Pest Megyi Hírlap, 1978. július (22. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-26 / 174. szám
1978. JÚLIUS 26., SZERDA A telefon csak a névben Újjászületett a gyár Nehéz év után — A nagykátaia k kétmilliárdja Bővítik az iskolát Dunakeszin Megkezdődött Dunakeszin a 3. számú általános iskola bővítése, a Dunakeszi Költségvetési Üzem ki vitelezésében. Ké pünkön: készül a tornaterem váz- szerkezete. Halmágyi Péter felvétele Jövőre újabb 200 férőhelyes istálló épül Másfél millió liter tej a Pilisi-medencéből Tavaly gyakran került szóba a Telefongyár nagykátai gyáregysége. S valahányszor szó esett róla hivatalos- fórumokon. szakemberek körében, vagy az újságok hasábjain, a refrén mindig ugyanaz volt: nehéz helyzetben van a gyár, s azt is minden esetben hozzátették, hogy a jövőben már csupán a nevében viseli a telefon emlékét, profilja alaposan megváltozik. — Éppen ez a profilváltozás az, ami az érdeklődés középpontjába állított bennünket — jegyzi meg Rigó Mihály, a gyár főmérnöke. ak> alig egy éve került a gyárba. Alaposan kijutott neki is az átállás gondjaiból. — Korábban igen sokféle terméket gyártottunk, a telefon csak ezek egyike volt. Most mindössze két nagy csoport maradt: az átivteltechnikai berendezések, amelyek távolsági összeköttetés, többcsatornás készülékeit foglalják magukban, illetve az adat- átviteli alkatrészek, amelyek a számítógépbe történő távadat bejuttatására, kikérésére alkalmasak, akár több száz kilométeres távolságról is. A riadalom hullámai Mindkét termék nagy figyelmet. pontosságot igénylő. — Volt is nagv riadalom a műhelyben, amikor megtudták az asszonyok, hogy az évek során rutinná gyakorolt telefongyártást egy teljesen ismeretlen munkával kell felcserélniük. Első ijedtükben sokan gondoltak arra. inkább kikérik a munkakönyvüket. és továbbállnak. Végül mégis maradtak. Talán mert rájöttek, bárhová mennek. új munka, új fogások várják őket. akárcsak itt, s itt legalább a régi, megszokott közösségben vannak. — Akkor söpört végig az üzemcsarnokokon a riadalom második hulláma amikor megkezdődött a terv valóra- váltása. — emlékezik az egy évvel ezelőtti időszakra Rigó Mihálv. — Az átállás első hónapjaiban bizony nagyon rossz körülmények között dolgoztunk, s ami különösen kényesen érintette a munkásokat: jóval vékonyabb volt a boríték, mint korábban. Sóik embernek személyi órabért, kellett fizetni, mert a teljesítménye alig érte el a 40—50 százalékot És azt is rossz szemmel figyelték a munkások, hogv míg az egyik munkapadnál alig győzték a munkát, a másiknál kényszerpihenőt tartottak. mert nem kaptak időben alkatrészt, anyagot. És a dolgok fonákja: éppen a várakozó, nem dolgozó munkások kapták a vastagabb borítékot. — Hányán mondtak fel ebben az időszakban? — Talán, ha negyvenen. Ha jól belegondolunk, nem is olyan magas ez a szám, az akkori körülményekhez képest. S hogy így alakult, nagy szerepe volt ebben a gyár pártós szakszervezeti vezetőinek, aktivistáinak, akik legtöbbet azzal tettek, hogy meaértet- ték a munkásokkal, miért van szükség erre a rekonstrukcióra. Orenburg és olimpia — Nem volt könnyű feladat — mondja Farsang István, a gyár pártvezetőségének titkára. — Nagykátának nem volt ipari hagyománya. Dolgozóink egy része vállalt már munkát korábban is, a fővárosban, de a többségnek ez volt az első munkahelye. Nehezen értették meg a változtatás szükségességét. Csak egyet láttak: új munkafogásokat kell megtanulniuk, s a betanulási idő pénzt rabol el tőlük. Ráadásul a kezdeti időszakban mi sem tudtuk folyamatosan ellátni őket munkával. A teljes képhez tartozik: volt még egy ok. ami felkorbácsolta a hangulatot: felborult az eddigi életvitel, a már összeszokott brigádok felbomlottak, tagjai a gyár különböző területén új közösségekbe csöppentek. Ráadásul a művezetőktől. fölfelé szinte valamennyi vezetői posztra új ember került. Ma már mindenki mosolyogva emlékezik erre a nehéz esztendőre. A beszélgetések során már nem a gondok, kerülnek előtérbe, hanem az eredmények. Mert az átszervezés meghozta, amit vártak tőle. Mindkét megmaradt terméket világszínvonalon gyártják. Most éppen az oren- burgi gázvezeték híradás- technikai összeköttetésé tek. illetve a moszkvai olimpia Moszkva—Berlin közötti ösz- szeköttetésének berendezésein dolgoznak, egyebek között. — Az idei termelési tervünk értéke kétmilliárd forint, — mondja Rigó Mihály. — és termékeink csaknem 80 százaléka exportra kerül, illetve korábban importált alkatrészek pótlására szolgál. És a profilváltás számokkal is mérhető eredménye: ma egy óra alatt állít elő egy munkás ezer forint termelési értéket, korábban ehhez 3—4 órára volt szükség. — A fizetések is javultak Igaz ugyan, hogy száz-kétszáz forinttal alatta marad az országos átlag mögött, de a munkásoknak ennyit megér, hogy nem kell naponta 3—4 órát utazással tölteni. És a tervek szerint gyorsan felzárkózunk e téren is. mivel továbbra is kiemelt bérfejlesztési lehetőségeink vannak. Elektronika szakos osztály ? Arról is szólt a főmérnök, hogy ez a szerkezetátalakítás mintegy 150 embernek jelent új munkalehetőséget. A környező községekből próbálnak toborozni szakképzetlen munkaerőt. akik aztán itt a gyárban akár szakmát is szerez, hetnek majd. — A másik utánpótlás-forrásunk az iskola. Gyáron belül sokféle szakmát tanulhatnak a fiatalok. Az idén például húszán szabadultak fel nálunk. S most tárgyalunk éppen a helyi gimnáziummal, hogy ha lehet, indítsanak egy elektronika szakos osztályt. Ha a megegyezés létrejön, megoldottuk a középfokú szakmunkás-utánpótlást is. Aki ma a halványkék falú forgácsolóműhelybe látogat, bizony alig hiszi el. hogy itt két hónapja még minden a feje tetején állt, sitt és festé- kesdobozok álltak a gépek helyén. Rendkívül nagy szervezettséget, összehangolást kívánt a költözködés. Egy hét alatt kerültek helyükre a gépek (szám szerint 34!). s hogy a költözködés miatt se essen ki a termelés, egy hétig hosszított műszakban dolgoztak a beállító lakatosok. Ma már ők is mosolyogva emlékeznek ezekre a kemény napokra. Meg kell hagyni, erőt türelmet próbára tevő, igazi férfimunka volt. A műhelyeiket járva, magam is tapasztalhattam, hogv mennyire oldott a hangulat. Az új alkatrészeket már ismerősként kezelik, s az új kollektívák is lassabban-gyorsabban összekovácsolódtak. Az úgynevezett 2/4_es üzemben novemberben kezdték meg a munkát az asszonyok. Harmincegyen dolgoznak itt. ezernyi színes szálat forrasz- tanak egy műszerlapra. (November előtt ezt a munkafázist egy salgótarjáni vállalat végezte bérmunkában!) Változó feladatok — Én csak december óta vagyok itt — mondja Kovács Mártonná, aki az egyik asztal legvégén ül. Előtte kapcsolási séma fekszik, amelynek alapján biztonságosan forrasztja a megfelelő helyre a megfelelő színű piciny drótot. — Azelőtt a maróban voltam. Ott több pénz, volt. de nagyon nehéz fizikai munkát kellett végezni. Ezt jobban szeretem. — Űj közösségbe csöppent. Hogyan fogaójták? — Itt szinte mindenki ismerte a másikat, s mégis új volt. mert a gvárban naponta, hetente találkoztunk, de együtt egy teremben nem dolgoztunk. Januárban már megalakítottuk a brigádot is. A tekercselő üzemben Serfőző Istvánnéval beszélgettem, szavaira társai helyeslőén bólogattak. — A régi szereidében bármikor odaálltunk az asztal mellé, ugyanazt kellett csinálnunk. Hónapokon, éveken át. Most naponta többször is változik a feladatunk. Havonta 50—60 ezer tekercset szerelünk össze, s ez legalább kétezer féle! — Nem hiányzik a régi munka? — Már nem. A régi műhely zsúfolt volt ez sokkal tágasabb. Igaz. ott jól kerestünk, de most már itt sem panaszkodhatunk. — Aztán kis szünet után még hozzáteszi: — Mégis csak érdemes volt átvészelni ezt a kritikus évet! Wanatka Gabriella Valamikor, 1976 tavaszán rakták lp aiz új 500 férőhelyes, tejtermelésre szakosított szarvasmarhatelep alapköveit a pilisivörösvári közös gazdaságban. Vállalkozásuk szakmai szempontból nem volt teljesen úttörő, hiszen Holstein-Friz teheneket akkoriban már számos termelőszövetkezetben tartottak. így az Agrokomplex-rendszert: a szabadtartásos istállózást, az úgynevezett halszálkás fejő- házat több helyen bevezették az országban. Buda környékének tejfogyasztása a 70-es évek közepére jelentősen megnőtt, a többletigény kielégítéséből a Pilísvőlgye Tsz-nek is részt kellett vállalnia. Ez a hagyományos tenyésztési móddal, a magyartarka fajtával pedig egyre kevésbé volt lehetséges. Kevés volt a munkaerő is. A főváros közelsége, a munka jellege miatt alig akadt jelentkező erre a szakmára. Modern technológiára, nagy termelőképességű állományra volt szükség. Tudták jól, mindez sokba kerül, mégis belevágtak a dologba. A költségek eddig 23 millió forintra 'rúgnak. 1 Megépítettek, illetve átépítettek egy-egy istállót, ötszáz tehén részére készült ellető, elkülönítő, fejőház és a szaporulatnak egy 80' férőhelyes borjúnevelőt. Ami a kivitelezést illeti, bizony sok gondot okozott a vezetőségnek, de elsősorban Manhertz Márton elnöknek, akitől megtudtuk, főként a dunakeszi Talajjavító Vállalat munkájával elégedetlenek. Többszöri határidő-módosítás ellenére sem tudták vállalt feladatukat elfogadhatóan teljesíteni. Az ő hibájuk egyebek közt az is, hogy a fejőházba még most is befolyik a víz. Az említett hiányosságok ellenére a rendszer működik és jövőre másfél millió liter tej megtermelésére lesz képes. Eddig 18 üsző borjazott és a 300-as állomány l2 kivételével vemhes. Az import állatok, amelyek több mint 10 millió forintba kerültek, a jelek szerint nem okoznak csalódást. Biztatóak a fejési átlagok. Az első ellenőrzések, értékelések alapján várható, hogy egy-egy tehén éves tejhozama 5500 liter lesz. Az Észak-Amerikából származó fajtából további behozatalra nincs lehetőség. Így a tisztavérű állományt mintegy 200 Holstein-Friz apaállattal keresztezett magyartarka tehenek utódaival egészítik ki, hogy az ötszáz tehén kiszolgálására épített berendezéseket kihasználják. Ezek teljesítőiképessége is eléri a négy-négy és fél ezer litert. Ezt az úgynevezett F—1-es nemzedéket ia második lépcsőben felépülő i200-as istállóban fogják elhelyezni. Az alapozás és tereprendezés már elkezdődött, az ékítmény további 10 millió forintjába kerül a termelőszövetkezetnek. A beruházás ■megvalósulásának határideje: 1979 első félévének vége. Az új szarvasmarhatelepen megváltozott munkakörülmények között — minden folyamat gépesített — mindössze 21-en dolgoznak majd. A munkaerő-szükséglet a régi tartási módhoz viszonyítva egyharmadára csökken, a gondozók valamennyien elvégezték a továbbképző tanfolyamot Kaposvárott. A drága berendezés, a nagy tenyészér- tékű jószág tehát értő kezekbe kerül. A Budatej, amelynek az év elején lett tagja a tsz, jövőre — így ígérik a Pilisvölgyében — számíthat a fekete-tarkák másfél millió liter tejére. E z a gézengúz, vagyis akié ez a napló, ez én vagyok: Rimóc Viktor VI. oszt. tanuló. Vagyis hát, szeptembertől leszek valójában VI-os, de már befejeztem az V. osztályt, és ezért hatodikosnak mondhatom magamat. Naplót azért írok, mert az apukám azt mondta, hogy írjam meg a nagy- mamiéknál szerzett élményeimet. En most ugyanis falun vagyok a nagymaminál és a nagypapinál. A nyári szünetből egy hónapot fogok itt tölteni. A naplómban ez az első írás, mert csak most kezdtem írni. De majd sok lesz, mert mostantól kezdve írok egészen addig, amíg fel nem növök. Egyébként még nem döntöttem el, hogy mi leszek, ha nagy, azaz nagyobb leszek. Most bemutatom a családomat. Van az apu, az anyu a kilencéves Vili és a hatéves Vali és én, aki már május 17-én elmúltam tizenegy éves. Mi Vácott lakunk, mert ott kaptunk lakást. De az apu már nem ott dolgozik, hanem csak az anyu egy boltban. Az apu mindennap hajnalban utazik Budapestre, és este jön' meg. Nagyon utálja az utazást, de Pesten többet kereshet, mint otthon. Az apu nagyon jól tudja a kémiát, mert ő vegyésztechnikus. Két évig egyetemre is járt, de abbahagyta, mert megnősült (elvette anyut), és nem tudták kifizetni a lakbért. Nem a lakbért, hanem az albérleti díjat. Aztán azt mondta az apu, hogy sorba jöttünk mi, a gyerekek és többet eszébe sem juthatott a továbbtanulás. Az anyu is ugyanígy járt. De én majd tanulhatok, mert ők addig nem nyugszanak, amíg valamilyen papírt (azt hiszem, hogy diplomát mondtak) nem szerzek. Én olyan papírt nem is akarok szerez- zi, mert alighanem sofőr leszek, vagy téesz-elnök. Ez a téesz-elnök itt jutott az eszembe, mert a nagypapi azt mondta, hogy az elnöknek semmit sem kell tudnia, csak pofázni, és mégis ő keres a legtöbbet. A legfontosabb azonban az, hogy a téesz-elnöknek saját kocsija is van, meg a téeszben is van kocsija sofőrrel, de azt is vezetheti saját maga. Majd ha sok pénzem lesz, akkor nyáron én sem a nagymamiéknál fogok nyaralni (azért ide is eljövök, mert jó itt), hanem Görögben vagy Olaszban, ahová a Varga Pityu meg a Soós Attila ment a szüleivel. Bár én nem irigylem őket, mert nem szokásom az irigykedés, meg aztán a Varga és a Soós szüleivel irtó unalmas lehet együtt lenni. Azok soha sem játszanak, még focizni sem tudnak. Az én apukám meg, amikor ráér, mindig lejön velünk a játszótérre és rúgjuk a lasztit, meg kirándulni is szoktunk. Együtt az egész család, pedig Valit sokszor még kézben kell vinni. De azért sem irigylem Vargát és Soóst, mert ők nem jöhetnek el ide a nagymamiékhoz. Azt sem tudják, hogy milyen az igazi falu. A nagypapi azt mondta, hogy ezek a finnyás városi gyerekek azt hiszik, hogy a tehénnek a szarva között van a tőgye... Én már azt is láttam, hogyan születik a kisborjú. Irtó klassz volt. Vasárnap délután történt. A nagypapi és én az első szobában hallgattuk a rádiót, azaz én az Óz a csodák csodáját olvastam, amikor a nagymami futott befelé, és elkiáltotta, hogy „Apjuk, ellik a tehén!” Apjuk, vagyis nagypapi még a széket is feldöntötte, ahogy felugrott és futott kifelé, hátra az istállóba. (A tehén lakását ugyanis istállónak hívják.) Nekem az ajtó mellé kellett áll- nom, és onnét nézhettem, hogy a nagypapi hogyan húzza ki a tehén fenekéből, vagyis hát a hátsó részéből (ennek elfelejtettem a hivatalos nevét) a kisborjút. V. B.„ Akkor megkérdeztem a nagymamit, hogy a gyerekek is így születnek-e? Tudom ám pedig, hogy a gyerekek hogyan születnek, de kíváncsi voltam, hogy mit mond a nagymami. Először úgy csinált, mintha nem hallotta volna meg, aztán csak köhicselt és másról beszélt. Akkor rászólt a nagy papi, hogy mondjon már valamit. A nagymami azt mondta, hogy ezt inkább a nagypapinak kellene elmagyaráznia, vagy az apukámnak. Én meg csak álltám és vártam. Végül a nagymami azt kérdezte, hogy az apu és az anyu mit mondott. Erre én kénytelen voltam megmondani az igazat, mivel nem szoktam hazudni. Már kisdobos koromban sem szoktam hazudni, most meg már úttörő vagyok. Szóval megmondtam, hogy hogyan születnek a gyerekek. A nagymami úgy nézett, mintha most hallotta volna először. Aztán hátatfordí- tott és keresztet vetett. (Azért fordított hátat, mert az apu és az anyu a lelkére kötötte, hogy engem ne fertőzzön meg a vallással. Így aztán csak akkor imádkozik értem, amikor senki sem látja és hallja. Csak azt nem tudom, hogy ilyen esetben ér-e valamit az imádsága?) < Még írok magamról is, mert az apu megkért rá, hogy ezt se hagyjam ki. Azt mondják, hogy éktelenül eleven srác vagyok. Az igaz, hogy csak izgalmas könyv mellett tudok nyugton ülni. Sanyi bácsi (ő lett tavaly az osztályfőnökünk) azt mondta, hogy én egy gézengúz vagyok. Ez aztán rajtam maradt, amit nem is bánok. Ezért is írtam a naplóm elejére, hogy egy gézengúz naplója. Nehogy csalódjanak bennem... De azért ígérem, hogy örökké nem leszek gézengúz. Csak még egy kicsit... Most abbahagyom, mert már fütyültek az itteni srácok, hogy megyünk le a rétre és focizni fogunk. A két hosz- szú és egy rövid fütty ezt jelenti. Focizunk, de ha jönnek oda lányok is, akkor nagy verekedés lesz. Alaposan elverjük a lányokat... Közreadja: Szenté Pál L P , ' > P'-'L'ß cjezencjuz naplójából
