Pest Megyei Hírlap, 1987. február (31. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-03 / 28. szám

Intenzív sportélet a nevelőotthonban Abonyban is kemény a tél Amint> tetér az utazó a fő­úttól,' hamar mégbizonyosod­hat arról, hogy valójában jó­val keményebb az idei tel az átlagosnál. Abonyban sincs ez másként, ahol a Jókai utcá­ban jókora jégbordák között lavírozva haladtam, mígnem gyanússá vált a kép. Balra te­kintve. egy sereg gyerek ro­hangált az udvaron, néhán.yan ki is merészkedtek a kapun kívülre, s ott rendeztek vil­lámháborút. Természetesen csak hógolyókkal. Rákérdezé­semre azonnal megnyugtattak: megérkeztem, majd ők elka­lauzolnak. . A József Attila nevelőott­hon többarcú intézmény. Régi kastély éppúgy megtalálható ott, mint modern, többszintes épület. Alkalmi útikalauzaim villámgj-orsan terelgettek az étterem felé, ahol Király Béla igazgatóhelyettest jóízű fala­tozás közben találtam. I\>m udvariasság A konyha dolgozóinak ven­dégszeretete jóvoltából rövid­del később már együtt fo­gyasztottuk az aznapi kosztot, amelyről valóban csak jót le­het mondani. Nem kell hozzá hivatalos udvariaskodás, hogy á frankfurti levest és az óriási adag palacsintát még ma is jó szívvel, tudjam dicsérni. — Akik itt dolgoznak, való­ban beleadnak apait-anyait, szívvel végzik a dolgukat — adta a magyarázatot az igaz­gatóhelyettes a miértre. — Pe­dig mindent ők csinálnak, al­kalmi nehézségek közepette is helytállnak. Igaz, ezt a mun­kát nem vándormadaraknak találták ki: az otthon dolgozói — s ez nemcsak a konyhaiak­ra vonatkozik r- valóban ma» gukénak érzik az itt lakó ál­lami gondozott ‘ gyerekeket, igyekeznek megkönnyíteni nem irigylésre méltó helyzetü­ket. / Ebben az igen nehéz mun­kában, i a gyér ékek életének elviselhetővé tételében ko­moly szerep juthat minden hasonló intézményben a sport­nak. Márpedig Király Béla ízig-vérig sportember. Bor­sódból' szármázó kertészmér­nök, aki a helyi József Attila Tsz-ból jött át annak idején, hogy előbb gyakorlati oktató­ként, majd kémiatanárként dolgozzon a nevelőotthonban. A sport-iránti 'bzeretete azon­ban mindvégig megmaradt. — Valamikor a Miskolci Bányász színedben — még há­rom fogásból — 380 kilóig ju­tottam, a súlyemelő ifjúsági válogatottba is bekerültem — emlékezett, -r: Az olt ka­pott súlyzót vittem magam­mal, előbb a Kertészeti Egye­temre, rftájd ide, Abonyba, Ma is itt ván, 137,5 kilóig lehet rátenni a tárcsákat. Ekkora súlyra egyelőre még nincs szükségük a gyere­keknek, akik a Gyulai Gál Miklós Általános Iskolába jár­nak, s akiknek első útjuk a súlyzókhoz vagy a pingpong­asztalhoz vezet, ha megérkez­nek. A közbenső, várakozási idő sem telt tétlenül, mert az irodában egy megyeszerte is­mert sportemberrel akadtam össze. — Most semmi különösebb vágyam nincs, nagyon örülök a puszta létnek is — magya­rázta Skultéti Sanyi bácsi, az olimpiai, világ- és Európa- ba.inok birkózó, Varga János felfedezője, egyébként éppen Király Béla apósa. — A kö­zelmúltban súlyos műtéten es­tem át, de most már jobban vagyok. A régi idők megidézgetése közben jött a hír: megjöttek a leglelkesebb súlyemelőjelöl- tek. Röviddel később már a folyosó, a tárcsák és a ferde padok birodalmában ment a rögtönzött bemutató. Mokány legény, Karalyos Attila ment rá az 52,5 kilóra, amit ki is lökött, az egyéni csúcsát