Pest Megyei Hírlap, 1969. március (13. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-20 / 66. szám

VÁCI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XIII. ÉVFOLYAM, 66. SZÁM 1969. MÁRCIUS 20., CSÜTÖRTÖK Holnaptól Középiskolai diáknapok Elsőként Pest megyében Vetélkedők hosszú sora A hét közepén íves falraga­szok kerülnek ki Vác utcáira. Arról adnak hírt, hogy — el­sőként Pest megyében — már­cius 21-től május 1-ig meg­rendezik városunkban a kö­zépiskolai diáknapokat. A Fodor Barna tanár vezette előkészítő bizottság, a KISZ városi bizottságával és a vá­rosi tanács művelődési osztá­lyával közösen, több hetes munkával részletesen kidol­gozta a hathetes színes, válto­zatos és a fiatalok számára mindenképpen vonzó progra­mot. A rendezők szeme előtt egy cél lebegett: lehetőséget adni városunk középiskolás és ipari tanuló diákjainak arra, hogy érvényesítsék tehetségü­ket, kulturális felkészültségü­ket, ambíciójukat. A KlSZ-bízottság, a műve­lődésügyi osztály és az iskolák megbízott tanárai sok gonddal és törődéssel készítették el a versenyfelhívást. Mi a diáknapok program­ja? Először említjük a tantárgyi vetélkedők hosszú sorát. Ren­dezője a Sztáron Sándor Gim­názium, irányítója Kucsera Béla tanár. Valamennyi iskolában erős mezőny készül a versenyre magyar irodalomból, történe­lemből és matematikából. Háziversenyen választják ki iskolánként a 3—5 fő­nyi csapatot, amely azután az intézet színeit képviseli a magas szintű dön­tőn. ' Az irodalmi színpadok je­lentkeznek a bélyegek, nép- művészeti tárgyak, s egyéb értékes gyűjtemények gazdái is. A középiskolai diáknapokat figyelemmel kísérjük, és a le­hetőségekhez képest hírt adunk minden eredményről. Több száz felnőtt és ifjú várja a március 21-i startot. Bizto­sak vagyunk abban, hogy fá­radozásuknak gazdag jutalma lesz az első váci diáknapok si­kere. Fapp Rezső Ma délután temetik dr. Szandányi Zoltánt Hétfőn délután, Attila utcai otthonában szívrohamot ka­pott dr. Szandányi Zoltán, a váci városi kórház belgyó­gyász szakfőorvosa. Mire egyik kollégája megérkezett, hogy segítségére siessen, szíve végleg megszűnt dobogni. Hivatását szerető, fáradha­tatlan orvos, kiváló ember volt. 1951-től 1966 áprilisáig a város kórházát vezette. Ma­gánrendelőjében is betegek százainak adta vissza egészsé­gét. Hatvanegy éves korában hunyt el. Felesége és két gyer­meke gyászolja. Családja, az egészségügy dolgozói és sok­sok betege kíséri utolsó útjá­ra ma, csütörtökön fél három órakor az alsóvárosi temető­ben. (p. r.) Jobb szenet és több cementet ígér a TÜZÉP Sokan nehezményezik, hogy a TÜZÉP-telepeken kevés a német brikett és a jobb minő­ségű berentei szén. A Pest me­gyei TÜZÉP Vállalatnál el­mondották. hogy a vásárlók ! hetven százaléka német briket­tet, a többiek jobb minőségű berentei szenet keresnek. A Német Demokratikus Köztár­saságból hosszabb ideje nem érkezett elegendő mennyiségű brikett. A vállalat igazgatója, Ipacs László, a közelmúltban az NDK-ban járt, és olyan ígé­retet kapott, hogy az elmaradt mennyiséget hamarosan pótol­ja a német partner. A borsodi szénbányák is visszaigazolták a vállalat szén­rendelését. Remény van arra, JUBILEUMI HÍREK Ünnepi tanácsüléseken em­lékeztek meg tegnap a közsé­gekben a Tanácsköztársaság 50. évfordulójáról. A járási üzemi KlSZ-szer- vezetek „133 nap” címmel szellemi vetélkedőket rendez­nek