Pest Megyei Hírlap, 1984. október (28. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-06 / 235. szám
1984. OKTÓBER 6., SZOMBAT Színházi levél Mi lesz velünk, Boriska? Reneszánsza lenne Heltai Jenő 'színpadi művei- ' nek? A jelek erre mutatnak. Csak I az utóbbi két-há- rom szezonban is több színház játszotta A néma leventét, a Lumpáciusz Vagabundusz, a 'Naftalint, A Tündérlaki lányokat; az idei műsortervek is ígérik néhány darabját — az említetteken kívül például az Egy fillér című művét. Okait keresve e Heltai-di- vatnak, ajánlatos kissé tágább körben szétpillantani. Nemcsak Heltairól van ugyanis szó. Volt idő, amikor — főleg a színikritikusok — szemükre vetették a színházaknak, hogy nem tallóznak elég bátran a magyar színműirodalom régebbi termésében. Kifogásolták, hogy a néhány hagyományos színre kerülő magyar dráma mellé nem sorakoztatják oda a kevésbé ismert nevek műveit, melyek között pedig szép számmal lelhetők fel értékek is. Az amúgy sem túlságosan becsült magyar drámairodalom valós képének. valós értékeinek nem reális kezelésével vádolták a színházakat, s azt mondták: merő kényelemből vagy a biztonsági játékra törekvés bűvöletében, nem mernek újrafelfedezni, port lefújni, téves, megcsontosodott, megalapozatlan véleményekkel vitázni egy-egy dráma, drámaíró ügyéért. Volt ezekben a véleményekben elég sok igazság is; annyi mindenképpen, hogy nagy pazarlás lemondani régebbi drámairodalmunknak akár egyetlen értékes, ma is érvényes művéről is, hiszen valóban nem volt olyan sok jó drámánk. Aztán, ezért, vagy más okokból is, a dramaturgok, rendezők, színigazgatók' elkezdték felfedezni a hajdai ni sikereket. És kiderült; közülük nem egy valóban nagy érték, nagyszerű színpadi mű. s remek előadások születhet*- nek belőlük. Ha nem is csak ennek a felfedezési, felújítási hullámnak köszönhetően, hanem más indokok miatt is, de nagyjából ebben a periódusban — a 60-as évek végén, a 70-es évek elején — kerültek újra színre Szép Ernő, Szomory Dezső, Hunyady Sándor munkái, s az addig is gyakorta játszott Néma levente mellé ekkor került Heltai Jenő bőséges színpadi terméséből is több darab. Nehéz lenne közös nevezőre hozni persze olyan szerzőket, mint mondjuk Szomory Dezső és Heltai Jenő. De valami mégis volt bennük, illetve azokban az írókban, akik ennek a felfedezés-hullámnak a sodrásába kerültek. Nevezetesen: ha nem is mindegyik színpadi művükben, de a legtöbben a pesti századfor- iuló és századelő polgárságáról írtak, vagy annak a polgárságnak a világlátásával alkották műveiket. Mivel nem drámatörténetet írunk most, el kell hagynunk a nagyon izgalmas téma kifejtését. Meg kell elégednünk annyival, hogy ennek a pesti polgári (kispolgári) világnak az egyik legjobb ismerője, legavatottabb tollú megíró ja éppen Heltai Jenő volt. Azt mondhatni, együtt nőtt fel a nagyvárossá fejlődő Pesttel, hiszen 1871-ben született, s már 14 éves korában versei jelentek meg és az első verseskötetét, az 1892-ben, tehát huszonegy éves korában kiadott Modern dalokat akkora feltűnés kísérte, amilyenre később majd csak Ady, Kosztolányi vagy Babits első kötetei megjelenésekor látunk példát. M i volt az új, a modern Haltaiban? Elsősorban talán az, hogy ízig-vérig a modern nagyváros költője és novellistája volt, témaválasztásában is, nyelvében is, szemléletében is. Könnyed, frivol, elmés, szókimondó, csipkelődő és fanyarul szkeptikus verselés és próza volt ez; hamarosan társai is akadtak például Molnár Ferenc, Gábor Andor, vagy Karinthy Frigyes személyében. És Heltai tolla alól — mint . a kor majdnem mindegyik jeles írójának, költőjének tollal alól — áradtak a novellák, a dalok, a sanzon- szövegek, a krokik, a jelenetek. az egyfelvonásosok, a regények, a színdarabok, az operettlibrettók, a cikkek. Mire kitört az I. világháború, már csaknem a modern írók doyenjaként tartották számon (1914-ben 43 éves volt). Éppen ebből az évből való az a darabja, melyet pár éve Veszprémben újítottak fel, s most a József Attila Színház játszik: A Tündéri lányok. Ha úgy tetszik, ez a vígjáték olyan, mint egy operettlibrettó. Adva van egy bizonyos özvegy Bergné, akinek a férje váratlanul elhunyt, s otthagyta az asszonyt négy nagy lánnyal. A családnak valamiből meg kell élnie, s mivel egyikük sem ért semmihez, marad az a lehetőség, hogy a világszép legnagyobb lány, Boriska, aki „színháznál van”, s ott a hangzatos Tündérlaki névre hallgat, felcsípjen valami dúsgazdag barátot, így is történik, s ettől kezdve a báró, Boriska öregecske. ám bőkező barátja, busásan gondoskodik a családról. Nincs ebben semmi meglepő; Heltai csak azt írta meg, ami abban az időben mindennapos volt a pesti életben (lásd Krúdy vagy Szép Ernő novelláit. regényeit). Csakhogy Boriska egy napon találkozik az igazi szerelemmel egy éhenkórász ifjú költő személyében, s ott akarja hagyni a bárót. Kész a baj. — Mi lesz velünk. Boriska? — kérdi kétségbeesve a mama. Ám vész még sincs; a legkisebb lány, a tizenhat múlt Sári átveszi Borisba helyét á báró mellett és a báró ágvábah. így mindenki jól jár: Boriska boldog lehet, a család jóléte biztosított, Sárika meg elég fiatal még ahhoz, hogy később, egyszer ő is boldog legyen. Itt végződik a második felvonás. Aztán a harmadikban Heltai csavar egyet a sztorin. Boriska marad a báró mellett, mert neki már úgyis mindegy, Sárika viszont a költőé lesz. mert neki még nem mindegy (majd csak lesz mindegy, de egy jó gazdag barátot még akkor is kifoghat). em valamiféle kriti kai realista dráma, vagy csehovi méiy ségű életkép ez a darab, s főleg nem azért, mert Heltai c súfondáros ugyan, csipkelődik is, de sosem ítél el igazán. És azt adja, amit a közönsége elvár tőle: előbb ráijeszt a nézőre a polgári erkölcs kínos álszentségének rajzával, aztán a markába nevetve visszacsinálja az egészet. Nincs dráma, nincs könny, csak megkönnyebbülé, van: nem sérült meg a szemforgató polgári morál. rózsa szín zománca. Ha ma játsszuk A Tündérlaki lányokat, ezzel a könnyed iróniával kell játszanunk. Ez azonban sajnos csak itt-ott van jelen a József Attila Színház előadásában, mert Valló Péter rendezése eldrámázza Boriska figuráját, s az önfeláldozás szobrát faragja ebből a köny- nyű leányból. Takács István N Külföldi diákok Budapesten Mintegy 500 külföldi diák kezdte meg az idén tanulmányait a 33 -éve működő Nemzetközi Előkészítő Intézetben. Az 54 országból érkezett hallgatók egy év alatt sajátítják "1 a magyar nyelvet, hogy azután 40 egyetemen és főiskolán folytassák tanulmányaikat. A Nemzetközi Előkészítő Intézet jogelődje 1951-ben fogadott először külföldi diákokat; előbb a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságból, később más országokból is jöttek Magyarországra tanulni fiatalok. A külföldi diákok mintegy ezer tanórán készülnek fel egyetemi és főiskolai tanulmányaikra, speciális tanterv szerint. Az első hat héten csak magyarul tanulnak, a hetedik héttől kezdődően pedig növekvő óraszámban foglalkoznak a szaktantárgyakkal. A tanév végen a fogadó egyetemek képviselői előtt záróvizsgát tesznek — amely egyben az egyetemi felvételi vizsga is —, ezután a legtöbben mérnöki, orvosi, közgazdasági, agrár- és bölcsészettudományi területeken tanulnak tovább. Az előkészítő intézet nemcsak nyelvoktatással készíti fel a diákokat, hanem ck az itt töltött idő alatt megismerkednek a magyar szokásokkal; baráti találkozókon, gyár- és termelőszövetkezet-látogatásokon vesznek részt. Az intézet segíti beilleszkedésüket, hiszen — az otthoni eltérő szokások miatt — sokszor életritmusváltoztatásra is szükségük van. A tanárok munkáját könnyíti, hogy nemcsak a magyar felsőoktatási intézményekkel ápol jó kapcsolatokat az intézet, hanem oktatás- szervezési, nevelési problémákról rendszeresen tapasztalatokat cserél a lipcsei Herder, a szófiai Nasszer intézettel és a kijevi Sevcsenko Egyetem előkészítő karával. Élénk vita a második napon Közművelődési tanácskozás (Folytatás az 1. oldalról.) hangsúlyozta: lehetőségeinkhez mérten anyagilag is jobban kell támogatni a kultúrát, a közművelődést, nácskozás vitájának azt mutatta, hogy a vetődésben dolgozók A ta- légköre közmű- c selekvő türelmetlenséggel, felelősen és önkritikusan közelítik meg és értékelik munkájuk eredményeit es hatását. Azt kérte, végezzék nagyobb önbizalommal munkájukat, mert tevékenységük eddigi eredményei , alapján erre minden okuk megvan. POZSGAY IMRE: A rendezvényközpontúság állapotából a valódi mozgalom irányába lépni A vitában felszólalt Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára is. A korszerű köziművelődési szemlélettel kapcsolatban hangsúlyozta azt a követelményt, hogy a kulturális élet színterein ne a művelődés tárgyának, hanem alanyának tekintsék az embereket. A Hazafias Népfrontnak, mint politikai tömegmozgalomnak a közművelődésben elfoglalt helyéről szólva kiemelte: döntő tényező, hogy a mozgalom résztvevőiben belső indíték legyen a mai műveltségeszmény terjesztésére. Manapság különösen aktuális a közművelődés társadalmasítása, mert csak szerény anyagi eszközök fordíthatók a kulturális fejlesztésre — állapította meg. A tapasztalatok áriról tanúskodnak, hogy a társadalomban határozott együttműködési készség van: a nép aktív résztvevője kíván lenni a közművelődésnek. A kormányzati szerveknek pedig arról kell gondoskodniuk, hogy a közművelődés intézményi eszközeit pénzügyi lehetőségeinknek megfelelően a társadalom rendelkezésére bocsássák — mutatott rá Pozsgay Imre. A csehszlovák kultúra napjai Gazdag, változatos kínálat A csehszlovák kultúra napjainak programjáról tájékoztatták tegnap a Vigadóban a sajtó munkatársait. Az eseménysorozat tegnap kezdődött, és október 13-ig tart. A magyarországi rendezvények keretében kiváló művészeket és műveiket ismerhet meg a közönség. A két ország életében nem először kerül sor kulturális-művészeti értékek átfogó bemutatójára. A mostani jelentőségét növeli, hogy megrendezésére a cseh zene évében kerül sor. A' Budapesten. Szegeden és Debrecenben zajló programok során bemutatkozik többek között a kortárs szlovák grafika, a cseh kubizmus, megismerkedhetünk a cseh ékszeres üvegipar-művészettel, a csehszlovák szcenikával. Fellép a Cseh Filharmónia Zenekara és Kórusa, a Brnói Állami Színház kísérleti csoportja, a Szlovák Kamarazenekar, az Ars Trió, ismert operaénekesek és karmesterek. Rendeznek csehszlovák irodalmi esteket, lesz filmbemutató, operaária- és szonátaest, a Budapest Sportcsarnokban pedig sor kerül a nálunk is népszerű Karéi Gott koncertjére. A csehszlovák kultúra napjai eseménysorozatát a Magyar Nemzeti Galériában ünnepélyes keretek között nyitotta meg Köpeczi Béla művelődési miniszter és Milan Klusák, a Cseh Szocialista Köztársaság kulturális minisztere. A népfront, műveltségterjesztő szerepéről szólva kifejtette: a rendezvényközpontúság állapotából a valódi mozgalom irányába kívánatos lépni, tág teret adva a helyi kezdeményezéseknek, a művelődési központok körül kialakuló társadalmi aktivitásnak. Ez pedig összefügg a közművelődés demokratizálásának követelményével, azzal, hogy a közösségi fórumban részt vevők művelt, tájékozott állampolgárok legyenek,' akik társadalmi szerepük tudatában vannak. A közművelődési párthatározat máig ható jelentőségét hangsúlyozva, Pozsgay Imre rámutatott: e határozat lehetőséget adott a kultúra méltóságának erősödésére, arra, hogy a népművelő valóban a nép képviselője legyen. A vitában hozzászólók közül többen foglalkoztak az Pest megyei felszólalás a vitában alapellátás kérdéseivel és a közművelődés alapintézményein ex feladataival. Dokumentum készül A kétnapos vitát lezáró ösz- szefoglalójában Köpeczi Béla művelődési miniszter kitért az eszemecsere során gyakran felvetődött kérdésekre. Hangsúlyozta: az igazi értékek megbecsülése, támogatása, a köz- művelődés kötelessége, és semmiképp sem szabad engedményt tenni az ízléstelenségnek, az igénytelenségnek. A közművelődés, társadalmasításával kapcsolatban kiemelte: feltétlenül szükség van az állami intézményrendszer kínálta szolgáltatások és az újabb társadalmi művelődési formák összehangolására. Hozzáfűzte: az állami intézmény- hálózatban is megteremthetők azok a formák, amelyek segítik a kis közösségek művelődését. A gazdagság és a kultúra kapcsolatáról szólva kiemelte: a közművelődés nem lehet kiszolgáltatottja a piacnak, ugyanakkor fontos án- nak meghatározása, hogy milyen művelődési feladatokat támogatunk mindenekelőtt állami eszközökből. Köpeczi Béla végül bejelentette, hogy dokumentumot dolgoznak ki a közművelődés helyzetéről, továbbfejlesztésének feladatairól, s ezt a kormány elé terjesztik. A felszólalók sorában Kovács László, a halásztelki általános művelődési központ Igazgatója e viszonylag új intézménytípusról beszélt — a kultúra fogalmának szélesebb értelmezését, a közművelődés társadalmasítását,' valamint'az" oktatás és a művelődés kapcsolatát állítva a középpontba. — E három gondolatkör jegyében jöttek létre az általános művelődési. központok — mondotta —, létezésükkel mind az oktatásban, mind a közművelődésben számolni kell. Ha mindkét területen kapcsolódni akarunk a haladó törekvésekhez, mindenképpen építeni kell az ilyen intézményekre. Ehhez viszont elengedhetetlen, hogy a kormányzat megvizsgáljon bizonyos jogszabályokat, amelyek hátráltatják az általános művelődési központok fejlődését. Például a jelenlegi pedagógusbéremelés egy népművelőkét is foglalkoztató intézményben óriási feszültségeket teremthet: De ha igazán á' mindennapi kultúra színvonalának emelését, az életvitel fejlesztését tűzzük ki célul, éppúgy felvetődik a népművelők szakmai képzettségének kérdésé is. Ehhez a munkához teljes világképpel rendelkező, autentikus személyiségekre van szükség. Mert ezt a tevékenységet — a programokat, a rendezvényeket — a társadalmi folyamatokhoz szükséges hozzárendelni, hiszen a kultúrát nem terjeszteni, hanem művelni kell. Tv-FI GYE LŐ Ketten a TündéilaSl lányok közül: Feltár Anna és Málnai Zsuzsa Miért ír ilyes csúnya, züllött emberekről? — kérdezte Beöthy László, a legendás színidirektor Füst Milántól, amikor 1923-ban a Boldogtalanok című drámáját — színrevitel céljából — elolvasta. Hogy a szerző, a Nyugat írókörének akkor már igen megbecsült tagja mit válaszolt, nem tudni. Az viszont a drámatörténetből szintén könnyen kibogozható, hogy akár Beöthy- nek, más színigazgatóknak sem tetszett ez a borongós hangvételű, naturalista dráma. Elannyira nem, hogy végül is csak az Írók Színházában elevenedett meg, és egészen 1978-ig kellett várni, hogy egy, úgymond, igazi színházban is feltűnjön. Ez a teátrum a szolnoki Szigligeti Színház volt, és a rendező, aki úgy vélte, mindenkihez szólóan is meg lehet jeleníteni a Boldogtalanokat, az a Székely Gábor, aki a közelmúltban — immár fővárosi színházi vezetőként — a Katona József Színház deszkáira is átvitte Huber Vilmosékat, és aki ezt az előadást nagyjában-egészében a televízióban is rögzítette. Hogy Székely nem ok nélkül hisz ebben a csúnya és züllött emberekről szóló — egyébként valóban gyermekhalállal, öngyilkosságokkal terhes — drámában, azt ez a legutóbbi változat fényesen igazolta. A budapesti művészeti hetek keretében a képernyőre került feldolgozás ugyanis a Szabadság téri intézmény emlékezetesebb vállalkozásai közé sorolható. Mindenekelőtt a rendező által megidézett nyomasztó atmoszféra ragadhatta meg a nézők figyelmét. Az a sötét színezésű festményekhez hasonló alaptónus, amelynek előterében a közreműködő színészek minden indulata, keserve, bosszúja és fájdalma egységesül; mintegy egymást kiegészítve, fölerősítve sorjáznak elő az alakítások. Mégpedig azok a figurák, amelyek a kiváló színészek jóvoltából amúgy is remekbe sikeredtek. Sinkó László nagy indulatú Huber Vilmosa például, amely a szerepben, mint mondani szokás, szinte lubickolt ez a nagy művésszé most beérő remeik teátrista. S ugyanígy csak a legjobbakat lehet elmondani Gobbi Hildáról — ő a kleptomániás, ha- zudozó anyát formálta meg egészen félelmetesen — vagy Csomós Mariról, aki,, a kiszolgáltatott élettárskánt ágált, könyörgött s szervezett bosz- szút. Ezen a szerdai estén úgy tűnt, hogy végre boldogabb pályaállomásához érkezett el ez a sokáig csak könyvdrámaként lapuló Boldogtalanok. Idők, erkölcsök. Szintén a régebbi időkbe — úgy a századforduló körüli esztendők polgári világába — próbálta elkalauzolni az előfizetőket az Oh, idők, oh erkölcsök — című jelenetpár. amely a mostanság már kevéssé ismert Bíró Lajos írásai nyomán készült. A játékos sóhajtású elnevezés egy vidám erie reményét csillantotta fel kiben- kiiben. A megyalósulás ellenben ... Nos, ami csütörtökön a tisztelt televíziós publikum elé került, az híjával voit mindannak, amit természetes jókedvnek, szatirizáló hajlamnak szokás nevezni. Ebben a Bán Róbert rendezté két his- tóriácskában ősrégi poénok köszöntek vissza, a színészi alakítások pedig az unásig ismert rutinfogásokfoól építkeztek. Dehogyis volt ebben — amint azt a műsorújság dobraverő sorai ígérték — tragikomédia, szatirikus . él. Sokkal inkább a dohszag lengedezett elő a tapasztalható- lag nem először használt kosztümök varrásaiból, ráncaiból. Kisfllmek. Minden különösebb csinnadratta nélkül kezdték el vetíteni a különféle kisfilmstúdiók terméseit az utóbbi időben. iMcséretes vállalkozás ez, hiszen amúgy meglehetősen mostoha a sorsuk az ilyen kurtább terjedelmű celluloidszalagoknak; csupán kísérő darabokként kerülnek filmvászonra. Kedden a Pannónia stúdió termésének egy részét láthattuk. Mindjárt a nyitó darab. Hegyi Füstös László Regölése jó benyomást keltett, mindenekelőtt a népies elemek gazdag fantáziájú, szürreális egy- másba-tünedeztetéséérf. Ez a néhány perces kis produkció valóban a regölés. a jószán- dékú, dús képzeletvilágú jövendőmondás kavargó, a valóságtól, hol elrugaszkodó, ahhoz aztán ismét megtérő képzetét keltette. yuúi ez László
