Pest Megyi Hírlap, 1980. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-26 / 21. szám

6 "VCírlap 1980. JANUAR 26., SZOMBAT PARTVONAL t) ekord mezőny vetélke- dett a megyei felnőtt asztalitenisz-bajnokságon. Ily sok résztvevőre nem számí­tottak, szűknek bizonyult a vecsési terem. Remélhetőleg az újabb versény is sok in­dulót mozgósít, megfelelő kö­rülmények között — írtuk legutóbb. Nos. a nagykőrösi serdülő- és újoncbajnokság az egyesületiek, valamint az iskolások viadala nem hozott csalódást. Legfeljebb egy ta­pasztalatot. A mostani sok résztvevő, a 120 fiatal, azt bizonyította; helyesebb külön- külön megrendezni az igazolt versenyzők, valamint a diákok erőpróbáját. Ezt kívánja a zökkenőmentes, gyors lebo- jiyolitás. Vokan csatoltak sílécet, pat- tantak szánkóra az el­múlt napokban, hetekben — kihasználva a kedvező idő­járást. Egyre jobban hódít a téli sport. E nagy „forgalom­ra” felfigyelve alkalmi síórák­kal segítik a kezdők tanítá­sát. Leckét adnak például va­sárnap Dobogókőn és Nagy- hideghegyen a Pest megyei Vöröskereszt hegyi mentőszol­gálatának tagjai, valamint a Budapesti Természetjáró Szö­vetség aktívái. A megyében most először indítottak külön sí segédedzői tanfolydmot, s a végzett hallgatók bekap­csolódása is segít majd a helyzeten. Legutóbb Törökme­zőn a megyei tömegsportna­pon a verseny után egy leen­dő segédedző avatta be a fia­talokat a lesiklás rejtelmeibe. A sízés nagyon Icedvelt, de balesetveszéllyel járó sport, s épp ezért különösen szüksé­ges az ábécé megismerése, megismertetése. O rszágos példa nyomán az utóbbi időben megyénk­ben is évről évre megválaszt­ják az esztendő legjobb spor­tolóit. Az 1979-esek névsora már december végén napvi­lágot látott, a díjkiosztó feb­ruár 10-én a Dunakeszi Vas­utas sportcsarnokban lesz. A tollaslabda úttörő-olimpia me- .gyei döntőjét kapcsolják össze az eseménnyel. Nem véletle­nül, hiszen most először a felnőttek és ifjúságiak mel­lett az úttörő legjobbak is dí­jat kapnak. Azok aspirálnak elsősorban erre, akik a fiuta­lok ötkarikás viadalán a leg­fényesebb érmet szerezték. R. L. „Ismétlés" A Király Kupába*? A pénteki csoportselejtezők utolsó fordulói után tisztá­zódott a kép, a tenisz Király Kupában. ,Az egyik csoport­ban Csehszlovákia, a másik­ban Magyarország szerezte meg az elsőséget, így a két válogatott vívhatja 1979 után idén is a torna döntőjét. Regőciy, Ssllai: ezüstérem Göteborgban a műkorcso­lyázó és jégtánc Európa-baj- nokságon tegnap este jégtánc­ban volt bajnokavatás. A ma­gyar Regőczy Krisztina—Sallai András páros második lett. Ligeti és füredi Rozm A nagykovácsi Rozmaring SE gyorskorcsolyázói kedden jöttek haza Varsóból a póJya- avató nemzetközi viadalról, s szerdán és csütörtökön már ismét itthon, a városligeti Mű­jégpályán siklottak. Mielőtt a most sorra került sprimtbajnokságrói ' beszélget­tünk 1 Langer Lászlóval, a sportkör ügyvezető elnökével, röviden a varsói élményeket is _ felelevenítette. Moszkva, Berlin, Varsó és Budapest vá­logatottja vetélkedett, s a ma­gyar színeket