az évforduló tiszteletére. télkedőjét a Géza király téri gimnáziumban bonyolítják le, dr. Jurányi István tanár irá­nyításával. Valamennyi cso­port 15 perces műsorral ké­szül. A város története alapításá­tól na pjainkig — ez a helytör­téneti vetélkedő témaköre. Szentesi Miklós tanár szervezi majd a döntőt, a közgazdasági technikumban. A sportkedvelő fiatalok sem í maradnak ki a diáknapok programjából. Lesz honvédelmi terepver­seny, akadályokkal. A nevezéseket Budavári Alajos tornatanár gyűjtötte egybe. A labdarúgó-, kosárlabda-, kézi­labdaversenyekre Szigetvári Mihály tanár irányításával folynak az előkészületek. Népes csapatok neveztek be a zene- és művészet- történeti vetélkedőkbe. A volt görög templomban lesz rajz- és szakköri kiállítás. Je­DUNAKESZI Ünnepi program a járműjavítóban A dunakeszi MÁV Jármű- i kárpitos, Jurtin László villany­javító Üzemben gazdag prog­rammal ünnepük meg a jubi­leumot. A művelődési központ nagytermében 20-án délután négy órakor lesz a jubileumi ünnepség, amelyen Kotvász István r. alezredes, a járási pártbizottság tagja mond ün­nepi beszédet, majd kitünteté­seket ad át munkásőröknek. Az ünnepséget követően ren­dezik meg az üzem 79 szocia­lista brigádja 1316 tagjának részvételével a 18 héten át tar­tott szellemi vetélkedő nyilvá­nos döntőjét — a Tanácsköz­társaság tiszteletére. Az elő­döntőkben a résztvevők eddigi sorrendje kialakult. Ennek megfelelően: Katona Gábor — yiorvai Béla motorszerelő­tekercselő, Korbuly László a. ci Csoportja nevet vette föl. Ezen a néven szerepelt. A pártszervezet a proletár- diktatúra alatt élénk tevékeny­séget fejtett ki. Április 6-án taggyűlést tartott, majd ezt követően népgyűlést rendezett a püspöki palota előtti Migazzi téren. Taggyűlések, tagértekez­letek, egy-egy népgyűlés, be­számolók a bel- és külpoliti­kai helyzetről. Ezek is bizo­nyítják a pártélet élénkségét. Az 1917. augusztus 12-én in­dult Váci Újság — amely in­dulásától kezdve az első, való­ban haladó szellemű lapja volt a városnak — 1919. április 1-i számával Váci Vörös Újság címet vette fel. Ettől kezdve a proletárdiktatúra bukásáig, he­tenként kétszer jelent meg, mint a párt váci helyi cso­portjának hivatalos lapja. Ál­landóan közölte a városi di­rektórium hirdetményeit, ren­deletéit, felhívásait, figyelmez­tetéseit a városi lakossághoz. A lap utolsó száma augusztus 3-án, a proletárdiktatúra bu­kása után jelent meg. MÁR A SZÁZAD ELSŐ ÉVTIZEDÉBEN élénk szak- szervezeti mozgalom is kifej­lődött a városban. Az októberi polgári forradalom és a Ta­nácsköztársaság meggyorsítot­ta, a munkásság szakmai szer­vezetei mellett, az egyéb mun­katerületeken dolgozók szer­vezkedését is. Olyan dolgozók is a szervezkedés útjára lép­tek, akik eddig gondolni sem mertek rá, vagy legalábbis ed­dig még nem voltak szerveze­teik. Megalakultak — többek között — a helybeli tanítók, az ipari, közlekedési és kereske­delmi tisztviselők, a vidéki ta­nítók, vidéki bankmunkások, közalkalmazottak, háztartási alkalmazottak, pénzintézetiek, zenetanítók, diákok, ifjúmun­kások, diáklányok, gyermek- barátok egyesülete, a mun­kásdalárda, a hadirokkantak, földmunkások, építőmunkások, a háztartási munkásnők szer­vezetei. szerelő, Saiga Bé.