Pest Megyei Hírlap, 1969. május (13. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-16 / 110. szám
I PtST UECMi KMívlttD 1969. MÁJUS 16., FENTEK Két zsemle, egy gyertya nem elég Agyagból facsart ivóvíz Feleség lett a megmentett Jólesik a hálás szó Itt a jó idő. Rövidesen megjelennek az újsághírek: meggondolatlan turistákat, diákokat mentettek ki valamelyik 'barlangból. Kik ezek a barlangmentők? Dr. Dénes György vezetésével harminc fiatal áll bevetésre készen, akár nappal, munkahelyükön, akár éjjel, lakásukon csendül fel a telefon. Dr. Dénes György a hatodik emeleten lakik, a főváros közepén. Szereti a nagy ellentéteket. — Három mondatba is sűríthetem munkánk lényegét, (de ha tetszik, egy nap, egy éjijei beszélhetek róla. A veszélyes sötét — A főváros sok szempontból unikum a maga nemében. Kevés ilyen nagyvárost találni szerte a világon, ahol óriási, természetes barlangok húzódnak szinte a házak alá. Köztudott, mennyi hőforrás buzog a mélyben. Ezek a hévizek óriási erővel törnek fel minden résen. A mészkőtalaj repedéseit az évmilliók alatt valósággal sajtszerűen átlyug- gatták. Ezt a barlangrendszert tulajdonképpen csak a múlt században kezdték feltárni és még ma is sok meglepetéssel szolgál. — Különösen a fiatalokat vonzza a sötét, romantikus világ. Betettek két zsemlét a zsebükbe, egy darab cukor- spárgát, gyertyavéget, aztán elindultak „felfedezni”. Ha szerencséjük volt és megúniták a sáros, iszamlós talajt, hamar visszafordultak. Mások azonban beljebb merészkedtek, megsérültek. A világítóeszköz elveszett és magukra maradtak a baj kellős közepém — Mi a legfőbb veszély, ami «3 ilyen kocabarlangászt érheti? A hideg, az éhség, vagy a szomjúság? — A sötét. Ennivaló nélkül nagyon sokáig ki lehet húzni. A barlang levegője pedig legtöbbször elég párás. A solymári Ördöglyukban egy kamasztársaság például teleszedte a nadrágzsebét agyaggal. Megfacsarták, így jutottak pár csepp nedvességhez. A hideg sem vészes, általában tíz fok körüli. Hanem a sötétség. Elsősorban is nyomasztó lelki hatással van, másodszor pedig így következnek be a súlyos balesetek. Hiszen a barlang belseje nem egyenes sétapálya. Tele van repedésekkel, mélységgel, éles szirttel. Akinek van lelkiereje egy helyen megülni, míg rá nem találnak, az többé-kevésbé szárazon megússza a nagy kalandot. A vonzó tilosban — Meséljen a mentés „hőskoráról”. Hogy kezdődött? — Eleinte azt mondták, hogy ezek az egymás után feltárt barlangok életveszélyesek, mint ahogy azok is. Kiadták a jelszót: kerülni kell őket. Csakhogy éppen mert tilos volt, annál többeket vonzott. Akkor azt mondták: el kell zárni! De lehet? Azért, mert veszélyes megmászni, a Tátrát sem lehet drótkerítéssel körülvenni. Így jártak a' barlangokkal is. Hiába tettek a bejáratra nehéz vasajtókat, kifeszítették. Ekkor született a gondolat: hivatásos mentőket kell alkalmazni. A tűzoltókat hívták, de gyakran megtörtént, hogy őket is úgy kellett a mélyből kihozni. Hiába, ez külön szakma. Tizenkét éve néhány lelkes fiatallal összefogtunk, „öreg barlangi rókák”, és megszületett a hosz- szú nevű Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat Barlangi Mentőszolgálata. Valamennyien dolgozó vagy tanuló emberek vagyunk. Szolgálatunk teljesen társadalmi jellegű. 1957 óta vezetünk kimutatást. Első páciensünk éppen fotoriporter volt. — Gondolom, önöknek minden eset emlékezetes, mint ahogy a szenvedő alany sem felejti soha a rémület perceit. — Legtöbbször napjait, jobbik esetben óráit. 1961-ben három fiú hét napig várt, míg rájuk bukkantunk. Egy lányt gerinctöréssel kellett tizenkét méter mély hasadékból kihozni. A mentőorvost ölben vittük le hozzá, de nem tudott segíteni. Azt hittük, lehetetlen lesz kihozni. Olyan alacsony boltozatok alatt kellett átbújni, ahol csak hason fekve lehetett előrekígyózni. Robbantani nem mertünk. Öriási erőfeszítéssel, centiről centire csúsztatva, kihoztuk. Egy hónapig mozdulatlanul feküdt a gipszágyban. Ma egyik kollégánk felesége, — Mi az első szavuk a meg- mentetteknek? Hogyan fogadják önöket? — Annyiféleképpen, ahány félék az emberek. Sok függ az általános állapotuktól. A gyerekek sírnak. Először örömükben, később azért, hogy mi lesz otthon. Legtöbbjük zavart, szégyenkezik, nem is tudja érzékelni, milyen veszélyben volt és mennyi időt töltött odalenn. A zsebünkben kekszet, csokoládét viszünk. Ez az első táplálék, és kulacsban forró, citromos tea. Megesett, hogy két kamasz nagy pökhendien kijelentette: kár volt a felhajtásért, maguktól is kitaláltak volna. Szerencsére, az ilyesmi ritka. Jólesik az a néhány hálás szó... Különös, szép világ — Mi a barlangmentő csoportnál a legfontosabb? — A felszerelés. Szerencsére ma már kielégítőnek mondható. Ha jelzés érkezik, hogy valaki eltűnt, a Pest megyei Rendőrkapitányság kocsijai szedik össze hármasával embereinket. Dr. Mondok Pál megyei tanácselnöknek sokat köszönhetünk. Tavaly és idén is tízezer forintot utalt át felszerelésre. — Most hogy fejezzem be a cikkemet? Mindenkit riasszak el még a gondolatától is, hogy valaha belülről megnézzen egy barlangot? — Az istenért, csak azt ne. Felejthetetlen szép élmény. Aki egyszer belekóstol, nem hagyja abba. így járt a feleségem is. De hadd hívjam fel min'denki figyelmét: közöljék, ha túrára indulnak, hogy hová mennek. Magányosan, ketten- hárman összefogva, szakértő vezető nélkül ne induljanak útra a barlangba. Tavaly huszonnyolc embert mentettünk ki a közvetlen életveszélyből. Akit érdekel a barlangok szép világa, jöjjön közénk. Dénes doktor annyi hévvel, szeretettel beszélt a barlangok csodáiról, hogy szinte kedvet kaptam egy túrára. De miután tisztáztuk, hogy a sötétben, a kövek között jókora pókok is tanyáznak, a szíves meghívást lemondtam. Ám akit az ilyesmi nem riaszt, keresse meg a barlangászokat a Gorkij fasor 46-ban, Budapesten. Komáromi Magda Alkalmasság Az arca csupa fájdalom és életuntság. Megtört ember — gondolom, és még sajnálom is. i^res, gondozott Kezevei simogatja a homlokát, hangosan szuszog és sóhajtozik. író ember. Arról beszél, hogy elégedetlen az életével és a munkájával. — Valami megoldást csak találtál!? — Igen, találtam. — Halljuk. Kivár, merőn néz, ráncolja a homlokát. — Bementem a főnökömhöz, s megmondtam neki, hogy elég volt, nincs tovább. Unom a sótlan, értelmetlen munkát a harminchat évem kevés értelmét. Nem érdekel, hogy 3500-at kapok havonta. Nyugalmat akarok és azt, hogy hagyjanak békén. Elmondtam neki, hogy bolhacirkusz és műbalhé az, amit eddig csináltam és nem álltatom magam tovább. Fütyülök a pénzre, az egzisztenciámra és eldobom, mint a rongyot. Kértem, értsen meg és engedjen el, mert találtam magamnak egy állást: kapuőr leszek egy gyárban ezerkettőért. Elhallgatott, szeméből félreérthetetlenül kiolvastam: látod, ez a bátorság. — Es mit szólt mindehhez a főnököd? — Kirúgott a szobából. — ValamTt csak mondott. Arcára megint kiült az életuntság. Azt mondta, vagy hülye vagyok, vagy részeg. Es felejtsem el az egészet, mert alkalmatlan vagyok rá. — Mire? — Arra, hogy kapuőr legyek. Hankóczi Sándor Népmesék „jel^-nyelven A Magyar Tudományos Akadémián, a Magyar Néprajzi Társaság felolvasó ülésén dr. Makra Sándor tu dományos kutató ismertette a népmesék kategorizálásának és elemzésének általa kidolgozott új módszerét. A Makra-féle jelrendszer, amely a népmesék tartalmi elemeit számokkal, a szerkezeti ele meket görög betűkkel jelöli, nemzetközi használatra is alkalmas; bármely nyelvben követni tudják a kutatók a jelekkel kifejezett népmese tartalmát, motívumait és elemezni is tudják őket. Az új jelrendszer gépi feldolgozásra is alkalmas. A táj és az ember Nyári műsorokból A Duna-parti üdülőhelyeken évről évre növekedő turistaforgalom, nyaranta fokozott munkára serkenti a ráckevei művelődési ház vezetőit is. Színvonalas műsorokat állítanak össze, a legkülönfélébb igényeket is szeretnék kielégíteni. A művelődési ház kicsi és korszerűtlen, de amúgyis kellemesebb a szabadban. Előadásaik többségét tehát a Savoyai-kastélyban felállított szabadtéri színpadon rendezik meg. Idén az első egy barokk hangverseny lesz, kamaraegyüttesek részvételével. Ugyancsak június elején kerül sor a járási zeneiskola növendékeinek hangversenyére. Június közepén iridám esztrádműsort adnak fővárosi művészek, röviddel utána a rádió gyermekkórusával ismerkedhetnek az érdeklődők. Két kiállítást is rendeznek. A Műcsarnoké lesz az egyik, ennek címe: A rajzművészei mesterei. A másikat a járás fotósainak legjobb munkáiból állítják össze A táj és az ember címmel. A nyár programjához tartoznak a' kirándulások, amelyek iránt máris igen nagy1 érdeklődés nyilvánul meg. Az agrárszakemberek járási klubja jugoszláviai túrát szervez, míg a művelődési ház ifjúsági klubja esztergomit, szárnyashajóval. Indul egy csoport Pécsre egy másik pedig Aggtelekre is. No-To-Co képmagnón A hazánkban tartózkodó világhírű No-To-Co lengyel együttes műsorát a magyar televízió képmagnóra rögzítette. A felvételek színhelye a lágymányosi Feneketlen tó volt. Sfcírrts I. DÉNESIpari tanulókat FELVESZÜNK a bádoqos, az ács és a kőműves szakmában. FELTÉTELEK: általános Iskolai végzettség és a 14 életév (az ács szakmában a 15 év) betöltése A Jelentkezéshez szükséges az Iskolai telentkezésl lap és a születési anyakönyvi kivonat Szállást, munkaruhát szerszámot és teljes ellátást díjtalanul adunk. A tanulmányi eredménytől függő ösztöndíjat fizetünk. JELENTKEZÉS A ..Prosperitás' Ktsz munkaüqyl osztályán. Bp. IX.. Viola u. 45. 24. — Szevasztok — mondja Erdős az első ülésre mászik. A csomagot a lábunkhoz gyömöszöli. — Én ülök előre — jegyzi meg —, nekem nincs családom. — A pokrócokat nézed? — emeli rám szemét. — Jó lesz. ha kint maradunk éjszakára. — Nekem holnap .műszakra kell mennem — tiltakozom kétségbeesetten, de Lajos megnyugtat, hazaérünk időben. Nem is olyan rossz kocsi ez. Elindulunk, és csodák csodája, baj nélkül elérjük Sókutot, ahol Erdős kiszáll. Ö egy állami gazdaságba megy, arról ír. Mi továbbhajtunk egy kis városba. Lajos egyenesen irányítja a meseautót a presszó elé. „Űj vagy, fizetsz” — hajol hátra ellenkezést nem tűrő hangon. Kiszállunk, s megváltom az obulust. Lajos olyan finom mozdulattal hajtja fel a fél rumot, mintha a KRESZ-t ki sem találták volna hazánkban. Egy feketével tetézi, és három pogácsával. Mehetünk tovább. Ernő a helyi textilgyárba kalauzol. Bejárjuk az üzemet, utána felmegyünk az igazgatóhoz Figyelem, Ernő mit kérdez, miután éredklődik. El kell ismerni, komoly szakértelmet árul el, biztosan régóta ismeri ezt az üzemet. Később a tanácshoz kopogunk be. Ernő jegyez, ír, mint a motolla, jár a keze. — Egyetlen lényeges dolgot tanulj meg — mondja már a kocsiban —. ne engedd a pacákot összevissza beszélni, mert akkor soha nem lesz riportod. Csak a lényeget mondja. Az emberek hajlamosak Ádámnál és Évánál kezdeni. — De akkor honnan tudod meg, mit gondolnak? — ellenkezem. — Ha nem hagyod kibeszélni őket? — Nincs erre időm. öregem, nekem naponta le kell adnom négy-öt flekket. Ha minden fél flekknél elkezdek lelkizni a pácienssel, akkor én egyetlen hónapban sem kapok prémiumot. A Sziget pedig behajtja rajtunk a napi öt flekket, ne félj. Favágás?... Persze. De vidéken már csak ilyen az újságírói élet. Kevesen vagyunk, nem úgy, mint az országos lapoknál. Itt hajtani kell! Ernőtől még sok mindent megtudok, ami a szakma spanyolfala mögé bújt. Elmondja, Szigetvári, a főnök, mit követel, milyen az ízlése, melyik stílust szereti. Kapuk nyílnak ki előttem és csukódnak be. Falak emelkednek, folyosók eresztenek magukba. Ernő elbeszélése nyomán megértem, naponta kell állást foglalni, eseményekkel, dolgokkal, személyekkel kapcsolatban. — Mindenki mondhat felületességeket — jegyzi meg Ernő —, de az újságíró soha nem írhatja le. Nekünk a véleményünket minden cikk alatt cég jegyeznünk kell. Aztán sokszor bírálnak, ökörséget írtál. Nagyon nehéz a mi helyzetünk. — És ha eltéveszted a dolgot, ha rossz aspektusból világítasz meg valamit, akkor mi történik? — Nyakadba akasztanak egy sajtópert. Röpülsz vagy fizetsz. Igen? Hát nem így képzeltem. Még szerencse, hogy az építkezés ügyében vége a cirkusznak. Meg is járhattam volna. Legközelebb óvatos leszek. Jó lesz megszívlelnem Ernő tanácsát. pnapoh Uiliif1.1 ZjL'., . Délután két óra körül vesz- szük fel Erdőst az állami gazdaság központi épülete előtt. Elindulunk hazafelé A kocsi remekül megy, a döcögést, rázást megszoktam. Eperfáktól szegélyezett úton hajtunk, Lajos gondtalanul fütyörész. Az országúton kukoricával megrakott kocsit hagytunk el, utána , kilométereken keresztül még járművekkel sem találkoztunk. Éppen egy elhagyatott téglagyár mellett megyünk el, amikor hatalmas, szürke csődörön lovagló férfi jön velünk szemben, az út túlsó oldalán. Erdős kinyitja táskáját, és falatozik. Közben hátrafordulva kérdi Ernőtől, talált-e jó anyagot. — Talál... ^ Eddig jutott el Ernő, egy kattanás és elsötétül minden. Biztosan meghaltam, vége az életemnek, és nem is fájl. Éva drágám, mi lesz veled ?... De érdekes, megy alattam a kocsi, ez a robogó koporsó, hiszen érzem a rázkódást. — Hopp Iá! — ezt Lajos kiáltja, s egyszerre ragyogó fény önt el bennünket. Nincs baj! Lajos nyugalma Nelson admiráliséval vetekszik. — Nem kell betojni, gyerekek, csak a motorház fedele szállt el. — Lajos beletapos a fékbe. — Jaj — mondjuk mind a hárman elnyújtottan, és hátradőlünk a kocsiban. Az országút felé pislantok, látom, a cső- dör már egyedül legel az árok partján. Hát a lovas hova lett?... Kiszállunk, a csődörös akkor tápászkodik fel az árokból. — A rosseb egye meg magukat — kiabál átkozódva, és a derekát tapogatja. A motorház fedele feléje szállt, és a ló annyira megijedt a repülő bádogtól, levetette a férfit. Az apaállat-gondozó még kétszer megtapogatja derekát, aztán sűrű káromkodások közben elporoszkál. Lajos sértődött arccal magyaráz: — Máskor is elhagytam már a fedelet, mit tegyek? Belekapott a szél. Megdrótozza a hűtőnél, aztán beszállunk, és megyünk tovább. Érzem, nem érek ma haza. Félek ettől a nyavalyás kocsitól. Újsághírek elevenednek meg előttem, horpadt autókat látok, törött bordákat, kezeket. Amikor egy óra múlva a kocsi motorja asztmásán hörögni kezd, és elhallgat, teljesen megnyugszom. Nem történt szerencsétlenség, éppen csak megálltunk. Jobbat nem is tudtam volna elképzelni. Az árok rozsdabarna partján száraz kórók és az őszi naptól égett fűcsomók között leülünk, és az én szívembe békés megkönnyebbülés költözik. — Megágyazzak? — kérdezi Erdős bosszantó nyugalommal, és a pokrócáért indul. — Nem kell, mindjárt adok térképet, és elmehettek az első vasúállomásra. Persze, engem megint itthagytok?!... — mondja Lajos kelletlenül. — Szép dolog. Megnézzük a térképet, magunkhoz vesszük a holmikat, és a száraz levelű fák alatt elindulunk az állomásra. A meseautó egyre kisebb lesz, amint távolodunk, és az út kanyarjában visszanézve látom Lajos törpének tűnő alakját, amint beleveszik a szürkülő horizontba. Ami igaz, igaz, nem tűnik már olyan rózsásnak az újságírói élet. Mégis a varázsa miatt vállalják az emberek, s ez az, ami engem is hozzáköt. Tíz csillét akkar sem tud öt perc alatt megrakni az ember, ha exkavátorral emeli fel a sódert. Lapáttal tíz ember sem púpozhatja meg, pedig éppen ennyien vártak ránk a rakodónál. Ezért én ellibbentem kicsit a brigádtól, és a cserépdepóknál kerestem magamnak egy csendes helyet, ahol elmélkedhetek a jövőről, és békésen elszívhatok egy cigarettát. Jó kis napsütés melegítette az arcomat, a Kossuth is eléggé száraz volt, így nem lehetett különös panaszom a világ ellen. Igaz, két kéziratomat visszaküldték, de egyet elfogadtak. Harmincszázalékos eredmény. A fentmaradó tíz százalék úgysem számít, azt levonják adóba. Egyébként elég jól haladok az írással, Éva állandóan ellenőriz. Ha délutá- nos vagyok, eljön, kikészítem neki az írást, elolvassa. Utána kis üzeneteket hagy hátra. „... Itt voltam, heverésztem a sezlonon, olvasgattam, kis kapriccal a fejem alatt. Csókold meg! Éva...” Este tíz után hazaérve, megtaláltam az üzeneteket. Az utasítást végrehajtottam. Azelőtt, ha találkoztam egy csinos nővel az utcán, mindjárt teljesen világos és érthető gondolataim támadtak vele kapcsolatban. Most már így sem vétkezem. Pedig még mindig nincs „komoly” dolog közöttünk. Majd esküvő után. Sókat vesztettem elveimből, de ezt az egy-két hónapot már kibírom. Voltam fent azóta náluk, Emma néni kedvesebben, bár kimérten társalog velem. Húzzuk a kötelet, a harc még nem dőlt el, de már billent a javamra. Persze, ehhez még lakást kellene szereznem, vagy legalábbis státuszt a szeriben. Állítólag novemberben már lesz hely. Emma néni igazán felajánlhatná, lakjunk ott náluk, de egy szót sem szól erről. Éva is csak kerülgeti a lakáskérdést, azt várja, majd én kapok. Sok pénzt kellene keresnem, de hogyan? (Folytatjuk)
