Pest Megyei Hírlap, 1986. október (30. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-14 / 242. szám
1986. OKTOBER 14., KEDD «W1* _ _ , _ .net,»tfW MS Jr Űrhajósok kongresszusa A fejlődés szolgálatában Hétfőn Budapesten a kormány vendégházában ■ megkezdte munkáját az Űrhajósok Nemzetközi Szövetségének 11. kongresszusa. Az ötnapos tanácskozást — amelyre 10 ország 28 űrhajósa érkezett — Farkas Bertalan ezredes, a Magyar Népköztársaság űrhajósa nyitotta meg. A házigazda elmondotta: a tudományos kutatóprogramok az űrkutatásban részt vevő országok gazdasági tevékenységének mindinkább alkotó elemévé válnak. A kozmikus technika és technológia megismerésében. hasznosításában megvalósítandó még jobb nemzetközi együttműködés segítésére és a világ közvéleményének megnyerésére a tavaly megalakított szervezet már megtette első lépéseit. A mostani kongresszustól azt várják, hogy tegye még szervezett ebbé és eredményesebbé a szövetség munkáját. Ezt követően Czihege Lajos, a Minisztertanács elnök- helyettese a Magyar Népköztársaság kormányának nevében üdvözölte a kongresszus résztvevőit. Beszédében hangsúlyozta: a népek akaratán múlik, hogy az űrben végzett munka békésebb, boldogabb jövőt biztosítson az utódok számára. A világűr a békés együttműködés és nem a háborús készülődés színtere kell hogy legyen. Ezután Russell L. Schweic- kart amerikai űrhajós felolvasta Edward Levy nek, a bostoni Amerikai Tudományos és Művészeti Akadémia elnökének a kongresszushoz intézett üdvözletét. Anatolij Alek- szandrov akadémikusnak, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája elnökének üzenetét Alekszej Leonov vezérőrnagy, szovjet űrhajós ismertette. A megnyitó után a kongresszus résztvevői zárt ajtók mögött, angol és orosz nyelven, szakmai jellegű kérdésekről tanácskoztak. A ..Világűr mint az élet közege” kiemelt témában az öt nap során több előadás hangzik el. Kaput nyitott Interker-börze Hétfőn az Ipari Reklám és Propaganda Vállalat Rákóczi úti bemutatóházában megkezdődött a XXVI. Interker- börze, amely október 17-ig tart, és naponta reggel 0-től délután 3 óráig várja az érdeklődőket. Az Országos Piackutató Intézet rendezésében 1975 óta szerveznek évente egy-két börzét, amelyen a vállalatok, szövetkezetek feleslegessé vált készleteiket ajánlják megvételre a felhasználó partnereknek. Hogy az eddigi rendezvények a gazdálkodó szervezetek számára mennyire voltak hatékonyak és szükségesek, azt bizonyítja a résztvevők számának dinamikus növekedése is. Az első Interker-bör- zén még csak 17 vállalat ajánlotta megvételre feleslegeit, a mostanin pedig 120 eladó vesz részt. A 11 év alatt megrendezett börzéken összesen 35 milliárd forint értékű anyag, alkatrész és műszer 10 százaléka talált vevőre, került vissza a népgazdaság vérkeringésébe. Honvédelmi bizottság békeidőben Beszélgetés Török Mihály altábornaggyal Az elmúlt évben rendezett' országgyűlési és tanácsválasztást követően — az Ország- gyűlés többi bizottságaihoz hasonlóan — a honvédelmi bizottság is újjáalakult, s az új képviselők közül többet bevonva, tevékenykedik, A honvédelmi bizottság választások óta végzett munkájáról, s annak főbb tapasztalatairól beszélgettünk Török Mihály altábornaggyal, aki a Fejér megyei 6. sz. Választó- körzet képviselője, a Magyar Néphadsereg seregtestparancs- noka, és most; a: bizottság titkáraként szervezi a honvédelemmel kapcsolatos képviselői munkát. • Ho;y látja, milyen szere- per, tölthet be, vállalhat a Parlament honvédelmi bizottsága pártunk, kormányzatunk honvédelmi politikájának megvalósításában?- — A honvédelmi bizottság — hasonlóan a Parlament más munkabizottságaihoz — arra kapott megbízást, hogy a legmagasabb néphatalmi fórum képviseletében vállaljon részt pártunk XIII. kongresszusán megerősített honvédelmi politikánk célkitűzéseinek érvényesítésében, a végrehajtás segítésében, felügyeletében, mindenekelőtt abban, hogy szocialista vívmányaink védelme, a béke megerősítése megvalósulhasson. Ennek érdekében a bizottság tevékenységi körébe tartozik a honvédelem kérdéseit, így a fegyveres erőinket és testületeinket. szövetségi politikánk gyakorlati érvényesítését érintő javaslatok, előterjesztések, döntések véleményezése, valamennyi olyan téma áttekintése, vizsgálata, amely védelmi képességünket, felkészültségünket érinti vagy befólyásolja. Szükségszerűen foglalkozik a bizottság olyan más, például gazdasági, társadalmi kérdésekkel is, amelyek kihatnak a honvédelem helyzetére. befolyásolhatják annak fejlődését. • Milyen rendszerben tanácskozik a honvédelmi bizottság? — Általában évente 3—4 tanácskozás szerepel a tervben, s ezek a tanácskozások megelőzik áz Országgyűlés ülésszakait, ahhoz kapcsolódnak. Különösen, ha honvédelmi téma is napirendre kerül. Ezeket a tanácskozásokat a Parlamentben szervezzük, azonban tartunk kihelyezett üléseket is. Az idén a bizottság meglátogatott egy katonai parancsnokságot, illetve év Végéig még tervezünk egy kihelyezett ülést a Belügyminisztériumban. Ezeken a bizottság tagjai ismerkedhetnek a fegyveres erők életével, munkájával, teéhnikai eszközeikkel. felkészültségükkel, tehát képviselői munkájukban fontos és szükséges információkhoz jqtnak. • Kik a honvédekül bizottság tagjai és hülyén a kapcsolatuk az Országgyűlés más bizottságaival? — A honvédelmi bizottság összetétele nagyon változatos. Mindössze két katona tagja van. Az egyik én vagyok. Ugyanakkor társadalmunk szinte valamennyi rétegéhez tartozó képviselő található tágjai között: az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője, gazdasági vezetők, munkás, pedagógus stb. Elmondhatom, hogy valamennyien igen felelősségteljesen, fevékenykedrtek, aktív részesei a bizottsági munkának. A Parlament más bizottságaival jó az együttműködés. Rendszeresen látogatjuk más bizottságok üléseit, ugyanis az ott szerzett tapasztalatok a mi munkánkban is kamatoztathatók, továbbá az ott vitatott témák, például a tervezés és költségvetés, a gazdasági feladatok, az ellátás, a szolgáltatás, a közlekedés kihatnak honvédelmünk mindenkori helyzetére, így a mi munkánkra is. Az együttműködés kölcsönös, a mi üléseink iránt is érdeklődnek. Természetesen zárt üléseket is tartunk, tekintettel az ott megjelenő információk bizalmas jellegére. Szeretnénk, ha partnereink bátrabbak, aktívabbak lennének gondjaink megoldását segítő javaslataik, észrevételeik megtételében. • Egyéni munkájában, a parancsnoki és képviselői feladat megoldásában tudja-e kamatoztatni a honvédelmi bi? zott Ságban szerzett tapasztala* tokát? Igen. Széles körű társadalmi kitekintésre vap lehetőség, amely lényegesen nagyobb látószöget, magabiztosságot ad a mindennapi munkában, mind a választópolgárok ügyeinek, gondjainak képviseletéhez, mind a parancsnoki feladatok megoldásához. Markos Pál Hét fiatalember üli körül az asztalt, arcukon más-más érzelmek tükröződnek. Van, aki megkönnyebbültnek látszik, van aki egy kicsit merengőnek, csak csalódott nincs köztük. Miért is lenne? Hiszen alig néhány perce kaptak pecsétes papirt arról, hogy ők Pest megye legjobb ifjú villanyszerelői. Évről évre más-más szakmában írnak ki pályakezdő fiatalok számára országos versenyt. Nagykátán a Pest Megyei Villanyszerelőipari Vállalat üzeme adott otthont az idén a kétnapos szakmai versenynek, amelyen a megye különböző vállalataitól tizenhat fiatal vett részt. Sok ez vagy kevés? Első a szakmaszeretet — Ha azt nézzük, hogy más megyékben hány fiatal szakmunkás részvételével rendezik az országos versenybe jutásért a megyei döntőt, akkor sok — mondja Csecserits Imréné, a Pest Megyei Tanács építési és vízügyi osztályának csoport- vezetője. — Ám ha azt nézzük, hogy hány vállalatnál és szövetkezetnél dolgoznak fiatal villanyszerelők, akkor már nem lehetünk ilyen elégedettek. Nézem a helyezettek listáját. Valamennyien nagyvállalattól érkeztek. Olyan munkahelyekről, amelyek manapság nem tartoznak az iskolából frissen kikerült fiúk vágyálmai közé. Természetesen ez adja az első kérdést. — Mi tart tehetséges, mint a példa bizonyítja, kimagasló képességű szakmunkásokat nagyvállalatoknál, amelyek bérezési lehetőségei sem hasonlíthatók mondjuk egy, a lakásépítési programban részt vevő kisiparoséhoz? — Természetesen a szakma- szeretet — vágja rá Németh Ferenc, az ISG villanyszerelője, aki a pályakezdők korcsoportjában harmadik helyezést ért el. — Igaz ugyan, hogy a maszek jóval többet tudna fizetni, de úgy gondolom, a szakmát addig kell megtanulni, amíg fiatal az ember. — Én szerencsés helyzetben vagyok — magyarázza Egyedi Sándor különdíjas —. a Dunai Kőolajipari Vállalatnál dolgozom Százhalombattán. S igaz, hogy folyamatos műszakkal, de igen szépen keresek. Én sem tudnám elképzelni, hogy egyhangú és szakmailag keveset adó munkát végezzek, bármilyen jól is fizetik. Gyors körkérdést intézek a fiatalokhoz, havonta átlagosan mennyi van a borítékban? Egyedi Sándor fizetése valóban kilóg a sorból, a többiek átlagosan hatezer forint körül keresnek, ám azon, amit Tur- buez László, a Nagykőrösi Konzervgyár villanyszerelője, az egyik különdíj elnyerője mond, valamennyien elképedünk. — Nekem 3800 forintnál több csak nagyon ritkán kerül a borítékba. Hogy miért maradok mégis? Mert a környéken nincs jobban fizető munkalehetőség, ami pedig volna, azt nem tartom szakmunkának. — Nekem szerencsém van — veszi át a szót Birinczky János, az OVIT dolgozója, a verseny második helyezettje —, olyan helyen dolgozom, amely rendkívül jól felkészült szakembereket igényel, ahol a technikusi minősítés szinte követelmény. Albertirsán dolgozom a fogadóállomáson és munkahelyemtől lakást is kaptam. — Érdemes-e a jók között is a legjobbnak lenni? Megmutatkozik-e a szaktudás, a szakmaszeretet fizetésemeléskor, jutalomosztáskor? Hosszú távon érdemes — Ügy gondolom, hosszú távon mindenképpen — válaszol Boros József, a Pest Megyei Villanyszerelőipari Vállalat dolgozója, aki a pályakezdő szakmunkások versenyében lett első. — Itt tanultam a szakmát és tudom, hogy érdemes kivárni azt az időt, amikor a mainál nagyobb lehetőség lesz a differenciálásra. Ha nem is ilyen derűs optimizmussal, de hasonlóképpen válaszol Lendvai Balázs, a felnőttkategória első helyezettje, aki ugyancsak a Pest Megyei« Villanyszerelőipari Vállalat dolgozója: — Biztos, hogy sokan csodábogárnak tartanak bennünket, mert szeretjük a szakmánkat, a Népsporton és a krimin kívül szakkönyveket is olvasunk. Egyszer talán igazi becsülete lesz a jó szakmunkásnak, a nagyvállalatoknál is. Letették a garast — Adott-e valami újat ez a kétnapos verseny? A feladatokból, vagy egymástól tanultak tö bbet? — Jó buli volt, számomra elsősorban azért volt hasznos, mert olyan ismereteket hozott felszínre, amelyeket már régen elfelejtettem, mert ritkán volt rá szükségem a munkám során — mondja Kiss Zsig- mond a Csepel Autógyárból, aki a felnőtt szakmunkások versenyének második helyezettje volt. — Totóztunk a felkészülés. heteiben, hogy milyen kapcsolások, feladatok várnak majd. Orbán László, a Pest Megyei Villanyszerelőipari Vállalat tanműhelyének vezetője, aki csendben hallgatta eddig a fiúkat, elmosolyodik. — Le a kalappal ezek előtt a gyerekek előtt — mondja. — Szinte mindent tudnak a szakmáról, szorgalmasak, becsületesek. — Gondolom, boldog volna, ha minden tanítványa ilyen lenne? — Nem panaszkodom, harminckét gyerek van a kezem alatt, ügyesek, nagyon szeretem őket. Több száz fiatalt tanítottam meg már erre a szakmára. Lehet, hogy az én természetem jó, lehet, hogy a hozzám kerülő gyerekek voltak mindig angyalok, de én sose panaszkodtam rájuk. A több mint egyórás beszélgetés alatt nem kerül szóba a gmk, a túlóra, a kisvállalkozás, nem panaszkodtak a fiatalemberek, Orbán László elmondja, hogy a két együtt töltött nap alatt, amelyben volt egy jó hangulatú vadászvacsora is, ezek a fiatalemberek a több .évtizedes élettapasztalattal rendelkezőket is lepipálva nagyon sok alapigazságot mondtak ki munkáról, gazdaságról, megbecsülésről. Tehették, hiszen ők már letették a garast... Móza Katalin Szólni kellene a gyengén ultizóknak Mit miért nem lehet megírni? A megye legjobb villanyszerelői Fiatalok munkáról, megbecsülésről A SZOMSZÉDOM, egy közgazdász, több népszerű könyv írója mondja: megírhatnád, sőt, meg kéne írnod! Mellesleg örömmel újságolja azt is, hogy nyugdíjba megy, végre szabadon dolgozhat, nem béklyózzák szárnyalásaiban a főnökei. Persze nem erről mondja, hogy írjam meg, hanem azokról a jegyzetfüzetemben áthuzogatott témákról, amelyekről magam mondom magamnak: megirhatatlanok. Baj van az újítási rendelettel, vagy legalábbis annak értelmezésével — írtam fel az egyik nagyvállalat pártvégrehajtóbizottsági ülésén. Arról volt szó ugyanis, hogy a fejlesztőmérnökök, ha sikerrel alkottak valamit, beadhatják újításba. Így tízvagy százezer forintokat tehetnek zsebükbe a fizetés mellé. Kialakult hát az a gyakorlat, hogy ami sikerül, abból újítás, esetleg találmány lesz, ami kudarc, az a munkaköri kötelesség teljesítésének (sajnálatos) eredménye. Magától értetődően elharapódzott közöttük a bizalmatlanság, a gyanakvás, mindenki fél, hogy kollégája eltulajdonítja az 6 ötletét, s e2árt — a kívánatos csapat- inünka helyett — mindenki a jól zárható íróasztalítókiának dolgozik. MÉGSEM írhatom meg, mert ismerem az igazság másik, lehangoló részét is. Azt tudniillik, hogy ezek a mérnökök munkakörükben annyit vagy talán annyit sem keresnek, mint némelyik segédmunkás az építkezéseken. Irigyelhetem-e hát tőlük, ha alkotásaikért több pénzre akarnak szert tenni? Hiszen megtanultam én is, hogy a bonyolult munka egyenértékű az azonos időtartamú ' több egyszerű munkával. Meg azt is tudom, hogy ha ezeket a mérnököket foglalkoztató cég kutatóintézetre bízza valamely fejlesztési téma megoldását, egymilliót is kifizethet az eredményért, jóllehet az olykor mindössze egy tanulmányterv, amiből termék talán sohasem lesz. Egyszóval: ez nekem nem lehet témám, csupán emberileg sajnálhátom azokat a műszakiakat, akik erkölcsileg elmarasztalható ügyeskedéssel, cívódással juthatnak hozzá ahhoz a pénzhez, amelyet — noha megérdemelnék — másként nem kaphatnak meg. Már most arról panaszkodik egy termelési főmérnök, hogy az évközi anyag- és munkahiányok miatt túlórakerete elfogyott, nem is tudja, mit hoz a jövő. És a gazdasági munkaközösségek? Hát igen, majd a végéemkák segítenek. ÉZ A JÓ TÉMA, gondoltam akkor, hiszen itt arról van szó, hogy túlóráztatni egy bizonyos határon túl csak úgy lehet, ha azt nem túlóráztatásnak nevezzük. Miként az emberi civilizáció hajnalán gondolták őseink: aminek a nevét nem mondják ki, az nincs. (Ezért adtak a gyermeknek például ilyen nevet a nyelvészek szerint, hogv Nemievőcske. nehogy a rontó szellemek rátaláljanak.) Holott a vgmk is túlórázik a valóságban, hiszen, ha nem a fő munkaidő után dolgozna, az lenne csak igazán a nagy baj. Csakhogy ugyanannak a dolgozónak ugyanazért a munkáért sokkal többet lehet fizetni, ha nem túlórának, hanem géemkézásnak mondjuk, amit csinál. Ezt se lehet azonban rosz- szallóan megírni, mert egykor, midőn még nem is sejtettük, hogy valaha géemká lesz a világon, hívatlanul és kéretlenül megnéztem néhány vállalatnál az éjszakai túlórázásokat, s láttam, hogy többen alkalmi és kényelmetlen fekvőalkalmatosságokon aludtak, mások a portások álmosságát kihasználva hazaszaladtak, hogy majd később visszajönnek. A géemká viszont — ha rendeltetésszerűen működik — hajt, mert pénz számára a teljesítményért, s nem a jelenlétért vagy a blokkolásért jár. S arról már igazán nem a géem- kázók, s még csak nem is a vállalati vezetők tehetnek, hogy ahol műszakpótlékra, túlórázásra már nem telik, géemkázásra még bőkezűen lehet fizetni, mélypontra süllyesztve a főmunkaidő presztízsét. Ezért nincs mit megírni erről. SAJTÓPEREN vagyunk, az egész esemény két percig ha tart. A felperes szövetkezet jogtanácsosa bejelenti, elállnak a pertől. A bíró. az ülnökök csodálkoznak. Asztalukon ott az aktahalom, amit áttanulmányoztak a tárgyalásra készülve, s íme, feleslegesen töltötték napjaikat. A felperes szövetkezet vezetői már a feljelentésük megírásakor is tudták, hogy a róluk szóló újságcikk minden adata, állítása igaz, de nyilván kellett valamit mondaniuk szövetkezetük tagságának, tehát így mondhatták: hazugság az egész, majd a bíróságon megleckéztetjük azt a felelőtlen újságírót. Persze ilyenkor perköltség is van a világon, s azt a szövetkezet fizeti. A szövetkezet, s nem azok, akiket az újság jogosan marasztalt el szabálytalanságaikért! Ezt a tagság előtt aligha hangoztatják, nehogy megkérdezhessék tőlük: még ezt is a mi zsebünkre? Mindezt aztán érdemes lenne megírni, gondoltam a röpke tárgyalás után. Ámde nehogy a kicsinyes bosszúálló látszatába keveredjek, a nem megírható témák közé soroltam. AHOGY hét végén átléptem a főváros felől Pest megye határát, egy pecsenyesütő sokszor elgondolkoztat. Többnyire dolgozni megyek ilyenkor is, a pecsenyés maszek viszont mindig pihen, üzlete zárva. Ha dolgozna, kirándulók százai sorakoznának ablaka előtt, de neki nem éri meg a hétvégi strapa. Hajdanán, amikor még az ilyen vállalkozások első engedélyeit kiadták, sokszor elismételt jelmondat volt: a közhangulatot fogják javítani azzal, hogy fáradhatatlan munkájukkal a lakosság rendelkezésére állnak akkor is, amikor az állami üzlet zárva tart. Ma már ilyeneket nem mondunk, mert tjudjuk, hogy minden elmélet próbaköve a gyakorlat. Ezt sem írhatom meg, mert a pecsenyés — hitelrontás vagy szabadságjoga megsértése, vagy ki tudja, még miért — feljelentene érte. Statisztikai adatokat nézegetünk. Fehéren-feketén bizonyítható: a vonzáskörzetben a nagyvállalatok bérátlaga messze a legalacsonyabb, s éppen ekkor hozza hat szerszámkészítő a felmondását, mennek raktárosnak kétezerrel^ többért egy kisvállalathoz. Már csak ott nem érdemes dolgozni, ahol a nemzeti jövedelem túlnyomó többségét megtermelik, a szocialista nagyiparban — mondja keserűen a munkaügyi vezető. Ezt persze megírhatnám, ha nem tudnám, hogy számos nagyvállalatot viszont a nemzeti jövedelemből kell, eltartani, mert vagy saját’ hibája vagy a szabályozórendszer számára hátrányos hatásai miatt a hideg vízre valót sem keresnék meg. No hát erről sem fogok írni, mert magam sem értem. Kispesten kora reggel vonatra szállók. Munkatársak három-négy tagú csoportjai ülnek körülöttem. Egy-egy üveg pálinka jár kézről kézre. szájról szájra. Mindennap másik munkatárs hozza az italt. Mire Monarig jutunk, a társalgásuk zűrzavarossá válik, s van, aki három rossz lapra mondja be az ultit. EZT VÉGRE megírhatom, természetesen nevek nélkül, de az' igazat megvallva ott, a vonaton én sem mertem volna azt mondani az egyre gyengébben ultizóknak, hogy emberek, ha így folytatjuk, oda minden nyerési esélyünk! Cseri Sándor