a két VM Kö- ZÉRT-e.s sportoló mellett a Rozmaring SE öt gyorskorisa. képviselte. Görgényi András, a nem­zetközi mezőnyben is bizonyí­tott, harmadik lett. De nem vallottak >szégyent a fiatalok sem, Böröczki Gábor, Újvári Ottó, Szikora Szilvia és Zibrl- nyi Éva. Sprint a jégen ötszáz és ezer méter mind­két napon, ez a feladat a sprintbajnokságon. Nos, az időjárás alaposan befolyásolta .az időeredményeket. A hava­zás miatt másfél órával ké­sőbb kezdődött el az első napi erőpróba, de az égi áldás még ekkor is hullott, s a jégre rá­fagyva nagyon megnehezítette a versenyzők dolgát. A máso­dik napi folytatás már nem sok változást hozott a sor­rendben. összetettben Görgé­nyi bronzérmet szerzett, őt a 15-szörös magyar bajnok Mar­tos György követte a negye­dik helyen. A 38 esztendős Martos, a nagykovácsiak szakosztályve­zetője négy éve abbahagyta a versenyzést, de most ismét kedvet kapott ehhez. Idén im­már negyedszer állt rajt ho«. IBV-csapat A jegeseknél egymás-t érik az erőpróbák. Jövő héten a Magyar Jégsport Szövetség nemzetközi bajnoksága követ­kezik, s nem hiányoznak a mezőnyből a Rozmaring SE sportolói sem. Az ifiválogatott Böröczki Gábor Zakopanéban a Tátra Kupa viadalon szere­pel. ö az egyik biztos pontja a Szovjetunióban február 20— 26. között sorra kerülő IBV-n részt vevő magyar együttes­nek. Kívüle Újvári Ottó, Zibrinyi Éva, valamint Szikora Szilvia képviseli a nagykovácsi színe­ket. Szikora egyébként az e heti sprintibajnokságon hato­dik lett. ö volt a mezőny egyik legfiatalabb résztvevője, 14 évesen derekasan helytállt Balatoni halasztás A Rozmaring SE január de­rekára Balatonfüredre terve­zett jégfoameválját egy hó­nappal későbbre, február 17- re halasztották. A Pest me­gyei sportkör, akárcsak ta­valy, az idén is megrendezi a városligeti, Műjégpályán kar­neválját. Február 27-én és 28- án délután nemzetközi viadal vezeti be a programot. Erre az erőpróbára a piostani len­gyelországi vendégszereplés alkalmával varsói, valamint moszkvai sportolókat hívtak meg. A mezőnyben osztrák versenyzők, bécsújhelyiek is lesznek. Február 28-án, dél­után 4 órakor vetélkednek a jegesek, s ezt követi a tréfás, vidám műsor. Reifcter László Állásfoglalások, vélemények Az olimpia bojkottja ellen Carter amerikai elnöknek a moszkvai olimpia bojkott­jával való fenyegetése továb­bi elutasításra talál a nem­zetközi sportvilágban és ma­gában az Egyesült Államokon belül is. Bemard Fell, a Lake Piac* d-ben február 13-án kezdődő téli olimpiai játékok szervező bizottságának elnöke Monori ifjúságibirkózórajt — pingpongfolytatás A birkózóknál is megkezdő­dik a versenyévad, a vasár­napi monori országos ifjúsági viadal jelenti a nyitányt. Egy héttel később a felnőttek Szi- getszentmiklóson lépnek sző­nyegre, itt lesz mindkét fo­gásnemben a megyei bajnok- avatás. Asztaliteniszben egymást érik az események. A megyei felnőtt bajnokság legjobbjai szombat-vasárnap Egerben az országos vidéki bajnofcságon mérkőznek. A megyei ifjúsági, valamint középiskolás baj­nokság vasárnap 9 órakor kezdődik