Pest Megyi Hírlap, 1977. február (21. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-01 / 26. szám
Ki a legjobb, ki a legügyesebb Nyusziugrás bukfenccel Játékos ceglédi délelőtt A páros döntött Pécsett Pécsett a magyar—svéd Európa Kupa tenisztalálkozón Baranyi győzelme és Taróczy veresége után a páros döntötte el a végeredményt. Ezt a Bengtsson, Norberg kettős 7:6, 6:3 arányban nyerte a Baranyi, Benyik duó ellen, s így 2:l-re nyertek a svédek, akik a csoportból már bejutottak a döntőbe. A másik ágon a nyugatnémetek 2:l-re legyőzték a brit válogatottat s könnyen előfordulhat, hogy NSZK—Svédország találkozó lesz a végküzdelemben. A csütörtöki utolsó fordulóban Magyarország—Lengyelország, Franciaország—Svédország találkozó következik. A franciák és a magyarok két- két ponttal állnak, míg a lengyelek egy ponttal zárják a sort. Ceglédi pillanatképek: „talicskázás” közben. Szurkolás. Sziráczky Brigitta szalaggyakorlata. A gyerekek arca mindent elárul. A rajtot várók tekintete feszült, izgatott, míg a mögöttük állók önfeledten szurkolnak társaiknak. Ez az önfeledt zsivaj, a lelátókon levő iskolatársak buzdítása kitűnő aláfestést adott a vasárnapi ceglédi „Ki a legjobb, ki a legügyesebb” játékos sport- vetélkedőnek. A vendégek — dr. Csicsay Iván, a megyei tanács elnök- helyettese, Balogh György, a ceglédi városi pártbizottság titkára, Barna József, a megyei sporthivatal elnöke. Kovács Károly, a városi tanács elnöke, aki a megnyitóbeszédet tartotta — s a sok szülő nagy tetszéssel, derűsen figyelte a gyerekek viadalát, a sok ügyességet kívánó játékos gyakorlatot. Először a kicsik, a négy helyi általános iskola négy fiúból, négy leányból álló együttesei lépnek porondra. A Vasutas Sportcsarnok egyik végétől a másikig nyusziugrással, egy másik feladatban tör- pejárással haladtak, majd egy bukfenc után sietve futottak visszafelé, hogy társaik mihamarabb válthassák őket. A III— IV. osztályosok után az V— VI-osok következtek, már nehezebb feladatokkal. Talicskázás, labdavezetés — nagy igyekezetükben az is előfordult, hogy a labda a másik sávban haladó „ellenfelükhöz” pattant. A játék után a lelkes zsivajt zeneszó váltotta fel. A3 ab'Onyi Bihari János Zeneiskola, valamint a József Attila Nevelőotthon fúvósai adhattak ízelítőt tudásukból, majd a terem közepén asztalok sorakoztak. Ezek 'mellett foglaltak helyet a középiskolások ceglédi járási szellemi vetélkedőjének résztvevői. Turóczi Béla, a megyei sporthivatal elnökhelyettese tette fel a kérdéseket az ókori olimpiák történetéből. E történelem közelmúltbeli szereplőit a valóságban is megismerhette a közönség a tor- nászbemutató során. Nagy taps köszöntötte Magyar Zoltán olimpiai bajnokot, a Montrealban negyedik helyezett nagykőrösi Donáth Ferencet, s az ugyancsak válogatott Sivadó Jánost. A férfiak lovon, a nők — sorukban a Münchent és Montreált sikerrel megjárt — Kelemen Márta, valamint Szirtes Éva gerendán mutatták be tudásukat. A magyar művészi torna válogatott tagjai egyebek között szalag- és labdagyaikorla- tokkal ragadtatták tapsra a nézőket. Sziráczky Brigitta és Fajth Ágnes volt ott a szereplők között. A gazdag program záróakkordját a díjkiosztó jelentette. A ceglédi általános iskolások játékos vetélkedőjét a Mészáros Lőrinc általános iskola nyerte 33 ponttal. Nem véletlenül lett övék a babér s egyben a legjobbnak felajánlott sportszerelés, melegítő, hiszen az iskolában sporttagozatos osztály működik. A 21 pontos Várkonyi István iskola, a Pest megyei KISZ Bizottság díját kapta. A 3. helyezett Földvári iskola is 21 pontot gyűjtött, míg a Táncsics Mihály általános iskola 13 ponttal zárta a sort. A középiskolások szellemi vetélkedőjében nyolc csapal közül, a nagykőrösi Arany János Gimnázium bizonyult a legjobbnak, a ceglédi Mezőgazdasági Szakközépiskola, valamint. a Közgazdasági Szakkö- zéviskola előtt, ők a Pest megyei KISZ Bizottság jutalmaként különböző táborozásra hivatalosak. A Pest megyei Testnevelési és Sporthivatal helyesen választotta ezt az eseményt a megye 1976. évi legjobb sportolóinak díj átadására. hisz szép számú közönség előtt vehették át a legjobbak, valamint edzőik a trófeát. A női felnőtteknél Krix Judit (Nagymaros) kajakozó, Mészáros Rozália (Váci Hajó) evezős, Strasszer Mária (Váci Forte) kézilabdázó sorrend született. Az ifjúságiaknál Oroszi Zsuzsa (Váci Híradás) atléta, Bertényi Erika (Szobi Vízi SE) evezős, Plangár Ágnes Oroszi Zsuzsa, a Váci Híradás atlétája, az elmúlt esztendő megyei ifjúsági legjobbja átveszi a díjat Barna Józseftől, a PTSH elnökétől. Haimágyi Péter felvételei (Ceglédi VSE) atléta végzett ez első három helyen. A férfiaknál: 1. Czíngáli István (Kossuth KFSE) sportlövő 2. Rapcsák Károly (Váci Hajó) evezős, 3. Sebestyén Mihály (PGSK) gokart-versenyző. Az ifjúságiaknál: 1. Csécsei Sándor (Nagymaros) kajakozó. 2. Szeleczky József (Ceglédi VSE) atléta, és Kovács Béla (CVSE) birkózó, 3. Ferenczi Iván (Váci Híradás) atléta, és Lipódi Zoltán (Csepel Autó) ökölvívó. Mint látható, ebben a kategóriában holtverseny volt a 2. és a 3. helyen. Reitter László Közgyűlési naptár Kedd Gödöllői Autó és Motor Túraegylet (13). Labdarúgó MNK Az FTC mar továbbjutott Az idei labdarúgó tétmérkőzések nyitányát az MNK csoportmérkőzéseinek folytatása jelentette. Az I. csoportban szereplő Ferencváros 3:0 (2:0) arányban nyert a Pécsi MSC ellen, s ezzel már kiharcolta a továbbjutást. III. csoport: Ü. Dózsa—Dunaújvárosi Kohász 2:1 (0:1), Békéscsaba—SZEOL 0:0. IV. csoport: Bp. Honvéd—Vasas 2:1 (0:0), Csepel—Zalaegerszegi TE 1:0 (1:0). Pedagógus sporttalálkozó ÚSZÁS, NAGY SIKERREL Százhalombattán, a Ságvári Endre általános iskolában rendezték meg a Alii. Pest megyei pedagógus sporttalálkozót. A versenyt Nagy Endrévé, a városi SZ3 titkár nyi- j tóttá meg. A tizenharmadik találkozó részvevőcsúcsot hozott, közel négyszázan küzdöttek a különböző versenyszámokban. Űj szám volt az úszás, mely rögtön nagy sikert aratott. A viadal célja többek között az volt, hogy eldöntse, az országos szinten kürt női kosárlabda-bajnokságban melyik csapat képviseli megyénket. A versenyt megtekintette Kiss Béláné, a pedagógusszakszervezet Pest megyei Bizottságának titkára és Sipos Ferenc SZMT sportosztályának vezetője. Eredmények Úszás. Nők: 1. Gödöllő, 2. Vác, 3. Százhalombatta, 4. Gödöllői járás, 5. Monori járás. Férfiak: 1. Szentendre, 2. Vác, 3. Százhalombatta, 4. Fóti Gyermekváros, 5. Ráckevei járás, 6. Gödöllő. Sakk. Nők: 1. Ráckeve, 2. Vác, 3. Százhalombatta, 4. Gödöllő. Férfiak: 1. Vác város, 2. Dabas, 3. Érd, 4. Szentendre, 5. Váci járás, 6. Gödöllő. Asztalitenisz. Nők: 1. Érd, 2. Váci járás, 3. Gödöllői járás, 4. Abony, 5. Százhalombatta, 6. Ráckevei járás. Férfiak: 1. Nagykőrös, 2. Ráckevei járás, 3. Vác, 4. Dabasi járás, 5. Gödöllői járás, 6. Fót Gyv. Kosárlabda. Nők: 1. Nagykőrös, 2. Nagykáta, 3. Váci járás, 4. Százhalombatta, 5. Gödöllői járás, 6. Fót. Lövészet. Nők. 1. Dabas, 2. Szentendrei járás, 3. Ceglédi járás, 4. Gödöllő, 5. Fót, 6. Vác város. Férfiak: 1. Vác, 2. Dabas, 3. Ráckevei járás, 4. Gödöllő, 5. Fót, 6. Gödöllői járás. Folytatás, a tavaszi szünet után Gödöllőn, a nyári sportágakban. Solymosi László BIRKÓZOPORONDOKON Győztesek - ellenfél nélkül Elutazott a labdarúgó-válogatott Még ki sem pihenték a szombati mezei futás,majd a vasárnapi MNK-márkőzás fáradalmait a labdarúgó-válogatott keret tagiai. hétfőn már újabb nagy feladat, várt rájuk: az egyhónapos tengerentúli vendégszereplés. A számításba vett 18 játékos vasárnap este találkozott az Aero Szállóban, itt töltötték az éjszakát és délelőtt 9 órakor már a Ferihegyi repülőtéren foglalatoskodtak a pogy- gyászok feladásával és az egyéb úti tennivalókat. Baróti Lajos elképzeléseit, terveit nagyrészt már ismertette, ezekhez nem sokat, tett hozzá. — Az első mérkőzés lesz a legnehezebb, itt kell olyan eredményt elérni, amely megteremti az alapönbizalmat a további találkozókra. Az első. Costa Rica-i mérkőzésen a legutóbbi „bécsi” csapattal kezdjük a játékot, azaz Kovács L. — Török, Bálint. Ke- reki, Tóth J. — Rab, Ebedli, Pintér — Pusztai, Törőcsik, Magyar öszeállításban. Aztán a többit majd meglátjuk. Két 13+1 A vasárnapi totófordulóban két darab 13+1-es szelvény akadt, egyenkénti nyereményük a jutalommal együtt 671 359 forint. A 13- as 431 588, a 12-es 12 694, a 11-es 933, a 10-es 172 forintot fizet. Eredményeik: 1, x, x, 1, x, 1, 1, 2, x, x, x, 1, x, 1. Vívóink a pástokon Moszkvában a kardcsapatok versenyének döntőjével fejeződött be a „Moszkvai kardok” elnevezésű nagyszabású vívóverseny. A sorozat szép magyar sikerrel zárult, ugyanis Gerevich P., Nagyházi, Ge- dővári, Nébald Gy. összeállítású együttes 9:7 arányú győzelmet aratott Belorusszia ellen a döntőben, és ezzel elnyerte a trófeát. Érdekesen alakult a finálé, hiszen a belorusz együttes, amelyben szerepelt Viktor Szigyak is, már 6:0-ra vezetett, s innen fordítottak Gerevichék. Párizsban rendezték meg a Martini nemzetközi tőrversenyt. A magyar Somodi kitűnően szerepelt, az elődöntőben a belga Crahayt verte 10:6-ra, az elődöntőbeh pedig Reichert (NSZK) ugyancsak 10:6-ra. A döntőben azonban vereséget szenvedett a nyugatnémet Heintől 10:6 arányban, így a második helyen végzett. Milánóban 150 versenyző részvételével rendezték meg a „Spacifico” nemzetközi párbajtőrversenyt. A hatos döntőbe két magyar, Kolczonay és Osztrics is bejutott, végül azonban meg kellett elégedniük a 3—4. hellyel. A szigetszentmiklősi gyártelepi iskolában rendezték Pest megye 1977. évi ifjúsági birkózóbajnokságát. Negyvenhat fiatal lépett szőnyegre. A verseny szépséghibája volt, hogy néhány súlycsoportban ellenfél nélkül avattak bajnokot, s különösen gyér volt a mezőny kötöttfogásban. A kis létszámhoz bizonyára az is hozzájárult, hogy ugyanebben az időpontban országos versenyen szerepeltek fiataljaink. A megyei bajnokság eredményei. Szabadfogás. 48 kg: 1. Szemes (Cs. Autó), 2. Muzsi (Abony), 3. Csordás (Cs. Autó). 52 kg: 1. Nagy (Dunakeszi VSE). 56 kg: 1. Ga- bács (Dunakeszi), 2. Gáspár, 3. Vörös (Abony). 60 kg: 1. Bajusz, 2. Tamás, 3. Mertz (mindhárom Cs. Autó). 65 kg: 1. Seiner, 2. Keresztes (Cs. Autó), 3. Olnik (Dabas). 70 kg: 1. Rohonczi (Cs. (Autó), 2. Besze (Dunakeszi), 3. Szabó (Cs. Autó). 75 kg: 1. Balogh (Cs. Autó), 2. Mészáros (Vác), 3. Szabó (Dabas). 81 kg: 1. Harmos (Vác). 87 kg: 1. Papp (Vác), 2. Halász (Cs. Autó), +87 kg: 1. Gál (Dabas). Kötöttfogás. 56 kg: 1. Halyos (Nagykőrös), 2. Kecskeméti (Cegléd). 3. Lajos (Nagykőrös). 60 kg: 1. Apró, 2. Horváth (Nagykőrös). 65 kg: 1. Réthy (Cegléd), 2. Bana (Nagykőrös), Kánya (Cegléd). 70 kg: 1. Soltész, 2. Győri (Cegléd). Pontversenyben: 1. Csepel Autó 37, 2. Nagykőrösi Kinizsi 17, 3. Ceglédi Vasutas 15 ponttal. A Bp. Honvéd országos ifjúsági versenyén jól helytálltak a Csepel Autó fiataljai. A 87 kg-os súlycsoportban Szűcs végzett az élen. Marek és Szigeti második. Mészáros és Zsákovics pedig harmadik lett. Magasnyomású nyomdagéphez GÉPMESTERT azonnali belépésre FELVESZ a Pest megyei Nyomda Vállalat Vác, Dózsa György út 53. A kazincbarcikai országos serdülő szabadfogású versenyen az abonyi Retkes József végzett az élen súlycsoportjában. Körösi sportlövő bajnok A fővárosban a Csáktornya parki általános iskolában került sor az országos ifjúsági légfegyveres bajnokságra. A légpuskások viadalán szép Pest megyei siker született. Angyal Márton (Nagykőrös, edzője Bocskai László) szerezte meg a bajnoki címet. A 40 lövésből 379 pontot ért él. Háztartási és illatszerboltokból felszabadult használt boltberendezések (állványok, pultok, pénztárfülkék) ELADÓK Érdeklődni lehet: a Fővárosi Háztartási és l'íatszerbolt Kiskereskedelmi Vállalat hálózatfenntartási osztályán. Tel.: 173-609, Domin Judit FILMNAPOK FALUN Pest megyei program február 3-tól 10-ig TAKSONY: február 3. Fekete gyémántok I—II. február 4. Talpalatnyi föld február 6. HÁZ A SZIKLAK ALATT február 7. Felmegyek a miniszterhez február 8. Tízezer nap JÁSZKARAJENÖ: február 5. Talpalatnyi föld február 6. Hintónjáró szerelem február 7. Hogy szaladnak a fák február 8. Fekete gyémántok I—II. TÖRTÉL: február 5. Fekete gyémántok I—II. február 6. Talpalatnyi föld február 7. Felmegyek a miniszterhez február 8. Húsz óra TÁPIÓSZECSÖ: február 5. Talpalatnyi föld február 6. Úri muri február 9. Körhinta február 10. Tízezer nap