áné könyve lő és Horváth Imre anyagrak­táros brigádjának 5—5 főből álló csapata között dől el az elsőség. A győztes brigád jutalma: 3000 forint első díj. Ezenkívül jogot nyer arra, hogy a vasút járműjavító iparágának május: döntőjén az üzemet képvi­selje. További díjak: 2000,1000, 500, illetve 300 forint értékű könyvajándék, odaítéléséről a zsűri dönt, amelynek elnöke: Révay Sándor szb-titkár; tag­jai: Kalmár János főmérnök, Szakáts József gyárrészlegve­zető, vb-tag, Úngárai Zsuzsan­na könyvtáros és K. Veress András művelődési központ igazgató. A vetélkedő játék­vezetője Pá Ifi János mérnök, az üzem járműszerkesztési osztályának dolgozója. Március 22-én, szombaton a művelődési központ nagyter­mében nyugdíjas találkozó lesz. A vacsorával egybekötött est programjában megemlé­keznek a Tanácsköztársaság évfordulójáról. A műsorban a vasutas szak- szervezet központi zeneiskolá­jának 8 tagú népi zenekara, és szólistái lépnek fel, köztük Fe­kete Mária énekesnő. Tánc­zenét a nyugdíjasklub kis­együttese szolgáltat. (szőnyi) MA INGYENES JOGI TANÁCSADÁS Ma, március 20-án délután öt órakor ingyenes jogi tanács­adás lesz a Lenin úti tömeg­szervezeti székházban. Az el­ső emeleti üvegteremben dr. Vass Gábor, a helyi ügyvédi munkaközösség tagja fogadja az ügyes-bajos panasszal hoz­záfordulókat. Siketnéma úttörők * > ' -.v *5- * v aJ i* ■ v fjl v>'<. ■ ||| $- > 2 Ás®1#*'“v • ­■ Két figyelemreméltó hír ér­kezett hozzánk a siketnémák váci intézetéből. A Oházár András nevét viselő úttörőcsa­pat egyik őrse — Zábrák Sa­rolta tanárnő vezetésével — rendbehozta a középvárosi te­metőben Länderer Lajosnak, a híres nyomdásznak a sírem­Ifjúsági nagygyűlés lesz Fo­ton, március 20-án este 7 óra­kor a művelődési házban, már­cius 21-én pedig veterántalál­kozót szerveznek. Alsógödön utcákat neveznek el Veteránokról március 21-én, ünnepélyes külsőségek között. Az új utcanevek: Bischoff- házaspár u. — Mihácsi György u. — Streba János utca. Ünnepélyes csapatgyűlést és szellemi vetélkedőt rendeznek március 23-án az Árpád úti iskola úttörői. — A Báthory utcai iskolában szerdán tar­tották a jubileumi műsoros megemlékezést, amelyen Ko- váts Sándor igazgató mondott ünnepi beszédet. hogy a berentei szénből is jobb lesz az ellátás. Koksz és fa mindenütt kapható. Az építőanyagokról elmon­dották, hogy a cementellátás­ban volt némi fennakadás, ha­marosan több tízezer tonna importcement érkezik, ami megoldja a kislakásépítők ce­mentnehézségeit. A felsőgödiek megnyugtatá­sára közölték, hogy 600 ezer forintért korszerűsítik az otta­ni TÜZÉP-telepet. De a telep korszerűsítése összekapcsoló­dik a vasútvonal átépítésével, s a munkálatokat egy időben fejezik be. Foton új telepet építenek, amelynek tervei el­készültek, kivitelezésére a jö­vő esztendőben kerül sor. A dunakeszi TÜZÉP-telep új irodaépületet, kiszolgálóhelyi­séget és hídmérleget kap. (b.) TANÁCSTAGI BESZÁMOLÓ Március 24-én, hétfőn Fá­bián József az Építők Műve­lődési Házában; Boczkó Gé­za a Mártírok úti iskolában; Ley er János a Bacsó Béla úti vendéglőben, Végvári Nán- dorné a Vízmű székházában, dr. Gyurkovics Ferenc a Köz- gazdasági Technikumban, Be­tűnyi István a Fonógyár ebéd­lőjében este hat órakor, Dá- kay József a Mezőgazdasági Technikumban és Kiss Mihály MTH tanulóintézetfoen este 7 órakor tart tanácstagi be­számolót. Tubusai őrjárat Virágmagvak, növényvédő szerek Bizonytalankodva bár, de jön a tavasz, megkezdődnek a kerti munkák. — Milyen árukészlettel vár­ja a váci és környékbeli