Pest Megyi Hírlap, 1979. december (23. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-20 / 297. szám
%MAoo 1979. DECEMBER 20., CSÜTÖRTÖK Pest megyei kiadványok A Dunakanyar ttj szánra Vert}* József tervezte a Dunakanyar — a Dunakanyar Intéző Bizottság tájékoztatója — idei harmadik, egyben utolsó számának szép borítóját. Az ötíves folyóiratban 30 beszámoló, riport, tanulmány és interjú foglalkozik a mind nagyobb hangsúlyt és szerepet kapott tájegység múltjával, jelenével és jövőjével. A DIB legutóbbi elnöki ülésének részletes ismertetése után dr. Rózsa Miklós elemzi a tájegységi intézőbizottságok helyét és szerepét az igazgatásban. Hrenkó Pál felidézi a szentendrei temetőben nyugvó Pctzelt József 1848-as honvéd alezredes emlékét. Bállá Tibor térképekkel illusztrált tanulmányt közölt a Dunakanyar termálvízkincseiről. Jfj. Bartha Lajos bemutatja a szentendrei napórát, melynek mai elhelyezése — a szerző szerint — teljesen elhibázott. Pastinszky Krisztina nyelvjárásaink érdekes döm- södi sajátosságait elemzi. Mészáros Gyula Szob szerelmesénél, Micsei Ferenc Lászlónál tett látogatását írja le meg- kapóan. A Mentsük meg ipari műemlékeinket! — sorozatban Boros András, a nagybörzsönyi vízimalom helyreállításáról számol be. Horváth Lajos, a Dunakanyar szegénynépének sorsát idézi fel az 1684— 86-os évekből. Soltész Béla négypontos javaslatot tesz a börzsönyi erdei kisvasutak hasznosítására. Felidézi a lap K. Pikéthy Tibor európai hírű váci karnagy-zeneszerző életútját, beszámol egy érdekes tv-film forgatásáról, Zelovich Kornél dömösi emléktáblájának a felavatásáról, s a Viseg- rádon rendezett vártörténeti kiállításról. Papp Rezső Értékteremtő következetesség MURÁLIS MUNKÁK GÖDÖLLŐN, RÁCKEVÉN I Fóth Ernő Munkácsy-díjas alkotó tárlata január 6-ig tekinthető meg hétfő kivételével naponta 10 és 18 óra között a Műcsarnokban. Ez <1 SOk gyönyörködésre és elmélyülésre ösztönző kép igazi karácsonyi ajándék mindannyiunknak. így kellene élnünk: sóhajtunk minden műve előtt. Ezzel a szigorú következetességgel, ezzel a megfontoltsággal, szerénységgel, munkaintenzitással, mely végérvényesen értékteremtő. Csönd a tartaléka. Csönd a forrása. A termő, teremtő magány. Mi a' varázsa Fóth Ernő művészetének? Nagy, szürke föld a világa, melyet elvezet a komoly feketékhez, súlyos barnákhoz, erős piros töredékekhez. Időnként elvezet, mert az ő tábora a szürke, az ő csapata, tartománya a szürke. Olyannyira az, hogy a szürke már nem is szürke. Nem az egér, nem a november árnyalata. hanem a legszebb, legtartalmasabb ünnepé. Fóth Ernő szürkéje különös módon a sárgák, lilák, violák tüzével ragyog. A szürke többé néma színek Hamupipőkéje, hanem Anteusa, mely megújulás. Nézem, nézzük a képeit, felfedezzük a hiba morzsáját is kiküszöbölő műgondját, mely szigorú, következetes és teljes. Fóth Ernő minden alkotása életművet épít. Kezd és folytat, s átadja szemléletünknek továbbteremtésre. A Tékozló fiú bibliai történet, melyben Rembrandt az apák bocsánatát, Meunier az apák lelkiismeretfurdalását mondta el képben, szoborban. És Fóth Ernő? A megbocsátó kéz nyoma látható a felületen. Nem a kéz, nem a fiú, nem az apa, csak a megbocsátó kéz nyoma, nyomata. S ez a nyom, az ember, a mi korunk, minden ziláltságával, lendületével, méltóságával. Fóth Kenyere is ilyen idézet. Petőfi a fekete, barna, fehér kenyér otthontól függő belső színeit elemzi, Szabó Lőrinc az örök csodát látja, láttatja benne, Rimbaud, A nagycenki gobelin kartonrészlete. Személyiségformáló játék AMATŐRÖK DUNAKESZIN ÉS NAGYKŐRÖSÖN Lelki szorongásoktól gyötört emberpár halad át a bozótos erdei úton, néha megtorpannak, összerezzennek. Hapot, a fiút itt is régi vágya nyugtalanítja, Hep- pel együtt, aki szeretne segíteni neki. Azon törik a fejüket, mit cselekedhetnének, hogy a felszínre bukkanjanak a szürke névtelenségből, s hagyjanak valami maradandót, amiről megemlegetik, kik voltak ők. Hiába törik azonban a fejüket, semmi olyan nem jut az eszükbe, amit mások meg ne tettek volna, s cselekedetük ne lenne plágium. A hold ezüstfonalán leereszkedik eléjük egy varázsló, pontosabban gyakornok, akinek már csak nyolcvanezer évet kell várnia a kinevezésére. Ismeri Hap gyötrő vágyait, s éjszaka megadja neki a lehetőséget, hogy egyetlen fontos kívánságát kimondhassa. Ha nem jut eszébe a kívánság, hajnalban kővé válik. Már a pirkadat párája leng a folyó felett, de Hep és Hap még mindig nem talált olyan kívánságot, amellyel a maguk és mások hasznára lehetnének. Bánják, hogy ráálltak az alkura. Arra gondolnak, hogy jó lenne ezután is úgy élni, mint eddig, munka után horgászni a folyóparton. De búcsúzni kell, hiszen Hap- nak már nincs több ideje. A varázsló azonban nem váltja be a fenyegetését. A mim színház Dorde Lebovic antiab- szurdnak nevezett, Az ezeregyedik éjszaka című, köny- nyed humorral fűszerezett egyfelvonásos meséjét a dunakeszi Radnóti Miklós Irodalmi Színpad tagjai adták elő a közelmúltban a József Attila művelődési központ alagsorában kialakított otthonukban, a város újonnan felavatott mini színháziban. Két vendégegyüttes is bemutatta a városi tanács és a Pest megyei művelődési központ munkásélettel kapcsolatos pályázatára készült kamaraműsorát. Vray György tanárral, a dunakeszié'- rendezőjével és Tóth Tibor íróval, a nagykőrösi Arany János gimnázium tanárával irodalmi tevékenységükről beszélgettünk. Tóth Tibor egyébként a bemutatott műsorok java részének szerzője is. — A mini színházban a terem két oldalán és a játéktérrel szemben helyezkedik el a közönség mintegy nyolcvan ülőhelyen — mondja Uray György. — Négyzet alakú, szőnyeggel borított térségben, közvetlenül a publikum köze- lében játszanak az előadók. A ] lefüggönyözött két öltözőfülkéből lépnek színre a szereplők. A helyiség mini, a hangulat igazán színházi. A pincehelyiségben egyébként a színház tagjai csaknem másfél ezer óra társadalmi munkát vállaltak, sajátkezűleg teremtettek új otthont maguknak. Már csak azt kell megoldanunk, hogy a szünetben ne a szabad ég alatt, a feljárati lépcsősoron álldogáljon a vendégsereg. Hamarosan tetőt építenek, tökéletesítik az amatőr színpadi művészet dunakeszi hajlékát. — Egyelőre havonta egyszer mutatjuk be műsorainkat, de vendégegyütteseket is meghívunk. Valamennyi Pest megyei amatőr színjátszó csoportnak fórumot akarunk biztosítani, módszertani bemutatókat, foglalkozásokat rendezünk. Munkásközönség előtt — Milyen tartalmi összefüggések alapján nevezhető mostani műsoruk munkástémájú- nak? — A darab nam direkt módon íródott, ám úgy gondolom: a munkásoknak mond a legtöbbet. Abból indulunk ki, hogy Dunakeszi munkásváros. Ebből