Pest Megyei Hírlap, 1989. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-13 / 86. szám
4 1989. Április 13., csütörtök A múzeum nem unalmas Kirándulás a középkorba Mégis lesz Szegeden néptáncfesztivál Sokan és sokszor elmondták már: iskoláink, oktatási módszereink számos elavult, évtizedek káros gyakorlatát to- vábbvívő elemet őriznek. A haladónak éppen nem minősíthető hagyományok egyike, hogy a tanóra a megszokott eljárások szerint folyik le, s a pedagógus nehezen mozdul ki diákjaival az iskola épületéből. A változtatáshoz, a hatékonyabb oktatáshoz kínál ötleteket a különösen a történelem tanításában kiválóan alkalmazható múzeumpedagógia. Pest megye számos ujszeru pedagógiai kezdeményezésnek adott már teret. Elegendő megemlíteni például a törökbálinti székhelyű Zsolnay- módszert, a Solymár után most Gödöllőn is meghonoso- dóban levő Waldorf-pedagógiát, vagy a nemrégiben ugyancsak Gödöllőn megrendezett drámapedagógiai találkozót és módszervásárt. A múzeumpedagógia megyénkben a visegrádi Mátyás Király Múzeumhoz kötődik. Az intézmény munkatársai azt tapasztalták, hogy az évi átlagosan 250 ezer látogatójuk jelentős része — körülbelül 160 ezer diák — javarészben általános iskolás. Ráadásul a tanulók majd mindnyájan május—június tájékán, illetve szeptemberben érkeznek. Csoportosan, tanulmányi kirándulás keretében, szervezetten keresik fel a múzeumot. A gyűjtemények, kiállítások legtöbbje azonban nem ennek a korosztálynak készült; felirataik nyelvezete számukra nehezen vagy egyáltalán nem követhető. Nem rájuk gondolva születik meg az idegenvezetők obiigát tájékoztató szövege sem. A magyarázat, a tolmácsolás a kísérő pedagógusokra várna. Történelmi szintézis Mindezek alapján döntött úgy a visegrádi múzeum, hogy — karöltve a szentendrei Fe- renczy Múzeummal, valmint a skanzennel — kidolgozza sajátos pedagógiai foglalkozásainak programját. Mint minden új oktatási eljárás, e módszer célja is lényegében ugyanaz: a tanítás hatékonyabbá tétele. A három intézményre épülő foglalkozások az általános iskolák hatodik osztályainak történelem tananyagát dolgozzák fel, illetve a tankönyvben közölt ismereteket egészítik ki. Olyan szintézisét jelentik az adott iskolaév során — illetve korábban — elsajátított anyagnak, amelynek kialakítására a legtöbbször nincs egyébként mód. S az egész program úgy áll össze, hogy belefér egy kétnapos tanulmányi kirándulás idejébe. A hatodikosok történelem- óráikon a középkorral ismerNemcsak festői szépségű Duna-parti turisztikai központ a Nagymaros és Szob között fekvő Zebegény, hanem arról is híres többek között, hogy itt élt és alkotott hosszú időn át korunk egyik legnagyobb magyar festője, Szőnyi István. Emlékmúzeummá alakított műteremházát ma is gyakran felkeresik a művószetkedveiők. Gyönyörű, hatalmas parkjában a nevét viselő nyári képzőművészeti szabadiskola faházas tábora áll, amely az idén már XXII. ^évfolyamát nyitja meg. A felnőtt szabadiskola befejezése után, amely iránt évről évre nagy a külföldi és hazai érdeklődés, július 30-tól augusztus 12-ig — három turnusban — a 10—15 éves korosztályé a „pálya”. A felnőtt szabadiskola képzési hagyományai Magyarországon egyedülállóak. A századelő francia szellemi iskoláinak utóda, koncepciójában közel áll Nagybányához, s a két háború közötti jeles mesterek által vezetett hazai szabadiskolákhoz. Vaszarynál és az iskola névadójánál, Szönyinél számos olyan művész kapott útravalóul szellemi inspirációt, akik mára a művészeti lexikonok „címszavaivá” váltak. Az iskola alapítói ezért azt kednek. A feszített ütemű tananyag és a zsúfolt órarend miatt csupán fő vonalakban, s csak a legfontosabb események érintésével. A gyerekek elvont alapfogalmakat hallanak, s félő, hogy az egymástól elszakítottan oktatott különféle tárgyak miatt nem képesek összekapcsolni az időben egyszerre lezajlott eseményeket s a kor irodalmának, művészetének áramlatait. A múzeumi program ezen is segíteni kíván, hiszen nem csupán egy történelmi folyamatot mutat be, hanem az egykori környezetet is; annak sokszínű összefüggéseivel, eljárásaival, eszközeivel, az egész korabeli élettel. így hozzájárul ahhoz, hogy a gyerekek tudása egy korszakról megbízható, s ne pusztán formális legyen. Vár, város, falu A két napra tervezett program első felében Visegrádra, második napján Szentendrére, a Ferenczy vagy a Szabadtéri Néprajzi Múzeumba látogatnak a résztvevők. A három helyszín a középkori település- formák mindhárom típusával megismerteti a diákokat: a várral, a várossal és a faluval. A bemutatható anyag szempontjából Visegrád van a legszerencsésebb helyzetben, itt a X—XVI. század építészeti emlékei sorra megtalálhatók. A régészeti kiállítás pedig felvonultatja az egész időszak tárgyi emlékeit. Segítségükkel végigkísérhető a középkori magyar történelem jelentős része. A város sajátosságainak bemutatása már valamivel több nehézségbe ütközik, tekintve, hogy klasszikus, nyugat-európai értelemben vett városunk igen kevés volt a középkorban, s ezek legtöbbje is ma határainkon kívül esik. A szentendrei Ferenczy Múzeum gyűjteménye mégis lehetőséget kínál arra, hogy az egykori céhek életébe bepillantást nyerjen a diák. Magyarországon e szervezetek egészen a XIX. századig fennmaradtak, de működési elveik, szabályzatuk az idők során megmerevedett. Ez ad alapot arra, hogy a zömében XVIII. századból származó a célt tűzték maguk elé ebben az évben is, hogy a tanítványokat — bárhonnan is jöttek — megismertessék a művészet alapvető sajátosságaival, s a rátermetteket elindítsák a magasabb szint felé vezető úton. Egykori növendékeik száma ma már több ezer, nemcsak magyarok, de külföldiek is. Az iskola önfenntartó, semmilyen dotációt nem kap. A fiatalok számára — az idén harmadszor — szervezik meg az ifjúsági művészitele- pet. A szabadiskolára minden évben nagyon nagy a túljelentkezés a képzőművészeteket kedvelő és azt magasabb szinten művelni vágyó fiatalok köréből. S mivel az iskola tanmenete nem teszi azt lehetővé, hogy arra 16 éven aluliak is jelentkezzenek, ezért rendezik számukra immár harmadik éve a nyári ifjúsági tagozatot. Az idén három turnusban képezhetik magukat, a rajz-, festő-, kerámia- és tűzzománc osztályokban. A részvételi díj, amelyben a szállás- és az étkezési költségek, valamint a szabadidő- programok — kirándulás, sportfoglalkozások, játékos vetélkedők — költségei is benne foglaltatnak, két hétre 2940 forint A. P. anyag alapján a tanulók — a foglalkozást vezető szakember segítségével — rekonstruálhassák a középkori városok életének egy szeletét. A harmadik településtípus — a falu — XII—XV. századi arculatának bemutatása megint csak nem egyszerű dolog. Bár a korszak falvainak régészeti kutatása az utóbbi időben nagy lendületet kapott — megyénkben például Veresegyház határában tárják fel egy Árpád-kori falu, Ivacs házait —, a kutatások legfontosabb segédtudománya mindmáig a néprajz. Jó néhány kérdés eddig megválaszolása az etnográfia eredményeire támaszkodott, abból indult ki. Ezért válhat alkalmassá a szentendrei skanzen arra, hogy a településtípus múltjával megismertesse a látogatót. A paraszti életmód ugyanis a múlt századi gyökeres változások ellenére rengeteg szokást, hiedelmet, munkamódszert őrzött meg a múltból. S bár a középkori és a tizenkilencedik századi falu közé természetesen nem tehető egyenlőségjel, a pedagógus mégis felhívhatja a tanulók figyelmét a paraszti élet hagyományőrző sajátosságaira, amelyek még a XX. század közepére is átmentettek néhány elemet. Szemléltetheti ezenkívül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum a néprajztudománynak a múlt kutatásában betöltött szerepét, valamint szoros kapcsolatát a régészettel és a történettudománnyal. Ajánló jegyzékkel A múzeumpedagógia lehetőségei a bemutatottnál jóval szélesebb körűek. Az iskolák tájékozódását persze megkönnyítené egy országos ajánló jegyzék, megjelölve -azokat a műemlékeket, kiállítá- sokat, gyűjteményeket, amelyek meglátogatása szinkronba hozható az egyes évfolyamok tantervével. Hiszen ez az új módszer összehasonlíthatatlanul többet jelent a tanulóknak, mint a hagyományos értelemben vett és sokszor unalmasnak talált, múzeumlátogatás. Mörk Leonóra Hetek óta tartó viták után úgy döntött a Szakszervezetek Csongrád Megyei Tanácsa, hogy mégis lesz néptáncfesztivál Szegeden. Az SZMT elnöksége még februárban juttatta el a sajtószervekhez állásfoglalását, amelyben tiltakozott a SZOT titkárságának döntése ellen, miszerint „pénzügyi okok miatt az idei évre ütemezett nemzetközi szakszervezeti néptáncfesztivál elmarad”. A tiltakozás eredményes volt, mert ugyan a SZOT nem kíván társrendezője lenni a fesztiválnak, de az alapösszeget a Szakszervezetek Csongrád Megyei Tanácsa rendelkezésére bocsátja. A Szegedi Szabadtéri Játékok és a Csongrád Megyei Tanács anyagi támogatásával, az SZMT rendezésében így marad a szegedi nyár szép hagyományokkal és kulturális értékekkel bíró programja. A szovjet űrkutatásról Kiállítás Az űrkutatások két fontos vonatkozását: a népgazdasági felhasználás lehetőségeit és a nemzetközi együttműködést bemutató kiállítás nyílt szerdán — az űrhajózás napján i- a Népligetben, a TIT budapesti Planetáriumában. A szovjet űrkutatás című, s június 12-ig látogatható tárlatot Farkas Bertalan magyar és Alekszandr Lavejkin szovjet űrhajós nyitotta meg. A nagyméretű maketteket és színes fotókat felvonultató kiállítás — amelyet a Magyar —Szovjet Baráti Társaság, a Magyar Tudományos Akadémia Interkozmosz Tanácsa, áz Ipari Minisztérium, valamint: a Magyar Asztronautikai Társaság, a TIT budapesti Planetáriuma, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája és a budapesti Szovjet Kultúra és Tudomány Háza közösen rendezett — áttekintést ad a gyakorlati célú űreszközökről és a nemzetközi programokról. Debreceni eszmecsere Mindennapi kultúránkról Negyedik alkalommal kerül sor párbeszédre a mindennapi kultúra elméletéről és gyakorlatáról az idén, Debrecenben április 20. és 22. között. Erről tartott tegnap délelőtt sajtótájékoztatót dr. Vitányi Iván, az Országos Közművelődési Központ főigazgatója. Mint mondotta, a mindennapi kultúráról a Szakszervezeti Szemle, majd utódja, a Jelző című folyóirat is folytatott vitát. A közművelés vagy népművelés szerepéről a megújuló Magyarországon ma különösen sok szó esik. A közművelődés gyakorlatát meghatározó és szabályozó állásfoglalások mögött lényegében az a felismerés húzódott és húzódik meg ma is, hogy a gazdaság intenzív fejlesztése és a közélet demokratizmusa társadalmunk továbbfejlődésének kulcskérdése. Ez azonban a közműveltség erőteljesebb fejlesztése nélkül — mára teljesen nyilvánvaló — megvalósíthatatlan. A demokráciához olyan szervezetek kellenek, amelyek a kimondott szót meg tudják tölteni tartalommal. Ehhez azonban valóban mindennapi kultúra szükségeltetik. Erről fognak vitatkozni a hónap végén a szakemberek. Hogy mekkora nyilvánosságra számíthat a kultúráról folytatandó debreceni párbeszéd, arra egyelőre a jelentkezők foglalkozási sokszínűségéből lehet következtetni. A professzoroktól a közművelődés végvárain dolgozó népművelőkig több százan jelezték részvételi igényüket a szervezőknek. A háromnapos tanácskozás alapvető célja, hogy lehetőséget biztosítson a különböző területekről érkező szakértelmiségek és a nem értelmiségi területen dolgozók eszmecseréjére. A rendezvényen meghatározó súllyal képviseltetik magukat a műszakiak is; éppen az emberi tényező fontos szerepének felismerése, mindennapi tárgyaink kultúrát gazdagító termékeinek feltárása miatt. A hétköznapok kultúrájáról szóló párbeszéd ideje alatt kiállítás lesz a debreceni Kölcsey Művelődési Központban Mindennapi tárgyaink címmel. Itt az országos pályázat alapján meghirdetett fogyasztási- termék-verseny legszínvonalasabb alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők. Megyénkből az ÉVIG Ceglédi Gyáregysége, a Hiánycikk GMK, valamint a Gödöllői Vegyesipari Szövetkezet sztirolszakcsoportja nyújtott be pályázatot. A tanácskozáson elhangzó előadásokról, amelyeken szó lesz az egészségkultúráról, az emberi kapcsolatok kultúrájáról, a történelemszemléletről, valamint a tv, a video, a film szerepéről mindennapjainkban, a szervezők egy kiadványt állítanak össze. Ebben összefoglalják az előadásokon elhangzottakat, a különböző szekciók által javasolt tennivalókat, valamint a Mindennapi tárgyaink pályázatának eredményeit, és bemutatják a díjazott alkotásokat. A kötetet bármely érdeklődőnek megküldik, a debreceni Kölcsey Művelődési Központba beérkező igények alapján. A. P. m HETI FILMJ EGYZETs Véletlen Boguslaw Linda és Boguslawa Pawelee a Véletlen egyik jelenetében Sokat emlegettük, emlegetjük az úgynevezett polcos filmeket, azokat a szovjet filmalkotásokat, amelyek, ilyen vagy olyan okból, hosszú évekig, sőt több évtizedig hevertek a dobozokban, a polcokon. Egy türelmetlen és merev, minden kényesebb témától idegesen félő kultúrpolitika következményeit nyögték e filmek alkotói. De miközben a szovjet filmek sorsáról beszélünk, hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy nem csak ott kerültek filmek polcra, maradtak dobozban. Ha összeszámlálnánk, nálunk is igen szép szám kerekedne ki a hasonló sorsra jutott magyar filmekből, s az okok is hasonlóak lennének — hiszen, kár kerülgetni a szót, mi is éppúgy „pangtunk” éveken át, mint a szovjet politikai és kulturális élet. Legfeljebb a megnyilatkozási formák voltak kissé eltérőek. És most, egy lengyel film kapcsán, arra is rá kell ébrednünk: nálunk is megvoltak. megvannak a polcos filmek. A lengyel politika utóbbi kilenc esztendeje sem volt éppen zavartalan, s ha e zavarok megmutatkoztak a művészetek, nevezetesen a filmművészet értékelésében, azon nincs mit csodálkozni. Így állt elő a helyzet, melyben több, elkészült, befejezett alkotást nem lehetett a közönség elé vinni, sőt lépések történtek (mint hírlik) a megsemmisítésükre is. Krzysztof Kieslowski filmje. a Véletlen, 1981-ben készült. Nevezetes esztendő a lengyel történelemben: a rendkívüli állapot bevezetésének éve. Mármost egy ilyen esztendőben a közönség elé vinni olyan témát, mely arról szól, hogy egy fiatalember a jelenkori, azaz tulajdonképpen az aznapi lengyel életben nem lát semmiféle kibontakozási, megoldási perspektívát a maga személyes sorsa, áttételesen a többi lengyel fiatalember számára, nyilvánvalóan egyenlő lett volna a nyílt lázadással a rendkívüli állapot és az azt bevezetők ellen. Felért volna egy tömegtüntetéssel. Így aztán Kieslowski filmje szépen pihent a dobpzban. Mai szemmel nézve persze, a film korántsem olyan veszedelmes munka. Ma úgy tűnik, egyszerűen eljátszik egy ötlettel: az 1956-ban. Poznanban született Witek Dlugosz élete további irányára nézve háromféle választás elé kerül, s a film ezt a három variációt még is mutatja: Az egyik: lehet agilis, az igényekhez, a hivatalos elvárásokhoz alkalmazkodó ifjúsági politikai vezető. De itt is belekeveredhet a nemkívánatos eseményekbe, aztán amikor valamiféle delegációval Nyugatra megy, tulajdonképpen elmenekül a szituáció elől. A másik: belekeveredhet már kezdettől a szemben állók körébe. Rend- szerellenes tevékenységet fejthet ki, és veszedelmes szituációikat élhet meg, melyekben szilárdan kitart, mert erős a hite, a meggyőződése, a Szerelme. De ez az út sem vezet igazán sehová sem. A harmadik: előfordulhat, hogy szép békésen beletagozódik a körülményekbe, megnősül, dolgozik az egyetemen, távol marad mindenféle politikától, zűrzavartól. szakmai karriert csinál — aztán egy ostoba véletlen folytán a Líbiába repülő gépe felrobban és odavész. Nincs tehát egyébről szó ebben a filmben, mint hogy aki a mai lengyel (s tán nem is csak a lengyel) viszonyok között megoldásokat keres a maga élete számára, nem talál értelmes és reménnyel kecsegtető variációt. Valamiképp mind a három alapváltozat (s feltehetőleg több más változat is) kudarcba fullad. Hogy ez mennyire így lehetett a film készültekor, azt aligha kell külön hangsúlyozni. S ezek után az is érthető, ha Kieslowsk.it (aki már nem kezdő filmes, hiszen 1975 óta rendez) nem etette a tenyeréből a hivatalos lengyel művelődéspolitika. Robinzonáda — avagy az én angol nagyapám. Ez a teljes címe a Grúziában játszódó, s a grúz Nana Dzsordzsadze rendezőnő által ké=zített filmnek. Furcsa alkotás. Részint a formája miatt, mert Dzsordzsadze sajátos időfelbontásos módszerrel meséli el a történetet, s térben és időben ide-oda ugrál jelen és múlt (azaz az 1920-as évek) között, azonkívül pedig váltogatja a fényképezés technikáját is. mert hol régies, barnás-sárgás tónusú képeket fényképez Levan Paa- tasvili, hol szinte rikítóan élénk színekben pompázik a vetítővászon. De furcsa a filmben elmesélt történet is, hiszen egy mai fiatal grúz férfi (aki történetesen zeneszerző) azt meséli el, hogyan zajlott le sok évvel ezelőtt egy nagy szerelem egy angol híradós katona és egy szép grúz lány, Anna között. Hughes, a híradós, a kis grúz faluban a London—Delhi távíróvonal szerelésén dolgozik a zavaros időkben, s ékkor szeret bele Annába. Ettől kezdve a történet szinte a szicíliai vérboszszú motívumok alapján folytatódik. de belekeveredik a polgárháborús Oroszország sok konfliktusa, éles ellentéte is. Hughes végül is áldozata lesz a grúz osztályharcnak, de szerelme gyereket fogan tőle, s így Anna a nagyanyja, Hughes pedig a nagyapja lesz a zeneszerző unokának, aki nagvaoia emlékének egy Robinzonáda című zeneművet áldoz. A filmről sokat elmond, hogy 1987-ben Cannes-ban elnyerte a legjobb első filmnek kijáró Arany Kamera díjat, s hogy Nan a Dzsordzsadze a tbiliszi, filmfőiskolán a Vezek- lés című hatalmas .film rendezőjének, Abuladzénak a tanítványa volt. Ez kétségtelenül érződik a film szerkezetén, formai-stiláris megoldásain. S letagadhatatlanul grúz ez a film abból a szempontból is, hogy mesterien keveri a lírai érzelmességet a fanyar és szellemes grúz humorral, sőt ön- gúnnval. valamint, hogy igen erőteljes szerepet kap benne a zene. Takács István Útravalóra is telik Művészképzés Zebegényben
