőtől péntekig reggel fél 8-tól csendes áhítatra várják a református líceum tanulóit és a gyülekezet tagjait a templomba. ★ A római katolikus kastélytemplomban szombaton 18 órakor, vasárnap fél 9- kor, fél 11-kor és 18 órakor kezdődik szentmise. Hétfőn és kedden 17 óra 45-kor és 18 óra 30-kor, szerdán 7 órakor és 7 óra 30-kor, csütörtökön 18 óra 30-kor, pénteken 17 óra 45-kor és 18 óra 30-kor kezdődik szentmise. Október a rózsafüzér hónapja. Az esti misék között 18 órakor közös rózsafüzérima lesz. Pénteken 19 óra 15-kor a templom mögötti hittanteremben ifjúsági hittanórát tartanai. A blahai templomban vasárnap 8 órakor lesz szentmise. ★ Hétfőn délután öt órakor egyetemi tanévnyitó ökumenikus istentisztelet kezdődik a GATE színház- termében. ★ A máriabesnyöi kapucinus templomban szombaton 17 óra 20-kor kezdődik szentmise, utána rózsafüzért imádkoznak. Vasárnap fél 9-kor lesz az első szentmise. A másodikon, amit fél 11-től tartanak, a rendalapító Szent Ferencet iinneplik. Este, 17 óra 20-kor Szent Ferenc halálának emlékére a szerzetesek eléneklik a transitust. Hétfőn, kedden, szerdán reggel negyed hétkor, csütörtökön, pémteken,. szombaton 17 óra 20-kor kezdődik a szentmise. Az Ora- kápolnában hétfőtől szombatig reggel fél 8-kor, vasárnap délután 4 ó rakor tartanak szentmisét. MlOlzOl A PEST MEGYEI HÍRLAP ÉS A VÁROSI FILMSZÍNHÁZ rejtvénxrovata Minden szombati számunkban három, a gödöllői moziban előzőleg vetített filmmel kapcsolatos kérdést teszünk fel olvasóinknak. A megfejtéseket névvel, címmel ellátott borítékban a Városi filmszínház pénztáránál elhelyezett gyűjtőládába kérjük bedobni szerda este 8 óráig. Az öt általunk kisorsolt szerencsés megfejtő nyereményét — két-két darab mozijegyet és minden mozijegyhez egy-egy csomag POP-CORN-t — a mozi pénztáránál, illetve büféjében veheti át. A nyertesek nevét a következő heti rovatunkban közöljük. A kép alapján a következő kérdésekre várjuk a helyes válaszokat: 1. Mi a film címe? 2. Ki rendezte? 3. Milyen évfordulóhoz kapcsolódik a bemutatása? Lakásingatlanok felmérése Az Uniber a győztes Fél évvel ezelőtt a gödöllői képviselő-testület megbízást adott a polgár- mesteri hivatal vagyongazdálkodási irodájának az önkormányzati tulajdonban levő lakóingatlanok műszaki előkészítésére, felmérésére vonatkozó pályázat kiírására. A kiírás célja, hogy az egyes ingatlanokról teljes körű dokumentáció álljon rendelkezésre, amely az épületek esetleges eladása esetén alapját szolgálja a forgalmi értékbecslésnek. A meghirdetést követően csaknem 70 cég érdeklődött, s vitte el a versenytárgyalási dokumentációt. A pályázat határidejéig, augusztus végéig 38 pályázat érkezett be, melyek közül három érvénytelen volt. A fennmaradó 35 pályázó a kiírás tartalmi és formai követelményeinek egyaránt eleget telt. Az ajánlatok értékelése, elbírálása megtörtént. Eredményének ismeretében úgy döntött legutóbbi ülésén a képviselő-testület, hogy szerződést az Uniber Beruházási Kft.-vei köt. Ez a pécsi cég nagy tapasztalattal rendelkezik, hiszen Pécsen három és fél ezer bérlakás műszaki felmérését, továbbá kétezer ön- kormányzati lakás értékesítésének teljes folyamatát végezte már el, az ottani polgármesteri hivatal teljes megelégedésére. Ha az Uniber valamilyen okból esetleg visszalépne a megbízástól, akkor másodikként a budapesti Tanorg Tanácsadó és Szervező Intézettel, harmadikként pedig a gödöllői MET-1NG Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.- vei tárgyal az önkormányzat. P. É. Zöld rendezvény Kóstolóval Október 3-án, szombaton 10 órakor Gödöllőn a Dózsa György úti könyvtárban a Zöld Gyógyítás Alapítvány és a Zöld Párt ételkóstolóval egybekötött előadást szervez, melyet Szabó Katalin természetgyógyász vezet. A belépés díjtalan.