következik, hogy többségében ‘munkások ülnek a nézőtéren. Ez határozza meg a darabok kiválasztását is. Az amatőrszínjátszás ezenkívül személyiségformáló lehetőség. Én például az amatőr színjátszás még sok feltáratlan lehetőségét akarom kutatni, s meggyőződésem, hogy annak színházpótló szerepe is van. Hiszen a kis településeken a hivatásos művészek nem mindig vállalnak fellépést. Mint eddig, ezután is járjuk a megyét, bemutatkozunk mindenütt, ahol szívesen fogadnak bennünket. Élmény a készülés A nagykőrösiek a középiskolai irodalmi színpadnál minden évben pótolják az érettségi után megfogyatkozó létszámot. Az elmúlt két évtizedben rendszeresen fellépnek az üzemi rendezvényeken, társadalmi ünnepségeken és műsoros esteken. Előadtak oratóriumot, dokumentumjátékot és pódiumműsort, a város óvodáiban az Erdei űrhajó című produkcióval arattak sikert a kicsinyek előtt. A Dunakeszin bemutatott dokumentumjátékuk egy időszerű és közismert társadalmi jelenségről szólt. A munkáscsalád mindent megad felserdülő gyermekének. Sőt annál is többet. Cserébe nem kérnek semmit, ám a nevelésük a gyerek rovására mond csődöt. — Mindig az igényekhez igazodunk — mondja Tóth Tibor. — Legszívesebben munkásközönség előtt lépünk fel. Nem elsősorban a színészi, hanem az emberi képességeket fejlesztjük. A színjátszás is közéletiségre nevel, közösségi emberré formál. A fellépéseken kívül sokat járunk együtt színházba. Meggyőződésem, hogy a színjátszóknak mindig nagy élmény, ízlésük, hozzáértésük fejlődik, ha fellépésekre készülnek. Kovács T. István József Attila a kenyér szagát, illatat szippantó éhes gyerekek meghökkenését. Fla- mand csendéleteken, Leonardo és Velasquez, Cézanne képein Derkovits, Pátzay műveiben is főszereplő a kenyér. Eszmehordozó vagy formai alakzat. Fóth a kenyér apothcózi- sát ragadja meg, a nyári fénytől eszmélésünkig kíséri. Art mutatja fel benne, ahogy a nép nevezi, nevezte, és nevezni fogja: Élet. Talán e művészet becsületes indítéka, tisztessége és tisztasága az, ami azonnal megváltoztatja a nézőt. Tiszteli a szabadságot, mégis megváltoztat. Fóth Ernő képei v..án mások vagyunk. Jobban megértjük fiaink lázadását, jobban átérezzük felelősségünket, jobban rádöbbenünk a kenyér nagyságára, s közben — micsoda ráadás és tapintat — gyönyörködünk is. Abban mértéke nemzedékének, hogy elvonatkoztatásai eszmehordozók, eszmékbe kapaszkodnak és a stiláris absztrakció olyan mértékű, mellyel a mai művelt átlagember-milliók! — tudnak gazdálkodni. Az ’ is Fóth Ernő tisztessége, hogy saját képi asszociációit csak addig engedélyezi, ameddig azt | o mai közvélemény asszociációs rendszere felfoghatja. Ö az egyik változat a magaslat megközelítésében, s arra példa is, mérték is, hogy a képi fogalmazás, leíró és jelképes elemeit nem egyszerűen csak ötvözni, hanem tökéletes arányokban szükséges megtalálni. Kulturált, és mély, mindig kiemel valamit. A ráckevei és gödöllői mu- rális munkája derűre hangolja, derűre és gondolkodásra az érkezőt. Aki a Fekete Holló étterembe és a gödöllői egyetem aulájába lép, annak kellemes- közérzetet teremt a helyhez illő színekkel és formákkal. Az absztrakció üres fecsegést is rejthet, s tartalmat is akkor, ha valakinek tényleges mondanivalója és fegyelme, felelősségérzete van. Ilyen művész Fóth Ernő. Losonci Miklós Magyar festmények Londonban A modem magyar képző művészet eddigi legnagyobb tárlatát remid ezik meg a közeljövőben Franciaországban, Angliában- és más nyugateurópai országokban. A Kulturális Mimsiztérium és a Kulturális Kapcsolatok Intézete a pécsi Janus Pannonius Múzeumot bízta meg a kiállítássorozat megszervezésével. Pécsett ugyanis a XX. századi magyar képzőművészet sok jeles alkotását őrzik. A kollekciót a Magyar Nemzeti Galéria és magángyűjtők egészítik ki. A művészettörténészek 185 festményt, grafikát, szobrot, és további harminc dokumentumot (könyvet, folyóiratot, fényképet) választottak ki a bemutatás céljára. Az anyag jól reprezentálja a század első évtizedeinek képzőművészetét, s a tárlatot többek között Be- rényi Róbert, Czóbel Béla. Gulácsy Lajos, Kassák Lajos, Moholy-Nagy László, Pór Bertalan, Uitz Béla nevei fémjelzik. A kiállítást először a franciaországi Saint-Étienne városban mutatják be a magyar napok alkalmából, és január 4-től egy hónapig tart nyitva. Ezt követően Londonba szállítják az anyagot, ahol két hónapig láthatja a közönség a magyar avantgárd alkotásait. Egyidejűleg tárgyalásokat folytatnak a kiállítás megrendezéséről más országokban is. HETI FILMJEGYZET Sebességláz Niki Lauda és Sydne Some a Sebességláz című filmben A motorizáció korát éljük, az autó központi helyet foglal el az életünkben (és a költségvetésünkben ...). A szerény magánautós azonban csak használod eszköznek tartja a gépkocsit (kivéve azokat, akiknek státusszimbólum, vasárnap a naftáimból előveendő dísztárgy). A magát az M 7- esen vagy a Körúton a Trabanttal vagy a Ladával autó- versenyzőnek képzelő „dönge- tőst" a közlekedésrendészet előbb-utóbb lebeszéli arról, hogy versenypályának nézze a közutat. Ennek ellenére — vagy: éppen ezért — a motort, autót és embert a végsőkig próbára tevő nagy autóversenyek mindenkit izgatna!:. (Még azt is, aki nem vallja be.) A helyzet nemcsak nálunk ilyen. A mi újsütetű mo-torizá- ciós civilizációnknál sokkal régebbi autós nációk is bolondulnak a versenyekért — sőt, ott még nagyobb az ázsiója ezeknek a (ne tegyünk úgy, mintha nem tudnánk: életveszélyes) versenyeknek, mint nálunk, mert nagyobb fokú a motorizáció is (de természetesen nem csak ezért). Látatlanban is sikerfilmet ígért az az ötlet, hogy meg kell mutatni az autóversenyzés, az autóversenyek, az autóversenyzők világát, a veszélyekkel, a hajszával, a mögötte meghúzódó hatalmas szervezettel, a nagy üzlettel, a karambolokkal, a halálos balesetekkel együtt. Az olasz rendezők, Mario Mórra és Oscar Orefici, nem sajnálták a fáradságot, s végigkísérték a világ valamennyi nagy autós versenyét kameráikkal (néha, mint a felvételek tanúsítják, egész falka operatőr dolgozott egyszerre, hogy a legkülönbözőbb nézőszögiből örökítsék meg a versenyek legizgalmasabb vagy legdrámaibb, esetleg legtragikusabb mozzanatait). De végigböngészték a híradó- és dokumentumfilmek archívumait is, és nemcsak a közelmúlt anyagából válogattak, hanem valóban archív, ötven- hatvanéves felvételeket is felhasználtak. Ezek nemcsak arra voltak jók, hogy az autóversenyek „történetiségét” igazolják, hanem arra is, hogy megtudjuk: a súlyos balesetek — halálosak és csodával határos módon szerencsésen végződök — már akkor is napirenden voltak, sőt, gyakrabban fordultak elő, mint manapság. A bámulatba ejtően kiváló felvételeken, a meglesett pillanatokon, az izgalmon, a tragikus baleseteken túl (ez utóbbiakból is jó néhány látható a filmen) a Sebességláz végső és tulajdonképpen egyetlen igazán izgalmas kérdése az, hogy miért csinálják? Miért csinálják a versenyzők, miért vállalják tudatosan az életveszélyt, a fantasztikus idegi és fizikai megterhelést? Miért csinálják a cégek? Miért csinálják a rendezők? Miért árad százsasrszám a néző a versenyekre? A roppant szexis alkalmi riporter, a kitűnő filmszínésznő, Sydne Rome, erről faggatja a leghíresebb versenyzőket, a legnagyobb versenyistállók tulajdonosait, a nagy versenypályákon működő rendezőket, szervezőket, a versenykocsik tervezőit, szerelőit, egy-két híres színészt, a nézőket, a versenyzők hozzátartozóit, feleségeket, barátnőket. A válasz furcsa módon valami szép idealista szólamban foglalható össze: a dolog fő mozgatója a versengés vágya, a dicsőségre, a győzelemre való törekvés, vagy, még szebben fogalmazva, az a különös láz, szinte betegség, amelyet a sebesség érzete alakít ki az emberekben. Ám az egész — kissé túlnyújtott, kissé önismétlő, néha a legizgalmasabb jelenetek dacára is untató-fárasztó — film inkább arról beszél, hogy az igazi mozgató erő a pénz. Versenyzők, versenyistállók, autógyárak, versenypályák, s még egy sor más személy és tényező nagy pénzeket dobnak be. illetve szednek be az autóversenyekből. Dollármilliókról van szó. Van, akitől irigyeljük ezeket a nagy pénzeket. De azoktól, akik minden versenyen, sőt, edzésen az életükkel — és egymás életéve! is — játszanak, a versenyzőktől, ez után a film után aligha irigvli majd bárki is a nehéz tízvagy százezreket. (Aki meg irigyli, az csinálja utánuk, ha tudja és meri. De persze ne az M 7-esen ...) Koldus és királyfi Lehet, hogy a Richard Fleischer rendező készítette angol film nézői egyes képsorok láttán dörzsölni kezdik a szemüket, mert ügy vélik: Budapest egynémely ismert pontját látják. Jól fogják vélni: a híres Mark Twain-regény legújabb filmváltozatának egyes jeleneteit valóban nálunk forgatták (amint arról annak idején a magyar lapok is beszámoltak). A film azonban nem emiatt érdekes elsősorban, hanem azért, mert a közismert gyermekkönyv sikerült, színvonalas filmrevitelével van dolgunk. Már a szereplők listája is erre enged következtetni: Ernest Borgnine, Oliver Reed, Rex Harrison, a szépséges Raquel Welch bármely mái filmet is „feldobnának”. No é: Tom és Edward szerepében ' fiatalemberré komolyodot gyereksztár, Mark Lester. A rendező láthatólag arn törekedett, hogy egyszeri szóljon a filmje a gyerekekhez és a felnőttekhez. Ez néh: sikerült, néha nem. Igyekezet megőrizni Mark Twain humorát is. Ez többnyire sikerült Úgyhogy a karácsony előtt mozilátogatás alkalmával pa pák és gyermekeik egyarán jól elszórakozhatnak majd t londoni kis koldusgyerek és i királykodáshoz nem sok ked vet érző királyfi históriáján. Az éjszaka Michelangelo Antonioni tizenhat éve forgatott, ma már filmtörténeti jelentőségű alkotását a stúdiómozik hálózatában újították fel. A film értékeit az elmúlt bő másfél évtized sem csökkentette, ami filmek esetében igen-igen nagy szó. Ez elsősorban pe-rsz« a filmmel újra találkozó nézők véleménye lesz. A filrr új nézői viszont a klasszikussá emelkedett művet élhetii át. Takács István