Monoron, a József Attila Gimnáziumban. A röplabdázó fiúk és lá­nyok szombat-vasárnap Du- naharasztin vetélkednek a Baktay Kupáért, a tekézők Pest megyei páros bajnokságát vasárnap Nagykőrösön rende­zik. Kézilabda NB II Kérdőjeles csoportbeosztás Elkészült a kéziilaibda NB II idei csoportbeosztása. A férfi Keleti csoportban még nem végleges a mezőny, kér­déses ugyanis, hogy a Ceglé­di Úttröszt KÖZGÉP, vagy a Miskolci Vörös Meteor ját­szik-e itt? A kérdőjelre a vá­laszt az NB I B-ből kiesett két együttes március 29-i egymás elleni osztályozója ad­ja meg, s a győztes visszake­rül a „bések” közé. A férfi NB I B tavalyi má­sodik helyezettjét a „vissza­Focikészülődés Kar talon Kartaion elégedettek az őszi szerepléssel, a dobogóra várták a csapatot, s ez sike­rült is. Mint ismeretes, a gár­da az első félévet a harmadik helyen zárta a megyei labda­rúgó-bajnokságban. Az idei felkészülést január 6-án kezd­ték el. A 14 felnőtt játékos mellett négy kiöregedett ifista gyakorol az első csapat kere­tében. Az első két hétben másnaponként gyakoroltak, teremben, illetve szabadban váltakoztak az edzések. Már sorra került az első előkészü­leti, mérkőzés. A Bp. Sparta- cust fogadták Kartalon, s a nyitány 1-1-es eredményt ho­zott. Surikó István technikai ve­zető elmondta: — Most már csak szabadban gyakorolnak a játékosok, labdás, valamint futóedzések szerepeinek a programban. Az edzőtársak sorában szerepel többek kö­zött a Hatvani Kinizsi (vissza­vágás alapon), a Dunakeszi Vasutas, a Vasas Izzó, a Volán SC. Mint a névsor is mutatja, rangos ellenfelekkel játszik a Pest megyei gárda. A felnőttek Székely József, az ifjúságiak pádig Seres Gyu­la, az Újpest egykori váloga­tottjának irányításával gya­korolnak. A kartali labdarúgók futó­versenyét február 17-én ren­dezik a helyi pályán. A szor­gos felkészülés a tavaszi terv valóra, váltását szolgálja, a cél most is az első három kö­zé jutás. minősített” Székesfehérvári MÁV Előrét a Nyugati cso­portba sorolták. Ennek mező­nyéből hiányzik az elmúlt évi ötödik helyezett MTK-VM. Helyén a Ganz-M-ÁVAG csa­pata indul, amely átvette a megszűnt kék-fehérek szak­osztályát. íme a csoportbeosztás, zá­rójelben az együttesek tavalyi bajnoki helyezése, illetve osz­tálya. A Pest megyei férfiak a Keleti, a nők a Középcsoport­ban érdeíkeltek. Férfiak. Keleti csoport: Ceglédi Úttröszt KÖZGÉP (NB I B, 12.), vagy Miskolci VM (NB I B, 13.), Egri Fi­nommechanika (2.), IM Vasas Iklad (3.), Nyírbátori Báthory (4.), Tiszavasvári Lombik (5.), KÉV Metró (6.), Debreceni MVSC (7.), Hajdúszoboszlói Gázláng (8.), III. kér. TTVE (Középcsoport 5.), Debreceni Medicor, Mátészalkai MTK, Olefin SC (megyei félj utók). Nők. Középcsoport: Dunavi- déki Vendéglátó (2.), János­halmi Spartacus (3.), Hódme­zővásárhelyi Porcelán (4.), Szegedi Textil (5.), Csepel Autó (6.), Soltvadkerti SK (7.), Szegedi Konzerv (8.), VM KÖZÉRT (Keleti csoport 7.), yáci PENOMAH, Csongrádi Építők, Szeghalom, Lehel SC (megyei feljutók). Minit látható négy, s ha a ceglédi visszajut, három együt­tes