Pest Megyei Hírlap, 1988. október (32. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-11 / 243. szám
4 &£BOan 1988. OKTÓBER 11., KEDD A hegyen kint vannak a vízből Az eltérített vezeték A ház Budaörsön, a hegyen látszólag semmiben sem különbözik a mostanában épült kétszintes, tágas családi otthonoktól. Ugyanolyan modern, szépen berendezett, mint a környéken épült többi. A fürdőszoba is a legújabb divat szerint készült színes, mintás csempékkel mennyezetig kirakva. Csak a fürdőkád melletti hatalmas, vízzel teli műanyag hordók nem illenek a képbe. De feltétlenül szükségesek, hiszen itt a vízvezeték üres, és milyen fürdőszoba az, amelyikben még víz sincs? Egy napjuk volt a befizetésre Amikor Bakos Péterek hozzáfogtak a családi ház építéséhez, természetesen érdeklődtek a víz bevezetésének feltételeiről, be is adták egyéni igénylésüket. Négy éven keresztül, munkaidő után és éjszaka, hordókban hordták a vizet az építkezéshez abban a reményben, hogy mire felépül a ház, víz is lesz. Már az új otthonban laktak, amikor a tanácsnál azt mondták érdeklődésükre, hogy jövőre vezetik a vizet. Ezért is döntöti úgy a család, hogy nem fúrat- nak kutat, hiszen az elég költséges, és egy évre igazán nem érdemes. S azóta hányszor egy év telt el! Hasonló helyzetben van itt az Akácfa—Avar—Liliom utcában 37 család, amelyek építőközösséget alakítottak a víz bevezetésére. Ezzel kezdetét vette véget nem érő kálváriájuk. A kárvallottak közül többen eljöttek ezen az estén Bakos Péterékhez, hogy kiegészítsék a közös képviselő által elmondottakat. — A költségvetés tavaly augusztusban készült el a Fővárosi Vízművek budai főépítésvezetőségén — veszi sorra az eseményeket Bakos Péter- né, miközben három vaskos dossziét tesz maga elé, a hosz- szadalmas vízbevezetés írott dokumentumait. — Októberben bementem a tanácshoz, hogy miért nem küldik a csekket, szeretnénk fizetni. Megnyugtattak, hogy minden rendben van, majd postázzák. De nem küldték. Amikor ismét bementem, hogy mikor lesz már vizünk, egy másik ügyintézővel beszéltem, aki azt mondta, „mit akarnak, hiszen még be sincs fizetve”. Hogy ez nem a mi hibánk, az nem számít. Soha nem felejtem el, ez egy szerda délután történt, és az ügyintéző azt mondta, ha péntek délelőtt 10 óráig nem fizeti be mindenki a budaörsi OTP-ben a pénzt, nem is lesz vizünk. Sürgősen cselekednünk kellett, egy napunk volt, hogy mindenkit értesítsünk, aki nem tud jönni, azok helyett befizessük. Ez pontosan egy éve, tavaly októberben történt. A közel húszezer forintból ötezer-ötszázat fizettünk készpénzben, a többit részletre. Lassan a részleteket is letudjuk, de vizünk még most sincs. Kivitelezőt is váltottak Igaz, bonyodalmakban az eltelt hónapokban sem volt hiány. A munkákat az AKVA- Szolg Gmk végezte volna, de hiányzott az anyag. Ekkor a közös képviselő vállalta, hogy beszerzi, kapott is az ország másik végében, de azt csak a gmk képviselője vehette volna át, ő azonban nem jelent meg. Egyszer már az utcában volt a szükséges cső, igaz, csak 80-as, de máshol ez is jó volt. Nálunk valami oknál fogva nem Kaptunk volna műanyag csövet, de a kivitelező ezzel nem volt hajlandó dolgozni Múltak a hetek, hónapok, közben változott a kivitelező is, de ez utóbbi, a tanács kivitelező üzeme sem tudott dolgozni anyaghiány miatt. Ennyi felesleges fáradozás, sok-sok idő elteltével nem kell csodálkoznunk, ha a lakók végső kétségbeesésükben mindent megpróbáltak, írtak a népi ellenőrzési bizottságnak, a megyei tanácshoz s még több helyre. A legutóbbi dokumentumok között található a megyei tanácstól érkezett válasz, melyben közlik, hogy a hiányzó szerelvények megvannak, szeptember 12-én a kivitelezők újra felvonulnak. Ez is csak ígéret maradt. A hűvös idő közeledtével egyre fogy az érintettek reménye, pedig januárban, amikor a költségvetési üzemhez került az ügyük, még bizakodtak, hiszen június 30-ra ígérték a befejezést. A Névtelen utcában elkészült — Mi feljebb lakunk — mondta Varga István. — A sziklából kellett kivésnünk az árkot, hárman, három nap alatt alig néhány métert haladtunk, olyan nehéz volt, s negyvenezer forintunkba került. Néhány helyen vissza kellett temetni, mert nem tudták bevinni a tüzelőt, máshol kocsi csúszott az árokba. — S mi volt itt, amikor esett az eső? A kerítésbe kapaszkodva egyensúlyoztunk a keskeny utcában, az árok szélén a csúszós földön — emlékezett Bakos Péterné is. — A szomszédban egy fiatal házaspár lakna, de maradtak az albérletben, pedig ott hatezer forintot fizetnek. Csakhogy kisgyerekkel hogyan költözhetnének ide, amikor nincs víz — mondta Márton Sándor. Az illetékesek szerint itt minden rossz összejött — árváltozás, kivitelező- és anyaghiány —, ami egy ilyen munkánál lehetséges. Az építőközösség tagjai nem a balszerencsét okolják. S ami még tovább borzolja a kedélyeket: a szomszédos Névtelen utcában már régen bevezették a vizet, bár ott se házak, se lakók nincsenek. Az építőközösség tagjai úgy érzik, hogy kint vannak a vízből — pedig szívesebben lennének benne, nemcsak képletesen — azzal a nagylelkű ajánlattal is, mely szerint a kivitelező nem számítja fel az áfá-t. Csakhogy a munkások, akik befejezhetnék a víz bevezetését, nincsenek sehol. Uhrin Edit Tököli szóbeszédek nyomában Nem a ténye, a módja a rossz Eladták a tököli iskolát, bezárták a művelődési házat — kelt szárnyra a szóbeszéd a községben és a környező településeken. Amikor utánaérdeklődöm olyanoktól, akiknek tulajdonképpen hivatalból is ismerni kellene az igazságot, merőben ellentétes válaszokat kapok. Szó sincs eladásról, nincs semmiféle bezárás, sőt foggal-körömmel védik a tököliek a művelődési házukat. Más vélemények alátámasztják a híreszteléseket, ám pontos információik, fényeik nincsenek. De minden vélemény, válasz említi elismerően, avagy elítélően a tanácselnök, Szuszics Péter nevét. Legelőször tehát tőle kérünk választ. Elöregedett iskola — Rendkívül súlyos gondjaink vannak az iskolások elhelyezésével. A diákok száma meghaladja a kilencszázat, s nyolcvan százalékuk két műszakban kénytelen tanulni. Nem megnyugtató, hogy pöttöm kisdiákok este hét óra tájban egyedül kénytelenek hazabotorkálni a gyéren világított utcákon. Természetesen Tökölön is épült néhány évvel ezelőtt új iskola. Ám továbbra is kénytelenek voltak tanítani a régi vályogházban, amely legalább 180 esztendős. Móra Ferenc elbeszéléseinek falusi iskolája volt ez olajos padlóval, apró ablakokkal, befűtetlen, egyenest az udvarra nyíló tantermekkel. Minden indok megvolt ahhoz, hogy ezek helyett a múltat konzerváló tantermek helyett újakat építsenek Tökölön. Az erőfeszítést a Pest Megyei Tanács is támogatta. Az iskola bővítése tavaly készült el, s azonnal kiderült, hogy csupán az oktatás minőségi feltételein javított, a mennyiségi helyzeten semmit. Hiszen annyi tanterem épült az új szárnyban, ahányat felszámoltak az ódon iskolában. Oktatási célokra nem lehetett volna gazdaságosan átalakítani, de a község vezetői azt remélték, talán sikerül munka- lehetőséget teremteni az öreg falak között. Falugyűlést hívtak össze, elsősorban helybeli asszonyok érdeklődését várták. Százan jelentkeztek is, hogy szívesen vállalnának Tökölön valamilyen munkát. Felvették a kapcsolatot a Diamant szövetkezettel és rövidesen beindult a varroda az átalakított iskolaépületben. — Az ötödik szerbhorvát nyelvű évfolyamot indította az általános iskoia — magyarázza az elnök. — Ezt a folyamatot nem akarjuk megállítani, annak ellenére, hogy a Művelődési Minisztériumtól sem kaptuk meg az ígért támogatást a nemzetiségi oktatáshoz. A helyzet az idei tanév kezdetére már olyan volt, hogy dönteni kellett. Mégpedig arról, hogy igénybe vegyük-e a művelődési házat oktatási célokra. Tájékoztatás nélkül Tudni kell, hogy sok településen ez semmi különösebb traumát nem okozott, illetve nem okozna. Nem így Tökölön, ahol valódi közművelődés folyik a házban. Nemzetiségi művészeti csoportok, jól ösz- szeszokott klubok működnek. Nem véletlen tehát, hogy tiltakozó levelek tucatjai mentek Tökölről a legkülönfélébb hivatalokhoz, intézményekhez. Szuszics Péter nem mondja, de nyilvánvaló, hogy ezek miatt született kompromisszumos megoldás. Nem teljes nyitvatartási időben veszi át az iskola a művelődési házat, csupán hétköznapokon 14 óráig. Ezután ismét a művészeti csoportoké, kluboké, programoké a ház. Más kérdés, hogy a művelődési házat csupán bizonyos átalakítások után lehetett alkalmassá tenni oktatási célokra. Ennek áldozata lett a nagyterem is, amelyben tornatermet alakítottak ki, annak minden kellékével együtt. A Kóló együttes, az énekkar, a zenekar nyilván ezt fájlalja a legjobban. No és azt, hogy a tanács szándékairól ők semmiféle előzetes tájékoztatást nem kaptak. Pedig ha megkérdezik őket — akik legalább olyan jól ismerik a településen kialakult helyzetet, mint a tanácsiak —, milyen megoldást látnának, más, ésszerűbb javaslattal ők sem tudtak volna előállni. Ám mivel a véleménykérés, de még a tájékoztatás sem történt meg, joggal érezték becsapva magukat. Szuszics Péter érvelését Is el kell fogadni. A tanácsnak nincsenek és néhány évig nem is lesznek milliói arra, hogy tovább bővítse az általános iskolát. Talán, ha az építőanyagok árát valahonnan megkapnák, a sok példával bizonyított összefogás ezúttal is eredményre vezethetne. De újabb anyagi támogatásért már nem lehet fordulni az emberekhez. — Még fizetnék a vezetékes vízre, most kezdik törleszteni a gázbekötés költségeit, ráadásul hamarosan megkezdődik a szennyvízcsatorna építése. Mindez családonként havonta legalább hétszáz forint kiadást jelent. Emellett nem kérhetem, hogy adjanak még iskolaépítésre is. Talán könnyebben megemésztené a település népe az öreg iskolaépület eladásának dolgát, ha látná a hasznát. Ám üresen tátong a varrodává átAz aradi vértanú leszármazottja A segítséget visszautasítja Sokan látják nap mint nap a furcsán öltözött asszonyt, senki nem hinné, hogy 78 éves, amint seprűvel a kézben dolgozik a város egyes pontjain. Néhány an utánafordulnak, mondanak is valamit, csóválják a fejüket. Ki ez a titokzatos asszony? hahner Marianna, aki az aradi vértanúk egyikének, Lahner Györgynek a leszármazottja. Édesapja, Lahner Géza, Kőszegen volt főgimnáziumi tanár. A hajdani főnemesi család kriptája az ungvári temetőben áll. A rokona — Lám Adolf — alapította Szentendrén az első vasgyárat (most Erdőgép), majd ennek eladása után a jelenlegi nagy posta helyén a másodikat. Lahn’r Marianna Kőszegen született, négy polgárit, majd egészségügyi iskolát végzett, ápolónőként és asszisztensként dolgozott a fővárosban, a Rókus Kórházban. A II. világháború idején főként a diftériá- ban megbetegedetteket gyógyította, mert néhánvadmagá- val ő kapott védőoltást. Lahner Marianna érdekes dolgokat mesél Budapest ostromának idejéről. Egyebek mellett azt állítja, hogy a Corvin Áruház pincéjében tartózkodó német törzs hollétét ő mutatta meg Ocsifu Nyiko- láj szovjet tisztnek, s a tolmácsának, egy Szentgyörgyi nevű magyarnak. Magyarázza, hogy a mostani bejárattól jobbra, a harmadik oszlop után nyílott a vasajtó, amely a lenti traktusba vezetett. A szovjetek el is fogták a rejtőzködőket. Sajnos írásunk főszereplője a Rókus Kórházban egy páncélököl felrobbanásakor megsérült, s két hétig feküdt élet és halál között. Felgyógyulása után - amit az orvosok csodának tartottak — a Fővárosi Köztisztasági Hivatalnál helyezkedett el, majd visszaköltözött a családjához Szentendrére, a Virág utca 4-be. A nyugdíja 3671 forint, több macskát tart, ezekkel lakik — borzalmas körülmények között — egy 9—10 négyzetméteres helyiségben. A meleget a vilíanyégő köré szerelt hősugárzótól kapja, víz nincs, a mennyezet farostlemeze beázik, penészes. Lahner Marianna semmilyen segítséget nem fogad el a tanácstól, sőt önszorgalomból takaritgat a Városgazdálkodási Vállalatnak. Őrizgeti a fényképet Lahner Györgyről, a grófi család más tagjairól, a vasgyáros Lám Adolfról, a bátyja famíliájáról. Ezeket a relikviákat büszkén mutogatja. A tanács illetékesei széttárják a kezüket: mit csináljunk, a segélyt visszautasítja, elköltözni nem hajlandó. Azért leleménnyel alkalom volna segíteni Lahner Mariannán. Ha mondjuk ,,hivatalosan” a jó munkájáért kapna időnként „jutalmat”. Az ön érzete nem csorbulna, a szívszorító körülményei valamelyest javulnának. Hiszen olyan védtelen és jóindulatú. V. M. alakított alma mater. A Diamant bérszínvonala olyan alacsony volt, hogy egyszerűen nem érte meg itt dolgozni. Erről beszélgetek a közelmúltban átadott új élelmiszerboltban az asszonyokkal. Igaz, ők sem egységesek, amikor arra fordul a szó, hogy mi a véleményük a tanács megoldásáról, a művelődési ház birtokbavételéről. önkényes lépés volt — mondják —, bár hozzáteszik, nem tudnának jobb javaslattal előállni. Talán, ha az iskola bővítése előtt valaki megszámlálta volna az akkori óvodásokat — vélekednek —, kikövetkeztethette volna, körülbelül hány nebuló ül iskolapadba ebben a tanévben. Mi a tanulság ? A tiltakozó levelekből jutott a Pest Megyei Tanács címére is. A tököli ügy tanulságairól kérdezem Balázs Gézánét, a megyei tanács elnökhelyettesét. — Nem a döntés ténye, hanem a módja az, amely kiváltotta az ellenérzést — mondja. Eninél kisebb jelentőségű kérdéseknél is elengedhetetlen, hogy megkérdezzék előzetesen az érdekelteket, vagy hogy korrekt módon -tájékoztassák őket a kialakult helyzetről, a megoldás módjáról. Biztos vagyok benne, ha leülnek a tanácsiak a művelődési ház vezetőivel, a nemzetiségi csoportok tagjaival, sikerült volna úgy megoldani a dolgot, hogy senkiben se maradjon tüske. Ennek az esetnek talán ez a legnagyobb tanulsága. Móza Katalin A neve fogalom Mindenki ismeri a faluban. Neve fogalom, sokan úgy mondják: mindenes. Még csak 64 éves, de múltja alapján a százasok is megirigyelnék. A tápiógyörgyei iskola építkezésénél figyeltem fel rá. Az éjjeliőr szerepét vállalta ott négy esztendeig, de fogadko- zik: most, hogy átadták az épületet, minden este átnéz vigyázni az iskol-a rendjét, hiszen a tűzőrségnél ügyeletes és az csak pár méter. Bár Petro Gábornál nem számít a távolság. Hóesés idején nagy bundában, botjára támaszkodva -rója a métereket, jó időben pedig nem rest kerékpárra ülni. De ha kell, kaszát fog vagy rózsát locsol. És imádja a zenét. Az ottani tűzoltózenekar riadókürtöse, előadásról előadásra utazik, ha kell. Sokan csodálják temperamentumát. (Csécsei Zoltán felvétele) Feloldja az elszigeteltséget Doktornő az ügyeletről Eleget halljuk a kisebb-na- gyobb falvakban praktizáló körzeti orvosokat panaszkodni szakmai elszigeteltségük, ma- gukrahagyottságuk, elégtelen továbbképzési lehetőségük miatt. Mindez hosszabb távon gátja lehet a gyógyító-megelőző munkájuk eredményességének. Ezt azért szükséges most előrebocsátani, amikor egy példa kapcsán a körzeti orvosi klub hasznáról szólunk, nehogy elhamarkodja az olvasó, mint tette azt egy felületes ítéleteiről híres ismerősöm, aki amikor ezt említettem előtte, felcsattant: na, még ez hiányzik, hogy klubozzanak! Hát még sincs elég dolguk, amire hivatkoznak? De nagy a körzeti orvosok megterhelése. Gyakran két-három emberre, sőt kisközségekben egyre hárul a betegek ellátása, gyógyítása, hogy ne is beszéljünk az általános egészségi , állapot ellenőrzéséről. Ilyen körülmények között kivel és mikor beszélje meg szakmai problémáit, kitől vagy miből tanuljon. A szakmai elzártság feloldására „találták ki” — szerencsére a megyében is szaporodó számú — orvosklubokat. Kifejezetten körzeti orvosok számára. Szigetszentmik- lóson és körzetében — Duna- haraszti. Halásztelek, Tökól, Szigethalom és Taksony — körorvosai a nyár eleje óta jönnek össze minden hónap első hétfőjén a szigethalmi új egészségházban, hogy megbeszéljék közös dolgaikat, és megerősítést vagy tanácsot kapjanak egyéni szakmai problémáik megoldásához. A tématervet természetesen egyeztetik az ügyvezető körzeti orvosokkal, ők ismerik legjobban az aktuális gondokat. Hogy egyáltalán létrejöhetett ez a szakmai fórum, az a központi ügyeleti rendszer bevezetésének köszönhető. Ha az nem lenne, közel sem számíthatnánk ekkora aktivitásra, részvétéire — állította határozottan a város és körzete egészségügyi ellátását koordináló szigetszentmiklósi szakrendelőintézet igazgató főorvosa, dr. Bakonyi Mária. Ugyanis ezeken a hétfői estéken ugyanazt a rendszerű orvosi ügyeletét adják, amit a hétvégeken, tehát a központit. Ez az egész körzetet ellátja azokban az órákban, amikor a körzeti orvosok a szakmai kérdéseiket vitatják. Aztán megesik, hogy az új információkra nagyon kiváncsi ügyeletes doktornő is beül egy csendes félórában, amíg oda- kinn vár indulásra készen az adó-vevővel felszerelt gépkocsi. (A gépkocsivezető riasztja az orvost, ha hívás jön a központi ügyeletről.) Ebben a körzetben is bevált a központi ügyeleti szolgálat. Ez kiderült már a legelső összejövetelükön, amikor a négy éve bevezetett ügyelet tapasztalatait is megbeszélték. Ezekre a klubfoglalkozásokra rendszerint neves szakembereket hívnak meg vitavezetőnek, előadónak. Ez adja a továbbképzés jellegét a konzultációknak. Volt már eszmecsere a jobb együttműködés érdekében az ideg- és elmegyógyászatunkban illeté- • kés országos intézet vezetőjével és munkatársaival, és más intézetbeliekkel. Nem szükséges talán részletezni, mi a haszna a körzeti orvos és a fekvő betegeket ellátó orvosok közötti jó személyes kapcsolatnak. Aztán kicserélték megállapításaikat vezető gyógyszerész jelenlétében a magas vérnyomás gyógyítására rendelkezésre álló régi és új gyógyszerek használatáról. Adtak praktikus, napi szakmai, gyakorlati tanácsokat az általános orvosoknak a gyermekgyógyászok. Ez a tapasztalatcsere még azok számára is hasznosítható, akik gyermekorvos elérhető közelében dolgoznak, hiszen az ügyeleteken gyakran van dolga gyerekekkel az általános orvosnak. A körzeti orvosok lelkes hívei és aktív részvevői az orvosklub foglalkozásainak. Persze előfordulnak közöttük olyanok is, akik nem tartanak igényt ezekre a konzultációkra. Nem hisszük, hogy kizárólag a szakma dolga lenne ennek a közömbösségnek a megítélése, számonkérése. Következménye ugyanis előbb-utóbb nem csupán a távolmaradásban nyilvánul meg. Kádár Edit
