Pest Megyi Hírlap, 1978. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-27 / 123. szám

Étera -4/}? Jg v/(mi an 1978 MÁJUS 27., SZOMBAT Az ünnepi könyvhét országos megnyitója Ma: megyei nyitány Érden Megszámlálhatatlan bonyolultabb találmányt produkált az emberiség a könyvnyomtatás feltalálása óta, de nagyobbat nem. Gutenberg nyitotta ki a íkaput, amelyen át az emberiség az általános tudatlanság, a tér- és időbeli helyhezkötöttség, a vegetatív lét szűkös, zárt világából a korlátlan lehetőségek vi­lágába kilépett. Az újkor szülőhelye az első könyvnyomtató műhely. A világot az ember változtatja, a könyv pedig az em­bert változtatta meg — mondotta Benjámin László Kossuth-dí- jas költő az ünnepi könyvhét fővárosi megnyitóünnepségén, pénteken a József Attila Színház előtti téren. A megnyitáson ott volt Aczél György, a Minisztertanács el­nökhelyettese, Óvári Miklós, az MSZMP Központi Bizottságá­nak titkára, a Politikai Bizottság tagjai, Orbán László, az Or­szágos Közművelődési Tanács elnöke, Pozsgay Imre kulturális miniszter, Farkasinszky Lajos, a Fővárosi Tanács elnökhelyet­tese is. A Pest megyei Hírlap politikai fóruma Ma déltől Érd ad otthont az ünnepi könyvhét Pest megyei megnyitójának. A Csepel Autógyár és az Ikarus székesfehérvári gyáregységének ajándékát, a könyvtár­buszt itt adják át tulajdonosaiknak. Délben 1 órakor kezdődik a Pest megyei Hírlap és a község lakóinak találkozója. Délután 14 órakor Barinkat Oszkámé, az MSZMP Pest megyei bizottságának titkára nyitja meg a könyvhetet. Az ünnepi eseményt követő műsor­ban fellép Bessenyei Ferenc, Mikó István, Zsurzs Kati és Walla Ervin. A könyvsátrakban Csuka Zoltán, Hernádi Gyula és Róbert László dedikál. Délután 3 órakor kezdődik — színes irodalmi mű­sorral egybekötve — a Pest megyei Hírlap politikai fóruma. Az érdeklődők szóban feltett, vagy írásban adott kérdéseire válaszolnak: Barát Endre, a megyei pártbi­zottság osztályvezetője, Benussi Silvió, a nagyközségi tanács elnöke, Piszák Imre, a nagyközségi pártbizott­ság titkára, valamint a Pest megyei Hírlap vezető munkatársai. Várjuk kérdéseiket! Műsorunkban fellépnek: Lukács Margit, Nagy Attila, Harangozó Teréz és Róíh Endre. Élő villáminterjúk. Helytörténeti játék. Tisztelettel várjuk az érdeklődőket a megye minden városából és községéből. Útjára indul Érden a biblióbusz Készült társadalmi munkában a Csepel Autógyárban Országosan megkezdődött a könyv hagyományos ünnepe. Az idén Pest megyében külö­nös színfolttal gazdagodik: Ér­den ma délután két órakor út­nak indítják Pest megye első mozgókönyvtárát. A szaknyel­ven bibllobusznak nevezett jár­mű nem a könyvtárak helyét foglalja el az olvasás szolgála­tában, hanem a könyvtárak mellett látja el a tudás gyara­pításának fontos feladatát. Vitathatatlan előnye a bib­llobusznak egyrészt az, hogy el_ juttatja oda is a könyvet, aho­vá eddig nem igen került. Más­részt nemcsak kialakítása, ha­nem üzemeltetése is lényege­sen olcsóbb, mint a fiókkönyv­tárak létrehozása. Könyvtárak hiányában Ér­den a lakosságnak mindössze nyolc százaléka beiratkozott ol­vasó. Ez a szám az egyes pe­remrészeken még alacsonyabb. Szemben az — ugyancsak nem kiemelkedő — megyei átlag­gal, ami 12 százalék. A közművelődési hálózat fej­lesztése Pest megyében kiemelt feladat, de problémát jelent a kulturális — ezenbelül elsősor­ban a könyvtári — ellátás az agglomerációs övezetben, a már említett szétszórt települé­seken. Ezért is szorgalmazta a Pest megyei pártbizottság ta­valy szeptemberben a könyvtá­rak fejlesztéséről szóló határo­zatában a mozgókönyvtár elin­dítását. A határozat szellemében a Csepel Autógyár Csonka János és Bánki Donát szocialista bri­gádja vállalta, hogy társadalmi ' munkában közreműködik a speciális jármű elkészítésében. Csatlakoztak az Ikarus székzs. fehérvári gyárának dolgozói is. Ennek az összefogásnak ered­ményeképpen áll ma útra ké­szen a biblióbusz, amely min­den útjára kétezer könyvet, hanglemezt, diafilmet és egye­bet visz. A mozgókönyvtár állandó raktárában azonban már az in­duláskor hatezer könyv sorako­zik a polcokon. Ez lehetővé te­szi, hogy szinte hétről hétre MOZEAHüNüVTffR Az ex librist Fery Antal grafi­kusművész készítette újabb olvasnivalóval lássa el a kölcsönzőket, akik mától az ófalui iskolánál, a László téren, majd Parkvárosban a Bem té­ren, valamint a Pacsirta és Fácán utca sarkán vehetik igénybe az új, szolgáltatást. Az elkövetkező hónapokban az igényeknek és a lehetőségek­nek megfelelően növelni fog­ják a megállóhelyek, számát. Az érdi mozgókönyvtárat ki­mondottan könyvtári célra építették. A csepeli brigádok és a székesfehérvári gyár dol­gozói könyvtári szakemberek­kel tanácskozva igyekeztek a legcélszerűbben elkészíteni a járművet Az elmondottakból az is kö­vetkezik, hogy ennek a biblio- busznak a jelentősége túlmutat a megye határain. A mai érdi ünnepség után a mozgókönyv­tár megkezdve hétköznapi éle­tét, a mindennapi munkában olyan tapasztalatokat gyűjt amelyeket felhasználva lehető­ség nyílna ennek a típusnak tömegesebb gyártására. Mert nemcsak Érden volt szükség mozgókönyvtárra, a megyében még legalább három ilyen elkelne: például a ceglédi tanyavilágban, a váci já­rás aprófalvas körzeteiben, és a nagy kiterjedésű Dél- Pest megyei agglomerációs övezetben is. B. M. Egymásra ható kultúrák Művészeti fejezetek három országból Múlt és jelen Orosz főépítészet — Hazai kerámiafalak Múzeumi sétánk tanulsága abban foglalható össze — írta az Iparművészeti Múzeum tu­dós főigazgatója, Miklós Pál Vizuális kultúra című két esz­tendeje megjelent könyvében —, hogy a múzeum (vagy más nemzeti intézmény) sem nyújt feltétlen garanciát a művek ér­tékét illetően; ha mást nem, legalább az értékek megkülön­böztetését kényszeríti rá a kö­zönségre. Valahogy így va­gyunk a művészeti könyvek­kel is. A különbség csupán annyi, hogy könnyebb egy ne­künk nem tetsző könyvet le­tenni, mint elszakadni egy rossz kiállítás emlékképétől. Persze egy-egy album a tájoló szerepét is betöltheti. A Lengyelországba utazó is bizonyára erre gondol, amikor kezébe vesZi a Corvina és a varsói Arkady Kiadó közös al­bumát, Krakkó múzeumai cím­mel. A kötet mintegy folytatá­sa a Wawel gyűjteményeit bemutató válogatásnak. Ezút­tal azonban az érdeklődő kí­váncsiságával kaphatunk be­pillantást — az egykori kirá­lyi vár nemzetközi hírű anya­ga mellett — a város hat mú­zeumának kincseibe. Megtud­hatjuk például, hogy a krak­kói Nemzeti Múzeumnak nincs központi épülete, de a Posztó­csarnokban, a Czartoryski- gyűjteményben, a Szolayski- házban, a Czapski-igyűjtemény- ben stb. félmilliónál több mű­tárgyat őriznek. Közöttük a Távol-Kelet művészetétől a textilián át a táblaképekig szá­mos egyedi érdekességgel ta­lálkozhatunk. A Jagelló Egye­tem múzeuma mindenekelőtt a csillagászattal kapcsolatos mű­szereket mutatja be. A Törté­neti Múzeum a város múltjával és kultúrájával foglalkozik. De említhetjük a Jagelló Könyv­tárat, a Régészeti és Néprajzi Múzeumot is. Mindegyikük bő­velkedik látnivalókban. Az album képanyaga ezek­ből állít elénk bőséges váloga­tást. A szlovákiai magyar kép­zőművészek tevékenységéről eddig keveset tudott a nagyközönség. A Budapesten és vidéken megrendezett ven­dégkiállítások, főleg az idő­sebb mesterek munkásságát mutatták be. A pozsonyi Ma­dách Könyvkiadó most olyan kiadványt jelentetett nieg, amely feltérképezi a középge­neráció és a fiatalok munkás­ságát is. Tizennégy festő, szobrász és grafikus mutatko­zik be a szlovákiai és a ma­gyarországi közönség előtt. Mint Klara Kubickova, a kö­tet szerzője írja, a bemutatot­tak nem képeznek semmilyen különálló csoportot; néhány an személyesen nem is ismerik egymást. Művészetüket nem lehet egységesen jellemezni; témakörük és formaviláguk változatos és sokrétű, mint a XX. századi képzőművészet ál­talában. Kötetbe szerveződé­sük azonban így is megfelelő képet rajzol törekvéseikről. Bacslcai Béla például a táj festője. A kötet írójának véle­ményét Idéz­ve: képei ex­presszív mo­numentali­tásában egy újszerű deko­ratív elem jelenik meg, fölbontva formavilága sú­lyát, zártságát — a fák, bokrok lepkeként ülnek a táj­ban, a parasztember szalag- szerűen csavarodó úton indul a látóhatárra. Platzner Tibor már a hiperrealizmus felé kö­zelít képeiben, míg a grafikus Szabó Erzsébet egyfajta növé­nyi vegetációt párosít mesebe­li gyermeki világgá. De érde­mes valamennyiük művészetét szemügyre venni, ebben segí­tenek a színes és a fekete-fe­hér reprodukciók is. Számunk­ra ugyanis nemcsak azért fon­tos a jelentkezésük, mert Szlovákiában élő magyar mű­vészek, hanem azért is, mert ők a két baráti ország kulturá­lis nagykövetei is egyben. A romániai magyar könyv­kiadó, a Kriterion újdonsága a Faragó József—Nagy Jenő— Vámszer Géza szerzőhármas Kalotaszegi magyar népviselet című testes kötete. A közre­adók a könyv címével és anya­gával nem kívánták Kalotasze- get körülhatárolni, csak meg­jelölni: egy táj sajátos nép­rajzi arculatát népviseletében vázolni. A fényképekkel és különösen rajzokkal bőségesen illusztrált munka jó félszáz fa­lunak a század derekáig do­kumentált néprajzi hagyatéka. Mint a szerzők megjegyzik, könyvük nem a színpompás kalotaszegi magyar népvise­letnek az utolsó ecsetvonásig kidolgozott freskója, hanem csak színvázlata: egy-egy öl­tözetdarab vagy egy korcso­port, egy falu vagy egy falu­csoport viseletének részletek­be menő, monografikus kutatá­sát és feldolgozását nemhogy fölöslegessé, hanem szükséges­sé teszi. Az az igényesség, amely Er­dély magyar hagyományainak az összegyűjtését és kötetekbe foglalását jellemzi, érvényes erre a rendkívül hasznos ki­adványra is. A szerzők méltó folytatói a nagy hírű néprajzos elődöknek munkásságuk a ro­mániai magyar néprajztudo­mány legszebb lapjaira kíván­kozik. Gyűjteményük nemcsak a szakemberek számára jelent fontos adatokat; bárki érdek­lődéssel forgathatja, akit érde­kel a népművészet máig élő hatása. M. Zs. KOIVYVIIETI LAPOZGATÓ Aki a mesebelien szép han­gulatokat kedveli, bizonyára örömmel forgatja majd Rácz Endre fotóalbumát (Kép­zőművészeti Alap Kiadóválla­lata), amely az ősi orosz fa­építészet egyik legrégibb em­lékhelyét, Ki- zsi szigetét mu­tatja be. E tá­voli északi vi­dék az Onye- ga-tó szigetvi­lágában talál­ható, s a népi ácsmesterség remekel nyomán világszerte ismertté lett. A ki­váló fotográfus százkét fel­vétele lerövidíti a távolságot és közelhozza a múltat. Olyan hagyományokat fedeztet fel velünk, amelyek szervesen hozzátartoznak az emberiség kultúrájához. A szigeten található Pre- o brazsenszkaja-templom hoz hozzátartozik az építő Nyesz- ter mester mondája. Amikor 1714-ben elkészült remekmű­vével és kievezett a tóra, hogy onnan is megszemlélje az épü­let sziluettjét, fejszéjét a víz­be dobta, és így szólt: „Ilyen még nem volt, nincs és nem is lesz hozzá hasonló!” S válóban ez is történt: a későbbiekben melléépült harangtorony és Pokrovszkaja-templom már szigorúbb és puritánabb is egyben. Együttesük viszont így teljes. S ha már a kötet beköszön­tőjét író Kovanecz Ilonát idéz­zük, egyet keli értenünk a Rácz Endréről elmondottak­kal is: képeinek sora költői asszociációkéit teremt. Beve­zet az építészet rejtelmeibe, múltat emleget fel a huszadik század nagy lehetőségével, a fotográfiával, hogy ezzel is gazdagítsa elmélyedésre szánt perceink tartalmát. Schrammel Imre nemcsak felidézi a korai agyagmívesség emlékeit, hanem olyan ele­mentáris erővel éli át a kez­det szükségszerűségeit, hogy közben, eggyé válik a megmun­kálandó agyaggal. Teheti mindezt azért, mert akkori­ban a lemeztelenített formák még ismeretlenek voltak és a használat fontossága jelle­mezte a‘ kerámiát. Nála ez a kettő eggyéolvad, mint az Láncz Sándor kismonográfiá­jából is kiderül, Schrammel- nél „a drámai* küzdelem a művön belül megy végbe; a természet formálódásának gyötrő küzdelmét a belső hor­dozza”. Jó érzés kézbe venni a Kép­zőművészeti Alap Kiadóválla­latának ezt a könyvét is. Hi­szen a választott téma és a kiválasztott személy éppúgy egymáshoz tartozik, mint az előbbi könyvnél Rácz Endre és Kizsi szigete. Csakhogy itt olyan alkotásról — műhelyről — van szó, amelyet nem a ké­szen kapott látvány egysége határoz meg. A teremtés: a vívódás, a gyötrődés, a szülés jelen esetben nem egy pilla­natra, hanem hosszú évekre koncentrálódik. S az eredmény nem más, mint azok a kerá­miafalak és tárgyak, amelyek­ben megnyilvánul a múlt ha­gyományainak átmentése és a ma értékrendje. Bárcsak minél több alkotónk eljutna erre a magas művészi szintre. <M) Szőnyi István rézkarcai „Nincs az a vérmes fantázia, nincs az a költői képzelet, vagy tudományos kutatás, mely meg tudna indulni, meg tudna moc­canni az ember körüli tárgyi világ ismerete nélkül.” P. Szűcs Julianna idézi Szőnyi Istvánt, a kiváló festő ünnepi könyv­hétre megjelent grafikai map­pájához írott tanulmányában. És hozzáteszi: Szőnyi a látvány gyökeres átírását zsákutcának tartotta, a látvány tudatos át­értelmezéséről azonban éppúgy nem mondott le, mint kortár­sai közül Bernát, Berény vagy Egry. Véleménye szerint a rea­litást éppen csak megemelő aligköltőiség — ez Szőnyi leg­fontosabb programja. Ebben a világban a drámai feszültség melankóliává, a robbanó élet­erő csendes derűvé kerekedik. Á Corvina új kiadványa Sző­nyi István tizenkét rézkarcát tartalmazza, 1921-től 1935-ig. Érzékeny alkotás valamennyi. Szőnyi mindig is mestere volt a fényeffektusoknak, akár port­réit, tájrajzait vesszük szem­ügyre. Vonatkozik ez festésze­tére és grafikáira egyaránt. Ezt láthatjuk a több mint félszá­zada keltezett A szerelem mí­toszaiban, a Tél a falun beha-. vazott tisztaságában, az ökrös­fogat a Duna mellett alkony előtti munkaképében. Mindez csak azt erősíti meg a rézkar­cok nézegetőjében, amit P. Szűcs Julianna úgy fogalmaz meg, hogy Szőnyi a maga visz- szahúzódó zebegényi félreme­teségében a valóság szűkén mért élményanyaga ellenére sem mondott le az univerzum láttatásáról. Márcsak ezért is nem árt gondosan szemlélni grafikáit. Erre nyílik lehetőség a Magyar Nemzeti Galériában is, ahol május 30-án (a B. épü­let földszintjén) kamarakiállí­tással egybekötött tárlatvezetés keretében mutatják be a Sző- nyi-mappát. A rézkarcok dia­vetítéssel kísért bemutatóját P. Szűcs Julianna, a bevezető ta­nulmány írója, a tárlatvezetést pedig Bajkay Éva művészettör­ténész tartja. Csak a hozzájárulás maradandó Szobrászok műhelyéből A Műcsarnokban megrendezett Ma­gyar szobrászati kiállításon (holnap, va­sárnap, utoljára megtekinthető) van egy Petőfi-szobor. A négy és fél méteres al­kotás megdöntött felkiáltójelként zuhan a posztamensre. Az égetett fa mintha egy kocsonyás állapot kövülete lenne. A monumentális műnek „nincsen semmi rokonsága az ismert plasztikai ötletek­kel, nincsenek tartozékai, több irányból értelmezhető nézetei. Petőfi nemcsak a költő, nem is a költőáldozat, hanem az az emiber, aki a legvégsőikig igent mond az igazságra, nemet a hazugságra”. Szervátíusz Tibor a szobor alkotója; a könyv pedig, amelyből idéztük a kö­zelmúltban elhunyt kiváló művészettör­ténész, Solymár István szavait, nem más, mint az ó művészetét bemutató album. Ha az ifjabb Szervátiuszról beszélünk, munkássága kapcsán óhatatlanul meg kell említenünk a Kolozsvárott élő-dol­gozó apját is, akitől elválaszthatatlan hi­vatásának szemlélete. S itt nemcsak a művek eredetének közös gyökeréről és az anyag megmunkálásának hasonló igényességéről van szó, hanem arról a szellemiségről is, ami nap mint nap — minden tárgyban — áthatja apa és fia tevékenységét. Ez érhető tetten a Corvina Kiadó Szervátíusz Tibort bemutató — a könyv­hétre megjelent — művében is. A más­fél évtized termését dokumentáló al­bum az önálló szellemi létért mindig viaskodó szobrászt mutatja be. Minde­nekelőtt azt a nagyközönség számára is fontos tanulságot érzékelteti, „miszerint minták átvétele, átdolgozása nem elég­séges, csak a megszenvedett eredeti hoz­zájárulás maradandó”. Ezt olvashatjuk ki a Napisten sorozat darabjaiból, mely­nek jellé nemesülő variánsai az emberi magatartásformák bőséges tárházát tár­ják a néző elé. Az egyéni sorsok és a népek sorsközössége fogalmazódik meg áttételesen a szinte vízmosás-formálta egyszerűségű Bartók-fejben, az andezit Ady-ban, amelyről Nagy László írta: „ ... izzik fekete arca, / a hő és hűség tornácán a láztól csupa virág”. S akár a csonttá égett, hegesztett vörösréz és vas Dózsát, a homokkő-kerekségű Mó- ricz-fejet említjük, a Sára Sándor ké­szítette fényképekből egyértelműen ki­derül, jelentős művész munkásságát vo­nultatja fel a kiadó. A népművészetből fogant hitelesség Szervátíusz Tibor mű­veiben a nagyművészetek katedrális épí­téséhez hasonló magasságig jutott el. Ennek a megértéséhez segítik az olvasót Kányádi Sándor, Juhász Ferenc, Nagy László, Csoóri Sándor, Solymár István, Koczogh Ákos — a kötet írói, akik a szavak mestereiként tolmácsolják szá­munkra a makro- és mikrokozmosz szobrászi szintézisét. Pierre Székely szobrászata hasonló­képpen nem ismeretlen a hazai kiállí­táslátogatók előtt. Tavalyi esztergomi tárlata a felfedezés erejével hatott Ak­kor és ott, mintegy a névjegyét ismer­tük meg, míg a Corvina most közreadott albuma ez eddigi életműről nyújt ke­resztmetszetet. Székely is jeleket hagy az utókor számára. A róla szóló tanul­mány szerzője, Pierre Joly szerint „olyan jelek ezek, amelyek új, még fel nem tárt igazságokat közvetítenek. Evidenciájuk nem a megszokásban, ha­nem éppen a bennük megnyilatkozó igazság erejében rejlik”. De milyen is ez az igazság? Székely mindenekelőtt nem műtárgyat készít, szintézise az emberi környezet újjászer­vezésére koncentrálódik. Nem úgy, nem azért alkot, hogy egy adott kör­nyezetben csakis a saját művei jelent­sék a természeti formák térben elhe­lyezkedő fókuszát. Művei a valóságból indulnak el az utcára, a közterekre, a tájba, s nem tőlük függetlenül léteznek. A magyar származású szobrász olyan formákat keres, amelyek egyszerre épí­tik tovább a formagazdagság lehetősé­geit, s egyben akár lakhatók is lehet* nek. Kísérletnek is mondhatnánk ezt a munkásságot, de több annál: megvalósí­tott városképek illusztrálják a kötetben az alkotói fantázia és leleményesség hi* telességét. Molnár Zsolt t t

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom