Pest Megyi Hírlap, 1980. június (24. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-20 / 143. szám
NAGYKŐRÖSI Kjfíría A PEST, MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIV. ÉVFOLYAM, 143. SZÁM 1980. JÜNIUS 20., PÉNTEK Kiváló közösség a Volánnál Politikailag, szakmailag művelik magukat A Volán 1. sz. Vállalat nagykőrösi telepén, Horváth József főnökségvezető nem titkolt büszkeséggel említi a Bánki Donát karbantartó szocialista brigádot. Nem csoda, hiszen tavalyi munkájuk alapján nemrégiben másodszor is elnyerték a vállalat kiváló brigádja címet. Minőségi teljesítés A brigádra mindig lehet számítani, vállalaton belül és azon kívül is becsülettel helytállnak. Oroszlánrészt vállaltak a telep és a gépkocsik műszaki szemlére való felkészítésében — magyarázza Horváth József. < — Brigádunknak jelenleg 24 tagja van — mondja Király Ernő, a közösség vezetője. — Megalakulásunk óta jelentős vállalásokat tettünk a gazdasági munkában és egyéb területeken is. Vállaltuk például, hogy az úgynevezett javító százalékot a tervhez viszonyítva csökkentj üli. Fokozott gondot fordítunk a gépkocsik adagoló berendezésének a beállítására, az olajfolyások ellenőrzésére és megakadályozására. Anyaggal és energiával takarékosan gazdálkodunk. Szélesítjük az újítómozgalmat és bekapcsolódunk a dolgozz hibátlanul mozgalomba. A munkavédelmi szabályokat maradéktalanul betartjuk. — Arra törekedtünk, hogy brigádunkban igazolatlan mulasztás ne forduljon elő. Részt vettünk az önkéntes véradásokon, közös kiránduláson, sportversenyeken. Vállaltuk, hogy tetemes mennyiségű társadalmi munkát végzünk, előfizetői és olvasói leszünk a Közlekedés című újságnak, faliújságot készítünk, könyvtárba járunk és könyveket vásárolunk. — Brigádunk rendkívül dinamikusan fejlődött nemcsak a tagok számát tekintve, hanem a vállalások minőségi teljesítésében is. Jó munkahelyi légkör — A munkahelyi élet időszerű kérdései megnevezésű tanfolyamon részt vettünk. Segítettünk egymáson, házat építettünk, kertet ástunk, idős embereket patronáltunk. Tevékenyen kapcsolódtunk be as! önkéntes rendőrök és a tűzoltóság munkájába. Hazánk társadalmi és gazdasági eseményeit figyelemmel kísértük. A faliújságra mindig friss híreket tűztünk. — Szoros összekötő kapocs volt a névnapi megemlékezés. Minden tagunkat külön ünnepeltünk névnapján. Segítettünk egy felgyői családon, ahol az anya özvegyen nevelte 6 gyermekét. Egy beteg házaspárnak televíziót” ajándékoztunk. Brigádtársunk halála után segítettük a családját. A hulladékgyűjtési akcióba is sikerrel kapcsolódtunk be. Több brigádtagunk a munka mellett vállalta a tanulást is. — Felvettük a kapcsolatot a központi óvodával és bontásból visszamaradt vezetőfülkét ajándékoztunk az apróságoknak. A játszótér rendiének helyreállításában is részt vettünk, az építési törmelékeket elszállítottuk. A nagykőrösi városi önkéntes tűzoltöee ”es ület gépjármű fecskendőiét 300 társadalmi munkaórában felújítottuk. A telep területén is végeztünk társadalmi munkát. A műszaki szemlére előkészítettük a telenet és a járműveket, részt vériünk a szociális létesítmények és az új kocsimosó építési munkálataiban. — S mit vállaltak tavalv? — Gazdasági területen vállaltuk, Hogy a gépjárművek, pótkocsik javításánál a technológiai előírásokat betartjuk. Egyes szemlére 98, középjavításnál 100 s2!ázalékos teljesítést érünk el. A futójavítások között a bázishoz képest növeljük a megtett kilométerek számát. Az újítómozgalmat kiszélesítjük, a társadalmi tulajdont megvéd- jük. A munkavédelmi előírásokat betartjuk, az üzemi balesetet megelőzzük. A kisgépeket és szerszámokat szakszerűen kezeljük, azok állapotát megóvjuk. — A szocialista életmódra, magatartásra vonatkozó terveinkben vállaltuk az önkéntes véradást, társadalmi munkát, a kommunista műszakokat, a rendszeres, színvonalas és kulturált brigádéletet, valamint a jó munkahelyi légkör megteremtését, megőrzését. Munkatársainkat beilleszkedésükben segítjük, a kilépéseket megszüntetjük. Sportversenyeken részt veszünk. Valamennyien vállaltuk, hogy a szervezett politikai oktatásban részt vessünk. Szakmailag továbbképezzük magunkat. A különféle vetélkedőkön indulunk. Továbbra is látogatjuk a kiállításokat, színházat, múzeumot. Nincs minden a naplóban — Rengeteg társadalmi munkaórát fordítunk a gépjárművek műszaki szemlére való előkészítésében. Horváth József kirendeltség- Vezető mondja: — A brigád vállalását eddig becsülettel teljesítette, a gazdasági és társadalmi munkában • példamutatóan helytálltak. Politikailag és szakmailag művelték magukat. Sajnos nem minden munkájukat rögzítik a naplóban. A feljegyzetteknek sokszorosát végeik. Mivel az értékelés a napló alapján történik, feltétlenül szükséges valameny- nyi tevékenységük dokumentálása. Eredményeik alapján a vállalat kiváló brigádja címet újból elnyerték. K. K. Debrecenben Sok szép látnivaló A Monori Kefegyár nagykőrösi részlegének dolgozói a napokban szakszervezeti kiránduláson jártak Debrecenben. A szép napfényes időben a nagykőrösi csoport rövid városnéző sétát tett, majd megtekintette a nevezetes kollégiumot és az ugyancsak a történelemből ismert Nagytemplomot. Ezután a Déri Múzeumot keresték fel, ahol egyebek közt megtekinthették a nagykőrösrhez hasonló régi mezővárosi céhes ipar remekeit. A tanulságos ismereteket gyarapító szemlélődés után a nagykőrösiek a híres Vigadó étteremben gyűjtöttek energiát a délutáni programokhoz. A Nagyerdő árnyas fái alatt ki. pihenéssel, ki strandolással töltötte az időt. A gyerekek nagy lelkesedéssel keresték fel a nagyerdei vidámparkot és állatkertet. A nagyon jól sikerült kirándulás, melynek monori résztvevői is voltak, jól szolgálta a legfiatalabb nagykőrösi üzem szocialista közösségének össze- kovácsolódását. A szervezésért Harsányi József né szakszervezeti főbizalmit illeti a dicséret. Méhlegelő a Nagyerdőben Noha a méhészkedés eredményessége erősen függ az Időjárástól, mind többen próbálkoznak meg a méztermeléssel, hiszen a méz utáni kereslet mindinkább növekszik. Képünk a Nagyerdőben készült, ahol Lukács István és Généi Géza ózdi méhészek találtak méhlegelőre. Nemrégiben 69 kaptárral vándoroltak ide. Ottjártunkkor a méhkirálynő műlép-keretét cserélték. Az összegyűjtött mézet az áfészen keresztül értékesítik. Varga Irén felvétele zöldborsóból Megkezdődött az idény A konzervgyárból a raktárba viszik az árut Az idén késett a tavasz, ezért a Nagykőrösi Konzervgyárban az előző évekhez képest 12 napos késéssel fogtak hozzá a zöldborsókonzerv készítéséhez. Az első zöldborsó- szem-szállítmányok a tápió- szentmártoni Aranyszarvas Tsz-ből érkeztek, s a közös gazdaság egyelőre napi 9 vagon szállítását jelentette be. A nagy munka a konzervgyár egyes »telepén kedden, a kettes telepen pedig szerdán indult meg. Amikor a konzervgyár kettes telepére érkeztünk, éppen akkor kezdték a raktárba szállítani az első megtöltött zöld- borsókonzerVes üvegeket. Bogdán Imre üzemvezető boldog örömmel mutatta a szép, telt borsószemeket az üvegben. A minőségük kiváló — magyarázta , finom lesz az idei bor- sókonzerv. — Az első napon két vagon zöldborsószemet kaptunk feldolgozásra, de ez a mennyiség most már napról napra növekszik — mondotta. — A szezon derekán eléri majd a napi 20 vagont. A gyárral szerződött nagyüzemi gazdaságok egymás után jelentik be a szállítások Várható időpontját. Ezen a héten már a nagykőrösi Mészáros János Tsz és a Ceglédi Állami Tangazdaság nagykőrösi kerülete is küldi a borsószemszállítmányokat. — Az idei zöldborsókonzerv gyártására jól felkészültünk, az 1979—80. évi zakuszkagyár. tás befejezése után a kettes telepen az egyes telepi szakemberek segítségével nagy műszaki átalakításhoz fogtunk hozzá. Ezek során tökéletesítettük és gyorsítottuk az előkészítő- és gyártóvonalakat. Ennek köszönhető, hogy az idén 750 vagon borsókonzerv gyártására számítunk. A zöldborsókonzerv-gyártás mellett az idén milyen termény feldolgozása ad még nagyobb munkát? — A zöldbabkonzerv-készí- tés, melyhez előreláthatólag július közepén fogunk hozzá. Nem lesz könnyű dolgunk, mert valószínűleg még a zöldborsó sem fogy el akkorra. Gyárunkban zöldbabkonzervet csak a kettes telep fog készíteni. — A sok feladathoz van-e elegendő munkáskéz? — A borsószezon megindulása után a kettes telep dolgozóinak számát a korábbinak másfélszeresére növeltük. Most 150-en vagyunk, és segít a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet 50 diákja is. K. L. SPORT - SPORT -SPORT - SPORT-SPORT Labdarúgásban továbbjutás Nagykőrösi Kinizsi ifi— Ceglédi Vasutas ifi 0-0 Kinizsi ifi: Demeter — Go- dány, Ember, Szabó P., Szen- di. Csikós, Faragó, Lővei, Bar- tha (Szigetvári), Toricska, Dobos (Lintner). A felsőbb osztályban és rutinosabban játszó ellenfél ellen nagyszerűen helytállt a körösi csapat. Helyzetet1 is teremtett annyit, mint ellenfele, de azokat nem tudták kihasználni, ezzel szemben a vendégcsapat támadásait biztosan hárította' a jól záró körösi védelem, vagy pedig a jó napot kifogó és jó érzékkel mozgó Demeter kapus. A döntetlennel az OTK-ban a körösi csapat jó küzdőszellemével megérdemelten jutott tovább. A toVúrosunk tanácstagjai A legidősebb és a legfiatalabb Az idős ember nehéz gyerekkoráról, ifjúságáról keveset beszél. Témája a ma és a holnap. Azok közé tartozik, akik csak a mában képesek élni, és gondolkodni, a múltból szerzett tapasztalatokkal. Igaza lett „A múltra csak annyi időt adjunk, amennyit megérdemel.” Örök igazság ez, most a hajdani osizmadiainas Biezó Ambrusé. Ötödik testvérként 1908- i ban született. Édesapja kőmű- I vés volt, ő a csizmadiamester- ! séget választotta. A körülmények úgy hozták, hogy csak 1938-ban lehetett önálló iparos, s addig a segédek nehéz életét élte. A körösiek jól ismerik, megbecsült mestere volt a városnak. Hét éve nyugdíjas, a Szakma Kiváló Mestere cím birtokosa. Eddig a rövid önéletrajz. Kimaradt belőle — mint mondja — életének talán legnevezetesebb eseménye: a huszonhat évvel ezelőtti tanácstagvá- lasztas, amikor a legelsők között őt is megválasztották. Akkor még álmában sem hitte volna, hogy az első négy évre szóló bizalom folytonossá válik. s azt főleg nem, hogy még az 1980-as választásokon is egvhangúlag reá adják voksu- fcat az emberek. — Akkoriban a legfőbb feladat volt az emberek m-egnverése. hiszen munkájukban, életükben nagyon sok volt a csa- ’ódás. Óvatosak voltak, ha új dolgok kerültök szóba. — Ahogy folyamatosan gyarapodott a város, egvre-más- ra épültek az új lakások, az emberek gondolkodása is megváltozott. Tudtam, bizalmuk csak úgy erősödhet tovább a tanáccsal szemben, ha minél jobb eredményeket érünk el. Lassan-lassan a bizalom mellé odakerült a dicséret is, „Ejnye, ennek a Biczónak mégiscsak igaza lett”. Persze az igazság nem az enyém volt. hanem a városi tanács testűié téé. — Nagyon nehéz és felelősségteljes feladat az emberekkel bánni. Sok idő kell ahhoz, hogy az ember saját példamutatásával, odaadásával bebizonyítsa: Ez így jó, így helyes, ezen az úton kell haladnunk. Itt van például a környezet- rendezés. Javaslatok — Sok-sok munkába tellett, amíg a körzet lakóit össze tudtam fogni fásításra, utcarendezésre, és megértettem velük, hogy az ő érdekük a széppé varázsolt lakóhely. Hogy mit értünk el? Ma már körzetünk minden évben versenyre hívja ki a többi tanácstagi választókerületet. Nem szoktunk szégyenben maradni az értékelésnél. Biczó Ambrust szeretik választói, amit bizonyít az is, hogy beszámolóinál mindig zsúfolt a terem. Körzetében a hivatalos fogadónapokat csak a forma kedvéért tartják számon. Háza ajtaja mindig nyitva, de utcán, kaou előtt is sokszor megszólítják az ügyesbajos dolgaikra megoldást keresők. Ezek a rövid megbeszélések, egv-két vita után, vagy éppen estébe hajló tanácskozások eredményeként született meg egy-egy javaslat, mely a városi tanács elé került. „Most járdát kell építenünk, most parkosítás vár ránk”. Az ilyen eszmecserék nyomán valósul meg a Tüzér és Pipa utca ösz- szekötése, mely a közlekedés. szempontjából fontos, vagy a tüzelőolaj-elosztó, amely a Teleki utcában lesz. Otthonosság — Milyen elismerést kapott a hosszú évek alatt? Biczó Ambrus válasz helyett számos oklevelet és érmet tesz elém. Nehéz volna valamennyit felsorolni. A legutóbbit — immár másodszor — a városfejlesztésért kapta. Biczó Ambrus az első tanácstagválasztások óta végzi oda- adóan felelősségteljes társadalmi munkáját. Az akkor megválasztottak közül egyedül. Idős kora ellenére is fürgén, fáradhatatlarfú'l dolgozik az emberekért, a köz javáért. Ügy érzi, a hosszú évek tapasztalatát nem lehet csak saját maga hasznára megőrizni. Mint mondja, az élet rendje megköveteli. hogy az idősebbek átadják a fiataloknak ismereteiket. Mindez talán nem elég a boldoguláshoz, de az induláshoz feltétlenül. Különösen annak van szüksége a tanácsokra. akit fiatalon, mindösz- sze huszonöt évesen választottak meg tanácstagnak. Pavolek Mária, a városi tanács testületének legfiatalabb tagja, 1973-ban ^érettségizett a gimnáziumban, majd a 21-es Volánnál helyezkedett el, mint anyagkönyvelő. Három éve csoportvezető. — őszintén mondom, nagyon váratlanul ért a jelölésem. Először kicsit megijedtem, de azért úgy éreztem, ennél nagyobb kitüntetést nem is adhattak volna abban a pillanatban. Azóta már meg is választottak, s ennek örülök. Biczó Ambrus már negyvennégy éves volt, mikor megválasztották. Közeledve az ötven- hez, egészen másként értékelhette ezt az eseményt. — A legboldogabb lettem volna, ha ilyen fiatalon ennyi bizalmat kaptam volna. Nagy megtiszteltetés ez, azt mondanám, „főnyeremény”. Pavolek Mária eddig a vállalatnál bizonyította aktivitását. KISZ-vezetőségi tag, de a törzsgárdában is nélkülözhetetlen. Tavaly kapta meg a Kiváló dolgozó” kitüntetést. Egy esztendeje költözött a Kossuth Lajos utcai lakótelepre. Megszokta már az új környezetet, csak az bántja, nemigen ismeri még névről az embereket. Az itt élők közössége most van kialakulóban. Legtöbb gondjuk az, hogy a lakótelepből otthonos lakóhely legyen. Rend legyen a játszótéren, mindenütt épüljön járda, ahol kell. Példamutatás — Eléggé nehéz helyzetben vagyok, hiszen még ha hallomásból, látásból ismernek is az emberek, tudják, ki vagyok, ma még tartózkodóak. Igyekszem, hogy a kellő ismeretséget, kapcsolatot megteremtsük, hogy bizalommal jöjjenek hozzám. Azért választottak meg, hogy őértük dolgozzak. Sokszor kell majd segítséget kérnem idősebb tanácstagoktól, kik remélem, nehezebb helyzetekben is eligazítanak. tanácsot adnak. A régi tanácstag Biczó Ambrus szerint a legfontosabb a táreedplmi munkára való nevelés. Jó eredményt viszem csak az ér él. aki maga is első a munkában. Miklay Jenő vábbjutásért a teljes csapatot dicséret illeti, de a kapuson kívül kitűnt Godány, Ember és Toricska játéka. Emeli az eredmény értékét, hogy a csapatban a serdülőkből most kikerült három játékos is szerepelt. Nk. Kinizsi serd.—Ceglédi Vasutas serd. 5-2 (2-0) Kinizsi serd.: Gulyás (Fer- csi) — Juhász, Nagy, Mákos, Gál (Pálfi), Szőke, Vágó (Kis), Kiséri, Petrezselyem, Pesti, Torma. A serdülők meglepő, magabiztos, jó játékkal nyertek magasabb osztályban szereplő ellenfelükkel szemben. Megérdemelten jutottak tovább az OSK-kupában. A jó csapatjátékért mindenkit dicséret illet, kitűnt Juhász, Nagy, Petrezselyem, Pesti. Góllövők: Pesti 3, Torma, Kiséri. Reméljük, mindkét csapat-részéről a további sikeres folytatást. P. S. Helyi rangadó tekében A megyei teke-csapatbajnokság hetedik fordulójában a helyi rangadóra a temetőhegyi pályán, a másik két, körösi vonatkozású találkozóra vidé- kem került sor. Nk. Mészáros Tsz SK A— Volánbusz (Nk.) A 6:2 (2217- 2074). Psz: Petrovics 341, Kovács 365 (I), Rátóti 381 (1), Farkas F. 343, Lóczi 385 (1), Farkas Z. 402 (1). Volánbusz: Tóth S. 349, Dobos 353 (1), Balogh 312, Ligeti 332. Kismaréi 332, Tóth F. 394 (1). A listavezető termelőszövetkezetiek szoros kezdés után megérdemelten győztek. Ceglédi Űttröszt KÖZGÉP B —Volánbusz (Nk.) B 7:1 2433- 1806). A körösiek 5 fővel álltak ki, de az ellenfél ettől függetlenül igen jól dobott. Egyéni pontszerző: Kismaréi (390). Ceglédi Űttröszt KÖZGÉP ifi—Nk. Mészáros Tsz SK B 6:2 (1950-1810). Mindkét fél öt fővel szerepelt, ezért van a kisebb összfaeredmány. E. psz.: Farkas J. (381) és Fekete (377). Mai sportműsor Sakk TRAK IS ifi'sági klub, 18 óra: az Nk. TRAKIS SC minősítő egyéni versenye, 31. játéknap. S. Z. Moziműsor Halé' az életért: Szovjet történelmi kalandfilm. Előadás kezdete: 4 óra. Hello, Dolly I—II.: Amerikai filmmusical. Előadás kezdete: 6 óra. —'^rwmjnu „in „„ , A Városgazdálkodási Vállalat értesít! a iakossácot. hogy az ingatlanközvetítő részleg üevfétfn- eartást minden héten kedden és nemeken 8 éráiéi t2 óráié tart a vállalat Mentovich út 13. sz. alatti központi irodájában, Nagykőrös. i