Pest Megyi Hírlap, 1979. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-13 / 10. szám

mr.r.rFt 1979. JANUÄR 13., SZOMBAT Megkezdték az alapozást Szentendrén az tJt-, Vasútépítő Vállalat dolgozói meg­kezdték az új posta és telefonközpont alapozását. Egykor: „szépítő bizottság" A jövő: új faluközpont Minden év végén számvetést készítenek a pomázi tanácson. Boross István tanácselnök ar­ról tájékoztatott: mit oldottak meg az V. ötéves terv eddig eltelt időszakában. — Terveinket eddig időará­nyosan sikerült végrehajta­nunk — mondta. — A község­ben 46 kilométer vízvezeték épült. Ezerhatszáz lakásba be­vezették az ivóvizet. Az utcák mentén már 81 közkútból fo­lyik az egészséges víz. Tizen­hatmillió forintért elkészült a csatornahálózat első szakasza is. Ma már szürkületkor sem sötétek a pomázi utcák, mert felújítottuk a villanyhálózatot. Az elmúlt három esztendőben 620 lakás, a peremkerületben fiókkönyvtár épült, és már formálódik az új iskola és a művelődési ház is. Javult a lakosság egészségügyi ellátá­sa. Pomázon is központi orvo­si ügyelet, működik gyermek' és fogszakorvosi rendelésen látják el a betegeket. — Számíthat-e a tanács a községbeliek összefogására? — A társadalmi összefogás­nak szépek a hagyományai Pomázon. A mozgósításban a tanácstagokra támaszkodunk. A helybeliek segítségével ti­zenhárom kilométernyi járda épült. Csupán tavaly 4 kilomé­ternyi szilárd burkolatú út és 5 kilométernyi betonjárda ké­szült el társadalmi munká­ban. A község szépítéséből és a gyermekintézmények pat- ronálásából is kiveszik a ré­szüket a pomáziak. Az V. öt­éves tervben ezekre a célokra több mint 6 és fél millió fo­rint értékű társadalmi munkát ajánlottak fel. Pomázon jelen­leg az egy lakosra jutó társa­dalmi munka értéke 630 fo­rint. A Pomázon járók egyre ren­dezettebb utcákat, házakat látnak, lassanként kirajzoló­dik a többszintes épületekből álló új falu. Kevéske fantáziá­val is elképzelhetjük a már nem is olyan távoli jövőt, a modern községközpontot. A rendezési munkákban sokat segít a nagyközségi tanács mellett működő gazdaságpoli- tikai‘*btzottság. Ezért nyugodtan kérdezhet­nek: hol van már az idő, ami­kor még Galgóczy Károly 1870-ben írt monográfiájában görbe, szűk utcájú, sűrűn la­kott településnek titulálta Po- mázt, amikor az úgynevezett szépítő bizottság apránként törekedett a szabályosság lé­tesítésére. Melegben, nedvességben, olajgőzben Helytáll a fazekasbrigád Budakalász egyik mellékut­cájában szerényen húzódik meg az Óbuda Termelőszö­vetkezet cserépüzeme. Az itt dolgozó hat nő és négy férfi kezemunkája az udvaron vár arra, hogy elszállítsák az or­szág különböző tájaira. Évente 2 és fél millió vi­rágcserepet készít az üzem Gölöncsér fazekas­brigádja. Szemmel láthatóan nagy munkában van a kollektíva. Trapatyka Pál brigádvezető és Urbanics János gödrökbe rak­ják a solymári téglagyártól kapott nyers téglatörmeléket, vízzel áztatják, döngölik, tö­mörítik, két-három napig ér­lelik az anyagot. Innen kerül a massza egy robusztus dará­lóba. Trefeli Ferencné és Bá­rány Károlyné érthetően csak teljesen sima agyagot fogad el, mivel hogy kényes az NDK gyártmányú Lieb cserépgyártó masina. Bárányné szorgalma­san adagolja a cserépnekvalót a folyton éhes gépnek, Tre- felinének pedig szinte pillana­tonként pottyan a keze ügyé­be egy-egy sötétszürke, nyers virágcserép. Erdei Lajosné és Molnár Lajosné emelőkocsira rakja a terméket. A kemen­cék, a padkák tetejére helye­zik azokat, ahol majd három napig szikkadnak. Dekovics László fűti a kemencéket, s mondja is: pirosodjék, égjen át alaposan a cserép. Az ol­dalsó nyílást égetéskor beta­pasztják, majd másnap kibont­ják. A férfiak ilyenkor be­másznak a már kihűlt 5—6 ezer virágcserépért. A hétfő, a szerda és a péntek az égetőnap Bu- dakalászon. Gondok persze, mindenütt akadnak. A műhelyben két cserépgyártó gép áll, ám nem működik. Az egyik rossz, a másik nemrég érkezett Olasz­országból. Az utóbbin, a Vin- centinin, 16—28 centiméter át­mérőjű cserepeket gyártanak Színes iskolai élet Dunabogdányban Tanulnak, olvasnak, sportolnak Ahogy mondják: a táska vi­szi a gyereket. Még a népsze­rű beaténekes is dalolja: ne­héz az iskolatáska. És, hogy ez mennyire találó, azt megfi­gyelhetjük bármelyik iskola­kapuban. A kisebbek a hátu­kon cipelik a dagadtra tömött batyut, a felsősöknek egyszer a jobbjukat, máskor a balju­kat húzza a „tudomány”. Egyik- nél-másiknál sportszatyor, vagy külön tasakban színes borítójú mesekönyv, regény te­tézi a súlyt. Sláger a Párbajtőrös Dunabogdányban az iskola közelében is hasonló a kép, ahol a dombhajlatban megte­lepedett a napokban esett hó. Fagyott és üdefehér minden a téli délutánon. Az emeletes iskola ablakaiból fény szűrő­dik ki. A folyosón öt méter­nél is hosszabb, élénk színű textiliák fogadják a belépő­ket. A Fábián Mária rajzta­nárnő vezette szakköri tagok készítették. Kihallatszik a tan­termekből a gyermekzsivaly. — Vetítenek, a napközisek­nek Lengyelországról és a csa­padék keletkezéséről — ma­gyarázza az ötödikes Baltrin- ger Mihály. — Jöhetnek persze, mások is a napköziseken kívül — toldja meg Fodor Ágnes. Zsadon Attila a film kezde­téig a társai közelében olvas: a dunabogdányi ötödikesek között most Vlagyiszlav Kra­pivin: Párbajtőrös című regé­nye a sláger. — Nekem negyven saját könyvem van, karácsonyra is kaptam ötöt — szólal meg új­fent Fodor Ági. — Legjobban Fekete István regényeit és az Andersen-meséket szeretem. Az iskolai könyvtárból is, amelynek háromezer kötete van, és Horányi Gyuri bácsi­tól. a községi könyvtárostól is kölcsönzünk. A csengőszó vet véget a be­szélgetésnek. Aki újdonsült is­merőseim közül nem a vetí­tésre megy, az órára indul, egy másik tanulócsoportnak befejeződött az oktatás. Duna­bogdányban még nem egy mű­szakos a tanítás. Hamarosan egy műszakban Este hat óra van, s mégis az írógép mellett találom Mé­száros Lajos iskolaigazgatót. Levelet fogalmaz. — Testnevelés- és ének­szakos tanári állásra lehet pá­lyázni Dunabogdányban — mondja készségesen. — Vala­mennyi egyéb állásunkat be­töltöttük. A huszonöt pedagó­gusunk közül csupán egy ké­pesítés nélküli. A tanárok kö­zül hatnak középiskolai ok­levele is van. — Milyenek a feltételek a 360 diák oktatásához? — Nem panaszkodhatunk, jól felszerelt az iskolánk. Ha áp­rilisban megkapjuk az ígért berendezéseket és szemlél'ető eszközöket, akkor szeptember­ben kialakítunk még egy első osztályt és a legkisebbeknek nem kell váltott műszakban tanulniuk. Az idén javul a tantermeink fűthetősége. Vas­kályhák helyett cserépkályhát építettünk. A községi tanács anyagi segítségével és jelen­tős társadalmi munkával kor­szerűsödhetnek egészségügyi berendezéseink. A napközi épü­letét már nem érdemes fel­újítanunk, újabb építésére csak a következő ötéves terv­ben kerül sor. A Dózsa segít — Néhány napja újabb örömteli hír kelt lábra az is­kolában. Mészáros Lajos igaz­gató és Gálos László, az Új­pesti Dózsa Sportklubjának el­nökhelyettese együttműködési szerződést kötött. Az iskola- igazgató ötletét szívesen tá­mogatta a sportkör. A főváro­si egyesület vállalta, hogy a testnevelési és diáksportkörö­ket szakmailag segíti: a kézi­labda-. az atlétika- és a lab­darúgó-sportágak szakemberei figyelemmel kísérik a duna­bogdányi gyerekek fejlődését. A tanulók pedig kedvezmé­nyes ifjúsági bérletet kapnak az Újpesti Dózsa sportrendez­vényeire, sőt, alkalmanként sportolhatnak a klub főváro­si telepén. A szakemberek a közeljö­vőben felmérik, hogy kikkel érdemes foglalkozniuk, kikből válhat jó utánpótlás a klub serdülő-, s majdan felnőtt­csapataiban. Az általános is­kola viszonzásként a lila-fehér sportfelszerelésekért nyaranta vendégül látja a Dózsa sport- iskolásait. majd Jó dolog ez az új masi­na, hiszen régebben a gölön­csérek kézzel formálták a nagy méretű aigyagcserapaket. Nehéz a .kis üzem dolgozói­nak a munkája. Hol meleg­ben, hol hidegben, nedvesség­ben és párolgó olajgőzben termelnek. Mindegyikük is­meri azonban az összes mun­kafolyamatot. Egy műszak alatt is többször váltják egymást, így egyszer könnyebb, máskor nehezebb feladatot végeznek. A keresetre nem lehet pana­szuk: átlagban 4120 forint is összejön. Jelentős eredményeket is elkönyvelhet a közösség. Már négyszer nyerték el ed­dig a termelőszövetkezet kivá­ló brigádja címet. Jól dolgoz­nak, sok társadalmi munkát vállalnak. Az üzemben nincs külön fűtő- és takarító mun­kakör például. Aki elsőként ér be reggelente, az látja el ezeket a feladatokat. Szépí­tik az üzemüket is: ha kell meszelnek, negyedévenként kitapasztják a kemencéket. Ha sok égetnivaló cserép gyűlik össze, a férfiak társadalmi munkában vasárnap is szün­telen fűtik a kemencét a le- pencei erdőgazdaságtól kapott hulladékfával. Kiskonféner a PEFÉM-ből A Pest megyei Fémipari Vállalat az MSZMP 1977. ok­tóber 20-i határozata alapján alaposan foglalkozott a ter­mékszerkezet megváltoztatá­sával. Megszüntették a gazda­ságtalan termékek gyártását, például a kovácsolt alkatré­szek, rugókötegek készítését. Néhány termék előállítását is csökkentették, így például a közúti gépjármű alkatrésze­két, egy-két kéziszerszámét és fém-tömegcikkekét. Növelték azonban a harapófogók, a gömbvasvágó ollók, a forrasz­tópákák, a revertszivattyúk, a fémvázas asztalok és szekrény rakodólapok gyártását. A meg­szüntetett termékek helyett Szentendrén készítik a kis- konténert, a rakoncát, ruha- szállító állványt. Milliókat költenek fejlesztésre Korszerűbb gazdálkodás, szervezett munka a tahitóifalui Kék Duna Szakszövetkezetben A napokban készítik el a gazdálkodásról az értékelést a tahitótfalui Kék Duna Szak- szövetkezet vezetői. A tavalyi munkáról és az idei feladatok­ról Lázár Antal főmezőgaz­dász elmondta, hogy a terve­zett 170 millió forintnyi ár­bevételt teljesítették, de a ked­vezőtlen időjárás és a burgo­nyatermés alacsony eladási ára befolyásolta a nyereséget, így körülbelül kétmillió forint­tal kevesebb lesz a tervezett­nél. — A mostani évben 185 mil­lió forintos árbevételt terve­zünk, a többletet az ipari fő­ágazat biztosítja. Elképzelé­seink szerint 16 millió forint lesz a nyereségünk. — Mennyit szánnak fejlesz­tésre? — Több mint tízmillió forin­tot költünk a mezőgazdasági alaptevékenység és a szakszö­vetkezet többi ágazatának fej­lesztésére. A húsüzem rekonst­rukciójának befejezése kétmil­lió forintba kerül, ugyaneny- nyit szánunk a központi le­lep transzformátorának építé­sére, valamint a takarmány­szállítóra és-a gépkocsiszerviz berendezéseire. Szőlőtelepítés­re kétmillió forintot költünk. — Lesz-e változtatás a nö­vénytermesztésben, a termőte­rületek nagyságában? — Kézenfekvő magyarázat lenne, ha a tavalyi kedvezőtlen év után csökkentenénk a bur­gonya termőterületét. Hozzá­tenném azonban, hogy a bur­gonyatermesztést teljesen gé­pesítettük, a drága berende­zéseket pedig ki kell használ­nunk. Ezért változatlanul 100 hektáron vetünk étkezési bur­gonyát. amelyet a Pest megyei Zöldértnél értékesítünk. — Az idén körülbelül 300 fo­rinttal csökken a mustár fel­vásárlása ára. Ily módon gaz­daságtalan a termelése, s he­lyén, 110 hektáron az idei év­től más növényt nevelünk. — Nagy gondot fordítunk a térmőterúlet öntözésére is. A tervek szerint az eddiginél 109 hektárral több földet öntö­zünk rendszeresem A szakszövetkezet állatte- nyésztési szakcsoportja a jövő­ben is segíti a háztáji gazr dálkodást. A tavalyi 1600 ser­tés hizlalása helyett 2000-ret nevelnek a háztájiban. A há­rom vagon nyúl helyett pedig négyvagonnyit adnak le a kör- nyei mezőgazdasági kombi­nátnak. Tahitótfaluban nagy a hagyománya a virág- és dísz­növénytermesztésnek, ezért az állattenyésztési mellett, virág- tenyésztési szakcsoport is ala­kult. Helybelieknek, turistáknak Új boltok, üzletek Ugrásszerűen növekedett Szentendre idegenforgalma. Míg 1977-ben 1 millióan vol­tak kíváncsiak a patinás kis­város műemlékeire és neve­zetességeibe, addig tavaly már másfél millióan látogattak oda. A vendégjárás, a vendéglátás sokrétű feladatot ad az üzlethálózat, a szolgálta­tás fejlesztésében. Szentendre kereskedelmi el­látását jelentősen javítja maid a belső körút harmadik sza­Segítésiek az irodák Értékelte a Szentendre váro­si Tanács végrehajtó bizott­sága a helyi Társadalmi Ün­nepségeket Rendező Iroda te­vékenységét. Egyebek között megállapította, hogy az ott dol­gozók kapcsolata az intézmé­nyekkel, tömegszervezetexkel jó. Feladatul kapták azonban a műsoros rendezvények szá­mának növelését és a város- környéki községek társadalmi összejöveteleinek módszerta­ni segítését. A határozatba foglaltakat az iroda eredményesen végrehaj­totta. Az üzemi aktívaháló­zattal való szorosabb kapcso­lattal elérte, hogy névadó ün­nepségeken kapja utónevét a városban született gyerekek 60 százaléka. A rendező iroda a jövőben méginkább eleget tud tenni a követelményeknek. Nemrég át­települtek a városi tanács épü­letéből a Marx tér 20. szóm alá. ahol a lakosság is köny- nyebben felkeresheti őket. Ezenkívül az iroda létszáma bővül, egy munkatárssal, s az ő feladata a járási módszerta­ni irányítás. ★ A szentendrei tanácson 1974 novemberében ügyfélszolgála­ti irodát is nyitottak, amely­nek 1977-ben bővült a jogkö­re. kisebb, egyszerűen intéz­hető hatósági ügyekkel. Azóta az ügyfélszolgálati iroda 874 állatkísérő lapot. 215 hatósá­gi bizonyítványt. 15 közterü­letfoglalási engedélyt adott ki és 32 alkalommal intézkedett talált tárgyak ügyében. kasza mentén tervezett északi bevásárlóközpont. A terv ki­vitelezése még várat magá­ra, egyelőre szerényebb meg­oldásokkal kell megelégedni­ük a helybelieknek és a város­ba látogatóknak. A szentendreiek és a turista­csoportok ellátásának javítása a tanács egyik fontos felada­ta. Nemrég az Árpád és az Alkotmány úton megnyílt két, meleg ételt is árusító üzlet. A Vöröshadsereg úton zöldség­bolt a Barackos úton önki- szolgáló élelmiszerbolt várja a vásárlókat. Ez utóbbi főleg az üdülőterületen élőknek ked­vez, de nyitva tartását úgy szabályozta a tanács termelés­ellátás-felügyeleti osztálya, hogy a helybeli lakosok mun­kaidejük letelte után is bevásárolhassanak. A szolgáltatások körét is bő­vítették a múlt évben. Optikái szaküzlet, lábápoló szalon nyílt a városban. A cipőbolt új. na­gyobb helyiségbe költözött, csakúgy, mint a rövidárubolt. Hírek innen-onnan — Autósparkoló. A Pilisi Parkerdő Gazdaság nemrég fejezte be négymillió forintért a dobogókői autóparkoló épí­tését. — Szemét — konténerben. Negyvenöt konténert vásárolt a szentendrei városi tanács, és azokat a Felszabadulás, a Ró­zsakért és a Vasvári lakótele­pen helyezte el. A mostani negyedévben ugyanis beveze­tik a konténeres szemétszállí­tást. — Törődnek az öregekkel. A szentendrei tanács egészség- ügyi osztálya bővíti a házi szo­ciális gondozói hálózatot. Az idős, a beteg emberek gondo­zására szocialista szerződést is kötött az üzemek mellett a szakmunkástanuló intézettel és a Rákóczi úti általános iskola úttörőtanácsával. — Bezárt Szentendrén a kis Áfor-kút, s ez a helybeliek tü„ zelőolaj-ellátásaban gondot okoz. A városi tanács úgy igyekszik javítani a helyzeten, nogy a Vasvári Pál lakótele­pen kiskereskedői engedélyt adott ki olajeladásra. Az oldal* írta: üdvardi Gyöngyi Foto: Halmágyi Péter i

Next

/
Oldalképek
Tartalom