Pest Megyi Hírlap, 1980. május (24. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-27 / 122. szám

A CSILLAGOK VILÁGÁBA Még egy kézfogás Leonovval Orvosbiológiai kísérletek előkészítés« A dokkolás gyakorlása Nemzetközi együttes: bolgár, magyar, szovjet űrhajósok. GeorglJ Ivanov bolgár űrhajós bemutatja a SPEKT—15 K bolgár műszert. Balról Jobbra: Farkas Bertalan. Valeril Nyikolajevlcs Kubászov. G. Ivanov. Magyar! Béla, Dzsanibekov. Centrifuga-vizsgálat orvosi ellenőrzés közben Vákuumrüha-pruua — Mi úgy tartjuk, ha nem is szükséges, de hasznos. És így vannak vele a szovjetek is. Az amerikaiak, franciák előszeretettel fogadnak nem repülő embereket, akadt már tengerész is az űrhajósok kö­zött, de én is azt vallom, kell az előiskola. És ezt már az alapokra is gondolom: lé­nyeges, hogy minél többen végigjárják a pilótaiskola lép­csőit. Nem csupán azért, mert a vitorlázórepüléssel kezdve a legegyszerűbb tech­nikán találkozhat a majdani nagy repülési helyzetekkel, de azok a napi kötelezettségek, amelyeket a klubélet jelent, jó próbái a felnőtt repülőélet­nek is. Ezért tartom én ki­képzési rendszerünk részének, legalsó fokának a sportrepü­lést — Sokszor hallani, hogy hivatásként vállalva a re­pülést, nagy gépeken dol­gozva, legyen bár polgári vagy katonai repülésről szó, elveszik a szépség. Mi öröme marad a repülés­ből egy vadászpilótának? NAPI MEGÚJULÁS — A repülés a legalacso­nyabb fokon és a legmaga­sabb szinten is ugyanazt az élményt adja. Egyrészt a re­pülés szépségét nem lehet el­venni, másrészt a technika ad napi megújulást. Emlékszem, amikor a két űrhajóssal a leszállást gyakoroltuk, csodál­koztak, hogy lehet ilyen le- heletfinoman „letenni” a gé­pet. S mint az első sikeres koszorúvizsgának, úgy örültek az első jól végrehajtott fel­adatnak. — Űrhajósaink ketten vannak, az egyik most el­indult, de Magyari Bélával együtt csinálta végig a legkeményebb próbákat. Együtt dolgoztak, éltek hosszú hónapokon át. Az űrhajóba azonban csak egyikük ült, Farkas Berta­lan. Földi aggyal úgy tű­nik, igazságtalanság tör­tént. KETTEN EGY AKARATTAL — Igen, lehetséges, hogy va­lamifajta repülőész kell ah­hoz, hogy elhiggyük a döntés — igazát. Hiszen még az orosz nyelv szóhasználata is alig különböztet, mindketten kosz­monaft-ok, aki repül, az kap egy kis Ijotcsik szócskát. És mindketten hiszik, hogy való­ban nem is történt több en­nél. Az őszön a Csillagyáros­ban járva, magam is azt ke­restem a találkozások alkal­mával, nincs-e legalább egy parányi kis bizalmatlanság, vetélkedés bennük. Csodáltam őket: szikráját sem láttam ennek, csupán két embert ta­láltam, aki együtt készül a közös feladatra, amelyet a kettejük nevében az egyik végez majd el. És biztos va­gyok benne, hogy a repülés ideje alatt Magyari Béla ugyanúgy végigcsipál gondo­latban minden feladatot, mintha az űrhajóban ő ült volna. S ő az első, aki gra­tulál. S hiszem azt is, hogy visszaérkezve a Földre Far­kas Bertalan első útja társá­hoz vezet. Megköszönve azt a munkát, amit egymás nélkül talán nem is vihettek volna sikerre. Major Árvácska MAGYARI BÉLA 1949-ben született Kiskunfélegyházán. Édesapja iskolai gond­nok. édesanyja adminisztrátor. A középiskola elvégzése után. 1967-ben a Kilián György Repülő Műszaki Főiskola hallgatója lett. Két év sikeres befeje­zése után a Szovjetunióban folytatta tanulmányait. Hadnagyi rendfokozattal avatták tisztté 1972-ben. utána a légíerőkhöz került. 1978-ban századossá léDtették elő. 1973-ban III. osztályú. 1977-ben pedig már I. osztályú vadászrepülő pi­lóta lett. Nős. kislánya: Gréta négyéves. Felesége adminisztrátorként dolgozik, korábban szintén vitorlázó-repülő volt. A Magyar Szocialista Munkáspártba 1974-ben vették fel. Né-'" ^’kálómmal tüntették ki. 1978. március 20-án kezdte meg a felkészülést a Jurij Gaga­rin űrhajós-kiképző központban. Ki IS FARKAS BERTALAN? A SZÜLŐFALUBAN A FÖLDIEKKEL (Telefonjelentés) Gyulaháza Szabolcs közepe — legalább is mértanilag. Budapestről gyorsvonattal több, mint négy óra az út Kisvárdára; innen még 10 ki­lométernyit kell buszozni. Gyulaháza 2235 lakosú község — errefelé kicsinek is szá­mít. Itt született Farkas Ber­talan. Úgyszólván mindenki ismeri. Közvetlen, barátságos fiatalember: nyaranta, amikor szabadsága idején ellátogat szülőfalujába, egyszál farmer­ben, pólóingben jár-kel, az is­merősöknek előre köszön, ré­gi pajtásaival sörözik, senki sem mondaná róla — aki nem ismeri —, hogy repülő­tiszt HÉTKÖZNAPI DÉLUTÁN Hétfőn délután Gyulaháza a megszokott hétköznapi éle­tét élte; mindenki tette a ma­ga dolgát. Egy-két öregember kiült a község utcáin a kis- padra beszélgetni, a boltban, az időjárás volt a téma, a kocsmában a süldők ára, a fia­talok között pedig az esti film. A műsorszerkesztés véletlen­jeként a moziban éppen a Csil­lagok háborúját adják. A tanácselnök, Bárdi Béla 26 éves fiatalember, jó barát­ságban áll Farkas Bertalan­nal. Mindkettőjük apja ci­pész volt, s a papák együtt jártak be Kisvárdára a ktsz- be. Most már nyugdíjasok. Bárdi Béla meséli: — Gyermekkorunkban so­kat gombfociztunk, ő tanított meg pingpongozni. Berci — a fiatalabbak így hívják a köz­ségben, az idősebbek pedig Berlinek —, a helyi csapat­ban focizott, tulajdonképpen most is ide van leigazolva. Jártunk korcsolyázni is. Ezt soha nem fogom elfelejteni. Egyszer beszakadt alattunk a jég, csurom vizesek lettünk, de megúsztuk egy-egy atyai pofonnal. Király József vb-titkár: — Bertiék a szomszédunk­ban laktak, nem hittem volna húsz éve, hogy űrhajós lesz belőle. Egész picike volt, az apja már miniatűr futballt készített neki. Egyébként na­gyon katonás tartású, kemény ember volt. Volt egy kis mű­helye, ott minden kaptafának megvolt a maga helye. A precízség náluk családi ha­gyomány. A Farkas-szülők három éve költöztek át a Tisza túlsó partjára, a Borsod megyei Pácinba. Ott élnek ugyanis a mama idős szülei, akik ápo­lásra szorulnak. De most hiá­ba keresnénk őket Pácin köz­ségben, elmentek a fiukkal, menyükkel, és négyéves leány unokájukkal Csillagvárosba. Itt Gyulaházán a család ro­konai és közeli ismerősei na­pokig tudnának mesélni Far- kasékról. ök, a beavatottak, a nagy nap bűvöletében élnek. Nagymáté Péter, a helyi álta­lános iskola tanára Farkas Ber­talan unokatestvére, fényképe­ket mutat, s közben elmeséli: — Böske néni tizennyolc éves korában fiatalon szülte Bertit Telefonáltak Kisvárdá­ra a mentőkért, de Berti gyorsabb volt, előbb megér­kezett. A biztonság kedvéért bevitték őket a kórházba, de nem lett semmi baj. A CSENDES LEÁNYKÉPŰ Az Iskolában, a bejárati ajtóval szemben az előtérben függnek a falon a régi tab­lók. A tanárok végig keres­gélik azt a bizonyosat, amely­nek faliratán az 1963-as év­szám áll, s az, hogy találko­zunk 1968-ban. A tabló jobb oldalán, alul egy rövid frizu- rás, nyakkendős kis kamasz — mosolygós, lányos képű —, ki hitte volna akkor, mivé lesz: Szabó Imréné, az egykori irodalomtanár: — Janka Karcsi pilóta lőtt a faluból, vadászrepülő, ez nagy hatással volt Bertire. Azt mondta, ő is pilóta lesz, de nem nagyon hittük. Olyan szolid fiú volt. Szófogadó, szép írású, tiszta külalak a füzeteiben. — Nem az idő szépíti-e meg az emlékeket? — vetem közbe. — Nem — állítják. — Mindig jeles és kitűnő volt az osztályzata. Dehát az másoknak is volt. Abban az osztályban sok volt a jótanu­ló, vitték egymást, s a leg­több tovább is tanult. Csak azon csodálkozunk, honnan van benne ez a merészség. Mert a repüléshez nagy me­részség kell. Szegény édesany­ja, egészen kétségbeesett, ami­kor elment a repülőtiszti is­kolába. A tantestület véleménye végül is egyöntetű. Készséges, pontos, jóravaló fiú volt Ami a legfontosabb: azóta is, hogy repülőtiszt és haza-hazalátogat, mintha semmit sem változott volna. Rá nem volt rossz ha­tással, hogy elkerült otthon­ról. Úgyanolyan szolid ma­radt, mint volt, nem hordja fönn az orrát KISPAJTÁSOK KÉRDÉSEI Csak azt nem tudják elkép­zelni a községben, hogy most fölöttük jár. Sem a tanárok, sem a mai tanítványok. Hét­főn az órákat egyre-másra megzavarták keresztkérdé­seikkel: igaz-e, hogy a Hold­ra megy? ö volt-e a tévé­ben? Mikor jön haza? És így tovább. Nehéz is elképzelni. Itt ülünk Gyulaháza taná­csának utcára néző elnöki szobájában — s kinn lovas­kocsi trappol végig, a gyere­kek kerékpároznak, fiatal asz- szonyok babakocsit tologat­nak; s porzik az út, pontosan érzékeljük, hogy a lemenő nap sugarai a szemközti ház falára vetülnek — és nem tudjuk elképzelni, hogy vala­ki, aki nem is olyan rég itt szaladgált miniatűr futballci- pőben az utca porában, most beöltözik valamiféle különle­ges öltözékbe, felszáll és utol­éri a Napot. Palád! József 1 A Szaljut zsilipkamráján keresztül Jutnak be az •r állomásra Crséta-klfutó — de ez mér csak földi próba Mikó László felvételei

Next

/
Oldalképek
Tartalom