je­lentő 60 kilóval viszont most meg sem próbálkozott. — A magyar a kedvenc tantárgyam — mondta két szusszanás között, s diszkréten azt is elárulta, hogy a szü­leinek nincs módjában őt ha­zavinni. — Itt vagyok majd’ minden nap, délután 2-től 4-ig ugyanis szabadfoglalkozás van. A jól kivilágított folyosó ki- szélesedésében a pingpongo­zták püfölik a labdát. Danyi Támás a nevelőotthonok or­szágos bajnokságára készül, alkalmi edzője, kortársa, Asz­talos Attila hathatós segítsé­géve). De a többiek, Juhász László. Gyuga László, Hor­váth Albert, Majeczki József. Hering Gábor, mindannyian ott sürgölődnek, kritikus szemmel figyelik a labda pat­togását. Reims példája — A súlyemelés rendkívül eredményesen segíti ez em­berré válást, az akaraterő ki- fejlesztését — summázza vé­leményét a nehézatlétika Abonyban kedvelt szakágáról dr. Palásti Artúr biológus, aki lassan már időtlen idők óta a József Attila nevelőott­hon lelkes tanára. — Valami­kor nálam kezdett a későbbi többszörös magyar bajnok, az Európa-szerte jól ismert, vi­lágversenyeken is sikerrel helytállt Rehus-Vzor György is. Igaz, én előbb a birkózásra adtam őt, de Tóth Ernő test­nevelővel együtt végül a szombathelyi világbajnoknál, Tóth Gézánál kötött ki. Gyu­ri ma már 40 éves, de még A gondok mindenhol egyformák Horgászok holt idényben Az ötvenkettedik esztendejébe lépett Szigetszentmiklőson a Dol­gozók Horgószegyesülete, amely minap rendezte évi közgyűlését. Ä városi tanácsház nagytermé­ben sokan jöttek össze, de töb­ben hiányozták, ezért késve kez­dődött a gyűlés. Bíró Vince elnök, aki 25 éve tagja a 11 tagú-vezetőségnek, kö­szöntötte a megjelenteket. Rövi­den beszélt az 1986-os évbén vég­zett munkáról és eredményekről, plmondotta: a vezetőség örömmel állapíthatta meg. hogy javult a horgászfegyeiem és a természet- védelem, de azt is megállapítot­ta, hogy van még tennivaló bő­ven. Javasolta, hogy egyperces felállással adózzanak az elmúlt évben elhunyt társak emlékére. Ezután Demeter János a veze­tőség éves beszámolóját mondot­ta el. A horgászeredmények igen szépek voltak, a horgászélet igen aktív. A szigetszentmiklósi egye­sületnek 2319 horgász tagja van, a következő megoszlás szerint: fel­nőtt 1394, háztartásbeli 210, ifjú­sági 314 és 401 gyerekengedélyt adtak ki. Említést érdemel, hogy a Duna-ágban 29 egyesület műkö­dik és 25 000 tagot számlálnak. Ma még zord és kegyetlen tél uralkodik, de majd ha beköszönt a tavasz, s a horgászszezon is el­jön. benépesedik a Duna-part, sok vendéghorgász is érkezik, megnövekszik a természet- és kör­nyezetvédelmi munka. Sajnos $ helyi lakosság is bőven ad tenni­valót. Szólt az előadó gazdasági kérdésekről is. Elmondta, hogy az elmúlt évben a saját belső ellen­őreiken kívül a Pest Megyei Ta­nács mezőgazdasági és élelmezé­si osztálya is tartott igen átfogó ellenőrzést, felülvizsgálta a gaz­dasági ügyintézést. Kálmán Imréné gazdasági kér­désekben adott jelentést, elégedet­ten állapíthatta meg, hogy az 1986. rjahuárjában hozott határozatokat végrehajtották. A tassi üdülőben értékes fejlesztést végeztek, épít­keztek, öt dareb lemezcsónakot vásároltak és segítették a külön­böző versenyeket. A Jövőben a 70 éveseket és idősebbeket tisztelet­beli tagként kezelik. Számuk 80 fő, akik ingyenesen vehetik igény­be az egyesület szolgáltatásait, a létesítményeket és eszközöket tag- díjfizetés nélkül. A tíz éven alu­li gyermekeknek nem kell majd tagdíjat fizetni. Az előadó részle­tesen beszélt a tagdíjak alakulá­sáról, az ellenőrzésekről, majd a különböző bizottságok vezetői ad­tak számot munkájukról. A beszámolókhoz szóló vitában tízen jelentkeztek felszólalásra. Szót kért Szilágyi Zoltán, a váro­si pártbizottság titkára, aki tes­tületé és a tanács nevében üdvö­zölte a közgyűlés résztvevőit. Többek között elmondotta, hogy a város vezetői határozottan tá­mogatják a horgászegyesület mű­ködését. Elismeréssel beszélt a jó kapcsolatról és felhívta a figyel­met arra. hogy egyre nőnek a környezetvédelmi gondok, sőt azok halmozódnak. Jó tudni, hogy a nagy múltú egyesület józan meg­fontoltsággal kíván segíteni a problémákon. Nagyra értékeli a helyi vezetés a horgászok társa­dalmi munkáját. valamennyi hozzászóló szenve­délyesen beszélt. Érződött, hogy szeretik az ügyet, melyet képvi­selnek. Jók voltak a beszámolók és elhangzott az elismerés: a sza­badidő-mozgalmat ki kell széle­síteni. Volt, aki javasolta, kezdje­nek új életet. Valaha a horgászo­kat barátság, összefogás jellemez­te a vízparton, egy durva szó sem hallatszott. Az ellenőrzést meg kell szigorítani, nem elég a hor­gászok környezet- és természet- védelmi törekvése, a mozgalmat közüggyé kell tenni. Szigetszentmiklóson aktív életet élnek a horgászok, de az elhang­zottakból érződött, hosy gondjaik, bajaik azonosak a Duna-ág töb­bi egyesületével, horgászéval. Csiba József mindig ott van súlycsoportja hazai legjobbjai között. Szülőktől távol Persze nem mindenkiből le­het Rehus-Uzor, vagy hozzá hasonlóan eredményes súly­emelő. Szerencsére a nevelő- otthonban viszonylag bő a választék: a súlyzókon és a pingpongon kívül még ott van a sportlövészet is. — Gyakorlásainkon — a kastély alatti pincében — rendszeresen részt vesz 20—25 gyerek, de az idősebbek közül is visszajárnak hozzánk — így Mészáros György nevelő, az MHSZ-lövészklub titkára, ne­velőtanár. — Az általános is­kolák megyei bajnokságán 1985-ben és 1936-ban egyaránt a 3, helyen végeztünk. Tíz légpuskánk és öt kispuskánk van, a közeljövőben várunk három újabb fegyvert, ez nyil­ván fokozza majd a harci kedvet. A kedvet, ami bizony nem mindenkinél egyforma és nem is állandó. Érthető módon, hi­szen a szülői háztól távol ne­velkednek az ott lakók. Az 6 felvidításukért, gondjaik csök­kentéséért dolgozik az áldo­zatkész kollektíva az abonyi József Attila nevelőotthonban. Jocha Károly M*vst Megyei Hírlap 1987. FEBRUÁR 3. Szá/halooibadán Teremfoci Százhalombattán nyolc csa­pat részvételével nemzetközi teremlabdarúgó-tornát rende­zett az Érd Városi Sportegye­sület és a Dunai Kőolaj sport­kör közösen a nemrég elhunyt Buzási Sándor tiszteletére. A torna végeredménye: 1. Érd Városi Sportegyesület. 