Pest Megyi Hírlap, 1980. március (24. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-09 / 58. szám

Új elnök Törökből infon

Közös erővel, hatékonyabban

Ipari gázok

Az Oxigén- és

Dissousgázgyár Vállalatnál mintegy húszféle gázt készítenek, héi- nyolc féle alapgázból. Itt gyártják pl. a kipufogógázok ellenőrzéséhez a műszerhitelesílő gázkeveréket és a gyümölcsök érlelését segítő gázkeveréket is.

A vállalat legfontosabb termékéből, az oxigénből, az idén húsz és fél millió köbmétert, a dissous- gázból pedig mintegy hatezer-ötszáz tonnát értékesít.

Szigeti hétköznapok

Élnek még a hagyományok

A farsang búcsúztatása

(Törökbálint, buszvégállomás. Kis kézikocsin fűtőola- jos kannák. Fejkendős néni húzza.

— Ismeri Gigler Józsefet?

— Ja, gyerekkorától, a szegényt.

— Szegény?

— Gondolja, nagy öröm tanácselnöknek lenni hirtelen? Mindenki őt nyaggatja, ha bajban a tanácsot szidják, ha jó valami, ki törődik vele.)

Nagy felelősség

Gigler József, negyvennyolc éves, január 15-e óta a nagyközségi tanács megbízott elnöke.

— Sajnálnivalónak tartja helyzetéi?

— Azt nem, de irigylésre méltónak sem! — nevet. — Egyébként, mikor megtudta, édesanyám is hasonlókat mondott, mint a néni.

— Váratlanul érte?

— Családomat is, engem is. Soha eszembe se jutott: tanácsi munka. Jószerivel alig tudtam, mi az. Amióta az egyetemet elvégeztem, iparban dolgoztam. Ha van munkáskarrier, az enyém az. A Mechanikai Műveknél lettem lassan osztályvezető, ott vették fel a pártba, neveltek alapszervezeti párttitkárrá, öntudatos emberré. Amikor Garai Gyuri egy este beállított hozzánk, hogy beszélni- valója van velem, csak annyi futott át az agyamon: mi rosszat tettem?

(Garai György, az MSZMP nagyközségi bizottságának titkára:

— Amikor véglegessé vált, hogy a korábbi elnök, Mészáros elvtárs nyugdíjba megy, összeültünk páran, községi vezetők, tanácstagok, népfrontaktivisták: ki legyen az utód? Sok jelölt volt, lassan szűkült a kör. Kíváncsi volt az egész község, a fodrásznál odaszóltak: reméljük, helybéli lesz az elnök. Ez is lényeges szempont volt, a szervezőkészség, a képzettség, a rátermettség, a politikai elkötelezettség mellett. A Jóskát régen ismerem, amikor elmondtam, mi járatban vagyok, szakirodalmat és egy hét gondolkodási időt kért. Ez a megfontoltság máris szimpatikus volt.)

Ismerkedés a feladattal

— Szakirodalom, gondolkodási idő?

— No, igen, meg akartam nézni, mi is az úgy nagyjából, amire igent vagy nemet mondok. A gondolkodás meg kollektív volt. Segített a feleségem, akivel eddig is úgy volt: bármit csináltam, ketten végeztük. Én tettem a magamét, ő meg hátországot teremtett nekem, biztonságot. Azután segítettek töprengeni, mérlegelni a gyárban: Sátor János vezérigazgató és Leblanc Győzőné, a pártbizottság titkára. A kérdés ez volt: hol tudok többet tenni? Talán frázis, de tény, ez döntött. Tízezer emberről van szó, nagy lehetőségekről és nagy felelősségről. A végleges döntés pedig a községé: a lakosságon múlott a jelölésem.

— Mivel kezdte a munkát?

— Ismerkedéssel. Ügyekkel;

emberekkel találkoztam.

Községbeliekkel és a tanácsi apparátus tagjaival beszélgettem. Hol, mi a teendő.

