Pest Megyei Hírlap, 1969. április (13. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-03 / 77. szám

ünnepi műsor április 4-én Felszabadulásunk 24. évfor­dulóján délelőtt fél 10 órakor térzenével kezdődik az ün­nepségsorozat. 10 órakor a szovjet hősi em­lékmű előtt (rossz idő esetén a művelődési otthon színház- termében) megkezdődik a köz­ponti ünnepség. Megnyitó beszédet Horváth Lehel, a Hazafias Népfront városi bizottságának elnöke mondja. Az ünnepség szóno­ka: Takács Jenő, a városi pártbizottság titkára. Az ünnepség után koszorú­zás következik. E napon fél 12 órakor négy helyen ünnepélyes emléktáb­laavatásra kerül sor. A Ceg­lédi út 6. szám alatti ház fa­lán dr. Münnich Ferencnek, a 6. vörös hadosztály katonai és politikai biztosának, a Petőfi- iskola falún a 31. vörös gya­logezred emlékére, a Bálvány utca sarkán Zsembery Gyula, az 1919-es városi direktórium volt elnökének, majd a Szul­tán utca 1. számú ház falán Niklosz János volt direktóriu­mi elnöknek emlékére felállí­tott táblát avatják fel. Az ünnepség után a 6. vörös hadosztály és a 31. vörös gya­logezred volt harcosainak, még ma élő veteránjainak ba­ráti találkozójára kerül sor. WM« Hr ' í>"\ I Ml (O I I HlRlAP KÜLÖNKIADÁSA XIII. ÉVFOLYAM, 77. SZÄM 1969. ÁPRILIS 3., CSÜTÖRTÖK ■ 7 millió 744 ezer forint értékű társadalmi mankóval segítette elő a lakosság a város fejlődését A Cifrákért járó Szélmalom-bár — Színészek—öregfiúk focimeccse Nagykőrösi mii sorok a tv-ben Városunk lakói, az elmúlt évben a gyalogjárda-építések­nél, a kocsiutak karbantar­tásánál, a vízlevezető árkok tisztításánál, az utak menti parksávok építésénél és gon­dozásánál, a csökkent értékű lakások építésénél, az óvo­dák karbantartásánál, az álta­lános iskolák felújításánál, a cifrakerti úttörőpark építé­sénél, a Kinizsi sporttelep Kitüntetés két szövetkezeti dolgozónak Szép ünnepség volt a Dózsa T ermelőszövetkezetben. „Kiváló szövetkezeti dolgo­zó” jelvénnyel tüntették ki a termelőszövetkezet két idős, szorgalmas tagját: Bakonyi Sándort és özv. Batonai Mi- hálynét. Mindketten ezer-ezer forintot kaptak. A kitüntetéseket Petőfi Sán­dor elnök adta át, aki beszé­„KÖZKATOr ÍS JÁZISVIZSGMir A konzervgyári amatőr fil­mesek a Tanácsköztársaság év­fordulójára 15 perces portré- filmet készítettek Kaszala Im­réről, amelyben a fia és uno­kája is szerepel. Most készül a Fázisvizsgála­tok című film, amely május 6-án, 7-én a Higiénia a kon­zervgyárban című ankéton, il­letve az azzal egy időben meg­rendezésre kerülő kiállításon kerül először bemutatásra. Üzletek ünnepi nyitva tartósa A tejbolt április 3-án csak 9 órától 12 óráig, és délután 3 órától 6 óráig lesz nyitva. Áp­dében kiemelte, hogy a ter­melőszövetkezet idős tagjai 20 esztendő óta mindig becsüle­tesen helytálltak a tsz mun­kájában és nagy részük van abban, hogy a Dózsa Termelő- szövetkezet a zökkenők után a megszilárdulás, a közepesen gazdálkodó tsz-ek útjára lé­pett. A párt- és a kormányszer­vei! elismerik és értékelik ezt a politikai és gazdasági mun­kát, s azért tüntették ki a tsz két idős, érdemes tagját, hogy ezzel is a parasztság felemel­kedésének célkitűzéseit jelké­pezzék és segítsék. Petőfi Sándor elnök a ki­tüntetések átnyújtásakor sok erőt, egészséget kívánt az idős tagok további életéhez, amit Batonai Mihályné meghatot- tan köszönt meg. — Most töltöm a 90. évet — mondotta — és most is boldo­gan dolgozgatok a tsz kerté­szetében! (kopa) felújításánál, az MHSZ kis- puskalőtér építésénél és egyéb területeken az egymil­lió forintos tervvel szemben, 1 millió 744 ezer forint ér­tékű társadalmi munkát vé­geztek. 