Pest Megyei Hírlap, 1969. április (13. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-02 / 76. szám

1969. ÁPRILIS 2., SZERDA a „Ünneplő" gyógyszertárak A Pest megyei Tanács Gyógyszertári Központja köz­li, hogy a négynapos ünnep alatt általánosságban áp­rilis 5-én, szombaton, vala­mennyi Pest megyei gyógy­szertár a szombati nyitva tar­tás szerint áll a betegek ren­delkezésére. Április 4-én, pén­teken, 6-án, vasárnap és 7-én, hétfőn az alábbi gyógyszertá­rak tartanak nyitva: a monori Fő téri gyógyszertár, Abony- ban, Dunakeszin és Vecsésen az egyik gyógyszertár, reggel 8 órától 10 óráig az aszódi, bu­dakalászi, budakeszi, felsőgödi, fóti, gyömrői, kistarcsai, Örké­nyi, pilisvörösvári, pomázi tá- piószecsői, üllői, 8-tól 11 óráig az isaszegi, 8-tól 12 óráig a nagykátai, ráckevei, budaörsi, dunaharaszti és szobi, 8-tól 16 óráig a dabasi, a ceglédi „Schulek”, o szentendrei „Vá­rosi”, a Vác „Központi” 8-tól 20 óráig a gödöllői Dózsa György úti a nagykőrösi Arany János, 9-től 10 óráig, a kis- kunlacházi, 9-től 11 óráig a szigetszentmiklósi, a nagyma­rosi, a péceli, a tápiószelei, a törökbálinti, a vájnosmikolai és visegrádi, 9 órától 16 óra 30 percig az érdi gyógyszertár. Az itt felsorolt, ünnepnap is nyit­va tartó gyógyszertárak a nyit­va tartási időn kívül állandó ügyeletes szolgálatot is tarta­nak. Május elsejétől: ' . SZAKRENDELŐ I ■ KÖRZETI ORVOSOK wj GONDOZÓINTÉZET Idén vörös betűs napja lesz május elseje Pest megye egészségügyi hálózata fejlesz­tésének is. Hat új körzeti orvos kezdi meg működését a megye területén. Szétválasztják az eddig Ujhar- tyánnal egy orvosi körzetet képező Újlengyelt, tehát a be­tegek ezentúl lakóhelyükön fordulhatnak orvoshoz. Ugyan­így az eddig Ácsához tartozó Püspökhatvan és a Berneceba- rátival egy körzetben levő Ke­mence szintén önálló orvosi körzet lesz. Cegléden pedig a tizenegye­dik, míg Szigetszentmiklóson az ötödik és Dányban a máso­dik körzeti orvos kezdi meg a rendelést. Valamennyi új kör­zetben írnok és ápolónő segít az orvosnak a betegellátásban. Ráckevén május elsején megnyílik az új szakorvo­si rendelőintézet. Lesz benne belgyógyászat, se­bészeti, gyermekgyógyászati és nőgyógyászati rendelésen kívül fogászat, valamint laborató­rium és röntgen is. Ugyanekkor lép működésbe Dabason a most szervezett bőr- és nemibeteggondozó in­tézet. Autogram — Levelezők — Bélyeg Az autogramgyűjtőknek ked­veskedünk ezzel az eredeti * Hanzelka-aláírással. A nagy utazó akkor adta Gönczi Ma- , riann olvasónknak, amikor Budapesten járt. LEVELEZNÉNEK Nagy László i 829 Kamenz Ü Guterbahnhof Str. 43. DDR. ;| (3 évig az NDK-ban dolgo- I zik) Az Állami Nyomdában Légrády Sándor grafikusművész rajzai alapján készült a „Szojuz 4. és Szojuz 5.” bélyegsorozat. Húsvét előtt — húsvét után március 20-tól április 30-iq tartanak a HÁZTARTÁSI RONGYCYŰJTÖ HITEK a Pest-Bács-Nóqrád megyei MÉH Vállalat telepein és átvevőhelyein. Pamut alapanyagú „szekrénytiszta” rongyért a korábbinál MAGASABB ártérítés. Átvételi árak: leqalább 20x20 cm pamut alapanyaqó ronqy: „szekrénytiszta” színes 8.— Ft/kq ..szekrénytiszta” fehér 15.— Ft/kq Eqyéb háztartási ronqy 0,80 Ft/kq Bővebb tájékoztatás a MÉH telepeken és átvevőhelyeken naponta de. 7.30-tól du. 16.00 óráiq, szombaton de. 7.30-tól du. 12.30 óráiq nyitvatartási és hulladékátvételi időben. Húsvéti takarítás - húsvéti molyirtás A már nem használt alsó- és felsőruhaneműit, asztalteritőit, törülközőit stb. MOST KEDVEZŐ ÁRON adhatja át a MÉH-nek! Szintén május elsején nyitják meg Abonyban a szociális otthon új pavilon­ját, és ezzel a gondozottak létszá­ma 30 fővel növekszik. Az abonyi bölcsőde viszont, miután bővítése befejeződött, tíz csecsemővel többet, vagy­is összeseit harmincat fogadhat be ezentúl. — Befejeződtek a ma­gyar—svéd kereskedelmi tár­gyalások, mely az érvényben levő magyar—svéd hosszú lejáratú árucsere-forgalmi megállapodás 4. évre vonat­kozó árulistáját rögzítette. Tavaszi festés — Már megint szerelmes vagy?! Kertész László rajza K + HÍREK + HÍREK -f HÍREK-4-HÍREK-)-Hí ]UT A, 1969. április 2., szerda, Hirl. Áron napja. A nap kél: 5.22; nyugszik: 18.14 órakor. A hold nyugszik: 5.09, kél: 18.08 órakor. Jürgen Köcher (németül) K 9 TX7 oí ttt a t* Kiirt Nehrling Str. 81. DDR. Grozdanka Baecreva (oroszul) Vaszil Leveki 45. Bulgária . Bubrják Teréz Munkács Kárpátalja Kárszina y. 3/a. Kyake Minaura (Angol) II. Naikahagiwara Oita-city Oita-kar Japán Dévavári Dezső Budapest, V., Petőfi tér 3. Teresa Gluchowska (oroszul) Wlow ul. Kupicka 7. woj Wroclaw Poland ,SZERKESSZEN VELÜNK!' BOLTOK Sorsolásra érdemesítő levelekből __ S zendrei József né törteli olvasónk írta: Törteién most készül a hetedik olyan szórakozóhely, ahol inni és mulatni lehet. E nagy létszámú községnek viszont csak egy ruhás­üzlete van, az is egy helyiségben a cipőüzlettel. Gy. P.-né Fótról: Nálunk sok az üzlet, nem vitás, de abból 8 kocsma és szórakozóhely. Most nyílt meg nemrég a kilencedik, a Szőke Tisza vendéglő. Viszont hús- és ru­hásüzlet csak egy-egy van. Igaz, van egy leértékelt ruhás­üzlet, de az nincs mindig nyitva. A másik ruhásüzlet is gyakorta zárva van, a húsüzletben pedig csak akkor ka­punk húst, ha már reggel 6-kor sonbanállunk. Ha később megyünk, akkor már csak a két hentest látjuk. Gyógyszer- tár is csak egy van, s leltár esetén mehetünk máshova gyógyszerért. Ám a kocsmák egész nap nyitva vannak, mindenféle ital kapható bennük a nap bármely szakában. A kenyér minőségéről most ne beszéljünk, s hogy miért épül oly lassan a bölcsőde... B. I.-né Érdről: Kérem, látogassanak el a Nyugat-Pest megyei Kisker. Vállalat 169. számú üzletébe, az V. kerü­letbe (Tusculanumba). Pisskosak a falak, a bútorzat ko­pott, elhanyagolt, kicsi az üzlet több ezer embernek. Húsz éve élünk itt, de fejlődés semmi. Pedig az üzlet évi bevé­tele körülbelül egymillió-nyolcszázezer forint, s ez nem kis összeg. A környéken élő 4 ezer ember nem ezt „az or­szág legelhanyagoltabb közértboltját” érdemelné. A bolttal szemben most eladó egy épület... , Munkatársaink a boltok nyomába szegődnek, Fóti és érdi levélírónkat pedig kérjük, hogy közöljék neveiket, hogy részt vehessenek az áprilisi sorsoláson. — Megyei tanácstag be­számolója. Laczi Károly ma délelőtt 10 órakor a dabasi tanácsházán tanácstagi be­számolót tart. — A Dunakanyar nyári kulturális programjáról, s Pilisszentkereszt Hazafias N épf ront-bizottságának munkájáról .. tárgyalt tegnap Pilisszentkereszten, a Csepel Autógyár üdülőjében a Ha­zafias Népfront szentendrei járási elnöksége. — Kigyúl a fény Tápió- szentmártonban, a Sashegyi úton is. Rövidesen hozzákez­denek 300 ezer forintos költ­séggel az utca villamosításá­hoz. — Ismét látható a vértes- szöllösi „félmillió év”. A Magyar Nemzeti Múzeum vértesszöllősi bemutatóhe­lye, hol a látogató a félmil­lió éves ősemberi telephelyet tekintheti meg, április 1-én újra megnyitotta kapuit és hétfő kivételével napona 10 és 15 óra között látogatható. — Szemétgyűjtő kocsit ké­szít egy osztrák céggel együttműködve, az Egyesült Arab Köztársaság részére a Csepel Autógyár. ÖTVEN EVE TÖRTÉNT 1919. április 2-án szószerint ezt írja a Vörös Újság: „A vörös Pest vármegye. Pest vár­megye munkás népessége is siet lerázni a gyűlölt igát, jön­nek a hírek minden felöl a proletárdiktatúra hódítása fe­löl .” „Cegléden a proletárdiktatú­rát a legnagyobb eréllyel vit­ték keresztül. Szombaton lel­kes és népes népgyűlést tar­tottak, az ottani munkástest- vérek ott is nagy tömegekkel növelik a Vörös Hadsereg lét­számát.’» Kecskeméten és Kiskunfél­egyházán nagy számban lép­tek be a Vörös Hadseregbe. A nagykátai szocialista párt­gyűlés határozata alapján az elöljáróságot távozásra szólí­tották fel és a direktórium bárom tagja Salgó Árpád, Vántus Imre és Tenyi Meny­hért átvette a község vezetését. — öt szekcióülésen 36 elő­adás hangzott el a fajtafenn­tartás és a vetőmag-szaporí­tás helyzetéről, valamint je­lentőségéről a kétnapos nö- vénynemesítési tanácskozá­son. — Figyelmetlen gyalogos. Budapesten, a X. kerületi Maglódi út 117. számú épület előtt Torma Károly 46 éves könyvelő, budakeszi lakos ittasan, szabálytalan helyen, figyelmetlenül ment át az úton és elütötte a 28-as jel­zésű villamos. Súlyos sérü- ' léssel vitték a mentők kór­házba. Az üzletek ünnepi nyitvatartási rendje § Tíz nap rendeletéiből A SZOT Társadalombiztosí­tási Főigazgatóságának a már­cius 28-i Tanácsok Közlönyé­ben 200—3/1969. számú utasí­tása jelent meg, amely intéz­kedik a tűzszerészek (hozzá­tartozók) nyugellátásának, hadigondozási járadékának kiegészítéséről. Ugyanezen hivatalos lapból olvasóink megismerkedhetnek a MÉM. munkaügyi és szo­ciálpolitikai főosztály közle­ményével, amely a nyugdíjas dolgozók foglalkoztatásával kapcsolatos. Ez utóbbi közle­mény különösen a termelő­szövetkezeti tag, nyugdíjasok, és járadékosok szempontjából figyelemre méltó. A közle­mény a 6000 Ft-os keret túl­lépésével kapcsolatos mente­sítésről is említést tesz, amely szerint mentesítésre kizárólag kiemelkedően fontos népgaz­dasági érdekből, kivételesen, és csak rendkívül indokolt esetben kerülhet sor. Az egyéni mentesítésre irányuló kérelmeket a keret kimerülé­sét megelőző egy, másfél hó­nappal előbb lehet előterjesz­teni. Közérdeklődésre számottar­tó az egyes tartós fogyasztási cikkek jótállásának legkisebb kötelező mértékéről rendelke­ző 4/1969. (III. 30.) Bk. M. KGM. stb. számú együttes rendelete. Ezt a Magyar Köz­löny 24. száma tartalmazza, és az érdeklődők a közlöny mellékletéből tájékozódhatnak a jótállás alá tartozó cikkek­ről, a vásárlók jogairól, és többek között arról, hogy az eladó mikor köteles a hibás vagy nem javítható árut ki­cserélni. A Magyar Államvasutak Hivatalos Lapja 12. száma tartalmazza az államvasúti dolgozók részére történő se­gélyek engedélyezésénél ős folyósításánál követendő eljá­rást. Az OKISZ Értesítő 12. szá­ma közli, hogy elkészült az „Irányelvek a kisipari és há­ziipari szövetkezetek bedolgo­zói tevékenységének elszá­moltatására” című útmutató. Olvasóink a kiadványt köz­vetlenül a KISZORG Bp. VII., Wesselényi u. 17. számú iro­dájában 8 Ft-os áron rendel­hetik meg. Szövetkezeteket érdeklő hír, hogy lehetőség nyílott Csepel gyártmányú, 3,5 tonnás hasz­nált tehergépkocsik beszerzé­sére kb. 30 000 Ft-os áron. Az OKISZ 12. számú Értesítője tájékoztat, hogy az érdeklő­dők igényüket a Kisipari Szö­vetkezetek Szállítási Irodájá­nál, Bp. VI., Szív u. 50. szám alatt jelenthetik be. A Belkereskedelmi Minisz­térium rendelkezése szerint április 3-án, csötörtökön a vendéglátóipari üzemek szom­bati rendjük szerint tarta­nak nyitva. Április 4-én, pénteken az élelmiszer- és iparcikküzle­tek, az áruházák, a könyves­boltok, valamint a csarno­kok és piacok zárva tarta­nak. A dohány- és áz édes­ségboltok szokásos vasárnapi rendjük szerint, a vendéglá­tóipari egységek a szombaton­ként! szokásos ideig tartanak nyitva. Április 5-én, szombaton va­lamennyi élelmiszerüzlet, édesség- és dohánybolt, csar­nok és piac, továbbá ven­déglátóipari egység a szom­baton szokásos rend szerint — élelmiszerboltok legalább 19 óráig — tartanak nyitva. Az iparcikküzletek, az áru­házak és a könyvesboltok — a főútvonali * ajándék- és il­latszerboltok kivételével — zárva lesznek. Április 6-án, vasárnap va­lamennyi élelmiszer- és ipar­cikküzlet, áruház és könyves­bolt, valamint csarnok és piac zárva tart. Az édesség- és dohányboltok a vasárnapi rend szerint állnak a vásár­lók rendelkezésére. A vendég­látóipari üzemekben a szom­bati nyitva tartási rend ér­vényes. Április 7-én, hétfőn vala­mennyi élelmiszer- és ipar­cikküzlet, áruház, könyves­bolt, csarnok és piac zárva lesz. Az édesség- és dohány­boltok a vasárnap szokásos üzemidő szerint. tartanak nyitva. Az esetleges illatszer­igényeket a vállalatok moz­góárusítással elégíthetik ki. A vendéglátóipari egységek a vasárnapi rend szerint üze­melnek. fi OSTABONTÁS Úttörő seregszemle. Vasárnap délelőtt 10 órakor tartották Vámosmikolán és Nagymaroson, a szobi járás úttörőinek tavaszi seregszem­léjét. Dr. Csulák Mihályt, a zsűri elnökét megkérdeztük, mi a véleménye a versenyről: — Színvonalas volt, telt ház A rádió és a televízió mai műsóra KOSSUTH RADIO 8.20: Zenekari muzsika. 9.09: A rádióegyetem antológiája. 9.29: Könnyűzenei híradó. 10.05: Ro­mantikus zongoramuzsika. 11.07: Gumicsapolók. 11.30: A Szabó csa­lád. 12.20: Ki nyer ma, játék és muzsika tíz percben. 12.30: Tánc­zenei koktél. 13.15: Miskolci Csó­ka Béla népi zenekara játszik. 13.30: Vita a korszerű mezőgazda­ságról. 14.00: Barokk muzsika. 15.10: Teremtő nyugtalanság. 16.05: Adám Jenő: Dankó Pista dalai. 16.53: Ma 50 éve történt! 17.20: Mai témák — mai dalok. 17.31: 1968 üzemi baleseti statisztikájáról. 17.41: Hawaii muzsika. 17.55: Doni­zetti: A csengő. 19.25: Kovács Apollónia és Marcis Demeter nó­tákat énekel. 19.50: Márciusban hallottuk először. 20.27: Gondolat. 21.10: Századunk mesterműveiből. 22.20: Egyveleg Fényes Szabolcs operettjeiből. 22.50: Lukács György: Művészet és társadalom. 23.05: Debussy-művek. 0.10: Köny- nyűzene. PETŐFI RADIO 9.00: Ezeregy délelőtt. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Mozart operáiból. 13.05: Rahmaninov: II. zongoraverseny. 13.40: Orvosi ta­nácsok. 14.00—18.00: Kettőtől hatig. 18.10: „Az utolsó csata”. Gellért Endre írása. 18.25: A Magyar Rá­dió és Televízió esztrádzenekará játszik. 19.00: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. 19.55: Jó éjszakát gyere­kek! 21.03: Kártyások. Gogol egy- felvonásosa. 21.56: Berki László népi zenekara játszik. 22.20: Hang­lemezgyűjtők húszperce. 22*40: Dózsa György: két részlet Erkel operájából. 23.10: Tánczene. URH 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: Zenei panoráma. 19.29: A magyar rádió dzsesszversenye. 19.49: Ze­nekari dalok. 20.27: Barokk ope­raest. 21.21: Sebestyén János csembalóestje. TELEVÍZIÓ 15.33: Telesport. 17.50: Kisfilm. 18.20: Hírek. 18.25: Reklámmüsor. 18.30: Melyiket az ötezerből? 19.10: Esti mese. 19.20: Reklámmű­sor. 19.25: Nótaszó. 19.45: A Szép- művészeti Múzeum bronzlovasa. 20.00: Tv híradó. 20.20: Fekete, fe­hér — igen, nem? A XVI. és XVII. kerület vetélkedője. 22.00: Tv-hír- adó — 2. kiadás. előtt nagy sikert arattak a gyerekek. A házigazdák, a szemlét gördülékenyen, hibátlanul ve­zették. Nem lehet ezt sajnos el­mondani a nagymarosi bemu­tatóról, ahol a versenyzőkön kívül más nem is jelent meg. A jó műsort lerontotta a rossz zongora, A rendezők nem vet­ték figyelembe azt sem, hogy a Szob felől érkező verseny­zők csak negyed 11-re jelen­hettek meg és 10 órára osztot­ták be az ő műsorukat. Kovács Tibor tanár Becsületes megtaláló kerestetik... Február 20-án, a Máriabesnyő- ről 12 óra 35 perckor induló és 10 perccel később Gödöllőre érkező autóbusz Szabadság téri megálló­ja, valamint a Dózsa György úti Temetkezési Vállalat közti útvo­nalon elvesztettem piros színű pénztárcámat, benne egész havi nyugdíjammal, 910 forinttal, la­káskulcsommal, nyugdíjszelvé­nyemmel, befizetési csekkszel­vénnyel s lottócédulával. Kérem a becsületes megtalálót mindezt juttassa vissza hozzám. özv. Kiss Gáborné Gödöllő, Isaszegi út 2.

Next

/
Oldalképek
Tartalom