— És?

— Gondjaink hasonlóak, mint más agglomerációs községekben. Ingázók, azok növekvő igényei, ellátás, út, járda és víz. Szép eredményeink születtek, minden téren. A körülmények azonban megváltoztak és másként kell dolgoznunk nekünk is.

— Mire gondol?

— Objektív és szubjektív tényezőkre. Az új gazdasági szabályozók nem nagyon teszik lehetővé, hogy mint eddig, egy-egy nagyvállalat anyagiakkal támogassa a köz. ségfejlesztést. Ahová lakosaink dolgozni járnak, munkahelyük eddig igen szépen adott például lakásépítéshez, óvodabővítéshez, iskolához pénzt. Ezentúl inkább szakmunkákkal segíthetnek majd.

ennek szervezése pedig lényegesen nehezebb, mint egy átutalási számlát kitölteni.

— Ez egy, a 'változó tárgyi körülményekből. Személyi feladatokat is említett.

— A kollektív vezetés, irányítás kialakítására, ha úgy tetszik, tanácsi üzemszervezésre gondoltam. Ki-ki személyében felelős, pontosan tudja feladatát, annak határidejét és tudásával, tapasztalatával segít a kollektív döntések meghozatalában.

— És az egyszemélyi felelősség?

— Természetesen vállalom. Tudom, nem mindig hálás feladat. Például megállít valaki az utcán, erről és erről van szó — döntenem kell. Ha megoldhatatlan az ügy, pontosan, érvekkel próbálok magyarázni, miért nemleges a válasz. Tudni kell nemet mondani, köntörfalazni tilos, az hosszú távon nem kifizetődő, álhumanista dolog.

Új módszerek

— Népszerűtlen is...

— Vele jár.

— Munkaidő?

— Nem nyolc óra. Jelentést írok, beállít Miska bácsi; Jóska, idefigyelj! — a jelentés marad estére. Mindenkit mindig meg kell hallgatni.

— Segítik?

— Sokan. Nemrégiben először tartottunk úgynevezett községvezetői megbeszélést.

Tavaly, az év derekán nyílt meg Százhalombattán a Kőbányai Gyógyszergyár kiszerelő üzeme . a Dunai Kőolajipari Vállalat megüresedett épületeiben. Jelenleg 90 lány és asszony dolgozik a gyógyszercsomagolóban, de kétszázat is fel tudnának venni, hiszen kétműszakos termelésre lenne igény.

Mint dr Sárközi Ferencní üzemvezető elmondta azért költöztek ki a fővárosból, mert nem kaptak elég munkást. Terveiket a helyi tanács és a nagyüzemek is támogatták, hisz’ sok szakképzetlen asz- szony és lány elhelyezéséről tudnak gondoskodni.

A pilisvörösvári utcákon végig takaros házak, gondozott kertek sorjáznak. Aki ott jár, arra gondol, itt dolgos emberek élnek.. A falu határában fehéren szikrázik a dolomit. Az út mellett tábla hirdeti: Országos Érc- és Ásványbányák Dunántúli Művei. Pilisvörösvári Üzem.

A nagyapja is...

Bizinger István, mások csak lő- mesternek titulálják, huszonöt éve dolgozik a bányában. De nem ő az egyetlen „régi motoros”. Vannak kívüle jó néhányan, akiknek még az öregapja is bányász volt. Neki most legfőbb gondja, hogy rendben menjen a szállítás. Nincs egy percnyi ideje sem.

Egyikük, akinek még a nagyapja is bányász volt, nem más, mint Kapás István, a Csokonai utca lakója. Szép, tágas portájukon fogad, két kisfia gondja szakad rá délutánonként. Feleségével váltott műszakban járnak, azért, hogy azok ne legyenek egyedül. Az asszony bejár Budapestre, ő pedig már tíz éve ismét itthon van, bányász.

— Már nagyapámtól láttam ezt a mesterséget, a régi világban. Fiai, lányai is ott kezdték az életet. Akkor még minden munkát kézzel végeztek. Erősen meg kellett markolni a csákány nyelét,

A népfront, a KISZ, a párt vezetői ajánlották fel támogatásukat. Számíthatok a tanácsiak tudására, szakértelmére, tizennyolc emberünkből négynek tanácsakadémiai végzettsége van, valamennyien szak- igazgatási képzést kaptak. Hasonlóan jó lesz a helyzet a tanácstagokkal: a közelgő választásokra egy-egy körzetben több jelöltet is állíthatunk majd, rátermett, közösségi emberekből. Az ő szervezésük kell majd ahhoz, hogy — csakúgy, mint eddig — a lakosok is sok-sok társadalmi munkával segítsék elképzeléseink megvalósítását.

Társadalmi munka

— Meg tudná fogalmazni tömören elnöki ars poeticáját?

— A község fejlesztése sikeres, jó úton halad. A célok azonosak, a hozzájuk vezető módszereket kell korszerűbbé, hatékonyabbá tenni.

★

(Vakolatlan ház a község szélén, egy a több tucatból, vadonatúj. Parkettát rak a gazda.

— Tolnából jöttünk, vonzott a főváros. Nem, még nem találkoztunk az elnökkel. De látja, az utat, járdát, a MÁV- tól kapott kőzúzalékkal, társadalmi munkában csináltuk. A tanács szervezte. Ha ismét kell, jó célért — megyünk.)

A. Gy.

Ügy látszik bevált a százhalombattai és környékből bejáró asszonyok szániítása is. A kezdeti, természetes nehézségek . után többségük már teljesíti a normát, keresetük 2400—28Ó0 forint között mozog. Sokan azért is kedvelik ezt a munkát, mert fizikai erőkifejtést nem, de nagy figyelmet igényel.

A vállalatnak az a célja, ha új dolgozóik megismerték a munkát, egyre több gépet is telepítenek Százhalombattára, s a kézi csomagolásról áttérnek a gépi munkára.

amikor a követ fejtették. A tótkosárban cipelték a követ a kocsihoz. De a rostálást is csak kézzel végezték. Bizony mire a nap lement, elfáradt a kéz. — Emlékezik Kapás István. Neki is kisiskolás korában nyomták először a kezébe a rostát, hadd tanulja meg a munkát időben.

Azokat a bányászokat csak úrbéreseknek titulálták. Mindenki tudta róluk, hogy kemény munkával szerzik meg a megélhetéshez szükségés pengőket, később a forintokat.

— Hébe-hóba már iskolás koromban is dolgoztam a bányában, de amikor elvégeztem a nyolcat, végleg odakerültem. Négyen voltunk testvérek, kellett a kereset. A mi családunkat — svábok vagyunk — nem telepítették ki, maradhattunk. Igaz, volt olyan idő, amikor ha valakit el kellett küldeni, először mi kerültünk sorra. Előfordult az is, hogy csak egy napot dolgoztam, másnap már elküldték. Két hét után megint visszahívtak, s ha nem kellettem, megint mehettem. Meguntam ezt a bizonytalanságot, s elmentem a szénbányába. De oda is rosszkor, mert hamarosan megszüntették a pilisi szénbányákat.

Ezután ment el gyárba dolgozni. Betanított fémcsiszolóként dolgozott Budapesten és Esztergomban. Tíz éve, hogy

Még szürke, kopár a táj. A fák csupaszok, a szántóföldek barázdáiban, a dombhajlatokban itt-ott hó fehérük. A hétvégi házak és környékük, az utcák néptelenek... De azért ez is a S zen t endrei -s zi ge t, csak hát ilyentájt — a tél és a tavasz találkozásakor — a természettől gazdagon megáldott vidék is szegényesnek tűnik. Mert a tavasszal, nyáron és ősszel pompázó szigethez viszonyítjuk akaratlanul is.

Este tollfosztás

Kisoroszi főutcáján, a Széchenyi utcában egy takaros ház előtt álldogáló asszonyt, Vígh Vendelnét szólítottam meg. Hogyan telnek hétköznapjaik, mit csinálnak esténként?

— A földeken, a kertekben most nincs munka, így hát az ember beszorul a házba. Én subázom, esténként meg tollfosztóba járok.

Hamarosan csatlakozott hozzánk Bruder Vilmosné Zöl- dért-boltvezető és Michel Herman nyugdíjas. S most már hárman mondták el, hogy milyen is Kisorosziban a tollfosztás. Fürgén jár az asszonyok keze, érdekes történeteket mesélnek egymásnak. Rengeteget dalolnak, régi magyar nótákat, Michel Herman szájharmonika kíséretéveL

visszatért a falujába, a gyerekkorából oly jól ismert bányába.

Egyenrangú másokkal

— Sokat változott azóta a világ a bányában is! Számomra mégis a legfontosabb, egyenrangú vagyok másokkal. Már nem jelent hátrányt nemzetiségem. Otthon igaz egyre ritkábban ejtek német szót, mert a feleségem magyar. A fiaim is magyar szót hallanak. S itt az' utcában tótok, svábok, magyarok jól megférnek egymással.

Nemcsak a német nemzetiség helyzete javult. A bánya, amely egykor oly sok verejtéket csikart ki az ott dolgozóktól, ma már szinte teljesen gépesített. A fejtést, a rakodást, a szállítást géppel végzik. Az embereknek szinte csak felügyelni kell. Ritkán kerül elő a csákány, talán csak ha leáll a szalag, vagy egy nagyobb kőzet kerül rá.

Gépkezelő Tóth Sándor is, édesapja a valamikori Lipót- aknában volt szénbányász, később, amikor megnyílt a pi- lisszentiváni bánya, odament. Tizenhét éves fiát is ő vitte magával a bányába. Akkoriban hosszú sor állt még a bányák előtt, felvételre várva.

Hát így lettem, protekcióval én is bányász —r mosolyog Tóth Sándor. — Hazud-,

— S a lányok és a fiúk is

a fosztóba járnak?

Megmosolyognak tájékozatlanságomért.

— Ök? Ugyan — mondta Bruderné. — Mennek a diszkóba Szentendrére.

— Hamvazószerdán kellett volna jönnie — jegyezte meg Michel Herman. — Akkor búcsúztattuk a farsangot....

Régi szokást elevenítettek fel Bognár Dezső és Pruzsinsz- ky Imréné kezdeményezésére. Vagy félszázan vonultak fel különféle maskarákba öltözve. Leghátul egy stráfkocsin kátránypapírból készített koporsót szállítottak, amit aztán a borozó előtt ünnepélyesen elégettek. Volt vőlegény és menyasszony is, mindketten férfiak (Kálmán Zoltán és Kovács Sándor), a felismerhe- tetlenségig maszkírozva. A vőlegény a hagyomány szerint alacsony (160), a menyasszony 220 centiméter magas.

A nézőközönségtől ajándékot — tojást, kolbászt — „kéregettek” s ezt a borozóban közösen jó étvággyal elfogyasztották.

Pénz a faluban

Mint a legtöbb faluban, Kisorosziban is a kocsma a központ. Határozott, kardos asszony — Szigeti Antalné — a vezetője. Most csak néhány férfi tartózkodott a helyiségnék, ha azt állítanám, csupa lelkesedésből. Először én voltam az úgynevezett „urasági” csillés. Már az, aki a csilléket tolta. Később segédvájár, majd vájár lettem. Húsz évig dolgoztam a föld alatt.

A pilisvörösvári bányász a szénbányák megszüntetésekor tért haza falujába. Bányászként elhelyezkedett a ásványbányába.

— Mikor visszajöttem, többnyire a legtöbb munkát kézzel végeztük. A gépesítés csupán hat éve kezdődött el. Nekem is szóltak, ha maradni akarok, tanfolyamot kell végeznem. Tanultunk hát, és maradtunk.

Jó szerencsét!

— A munka azért ma is

embert próbáló. Hiszen ha a faluban csak húsz fok meleg van,' a bányában több, mint harminc, s ha hidegre fordul az idő, bizony hét-nyolc fokkal is hidegebb a bánya. A gépekben ülve is érezni ezt a különbséget.

— Negyedóra az út a bányáig. Barátaimmal, régi cimboráimmal vagyok együtt. Hívtak már sokfelé, még a metróhoz is. Nem mentem. Még szénbányász koromban rámszakadt a vágat, szinte mindenem összetört. Nyolc hónapig voltam kórházban.' De utána mégis a bányába mentem vissza, le a föld alá. Itt ugyan annyira nem nehéz, mint ott volt, nekem legalábbis nem tűnik annak. De akiben bányászvér van, az csak báhyában tud dolgozni. Mi Itt úgy köszönünk egymásnak: Jó szerencsét!

Szalai Mária

ben. Szigetiné határozottságán ra jellemző, hogy amikor felajánlottam, beszélgetésünk előtt szolgálja ki a türelmetlenkedő vendégeket, leintett.

— Ök ráérnek. Ihatnak még eleget...

Szigetiné jó kereskedőhöz illően alaposan ismeri a környezetét. Fejből sorolta az adatokat. Hétszázhatvan lakos, kétszáznyolcvan nyugdíjas. S a forgalom: februárban például 140, tavaly júliusban 360 ezer forint.

— A turistáknak köszönhető?

— Á, dehogy. Nyáron több a pénz a faluban — mondta. — Zöldséget, gyümölcsöt termesztenek a kisorosziak, és olyankor eladják. Több jut az italboltra is.

A vegyesbolt a kocsma szomszédságában van. Ott Szabó Józsefné boltvezető-helyettest kérdeztem a forgalomról. Az arány hasonló; februárban 310, tavaly júliusban 700 ezer forint volt.

Zsúfolt, áruval teli az üzlet Hiányzik-e valami?

— A füszértellátással vagyunk elégedetlenek. Citrom, s még kubai narancs is van. Nincs különösebb gondunk — mondta Szabóné.

Ház a fiúnak

— Hallottam, hogy nyáron sorba kell állni...

— Olyankor bizony nagy a forgalom. Az ellátást azonban a pestiek is dicsérik. Azt mondják, hogy nálunk azt is megkapják, amit Pesten nem.

Á tanácsházán • hallottam, hogy az elmúlt öt évben csak néhány építési engedélyt kellett kiadniuk. A fiatalok inkább Tahitótíaluba költöznek, ahol összkomfortos társasház építésére, vásárlására van lehetőség.

A falu szélén az egyik épülő ház gazdáit, Szabó 1 stváné- kat kérdeztem meg, hogy miért szánták rá magukat erre a nagy vállalkozásra.

— A fiaméknak építjük — mondta Szabó István, aki a helyi dunai kikötő vezetője. Itt a régi családi házban most nyolcán élünk.

Két éve kezdték az építkezést, s igen lassan haladnak, mert vagy nincs építőanyag, vagy kevés a pénzük. Vasbetongerendát is csak hosszas utánjárás után Pomázon kaptak, s fizethették a drága fuvart. Onnét hoztak öt fordulóval, teherautóval béléstesteket is. A szállítási díj csaknem 8 ezer forint volt.

Ifjú Szabó István huszonhét éves. A felesége most terhes, s már van egy kisfiúk.

— Miért nem követi a többi kisoroszi fiatalt? Miért marad a szülőfalujában? — kérdeztem tőle.

— Mert szeretem ezt a falut. Jól érezzük itt magunkat S van jövője, akárki akármit mond.

Szente Pál

Gyógyszercsomagolók

Később géppel végzik

Z. L.

Kézi rosta és tótkosár

Mr csak felügyelni kell