134 ezer forinttal túl­haladták az előző évi tár­sadalmi munkát, és az elvég­zett munkából a város min­den lakójára 68 forint mun­kaérték jut. A társadalmi munkák so­rában kiemelkednek a gya­logjárda-építések, melyekből 22 utcában, 3 ezer 725 négy­zetmétert épített ki a lakos­ság, továbbá 40 ezer 500 négyzetméter kocsiutat ho­zott rendbe, és 11 ezer 170 folyóméter vízlevezető ár­kot tisztított ki. A szép eredményt, a taná­csi szerveknek a Hazafias Népfronttal, a körzetek ta­nácstagjaival, s az üzemek és intézmények vezetőivel való együttes szervező munkája biztosította. . A városi tanács végrehajtó bizottsága most javasolja a városi tanácsnak, hogy a tár­sadalmi munkában legtöbbet fáradozott 20 egyént terjesz- szen fel a „Községfejlesz­tésért” megyei aranyéremre, 80 lakost pedig részesítsen ezüst-, és 160-at bronzérem kitüntetésben. (kopa) Húsvéti bál A Szabadság Termelőszövet­kezet április 5-én, szombaton este 8 órai kezdettel húsvéti bált rendez a Szolnoki úti al­szegi klubban. Nemrégen a Nagykőrösi Híradó hasábjain arról az ide­genforgalomról közöltünk is­mertetést, amely néhány év­tizeddel ezelőtt városunkat is­mertetni hivatott az ország előtt. A párt és a tanácsi szervek régi törekvése, hogy Dél-Pest megye ilyen irányú egyik centrumává fejlesszék Nagy­kőröst. A Róna Vendéglátó- ipari Vállalat vezetősége csat­lakozott az elképzelésekhez és közös megbeszélés alapján impozáns tervet készítettek a cél érdekében. A város a Felső járás— Hantház dűlőben levő romos szélmalmot társadalmi segít­séggel haza hozatja, és re­konstruált állapotában felál­lítja a cifrakerti Ceglédi út bejáratának egyik sarkába. A Róna vállalat itt rendezi be azokat a helyiségeket, ame­lyek nappal borozóként, éj­szaka pedig nonstop bárként állnak a vendégek rendelke­zésére. A lassan forgó, éjjel kivi­lágított malomvitorlák bizonyára sok érdeklődőt, átutazó embert állítanak meg a Cifrakertnél. Éppen a várható külföldi idegenforgalomra való tekin­tettel, a svájci házat is szál­lodának rendezik be. Ezzel egy időben a városi szervek ren­dezik a csónakázó tó környé­két, ami annál is fontosabb, mert az új élelmiszeripari szakközépiskola felépülte után feltétlenül kulturált környeze­tet kíván a városnak ez a ré­sze. A külföldi turistáknak bi­zonyára kedvelt szórakozása lesz majd nemcsak a lovasis­kola — amelynek végleges he­lyét a teniszpályák mögött je­lölték ki —, hanem azok a lovaglótúrák is, amelyek a Pálfájába, a Nagyerdőbe ve­zetnek, és amelyek során kü­lön engedéllyel a külföldiek vadászhatnak i$ a város er­deiben. . Nemcsak á * létesítmények terveiben, hanem a sorra ke­rülő kulturális és sportprog­ramokban is nagyszerű ter­veket tárgyalt meg a város vezetősége a vendéglátóipari vállalat vezetőivel. körösi Öregfiúk labda­rúgó-mérkőzésre kerül sor. Bizonyára sokan érdeklődéssel várják, hogyan szerepel a zöld gyepen Aradszky László, Garas Dezső, Bitskey Tibor, Zente Ferenc, Kazimir Ká­roly, vagy Szirtes Ádám. Május 29-én a rádióból köz­ismert Stúdió 11 tánczenekar látogat a cifrakerti szabadtéri színpadra. Zsoldos Imre együttese Sárosi Katalinnal, Toldi Máriával, Záray Mártá­val, Vámosi Jánossal és An­gyal Jánossal, a parodistával érkezik Nagykőrösre. Még a nyár folyamán, a Kettő plusz egy országos műsor keretében Rátonyi Róbert és Hajnalka, valamint a két Latabár közre­működésével, a tv által is köz­vetített műsorban gyönyörköd­hetnek a körösiek. Ugyancsak közvetíti a tv a népi zeneka­rok és tánczenekarok vetélke­dőjét a színpadról. Szeptem­ber közepén háromnapos nemzetközi dzsesszfesztiválra kerül sor az öreg gesztenye­fák alatt. A gazdag programot kiegé­szíti az az elképzelés, hogy május elsejétől kezdődően, minden vasárnap délelőtt sör­zenét ad a cifrakerti zenepa­vilonban a konzervgyár fúvós­együttese. A város vezetői intézked­nek, hogy nemcsak a kiemel­kedő kulturális és sportese­ményekre, hanem rendszere­sen autóbuszjárat létesüljön a központ és a Cifrakert között. Bizonyára örülnek majd a külföldiek mellett a környék lakói is annak a hírnek, hogy az egyik termelőszövetkezet zöldség- és gyümölcselárusító­helyet nyit a Cifra-csárda kö­zelében. A párt és a tanácsi szervek, valamint a Róna Vendéglátó­ipari Vállalat közös tervei azt bizonyítják, hogy városunk idegenforgalmi szempontból is jelentős lépést tehet előre, le­hetőségek felhasználásával. (— ara —) Ennek keretében 4-én a Színészek­majus-Nagy­Ember küzdj és bízva bízzál! Cégfestőknek nem kell cégér? A Helmeczi utcában van egy cégtábla nélküli boltocska. Cégtáblája az a sokszínű, tar­ka festék, amit az ajtón látha­tunk: itt dolgozik ugyanis a FMSZ festőrészlege. A kis bolthelyiségben készülnek a városszerte látható FMSZ pla­kátok, hirdetmények — készí­tőjük Bokor Balázs negyven éve dolgozik ebben a szakmá­ban. — Munkánk az van bőven, különösen ilyenkor tavasszal, ilyenkor kerülnek ki az új hir­detőtáblák. — Hová? — A vasútállomásnál egy 3X2 méteres hirdetmény invi­tálja a Központi Étterembe a városba érkezőket. A nagy fali hirdetmény kevés a városban, most még az egyiket lebontot­ták. A Ceglédi úton és a kon­zervgyárnál készül helyette kettő. A tejboltnál a KIOSZ vendéglőnek tervezünk egy fi­gurális hirdetést. — Hogyan készülnek ezek a falfestmények ? — Sok tervezgetés, próbál­gatás előzi meg elkészülésüket. Az ötleteket innen-onnan gyűj­töm össze, mert a legfonto­sabb: érdekes is, szép is le­gyen a hirdetés. Ha egy-egy terv elkészül, 3 FMSZ elnöke jóváhagyja, ak­kor már csak jó felületet kell keresni — kezdődhet a festés. — Látom, cégtáblákat is fes­tenek. — Ez a kocséri Tüzépnek ké­szült, a másik a piacon fogja hirdetni: hol lehet cserekenye­ret kapni. — Festék és anyag van elég? — Könnyű nekünk, a ház­tartási bolt is az FMSZ-hez tartozik. Innen azután a leg­megfelelőbb anyagokat válo­gathatjuk ki. — Magánmegrendelőknek is dolgoznak? — Nem, csak a „gazdánk­nak” dolgozunk, a földműves­szövetkezeti boltok hirdetését csináljuk. Ez a kis üzlethelyiség elég elhanyagolt, ne is nézzen széj­jel — mondja a mester. Nem­sokára elköltözünk innen. Er­re már nagyon várunk, mert a legkisebb esőre is csöpög a plafon. Az új munkahelyen jobb körülmények között, de a régi lendülettel folytatjuk munkán­kat. (szabó) Hogyan készült a Tanácsköztársaság körösi újságja ? SPORT Birkózásban: két országos ezüstérem rilis 5-én (szombaton) reggel 6 órától este 6 óráig tart nyit­va. A többi élelmiszerüzletben 3-án és 5-én hétköznapi nyit­vatartási időt tartanak. Az édességbolt április 6-án reggel 8 órakor kinyit, és a forgalomtól függően 11 órakor vagy 12 órakor zár. „Illatos előzetes” — Itt az illatszerüzlet bolt­vezetője! — Felkészültek a húsvétra? — Több mint 250 liter kü­lönböző kölnivíz várja a lo- csolkodásra készülőket. Kü­lönleges francia parföm ér­kezett, 90—270 forintos áron, lengyel kölnivízből 150 üve­get rendeltünk. A sláger a szovjet kölnivíz lesz, kedves, vidám „törpés” üvegekben. Nem húsvéti újdonság, de megérkezett a rég várt teena- gerkrém, 16 forintos árban kapható. Ilit látunk ma a moziban? Tavasz az Oderán. Egy em­lékezetes regény filmváltoza­ta. Magyarul beszélő szovjet film. Korhatár nélkül megte­kinthető. Kísérőműsor: Elmondja a bevezetőt. Egy új Gusztáv. Híradó. Előadás kezd-te: 5 és fél 8 órakor. Dr. Törös László, az újra— alakult Arany János Társa­ság elnöke,' az alakuló gyű­lésen említette, hogy az első társaság, az Arany-kultusz szolgálatában közel húsz év­könyvet adott ki, s kibocsá­totta egy Amerikában élő magyar költő: Szabó László Arany János szellemében írt művét is. Ezeket a könyve­ket Dajka Lajos nagykőrösi nyomdászmester készítette, akinek nevéhez fűződik az első körösi napilap, a Ta­nácsköztársaság idején meg­jelent Nagykőrösi Népújság kinyomtatása is. Az idős, nyugdíjas mestert a napok­ban felkerestem és elbeszél­gettem vele. Hogyan lett nyomdásziparos ? — Körösi gazdálkodó csa­ládból születtem, de már gyerekkoromban nagyon ér­dekelt a betű, s ezért men­tem el nyomdásztanulónak. A devecseri Vörösmarty Nyomdában szabadultam fel. Aztán Kecskeméten, Szolnokon, Székesfehérvá­ron és Ungváron dolgoztam. Már szolnoki segéd korom­ban beléptem a haladó irányzatot képviselő nyom­dászszakszervezetbe, mely­ben tisztséget is viseltem. Mikor jött haza Kőrösre? — 1918-ban egy itteni könyvkereskedő: Székely Albert nyomdájában lettem művezető. A nyomdában, a tulajdonos — Nagykőrösi Gazdaújság című kis heti­lapját nyomtuk, melyet Szé­kely Albert 1919 elején meg­szüntetett, s az erősödő szo­ciáldemokrata párttal a Nagykőrösi Népújság című hetilap előállítását vállalta. Ezen újság mellett akkor a másik nyomdában a Nagy­kőrös és Vidéke, a Nagykő­rösi Hírlap és a Nagykőrösi Újság című hetilapok jelen­tek meg városunkban. Megindul az első napilap Az 1919-es proletárdikta­túra kikiáltása után Sasi György direktóriumi tag több tagtársával odajött a nyomdába, azzal, hogy csi­náljunk napilapot a Népúj­ságból. Én vállaltam a fel­adatot, de a körösi nyomdá­szok közül csak egy: Káldi József volt hajlandó segítsé­gemre lenni. Ezért a napilap megindításához vidékről kel­lett hoznom szervezett mun­kásokat. Így hívtam a nyom­dánkba Uhljár Péter szabad­kai és Péter Sándor szé­kelyudvarhelyi szedőket. — A lap minden délután 6 órakor megjelent, 5 ezer példányban. A főszerkesztő Budaházy Elemér, szerkesz­tők pedig Bállá József, Sasi György és Wázer Aladár voltak. — Milyen kiemelkedő ese­mények történtek a lap éle­tében? — Két rendkívüli kiadást adtunk ki 1919 nyarán. Egy­szer a vörös hadsereg felvi­déki nagy győzelme idején, egyszer pedig a románokon aratott győzelem napjaiban, amikor Kőrösön is láttuk a városon átkísért hadifoglyo­kat. Utoljára 1919. augusztus 3-án jelentünk meg, amikor bejelentettük, hogy a tanács­kormány lemondott, és he­lyét a szakszervezeteknek ad­ta át. Az utolsó lappéldány címfejére Madách örök ér­vényű igéjét helyeztük: Em­ber küzdj, és bízva bízzál! És azután... — A nyomdát a hatóság lezárta. Engem is vallattak, meghurcoltak, s sokáig min­den héten jelentkeznem kel­lett a rendőrségen. — Később Bazsó Lajos it­teni nyomdájának műveze­tője, társa, majd tulajdonosa lettem. Közel 30 esztendeig számos könyvet és országos újságot készítettem, 25 esz­tendeig nyomtam a Duna- Tiszaközi Nagykőrösi Hírla­pot. A nyomdák államosítá­sa után, nyugalomba vonu­lásom előtt Kecskeméten, majd Pesten, a Tolnai-féle nyomdában dolgoztam. Míg erőmmel bírtam, szolgáltam a betűt, a haladást és a kul­túrát! (kopa) Szombaton és vasárnap Szé­kesfehérvárott bonyolították le az országos vidéki egyéni ifjúsági birkózóbaj nokságot. A vidéki döntőbe jutott a Nagy­kőrösi Kinizsi 2 tehetséges sportolója is. Mindketten sza­badfogásban szerepeltek. 57 kg-ban Susán István mindössze egy pont különb­séggel szorult a második hely­re. Dér Ferenc is jól szerepelt, térdsérülése ellenére is a 2. helyen végzett a 70 kg-osok mezőnyében. ★ Az előbbi sportesemény miatt — sok Pest megyei spor­toló jutott el Fehérvárra — mindössze 9 (!) induló volt a Sportotthonban vasárnap a 17—18 évesek megyei kiválasz­tó versenyén, összesen hat ta­lálkozó volt. A körösiek közül Rácz kirobbanó erőben birkó­zott, s a zsűri neki is ítélte oda a legszebben birkózó ré­szére kitűzött díjat. A sporto­lók szabadfogásban mérték össze erejüket. 60 kg-osok: 1. Czdnege, 2. Horváth (mindkettő Dunake­szi), 3. Pásztor (Cegléd). 65 kg: 1. Rácz István (Nagy­kőrös), 2. Svábenszki (Cegléd), 3. Bahony (Dunakeszi). 70 kg: 1. Szabó (Cegléd). 75 kg: 1. Lengyel (Dunake­szi). 81 kg: 1. Pesti Gerzson (Nagykőrös). A pontversenyben: 1. Duna­keszi ITSK 14, 2. Nagykőrösi Kinizsi 10, 3. Ceglédi VSE 9 ponttal. Ezután kiegészítő számokra is sor került, helyi úttörő és serdülő sportolók részvételé­vel. Atlétikai idénynyitó A körösi atléták a gimná­ziumi sportkör színeiben most vasárnap szerepeltek először nyilvános verseny keretében. Dunakeszin került sor a me­gyei futóbajnokság küzdelmei­re. Sprinterek, de ügyességi atléták is indultak városunk­ból az igen népes mezőnyben. A Nagykőrösi Gimnáziumi Sportkör sportolóinak helye­zései: Leány gyermek korcsoport, 500 m: 2. Klingl Györgyi, Csa­patversenyben: 2. Nagykörös (Klingl Gy., Antal Ibolya, Bá­rány Éva). Női serdülő B-kategória, 500 m: 5. Hanny Judit. Csapat­ban: 5. Nagykőrös (Hanny J., Hanny Katalin, Szűcs Ilona). Női serdülő A-kategória, 800 m: 5. Lengyel Magda, 8. Kecs­keméti Mária, 13. Balogh Jú­lia. Csapatban: 1. Nagykőrös (Lengyel, Kecskeméti, Balogh). Női ifjúságiak, 8Q0 m: 6. Rétsági Julianna, Csapatban: 2. Nagykőrös (Rétsági J., Hoii Hona, Nyerges Klára). Férfi serdülő A-kategória, 2000 m: 17. Molnár Nándor. A tornatermi és parkbeli edzések után máris biztató a néhány értékes he'yezés. (sulyok)

Next

/
Oldalképek
Tartalom