képviseli megyénket eb­ben az osztályban. kijelentette, hogy a sportvilág a bojkott ellen foglal állást. Jack Shea, az 1932-es olim­pia kétszeres gyorskorcsolyá­zó bajnoka, Lake Piacid je­lenlegi polgármestere aláhúz­ta: „Sajnálatos, hogy Carter elnök ennyire a politikát ál-, lítja előtérbe. Különösen saj­nálatos ez számunkra, a té li játékok vendéglátóinak szá­mára. Exeter márki (Nagy-Britan- nia), a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, a Nemzetkö­zi Atlétikai Szövetség volt el­nöke kiemelte, hogy nincs szó a nyári olimpiai játékok színhelyének megváltoztatá­sáról. Ezzel a kijelentésével Exeter márki szembeszállt Margaret Thatcher brit mi­niszterelnökkel, aki Carter bojkottra felszólító követelése mellett foglalt állást. Raoul Mollet, a Belga Olimpiai Bizottság elnöke úgy nyilatkozott, hogy a belga sportolók a kormány támoga­tása nélkül is részt vehetnek a moszkvai játékékor! A ja­maicai kormány nem támo­gatja az Egyesült Államok bojkottra felhívó követelését —, jelentette ki Kingstonban Hugh Small sportminiszter. A jamaicai sportolók az erede­ti tervek szerint utaznak Moszkvába. A svéd sportszövetség véle­ménye megegyezik a NOB-nak azzal a nézetével, ami állást foglal a moszkvai játékokon való részvétel mellett — han­goztatja a svéd sportvezetés. Az ökölvívóknál Újabb forduló Ma két mérkőzéssel folytat­ják a múlt héten megkezdő­dött ökölvívó CSB-t. Ezúttal a Dózsa válogatott kap szabad napot, bemutatkozik viszont i Vasas együttes. Angyalföld és nyíregyháza lesz a soronkövet- kező két összecsapás színhe­lye, egyaránt 16 órai kezdet­tel. A szembenálló felek: Vasas —Néphadsereg válogatott Vasutas—Bányász. Sakkcsapat EB A svédországi Skara váro­sában a férfi sakkcsapat euró- pabajnokságon a 6. forduló­ban Magyarország 2.5:2.5 (3) arányban áll Jugoszlávia ellen. A 6. forduló után az EB így áll: Szovjetunió 28.5 p (4), Ju­goszlávia 23.5 (4), Anglia 22 (7), Izrael 21.5 (5), Magyar- ország 21.5 (4), Csehszlová­kia 21 (2), Bulgária 20 (2), Svédország 17 (6). APRÓHIRDETÉSEK ÁLLÁS Az Alföldi Tej Ter­melőszövetkezeti Kö­zös Vállalat felvételre keres hütőgépkezelőt és kazánfűtőt. Jelent­kezés: Kőröstetétlen. Abonyi út 2, szám. A Kemencei Vegyes­ipari Szövetkezet fel- vegeire keres építész- technikust, váci te­lephelyre. Telefon: 11—949. Az Aranykalász Me­zőgazdasági Termelő- szövetkezet felvesz faipari gépmunkáso­kat. Jelentkezés: Fa­ipari Üzem Pilis, Luther tér 1. Könnyűipari nagy- vállalat felvételre ke­res képesített tűzvé­delmi főfelügyelőt. Jelentkezés írásban .Textiles 525” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. A Váci Mezőgazdasági Szakközépiskola 1980- ban technikusminősí­tő vizsgát szervez TÖRZSKÖNYVEZŐ (állattenyésztő) és NÖVÉNYTERMESZ­TŐ szakon. Jelentke­zési határidő: 1980. február 12. A techni­kusminősítő vizsgákra azok a szakemberek jelentkezhetnek, akik mezőgazdasági szak­középiskolai érettségi bizbnyítvánnyal és kétéves szakmai gya­korlattal rendelkez­nek. Bővebb felvilá­gosítást és jelentke­zési lapot az iskola igazgatóságán ad. Cí­münk : Mezőgazdasági Szakközépiskola Vác, Telep utca 2—4. ADÁS­VÉTEL Kétszobás ú) családi ház alápincézve el­adó. Gödöllö. Antal- hegyi út 88. Jó áUapotban levő tanya eladó. 3 szoba, konyhás, cserépkály­hás, padlós, két csa­ládnak is alkalmas. Kis szőlő. 1600 négy­szögöl föld, télen ’is jó a közlekedés, 4-es főút mellett. Monor, Pf. 80. ________________ Ta nya eladó 4-es mű- út, 44-es km mellett, gyümölcsöskert, szőlő, víz, villany van. Cím: Pilis, Békás! szőlő 2. 2721. _________ Sz övetkezeti lakás két szoba komfortos eladó. Gödöllő. János u. 21. II. 9. Irányár: 5 ezer forint négyzet- métere (62 négyzet- méter) .______________ Kétszobás lakás ga­rázzsal, beköltözhető­en eladó. Vác, Csikós József utca 14.________ CB írsz. 750-es Zas- tawa eladó. Vác, Rad­nóti út 3. Dékány Péter. ____________ Sz őd)igeten, vasútál­lomás közelében, 800 n.-öl bekerített telek eladó. Viz, villany beköthető. 250 Ft n.- ölenként. „74 521” jel­igére leveleket hirde­tőbe Vác, Jókat u. 9. Megvételre keresek postatiszta, tengeren­túli, nyugateurópai bélyeggyűjteményt. Ajánlatokat „Kék Mauritius 184 269” jel­igére a Felszabadulás téri hirdetőbe.________ El adó 1400-as Mag­deburg típusú esz­tergagép és originál Bósch kézicsiszoió (kőfaragó). Geiger, Vecsés, Dózsa Gy. u. 34. Tel.: 201. 490 négyszögöl telek Sződ-Csörögben el­adó. Bp., Szabolcska u. 1. 1114. 654—761. Két diplomás fiatal­ember albérletet ke­res Gödöllőn. Ajánla­tokat „Diszkréció 187 443” jeligére a Fel- szabadulás téri hirde­tőbe kérjük. _________ UH-s, megkímélt Tra­bant eladó. Vác, Kandó Kálmán u. 21, Eladó 4 szoba össz­komfortos családi ház. Gödöllő, Zrínyi utca 20. Érdeklődni lehet naponta 15 órától, szombat-vasárnap egész nap. Gödöllői lakáscserét + kp. be­számítok. Több helyiségből álló lakóház, 200 négy­szögöles telken, beköl­tözhetően eladó. Mo­nor, Táncsics u, 24, Ipari áram van. Eladó Zsámbokon másfél szobás családi ház, 500 négyszögöl telekkel. Török Jó­zsef né, Arany János u. 37. VEGYES Mindennemű építő­anyag, csempe mett­lachi, kerámia burko­lóanyagok, fürdőszo­ba berendezése és nyílászáró szerkeze­tek nagy választékban kaphatók. Rákoscsa- ba. Pécell út 75. _______ Na poscsibe: kender­magos, vörös, fehér, január végétől elő­nevelt csibe. Pekingi napos- és előnevelt kacsa áprilistól kap­ható, megrendelhető. Gellal, Sződliget, Rá­kóczi u. 14. Telefon: Sződliget 26. Nagy té­telben árengedmény, szállítás.______________ Vi dékieknek! Nyelv­tanítás 80 forinttól, havonta levelezéssel angolul, németül, franciául, oroszul, olaszul, spanyolul, te- lefonetlkusan (835— 761). Doktor Farkas, külföldi diplomás szaktanár. "1149 Buda­pest. Tábornok hu­szonegy. HIRDESSEN A PEST MEGYEI HÍRLAPBAN I Kiváló minőségű homok kapható homokbányánkból, géppel felrakva, Kossuth Mg. Szakszövetkezet Vasad. Nyitvatartás hétköznap 7—16 óráig, szombaton 7—12 óráig. Vaésíél*« éktbizmWt’ ^ .. Mka»emberid kqótékonyaW erJck % lra iajtahnul dm. . ba nőtlen, öreg nap]. frrtaUn) megnöveljük.-r, /íttli Ui-rtnc:

Next

/
Oldalképek
Tartalom