Pest Megyei Hírlap, 1983. december (27. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-03 / 285. szám
12 1983. DECEMBER 3., SZOMBAT III EM MA: 1983. december 3. Szombat. Ferenc napja. A Nap kél 7.13 — nyugszik 15.55 órakor. A Hold kél 5.46 — nyugszik 15.22 órakor. M VViHi xíóii i>,i \ii \m Általában derült, száraz, hideg idő várható, csupán délen és délkeleten lesz közepesen, időnként erősen felhős az ég, és ott havazásra is számítani lehet. A helyenként viharos északkeleti, keleti szél csak lassan mérséklődik. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet —8, —13 fok között, a hóval borított és szélvédett helyeken —15 fok körül, a legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton plusz 1, —4 fok között alakul. ALKATRÉSZSZÁLLÍTÁS A PEFÉM szfldllgetl gyáregységében az Idén ötszáz kis- platós kocsit gyártanak, amelyek műhelyek és raktárak közti anyagszállításra használhatók. Benedek Pétemé a több Irányba is könnyen elmozduló kereket rögzíti a helyére. Barcza Zsolt {elvétele — Fogadóóra. Nagy Sándor- né, a Pest megyei Tanács elnökhelyettese 1983. december 5-én 10—13 óráig hivatali helyiségében fogadóórát tart. — Megindult a tcherkomp- járat. A Pest megyei kishajózási és javító vállalat tájékoztatása szerint a Határcsárda és Szigetmonostor, valamint Dunakeszi és Horány között pénteken ismét megindult a teherforgalom, A kompjárat a Duna alacsony vízállása miatt csaknem egy hónapig szünetelt. — Csatornáznak. Tápiószent- mártonban folytatják a község csatornázását. A mintegy 3 millió 200 ezer forintba kerülő beruházás keretében idén a Kossufh Lajos úton és a Vörös Hadsereg útján építik meg a csapadékvíz-elvezető csatornát. — Irodákból lakások. A Cement- és Mészművek váci vezérigazgatósága hosszú éveken át egy lakóépületben kapott helyet. A város középpontjában időközben felépült az igazgatóság új irodaépülete, a régiben pedig újból lakások lesznek. A több mint hatmillió forintot igénylő átalakítás után — várhatóan a jövő év első felében — a DCM dolgozói jutnak majd kényelmes otthonhoz a „C”-telepen. — Egészségnevelés. Kedden, december 6-án a nagykátai orvosi rendelőben reggel hét és nyolc óra között dr. Takács István orvos A csökkent munkaképességűek és a „teljes élet”, Újszilváson este 6 órakor az általános iskolában dr. Lakatis Erzsébet körzeti orvos Pályaválasztás címmel tart ismeretterjesztő előadást. — Kiállítás. Szombaton délelőtt 11 óraikor Nagy Sándor - né, a Pest megyei Tanács elnökhelyettese nyitja meg a Pest megyei pedagógus képzőművészek tárlatát a ráckevei járási hivatal dísztermében. A kiállítás december 18-ig tekinthető meg. ANTON WEBERN SZÁZ ÉVE, 1883. december 3-án született, és 62 éves korában, 1943-ben halt meg Anton Webern osztrák zeneszerző, a modern zene egyik vezéralakja. Az 1900-as évek legelején Ad- lernél tanult zenetudományt a bécsi egyetemen, ahol 1906-ban doktorált. Schönberg tanítványa volt, annak hívéül szegődött. Néhány évig színházi karmesterként működött Becsben, Prágában, Stettinbcn, -1918-ban a Becs melletti Mödiingben telepedett le, zeneszerzést tanított. 1922 és 1934 között a bécsi munkás szimfonikus hangversenyek vezető karmestereként tevékenykedett, emellett 1923-tól a bécsi Arbeiter-Singe- rein és a bécsi nyomdászkórus karnagya is volt. A német—osztrák fasizmus uralomra jutása után kényszerűen visszavonult minden nyilvános tevékenységtől; szűkös viszonyok között élt tragikus haláláig: Salzburg mellett egy amerikai katonai járőr a sötétben halálra sebezte. Hatrészes új sorozat Iskoláiévá Vácott A hét közepén Vácra látogatott az Iskolatévé egyik forgatócsoportja Pásztory János rendező vezetésével. Kopper Judit szerkesztő elmondta, hogy hatrészes, új sorozaton 'dolgoznak. Bemutatják a fiataloknak az érdekes — sajnos, részben kihalófélben levő — szakmák, mesterségek sorát. Könyvkötészet, bőripar, fémipar, textilipar, papíripar és faipar szerepel a tervben, 30—30 perces adással. Első útjuk Vácra vezetett: Váci György könyvkötőmester műhelyében forgatott a stáb. Meglepődve hallgatták, hogy a közelmúltban Farkas Bertalan űrhajós is járt a Géza király tér: épületben. . P. R. A lakótelep első szobra Madáeli-eiralékmíá Vácott Fiiidőben az építés A Mátyás-templom orgonája A héten A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Seregélyesen megtartott 48. heti lottósorsoláison a következő nyerőszámokat húzták ki: 4,24,27,58,79 Az idei nyár hatása Növényvédelmi előrejelzés A téli hideg idő beköszöntővel lezárultak a kiskertekben az idei teendők, illetve ahol szükséges, már csak a pocokirtás van hátra. A nyugalmas időszakban mind gyakrabban merül fel a kérdés, hogy az idei száraz és meleg, aszályos esztendő milyen hatással lesz a jövő évi növényvédelmi feladatokra. összefoglalóan már most megállapítható, hogy az idén főleg a rovarkártevők szaporodtak el, s mert az enyhe őszön sikeresen jutottak túl, jövőre ismét az átlagosnál nagyobb és korai támadásuk várható. A nedvességkedvelő, járványveszélyes megbetegedések ugyan kisebb meny- nyiségben halmozódtak fel. de az időnkénti helyi esők, a napi nagy hőingadozás és a nyárra is jellemző erős éjszakai lehűlés miatt, rendszereDecember 7-én, este 7 érakor: Dave Dee, Dozy, Beaky, Mick and Tich és a Tremeloes együttes koncertje a Budapest Sportcsarnokban. Műsorvezető: Dévényi Tibor. Jegyek válthatók az ŐRI Jegyirodájában (V., Vörösmarty tér 1. 17G-222), a Színházak Központi Jegyirodájában (II., Moszkva tér 3. 353-136 és VI., Népköz- társaság útja 18. 120-000), a Csili színházi jegyirodájában (XX., Igló u. 5.), az Ojpalotai Szabadidő Központban (XV., Zsókavár u. 2. 835-776), az üzemi közönségszervezőnél és a helyszínen. sen kicsapódó harmat lehetővé tette a fertőző anyag fennmaradását. Így jövőre számukra is kedvező időjárásban nincs kizárva erőteljes fellépésük. Az észak-morvaországi Krnovból érkezett órgonaké- szítő mesterek jól haladnak munkájukkal: egy hónap múlva, karácsony estéjén ismét megszólalhat a Mátyás-templom felújított orgonája. A hangszer szerkezetét összeépítették, a gépezet működik, s a mintegy 6 és fél ezer síp közül 1200 már a helyére került. Miként Hock Bertalan orgonaművész, a Mátyás-templom orgonistája, az 5 manua- los, 85 regiszteres új orgona tervezője elmondotta: a régi, 73 évet szolgált hangszer felújítása halaszthatatlan feladattá vált, annak szerkezete ugyanis teljesen elöregedett. A templomban adott évi mintegy 30 koncert közben gyakran előfordult, hogy hangok „beragadtak”, vagy a játék alatt lenyomott billentyűk meg sem szólaltak. Az 1909-ben, Ferenc József adományából készült orgonát 1931-ben építették át értő kezek, ám azóta a hangszert nem gondozták kellően, csak apróbb, karbantartó munkákat végeztek rajta. Az ódon hangszer megfelelő ■ magyar ajánlat híján került Csehszlovákiába, a világ egyik legnagyobb és leghíresebb orgonakészítő üzemébe, a Rieger- Klossba. A választás nem a véletlen műve: az 1909-es és az 1931-es változatot is ők készítették. A Mátyás-templomban már az utómunkálatoknál, az in- tonálásnál tartanak, jelenleg a sípok hangzását igazítják a terem akusztikájához, s a még hátralévő darabokat szerelik az ugyancsak felújított orgonaszekrénybe. Azzal, hogy a 85 regiszter közül 65-öt ezúttal a „kóruson” helyeznek el, jelentősen javul majd a hangzás minősége. Az orgona műszaki átadását december 22-re tervezik, az első koncertet várhatóan a tavaszi fesztivál idején tartják. * Vác város lakossága számon tartja azt az irodalomtörténeti tényt, hógy Az ember tragédiája költője Vácott érettségizett. A volt piarista gimnázium, a mai Lőwy Sándor Gépipari Szakközépiskola falán emléktábla áll, s Madáchról nevezték el a művelődési központot is. A napokban a Földvári téri városrészben a Gábor József Általános Iskola épülete előtt ünneplő közönség gyülekezett. A városi tanács, a Madách Imre Művelődési Központ és az iskola 918. számú Madách lm- I: úttörőcsapata kezdeményezésére felavatták az iskola falán Bakos Ildikó Vácott élő és alkotó szobrászművész munkáját, a költő emlékszobrát. A mű a városrész első köztéri szobra. Kádár Jenőné, a városi pártbizottság osztályvezetője nyitotta meg az ünnepséget, majd ezt követően dr. Czine Mihály irodalomtörténész méltatta a költő életművét, hangsúlyozva, hogy a Tragédia mondanivalója ma is időszerű. Csupán Műanyag ajtók, ablakok Kétszer aimyi termék ötvenmillió forintos beruházással megduplázza a műanyag ajtók és ablakok termelését a Győr-Sopron megyei tanácsi Építő és Szerelő Vállalat mosonmagyaróvári üzeme. A keresett cikkből az idei 60 ezer négyzetméternyi helyett jövőre már 120 ezer négyzetmétert ad piacra. A sok méretben készített műanyag ajtók és ablakok kereslete ugyanis gyors ütemben növekszik. Egyebek között ilyeneket használnak a Ferihegyi repülőtér fő- és oktatási épületéhez, a pécsi házgyár pedig sikerrel próbálta ki panelépületében is. Keresettségükben nagy része van annak, hogy kitűnő hő- és hangszigetelők. Rozmaring kertészeti napok Szegfű, gerbera, rózsa A Rozmaring Termelőszövetkezet dísznövény-termesztési ágazata immár hagyományosan december elején rendezi meg a kertészeti napokat. Ebben az esztendőben is mind a szakmabelieknek, mind a nagyközönségnek sokszínű programot szerveztek. A tegnap délelőtti megnyitóra az ország legkülönbözőbb részéből és a szocialista országokból érkeztek. A rendezvény célja, hogy a virágkertészek megismerkedjenek a legújabb kutatásokkal és kicserélhessék tapasztalataikat. Így szó esett a szegfűvésznek ellenálló bolgár fajtákról és a hazai tapasztalatokról. A virágok időzített, gyorsított nyílása és a tartósító technológiák volt a másik fő napirendi pont. A Budapesti Vegyiművek szakemberei szólották a mikroelemes műtrágyák hatásmechanizmusának fejlesztéséről. A látogatók számára a kerRADfO ES TV MŰSORÁRÓL KOSSUTH RADIO 4.25: Jó reggelt! — Zenés műsor 8.00: Hírek. Időjárásjelentés 8.30: Családi tükör 9.00: Mit — hol — mikor — hogyan? 9.15: Színes népi muzsika 10.05: Szerkesszünk együtt 1 12.00: Déli krónika 12.30: Déli zeneparádé 13.30: Falufórum — Somogy megyében 11.05: A hét embere 14.40: Irodalmi figyelő 15.10: Üj zenei újság 16.00: 138 óra 17.30: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek 18.15: Prisvin: A sün. Mese 18.45: A szülőföld muzsikája 20.00: Világszínház 21.18: Operaáriák 22.15: Európa hangversenytermeiből 24.00: Hírek. Idő járás jelentés 0.10: Melódiakoktél PETŐFI RADIO 4.25: Reggeli zenés műsor 8.00: Hírek. Idő járás jelentés 8.11: Mágnás Miska. Részietek az operettből 9.00: Hétvége a Magyar Konyha szerkesztőségében 10.35: Győztesek klubja 11.15: Halász Judit énekei 11.35: Népszerű fúvósátiratok 12.30: Jó ebédhez szól a nóta / 13.00: Gyermekkönyvhét 14.00: Görögország—Magyarország EB-selcjtező labdarúgó-mérkőzés 15.50: Színházi kívánságműsor 16.35: Hidas Frigyes: Bösendor- fer. Vígopera 17.34: Nyitott klub 18.35: BVSC—POSK Spilt vízilabda IíEK-döntő 19.35: Nyolc rádió nyolc dala 20.05: Nóták 20.45: Közkívánatra! 22.00: Slágermúzeum 24.00: Hírek. Idöjárásjelentés 3. MŰSOR 7.00: Nemzetiségi.műsor 8.00: Hírek. Időjárásjelentés 8.17: Orgonahangverseny 9.03: Operarészletek 9.57: Hangfelvételek felsőfokon 12.25: Slágeriista 13.07: Lemezbörze helyett 14.00: Zenekari muzsika 15.10: Horace Silver együttese Játszik 15.25: Irodalmi kompozíció 16.00: Romantikus mesterművek 17.05: Angol madrigálok 17.30: Tip-top parádé 18.10: Félóra népzene 19.05: Szimfonikus zenekarok hangversenye 20.50: A rocktörténet nagy előadói 21.48: Évfordulók nyomában 22.28: Véres madár. Hangjáték 23.30: Hírek, Időjárásjelentés TELEVÍZIÓ 8.00: Tévétorna 8.05: Meséről mesére 8.25: Kuckó 8.55: Embcrrablók. Angol—NSZK kalandfilmsorozat 9.35: Elátkozottak városa. ír filmsorozat 10.25: Sammy Davis Jr. Amerikai zenés fiim 11.15: Egy világjáró viszontagságai 13.20: Kengyelfutó gyalogkakukk 13.55: Görögország—Magyarország EB-selejtező labdarúgó-mérkőzés A chip-csodák kora. Angol filmsorozat Országos vers- és prózamondó verseny Teleráma Tévétorna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.05: Boeing, Boeing. Amerikai filmvígjáték 21.50: A fele sem igaz! 22.20: Tv-Iiíradó 3. 22.30: Maria Callas. NSZK film 2. MŰSOR 16.30: Ritmikus sportgimnasztika Intervíziós Kupa 18.15: Űj egymillió fontos hangjegy 18.30: BVSC—POSK Spilt vízilabda KEK-döntö 10.00: Seribe: Egy pohár viz 22.40: Képújság 15.50: 16.35: 18.05: 19.10: tészeti napok fénypontja a virágkiállítás — szombaton és vasárnap várják az érdeklődőket —, ahol szebbnél szebb csokrokban gyönyörködhetnek a látogatók. A vágott virágból kötött csokrokon kívül zöld szobanövényeket is bemutatnak. Nem csupán nézelődni lehet, hanem egyes fajtákat termelői áron megvásárolhatnak a látogatók. Er. K. csatákat veszíthet az ember, de küzdelmet soha, a reményt nem adja fel. Boldog lehet az a város, mondotta, amelyik egy esztendőben két olyan óriásra emlékezhet, mint Juhász Gyula, s nemzetközi költészetünk nagy alakja, kinek most állít emlékművet, a Tragédia bemutatásának századik évfordulóján. Majd Farkas Lajosné, a Pest megyei Tanács művelődési osztályának helyettes vezetője adta át a szobrot ünnepélyes szavak kíséretében a város lakosságának, az iskola tanulóinak. Az úttörőcsapat nevében. Kaszás Gyuláné csapatvezető tanár vette át a műalkotást, majd Varga Judit, az úttörőtanács titkára mondott köszönő szavakat a szobor alkotójának és a Pest megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozóinak. akik társadalmi munkában helyezték el a szobrot. Fokozott érzékenység Orvosmcíeorológia A jövő hét közepére enyhüléssel számolhatunk, a hőmérséklet emelkedik, s csapadék is nagyobb valószínűséggel várható, előbb havazás, később eső is előfordulhat.. A hidegfront ugyan már átvonult hazánk fölött, a hideg levegő hatásával azonban továbbra is számolni kell. Annál is inkább, mert a hét végén még újabb hidegebb léghullámok érkeznek, s ezek átmenetileg felfrissítenek, sőt fokozottan érzékenyekké is tesznek bennünket. Vigyázzunk, mert az idegesebb állapot balesetet okozhat. Később megnyugszik az idő, a hideg levegő azonban megül a Kárpát-medencében, egyben azonban szennyezettebbé is válik. Emiatt éppen az ellenkező hatást váltja ki belőlünk: levertté, aluszékonnyá válhatunk és szaporodhatnak a légúti megbetegedések. Hagyományos recepf Egymillió halászlé A Szegedi Konzervgyár országszerte kedvelt, márkás terméke a dobozos halászlé. Készítésének most van a fő szezonja: naponta folyamatosan érkezik a „nyersanyag” a környékbeli halászati szövetkezetektől és tógazdaságoktól. Az idényben több mint 1 millió dobozzal gyártanak a már hagyományos recept szerint, amely sokban hasonlít a szegedi halászok főzési, fűszerezési módszeréhez. A lényeges különbség mindössze az, hogy szabad tűz és bogrács helyett dupla falú óriási gőzüstökben „puhítják meg” a pontyokat. A legfontosabb, hogy sose fagyasztott halat dolgoznak fel és az ízesítéshez friss, idei termésű, az üzemben tisztított, darabokra szeletelt vöröshagymát és kiváló minőségű szegedi csemegepaprikát használnak, A szinte háziasán elkészített ételspecialitással félkilós dobozokat töltenek meg. A Legfelsőbb Bíróság döntése Végrehajtják az ááéleíet A Szombathelyi Megyei Bíróság Kondics Józsefet nyereségvágyból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt halál- büntetésre ítélte. A Legfelsőbb Bíróság 1983. szeptember 29-én kelt határozatával az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A többszörösen büntetett előéletű, foglalkozás nélküli Kondics József rövid idővel börtönből való szabadulása után, 1982. november 6-án, szombathelyi lakásán baltával agyonverte Reisz Lajos 76 éves festőrestaurátort, majd elvitte áldozata 3200 forintját, s két fényképezőgépét. A kegyelmi kérvény elutasítása után az ítéletet december 2-án végrehajtották. „_ A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pestmegyei Tanács lapja. Megjelenik - hétfő kivételével - naponta. - Főszerkesztő: Sági Agnes. 5SEQT liCPVri U P A D Főszerkesztő-helyettes: Arkus István és Mészáros János. - Szerkesztőseg: Budapest VIII., Somogyi Béla u. 6. Postacím: Budapest, Pf. 311 frányltószám: 1446. - kiadja a rto 1 111 LU ILI n 1IILnr Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: TŰI Imre Igazgató. - A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi teleíonja: 343-100 és 336-130. — , ——— -------------------szerkesztőségi titkárság: 142—228. . _______________________________-FIÖKSZERKESZTÖSEGEINK: ceglédi Hírlap, Cegléd, Kossuth tér I. Pf. 19 2701. Telefon: 11—400. — Érdi Hírlap, Érd, Lenin út 33. 2030 Telefon: 45—352. Gödflllól Hírlap, Gö döllő Szabadság út 2. Pf. 14. 2100. Telelőn: 81-96. - Monori Hírláp Monor, Kossuth u. 78. Pf. 51. 2201. Telefon: 157. — Nagykőrösi Hírlap. Nagykőrös. Hősök tere 7. 2750. Telefon: 398. - Váci Hírlap, Vác. Lenin ’ __ .e, nn- a i- .lAAiHHn n Cvilrao I onnvnmda Hiidanpít PpIpI/'i? VMPfrt* r«Hnrlnc 7n1H n trP7Őri(jQ7O0f A Tpr<PC7fl a Maatiar Dneto ú* 45 Pf 32 2601 Telefon: 10 - 095. - A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető bármely postahlvatainil, «'kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap Irodánál (postacím: Budapest V.. József nádor tér 1. 1900), személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással a KH! 215- 96 162 pénzforgalmi lelzőszámra. A lan ára- 8 oldal 140 Ft. 12 oldal 1,80 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, egy negyedévre 102.- Ft. félévre 204,- Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 400,- Ft. — ISSN 0133-0659 Pest megyei Hiria» (index: 25 064 HU), ISSN 0133-2500 (Ceglédi Hírlap), ISSN 0209-5467 (Érdi Hírlap), ISSN «133—1857 (Gödöllői Hírlap), ISSN «133-2651 (Monori Hírlap), ISSN 0133—3708 (Nagykőrösi Hírlap), ISSN 0133-27* (Váci Hírlap). '