Pest Megyei Hírlap, 1991. május (35. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-04 / 103. szám
A BRFK közlése szerint A Mindszenty József bíboros földi maradványait szállító gyászmenet pénteken a kora délutáni órákban érkezett Magyarországra. A hegyeshalmi határállomáson a hamvakat egyházi, világi és társadalmi szertartás keretében adták át. Á kegyeletes ünnepségen Alois Mock osztrák külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a hamvak átadásának szimbolikus értéke van: elsősorban Európa, valamint a katolikus egyház nagy fiának szól, ugyanakkor tisztelettel kell megemlékezni azokról is, akik a békés és a szabad jövő érdekében vállalták a harcot. Válaszában Andrásfalvy Bertalan művelődési és közoktatási miniszter a szabaddá lett Magyarország, a magyar nép és a kormány nevében köszöntötte a küldöttséget. Majd utalt rá: nem először fordult elő a magyar történelemben, hogy népünk legjobbjai csak holtukban térhetnek haza, abba az oregs^elic en ózó Lehetsz fehér, sárga vagy fekete, lehetsz szép vagy csúnya, okos vagy buta — anya szült. Lehetsz gazdag vagy szegény, munkanélküli vagy vállalkozó, színes csokornyakkendős vagy akár cipőpertlis, anya hozott a világra. Lehetsz -nő vagy férfi, újszülött vagy agg. keser- édes vagy édesbús. netán savanyú is — akkor is anyád hordott a szíve alatt. Itt most nincsen nemhez, emberfajtához, etnikumhoz, államhatárhoz, hithez, ideológiához és semmiféle más megkülönböztetéshez köze a dolognak. Ha beszélsz, légy bárki is — az anyanyelveden szólalsz meg. Azon, amelyen édesanyád szólított meg először, mikor még nem volt fogad, amivel haraphattál, mikor még gyönge volt a kezed ahhoz, hogy fegyvert fogj, amikor még enni sem tudtál egyedül, és amikor még napjában többször tisztába kellett téged tenni. És azt mondta neked: kicsim, magzatom. A hangja és a keze simogatott. Ö jóra, szépre tanított. Arra, hogy ha felnősz, s gyermeked lesz, te is arra tanítsd. Lehet, hogy most anyák napján nem találod az ékes szóvirágokat, még az is, hogy nem futja csodaszép csokorra, csak egy szál gyöngyvirágra. De nyomasszon bármi gond, a szót, azt az egyet úgy ejtsd ki, hogy elmondjon mindent, hogy törlessz vele minden adósságot. Simítson az a szó: Mama, Anya, Édesanyám, Anyuci... Egyenként 3500-3500 forint pénzbírsággal sújtotta a rendőrség azokat a fiatalokat, akik március 15-én a Nemzeti Múzeumnál tartott ünnepségen a kormányt sértő jelszavakat kiabáltak, illetve igyekeztek megzavarni a rendezvényt. A szövetkezetek még a gazdák Magánerdők? A restvidéki Gépgyár hangárai előtt amerikai gyártmányú helikoptereket mustrálgatíak a látogatók. Farkas Bertalan űrhajós pilóta is nagy érdeklődéssel nézegette a modelleket. (A Bell Helikopter Textron cég bemutatójáról szóló cikkünk a 4. oldalon.) Magyar földön Mindszenty hamvai PLENUM CSAK HIPPIN a VIII. kerületi kapitányság a szabálysértési bírságot három személlyel szemben szabta ki. Kelemen GéLevegőt za, Zseni István Béla és Gulyás Iván cselekményét elismerte. szagba, amelyikért életüket áldozták. Így várta az ország egykor Rákóczi fejedelem hamvait, Kossuth Lajosét és Bartók Béláét is. Mindannyiuknak végső kívánságuk volt, hogy magyar földben nyugodjanak. A hercegprímásnak is így szólt a végakarata. S szóljanak érte a feltámadást hirdető harangok. A gyászmenet a kora esti órákban érkezett meg Esztergomba. Akárcsak az út menti településeken, a hercegprímás egykori székvárosában is ezrek gyűltek össze az ünnepi alkalomra. A bazilikában halotti vesperást tartottak Paslcai László bíboros prímás, esztergomi érsek vezetésével. Ma 10.30 órai kezdéssel ünnepélyes gyászmisét tartanak az esztergomi bazilika előtti téren. A gyász- szertartás íőcelebránsa Opilio Rossi bíboros, a Szentszék képviselője lesz. A gyászszertartáson beszédet mond Antall József miniszterelnök, Miklósházy Attila püspök, Habsburg Ottó, az Európa Parlament tagja, V/eren Fried van Straaten, a Mindszenty Alapítvány nevében. Ezt követően helyezik el a Mindszenty József földi maradványait tartalmazó koporsót a prímások sírkápolnájában. Erdőművelés és fakitermelés. Előbbire mind kevesebb pénz áll rendelkezésre, míg az utóbbit, ha meggondolatlanul, esetleg kényszerűségből végzik, egyre nehezebb pótolni a fákat. Mostanában gyakrabban kerülnek szóba a tsz-tulajdonban lévő erdőségek. ültetvények. A szövetkezeteken belül megindult gazdasági átalakulások nyomán olyan kérdések merülnek fel, hogy mi lesz a bizonytalan sorsú erdőkkel? Kik lesznek a művelői? A közelmúltban a Mező- gazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségében a MOSZ erdészeti ügyekben illetékes választmánya adott hangot aggodalmának. Bodor Károly erdőmérnök, a választmány vezetője, aki a zirci Bakony erdészetben dolgozik, kifejtette, hogy szinte gazdátlanok az erdőterületek, s maholnap, ha nem születik meg a tulajdon-, a földtörvény, egyre nehezebb lesz szabályozni hovatartozásukat. Gyakran hallani arról, hogy maholnap már ma- gánerdökkel is lehet majd találkozni. Viszont akik tulajdonossá válnak, kevéssé valószínű, hogy az erdők megóvását tartják elsődlegesnek, jóval inkább a gyors haszonszerzésre törekszenek majd. Gy. L. AZ ÁA ELLEN ÚSZVA RéTHKRSPF Egyre nyilvánvalóbb, hogy ott, ahol normálisain gondolkoznak, széles ívben elkerülik a nagypolitika verte hullámokat. Észlelem, örömmel, hogy a helyi pártszervezetek növekvő csoportja törli a tá- matárból a populista, a liberális, a népies-urbánus, a zsidó címszavakat. .. Jut eszembe: zsidó. Néhány kocsma-magyarkodót kivéve, a községekben ezzel a fogalommal, különbségtevéssel stb. szinte lehetetlen találkozni. Nem téma. Miért lenne az? Nem ez a mérce, mert hiszem akikor annak is illenék előkerülnie, ki a római és a ki a görög katolikus, a református, az evangélikus ... Gyakran az az érzésem: kívülről beerőszakolt feszültségek fenyegetik igazán a helyi politikai életet, és nem a helyben keletkezettek! Ilyen az antiszemitizmus is. Kívülről hozott, „fentről” lecsur- gó... Némely oktondi magyailkodónaik szoktam volt említeni: a legkorábbi ismert magyar színpadi kísérőzenét az 1797-ben Nagy-Kátán született Róthkrepf Gábor szerzett«, aki Mátray Gábor néven akadémikussá, az első magyar szépirodalmi és divatlap (Regélő és Honművész) szerkesztőjévé, a nemzeti zenede igazgatójává lett . . . Vajon Rótli'k- repfsóge ellenére vagy attól függetlenül kiemelkedő alakja a magyar művelődéstörténetnek? Nem nevetséges ilyen kérdést feltenni? De bizony nevetséges. örvendeik tehát, amikor helyben azt észlelem, az országosan püíölt tamtamdobok hangja ugyan eljut idáig, ám egyre kevesebban vannak azok, akik a maguk ritmusát vélik felfedezni benne. Pró és kontra. Mert minden oldalon szólnak a tamtam- tíobok. Kinek? És mi célból? <M) ■ " uw———^ i cjMu * • ^ __ !>i AJUk Ara: ?MO forint ^ XXXV. ÉVFOI 1991. MÁJUS 4., SZOMBAT XXXV. ÉVFOLYAM, 133. SZÁM j a honatyákna A jövő héten csak kedden tart plenáris ülést az Országgyűlés, hogy az Alkotmányügyi Bizottság lélegzethez jusson, s megtárgyalja a hatáskörébe tartozó rengeteg módosító indítványt. A Tisztelt Ház programjáról ezen a héten Szabad György távollétében Dörnbach Alajos és Szűrös Mátyás alelnökök számoltak be a szokásos sajtótájékoztatón. A plenáris ülésen a tervek szerint megkezdődik az általános vita az egyes állami tulajdonban lévő vagyontárgyak önkormányzati tulajdonba adásáról szóló törvényjavaslat felett. Amennyiben az Alkotmányügyi Bizottság végére jut az összes módosító indítványnak, akkor annak sem lesz akadálya, hogy megkezdődjék a részletes vita a koncesszióról szóló törvény javaslat felett. Nem sikerült megegyezésre jutni a koalíciónak és az ellenzéknek a házbizottság ülésén a tekintetben, hogy a mostani ülésszakán vagy egy héttel később tűzze napirendre az Országgyűlés a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló törvényjavaslatot. Így erről az Országgyűlés fog majd határozni. Egy kérdésre válaszolva Dörnbach Alajos elmondta, hogy a Köztársasági Elnöki Hivatal megkapta a kárpótlási törvény szövegét, a törvényalkotás rendjéről szóló jogszabály szerint a köztársasági elnöknek 15 nap áll rendelkezésére, hogy aláírja a törvényt, illetőleg visszaadja megfontolás céljából az Országgyűlésnek, vagy esetleg az Alkotmánybírósághoz forduljon. Beöthy Mihály lemondása A honvédelmi miniszter elfogadta Beöthy Mihály helyettes államtitkár lemondását — tájékoztatta az MTI-t pénteken a HM- sajtóosztály vezetője. Tikos László alezredes egészítette ki a hírt, hogy Für Lajos miniszter Beöthy Mihályt utódja kinevezéséig felkérte helyettes államtitkári feladatainak további ellátására. Bell-model! a légiérben