Pest Megyi Hírlap, 1980. szeptember (24. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-24 / 224. szám
mr *épr -m K/Uimp 1980. SZEPTEMBER 24., SZERDA Gromiko felszólalása (Folytatás az 1. oldalról) Továbbra is érvényben van a Szovjetunió és más szocialista országok korábbi nyilatkozata, amelynek értelmében készek a Varsói Szerződés feloszlatására, ha ezzel egy időben a NATO-t is feloszlatják. Feltétlenül szükséges, hogy valamennyi állam, és mindenekelőtt a Biztonsági Tanács állandó tágjai és a hozzájuk katonai szerződéssel kötődő országok ígéretet tegyenek arra, hogy egy meghatározott időpontig, esetleg jövő év január 1-ig kötelezettséget vállalnak: tartózkodnak jegyveres erőik és fegyverzetük növelésétől. Ez lehetne az első lépés a haderők csökkentéséhez vezető úton. A Szovjetunió kész részt venni egy olyan egyezményben, amely biztosítja a nem nukleáris országok biztonságának megőrzését mind a nukleáris, mind pedig a nem- nukleáris országok részéről. A Szovjetunió a maga részéről teljesen reális lehetőségnek tekinti a nukleáris fegyverkísérletek teljes és általános betiltásáról szóló szerződés kidolgozásának gyors befejezését, amennyiben tárgyalópartnerei — az Egyesült Államok és Nagy-Britan- nia — erre késznek mutatkoznak. A cél érdekében a Szovjetunió indítványozza, hogy valamennyi nukleáris hatalom egy közösen megállapítandó időponttól számított egy évig tartózkodjék mindennemű nukleáris robbantástól. A felsorolt intézkedések haladéktalan végrehajtása a nemzetközi életben egész sor súrlódási felületet küszöbölne ki. Csökkentené az országok katonai kiadásait, az atomfegyverek elterjedésének megakadályozását szolgálná, s kedvező feltételeket teremtene a fegyverkezési hajsza korlátozásához — hangsúlyozta Gromiko, majd bejelentette hogy a Szovjetunió memorandumot terjeszt az ülésszak elé „A békéért, a leszerelésért, a nemzetközi biztonság garanciáiért” címmel. Andrej Gromiko a továbbiakban hangsúlyozta a szovjet—amerikai SALT—II. szerződés hatályba lépésének jelentőségét. Végezetül szólt a nemzetközi helyzet súlyos válsággócaival kapcsolatos gondokról s azok megoldásának módozatairól. Európai1 kérdésekről beszélve a szovjet külügyminiszter az utóbbi hónapok eseményei közül kiemelte a Varsói Szerződés tagállamai politikai tanácskozó testületének májusi ülésszakán elfogadott határoHuladás Madridban a napirendi vitában A magyar javaslat alapján Kedden a madridi európai biztonsági találkozó előkészítő megbeszélésén — miután a küldöttségek a múlt héten beterjesztett magyar és spanyol javaslat alapján már némi haladást értek el a napirendet kialakító vitában — a csehszlovák küldöttség javaslatot terjesztett elő a november 11-én kezdődő találkozó szervezeti kérdéseire, időrendjére és ügyrendjére. A múlt héten beterjesztett spanyol javaslat ugyancsak tartalmazott e kérdésekre vonatkozóan indítványokat. Thatcher Görögo Margaret Thatcher brit miniszterelnök-asszony, aki hétfőn érkezeit háromnapos hivatalos látogatásra Athénba, a tiszteletére rendezett vacsorán kijelentette, hogy Nagy-Bri- tannia mielőbb szeretné viszontlátni Görögországot a NATO katonai szervezetében. Thatcher asszony a délkeletázsiai, az iráni és a közel-keleti eseményekkel magyarázta a görög visszatérés szükségességét, és élesen támadta a Szovjetuniót Kijelentette, hogy Anglia szeretne részt venni Görögország fegyverkezési