kis­kerttulajdonosokat a vetőmag­bolt? — tettük fel a kérdést Barényi Antal üzletvezetőnek. — Árukészletünk bőséges, zöldség- és 'Virágmagvakból mindenki választhat kedvére i valót, kivéve dúghagymát. Van gladiólusz, tubarózsahagyma és dáliagumó is. — Egy kilós csomagolásban kaphatók a növényvédő szerek; gombaölők: rézgálic, Zineb, rézoxiklorid, Ortho-cid, Ort- ho-Phaltan, kénpor (szilárd mészkénlé), Neopol, Thiovit; rovarölőszerek: Lindán, Hun­gária DL—40, Hungária L—2, Vofatox, Foszfotion, Nogos 50—EC. Örömmel újságolha­tom, hogy a Nikotin és a-Vofa- tox vásárlásához nem kell en­gedély, személyigazolvány fel­mutatásával lehet kapni ezen­túl. — További öröm a kiskert­tulajdonosoknak, hogy ötkilós csomagolásban pétisó- és tíz- kilósban szuperföszfát kapha­tó. Más újdonság is van az üz­letben : műszál-rafia, olcsóbb és erősebb a réginél. Teker­cselve, elfér egy zsebben, a szükséges hosszúságot lehet le­tépni belőle. (A nőknek el­áruljuk: szép egyenletes, jól horgolható! Natúrban és fehér színben láttuk.) Megtudtuk azt is, hogy a kü­lönleges virágfajtákat — kí­vánságra — 8—10 napon belül megszerzik. Az üzletvezető kéri a vá­ciakat, hogy — a torlódás el­kerülésére — lehetőleg ne pia­ci napokon vásároljanak. (T-né) Köszönetnyilvánítás. Mind­azoknak, akik felejthetetlen fér­jem és édesapánk elhunyta al­kalmából őszinte részvétüket nyilvánították és a temetésén megjelentek, ezúton mond kö­szönetét a Balatoni család. SPORTHÍREK A járási labdarúgó bajnok­ság tavaszi 1. forduló eredmé­nyei: Dunakeszi—Kisnémedi 6:2 — Penc—Rád 1:0 — Vác- bottyán—Felsőgöd 2:2 — Vác- rátót—örszentmiklós 3:3 — Váchartyán—Esze Tamás 1:2 — Váci SE II.—Sződliget 2:5 — Püspökladány—Vácduka 2:2 — Kösd—Püspökhatvan 1:0. A második fordulót március 22-én tartják, a következő csa­patok részvételével: Püspök­hatvan—Püspökszilágy; Vác­duka—Váci SE. II.; Sződliget— Váchartyán; Esze T.—Vácrá- tót; örszentmiklós—Vácboty- tyán; Felsőgöd—Penc; Rád— D.keszi Kinizsi; Kisnémedi— Kösd. Kezdés: ifjúsági csapatoknak 13 órakor, felnőtt csapatoknak 15 órakor. Ebek pótoltása. — A városi állatorvosi hivatal közli, hogy — az ünnepekre tekintettel — az ebek pótoltását nem már­cius 22-én, hanem 23-án tart­ják-, reggel 7-től déli 12 óráig, a rendelőben (Nagykörút 12.). lékét. A másik hír szerint eredményesen befejeződött a Nádudvari Katalin vezette egészségügyi tanfolyam. Ti­zenhármán vizsgáztak sikere­sen. A zárófoglalkozáson meg­jelent Bitter Antalné járási vöröskeresztes titkár is. VÁCI APROHIRDETESEK Crj lapgitár, erősítőve] eladó. Vác, Lénán út 10. _________________ S zép sötét hálószoba- bútor, függönykami- sok, íróasztal eladó. Vác, Széchenyi u. 14. (Tihanyi)._____________ T yúkszemek, benőtt körmök szakszerű el­távolítása: Bükkiiié, Kossuth utca 4. örszentmiklóson fél házrész sürgősen és olcsón eladó. Megbe­szélés: Vác, Palmiro Togliatti u. 39. ________ P arkettázást vállalok. Vác-Deákvár. Bácskai u. 71. Tóth. _________ D anuvia 125 cma mo­torkerékpár eladó. Ar- pád u. 61. sz. Zamárdi-Felsőn, par­ton 35 n.