Pest Megyi Hírlap, 1980. május (24. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-27 / 122. szám

HOSSZÚ VOLT AZ ÜT AKIK VÁRJÁK AZÉRKEZŐKET A szovjet űrexpedícióknál már hagyomány, hogy az újon­cok egy-egy tapasztalt űrhajós társaságában hajtják végre el­ső űrutazásukat. Így a Szal- jut—6. űrállomáson a jelenle­gi, negyedik, állandó személy­zet parancsnoka. Leonyid Po- Dov, először van a világűr­ben. fedélzeti mérnöke. Valerij Rjumin viszont az űrutazás ab­szolút világcsúcstartója. Popov alezredes, a Szojuz— 35. és a Szaljut—6. parancsno­ka még nem töltötte be 35. életévét: 1945. augusztus 31-én született a kirovográdi terület egyik kisvárosában. 1968-ban végezte el a csernyigovi repü­lőtiszti iskolát, majd vadászre- pülő-pilóta lett. Két évvel ké­sőbb. 1970-ben került az űrha­jósok egységébe, s kiváló ered­ménnyel végezte el a Szaljut— Szojuz programban való rész­vételhez szükséges tanfolyamo­kat. Már az űrhajósegység tag­jaként 1976-ban elvégezte a Ga­garin Repülő Akadémiát. Pa­rancsnokai véleménye szerint Popov kiválóan képzett űrha­jós, mindenekelőtt kezdemé­nyező képességeiről ismert. A korábbi években részt vett több űrutazás földről történő irá­nyításában. Az űrállomás fedélzeti mér­nöke. Rjumin. az űrkutatás ab­szolút világrekordere: most vesz részt harmadik űrutazá­sán. s május 26-án tölti 225. napját a világűrben. 1939. augusztus 16-án született az Amur menti Komszomolszk vá­rosában. Technikumot végzett, majd katonai szolgálata letöl­tése után a Moszkvai Erdőmér­nöki Főiskola számítástechni­kai karának hallgatója lett. Tanulmányai befejeztével űr­hajók és űrállomások tervezé­sével foglalkozó tervezőintézet­ben dolgozott. A tehetséges, nagy műszaki tudású fiatal mérnöknek hamarosan felaján­lották. hogy vegyen részt az űrhajóskiképzésben. így Rju­min 1973-ban belépett az fir- haiósegvségbe. A tanfolyamok elvégzése után több űrrepülés földi irányításában vett részt, majd 1977. október 9-én sor került első rajtjára. A Szojuz —25. fedélzetén Vlagyimir Ko- valjonokka! fedélzeti mérnök­ként indult el a Szaljut—6. űrállomásra, amellyel azonban az űrhajó — nem tudott össze­kapcsolódni. Nem egészen másfél évvel később. 1979. február 25-én Rjumin ismét elindult a világ­űrbe a Szojuz—32. jelzésű űr­hajón. Parancsnoka. Vlagyimir Ljahov társaságában végrehaj­totta a világ eddigi leghosz- szabb időtartamú. 175 napos űrutazását. Alig több. mint hét hónappal a leszállás után. ez év április 9-én pedig harmad­szor is útnak indult, s a Szo­juz—36 fedélzetén Leonyid Po­pov vezetésével ismét vissza­tért az űrállomásra. A Szaljut—6 negyedik állandó személyzeté­nek tagjai másfél hónapja foly­tatják a kutatási és kísérleti programot, s a körülmények­hez való gyors alkalmazkodá­sukban. a tervezettnél gyor­sabb munkájukban nagy szere­pe van Rjumin •helyismereté­nek. Leonyid Popov 1971. Valerij Riumin 1972 óta tagja az ^KP-nak. Rjumint korábbi űrrepüléseién a Szovjetunió Hőse címmel és két ízben Le- nin-renddel tüntették ki. A PARANCSNOK:VALER AZ ŰRKOHÁSZ ÉS-HEGESZTŐ BECSÜLETTEL VÉGIGCSINÁLTA ...ÍGY IS MAGASRA JUTOTT! VIDÁM HANGULAT KISKUNFÉLEGYHÁZÁN — Hallották? — ugrott egyet a felszolgálónő a kert­helyiség teraszán. Hamar ki­derült, hogy nem a szétszórt poharak csörömpölésére gon­dolt, hanem a rádió híradásá­nak arra a részére, hogy az egyik magyar kozmonauta kiskunfélegyházi születésű. Másodpercek alatt óriási volt az öröm és a büszkeség a lo­kálpatriotizmusáról híres al­földi kisvárosban. Alig mond­ta be a rádió a szenzációs hírt a magyar kozmonauta repülé­séről, szinte pillanatok alatt megbolydult az egész város. Ismerősök, de még az idege­nek is a ház után érdeklőd­tek, ahol Magyari Béla űrha­jós szülei laknak, de hiába. A Petőfi Sándor Szakközépisko­la kollégiumának nvugdíjas hivatalsegédje és az Április 4. Művekben dolgozó felesége a Szovjetunióban lehettek szemtanúi a nagy eseménynek, Farkas Bertalan űrhajós indu­lásának a páros repülésben. Miklóssy Sándor, a helyi MHSZ repülő- és ejtőernyős szakosztályának titkára hal­latlanul büszke volt növen­dékére : — Itt kezdett nálunk vitor­lázni, de hamar kinőtte ma­gát. Amikor hivatásául vá­lasztotta a repülést, már biz­tos voltam abban, hogy sokra viszi még. De, hogy ilyen ma­gasra jutott a Béla, nagyon nagy boldogság nekem is! Aztán Zsolnai László érke­zik a rögtönzött kis örömün­nepre. Ö valamikor együtt re­pült a város szülöttével. — Jól emlékszem, mennyit győzködtük az édesanyját, mert hallani sem akart arról, hogy a fia vadászrepülő le­gyen. Aztán végül még a lá­nya, sőt a menye is repülős lett. Borzasztóan sajnálom, hogy most nem ö repül, de irigylem is, mert becsülettel végigcsinálta az űrhajós isko­lát és edzéseket. L. J. nemcsak felkészülő társként utazott a bajkonuri űrrepü­lőtérre: a Szojuz—6 űrhajó fe­délzeti mérnökének jelölték ki, parancsnoka Ceorgij So- nyin volt. Emlékezetes az 1969 októberi szovjet kozmi­kus nagy hét — három űrhajó, hét űrhajós hajtott végre kö­telékrepülést. A sokrétű tudo­mányos program végrehajtá­sában Kubászov különleges feladatot kapott: a Vulkán el­nevezésű berendezéssel első ízben hajtott végre a Földön kipróbálhatatlan technikai feladatot: hegesztést a világ­űrben. — Mi akkor még nem is vol­tunk teljesen tisztában azzal, mi is jön ki ebből, bár a he­gesztés sikerült — mondotta erről az MTI munkatársának egy beszélgetés során Ku­bászov. Ma viszont már el­mondhatjuk, hogy ezek az első kísérletek a kozmikus kutatások egészen új irányza­tának adták meg a kezdő lö­kést: a technológiai irányzat­nak. Ma a világűrt olyan egyedülálló közegnek tekint­jük, ahol sajátos technológiai folyamatokat lehet végrehajta­ni, különleges anyagokat le­het létrehozni. Én mindig lelkes híve voltam ennek az irányzatnak, hiszek abban, hogy rövid időn belül a föld­körüli pályán megjelennek az olyan „kisüzemek”, ame­lyekben a súlytalanságot egye­dülálló tulajdonságú anyagok előállítására használják ki. A sikeres űrrepülés után Valerij Kubászov, immár űr­hajóspilóta-jel vénnyel és a Szovjetunió Hősének arany csillagával mellén, .folytatta a munkát. Néhány évig keve­set lehetett hallani róla, de azután egyszerre a nemzet­közi érdeklődés középpontjá­ba került: őt jelölték ki a közös szovjet—amerikai űr­kísérlet, a Szojuz—Apollo prog, ram egyik résztvevőjéül, ő lett a Szojuz—19 űrhajó fe­délzeti mérnöke, parancsnoka pedig az egyik legtapasztal­tabb űrpilóta, Alekszej Leo­nov. nagyüzem A FEBÉÍSETEN Kubászov, aki időközben egyedülálló hegesztési kísérle­téért megkapta az akadémia által adományozott Ciolkovsz- kij-aranyérmet, ismét techno­lógiai feladatot hajtott végre a közös programban: ő volt a felelős az univerzális mini­kemencével végzett űrkohá­szati kísérletekért. Ez vetette meg az alapot ahhoz a kísér­letsorozathoz, amely ma már nagyüzemben folyik a Szal- jut—6 űrállomáson, a Szplav és Krisztall kemencékben. A kimagasló sikerrel végző­dött közös szovjet—amerikai űrrepülést követően Valerij Kubászov ismét megkapta a legmagasabb szovjet kitünte­tést. A siker után sem maradt abba a munka. A kiváló űr­hajós-kutató folytatta a felké­szülést, s egyúttal a tudomá­nyos munkát is, ennek egyik eredménye az említett két könyv is. Ugyanakkor fontos részt kapott a Szaljut-prog- ram előkészítésében, egy­úttal elvégezte azt a tanfolya­mot is, amely az űrállomáson végzendő munkához szüksé­ges. Űjabb feladatát 1978-ban kapta meg: az Interkozmosz- program keretében ő lett a közös szovjet—magyar űrex­pedíció parancsnoka. A parancsnok feladatát ugyan első ízben kaptam meg, de ez nem okozott különös nehézséget — mondotta erről. — A Szojuz-űrhajók irányítá­sában a parancsnok és a fe­délzeti mérnök feladata csak kevéssé tér el egymástól. A parancsnok számára külön feladat az űrhajó kézi orien­tálása, illetve a kézi összekap­csolás irányítása — ez utóbbit azonban automata vezérli, s csak kivételes esetben kell be­avatkozni. Mindenesetre eze­ket a műveleteket kellően be­gyakoroltuk. Magyar társa, Farkas Ber­talan a legnagyobb tisztelettel beszél Kubászovról. Nélküle talán nem tudtam volna túl­jutni az első nehézségeken — mondotta. ÚJ FOTÓK AZ ALBUMBAN A kétéves munka közel hoz­ta egymáshoz a parancsnokot és az űrhajós-kutatót, család­jaik is összebarátkoztak. Va­lerij Kubászov felesége, Lud­milla Ivanovna szakmabeli: ő is a Moszkvai Repülő Főisko­lát végezte, s egy gépipari vál­lalatnál dolgozik. Két gyer­mekük van, a 13 éves Kátya és a 8 éves Gyima. Kubá­szov nagyon szereti a termé­szetet: horgászik, vadászik, télen síel, nyáron a vízisível is megpróbálkozott már, emel­lett szívesen fotózik és filme­zik. A családi albumban most már ott vannak azok a fel­vételek is, amelyek a szovjet— magyar közös űrrepülés elő­készületei során születtek. A START A Kubászov és a Farkas család a Csillagvárosban ŐSSZEL TALÁLKOZTAK UTOLJÁRA AZ ELSŐ TANÍTÓK KÖZÖL... stsmmisLAKATOS VILMOSAiamiSSíL Régóta kísért egy emlék. Nyár volt, igazi szép repülő­idő, a kezdők az első önálló felszállásokhoz készülődtek. Az oktató — nemzedékek ne­velője, repülésbe beleőszült öreg pilóta — a fűben ült, háttal a starthelynek, gondo­lataiban követve csupán ta­nítványai első légi botladozá- sát. Akkor állt csak föl, szűnt meg a gyomor remegése, ami­kor a gép földet ért. Soha nem tudom megszokni ezt az érzést — mondta —> az em­ber itt van a földön tehetet­lenül és hiába tudja, hogy mindent átadott abból, ami az övé, kezében ott a moz­dulat, amivel segítené növen­déke útját. SOKAK MUNKÁJÁVAL Ilyen az első tanítók sorsa, egyszer mindig eljön a pilla­nat, amikor csupán gondolat­ban tehetik kezüket tanítvá­nyuk vállára. Igaz, övék a dicsőség is, az első tanítók dicsősége. Lakatos Vilmos alezredes, a Magyar Honvédelmi Szö­vetség országos központjának főpilótája ilyen első tanítónak mondhatja magát: Farkas Bertalan egyik oktatója volt. — Milyen érzés űrhajós, ráadásul első oktatójának lenni? — Nem egyetlen és nem is a legelső voltam. Körülöttem — előttem, mellettem és utá­nam Is — akadtak szép számmal mások, akik végig­kísérték tanítványuk útját. Hosszú lenne fölsorolni mind­azokat, akiknek része volt föl­nevelésében, hiszen a nyír­egyházi vitorlázórepülő okta­tóktól kezdve, a kiváló pápai parancsnokokon át a Csillag­városban dolgozó szovjet kol­légákig mindannyian elmond­hatják magukról: sokat tettek a pilóta útnak indításáért, fölneveléséért. Éppen ez a csodálatos a repülésben, hogy ennyi ember munkája kell a siker eléréséhez és én büszke vagyok, hogy magam is részt vállalhattam ebből. Egy le­hettem azoknak a sorából, akik olyan repülőnemzedáket nevelhettek föl, akik közül ki­kerülhetett az első magyar űrhajós. — Repülőnemzedéket említett, ez nyilván azt je­lenti, hogy sok, jó képes­ségű pilótánk van. Hogyan esett a választás éppen Farkas Bertalanra? AMIBŐL TÖBB JUTOTT — Nem voltam jelen a ki­választásnál, így legföljebb a saját megérzéseimre támasz- kodhatom és visszaemlékezve a közös munkánkra, van egy dolog, amiben 5 fölnőtt a többiek fölé. És ez a repülés szeretete. Nem mintha mások nem szerettek volna repülni, de neki ebből a ragaszkodás­ból az átlagosnál több jutott. Csak egyetlen példa: a Csil­lagvárosba kikerülve az első dolga az volt, hogy elintézze: repülhessen. Tette mindezt akkor, amikor naponta kellett kiállnia a legmagasabb szintű repülés legnehezebb próbáit — Az életrajzból tudjuk: űrhajósunk sportrepülőként kezdte. Szükséges az űrhajó­záshoz, hogy valakinek repülő előiskolája legyen? Nehezen jött el a pilla­nat, talán mert nagyon vártuk. A tv-képernyőn a felnőtt­mese látomásai villantak felénk, fél szemmel az órát lestük: a rádió már megkezdte a közvetítést. Csák Elemér kicsit fátyo­los, izgatott hangja alá úszott be a képernyőre az Intervízió emblémája ... ... És már ott voltunk Bajkonurban. Szemből, a repülőtéri autóbuszból lép­tek ki ők ketten, előbb Kubászov, majd — fölvil­lant a plexi mögött a kac- kiás bajusz — Farkas Ber­talan. Szemben államfér­fiak: magyarok, szovjetek, most ők tisztelegnek a nagy útra indulók előtt. Majd váltott a kamera és a stúdióban ott ült a „másik” kettő, Magyart Béla és Dzsanibekov, akik együtt járták végig Kuba- szovékkal az utat. Most ők mondták a Földről a hí­vójelet: Orion! És Orion jelentkezett. „Jól vagyunk” — üzente Kubászov, „ z űrrepülésre készen va­gyok!”— jelentette Farkas Bertalan. Megmozdultak az erők, földöntúli, innen félelme­tesnek tűnő hatalmak (Lá* tó János kollégám a töb­bivel együtt mutatja a te­nyerét: „Izgulok" „Izgu­lunk”) és a képernyőn föl­tűnt a fénycsóva. Elindul­tak. Budapestről Marx György akadémikus mon­dott elsőnek köszöntőt, nem tudományos, helyet­tünk szóló szép, emberi szavakat: „Odaföntről letekintve milyen apróvá törpül író­asztalunk. Kicsi foltnak tűnik Magyarország is, de Farkas Bertalan azt is tudja, tőlünk sincs mész- szebb az ég, mint másün- nen.” Magyar kozmonauta a világűrben! Pillanatok alatt milliók értesültek a Szojuz—36 sikeres startjá­ról. A bejelentés perceiben több mint 300 ezren vonul­tak úton, munkahelyük fe­le, hogy megkezdjék éjsza­kai műszakjukat. A Sajtó­székház előtt postás brigá­dot szólítottunk meg. Egyi­kük, a Bagról bejáró Streusz Jánosné említi: ne­héz dolguk volt. Sietniük kellett az újság csomagolá­sával, s csak közben, lopva olvashatták a tudósításo­kat. Sokan a főútvonalak késő este is nyitva tartó új­ságárus pavilonjaihoz siet­tek: hátha írásban is vi­szontláthatják az előszóban elhangzottakat. A nyomda­gépek pedig alig több mint fél órával a rádióban és a televízióban elhangzott be­jelentés után kinyomtatták a magyar tudomány törté­netében egyedülálló vállal­kozás megkezdéséről beszá­moló első lappéldányokat. M. A. A szovjet könyvesboltokban nemrégiben új, érdekes ki­advány került azokra a pol­cokra, amelyeken az űrhajó­zással foglalkozó szakkönyvek állnak. Szigorúan tudományos munka, a címe: A kristálynö­vesztés irányítása a súlytalan­ság körülményei között. A szerkői kollektíva egyik tag­ja Valerij Nyikolajevics Ku­bászov kandidátus, a Szovjet­unió kétszeres Hőse, űrhajós­pilóta. A katalógusokban sze­repel már egy másik szak­könyve is: a bolygóközi űr­repülés problémáiról szól, s bár a szerző könyvecskének minősítette, a csaknem 18 íves munka komoly tudomá­nyos értékű szakkönyv. A KOZMIKUS NAGYHÉTEN Ez is bizonyítja, hogy a Szojuz—36 parancsnoka nem­csak egyszerűen űrhajóspiló­ta, hanem az űrhajózás nem­zetközileg ismert szaktekinté­lye, aki jóformán gyerekfej­jel kezdett foglalkozni re­püléselmélettel. Amikor az első szovjet szputnyik bip-bip jelzése ér­kezett a világűrből, a Vlagyi­mir terület Vjaznyiki nevű városában született Valerij éppen végzett a moszkvai Ordzsonikidze Repülő Főisko­lán. Már ott is kitűnt meg­alapozott ismereteivel, s főként alkotó kedvével, így érthető, hogy meghívták abba a tu­dományos kutatóintézetbe, amely a nagy szovjet tudós, Koroljov akadémikus irányí­tásával az űrhajózás gyakor­lati kérdéseinek megvalósítá­sával foglalkozott. Az ifjú komszomolista tervezőmérnök így került 1966-ban az űr­hajósegységbe, ahol elvégez­te a Szojuz típusú űrhajók irányításának tanfolyamát, s ezzel párhuzamosan folytatta tudományos munkáját is. Ki­váló minősítéssel fogadták el 1969-ben a kozmikus ob­jektumok mozgástörvényeivel foglalkozó kandidátusi disz- szertációját. A jó munka ju­talma, elismerése az is, hogy 1968-ban felvették az SZKP tagjainak sorába. Valerij Kubászov az első felelősségteljes feladatot 1969- ben kapta meg az űrhajós­egységben: a SzojuZ—4 és a Szojuz—5 űrhajó repülése ide­jén ő volt Alekszej Jeliszejev dublőré, ősszel azonban már

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom