Pest Megyei Hírlap, 1982. október (26. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-07 / 235. szám

1982. OKTÓBER T, CSÜTÖRTÖK av Rónai Sándorra emlékezve Koszorúzás Rónai Sándor, a magyar forradalmi munkásmozgalom kiemelkedő személyisége szü­letésének 90. évfordulója al­kalmából koszorúzási ünnep­séget rendeztek szerdán a Me­ző Imre úti temetőben. A Munkásmozgalmi Panteonnál levő urnánál a tisztelet és a megemlékezés koszorúit a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága nevében Korom Mihály, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára és Dabrónaki Gyula, a KB tagja: a Magyar Képköztársaság Elnöki Taná­csa nevében Trautmann Re­zső, az Elnöki Tanács helyet­tes elnöke és Úszta Gyula, az Elnöki Tanács tagja; az or­szággyűlés képviseletében Pes­tet László, a parlament jegyző­je és Pióker Ignác képviselő helyezte el. Az urnát megko­szorúzták a Külkereskedelmi Minisztérium, az Építő- és Epítőanyagipari Dolgozók Szakszervezete, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, valamint a Magyar—Szovjet Baráti Társaság képviselői. A kegyelet virágaival borították Rónai Sándor urnáját hozzá­tartozói, harcostársai és a ne­vét viselő iskola tanulói. Az ünnepség az Internacionálé hangjaival ért véget. A határidőt tartani kell Az olajipar nagy vállalkozása A Vegyipori Dolgosok Szakszervezete elnökségének illése Százhalombattán A Vegyipari Dolgozók Szak- szervezetének elnöksége teg­nap délelőtt Százhalombattán kihelyezett ülést tartott. Egye­bek között megvitatták a ka­talitikus krakküzem beruházá­sának helyzetét, s az abban érdekelt vállalatok anyagi ösz­tönzéséhez kapcsolódó eddigi tapasztalatokat. Ismert tény, hogy Százhalombattán a Dunai Kőolajipari Vállalatnál mint­egy hat és fél milliárd forin­tos költséggel épül hazánk el­ső katalitikus krakküzeme. Ebben az üzemben a hagyo­mányos kőolajfeldolgozással szemben egy korszerűbb és gazdaságosabb technológiát vezetnek be. S ez nemcsak a DKV-nak, hanem a népgazda­ság egészének is nagy jelentő­ségű változást ígér az energia- gazdálkodásban. Hogy gyor­sabban menjenek a munkála­tok, anyagi ösztönzésként, mi­nisztériumi rendelettel kísér­leti bérgazdálkodást vezettek Lesz már eleje a sztrádának Gyorsabban, mint eddig Az M3-as beveztő szakaszának csomópontjában nem lesz azonos szintbeli kereszteződés Kényelmes, gyors, biztonságos — ezek az M3-as autópálya elfoga­dott jelzői. Egyelőre még végte­lennek is nevezhetjük a Pest me­gyét átszelő sztrádát. Nincs vége, hiszen a harmadik szakasz épí­tői már Gyöngyöst is elhagyták. Kezdete sincs, mert a hat kilo­méteres bevezető szakasznak ed­dig csak egy része készült el. Ma még ez a helyzet, de hama­rosan már más lesz. Néhány hét múlva tovább javul a közlekedés Pest megye keleti területe és Bu­dapest között. Az idén az M3-as bevezető sza­kaszán is gyorsult az idő. A leg­fontosabb kivitelezők, az Aszfalt- útépítő Vállalat és a Hídépítő Vállalat dolgozói rövidesen végez­nek a 3. számú fővárosi főút má­sodik szakaszával és a Kacsóh Pongrác úti felüljáróval. A hatvani, a bagi és a gödöllői csomópontokban az autópályára felhajtok jelenleg a rákospalotai Felszabdulás útig közlekedhetnek megállás nélkül. Onnan zsúfolt utakon lehet a főváros szívébe jutni. A Szőnyi út végén az utol­só akadály, a csúcsforgalmi órák dugója: a Kacsóh Pongrác úti ke­reszteződés. A forgalom itt há­rom híd építését indokolta. Ma még csak az egyiket, a középsőt lehet használni. A Hungária kör­út jelzőlámpás kereszteződése a térség szűk keresztmetszete. A felüljáró rendszer elkészültét A hidak a szolnoki vasúti fővonal felett is átívelnek Balázs Gusztáv felvételei már igencsak várják az arra autó­zók, s autóbuszozók. Nyereségü­ket pénztárcájukon és órájukon mérhetik majd. Csökken a meg­állások okozta energiafogyasztás, és a kényszerű várakozási idő. Gyorsítani fogja az utazást a Fel- szabadulás útja és a Csanádi utca közötti osztottpályás úttest át­adása is. A rákospalotai csomó­pont fel- és lehajtó szakaszait asz­faltozzák, a közvilágítási lámpák már üzemképesek. Várják a nyi­tányt. B. G. be az üzemépítésben dolgozó vállalatok körében. ★ Filmvetítéssel és gyárláto­gatással kötötték egybe az el­nökségi ülést, melyen meghí­vottként részt vett Zsengellér István, az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt vezérigaz­gatója. Felszólalásában elmon­dotta, hogy a beruházás az or­szágos energiaprogram szerves része, s egyúttal túl ezen az OKGT legjelentősebb vállal­kozása, amely szinte egyedül­álló. Hiszen elég csak az ér­vek közül egyet felsorakoztat­ni : a ráfordított költségek na­gyon rövid időn belül megté­rülnek. Jellemzője áz is, hogy a korszerű technológia módot ad arra: a fűtőolaj feldolgozá­sából értékes termékek ké­szülnek. Ez a nagy jelentőségű beru­házás próbára tette az építő­ket és az építtetőket. Alapos felmérés készül a tervezői és a kivitelezői feladatokra. A hat és fél milliárdos beruhá­zás 1981 májusában kezdődött, s 1984 júliusáig befejeződik. Ezt követheti a próbaüzemel­tetés. A kivitelezésben részt vett vállalatok dolgozóiról ide­jében gondoskodtak, a korsze­rű felvonulási épületek mel­lett kaptak lakást is. A külföl­di szerelők elhelyezését szol­gálja az idén év végére elké­szülő száz személyt befogadó szálloda. Korszerűsítették a 3 ezer adagos konyhát, modern műhelyeket, és raktárakat épí­tettek, ily módon is megte­remtve a biztonságos munka feltételeit. Megemlékezések országszerte Áz aradi vértanúk napján Szerdán országszerte meg­emlékeztek az aradi vértanúk napjáról: 133 éve, 1849. októ­ber 6-án végezték ki a magyar szabadságharc 13 hős táborno­kát, akik a világosi fegyverle­tétel után kerültek osztrák fogságba. Az általános és középisko­lák diákjai osztályfőnöki és történelemórák keretében, il­letve úttörő- és KlSZ-összejö- veteleken idézték fel az 1848— 49-es forradalom és szabad­ságharc kimagasló alakjainak, katonáinak küzdelmeit, helyt­állását. Vidéken is több helyütt megemlékezéseket tartottak az aradi vértanúk napján. Debre­cenben például a Nagysán­dorról elnevezett általános is­kolában leleplezték Hondro- matidisz Rigasz szobrászmű­vész bronz domborművét, amelyet Nagy-Sándor József tábornoknak, az 1849-es debre­ceni csata parancsnokának emlékére készített. A Fazekas Mihály Gimnázium tanulói is virágot helyeztek el a Nagy­sándor emlékmű talapzatán. ★ Az aradi vértanúk napján, szerdán koszorúzási ünnepsé­get tartottak Aradon. A kivég­zés színhelyén, az aradi vár melletti dombon álló obeliszk- nél a délelőtti órákban több száz helybeli és környékbeli lakos gyűlt össze. A Magyar Népköztársaság nemzetiszínű szalagos koszorú­ját Barity Miklós hazánk új bu­karesti nagykövete, Joó Sándor ezredes, a nagykövetség kato­nai attaséja, valamint Szepes István kolozsvári magyar fő­konzul helyezte el az emlék­műnél. Koszorút hozott az obeliszkhez Békés megye kül­döttsége is, amelyet Szikszai Ferenc, a Hazafias Népfront Békés megyei titkára vezetett. Ezután a helybeliek helyezték el a megemlékezés virágait az emlékműnél, -amely alatt a vértanúk hamvai nyugszanak. A koszorúzás előtt Mircea Roman, az aradi pártbizottság titkára, utána pedig Pavel Aron, az Arad megyei pártbi­zottság első titkára fogadta Barity Miklós nagykövetet, akinek tiszteletére később díszebédet adtak. Dr. Simon Pál, a Magyar Népköztársaság belgrádi nagy­követe és Lukács György ez­redes, katonai attasé szerdán délelőtt a vajdasági Eleméren megkoszorúzta Kiss Ernő al- tábornagynak, az aradi vérta­núk egyikének sírját. Káderpolitika és gazdaságosság Az utódlás gyakorlata Megvan az előbbre jutás lehetősége A NYUGDÍJAZÁS előtt álló textilgyári igazgatónő már evekkel ezelőtt elhatározta, hogy maga neveli ki — a gyári kádertartalékból kivá­lasztott — utódát, aki jelenleg igazgatóhelyettesként dolgo­zik, s már az ő utódát is ki­szemelték. Vélhetnénk: ez a helyes káderpolitika; ha a jelenlegi vezetőgárda mögött ott van az a bizonyos második — sőt: harmadik — vonal; ha egy- egy — nyugdíjazás, áthelye­zés, vagy bármi más okból — megüresedett vezetői állás be­töltésekor nem kellene orszá­gos kutatómunkába kezdeni, hogy ugyan honnan és kit le­hetne megszerezni? Ám nagy kérdés: kinek a szemszögéből vizsgálódva minősíthető az ef­féle gyakorlat, úgymond, he­lyes káderpolitikaként? Mert a nyugállományba készülődő igazgatónő percig sem titkolta, hogy jóval könnyebb volt a lehetséges és mindenfélekép­pen megfelelő utódot kiválasz­tani, mint magát a gyakorla­tot elfogadtatni mindazokkal, akik kívülről — s többnyire a szokásjog alapján — mindun­talan beleszólnak egy-egy vál­lalat, intézmény vagy szövet­kezet kádermunkájába, s még- inkább a káderpolitikai dön­téseibe ... MAS PÉLDA: két bútorgyár összevonása után nyilván csak egy igazgató kell. Bölcs­nek tűnő döntés született: foglalja el ezt a pozíciót az egyik gyár — közvetlenül a nyugdíjazás előtt álló — igaz­gatója, s a másik gyár élén álló jóval fiatalabb kolléga kapja a helyettesi beosztást. Vélhetnénk: ez helyes káder- politika, mert miközben épít az idősebb szakember tapasz­talataira, rutinjára, netán sze­mélyi kapcsolataira is, nem mellőzi a humánus meg­fontolásokat sem: végtére is, nyugdíjazás előtt alacsonyabb beosztásba helyezni valakit... Az ügy egyetlen szépséghibá­ja, hogy a fiatalabb és szak­mailag semmivel nem kisebb rangú igazgatót — nyilván azért, mert nem akarták el­veszíteni — hónapokig hite­gették: ő lesz az egyesített két gyár vezetője. Vélhetnénk: ez sem rossz káderpolitika, mert nem nél­külözi a személyi ügyekben Különös ember-e Rimler László, vagy hosszú életpályá- jája során, csakúgy, mint má­sok, ő is azt cselekedte, amire sorsa, körülményei módot nyújtottak? Ezen gondolkod­tam, amikor a kertkaput ma­gam mögött becsukva gödöllői otthonából kiléptem. Saját ál­lítása szerint, semmi szenzá­ciós nem történt vele, mindig szerényen élt. A magas, szikár férfi fotel­ben ül velem szemben. Rim­ler László 1903-ban Kismar­tonban — a mai Eisenstadt- ban — látta meg a napvilágot. Emlékei kicsit a történelem­be visznek vissza. — Őseim között több szerze­tes akadt. A leghíresebb közü­lük Rázga Pál evangélikus lel­kész volt. ö a mindenek aty­ját, csak mint szabad ember óhajtotta imádni, és az isteni félelem mellé a szabadság esz­méjét csatolta. Pozsonyban 1849. június 17-én akasztatta fel Haynau; a bitófát a vál­lán vitte a vesztőhelyre. Utol­só szavai állítólag ezek lettek volna: — Áldom az én drága hazámat, és kívánom, hogy nemsokára szabad és boldog legyen... — Ki volt az első erdész a famíliában? — Édesapám, aki az Eszter- házy-uradalomban erdőmér- nökösködött. Az ő hatására választottam én is ezt a pá­lyát. — Honnan indult, s hová ért? — A soproni líceumban érettségiztem, aztán a főiskola, Lassan itt is elfogy az erdő majd a Miskolci Állami Erdő- gazdaság következett. Mun­kámhoz tartozott, hogy a lil­lafüredi Palota Szálló vendé­geit is elkísérjem vadászatok­ra. Így kalauzolhattam egy alkalommal Ferdinándot, a bolgár ex cárt, ezt a szakállas csodabogarat. Gödöllőre 1937- ben kerültem az isaszegi er­dészethez. Hosszú évekig lak­tam Szentgyörgypusztán, míg­nem előbb a gazdaság köz­pontjában, később 1952-ben az Erdészeti Főigazgatóságra, Bu­dapestre kerültem. — Mikor mehetett volna nyugdíjba? — Erre már 1960-ban lehe­tőségem nyílt, de kértem, ma­radhassak még egy ideig. Ti­zenhét év lett belőle. 1977-ben aztán megváltam a dányi Mag­vető Tsz erdészetétől és azóta csak a gödöllői tangazdaság maradt az enyém. Lassan el­fogy azonban itt is az erdő, a telepítés a kezeim közül. — És az erő? — Jól bírom magamat, köny- nyen gyalogolok. S, hogy egészséges vagyok, gépkocsi- vezetői jogosítványom tavalyi megújítása erre a bizonyíték. — Kollégái szerint, önt a környéken, ahol dolgozott és ismerték, máig is szeretik, nép­szerű ember. S ehhez elvei fel­adására sem készerült? — Édesapámtól tanultam meg a tisztességes bánásmó­dot; akin tudtam, segítettem. Szabálytalanságot, ha elkövet­tem — g^llyfát adtam a rászo­rulóknak —, vállaltam. Egész életemben szegény maradtam. A lakás sem a sajátom, és a kocsim középiskolás korú, el­múlt tizennégy éves. — Kapott-e hivatalos elis­merést? — A legbüszkébb a Bedő- díjra vagyok, ami nálunk er­dészeknél a legmagasabb szak­mai elismerésnek számít. — Hibája ha van, vélik ba­rátai közül néhányan, hogy nem képviseli elég harciasán az erdők ügyét. — Szó sincs róla, egyszerűen be kell látni, hogy egy 10 ezer hektáros tangazdaságban, ahol az erdő nem több 500 hektár­nál, ez utóbbit alá kell rendel­ni a mezőgazdaság érdekeinek. — Elégedett-e hazai erdő- gazdálkodásunk eredményei­vel? — A fiatalok szakmai szempontból rendkívül sokat fejlődtek, s az erdősítés, ápo­lás tekintetében sincs okunk szégyenkezni. — Követl-e valaki a család­ból, lesz-e utódja az erdészet­ben? — Sajnos senki sem folytat­ja majd, amit elkezdtem. Egyik lányom tanítónő, a má­sik számítástechnikával fog­lalkozik. Talán nem is ez a legfontosabb, hogy követőm legyen a pályán, többet- szá­mít, hogy a gyermekeim jók hozzám, s amióta egyedül élek gyakran meglátogatnak. Hét unokám és egy dédunokám van, s pompásan érzik nálam magukat. — Megszámolta-e már, hogy hány facsemete gyökere került a földbe az ön irányításával? — Aligha lehetne, de több millióról van szó, annyi bizo­nyos. — Melyik telepítésére a legbüszkébb? — Nehéz erre válaszolni, de ha mégis muszáj, akkor úgy gondolom, az a fenyves a leg­szebb, amelyet Isaszegről Dány felé jövet láthatnak az embe­rek. — Mikor jár legszívesebben az erdőbe? — Mindig, és különösképpen szeptemberben a szarvasbőgés idején, meg márciusban, sza­lonkahúzáskor. — Hogyan telnek napjai? — Mostanában elég kényel­mesen élek. Kilenc óra is van már, mire megreggelizem. Az­tán beautózom a gazdaságba, s megérdeklődöm, akad-e sür­gős teendő. Furcsa, de gyak­ran előfordul, olyan erdőket is felkeresek, ahol már nekem semmi dolgom. Csak úgy. Gyö­nyörködöm a fákban. Valkó Béla többnyire kikerülhetetlen tak­tikai megfontolásokat. Más: úgy adódott, hogy a gépipari vállalatnál majdnem egy időben kellett megoldani egy főosztályvezető és egy fő­művezető utódlását. A sze­mélyzetis véleménye alapján a vezérigazgató úgy döntött, hogy a kiszemelt főosz­tályvezetőt kinevezik, ám a főművezető-jelölt továbbra is kádertartalékban marad, mert az illető politikailag in­aktívnak minősíttetett. Vél­hetnénk: ez is helyes káder- politika, végtére is következe­tesen érvényesíti a kádermun­kában mellőzhetetlen hármas elvet: a politikai megbízható­ság, szakmai felkészültség és vezetői készség. Ám egy poli­tikailag inaktív káder még lehet politikailag megbízható, és nagy kérdés, hogy ma, 1982-ben, amikor a — ha lassú tempóban is, de azért csak- csak racionalizálódó — gaz­daság szakmailag felkészült és vezetőképes embereket kö­vetel, megengedhetjük-e ma­gunknak az ilyesfajta túlzott szigort. Arról nem is beszél­ve, hogy aligha van sok olyan tökéletes ember, aki ezzel az ideális kádert feltételező, már-már etalon-jellegű köve­telményrendszerrel mérhető. MINDEZEK UTÁN pedig — alighanem — a kérdések kér­dése, hogy végül is mi te­kinthető helyes' káderpoliti­kának? Az-e, ami a belső ká­dertartalékokra épül, vagy az-e, ami a külső vélemé­nyekre figyel, a különoöző megfontolások miatti beleszó­lásokat is akceptálja? Az-e, ami humanitárius és taktikai megfontolásokból végül is hajlik a személyügyi Kompro­misszumokra, vagy az-e. ami csakis a kíméletlen racionaliz­mus diktálta célszerűséget tartja szem előtt? Az-e, ami szolgaian igyekszik eleget ten­ni az érvényes elveknek, sza­bályoknak és paragrafusoknak, vagy az-e, amely ugyanezen elveket, szabályokat és parag­rafusokat az adott helyzethez igazodó differenciáltsággal al­kalmazza? ★ Mi tagadás: kínos dilemma- sorozat, és főnök legyen a tal­pán, aki — ha nem is köny- nyedén, de végül is csak-csak megbízhatóan — eligazodik a kádermunka lényegét érintő kérdések között. De hát mégiscsak az lenne követendő példa, hogy min­denki jó időben gondoskodjon az utódlásról. A belső tartalé­kokat képezze, segítse politi­kailag, szakmailag, emberi magatartásban felnőni a ve­zető posztra. S érdemes vere­kedni a belső utánpótlás előbbre jutásáért akkor is, ha kívülről, fentről hasonló jó javaslattal élnek. Mert még ilyen egyenlő eséllyel indulók között is a belső tartalék rendelkezik plusszal. Mégpe­dig azzal a nehezen pótolható többlettel, amit tapasztalatnak nevezünk. Ismeri a helyi sajá­tosságokat, nem újonnan kell kezdenie kapcsolatainak kiépí­tését. nemcsak név szerint kö­szönti munkatársait, hanem tudja is. ki mire alkalmas, ki­re milyen terhet bízhat. Vagyis nem keletkezik vá­kuum a régi igazgató távozá­sával, az új vezető beállításá­val. OTT FOLYTATÓDIK a munka, ahol abbamaradt. S az sem lebecsülendő, hogy az adott munkahelyek dolgozói azzal a perspektívával élhet­nek: ha jól megoldják felada­tukat, egyszer belőlük is veze­tő lehet. Van előbbrejutási lehetőség! Van ösztönzés: ér­demes hajtani! Hiszen az már régen kiderült:, nem mindig az a rátermett, okosabb, akit felülről küldenek. Ilyen is adódhat, ezt a lehetőséget sem szabad mechanikusan kizárni, de az esetek döntő többségé­ben az az emberi és az a kifi­zetődő is, ha a káderek be­lülről érlelődnek a nagyobb terhek vállalására. V. Cs.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom