Pest Megyi Hírlap, 1975. szeptember (19. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-17 / 218. szám

1975 SZEPTEMBER 17., SZEkDA mcVu -ésüy Jt xMmtm Új politikai könyvek Három időszerű könyv na­gyon is aktuális témáról, hi­szen sok olvasót foglalkoztat az ipari társadalom elmélete, a városokban folyó politikai munka és a mezőgazdaság fej­lődése és távlatai. Ezért e heti recenziónkban a Kossuth- könyvekből ilyen jellegű válo­gatást ismertetünk. Az ipari társadalom elméletéről Dr. Lakatos György az ipari társadalom elméletét ismertet­ve vitába száll a francia Ray­mond Áronnal, akit a gauUeiz- mus főideológusának tartanak, s aki könyvet írt az ipari, tár­sadalomról. Abban nem tesz különbséget a tőkés és a szo­cialista országok között. A Sorbomne-on tartott előadásai­A pakompartos, az agglegény és a kisfiú Különös regényeim, furcsa novellát, regényt és verset, sőt történet. Egy aggastyánosodó színes útleírást, riportot, de agglegény a főhőse, akit a la­kása magányába beszűrődő za­jok, legfőképpen a szemben lakó pakompartos nyitott ab­lakából átordító rádió kétség­beesett cselekedetre sarkall. Tíz forintért parittyát vasáról egy gyerektől, követ hajít ve­le idegei zakatoló ellenségére. Azután attól retteg, hogy tet­te kiderül. Ki is derül, de addig né­hány hétköznapi, mégis érde­kes emberrel ismerkedünk meg Benamy Sándor jóvoltá­ból, aki egészen fiatalon, úgy hatvan esztendeje jelentkezett első írásával. Azóta, ha vi­szonylag ritkán, a szépiroda­lom valamennyi műfajában mégis sok sikeres műve látott (Szépirodalmi Kiadó). napvilágot. Irt színdarabot. még szociográfiai művet is. Munkájával mindig a hala­dást szolgálta olyan időkben js. amikor az veszélyt jelen­tett az író számára. Most megjelent könyve az emberi együttélés hétköz­napi konfliktusait elemzi hu­mánus nézőpontból, fordulatos történet keretében. Feliéz eldönteni, hosszabb novellát vagy kisregényt tar­talmaz ez a vékony köny­vecske, de akárminek is ne­vezzük, élvezetes olvasmány, cizellált ötvösmunka, prózai költemény. Hiszen Benamy Sándor költő, még akkor is, ha nem rímben beszél. Sz. E. Dr. Jókai - a kertész Kertészgazdasági jegyzetek — ezt a címet viseli az a kék bo­rítású, arany nyomású címla­pot viselő könyvecske, mely­nek szerzőjeként dr. Jókai Mór szerepel a címlapon. S bizonyára csak kevesen sejtik meg első látásra, hogy e kis szakkönyvecske írója nem más, mint maga a nagy mese­mondó, nagy romantikus re­gényírónk. Pedig így igaz: Jókai (aki egyébként regényeinél nem szerette használni a dr. jel­zést) igen kedvelte a kertész­kedést, mai szóhasználattal azit is mondhatnánk, hogy legkedvesebb hobbyja volt. S amit igazán kedvel az ember, ahhoz illik is érteni valamics­két. Hogy mennyire értett, azt pompásan megmutatja ez a könyvecske, amely nyolcvan esztendeje meglepően szaksze­rű volt, de egyes fejezeteiben ma is találnak megszívlelendő tanácsokat a kiskertbarátok. A Mezőgazdasági Könyvki­adó Vállalat rendkívül szelle­mes és stílusos főhajtása ez a mostani kiadás a nagy író előtt, a kettős jubileum alkal­mával. Az idén ünnepeljük ugyanis Jókai Mór születésé­nek 150. évfordulóját, s ugyan­csak az idén negyedszázados a Mezőgazdasági Könyvkiadó Vállalat.. Más kiadók nyilván könnyebb helyzetben vannak ez ilyesmivel, két ilyen évfor­duló összehangolásával, éppen ezért illeti elismerés ezt a nagyszerű telitalálatot. A könyvecske újrakiadásának értékét és érdekességét növeli, hogy hasonmását jelentették meg, az Egyetemi Nyomdából kikerült munka pontosan visz- szaadja az 1896-ban, az Athe­naeum R. Társulat könyv­nyomdájában készült eredeti képét. Még ezen felül is gon­doltak a könyvbarátokra azzal, hogy egyrészt számozott pél­dányokat is bocsátottak közre, másrészt megjelentették — ugyancsak számozottan is — mini kötetként. Bizonyára ezúttal kertészek, és irodalombarátok — a kiadó szándéka szerint — egyaránt örömmel fogadják ezt a vál­lalkozást. Nem úgy, mint an­nak idején, amikoris — mint olvashatjuk — Jókai a megje­lenést követően, a Kárpáthy Zoltán írásakor neheztelésben részesült kiadójától. így kor­holták ugyanis: „Hallja az úri vagy regényt írjunk, vagy pa- szulyt öntözzünk”... L. ban, valamint az ezeket tartal­mazó három kötetben azt ál­lítja, hogy a kapitalizmusra (amelynek szociális problémá­ját megoldotta volna a techni­kai haladás) és a szocializmus­ra közös vonások jellemzőek és az Ipari társadalomnak csak két típusát alkotják, nem önálló rendszerek. Áron sze­rint az ipari társadalom két típusát egyaránt elitek veze­tik (a nyugat elit megosztott, a „szocialista elit” egységes). Az osztályok harcát, sőt létét megkérd őjelezi. Lakatos könyvében Áron té­teleivel szemben meggyőzően bizonyítja, hogy a szocializ­mus és a kapitalizmus nem­csak különböznek egymástól, hanem antagonisztikusan el­lentétes két rendszert alkot­nak, Oszitályviszonyaik is gyö­keresen ellentétesek egymás­sal és politikai intézmények eltérő felépítése éppen ellen­tétes osztályviszonyokra vezet­hető vissza. Hasznos könyv a Lakatosé, mert a hetvenes évek egyik időszerű és fontos ideológiai kérdésére tereli a figyelmet és ad kielégítő magyarázatot. Politikai munka a városokban Hogyan, alakult az utóbbi időben és milyen lehetőségei vannak a politikai munkának? Ezt vizsgálja a két szerző, dr. Latos István és Sárosi József saját tapasztalatuk és a városi pártbizottságok titkáraival folytatott beszélgetések alap­ján. Annál is jelentősebb ez a kérdés, mert az utóbbi évtize­dekben a városokban élők száma megnőtt. A városokba koncentrálódott az ipari ter­melés nagy része, a kulturális és társadalmi élet, több váro­sunkban tudományos központ jött létre. Pest megye városaiban is ipari, kulturális centrum ala­kult ki, amelyek mindegyike környékére jelentős befolyást gyakorol. Ezek a körülmények a politikai munkával szemben is magasabb követelményeket támasztottak és támasztanak. Ezért mondja ki a párt Politi­kai Bizottságának határozata, hogy „a városi pártbizottságok feladatait továbbra is a párt politikája, határozatai helyi végrehajtásának megszervezé­se és biztosítása, a sajátos kö­rülményekhez igazodó politi­kai munka képezze”. Ezt összegezik a szerzők. Sorra veszik a városi pártbi­zottságok munkájának főbb tartalmi és módszerbeli kérdé­seit, elemzik a munkások kö­rében kifejtett politikai tevé­kenységet, foglalkoznak a párt szövetségi politikájának helyi megvalósításával, a gazdaság- irányítás városi feladataival. Foglalkoznak a városi és já­rási pártbizottságok együttmű­ködésének főbb területeivel is. A jó, tartalmas füzetet pártmunkásoknak, párttagok­nak ajánljuk, de érdemes azoknak is forgatniuk, akik részt vesznek az idei politi­kai oktatásban. Mezőgazdaságunk fejlődése és távlatai A szerző — Lovas Márton — a könyv előszavában azt írja: szeretné megvilágítani, hogy mi változott meg mező- gazdaságunkban és milyen új tartalmat kaptak a régi szavak és fogalmak. A tanulmány ennek a fel­adatnak tesz eleget Valóban sokoldalúan tárgyalja a mező- gazdaság helyét és szerepét a népgazdaságban. Megmutatja azt a fejlődést is, amelyet a magyar mezőgazdaság az utóbbi évtizedben elért. Két­ségtelen, hogy jelenleg gyor­san iparosodik, ennek követ­keztében az egész népgazdaság elszakíthatatlan részévé vált. A többi között foglalkozik a mezőgazdaság irányításának egyes kérdéseivel, a szabá­lyozó rendszerrel, az ár- és a dotáció helyzetével, valamint a vállalati és személyi jövede­lem alakulásával is. Egyes megállapításaival le­hetne vitatkozni, de vitatható részei ellenére is hasznos könyv, sok új adatot és meg­állapítást tartalmaz mindazok számára, akiket érdekel a me­zőgazdaság fejlődése. Gáli Sándor Heti jogi tanácsok Az ösztönző nyugdíj- pótlékról, illetve ezzel kapcsolatban az öregségi nyugdíj összegének mó­dosításáról. N. A. isaszegi olvasónk 1965. július 18-án töltötte be a nyugdíjkorhatárt. Tovább dol­gozott, és 23 év szolgálati idő figyelembevételével 1970. má­jus 26-án ment nyugdíjba. Azt sérelmezi, hogy 4 év 10 hóna­pot dolgozott az öregségi nyugdíj korhatárának betölté­se után, és ösztönző nyugdíj­pótlékot mégsem kapott. Leg­utóbb az illetékes társadalom- biztosítási szervtől — olvasónk elmondása szerint — azt a fel­világosítást kapta, hogy nyug­díjának 1 évi szüneteltetése után, kérjen új nyugdíjmegál­lapítást, és ekkor kap ösztön­ző nyugdíjpótlékot. Olvasónk kérdezi, mi az igazság ezzel kapcsolatban? Az öregségi nyugdíjasként 1971. december 31. (mezőgaz­dasági szövetkezetnél 1975. december 31.) után munkában töltött idő alapján ösztönző nyugdíjpótlék jár éppen úgy, mintha valaki nem nyugdíjaz- tatta volna magát, és úgy dol­gozik tovább, feltéve termé­szetesen, ha a nyugdíj folyó­sítása szünetel. Olvasónk 1970-ben ment nyugdíjba. Erre és a követke­ző évre, minthogy még nem volt meg az ösztönző nyugdíj- pótlék, nem illette meg. 1972. január 1. napjától már járt volna, ha legalább 1 éven ke­resztül a nyugdíj folyósítását szüneteltette volna. Helyes volt a felvilágosítás, és ha most tovább dolgozik, és nyugdíját szünetelteti, akkor arra az 1 évre, vagy azt kö­vetően a töredékidőre jár az ösztönző nyugdíjpótlék. A nyugdíj újbóli megállapítását is kérheti, de ennek nem elő­feltétele, hogy előzőleg szü­neteljen a nyugdíj folyósítá­sa, az erre való felvilágosítást olvasónk félreérthette. A nyugdíj újbóli megállapításá­nak feltétele, hogy nyugdíja­zását követően 36 hónapig dol­gozzon. Ha még ehhez 1 évig szünetelteti is a nyugdíjat, akkor arra az 1 évre megilleti a 3, illetve 7 százalékos ösz­tönző nyugdíjpótlék, és ez már az új nyugdíjmegállapí­Látni a világot Találtam egy könyvet. Napok óta böngészem. Azt is mondhatnám: ízlel­getjük egymást. Akárhová teszem, min­dig a kezembe kerül. Nagyalakú, négy­zetes formátumú könyv. De nem is ez keltette fel az érdeklődésemet. Már a fényképek lebilincseltek. A borítón két város ékessége: a Kreml tornya és a Parlament kupolája. S aztán a bekö­szöntő vers első sorai: „Ha tárlaton látnám, aligha hinném, / de a föld ál­lította ki / az út mellé szeszélyből az erős vén / tölgyet, mely hajlott ágai / közé fogja a hamvas nyírfa törzsét., Ez hát az Ölelkezők jelképe, a tölgy és a nyírfa egymásra találása. Maradandó kép, költő ennél szebbre aligha lelhetett volna. S Garai Gábor még tovább megy, újabb képek­ről gondoskodik: „A tölgy valamit el­tanult a nyírtől: / derűsebb, mintha egymaga / állna itt, s a nyír, bár párja felé dől, / függetlenebb lett általa ...” Szavakba öntött mozdulatok és fény­képekben rögzített valóság: két nép kapcsolatának folytonosságát mutatja. „Tükrös égboltok” ragyognak a Moszk­váról szóló versekben; a népes, ottho­nos utcákon keresztül bepillanthatunk a szovjet főváros ezernyi arcába: a part menti strandfürdőbe, a virágvá­sárba, elleshetjük a nyírfák közül ki­tekintő, szinte röpülésre készülő lány mosolyát, a mikroszkóp fölé hajoló ku­tatónő átszellemült tekintetét. Nem jártam Moszkvában. Nem lát­tam a város környéki fenyveseket té­len, de így, tallózva a fényképek kö­zött, mégis ismerősnek tűnnek a novo- gyevicsi kolostor bástyája alatt szán- kázó gyerekek, beszédesnek a padra ül­tetett hóember. A mozdulatok költésze­téről vall Ulanova és Pliszeckája, és nagyot lendül az óriáskerék is, hogy átadja helyét a köveknek a történelmi Vörös téren. Újságok, jegyzetek, köte­tek fölé hajoló diákok a Lenin könyv­tárban, és néma márványkő a kapu előtt, „ott, ahol Leninre lőttek”. Lobog a láng az Ismeretlen Katona Emlék­művénél, boltívek alatt olvasó lány, és Kutuzov háza. szívműtét és az űrhajó­sok sétánya: megannyi pillái.at ad lec­két a kutató szemnek és a múltat, je­lent, jövőt vallató költőnek. Vallomás ez á kötet, két művészet ihletett összefogása: a mindent átható költészet és a pillanatot oly plasztiku­san rögzítő fényképészet egyenrangú termése. S aztán következik — szintén egyenrangú társként — a költő „gyö­nyörűsége és gyötrelme”: Budapest. Az Erzsébet-híd karcsú ívei, a Vár, a Ha­lászbástya ódon hangulatai, s mellet­tük a nyüzsgő pesti utcák, a randevúk- tó visszhangos aluljárók, az Ikarus- gyári szereldék és a fiatalság — akár­csak Moszkvában —, a meghitt percei­ben ellesett és a rohanásban is fárad­hatatlan pesti ifjúság. Zsánerképek és Duna-parti lépcsők, gellérthegyi szo­bor és „meleg szagokkal” tomboló déli piac: összkép városunkról — ahogy a költő és a fényképész látja. S nem is akárhogyan! Mert Garai Gábor és az egymás fővárosáról oly sok remek képet alkotó két fotómű­vész: Gink Károly és Mihail Trahman nem az útikönyvek turistacsábító lát­ványosságait keresték. Az Ölelkezők — az öreg tölgy és a fiatal nyírfa — nyo­mában azt keresték, ami a két népet összeköti: a történelmet, a közösen ala­kított jelent és az együtt tervezett jö­vőt. Kötetük a Kozmosz könyvek (Mó­ra Ferenc Kiadó) szép termése. S ezt a termést érdemes naponta ízlelgetni. Nagylátószőg Vallomás Dobos Lajos e címmel meg­jelent könyve is, amelyet a Képzőmű­vészeti Alap Kiadóvállalata jelentetett meg. Kaliforniától a Kaukázusig ké­szített fotóin az élet sokféle hangula­tát, a művészek és a művészetek vilá­gát, tájak, városok és építészeti re­mekek csodáját villantja fel. Nagylátószög — hirdeti a könyv cí­me, s a szerző mintegy elmeséli ké­peinek történetét, szinte képszerűen ér­zékelteti mindazt, ami egy fotóművész­szel történik munkája közben, nem­csak a kamerája előtt, hanem mögötte is. Dobos Lajos könyve — iskola. De nem tankönyv, nem az a célja, hogy megtanítsa a fényképezés iránt érdek­lődőket a mesterség vagy hobby min­Henry Moore: Négyzetes forma. (Foto Do­bos Lajos Nagylátószög című könyvéből.) ded" fogására. Dobos láttatni akar. „Mindent fényképezni nem lehet, és talán nem is szabad. A mindent — lát­ni kell” — írja kísérő szövegében. „A fotográfusnak nagylátószögben kell szemlélnie a világot, mielőtt még bele­néz a keresőbe, hogy az élet ezernyi jelensége és eseménye közül választani tudjon egy századmásodpercnyit.” Te­hát programot is ad: saját ars poeticá­ját. összekacsint a nézővel, elétárja mindazt, amit befogott az optikája; megosztja örömeit, és a látvány erejé­vel nevel. Mert a lapozgató ember el­gondolkodik a képeken, megpróbálja magát beleélni a szerző helyzeteibe, megpróbálja vallomásra bírni a képe­ket: miért is éppen így ábrázolják a világot. S a kimondatlan kérdésekre Dobos Lajos válaszol: jó tollú elbeszé­lőként mutatkozik be, de nem magya­ráz, mondataival is képei látványát erősíti. S az olvasó,. aki belefeledkezik a szerző szavaiba, a képekben talál fel­üdülést, amelyek Nagyvázsonytól Ar- lingtonig, Firenzétől Grúziáig hozzák- közeibe — fotelban ülve is — a nagy­világot. M. Zs. tásnál is számításba jön. ösz- szefoglalva tehát annyit, hogy a szolgálati időnek azt a tar­tamát, amely alatt a nyugdí­jat korlátozás nélkül folyósí­tották, figyelembe venni nem lehet. A csökkent munkaké­pességű dolgozót a vál­lalat köteles elsősorban eredeti munkakörében és szakmájában elhe­lyezni. V. I. gombai olvasónk 3 év­vel ezelőtt szenvedett üzemi balesetet. Munkaképesség­csökkenése miatt eredeti moz­donyvezetői munkakörének el­látására alkalmatlanná vált, de öregségi vagy rokkantsági nyugdíjra nem jogosult. Mun­kaképesség-csökkenését ugyan­is 50 százalékban állapították meg, és az öregségi korhatárt sem töltötte be. Legutóbb je­lentkezett munkahelyén, de közvetlen volt főnöke nem ép­pen úgy igazította el őt, mint ahogy erre vonatkozóan az 1/1967. (XI. 22.) MüM—EüM— PM számú együttes rendelet rendelkezik. A rendelkezés szerint első­sorban munkakörében és szak­májában kell elhelyezni a csökkent munkaképességű dol­gozót, és ha ez nem lehetsé­ges, akkor olyan munkakör­ben kell foglalkoztatni, ahol egészsége további romlása'nél­kül szakképzettségét hasznosí­taná tudja. Annyiban igaza van a műhelyfőnöknek, hogy mint mozdonyvezetőnek nem tud szakképzettségének meg­felelő munkát biztosítani, vi­szont ezzel az ügyet nem le­het elintézni, mert ha a mun­kakörülmények módosításá­val sem érhető el a jogsza­bályban biztosított ’cél, akkor a csökkent munkaképességű dolgozót más, megfelelő mun­kahelyre, esetleg más vállalat­hoz kell áthelyezni, illetőleg más munkára betanítani, szükség esetén e célra létre­hozott külön üzemrészben fog­lalkoztatni. Erre vonatkozóan azonban a dolgozóval meg kell egyezni. S ha mindezek ellenére nem tudja biztosítani a megfelelő munkakört, a te­rületileg illetékes tanácshoz kell fordulnia. Egyébként a dolgozó munkahelyén is kell lenni úgynevezett csökkent munkaképességűekkel foglal­kozó vállalati bizottságnak, a már említett rendelet 4. §-ának (3) bekezdése alapján. Olvasónk azért is el van kese­redve, mert kilátásba helyez­ték munkaviszonyának meg­szüntetését, ha nem fogadja el a felajánlott helyet. Egészségi állapotára való tekintettel azonban nem tudja ellátni ezt a munkakört. Megnyugtathat­juk, hogy nem lehet felmon­dással megszüntetni munkavi­szonyát, tekintettel arra, hogy munkaképesség-csökkenésének mértéke az 50 százalékot el­éri. Anyagiakban sem érheti károsodás, mert a jogszabály­ban felsoroltak szerint a csök­kent munkaképességű dolgo­zót, akit rehabilitálása érde­kében áthelyeznek, illetve új munkára vagy szakmára ta­nítják, kereset-kiegészítésben kell részesíteni. Olvasónk ké­résére közöljük, hogy a Ma­gyar Közlöny 1974. december 24-én megjelent 99. száma közli a csökkent munkaképes­ségű dolgozók helyzetének rendezéséről szóló, jelenleg hatályos és -egységes szerke­zetbe foglalt jogszabály szöve­gét. Dr. M. J. Tíz nap rendeletéiből A Tanácsok Közlönye szeptem­ber 9-i számában jelent meg a barlangtani kutatások hatósági engedélyezésével kapcsolatos, és az Ócsai Tájvédelmi Körzet léte­sítéséről szóló 5/1975. OTVH és a 3/1975. OTVH utasítás, illetve hatá­rozat. A szabadságvesztésből szabadult személyek utógondozásáról 1975. évi 20. sz. törvényerejű rendeletet a Tanácsok Közlönye 39. számában találják meg az érdekeltek. Ugyanitt állásfoglalást találunk arról, hogy a kulccsal működő személyfelvonó esetében a felvo­nóhasználati díj az épülethez be­osztott személyt (házfelügyelőt, felvonóvezetőt) szövetkezeti ház­ban is megilleti. A közművelődési feladatokról a mezőgazdaságban, az élelmiszer- és a fagazdaságban cím alatt a MÉM irányelveket adott ki, amely a Mezőgazdasági és Élelme­zésügyi Értesítő 32. sz. jelent meg.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom