Pest Megyei Hírlap, 1992. január (36. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-11 / 9. szám

C E GJ.ÉD I Otília A lakosság áldozat vállalása ml Dánszentmiklós komfortosabb lesz XXXVI. ÉVFOLYAM, 9. SZÄM 1993. JANUAR 11.. SZOMBAT Hurráoptimizmus nélkül A vevők érezzék, valami mindig történik Mérlegek híján — amelyek még nem készültek el — egy kiesi! korai lenne a számvetés. Ékként vélekedik beszélgetésünk elején Faller Adám, az Opál Kereske­delmi Rt. igazgatósági elnöke, amikor azt firtatom. öregbítették-e jó hírnevüket. Az áruforgalmuk körülbe­lül háromszázmillióval szerényebb lett a tervezettnél. Hiába, egyre vékonyodnak a pénztárcák; s a harminc privatizált egység bevétele is jelentős kiesést okozott. Ami viszont ennél lényegesebb, hogy mintegy ötven- ötvennyolcmiHiós nyereséget könyvelhettek el. A részvénytársaság má­sodik évét zárta. Szállító partnereik ugyanazok ma­radlak. örvendetes és fon­tos változás, hogy a termé­keit választéka bővült, és a szállítások gyakoribbak lettek. Utóbbit még olyan monopolhelyzetben levő cégnél is elérték, mint a Dohányért Vállalat. Nem kényelmesen Az Opál tudatosan igye­kezett megvalósítani jól időzített beruházásait. Ám ez véletlenül sem teszi a jövőben kényelmessé az rt.-t. Annál is inkább, mért a meglevő kapacitá­sokat ki kell használni. A nagy áruházak állandó költségei jelentősek. Mu­száj volt figyelniük az ér­dekeltségre, hogy a keres­kedők minél több árbevé­telt és nyereséget érjenek el. Miután bíznak abban, hogy két-három éven belüí élénkül a vásárlókedv, újabb létesítmények meg­valósítását tervezik, első­sorban olyan települése­ken, ahol korszerűtlen a kereskedelmi hálózat. Ter­mészetesen egy-egy mo­dern egységük némi előnyt jelent. Jó precedens erre az Opál Áruház, amely nagy vonzerő. Főleg a piaci napokon a környékbeli községekből is ott vásárol­nak. A forgalom azt bizo­nyítja. valószínű, hogy már az első esztendőben nyere­séges lesz az objektum. Bármilyen a választék és a készlet, kereslet híján egyelőre a cég nem tud több élelmiszert, valamint háztartási és vegyi árüt értékesíteni. Viszont van befektetésre fordítható pénze. A részvénytársaság foglalkozik a profilbőví­tés gondolatával. Az elnök nem rejtette véka alá, hogy a forgalom visszaesése miatt nem tud­ták maradéktalanul foglal­koztatni munkatársaikat. Mintegy tizenöt-húsz dol­gozótól sajnos meg kellett válni. Egyébként az összes költségük hetven-nyolcvan százaléka a munkabér. A fegyelem javult; alighanem szerepe van ebben a nö­vekvő munkanélküliség­nek. A szakma rangját az adhatná meg, ha változna a szemlélet, és persze jobb lenne a kereskedők jöve­delme is. Utóbbi olyan ter­het jelentene, amelyet nem lehet egyelőre vállalni. Az Opál a korábbiakban saját hatáskörben nem emelte az árakat. Az vi­szont nyilvánvaló, hogy a szállítói emelését kényte­len követni. Mivel a költ­ségeik növekednek, ezek tükröződnek a fogyasztói árakban is. Csak udvariasan A cég nem szeretné el­veszíteni a piaci pozícióit. Egyre több. új kereskedel­mi egység nyílik és műkö­dik, ám nem azonos felté­telekkel — adókonzekven­ciák. Biztonságot csak az adhat, ha a részvénytársa­Beléptünk a farsangi idénybe. Arról kérdeztük Zsidai Eerencnét, a jász- karajenői Petőfi Művelődé­si Ház igazgatóját, mire készülnek mostanában. Örömmel újságolta, hogy január 10-én (pénteken) délután 16 órától Halász Judit és az Albatrosz együt­tes szórakoztatja a közön­séget, akik között bizonyá­ra lesznek az óvodásokon és általános iskolásokon kí­vül élemedett korúak is. A farsangi bált a ter­vek szerint február 22-én tartják. Emellett kettős hasznosításúvá teszik az impozáns épületet. A kul­túra mellett a sport „szen­ság még inkább bővíti na­gyobb kereskedelmi egysé­geinek áruválasztékát; s udvariasabb lesz a kiszol­gálás. I isssaesésl vár Feltétlenül hatékonyabb reklám szükségeltetik. A vevők érezzék, hogy az Opálnál valami mindig tör­ténik. Ezt különböző ak­ciókkal kívánják a jövő­ben elérni. Végezetül F aller Ádám elmondotta, nem titkolja, egy kicsit fél ettől az esz­tendőtől. Egyáltalán nem látja hurráoptimizmussal a bevételi tervüket. Véle­ménye szerint nehéz elérni a múlt évi értékesítést. F. F. télye” is lesz, mert orszá­gos pályázaton egymillió forintot nyertek, és ebből ótailakí t jáik, tor na szar e kkel szerelik fel az intézményt. Bár az is igaz, hogy nem teljesen újszerű dologról van szó. Ugyanis a fiatalok eddig ugyancsak tornásztak és asztaliteniszeztek a Pe­tőfi Művelődési Házban, ám a leendőnél sokkal mos­tohább körülmények kö­zött. Az igazgatóság hama­rosan átköltözik a könyv­tárból az átalakításra szo­ruló klubba, ahol éppen a vizesblokk kialakításán se­rénykednek. A helycserére várhatólag tavasz végén kerül sor. (r.) Most, hogy tétova lép­tei niket Európa felé irá­nyítjuk, derül ki csak iga­zán, milyen isten háta mö­götti kis ország vagyunk, úthálózatunk, vasútvona­laink szegényessége, a hír­közlés és általában az egész infrastruktúra nemcsat fejlődésében rekedt meg, hanem állapotában is le­pusztult. Falu és város egyaránt. Issza ennék a le­vét, de a kistelepülések talán a leginkább. Gázt vezetnének Ez körvonalazódott Dán- szentmiklóson is, a Bimbó József polgármesterrel foly­tatott beszélgetésen. — Milyen törekvéseket tűzött maga elé az önkor­mányzat 1992-re? — Pilis, Albertirsa, Cég- lédbercel és Dánszentmik­lós közös elhatározása, hogy ezeken a települése­ken meg kell építeni a gázvezetéket. Miután a szaktárcától engedélyt kap­tunk, hogy 1993-ban rá­kapcsolódhatunk az orszá­gos fővezetékre, itt az ide­je, hogy megtégyük az ez­zel kapcsolatos lépéseket. Több kivitelező cégtől kér­tünk árajánlatot, s ezeket a testület elé terjesztjük. Minden községben az ön- kormányzatok döntik el, mit tartanak a legjobb megoldásnak, s ennek is­meretében ül össze az em­lített helységek vezetőiből alakult ad hoc bizottság, Január 16-án kerül sor nálunk a testületi ülésre. Meghívjuk a vállalkozókat, hogy élőszóban fejtsék ki írásbeli ajánlatukat, és vá­laszolhassanak a felmerü­lő kérdésekre. — Hogyan tudják előte­remteni a szükséges fede­zetet? — A költségeket részben a fejlesztési forrásokból vállaljuk, részben a lakos­ság hozzájárulásából, amely ingatlanonként elér­heti a negyven-ötvenezer forintot. — Nem túl nagy megter­helés ez? — Kétségtelen, komoly kiadás. Ugyanakkor kiszá­molható. hogy a hagyomá­nyos tüzelőanyagok, ki­váltképpen a szénfélék, annyira megdrágultak, hogy néhány év alatt kigazdái­Rövidesen megnyílnak A műszaki átadást követően birtokba vették a tulajdonosok a Rákóczi úti üzleteket. Vannak, akik már megkezdték a berendezkedést, várhatólag rövidesen megnyílnak az első boltok (Apátl-Tóth Sándor felvétele» I Megújul a művelődés háza Helycsere tavasszal kodhatja a beruházás költ­ségeit, aki áttér a gázfű­tésre. — Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az építőközösség kedvezmé­nyes kamatozású bankköl­csönt vehet fel, s ez köny- nyítheti a helyzetet. Ép­pen ezért a lakosságot szé­les körben tájékoztatjuk a lehetőségekről és a felté­telekről, a csatlakozás re­ményében. Meg kell érte­niük, ha most nem lépünk, félő, hogy félresodródunk, és később még nehezebb pozícióból gyürkőzhetünk neki ennek a feladatnak. — Az ország más falvai- hoz hasonlóan, itt is a kurblis telefon keseríti az életüket. A hírközlés tel­jes csődje, ami mára ki­alakult. Ezen próbálnak-e változtatni? Telefonos tervek — Dabascom néven ala­kult egy telefontársaság, ehhez fogunk csatlakozni. Gk 1993-ra telefont ígértek a községnek, s ezzel mi is bekapcsolódhatnánk az or­szágos távhívó hálózatba. Sokat lendít rajtunk, ha ez megvalósul. — Ezek a törekvések mind viszik a pénzt. Meny­nyire támaszkodnak a la­kosság áldozatvállalására? — Nálunk is elkerülhe­tetlen volt a kommunális adó bevezetése. Ennek fe­jében megoldjuk a házi sze­mét elszállítását, és egyéb szolgáltatásokat nyújtunk. Útépítésre is költünk. Egyé­ni rekordunk, hogy ebben a kis faluban 1991-ben 3,5 kilométer utat építettünk négy és fél millió forint­ból. Uleabizalmih — Hogxjan tudják infor­málni a polgárokat a köz­ségi önkormányzat tervei­ről, és miként ismerik meg a közvélemény szavát, dön­téseik előtt? — Fontosnak tartjuk a* utcabizaimi-rendszer ki­alakítását. Ez nein megy máról holnapra. Próbakép­pen nyolc utcában már meghonosítottuk, és folya- ■ matosan haladunk tovább. A képviselő-testület létszá­ma eléggé szűk ahhoz, hogy mindenki széles kör­ben tájékozódhasson, ezért közbeeső láncszemként vesszük igénybe az wtca- bizalmikat, akik mindkét irányba hozhat ják-vihetilc az önkormányzati híreket, illetve megismertetnek bennünket az, emberek vé­leményével a legfontosabb kérdésekben — mondotta a dánszentmifclósi polgár- mester. T. T. Fehér holló a fővárosban is A ceglédi vetőmagmin­tabolt napjainkban egyre nagyobb forgalomnak ör­vend. Az üzlet vezetője az 57 éves Rátóti István. Ha akként fogalmazunk, hogy élete kissé hányatott volt, akkor nem járunk távol az igazságtól. Volt ő pártmun­kás, dolgozott Cegléden a városgazdálkodási vállalat­nál, a Füszértnél. ám vé­gezetül fél évtizede (akkor még nagy szó volt) magán- vállalkozásba kezdett. A Vetőmagtermeltető Válla­lat segédletével olyan bol­tot nyitott Cegléden, ami­lyen a fővárosban is fehér hollónak számít. De mit hoz a konyhára a bolt? — vetődik fel a nem alaptalan kérdés. Tavaly nyolcmillió forint forgal­mat bonyolított le. Ezzel Illusztris vendégok Gyűlés Január 14-én, kedden 18 órakor, a városháza dísz­termében nyilvános gyű­lést rendeznek. A téma: Magyarország külgazda­sági kapcsolatainak és az Expo megrendezhető6égé- nek lehetőségei. Meghívott vendégek Kádár Béla, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok minisztere és Gary L. Gallagher, az Ame­rikai Egyesült Ál'lamo-k bu­dapesti nagykövetségének kereskedelmi tanácsosa. A rendezvény házigazdája ár. Réti Miklós, országgyűlési képviselő. Gazdakör Január 13-án, hétfőn es­te 6 órakor a ceglédi ka­szinóban a gazdakör soron következő összejövetelének vendége Jakab István, az országos gazdakör alelnöke, aki az új szövetkezeti tör­vényről tart előadást. meglehetősen elégedett volt. Mi lesz az idén? A fene sem tudja! Minden­esetre Rátóti úr másfél millió forintos készlettel várja a vevőket. Ügy véli, teljes az áruskála. A vető­magvásárlási szezon általá­ban január közepén, kezdő­dik. Ilyenkor megrohamoz­zák a vevők Csemőtől Tá- piószőlősig. Mi a kelendő áru? Például a műtrágya, a virágföld (amely külföl­dön is keresett), a zöld­borsó, a zöldbab és más egyéb növény féleség. A szakember azt tanácsolja a kistermelőknek (persze a nagyoknak is), hogy idő­ben kapjanak észbe, ne várják meg a tavasz be­köszöntél, hanem kellő időben vegyék meg azt, amitől később termést vár­nak. A kereskedő szakember egyébként ügyes-bajos dol­gai intézése közepette két fia nevelését sem hanya­golta el. A 31 éves Zoltán színész lett, mostanában a Budapesti Kamaraszínház­ban játszik. A 20 éves Csaba orvos, urológusként gyógyítja a vesebetegeket a kerepestar csat kórház­ban. Bizakodik, hogy nemcsak gyermekeivel, de vállalko­zóiként sem vall szégyent. (r. i.) CEGLÉDI HÍRLAP Cegléd, Kossuth tér I. 0 A szerkesztőség vezetője: Fehér Ferenc. 0 Munka­társak : T.uu.tsi Tamás és Rozgonyt István. • Posta­cím : Cegléd, Pf. 19. 2701. Te­lefax és telefon: (20) 11-100. • Telex: 22-6353. 0 Hirde­tésfelvétel : Hírlapkiadó Vál­lalat Közönség szolgálata, Cegléd. Teleki u. 30.: kedd, csütörtök, péntek 9-f.ől 12-ig. szerda 10—17 óráig. Tele­fon; (20) 10-763,

Next

/
Oldalképek
Tartalom