2. DKSK I. csapata, 3. a DKSK 11. csa­pata. 4. Pribeta. csehszlovák, 5. Sparta jugoszláv, 6. százha­lombattai tömegsportegyesület, 7. Erd II. csapata, 8. Unió Kippse osztrák. A torna gólki­rálya Rása József DKSK, 8 gól, legjobb kapus Vigh Fe­renc ÉVSE, legjobb mezőnyjá­tékos Kövesi Tamás DKSK, a iegsportszerűbb csapat: Unió Kippse. H. S. Dabas Farsang Kupa — először Folytatni szeretnék Első alkalommal rendezték meg Dabason a Dabas Far­sang Kupa jégkorongtornát. A találkozóra 4 egyesület küldte el hokisait. A mérkő­zéseket körmérkőzéses rend­szerben bonyolították le kez­detben kisszámú közönség előtt, de az utolsó csatát már mintegy 200 érdeklődő nézte végig. A látottak alapján sportolóknak és sportvezetők­nek az volt a véleményük, hogy hagyományossá kell ten­ni a Dabas Farsang Kupát. Ennek érdekében még több csapatot kell megnyerni e szép sportágnak. Egyébként az azonos pont­számú együttesek között a sorrendet az egymás ellen el­ért eredmény rangsorolta. A rendezvény jégdiszkóval feje­ződött be. Végeredmény: 1. Rozmárok (Dabas), 4 pont. 2. Jegesmed­vék (Üjhartyán), 4 pont. 3. Ász (Dabas), 2 pont. 4. Bom­bázók (Dabas), 2 pont. Kubába utazni volna jó... Laluja József érmei A szakemberek egyöntetű véleménye, hogy Laluja József távolugró kiváló adottságokkal rendelkezik. A Váci Izzó MTE tizennyolc esztendős atlétája mindezt eredményeivel is iga­zolja. Rövid versenyzői pálya­futását az jellemzi leginkább, hogy minden versenyen, ame­lyen elindult, vagy nyert, vagy a legjobbak között szerepelt. — Negyedik osztályos vol­tam a Gábor József Általános Iskolában, amikor Pénzes Gyu- Idné tanárnő felfigyelt rám — emlékszik a kezdetre. — Ha­mar kiderült, és nem bántam meg, hogy a sportpályák gya­kori látogatója lettem. Na­gyon tetszett, hogy minél szor­galmasabb voltam, annál job­bat produkáltam a futásban és a távolugrásban is. A gyermek és a serdülő korcsoportban gyűjtöttem egyre az érmeket. De ez nemcsak az én érde­mem, hanem közös siker az edzőimmel. Sokat köszönhetek Pénzes Adriennek és a jelen­legi edzőmnek, Kaposvári Sán­dornak. Az első érmeket bizony jó néhány követte. Legutóbb a felnőtt atléták fedett pályás versenyén a dr. Majzik Lász­ló emlékverseny — 726 cm — aranyérmével gazdagodott a gyűjtemény. A serlegek, érmek számát Laluja József fejből már nem is tudja. Persze mindezt, ahogy a mondás tart­ja, nem adták ingyen. — Jelenleg hetente öt edzé­sen veszek részt. Szerencsére megértőek a Lőwy Sándor Ipa­ri Szakközépiskolában, ahol most az elektroműszerész-szak­mát tanulom. Tanáraim na­gyon sokat segítenek abban, hogy legyen időm alaposan fel­készülni egy-egy versenyre. A csöndes, szerény fiatalem­ber már serdülőkorában be­került a 7 méteres ugrók kö­zé. Tavaly az NDK-beli Neu- brandenburgban, az ifjúsági barátság versenyen 715 centis ugrásával a hetedik lett. 1986- tól tagja az ifjúsági váloga­tottnak. A magyar színeket képviselve már járt Prágában. — Ma már csak a távolug­rással foglalkozom. Sok lemon­dással jár, de eldöntöttem, hogy a sportnak szentelem az életemet. Az idén legfőbb cé­lom megugrani a 740 cm-t, ami egyúttal a kubai vb-re utazást is jelentené. Most úgy érzem, ez rajtam nem fog múlni. Laluja József , sport iránti rajongását hallva, nem kétel­kedhetünk az utóbbi állításá­ban. Legfeljebb mi is sok si­kert kívánunk a tehetséges, szimpatikus fiatalembernek. Surányi János Jíííkorfsolya és jégtánc EB Ma rajt Szarajevóban Mától szombatig Szarajevó­ban rendezik meg az idei mű­korcsolya és jégtánc Európa- bajnokságot. Húsz országból több mint 120 versenyző már a jugoszláv városban, a Skende- ria sportcsarnokban készül a nagy erőpróbára. A hírügynök­ségi jelentések szerint a Zetra sportkomplexum jegén nagy szovjet sikersorozat várható Elképzelhetőnek tartják, hogy a lehetséges 12 éremből tizen­egyet megszereznek. S nem alaptalanul értékelik nagyra a szovjet műkorcsolyázók tudá­sát, hiszen a tavalyi koppen­hágai EB-n a párosban és a jégtáncban mind a hat érmet begyűjtötték, a férfi és női számban pedig a 2—4. helyet foglalták el. Akkor az NDK- beli Katarina Witt és a cseh­szlovák Jozef Sabovcik szerez­te meg az aranyérmet a szov­jet versenyzők előtt. Az már a rajt előtt bizonyos, hogy Sa­bovcik nem védheti meg cí­mét, mert térdsérülése miatt nem vehet részt a kontinensr bajnokságon. A magyar színeket Téglássy Tamara, Száraz András, vala­mint az Engi Klára, Tóth At­tila és a Wertán Kinga, De­meter János jégtánckettősök képviselik. A szakvezetés leg­inkább Engiékben bízik, tőlük hatodik hely körüli szereplés várható. Tömör kosarasmczőiiT Első lett a másodikból A hét végén az olimpiai csarnokban tartották az atlé­ták fedett pályás Budapest-baj- nokságát, amelyen külföldiek is rajthoz álltak. Most is sze­repeltek a Pest megyeiek, ez­úttal is jó eredménnyel. ( A férfiaknál a 400 métert negyvenkét induló közül Ama- du Bailo (Gödöllői EAC) 49,8- as idővel nyerte. A nők 3000 méteres gyaloglóviadalán klubtársa, Benedek bronzér­met szerzett.. A viadal máso­dik napján is volt Pest me­gyei győztes. Rezák Pál, a Vá­ci Izzó atlétája a 200 méteres síkfutásban eredetileg máso­dik volt,, de mivel a győztes Havas eredményét pályaelha­gyás miatt megsemmisítették, a Pest megyei sportoló kapta az aranyérmet. Ideje: 22,1. A gyaloglók mezőnyéből most sem hiányoztak a GEAC kép­viselői : Búza második, Fekete, Zs. pedig a harmadik helyen végzett 5 kilométeren. ★ A kézilabdázók Cséfai Sán­dor teremtornáján a BHG- csarnokban. Nők: Postás SC— Váci Forte 28-22 (19-9). Ld.: Herédiné, Spargl (7-7). Férfi­ak: FTC—Dunai Kőolaj 35-22 (18-12). A Pest megyei csa­pat legjobb dobói: Eisrich (8), Makai (6). ★ A kosárlabda férfi NB 1 B csoportjában nagyoft tömör a mezőny. Íme a sorrend: 1. Dombóvár 26, 2. Pécs 23, 3. Kecskeméti SC 23, 4. Alföldi Olajbányász 22, 5. HVSE 20, 6. Nagykőrös 20, 7. SÁEV 20, 8. Ganz-MÁVAG 20, 9. AR Építők 18, 10. Táncsics SE 18 ponttal. Egyébként a Pest megyei gárda, a Nagykőrösi Kinizsi legutóbb Kaposvárott vendég­szerepeit, s a sereghajtó Tán­csics SE csapatától 100-96 ará­nyú vereséget szenvedett. A félidőben á helyiek 45-40-re vezettek. A Pest megyeiek kö­zül Karagits 27 pontot szer­zett, kívüle Simon és dr. Sai- gó teljesítménye dicsérhető. ★ A röplabda női NB I-ben alulmaradt otthonában a Pest megyei csapat. A 7—16. helyért: Dunavarsány—Du­tép SC 0-3 (—9, —12. —13). Biztosan nyertek a vendégek. A helyieknél Boros és Vajdá­né tűnt ki. R. L. Arnoux igen, La fitté nem A Ligier Forma—1-es autós világbajnoki csapat vezetői megerősítették, hogy első szá­mú pilótájuk idén is a francia René Arnoux lesz. A másik hely még kiadó, mivel a 43 esztendős veterán francia Jacques Lafitte súlyos sérü­lése után még nem épült fel teljesen, s nem dőlt el, hogy egyáltalán folytatja-e pályafu­tását. A hírek szerint Lafitte a közeljövőben tesztelési futa­mokon próbálkozik ismét a versenyzéssel. Ötödik hét Telitalálatok A Sportfogadási és Lottóigi}zga» tóság közlése szerint az 5. heti totónyercmények az illeték le­vonása után a következők: 13-fl nyolc darab volt, nyereményük egyenként 499 883 forint. 13 talá- latos szelvény 19 darab akadt, nyéreménj'ük egyenként 235 239 forint. A 2818 darab 12 találatos szelvényre egyenként 1503 forin­tot, a 30 073 darab 11 találatos szelvényre egyenként 141 forin­tot, míg a 158 119 darab 10 talála­tos szelvényre egyenként 40 fo­rintot fizetnek. Ifiknek és felnőtteknek Gödöllőn Röplabdás-találkozó Mint arról előzetesen be­számoltunk, hírt adtunk, Gö­döllőn első ízben rendezték meg az Ifjúsági Kupa röplab­datornát. A mérkőzésekre hét ifjúsági leánycsapat részvéte­lével — mivel a nyolcadik, a váci Sztáron Sándor Gimná­zium gárdája nem érkezett meg — az Erkel Ferenc Ál­talános Iskola tornatermében került sor. Eredmények: Ady Endre Gimnázium (Ráckeve)—Ü. Dó­zsa serdülők 2-1, Ady E. Gim­názium—Gödöllői SC ifi I. 3-0. Ady E. Gimnázium—Gör döllői SC ifi II. 3-0, Ű. Dó­zsa serdülő—Gödöllői SC ifi I. 2-1, Ű. Dózsa serdülő— Gödöllői SC ifi II. 3-0, Gödöllői SC ifi I.—Gödöl­lői SC ifi II. 2-1. A tor­A közönség is hozzászokik Imponáló hazai fölény Az NB II Középcsoportjában szereplő Dunai Kőolaj férfi ko- sárlabdacs^pata e hét végén ott­honában az OSC-t fogadta és imponáló győzelmet aratott elle­ne. Dunai Kőolaj—OSC 111-77 (56-37) D. Kőolaj: Márton (27), Dani Cs. (16), . Dani I. (16). Horváth (U), Baricza (7). Csere: Nagy (9), Farkas (10), Miákics (8), Sárkö­zi (7). Gelencsér. A Kőolaj a Szokásos taktikájá­val kezdte a mérkőzést: szoros emberfogással védekezett és eb­ből indított villámgyors támadá­sokat. A nagy iram meghozta a várt eredményt, így már a szüne­tet jelző sípszóig megnyugtató előnyre sikerült szert tenniük. A második játékrészben tovább növelte előnyét a Pest megyei gárda, és végül biztosan nyerte az újabb találkozót. Lassan a ha­zai közönség is megszokja, hogy különleges látványosságban lehet része, ha a hétvégeken kilátogat az együttes találkozóira, így most is mintegy 150-en szurkolták vé­gig a meccset és élvezték kedven­ceik kosarasfesztiválját. E hét végén szünetet tartanak a csoportban, így a következő ta­lálkozóra február 12-én kerül sor. A Dunai Kőolaj a másik Pest me­gyei gárdát, a monoriakat fogad­ja. Bó. I. nát végül a ráckeveiek nyer­ték 6 ponttal, második lett az Ü. Dózsa 5, harmadik a Gö­döllői SC 1. 4, míg negyedik a Gödöllői SC 11. 3 ponttal. A városi tanács azonban nem csak az ifjúsági korú röp- labdázókra gondolt, a felnőt­tek a Gödöllő Kupa kereté­ben léphettek pályára. A ván­dorserleg elnyerése rangos mezőnyt csábított Gödöllőre, hiszen eljött az NB I-es Kül­ker SC, az NB Il-es Tata­bányai Volán és az Ű. Dózsa ifjúsági leánycsapata. A házi­gazdákat az NB II-ben szerep­lő Gödöllői SC képviselte. A találkozókon látható nagy küzdelmet jellemezte, hogy mindössze egy mérkőzés vég­ződött 3-0-ra. Eredmények: Tatabányai Volán SC—Külker SC 2-1, Tatabányai Volán SC—Gödöl­lői SC 2-1, Tatabányai Volán SC—Ű. Dózsa 2-1, Külker SC —Gödöllői SC 2-1, Külker SC—Ű. Dózsa 2-1, Gödöllői SC —Ü. Dózsa 3-0. A vándor­serleget végül a Tatabányai Volán SC nyerte el 6 pont­tal, a további sorrend pedig: Külker SC 5, Gödöllői SC 4 és Ú. Dózsa 3 pont. Mind az ifjúsági, mind a felnőtt női viadalról elmond­ható, jól szolgálta a csapatok felkészülését a hét végén in­duló bajnoki küzdelemre. Egyébként a gödöllőiek az el­ső fordulóban a Honvéd Au­róra SE budapesti otthoná­ban látogatnak el február 6- án, délután.

Next

/
Oldalképek
Tartalom