Pest Megyei Hírlap, 1983. október (27. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-08 / 238. szám

íticrtl "4$? W v/lirJffU 1983. OKTOBER 8.. SZOMBAT ■■Színházt levél— A Lila akác Pestje Pályaelhagyás és korrekció I. Áz ember sorsa nem magánügy Évente átlagosan másfél tucat népművelő áll odébb a megye mű­velődési házaiból és könyvtáraiból. Keressük a fluktuáció okát, a feloldást és a feloldozást. A távozók harmada tévedésből, jobb hí­ján került a pályára, hasonló arányban mennek el családi okokból, ugyanennyien pedig a pillanatnyilag adott feltételek — objetkív és szubjektív viszonyok elől menekülnek. Minden úton eljutunk vala­hová; van, aki célba ér, más csak újabb állomásra, a szerencsések megtalálják a helyüket, a nehezebb alkatúak tovább küszködnek a külső és az önmagukban létrehozott feszültségekkel. A tét sohasem csupán egy ember sorsa, sohasem csak magánügy a pályaelhagyás, a korrekció, még ha valamennyit egyedi esetnek tekintjük is. Persze akadnak vitatható elemek azoknak a gondolataiban, akik vállalták, hogy sorsdöntéseiket egy újság nyilvánossága előtt magyarázzák. Pesti regény! Mit lehet írni Pest­ről? Ordináré passzió, mint az állatkínzás.” •— Ír­ja 1913. vízkereszt napján Krúdy Gyula a nagy regény, A vörös postakocsi elő­szavában. S e fanyalgás, e rosszkedvű gonoszkodás után olyan regény következik, mely az imádott és rajongott Pest­ről szól, s melyben még a meg­vetést is a Város iránti szere­lem hatja át. Milyen volt ez a háború előtti Pest? Olyan, mint aki a vesztét érzi. Az egész város mintha egy nagy karnevál lett volna. Soha annyi fényes ét­terem, csillogó mulató, drága orfeum, szórakoztató kabaré, zenés-táncos hely, kaszinó és klub nem működött Pesten, mint az 1900-as évek legelején. Az emberek szinte dühödten szórakoztak, mulattak, kár­tyáztak, lóversenyeztek, ko- csikáztak a Stefánián és sé­táltak, vadul udvarolva a szép nőknek, a Dunakorzón. Mert szép nőkben aztán nem volt hiány. Dúsgazdag pénzembe­rek feleségei, módos polgár­asszonyok, kis színésznők és nagy kurtizánok, feltűnni és karriert csinálni vágyó jó­zsefvárosi és óbudai varrólá­nyok és bolti kisasszonyok árasztották el az utcákat, s mindenkinek akadt hódolója, udvarlója, barátja, kitartója, fiúja. — és néha igazi szerel­me is. A Keleti pályaudvarról naponta vitték az expresszvo­natok a vengerkákat, a kis magyar táncosnőket a Balkán vagy nagy Oroszország felé, hogy ott, valamely dúsgazdag bosnyák földbirtokos vagy orosz gróf oldalán megcsinál­ják a szerencséjüket. Egyálta­lán: Pesten akkoriban úgy tűnt: minden a nők körül fo­rog. Ahogy Krúdy írta illúziók nélkül, keserűen, de hitelesen (hiszen a millennium, 1896 óta kísérte figyelemmel, s írta szinte folyamatosan az egyre burjánzóbban fejlődő Pestet); Az egész Pest egy nagy nyil­vánosház. A férfiak mind azért dolgoznak, lopnak, csalnak, rabolnak, kártyáznak ebben a városban, hogy a ringyóknak új tavaszi kalapjuk legyen. Pest hihetetlea vagyonokat teremtett hihetetlenül rövid idő alatt, s hihetetlen csődöket is produkált ugyanolyan gyor­sasággal. Meggazdagodni és tönkremenni szinte egyazon eséllyel lehetett. Szédületes tempóban épültek ki a város fő ütőerei: a körutak, a sugár­utak, s alakult ki az a Pest, melyet jórészt ma is ismerünk a Hámán Kató út, a Mező Imre út, a Népstadion út, a Liget s a Dózsa György út vonalán belül. Mindenki mint­ha kötelességének tekintette volna, hogy lehetőségei fölötti szinten éljen, szórakozzon. So­ha annyi adósságot nem csi­náltak Pesten, és soha annyi adósságot nem fizettek ki, mint akkor. És mégis: Pest élt, virult, virultak a színházai, a megszámlálhatatlan sok új­ságja, folyóirata, virultak a kiadók, a kiállítótermek, pros­peráltak a nagy gyárak épp­úgy, mint a szolid, de megbíz­ható iparosok a Ferencváros­ban. Ezt a Pestet a maga lázas kavalkádjával, éjszakáinak forgatagával, nagymenőinek és | kis slemiljeinek gazdag gyűj­teményével, kikapós férjeivel és szeretőiket váltogató szép­asszonyaival Krúdy végül is nem a Postakocsi-regényekben írja meg a legsikerültebben, hanem egy kései munkájában, a Rezeda Kázmér szép életé­ben, s egy nem nagyon is­mert másik regényben, a Nagy kópéban. S még tucat­nyi más könyvben, elbeszélés­ben is, melyekből nem hiány­zik természetesen a másik Pest rajza sem. A külvárosi szegények, az elesett kisembe­rek, a máról holnapra élők vi­lágát éppúgy láttatja Krúdy, mint a nagyvilági életet. S van még valaki, aki Krúdyval egy időben élve át Pest minden örömét és búját, szintén megírja a maga ■ pesti regényeit, színdarabjait — verseiről nem is szólva: Szép Ernő (1884—1953). Vidéki fiú volt, mint Krúdy, ö Hajdú­szoboszlóról érkezett Pestre, miután sikerrel megbukott az érettségin. Nagyon lent kezd­te, vacak kis albérletekben, éhezve, nyomorogva, de aztán 1912-ben megjelent az első verseskötete, az Énekeskönyv, s ezt nem kisebb költőtárs méltatta melegen a Nyugatban (melynek Szép Ernő különben már első száma, 1908 óta mun­katársa volt), mint Babits Mi­hály. Költők — köztük Ady, Kosztolányi — barátsága, Krú­dy pajtássága, az áhított szép­asszonyok szerelme, anyagi biztonság és hírnév szegődött mellé Élte a háború előtti Pest sikeres értelmiségijeinek életét, de benne is ott bujkált már a közelgő zivatar előérze- te, mint Krúdyban, aki az 1933-ban irt, de 1912—14-ben játszódó Rezeda Kázmért az épp kitörő háborút éltető pes­tiek vészjósló rajzával zárta. Szép Ernő nagy pesti regé­nye is utólag keletkezett, ak­kor, amikor a békebeli béke Pestje már sehol sem volt. A regény, a Lila akác, 1919-ből való, de cselekménye a háború előtti Pesten játszódik. Világa kevésbé emelkedett régiókat mutat, mint Krúdy regényeié; nem elsősorban a színtér vagy a szereplők rangja más, ha­nem a megközelítésé eltérő. Krúdy mindig egy kicsit Kí­vülről nézi hőseit, még nagy alteregó-figuráiban, Szindbád- ban, Rezeda Kázmérban is ér­ződik ez a távolságtartás. Szép Ernő majdnem leplezetlenül önéletrajzot ír a Lila ákácban; hőse, Béla, a bankfiú. éppúgy vergődik a nagy nő, az áhított úriasszony. Bizonyos né Iránt érzett szerelme, s az épp emiatt szinte észre sem vett, pedig igazi nagy szerelmet kí­náló kis orfeumtündér, Tóth Manci között, mint tette ezt a költő maga is. gazdag úrinők és Moszkvába szerződött kis vengerkák között tépődve — és pendlizve. A kor egyébként ilyen volt; a Rezeda Káz­mérban írja Krúdy: .. .ebben az időben nagy divat volt a pesti asz- szonyok között a szeretőtárs. Valami járványszerű állapot volt ez, egyik asszony elron­totta a másikat• Néha egész asszonytársaság ült együtt a meghitt szalonban, amely nem beszélt másról, mint a szere­tőkről ... Ezek a boldogított gentlemanek, akik férjes asz- szonyok szívét bírták, nem csodálható életunalommal tet­ték fel a monoklijukat, ami­kor egy szegény leány szere­lemmel közeledett feléjük. Pontosan ez történik a Lila ákácban is. Az a Lila ákác, mely időn­ként feltűnik színpadjainkon (most a Józsefvárosi Színház játssza, érzelgősségtől men­tes, lírai humorú előadásban), nem azonos a regénnyel. A drámaíró Szép Ernő ebben az 1923-ban készült színi válto­zatban nem ér fel a regény­író Szép Ernővel, de ebben is megismerhetünk valamit a Lila ákác örökre eltűnt Pest­Miért éppen én? Adatlap: Tölgyesi Attila, 36 éves, üzemanyagtöltő a ceglé­di ÁFOR-központ állomásán. Kilenc évet dolgozott a járá­si művelődési központban. Munkásmúvelődési előadóként kapta a Szocialista Kultúráért kitüntetést. Feleségével, öz­vegy anyósával és három gyerekével lakik egy város­széli szép házban. Boldogság­dimenziói nem éppen ragyo- góak. — Egykori főnöködtől tu­dom, hogy véletlenül kerültél a pályára. Sörözgetés köz­ben kérdezted: nincs egy üres állásod? — Oké, így lettem munkás­múvelődési előadó. De éle­temben semmit sem szerettem úgy, mint azt a munkát — gú­nyosan nevet, amíg tölti a mű­anyag kannából a házi bort. — Apám, ezt senki sem tud­ta utánam csinálni, körülbe­lül tizenhat vállalattal kötöt­tem együttműködési szerző­dést, de nem ám hivatalno- koskodva. Hol egyik, hol má­sik presszóba ültem le az il­letékesekkel, a saját zsebem­ből perkáltam a számlát. Ügy félmilliót hoztam a háznak. Meg aztán, mit gondolsz, a soronkívüli meghívókat miért készítették el azonnal a szom­széd megyében? — Sokat ittál? Volt ebből bajod? — Néha ittam. Sokszor pe­dig éh voltam az ügyeletes jó­zan. Olyankor sohasem ittam, ha éreztem, hogy élessel lő­nek, amikor az intézmény respektje forgott kockán. Könnyen beszélek: ma már egyetlen ember sem dolgozik a művelődési házban azok kö­zül, akikkel együtt hajtottam. Szóval nem a pia volt a lé­nyeg. Nekem nem volt jogo­sítványom arra, amit csinál­tam. Szakmám volt és érett­ségim, melós gyerekként jöt­tem, mentem. — Megmosolyogtál 1976-ban, amikor a kitüntetésedhez gratuláltam. Már akkor mond­tad, hogy át akarsz nyergeim egy jövedelmezőbb munkára. Én akkor dühös voltam rád. .— Mert neked mindig csak a szépeket mondják él. Fi­gyelj, én azért kaptam kitün­tetést, mert hülyére dolgoztam magam. Akkor verseny volt a Kiváló művelődési ház címért, a Lűr Pistával ketten cibál- tuk magunk után a csapatot. Óriási eredményeink lettek. A címet mégis egy olyan ház kapta meg, amely egymilliós üzletet tudott kötni egy vál­lalattal. A főnököm is el volt keseredve, kicsit talán szé- gyellte is magát, hát akkor javasolt ő kitüntetésre. Ez en­gem akkor már nem érdekelt. Egy évig alig csináltam vala­mit. Lógtam, utáltam bemen­ni. — Könnyen összeroppansz? — Frászt. Csak utáltam. Az­tán meg jött a képesítés nél­küliekre vonatkozó rendelet hogy végzettség nélkül senki sem dolgozhat járási házban — tölt újra a kannából. — Most is sok képesítés nélküli dolgozik a járási in­tézményekben. — Nekem szörnyű volt a ki­szolgáltatottság, folyton eszembe juttatták, hogy nincs végzettségem. Meg voltam bé­lyegezve. Magam kértem: te­gyenek át adminisztrátornak. Arra se volt képesítésem, de ott legalább nem voltaim szem előtt. Háborgós időszak volt az. — Csakhogy később is kí­nálkozott számodra jó lehető­ség, hiszen felvettek Debre­cenbe, népművelés—könyvtár szakra. Azután az egyik utó­vizsgán a professzorodra akar­tad borítani az asztalt. — Ez bizony így volt. Telje­sen ki voltam már akadva. Emlékszem, akkoriban volt, hogy a művelődési ház szak- szervezeti bizalmijaként meg­állapodtunk a bérfejlesztés­ben, s a végén mégsem az lett, amit rögzítettünk. Én nem voltam érdekelt a fizetéseme­lésben, mégis feljelentettem az igazgatómat. Röviddel ez­után fegyelmit kaptam, mert elkéstem az ügyeletből. Ne­kem ezzel volt elég. Lényeg az: engem nem rúgtak ki! Felmondtam! Mikorra idáig jutottunk a történetével, arca már egészen közel volt az enyémhez, kia­bált, és két kézzel gesztiku­lált. Hirtelen észrevette ma­gát, nevetni kezdett, és me­sélni arról, hogy most otthon állatokat tenyészt, amelyek tisztes bevételhez juttatják. Láttam, hiába is győzködném bármiről, éreztem, szüksége van arra, hogy beszéljen, hogy mindent kimondjon. Még ha magában bizonyára érezte is: nincs teljesen igaza. Búcsú­záskor megmutatta a házát, amelyet most új szárnnyal bővít, megvette a ceglédi művelődési ház kiselejtezett ablakait, mert ugye, szükség van minden olcsó anyagra ... Nem komolyan? Adatlap: Zsírosné Emberig Rozália, 26 éves, tanítónő a ceglédberceli iskolában. Két évet dolgozott könyvtáros­ként. A szakképesítés meg­szerzése után távozott. Szü­leivel, férjével és kicsi gyere­kével él egy tekintélyt paran­csoló házban. Boldogságdi­menziói kitűnőek. — Érettségi után egy buda­pesti bankban dolgoztam. Nagyon strapás volt. Közben kétszer jelentkeztem a pécsi tanárképzőre, de nem vettek fel. Hazajöttem hát képesítés nélküli pedagógusnak. Nem éreztem magamat a legjobban az iskolában, amikor kínálták a könyvtárosi beosztást. Jobb híján elfogadtam, de nem gon­doltam nagyon komolyan. Mindjárt jelentkeztem Zsám- békra tanító-könyvtáros szak­ra. Sikerült. Tanultam, dol­goztam, gyereket szültem és gyereket ápoltam. Igyekeztem, hogy ne legyek tehertétel a könyvtárban. És mindig taní­tani akartam. Egyszerű a ma­gyarázat: úgy gondoltam, hogy pedagógusként sokkal haszno­sabb lehetek, mint a biblioté­kában. — önre, mint könyvtárosra számítottak a faluban. — Ne higgye, hogy nem vol­tak lelkiismereti problémáim Én is úgy véltem, hogy vissza kellene mennem könyvtáros­nak.' csakhát az iskola tavaly új és jó lehetőségeket kínált. Nem akartam lemaradni. — Könyvtárosként mennyi volt a fizetése? — A jövedelmem volt két ezerkilencszáz forint, most a? alapfizetésem négyezeregyszáz de ne gondolja, hogy elsősor­ban az anyagiak döntöttek Hogy is fogalmazzam? A könyvtárban mindig van vala­mi titokzatosság, a művelődési házi népművelő munkájához pedig — legalábbis úgy lát­szik —, hogy mindenki ért. Igaz, ma már a pedagógus dolgába is belebeszélnek, de egy községben a tanító mégis­csak a tanító. Ráadásul nálunk egészen jó a gyerekanyag Most kitűnően érzem magam az iskolában, pedig az elmúlt tanévben nagyon sokat dolgoz- ,tam és alaposan is el fárad­jam a nyárra. Mégis az első év nekem nagyszerű élmény volt. — Térjünk vissza arra, amit — ha nem is szó szerint, de mégiscsak — megfogalma­zott: a népművelőt nem sok­ra becsülik a faluban, könyv­tárba pedig nem kötelező jár­ni. A pedagógust viszont egyetlen család sem hagyhat- ja számításon kívül. Igy-úgy, de Végül mégis reális érv, hogy sokkal több a tanítói fizetés, s a munkafeltételek is össze­hasonlíthatatlanul jobbak. Fi- ‘ gyelembe lehet venni a kö­rülbelül két hónap szabadsá­got, s az sem közömbös, hogy az iskolában jobbára csak délelőtt dolgoznak, a könyvtár viszont este is nyitva van. — Van ezekben a megálla- ; pításokban igazság, de én a ’ könyvtárosságot is szívvel-lé- lekkel csináltam, dehát peda­gógus akartam lenni. És hűt­len se lettem igazán: elvállal­tam az iskolai könyvtár ke­zelését. Nem nagyon örültem a megbízatásnak, mert kezdő tanítóként nagy teher, ha az ember jól akar dolgozni. Megy más is? ök már elmentek és való­színűleg végleg. Bizonnval — bár más-más okból — vissza Hármas tükör. Az utóbbi napok legérdekesebb látniva­lóját mindenképpen a Hármas tükör Kínáról című riport- film kínálta. (Mellesleg szólva nem valami nehéz dolog en­nek az elsőségnek a megálla­pítása, mert az adások általá­nos színvonala megint leszál­ló ágban van. Ha Sova dok­torék kedd esténkint elmu­lasztanák a randevút az elő­fizetőkkel, bizony egyéb, el- szalaszthatatlan vetítésünk nem is lenne.) Nos, ami ezt a Kínába ka­lauzoló hatvan percet illeti, az mindenekelőtt azért mondha­tó igazi meglepetésnek, mert a megszokottól egészen elütő módon mutatta be földünk legnépesebb országát. A kínai ember hétköznapion egyszerű alakját, személyét villantotta elénk. Jöttek-mentek, tették a dolgukat. Lefényképezett cse­lekedeteikben nem volt sem­mi magamutogatás, kiválasz­tásuk — mármint az, hogy kikre szegeződjön a kamera — láthatóan a véletlen műve volt. Talán csak egyszer gondol­hattunk arra. hogy némi meg­gondolás és előkészítés után kezdtek működni a rögzítő masinák. Akkor, amikor az a villanylámpás családi otthon képe villant fel a maga mű­velődő, serénykedő gazdáival Igen, ez a família egy kissé még színpadias körülmények között és szintén szerepé! látszva sugallta, kéretik tudo­másul venni, íme, ilyen kom­fortosan. ilyen békességes hangulatban élünk. A keresetlenség és az őszin­teség mellett még az is nagy erénye volt ennek az egyéb­ként a pekingi tévések által felvett képsornak, hogy sok olyasmit is láttatott, ami mint látvány, természeti kép volt eredendően űj. Az ősi Nagy sem kelt hívni őket, mert már döntöttek. Történetükben meglehetősen sok az egyedi motívum, mégis a pályaelha­gyók és pályamódosítók egy- egy típusát képviselik, s nem­csak életükkel, hanem azok­kal a problémakörökkel ts ■amelyeket — időnként áttéte­lesen felidéztek. Zsírosné akár előretolt bás­tya lehetne az iskola és a köz- művelődési intézmények együttműködésében, táplálhat­ja a vágyat a nebulókban az igényes szórakozásra, a folya­matos művelődésre. Tölgyesi Attila viszont túl nagyot csa­lódott a körülményekben, és valószínűleg önmagában is... Véletlenül került a népműve­lő pályára ... Megsértődött, ha szakképesítését kérték szá­mon, de nem volt kitartása, hogy a főiskolát elvégezze, [gaz, ezért még nem lett vol­na törvényszerű a változtatá­sa. Vajon ki tudja, hogy hozzá­juk hasonlóan hányán foglal­koznak a munkahely és a hi­vatásváltoztatás gondolatával azok közül, akik egy-egy tele­pülésen, a közművelődés leté­teményesei? Természetesen akadnak szerencsét próbálók is, akik Pest megyei sajátosság­nak gondolják a mindennapi nehézségeket, s aztán később tapasztalatokkal gazdagodva visszatérnek. A távozók vi­szont mindig űrt hagynak ma­guk után, kisebb települése­ken különösen gyakori, hogy hosszú ideig nem lehet pótol­ni őket. Ezért is kellene — különösen a községekben — még nagyobb figyelmet szen­telni a népművelők élet- és munkakörülményeire, társa­dalmi helyzetükre. Kriszt György (Következik: A megszállottak sportja) Csatornánál való kalandozás például valóságos meglepetés­számba ment; oda, Kínának erre a szépséges tájára más úton-módon hogyan is juthat­na el az átlagnéző. Igazi televíziós csemege volt A Hétnek ez a kedd este lá­tott különkiadása. Köszönet érte mindenekelőtt P. Szabó Józsefnek, aki a felvételeket kiválogatta, és a tőle megszo­kott szakszerűséggel — de egyáltalán nem színtelenül, a személytelenségbe visszavo­nulva — kommentálta. Ókori Kelet. Joggal mond­hatni, hogy egy hatalmas munkát nyújt át a közönség­nek a televízió tudományos ismeretterjesztéssel foglalko­zó csoportja. A Tévéegyetem keretében az ókori Keletre kalauzolja el az érdeklődőket, nem kevesebb, mint tizenhat estén. Hogy milyen osztályzattal jutalmazza majd ezt a mére­teit tekintve valóban óriási vállalkozást a kiokosodott né­ző, természetesen nem tudni előre. Áz első. szerdán leper­getett rész láttán azonban jo­gos reményeink támadhattak miszerint, érdemes lesz majd az ókori Keleten tett tudósi kalandozást figyelni. Mégpe­dig azon egyszerű okból, hogy ami elibénk kerül, az éppen nem oktatóan tudási ismeret- halmaz, hanem tisztes arány­ban látvány is, érdekesség is. Elhatározás. Azt, hogy a műsor általánosságban milyen gyöngécske, igen jól mutatja a Merész elhatározás című NSZK-film fő adásidőben va­ló sugárzása. Ez a szeretet­otthonból való kiköltözősdi még egy kevésbé figyelt órán is mézes-mázos giccsnek mu­tatta volna magát, hát még így, amikor többet is, mást is várunk! Akácz László jáből. Takács István Tv-FIGYELŐ' Szép Einé: Lila ákác című színművét Giricz Mátyás rendezte. A ké­pen: Rostás Sándor és Andai Györgyi

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom