Pest Megyi Hírlap, 1980. június (24. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-11 / 135. szám
xsurUw 1980. JŰNIUS 11., SZERDA A SZOVJET-MAGYAR ŰRPÁROS KITÜNTETÉSE A FORRADALMI ESZMÉK NAPJAINK TETTEIBEN FEJLŐDNEK TOVÁBB LEONYID BRE1SNYEV MONDOTT BESZÉDET AZ ÜNNEPSÉGEN (Folytatás az 1. oldalról) Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke kedden az űrhajósok kitüntetése alkalmából a következőket mondotta: Tisztelt elvtársak, tisztelt barátaim! Örömteli és emlékezetes alkalomból jöttünk össze: visz- szatért a világűrből űrhajósunk, Valerij Kubászov, és a Magyar Népköztársaság bátor fia, Farkas Bertalan, aki, hogy úgymondjam, most esett át az űrkeresztségen. Engedjék meg, hogy szívélyesen üdvözöljem, köszöntsem az űrhajósokat, a kimagasló siker alkalmából. A világűr meghódításának története szemünk láttára jnegy végbe. Az emberek mind mélyrehatóbban, mind alapvetőbben sajátítják el annak tudományát, hogy a Föld határain túl éljenek és dolgozzanak. Joggal örvendünk annak, hogy o szocialista országok állampolgárai nem kis érdemeket szereznek maguknak az emberiség színe előtt ezen a valóban békés munkaterületen. — 1919-ben, a Magyar Tanácsköztársaság számára nehéz napokban vette a csepeli rádióállomás a forradalmi szolidaritás üzenetét, Lenin rá- diogrammját. 1980-toan a szovjet—magyar személyzet ennek a rádióállomásnak a makettjét vitte magával űrutazására. Ennek van bizonyos a kozmikus testvériség jól segíti népeink további közeledését. A nemzetközi személyzet most befejeződött űrrepülése újabb szakaszt jelent a szocialista országok Interkozmosz programjának végrehajtásában. Munkájuk gyümölcsei nemcsak a szocialista közösség, hanem az egész emberiség közös kincsévé válnak. Ügy gondolom, hogy most lélekben velünk vannak a kozmosz hősei: Leonyid Popov és Valerij Rjumin is. Ök sokat tettek azért, hogy a szovjet—magyar űrexpedíció sikerrel oldja meg feladatát, s most is folytatják nem könnyű szolgálatukat. A legjobbakat kívánjuk a Szaljut—6 személyzetének! Leonyid Brezsnyev beszédét így fejezt« be: E megérdemelt kitüntetést átnyújtva jó egészséget, boldogságot és új sikereket kívánok önöknek, elvtársak! Köszönet a kiváló munkáért! dalmi népek eszméi nem csupán a múlt emlékei, ezek az eszmék napjaink tetteiben élnek és fejlődnek tovább. A szovjet és a magyar űrhajós együttes űrrepülése nem epizód, hanem szerves része azoknak a mélyreható, sokoldalú kapcsolatodnak, amelyekben a Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság együttműködése nyilvánul meg. Ez az új együttműködési forma, VALERIJ KUBÁSZOV: KÉSZEN ÁLLUNK AZ ÍJ FELADATOKRA kért. A jelenlevők meleg szeretettel köszöntötték Valerij Kubászovot és Farkas Bertalant magas kitüntetésük alkalmából. Farkas Bertalan a kitüntetés átvételekor a következőket mondotta: Igen tisztelt Brezsnyev elvtárs, kedves elvtársak! Nagy örömet és megtiszteltetést jelent számomra, a Magyar Népköztársaság állampolgára számára, hogy az ön kezéből vehetem át a Szovjetunió legmagasabb kitüntetéseit Ügy fogadom ezt a kitüntetést, mint ami az egész magyar népnek szól. Űrrepülésünket hazánk, népünk felszabadulásának 35. év. fordulójának szenteltük. Fel- szabadulásunk új távlatokat nyitott meg népünk előtt, lehetővé tette a szocialista társadalom építését. ön, tisztelt Brezsnyev elvtárs, rendkívül nagy mértékben járul hozzá a népek barátságának erősítéséhez, Kádár János elvtárssal, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkárával együtt nagyon sokat tesz a Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság né peinek együttműködéséért. Szívből köszönjük ezt önnek. Engedje meg, .hogy őszinte köszönetét mondjak önnek, kedves Brezsnyev elvtárs, köszönetét mondjak az SZKP Központi Bizottságának, az egész szovjet népnek ezért a magas kitüntetésért, a megtisztelő bizalomért. Jó egészséget, új sikereket kívánok önnek munkájához! A Pravda Oradour nem felejt Oradour-sur-Glane-ban kedden Maurice Plantier-nek, a volt frontharcosok államtitkárának jelenlétében megemlékeztek az 1944. június 10-i náci mészárlás évfordulójáról. A kis francia falut a „Das Reich” SS-hadosztály ezen a napon eltörölte a föld színéről: házait felégették, lakóit megölték. A vérfürdőnek 642 számon tartott halálos áldozata volt KGST ülésszakok Gépipar, környezetvédelem A KGST gépipari állandó bizottságának hétfőn Brnóban megkezdett ötnapos tanácskozásán Bulgária, Csehszlovákia, Kuba, Lengyelország, Magyarország, az NDK, Románia, a Szovjetunió és Vietnam, valamint Jugoszlávia küldöttsége vesz részt. SPD választási program Szorgalmazzák a leszerelést Választási program elfogadásával ért vegei Kedden jussén Den a Nyugatnemei Szociáldemokrata Fart Kétnapos rendkívüli kongresszusa. A négyszáz küldött egyhangúan megszavazta azt a javaslatot, miszerint a bonni szociái-iiberáiis kormány szorgalmazza a leszerelési tárgyalásokat a Kelet és Nyugat Között úgy, hogy az amerikai középhatotávoiságú rakétákkal kapcsolatos tavaly decemberi NATO-határozat megvalósítása esetleg feleslegessé váljék. A kongresszusi döntés szerint a leszerelési tárgyalások sikeres előrehaladása esetén az Atlanti Szövetségnek menet közben felül kellene vizsgálnia fegyverkezési határozatát. Az SPD azonban a NATO decemberi javaslatai alapján képzeli el a leszerelési tárgyalásokat. A terjedelmes választási program állást foglal az enyhülési politika folytatása, a kelet—nyugati párbeszéd és együttműködés mellett. Ugyanakkor magáévá teszi a Schmidt—Genscher-kormány álláspontját, amely szerint az enyhülés csak a NATO-hoz való hűség, a nyugati közösség érdekeinek maradéktalan képviselete alapján képzelhető el. Willy Brandt pártelnök zárszavában a legfontosabb kérdésnek azt nevezte, hogyan őrizhető meg a béke. A szociáldemokrata vezető szerint ennek alapvető eszköze, hogy a szembenálló felek súlyos feszültség idején is készek legyenek a tárgyalásokra, és biztosítsanak elsőbbséget a kölcsönös bizalomnak a bizalmatlansággal szemben. Brandt nyomatékosan támogatta Schmidt kancellár tervezteti moszkvai útját. A kormányfő tárgyalásai a szovjet vezetőkkel hozzájárulhatnak ahhoz, hogy Európa a nyolcvanas években is mentes maradjon a nemzetközi konfliktusoktól — mondotta Brandt. Az ülés egyik legfőbb napirendi pontja az 1981—85-ös időszakra kötendő új terme- lésszakosítási és műszaki-tudományos együttműködési megállapodások előkészületeinek áttekintése. A gépipari állandó bizottság a brnói megbeszélésen foglalkozik azokkal a kérdésekkel is, amelyek a KGST végrehajtó bizottságnak legutóbbi üléseivel, valamint a KGST legfőbb szervének, a tanácsnak prágai ülésszakával függnek össze. ★ Belgrádban kedden megkezdődött a KGST-országok környezetvédelmi tanácsának ülésszaka, amelyen a tagországok 1981—1985 közötti környezet- védelmi együttműködésének higiéniai vonatkozásait tárgyalják meg. A tanács ülésén részt vevő magyar küldöttség dr. Gonda György, az Országos Környezetvédelmi Hivatal elnöke vezeti. Együtt a közös ügyért Dokumentum Zsivkov romániai tárgyalásairól A keddi román központi lapok közük annak a közös nyilatkozatnak a szövegét, amelyet a Todor Zsivkov vezette bolgár párt- és állami küldöttség Romániában tett hivatalos baráti látogatása alkalmából adtak ki. A dokumentumot Nicolae Ceausescu és Todor Zsivkov írta alá. A nyilatkozat megállapítja: sokoldalúan fejlődött tovább az együttműködés a két ország között. Az időszerű nemzetközi kérdésekkel kapcsolatban a két fél mély aggodalommal állapította meg, hogy az utóbbi időben súlyosbodott a nemzetközi helyzet. Az imperiaüsta körök nyíltan megsértik az államok függetlenségét és szuverenitását, beavatkoznak bel- ügyeikbe, egyre gyakrabban folyamodnak erőszakhoz, illetve erőszakkal való fenyegetéshez. Románia és Bulgária a többi szocialista országgal együtt síkraszáll azért, hogy eZt a folyamatot meggátolva teret adjon az enyhülésnek. A közös nyilatkozat végül hangsúlyozza: „a Román Kommunista Párt és a Bolgár Kommunista Párt elhatározása, hogy hozzájáruljon a kommunista és munkáspártok egységének és együttműködésének szüntelen erősítéséhez. Az egységes irányítást sür Khomeini n Khomeini ajatollah kedden a ] teheráni rádióban kijelentette: sohasem aggódott még ennyire Az olasz választások után Az OKPfolytatja harcát Az olasz tartományi választáson, a Kereszténydemokrata Párt 36,8 százalékot ért el, másfél százalékkal többet, mint az 1975-ös tartományi választásokon, az OKP viszont 31,5 százalékot, 1,9 százalékkal kevesebbet, mint akkor. A kereszténydemokraták így 290 mandátumhoz jutottak, az OKP mandátumainak száma 233. A szavazásra jogosultaknak 88,5 százaléka járult az urEgyes „tévedések” veszélyeiről A moszkvai Pravda kedden a Pentagon számítógépének megnioásodasával kapcsolatban hangsúlyozza: A „szovjet rakétatámadast” jelző téves riasztás éppen olyan időszakban történt, amikor az Egyesült Államokban erősödik a szo.vjetellenes kampány és Washington igyekszik fokozni a fegyverkezés ütemét. Ilyen helyzetben súlyos következményekkel járhatnak a számítógépek és egyes politikaikatonai vezetők „tévedései”. Együttes erőfeszítéssel az utóbbi években sikerült csökkenteni az atomháború veszélyét — folytatja a lap, de emlékeztet arra, hogy az amerikai kormányzatnak a fegyverkezés . fokozására irányuló szándékai ellentétes irányban hatnak és károsan befolyásolják a nemzetközi enyhülés folyamatát. Az események ilyen alakulása elsősorban a nyugat-európai országokat érinti kedvezőtlenül, mert az amerikai rakéták nyugat-európai területekre történő telepítése ezeket az országokat az ellencsapás céltábláivá teheti. A Pravda aláhúzza, hogy éppen az enyhülés elmélyítésével és a leszerelésre tett erőfeszítésekkel óvható meg a világ a tragikus „tévedésektől”. nákhoz (1975-ben 91,8 százalékuk). Flaminio Piccoli, a DC főtitkára úgy vélekedett, hogy a választási eredmény kétségkívül erősíti Cossiga miniszterelnök kormányának pozícióját. A kommunisták viszont azt emelik ki, hogy a Kereszténydemokrata Pártnak nem sikerült lényegesen a maga javára billentenie a politikai erőviszonyokat. Berlinguer főtitkár elismerte, hogy az OKP 1975-ös választótáborának egy része most más pártokra adta voksát, illetve fehér cédulát dobott az urnába, „Nem zárhatjuk ki, hogy veszélybe kerülhet a baloldaü közigazgatás egy-két „vörös tartományban” — mondotta az olasz tv-nek adott nyilatkozatában keddre virradóra. Berlinguer megerősítette, hogy pártja ellenzékben marad és onnan folytatja harcát a kormányzat megváltoztatásáért. TODOR ZSIVKOV, a BKP Központi Bizottságának első titkára, az államtanács elnöke kedden Szófiában fogadta a Német Kommunista Párt küldöttségét, amely Herbert Miesnek, a párt elnökének vezetésével tartózkodott Bulgáriában. GUSTAV HUSAK csehszlovák államfő Prágában vacsorát adott Szpirosz Kiprianu ciprusi köztársasági elnök tisz- teleiére. A JUGOSZLÁV KORMÄNV 1980—81 évekre szóló stabilizációs tervének támogatására a Nemzetközi Valutaalap mintegy 450 millió dollár értékű hitelt nyújt Jugoszláviának. AZ ETIÓP erők és önvédelmi osztagok az elmúlt időszakban hadműveleteket hajtottak végre, hogy felszámolják az ogadeni országrész Ha- rar tartományába behatolt Szomáliái reguláris egységeket. Negyvennél több Szomáliái katona vesztette életét, s az etiópiai csapatok nagy mennyiségű fegyvert, hadianyagot zsákmányoltak. Törökország és Irán kereskedelmi egyezményt Irt alá Teheránban. gette ídióbeszéde az Iráni Iszlám Köztársaság jövője miatt, mint most. Az iráni forradalom legfőbb vezetője a tartományi kormányzókhoz intézett beszédében megállapította: „amerre nézünk, mindenütt széthúzást és nézeteltérést látunk az országban. Ha ez így megy tovább, rövidesen lehetetlenné válik az irányítás, és szükségképpen valamiféle gyámság alá kerülünk.” Míg a sah ellen vívott harc idején az út egyértelmű volt, a köztársaság létrejötte óta a veszély belülről fenyeget, s ezt nehezebb legyőzni, mint a külső ellenséget — mondotta Khomeini. Az ajatollah végezetül így szólt hallgatóihoz, a kormányzókhoz: „Nektek kell megoldanotok e problémákat az egyetértés és az együttműködés megteremtésével, mert ti kaptátok a néptől a magasztos megbízatást, hogy irányítsátok ezt az országot, s hogy mind- egyikőtök a másik ügyeibe való beavatkozás nélkül teljesítse feladatát” Teheránban kedden kivégeztek 16 személyt — közölte a Pars hírügynökség. A kivégzettek közül hatot ellenforradalmi tevékenység és szabotázsakciók, tízet pedig kábítószercsempészés miatt ítéltek halálra. Szadegh Khalkhali ajatollah, iszlám főbíró a múlt hónapban összesen nyolcvan kábítószercsempészt végeztetett ki. Khalkhali kedden a Tehran Times című angol nyelvű lapnak adott interjúban közölte, hogy rohamosztagot küldött Párizsba Sapur Baktiarnak és híveinek megölésére. A Párizsban élő Baktiar a sah rezsim- jének utolsó miniszterelnöke volt Az Iránban fogva tartott amerikai túszokkal kapcsolatban az ajatollah kijelentette, reméli, hogy „az ártatlanok rövidesen kiszabadulnak”, de az iszlám- és forradalomellenes tevékenységben részesek ellen eljárás indul. A szovjet—magyar űrpáros Leonyid Brezsnyev társaságában a Kremlben. munista Pártja Központi Bizottságának és a Magyar Szocialista Munkáspárt Központ Bizottságának, hogy bennünket bíztak meg ezzel a megtisztelő feladattal a Földön fiz űrhajón és az űrállomáson Ahogy ön mondotta: az űr állomások felhasználása je lenti a világűr meghódításé nak fő irányzatát. Amikor < világűrben vagyunk, szüntele nül érezzük kommunista pártunk, kormányunk gondoskodását, az ön gondoskodását és figyelmét, kedves Leonyid II- jics. Jelenteni kívánjuk önnek hogy a Szojuz—Szaljut űr- komplexumon minden rendben van, az űrállomás őslakói. Leonyid Popov és Valerij Rjumin jól érzik magukat, tele vannak energiával, hatékonyan dolgoznak, jól oldják meg faladatukat. Kubászov ezután köszönetét mondott a kitüntetésért, majd így folytatta: Személyzetünk jól érzi magát, készen állunk arra, hogy elvégezzük az újabb feladatokat a világűr meghódításában, a szocialista országok közössége tudományának és népgazdaságának hasznára. SZÓI AZ ELISMERÉS szabadulás emlékmű kicsinyített mását, amelyet a szovjet —magyar nemzetközi űrexpedíció ugyancsak magával vitt a világűrbe. A megjelentek nagy tapsa közepette Leonyid Brezsnyev őszinte köszönetét mondott a két űrhajósnak az ajándékoAz SZKP főtitkára elsőnek Valerij Kubászov mellére tűz- fel a Lenin-rendet, baráti öleléssel köszöntötte a kiváló űrhajóst, aki már korábban végrehajtott űrutazásaiért két ízben nyerte el a Szovjetunió Hősének címét. Valerij Kubászov átnyújtotta Brezsnyevnek ajándékaikat: az SZKP főtitkárának portréját, amelyet a nemzetközi űrexpedíció magával vitt a Szaljut űrállomásra, s ott a négy űrhajós aláírásával és különleges bélyegzővel tanúsította, hogy a fénykép a világűrben járt. Ugyancsak átnyújtotta Leonyid Brezsnyev A kis föld című visszaemlékezésének két nyelvű mini-könyvalakban, Magyarországon megjelent kiadását. Valerij Kubászov a kitüntetés átvételekor a következőket mondotta: Mélyen tisztelt Brezsnyev elvtárs, kedves elvtársak! Engedjék meg, hogy mindenekelőtt jelentsem önöknek: a szovjet—magyar nemzetközi személyzet teljes egészében végrehajtotta a kitűzött feladatot. Őszinte hálánkat fejezzük ki a Szovjetunió KomFARKAS BÍR A MAGYAR NÉPNEK I A Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke ezután Farkas Bertalan mellére tűzte az aranycsillagot és a Lenin- rendet. Öt is öleléssel üdvözölte. Farkas Bertalan is ajándékot nyújtott át az SZKP főtitkárának: a gellérthegyi fel-