Pest Megyei Hírlap, 1985. március (29. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-27 / 72. szám
6 PEST MEGYEI HÍRLAP 1985.március27,szerda Tanácskozik az MSZMP XIII. (Folytatás az S. oldalról.) foglalkozása tükrözi azt a korszakos változást, amelyet a szocializmus megteremtése és építése jelent népünknek. Az állami és a politikai végzettség is kifejezi a végbement jelentős fejlődést. Felsőfokú politikai végzettséggel rendelkezik 47,9 százalék. Felsőfokú állami iskolai végzettsége van 63,5 százalékuknak, középfokú végzettsége pedig 33,6 százaléknak. A küldötték közel 10 százaléka szerzett tudományos fokozatot, közülük 9 a Magyar Tudományos Akadémia tagja. A küldöttcsoportok tagjainak 27,5 százaléka nő, 72,5 százaléka férfi. Az életkorokat vizsgálva elmondhatjuk, hogy a kongresszuson jelen vannak szocialista társadalmi rendszerünk megalapításában részt vevő harcosok, továbbá azok, akik az elmúlt 40 év során alkotó módon vettek részt az építőmunkában, a párt derékhadát képviselő korosztály és a kommunisták fiatal nemzedékének képviselői. Tisztelettel és őszinte megbecsüléssel köszöntöm mindannyiunk nevében a kongresszus legidősebb küldöttét, a 91 éves Hunya István elvtársat, aki magyar internacionalistaként yett részt a szovjet hatalom védelmében, aki egyik alapító tagja volt Endrődön a Kommunisták Magyarországi Pártjának, és számos aratósztrájk és kubikosmozgalom szervezője volt a Viharsarokban. Engedjék meg, hogy üdvözöljem a meghívottak közül Szóbele András elvtársat, pártunk legrégebbi tagját, akit a közelmúltban köszöntöttünk párttagsága 75. évfordulója alkalmából. Külön köszöntőm a legfiatalabb küldöttünket is, a 21 éves Paksi Zoltánná elvtársnőt, Fejér megye küldöttét, a Sárbogárd és Vidéke Áfész dolgozóját, aki 1983-tól tagja kommunista közösségünknek. A küldöttcsoportok tagjai között a 30 éven aluliak aránya 15,8 százalék — közülük öten 21 évesek —; 21 százalékuk 31—40, 25,6 százalékuk 41—50, 27,4 százalékuk 51—60 év közötti életkorú. A nagy élettapasztalattal rendelkező 60 éven felüliek aránya 10,2 százalék. A pártban eltöltött éveket tekintve 57 elvtárs még a felszabadulás előtt kötötte össze életét a mozgalommal. A felszabadulás után közvetlenül, 1944—45-ben 61-en lettek párttagok, őket párttagságuk 40. évfordulója alkalmából külön is nagy tisztelettel és szeretettel köszöntőm. A küldöttcsoportok tagjai közül 183 elvtárs 1946—1956; 611 elvtárs 1957—1979 között; 104 elvtárs pedig a XII. kongresszus óta lett párttag. Állami vagy társadalmi szervtől 765 elvtárs kapott kitüntetést. A mandátumvizsgáló bizottság mély meggyőződése, hogy párttagságunk jelenlevő képviselői tapasztalataik és társaik véleményének birtokában felelősséggel és megalapozottan tudják értékelni a beszámolási időszakban végzett munkát, és helyesen fogják meghatározni soron következő feladatainkat. A mandátumvizsgáló bizottság valamennyi tagja nevében megköszönöm, hogy megtiszteltek bennünket e feladat elvégzésével, és kérem a kongresszust, hogy jelentésünket fogadja el. A kongresszus egyhangúlag elfogadta a mandátumvizsgáló bizottság jelentését. Országszerte nagy érdeklődés kíséri az MSZMP XIII. kongresszusának munkáját. Ezt jelzi egyebek között a párt legfelsőbb fórumához küldött táviratok, levelek nagy száma. Mint a délutáni ülés soros elnöke bejelenAGMÉS, GYÖRGY: tette, az üzemek, a vállalatok, az intézmények kollektívái, párt-, KISZ- és társadalmi szervezetei, a szocialista brigádok, a városok és községek lakói köszöntötték a kongresszust, eredményes munkát kívánva a küldötteknek, s egyben beszámolva versenyvállalásaik teljesítéséről, a szövetségi politika szellemében folytatott tevékenységükről. Kifejezték szándékukat, hogy készek vállalni és megvalósítani azt a munkaprogramot, amelyet a párt XIII. kongresz- szusa fogad el. Köszöntötte a kongresszust többek között a Csepel Autógyár, a pomázi 2. sz. általános iskola Hunyadi János úttörőcsapata, a tápiószőlősi általános iskola Ságvári Endre úttörőcsapata. Ezt követően Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára emelkedett szólásra. Megvalósult az egységes kulturális értékrend Csatlakozom küldött-társaimhoz, akik kifejezték egyetértésüket a kongresszusi dokumentumokkal. Kádár elvtárs és Gyenes elvtárs szóbeli kiegészítéseivel'— mondotta, majd így folytatta; — Az elmúlt években a szocialista építés fő területein — marxista—leninista pártként — új formákat, új szocialista megoldásokat kezdeményeztünk. Űj, és legtöbbször jó megoldásokat találtunk. De tévedtünk is. Mindez együtt bizonytalanságot, idegenkedést is keltett, s ez próbára tette a párttagokat és pártonkívülie- ket. Megélénkültek az ideológiai, a kulturális viták, amelyek elsősorban történelmi utunk, alapértékeink, gazdasági és politikai fejlődésünk kérdéseivel foglalkoztak és — sajnos — lényegesen kevesebb szó esett magáról a kultúráról. A vitákban némelyek egy korábban kialakult, már akkor is sokban téves szocializmusképet kérnek számon mai valóságunkon, mások n-emA Pest megyei meghívottak kBzött (az első sorban Nagy Sándorné, a megyei párt- bizottság titkára, Nagy Józsefné, a szigetszentmiklósi pártbizottság első titkára, Nagy Gábor, az albertirsai nagyközségi pártbizottság titkára), a második sor Tóth István, a DHV vezérigazgatója és dr. Szászik Károly, a monori pártbizottság első titkára zeti fejlődésünket féltik, hagyomá- nyos értékeket látnák veszélyben fő- rogni. Itt-ott hangosabbak lettek a marxizmustól idegen nézetek, amiben szerepe van a megélénkült bur- zsoá propagandának is. Vannak olyanok is — szerencsére számuk és befolyásuk elenyésző —, akik látván nehézségeinket, a közérzet romlására játszanak, s az évtizedes munkával megszerzett nemzeti közmegegyezést igyekeznek megbontani. Az elmúlt évek vitáiban nem ritkán és egyidejűleg tapasztaltuk, hogy némelyek parttalan liberalizmust, mások túlságosan merev magatartást vetnek a szemünkre, s ennek megfelelően vagdaLkozó „rendcsinálást” vagy korlátlan engedékenységet szorgalmaznak. Pártunk a beszámolási időszakban sem engedett egyik oldalnak sem. Továbbra is kitartunk amellett, hogy a szellemi életben a legfőbb eszköz a meggyőzés, a következetes elvi magatartás és vita. Ennek feltétele elméletünk igazsága, s ez megvan. Feltétele továbbhaladásunknak az elmélet alkotó alkalmazása, s a küzdelem eszmei ellenfeleinkkel, amiben elkényelmesedés is mutatkozik. Pedig egyidejűleg kell türelemmel lennünk azokkal, akik a mai bonyolult világban őszintén keresik az előrevezető utat, és következetesen kell fellépnünk minden rosszhiszemű, a közösség ügyének ártó szándékkal szemben. Ennek a kétfrontos politikának szellemében hoztunk fontos, hosszú távra szóló határozatokat a közművelődésről, a művészet- és tudománypolitikáról, a közoktatásról, felsőoktatásról, s ebben a szellemben kell tevékenykednünk továbbra is — hangoztatta Aczél György, majd rámutatott; — Történelmi „fél-múltunknak” volt olyan időszaka, amikor lejáratták, frázissá koptatták azt az alapelvünket, hogy „a szocializmusban a legfőbb érték az ember”. Legyűrve a torzításokat, valljuk, hogy társadalmunk sorsa az emberi minőségen múlik, s a szocializmu/ végső célja maga az ember. Ne feledjük, hogy a forradalmi munkásmozgalom nem csupán politikai, hanem szellemi, erkölcsi mozgalomként is jelentkezett a történe- !emben. Társadalmi rendünk örököse az emberiség történelme során létrejött minden értéknek; de egyúttal az emberi lét új minőségét is jelenti. Erre utalt Kádár elvtárs is, amikor az etika kérdéseiről beszélt. Ezért háborodnak fel nálunk joggal az emberek, ha azt látják, hogy a hatalomban való részesedés hatalmaskodássá, a szabadság rendje rend nélküli szabadossággá torzul. És ezért igénylik jőgosan a társadalmi együttélés során kialakult alapvető erkölcsi vívmányokat, a segítőkészségtől a megértésig, a szolidaritásig, a jól végzett fnunka öröméig és önérzetéig. A szocializmust nemcsak világtörténelmi távlatokra szabták, hanem „mindennapi használatra” is. És törvényei nemcsak a messzi jövendőre, hanem jelenünkre is érvényesek. Ezután az oktatásról szólva kiemelte: iskoláinknak nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a szocialista szellemű közösségi nevelésre, a világszemlélet megalapozására. De a szocializmus értékeit nem lehet pusztán tananyagként tanítani. Az oktatási-nevelési intézményekben olyan légkörre van szükség, amely bizalmat ébreszt a nevelőintézmény és a társadalom iránt egyaránt, ahol a tananyag és a nevelés összhangban van az iskolán kívüli világgal. Az iskola, ha nem is mindent, de sokat tehet a társadalmi eredetű egyenlőtlenségek, a családban öröklött hátrányok csökkentéséért. De minden fiatalnak tudnia kell, hogy maga is felelős saját sorsáért, arcáért, azért, hogy miként él lehetőségeivel. A szocializmus pedig soha nem adhatja föl alapértékei közül a születés véletlene, ellen, a társadalmi esélyegyenlőbbségért folytatott küzdelmet. Iskolarendszerünkben tovább kell javítani, bővíteni, fejleszteni a hazánkban élő nemzetiségek anyanyelvi oktatásának feltételeit. A Lenini tanítást követjük: a többség soha nem lehet elég figyelmes a kisebbséggel szemben. Ez alapvető szocialista nemzeti érdekünk. Ahhoz, hogy iskoláink megfeleljenek ezeknek a sokrétű, nehéz követelményeknek, mindenekelőtt a pedagógusok munkájának kell társadalmi értékrendünkben sokkal nagyobb súlyt kapnia. — Az MSZMP politikájának szerves része a kulturális politika, amely a párt szövetségi pálinkáját is szolgálja. Ezt a művelődéspolitikát immár három évtizede fogalmaztuk meg, s azóta folytatjuk — hangsúlyozta a továbbiakban Aczél György. — E politikát kezdettől a szocialista építés folytonosságának vállalása, és a korábbi torzulásoktól, bűnöktől való elhatárolódás jellemezte. Ez a politika a szellemi élet olyan fellendülését eredményezte, amely a kultúra minden ágában kiemelkedő eredményeket hozott, hozzájárult népünk felemelkedéséhez, a politika stabilizálódásához, a nemzeti egység megteremtéséhez. Hazánk történelmében először valósult meg olyan egységes kulturális értékrend, amelyben találkozott a művészeti élet és a kulturális politika, a mérvadó kritika és az értő közönség ítélete. Egyetlen jelentős művész sem kényszerült a szocialista hatalmat ellenezve alkotni, s miniden jelentős mű eljutott a közönséghez. A magyar történelemben — ahol a művészek ellenzékisége évszázados tradíció volt — példa nélküli, hogy a művészetek, az irodalom és a politikai hatalom ilyen jó, vitázó egyetértésben, szövetségben dolgozott, alkotott. Itt jegyzem meg, nem vettük észre, hogy nálunk elterjedt egy különös szóhasználat: alkotó értelmiségnek szinte kizárólag az írókat, a mű- véSZéket, az elvont tudományok művelőit nevezik. Ez elfogadhatatlan. (Folytatás a 7. oldalon.) §? Az űrhajós küldött A magyar néphadsereg kongresszusi köldlottei között, szép uniformisában, ott ül Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós is. Először érte meg, hogy küldött legyen. Korábban életkora miatt sem választhatták volna, később, 1980-ban pedig nem volt idehaza. Akkor már készült az űrbe. Nehéz a közelébe férkőzni, körülveszik társai, ismerősök, barátok Szabolcsból, máshonnan. Mindenkinek eleget akar tenni, közvetlen szerénysége, arcáról le nem hervadó kedves mosolya mindenkit megnyer. A kongresszus szelleméről beszélgettünk. Arról — ahogy mondta Farkas Bertalan —, milyen őszinte, kritikus a légkör. Az alaphangot Kádár János és Gyenes András elvtársak adták meg. De kritikusan fogalmazott Lázár György elvtárs is. Tetszett — így Havasi Ferenc elvtárs felszólalásában is —, hogy senki nem ígért felelőtlenül. Senki nem festette szebbre a valóságot, mint ahogy a korábbi pártértekezleteken is megfogalmazták a küldöttek. A hozzászólók is az életből merítették mondandójukat. Ültem már korábban — folytatta a magyar űrhajós — olyan tanácskozásokon, amelyek fellengzősek voltak, szólamokat hangoztattak. Itt nyoma sem volt ilyen magatartásnak. Nehéz a sok jó felszólalás közül kiemelni bárkit is, de talán a legjobban Martinovics Tibornak, az Óbuda Termelőszövetkezet dolgozójának és Csente Jenő frontmesternek, tatabányai bányásznak a felszólalása tetszett. De megemlíthetem a Békés megyei SZMT-titkár átgondolt, felelős mondanivalóját is. A kongresszustól azt várom — mondotta Farkas Bertalan —, amit valamennyi küldött: hozzon olyan határozatot, ami számba veszi lehetőségeinket, és a cél elérése érdekében szigorú követelményeket szab a párttagság számára. Érződött ez a miniszterelnök felszólalásában is: optimista volt végső soron, de figyelmeztetett, hogy ne engedjük korlátlanul szárnyalni fantáziánkat, mindenki jól mérje fel, mire futja erőnkből. Ehhez kell alkalmazkodnia állami szerveinknek is, miközben minden fórumtól joggal várhatjuk, hogy legyen kész a megújulásra, - alkalmazkodjon az új követelményekhez. Vannak, akikben az az érzés került felszínre, hogy sok minden nem úgy sikerült ahogy tervezték, és még az időjárás viszontagságai is sújtottak bennünket — halmozódtak gondjaink —, de ezt megértik. Nagy a vállalkozó készség mindenkiben, a tenni akarás, hogy mindenki a maga helyén valóban valamit tegyen közös dolgaink előbbreviteléért. , Tetszett, ahogy a fiatalok helyzetével foglalkoztak, vagy a bányászok problémáival, mások a nők társadalmi helyzetével — nagyon sokféle fontos téma került szóba. Kiemelem magam is — folytatta Farkas Bertalan —, amit sokan mondottak el a munkáról. Ne a harácsolás, a könnyű pénzszerzés legyen az előrejutás mércéje, hanem a becsületes, fegyelmezett, értékteremtő munka. Ha ezt meg tudjuk szívleltetni, akkor belátható időn belül mérhető lesz a hatása. Tisztán fogalmazódott meg az egyén és a közösségi érdek kapcsolata. Mindenki többet, szebbet akar, s ezek elérése sokat távolít el a kollektíváktól — milyen jól érzékeltették ezt a gondot is a felszólalók! Olyan helyzetet kell teremtenünk, hogy az emberi közösségek ne bontódjanak meg, igényeink kielégítésének ne essen áldozatul a közösségi összefogás, az összetartó kollektíva. A minden áron gazdagodásnak se a család, se a barátság ne essen áldozatul. Ennyit mondott Farkas Bertalan. Azt már én teszem hozzá: van hitele szavának. Szép gyerekei, példás családi élete ad súlyt mondandójának. S. A.