-öl telek fa­házzal, kőépületnek lealapozva, eladó. Ér­deklődés: Vác, Széche­nyi u. 28. III. em. 1. (este). Elcserélném szoba, konyhás nagynici - t ^ lakásomat hasonlóért, ahol állattartás lehet­séges. Vác, Kossuth tei 6. (Kapu alatt.) Fiatal pedagogusno al­bérleti szobát keres. ,.Zenész” jeligére Jó­kai u. 9. Hirdetőbe. Elcserélném másfel szobás komfortos -f étkezőszoba, balkonos lakásomat egyszobás komfortosra, esetleg szoba-konyha speizos- ra, megegyezés sze­rint. Cím: Kuti Jó- zsefné, Deákvár, Csi­kós József út 47. II em. 11. ajtó. Kőműves szakmunkaöl felveszek. Veres Ist­ván, Dunakeszi, Hon véd u. 14. ____________ E ladó: fehér, német konyhagarnitúra, sö­tét kombinált szek­rény, egy mély fotel, egy sötét toalett-tükör, egy vitrin. Mártírok útja 52. Alig használt cseh gyermek sportkocsi eiddo. Vác, Rákóczi tér 7. Koz^ato, maiKas vi- rágujdonságok, magas törzsű, futó és bokor nagy választékban áll a vevők rendelkezésé­re vasár- és ünnep­napokon is. Postai szállítást nem válla­ló« Ganti Vilmos ró- 7sa(ermelő, Vác, Pe­«*11 u. 11. _____________ A zonnal beköltözhető kétszobás ház mellék- helyiségekkel és zárt kapualjjal eladó. VÁC, Petőfi u. 45. Betvoico/,aei<j csaiadi ház, 3 szoba hallos, komforttal eladó. Vác, Lenin út 73. 80 ezer lórim Kész­pénzért -I- havi tör­lesztéssel ez év folya­mán beköltözhető csa­ládi házat vennék Vác területén Cím: Óélés- árugyér. Vác. könyve­lési osztályon. A proletárdiktatúra elsősor­ban az ipari munkásság szak- szervezeteire támaszkodhatott, míg a többi, nem régen ala­kult szervezetekben az értel­miség és az alkalmazotti ré­tegek csak akkor léptek a szer­vezkedés útjára. HA SEGÍTSÉGRE VOLT SZÜKSÉG, amikor akadozott a termelés, ha fegyverrel kel­lett védeni a tanácsok hatal­mát, ha megbízható kádereket igényelt a proletárdiktatúra — a tanácsállam a szakszerveze­tekhez fordult. így volt ez or­szágos viszonylatban és így volt ez Vácott is. Ahova nem jutott belőlük — mert min­denhova bizony nem jutott — ott legtöbbször baj volt. Tihanyi Ernő (Folytatjuk) II. i MÁR AZ ELSŐ VILÁGHÁ­BORÚ KITÖRÉSÉT MEG- ! ELÖZÖEN is élénk pártmoz- j galom volt a városban. Ezt a fellendülést a világháború sem I tudta teljesen megakasztani. A világháború számtalan prob- | lémát vetett föl, amelynek j csak részbeni megoldása is megkövetelte a munkásság ve­zetőitől, hogy harcoljanak a város dolgozóinak érdekeiért. Hogy csak néhányat említsünk e problémák közül: a munka­idő emelkedése, az egyre rom­ló közellátási helyzet, az árak emelkedése, a reálbéreknek ezzel párhuzamos csökkené­se... A város ügyeinek inté­zésénél, a dolgozók érdekkép­viseletében egyre inkább sze­repet kap a Szociáldemokrata Párt, amely a tömegek foko­zódó aktivizálódásával egyre inkább kiterjeszti tömegbefo­lyását. Például a Váci Újság ez irá­nyú kampányának eredménye­képpen 1917 szeptemberében a munkásság képviselőit meg­hívták a város közélelmezési bizottságába. Mivel a Tanácsköztársaság kikiáltása előtt nem volt kom­munista pártszervezet a vá­rosban, így a Tanácsköztársa­ság kikiáltása után nem kerül­hetett sor a két párt egyesülé­sére sem. De az is magától ér­tetődő, hogy azok a párttagok kerültek ekkor előtérbe, akik a dolgozók, a munkásosztály érdekében eddig is a legaktí­vabbak voltak: kommunisták, baloldali szociáldemokraták, a kommunista párttal, a kom­munista eszmékkel szimpatizá­ló munkások, értelmiségiek, kisemberek. Közülük kerültek ki elsősorban a direktórium, a munkástanács és más szervek vezetői és tagjai. A PÁRT NEVE most már: a Magyar Szocialista Párt Vá­ci Csoportja, majd júniustól kezdve a Magyarországi Szo­cialista-Kommunista Párt Vá­Vác a Tanácsköztársaság idején

Next

/
Oldalképek
Tartalom