programjában. Georgiosz Rallisz görög miniszterelnök válaszában ' hangoztatta, hogy Görögország szeretne mind szorosabb gazdasági és politikai együttműködést kiépíteni Nagy-Britan- niával a Közös Piac keretében, amelyhez Athén a tervek szerint 1981. január 1-én csatlakozik. Margaret Thatcher kedden befejezte hivatalos athéni tárgyalásait s szerdán Jugoszláviába utazik. A kínai külügyminisztérium a Vietnami Szocialista Köztársaság pekingi nagykövetségéhez eljuttatott szerdai jegyzékében ismételten visszautasította azt a vietnami javaslatot, hogy kezdjék meg a kínai—vietnami kormányközi tárgyalások Hanoiban esedékes harmadik fordulóját. A jegyzék szövegéből az derül ki, hogy a kínai fél nem hajlandó a tárgyalások újrakezdésére mindaddig, amíg ki ném vonják a vietnami csapatokat Kambodzsából. Pham Van Dong vietnami miniszterelnök japán televíziós társaságoknak adott nyilatkozatában kijelentette: „A vietnami csapatok azonnal kivonulnak Kambodzsából, ha megszűnik az ország békéjét és biztonságát fenyegető veszély Kína, az imperialista és más reakciós erők részéről, s ha e csapatkivonást a kambodzsai népi forradalmi tanács kéri”. Pham Van Dong hangoztatta, hogy „Kambodzsa élete mind kiegyensúlyozottabb, minden téren javulás tapasztalható”, s leszögezte, hogy „a politikai fejlődés iránya visszafordíthatatlan” CSAK RÖVIDEN... VESZELIN GYURANOVICS, a jugoszláv szövetségi kormány elnöke fogadta a belgrádi látogatáson tartózkodó Nyikolaj Bajbakovot, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökhelyettesét. ERICH HONECKER, az NSZEP KB főtitkára, az NDK Államtanácsának elnöke Berlinben megbeszélést folytatott Ali Szaleh Hadillal, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság belügyminiszterével. AZ ETA baszk nacionalista szervezet katonai szárnya magára vállalt négy merényletet, amelyet csendőrök ellen követtek el Biscaya körzetében. A szervezet közleménye szerint „azonnal létrejöhetne a tűzszünet, ha teljesítenék követeléseiket”. Ezek legfontosabbika a függetlenség Baszkföld számára. AZ ARANY unciánkénti árfolyama a világ szinte valamennyi aranypiacán 700 dollár fölé emelkedett, és ezzel,ez év február 12. óta a legmagasabb szintet érte el. zatok, továbbá Leonyid Brezs nyev Giscard d’Estaing francia államfővel és Helmut Schmidt nyugatnémet kancellárral folytatott tárgyalásainak jelentőségét. „Növekvő jelentőségű feladattá válik az Indiai-óceán térségében kialakult feszültség enyhítése” — hangsúlyozta a szónok, s hozzáfűzte: a Szovjetunió és a szocialista országok támogatják a térség országainak kezdeményezését a „békeövezet” kialakítására, s azt szeretnék, ha az ENSZ keretében megvitatnák a katonai jelenlét és tevékenység csökkentésének kérdéseit, valamennyi óceán és tenger vonatkozásában. Űrhajózási kongresszus A SzaSjútprogramról A Nemzetközi Űrhajózási Szövetség (lAFj tokiói kong resszusának kiemelkedő ese ménye volt kedden a Szojuz —Szaljut-program jelenlegi állásának és új eredményei nek ismertetése. Nagy érdeklődés fogadta Valerij Kubászovnak, a Farkas Bertalannal végrehajtott közös szovjet—magyar űrrepülés parancsnokának beszámolóját. A vetítéshez fűzött magyarázatában elsősorban a magyar űrhajós tevékenységé re, valamint az űrrepülés magyar vonatkozású elemeire tért ki. Irak—Irán Fokozódó harci cselekmények Az iráni kormány hétfőn „hadműveleti övezetnek” nyilvánította az ország partjai mentén haladó hajózási útvonalakat. Az intézkedés kiterjed az Arab-öböl kijáratát jelentő Hormuzi-szorosra is, amelyen az iraki és az iráni kőolaj mellett Szaúd-Arábia és az öbölmenti emírségek olajával húszpercenként halad át egy-egy tankhajó. Az Iraki Forradalmi Parancsnokság tanácsának Szad- dam Husszein elnök által aláírt nyilatkozata „o totális háborút meghirdető" hadüzenetnek minősítette az iráni intézkedést, és bejelentette, hogy Bagdad minden szükséges eszközt latba vet a szoroson való szabad hajózás érdekében. Az INA iraki hírügynökség jelentése szerint a Forradalmi Parancsnokság Tanácsa kedden reggel parancsot adott az ország fegyveres erőinek, hogy vonuljanak be Iránba. Ez — bagdadi jelentés szerint — meg is történt. Egyidejűleg az iraki légierő több iráni légitámaszpontot támadott. A Teheránban kiadott hadijelentés szerint az iráni haditengerészet szilárdan ellenőrzi az országnak az Araböböl mentén húzódó partvonalát, a légierő őrködik az ország légterének „viszonylagos biztonsága” felett. A közle mény szerint a harcok a szárazföldön, vízen és a levegőben egyaránt folytatódnak. Az összecsapások eddigi mérlegét megvonva tizenegy iraki re- pü'ágép megsemmisítését jelentette, és közölte, hogy a két ország páncélos egységei is megütköztek egymással. Bejelentette a közlemény, hogy iráni részről csapásokat mértek iraki földgáz- és kőolaj kitermelő létesítményekre. Kurt Waldheim ENSZ-fő- titkár kérésére zárt ajtók mögötti tanácskozásra ül össze kedden az ENSZ Biztonsági Tanácsa, hogy megvitassa az iraki—iráni konfliktus ügyét. Békefórum (Folytatás az 1. oldalról) sápon alapuló tárgyalások vezethetnek el, feltéve, hogy azok minden részvevője őszintén törekszik kölcsönösen elfogadható megállapodások elérésére — hangsúlyozza Heo- nyid Brezsnyev üdvözlete. A délutáni plenáris ülésen Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, a magyar küldöttség vezetője felolvasta Kádár Jánosnak. az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának a tanácskozás részvevőihez intézett üdvözletét (Az üdvözletét az 1. oldalon közöljük.) A nagy tapssal fogadott üdvözlet felolvasása után a magyar küldöttség nevében Kállai Gyula mondott beszédet. Egyebek között rámutatott: az emberiség fejlődésének jelenlegi szakaszában az újabb világháború elkerülésének csupán egyetlen útja van: a békés egymás mellett élés, a leszerelés, a népek együttműködése és barátsága. Hangsúlyozta: szocialista rendszerünk lényegéből fakad külpolitikánk: a békés egymás mellett élés. Korunkban a népek milliói küzdenek a békéért, az enyhülésnek a különböző társadalmi berendezésű országok békés egymás mellett élésének azonban nemcsak hívei, hanem ellenzői is vannak. Ezek az erők az utóbbi időben mindinkább fokozzák a feszültséget, veszélyeztetik a világ békéjét, a nemzetközi biztonságot. Napjainkban felgyorsult a fegyverkezési hajsza E veszélyt csak úgy háríthatjuk el. ha a kormányok tárgyalásokra épülő politikájára hatni tudó tömegmozgalom jön létre. — mondotta befejezésül Kállai Gyula. A délutáni plenáris ülésen szólalt fel egyebek között Jasszer Arafat, a PFSZ végrehajtó bizottságának elnöke, akinek Romesh Chandra átBarátsági gyűlés Maputóban Losonczi Pál ma Mozambikból Zambiába indul Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke kedden Maputóban megkoszorúzta Mozambik nagy fiainak, köztük a Frelimo első elnökének Eduardo Mond- lanenak hamvait őrző emlékművét. Az ünnepélyes aktuson a vendéglátók képviseletében jelen volt Marcelino Dos Santos, a Mozambiki Felszabadí- tási Front alelnöke. Losonczi Pál hosszasan időzött a forradalmi múzeumban, ezt követően a maputói városi tanács épületében fogadta a diplomáciai testület misszióvezetőit. Közben szakértői szinten folytatódtak, majd plenáris üléssel befejeződtek a magyar —mozambiki hivatalos tárgyalások. A szívélyes, elvtársi légkörben lezajlott megbeszélésekről közös közleményt hoznak nyilvánosságra, s várható, hogy az eszmecserék eredményes voltát újabb kétoldalú megállapodások, egyezmények is dokumentálják majd. Délután a háromnegyed milliós főváros egyik külső kerületében, Bagamoióban barátsági ülésre került sor. Este az Elnöki Tanács elnöke megtekintette az ország legjobb dalosainak, táncosainak hagyományőrző folklór- műsorát, s ezzel gyakorlatilag be is fejezte hivatalos, baráti látogatását a Mozambiki Népi Köztársaságban. Szerdán reggel ünnepélyesen aláírják a két ország barátsági és együttműködési szerződését, majd az Elnöki Tanács elnöke Zambiába, afrikai útjának utolsó állomására indul. Megnyitó ülés Belgrádban Az UNESCO 21. közgyűlése Az új-belgrádi Száva kongresszusi központban kedden délelőtt megkezdődött az ENSZ nevelésügyi, tudományos és kulturális szervezete, az UNESCO 21. közgyűlése. Munkájában 152 tagállam — köztük a Szovjetunió és a szocialista országok — képviseletében mintegy 2500 küldött vesz részt. Hazánk küldöttségét dr. Jóboru Magda, a magyar UNESCO-bizottság elnöke vezeti. Az ünnepélyes megnyitón Cvijetin Mijatovics, a vendéglátó Jugoszlávia államelnökségének elnöke köszöntötte a megjelenteket. Amadou-Mahtar M’Bow, az UNESCO főigazgatója kiemelte, hogy a közgyűlés napirendjén, 67 pont szerepel. Várhatóan mintegy 110 kérdésben hoznak hatái ozatot. A közgyűlésen a többi között szó lesz a béke megőrzéséről, az új világgazdasági rend kialakítását elősegítő művelődéspolitikáról. A megnyitó a kilenctagú mandátumvizsgáló bizottság megválasztásával ért véget. A délutáni plenáris ülésen megkezdődött az általános vita. Kitüntetés katonai vezetőknek A Szovjetunió honvédelmi minisztériuma és a szovjet fegyveres erők magas rangú vezetőinek nyújtotta át kedden a Fegyverbarátság érdemérem arany fokozatát dr. Szűrös Mátyás, a Magyar Népköztársaság moszkvai nagykövete. Az érdeméremmel a Magyar Népköztársa, ság kormányának megbízásából a Varsói Szerződés szervezete fennállásának 25. évfordulója alkalmából a honvédelmi miniszter tüntette ki a szovjet katonai vezetőket, a Varsói Szerződés testvéri hadseregei együttműködésének, harckészültsége fokozásának, fegyverbarátsága elmélyítésének érdekében kifejtett tevékenységük elismeréseként. A keddi ünnepségen átnyújtották a kitüntetést Vlagyimir Tolubko hadserégtábornok- nak, a hadászati rakétacsapa, tok főparancsnokának, Ivan Pavlovszkij hadseregtábornoknak, a szárazföldi erők főparancsnokának, Pavel Ku- tahov főmarsallnak. a légierő főparancsnokának, Szem- j on Kurkotkin hadseregtábornoknak, a hadtápalakula- tok főparancsnokának, N]fiko- laj Alekszejevnek, a híradós csapatok marsalljának, a Szovjetunió honvédelmi minisztere helyetteseinek, valamint a szovjet hadsereg több más magas rangú vezetőjének. Ugyancsak kedden nyújtotta át hazánk moszkvai nagykövetének és katonai attaséjának Vlagyimir Moszkovszkij nyugállományú vezérőrnagy, a Szovjet Háborús Veteránok Bizottsága vezetőségének elnökhelyettese azt az emlékérmet. amelyet a bizottság a fasizmus fölött aratott győzelem 35. évfordulója alkalmából alapított nyújtotta a vietnami kormány által alapított Ho Si Minh- kitüntetést, amellyel a szabadságért és a függetlenségért harcolók tevékenységét és személyes bátorságát ismerik el. Felszólalt Sam Nujoma, a SWAPO elnöke is, akit a BVT Joliot-Curie aranyérmével tüntettek ki. A tanácskozás megható pillanata volt, amikor Bassam Al-Sakaa-nak, a merénylet következtében mindkét lábát elvesztett nab- luszi polgármesternek átnyújtották a Salvador Allende- díjat. A munkapadtó! a vezérigazgatóig, 2. A felaprózott felelősség A túlszabályozott vállalati belső irányítási rendszer nem csak azért veszteségforrás, mert túl sok szint épül be a végrehajtás és a felelős, egyszemélyi irányító közé, ami feleslegesen és ártalmasán elnyújtja — és persze, torzítja is — az információáramlás menetét, késleltetve, zavarva a döntések, intézkedések megszületését: abból is sok kedvezőtlen jelenség adódik. hogy ez a túlburjánzott mechanizmus (nem csak „függőlegesen”) vízszintesen is károsan terebélyesedett. Ellentmondások Míg korábban a beruházások előkészítésével általában a beruházási, vagy a műszaki osztályokon foglalkozott egykét ember, egyes trösztöknél a beruházási és műszaki főosztályok mellett beruházásokat előkészítő főosztály is létezik. E három főosztály, osztályaikkal, csoportjaikkal egyetemben most együttesen igyekszik intézni egy-egy beruházás ügyeit. Csakhogy most már sok idő és energia megy el azzal is, hogy a munkát egymás közt is koordinálniuk kell. Leveleznek, véleményeznek, jelentéseket gyártanak egymásnak is*. Sokfelé a vállalati belső levél-- forgalom ma már vetekszik a külső levelezés méreteivel. Az említett osztályok — hisz nagyjából közös a feladatuk — egyeztető értekezletek sorával próbálják rendszeresen tisztázni egymás között, hogy ki mit is csinál, milyen ren. delkezést adott ki. vagy von vissza, ki adott, mire megbízást stb. Minderre persze most már szükség is van. hiszen még e szükségképpen nagyra nőtt belső koordináció mellett is megesik, hogy a végrehajtók a központ egyes főosztályainak ellentmondó intézkedéseivel is birkózni kényszerülnek. (Lám, Parkinson igazsága: a fent említett három főosztály már majdnem teljesen ellátja egymást munkával.) Most mindez nemcsak azért baj. mert így az ügyintézés mindenütt lassúbbá vált, mint akár pár évvel ezelőtt, hanem, mert ez a „terebélyesedés” magával hozott egy széles kö. rű véleményezési gyakorlatot is. Az egyes főosztályok döntés előtt körbe küldik javaslataikat. így ugyan kétségkívül árnyaltabb döntés születhet, a felelősség azonban mindenképpen megoszlik. elaprózódik. Az említett beruházásokat előkészítő főosztály például döntés előtt egy-egy javaslatát öt főosztálynak küldi el: a beruházási és műszaki főosztály mellett a pénzügyi, a tervezési és a közgazdasági főosztályra is. Ezek után, ha baj van. kit lehet egyértelműen. egyszemélyben felelősségre vonni? Vagy: kit lehet egyértelműen. igazságosan megjutalmazni, ha valami igen jól sik°rül. Csoportérdek E rendszer tehát valójában megköti a vezetés kezét is: nem tud igazán mélyrehatóan ellenőrizni nem lát bele. az osztályok működésébe, nem Peking nem akar tárgyalni Elutasították a vietnami javaslatot