Pest Megyei Hírlap, 1969. február (13. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-11 / 34. szám
ft rt.tJ meg i iMíi'lni* 1969. FEBRUAR 11., KEDD Vendéghiány - Aszódi hatos Ikladon - j) szorgalmas bálintiak Befútta a pályát a hó... Befútta nemcsak az utat, hanem a pályát is a hó és ez bizony gondot jelentett az előkészületi mérkőzések megrendezésében. A megyei labdarúgócsapatok közül Bag várta a legrangosabb ellenfelet, de csak várta, mert a BKV Előre NB I B-s csapata nem érkezett meg. Igaz, ha eljönnek, akkor sem kerülhetett volna sor a mérkőzésre, a játéktér állapota miatt. ★ Egy másik NB III-as csapatunk, a Pilisi Bányász, a dorogiak lemondása miatt Pilis- csabát hívta meg edzőtársnak. A piliscsabaiak azonban nem érkeztek meg és így a vörösvári labdarúgók egymás közt játszottak két- kapus meccset a letakarított kézilabdapályán. Február 16-án Pilisszántó együttesét fogadják, 19-én pedig a fővárosban az Elektromos ellen játszanak a bányászok, akik 23-tól az MNK küzdelmeiben vesznek részt. Mint Kovács Tibor tudósítónk elmondta, a rajt előtt szeretnének megmérkőzni a III. kerület, a Magyar Kábel és a Karhatalmi Dózsa együttesével. ★ Albertirsán is közbeszólt az időjárás. Míg múlt vasárnap egymás között játszottak a megyebajnokságba feljutott irsaiak, most a Ceglédi Vasutas II lett volna az ellenfél, de a „hóakadályok” miatt elmaradt a találkozó. így az ifik tornaterembe szorultak, a felnőttek pedig a pálya letakarított részén gyakoroltak. — Február 16-án Pilisre látogatunk, majd 23-án nálunk lesz a visszavágó. Az első két márciusi vasárnapon Kakucs- csal játszunk előkészületi mérkőzést, visszavágás alapon — mondotta Fazekas Tamás irsai tudósító. Az Aszódi Vasas NB III-as csapatának első előkészületi találkozója elé nem gördített akadályt a hó. Bár havas pálya várta őket Ikladon, a körülményekhez képest megfelelő játéktéren vívtak barátságos mérkőzést, amelyre mintegy háromszázan voltak kíváncsiak. Az NB III-as Aszód 6:0-ra nyert a helyiek ellen. A csapatban az újoncok is szóhoz jutottak és beváltották a reményeket. — Eddig már 18 edzés volt tornateremben, illetve szabadtéren — mondotta Vári Zoltán, az egyesület elnöke. — 19 tagú keret készülődik. Szerdán Kartalon, szombaton pedig a Lőrinc SE ellen lépünk pályára. A jövő héten is a környékbeli csapatokból kerülnek ki az edzőtársak. Ezután a tervek szerint NB I-es és NB I/B-s csapatokkal is játszani fogunk. Az előkészületi mérkőzések során az az elv vezérel bennünket, hogy a játékosok megszokják az idegen pályákat, ezért látogatunk oly sokat vendégségbe. ★ A törökbálintiak nagyon szorgalmasak, vasárnap már a harmadik edzőmérkőzést vívták. Először az Április 4. Gépgyártól 2:l-re kikaptak, majd a Budatétényi Mechanika ellen l:0-ra nyertek. Most Budafok NB Il-es csapatától 3:1 arányú vereséget szenvedtek. Az első félidőben a széltől támogatott Pest megyeiek vezettek, az ifi csapatból felkerült Nyilas góljával. Szentkuti Ferenc tudósítónk közölte, hogy a csapat edzője több mint egy hónapja beteg, s hogy mégse legyen zavar a felkészülésben, az edző útmutatása alapján a sportköri elnök irányítja a munkát. Szombaton a HTG ellen játszanak a fővárosban, ekkor lesz az ifjúsági együttes bemutatkozása, hiszen február 23-án már őket is csatasorba szólítja az Ifjúsági Kupa. ★ A „vendéghiány” Tökölön is kísértett. Az ellenfél, az Egyetértés vegyes csapata nem érkezett meg, s így a helyiek egymás között vívtak barátságos mérkőzést a „fehér szőnyegen”. A fehérek és a kékek találkozója 5:5 arányú döntetlent hozott. ★ Vácott az a furcsa helyzet adódott, hogy bár megérkezett a Balassagyarmati Dózsa, a magas hótakaró miatt nem kerülhetett sor az előkészületi mérkőzésre. így a Váci SE együttese előmeccs nélkül játszik visszavágót február 16-án Balassagyarmaton. Szerdán a váciak Budatétény együttesét fogadják. (Reitter) Casablanca és San Salvador VÁLOGATOTTGYŐZELMEK A magyar labdarúgó-válogatott a brazíliai vendégszereplés után vasárnap délután Afrikában is bemutatkozott. Casablancában került sor a Marokkó elleni mérkőzésre; a magyar együttes biztosan, 4:1 (3:1) arányban győzött. A kezdet után rövid ideig a gyors marokkói csapat volt fölényben. A magyarok ekkor elég lassúnak bizonyultak védekezésben. A 9. percben a magyar kapu előtti zűrzavart Ghazouani használta ki, gólt szerzett (0:1). Lassan azonban a magyar együttes átvette a játék irányítását — különösen Albert jeleskedett —, s Bene, Dunai III, Göröcs, valamint Páncsics góljával győzött. A válogatott túrájának utolPEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: SUHA ANDOR Kiadja a Hírlapkiadó vállalat Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, VIII., Somogyi Béla u. 6. II. em. Kiadóhivatal: Budapest, Vili., Blaha Lujza tér S. Egész nap hívható központi telefon: 343-100. 142-320 Gépiró szoba 10 órától 18 óráig 140-449, 18 órától 21 óráig 140-444. Titkárság: 131-248. Egyéb számok: 141-462. 141-258 Előállítja: Szikra Lapnyomda. Budapest. INDEX: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Bp., V., József nádor tér l. sz.). Előfizetési díj I bőnapra 11 forint. só mérkőzését szerdán este Lyonban vívja a francia utánpótlás-válogatottal. ★ A tengerentúl portyázó magyar labdarúgó ligaválogatott vasárnap San Salvadorban lépett pályára, ötvenezer néző előtt El Salvador válogatottja volt az ellenfél, s a magyar csapat 3:1 (3:1) arányú győzelmet aratott. A 4. percben Rodriguez góljával a hazaiak jutottak vezetéshez, de aztán felülkerekedett a magyar együttes. Brani- kovics, Menczel és Sárközi révén 3:l-re elhúzott. A második félidőben nem változott az eredmény. TÉLI CSENDÉLET Egy kis jégkorong a gyömrői tő jegén. Diószegi, Koczka páros vidéki bajnok Egerben hét számban 542 induló állt asztalhoz az országos vidéki serdülő és ifjúsági asztalitenisz-bajnokságon. A serdülőknél nem jutottak helyre megyénk képviselői, az ifjúsági leánypáros azonban szép sikert hozott: az abonyi Diószegi Éva, Koczka Ágnes kettős végzett az élen. Diószegi ezenkívül leány egyesben bronzérmet szerzett, a miskolci Molnár Annával egyetemben. A HEI SLAGERE A hét kiemelkedő sporteseménye a Magyarország— Szovjetunió válogatott asztalitenisz-mérkőzés, amelyet szerdán este játszanak le a Sportcsarnokban, az Európa Liga sorozat keretében. A vendégek hétfőn a déli órákban a menetrendszerű Moszkva—Budapest légijárattal megérkeztek Ferihegyre. Műsoregyeztetés — Szombaton is lesznek mérkőzések Az idei első ligaülés Kéthónapos szünet után, hétfőn a déli órákban ismét összeültek az NB I-es labdarúgó-csapatok ligaképviselői. Mindjárt rátértek a február 23-i első bajnoki forduló programjára, s ezzel kapcsolatban felkérték a klubokat, hogy gondoskodjanak — számítva az esetleges újabb havazásra — a pályák játékra alkalmas állapotáról. Az első fordulóból egy mérkőzést már február 22-én lejátszanak, további hat , találkozó 23-án lesz, míg az Eger—Ü. Dózsa összecsapást az újpestiek VVK mérkőzése miatt későbbre halasztották. Megegyezés azonban még nincs, hogy mikor játszik a két csapat. Az első forduló részletes műsora. Február 22., szombat: Csepel —Győr (14.30). Február 23., vasárnap: Bp. Honvéd—Salgótarján (Kispest, 14.30), Egyetértés—Tatabánya (Soroksár, 14.30), Vasas— Pécs (Fáy utca, 14.30), Komló— MTK (13.30), Dunaújváros—Ferencváros (14.30), Szombathely— Diósgyőr (14.30). Túl az első fordulón egyeztették az egész tavaszi műsort is, megállapodtak abban, hogy minden alkalommal lesznek szombati mérkőzések, s több esetben vasárnap délelőtt is játszanak. Így például március 1-én szombaton lesz az MTK—Csepel találkozó, míg vasárnap délelőtt 10.30 órakor Diósgyőrött kerül sor a Diósgyőr—Vasas mérkőzésre, ezt a televízió is közvetíti. Két 13 + 1 találat A vasárnapi totófordulóban két pályázó ért el 13 találatot. Mindketten a plusz l-et is jól tippelték, s 323 913 forint össznyere- ményben részesülnek. Tizenkettes 48, 11-es 977, 10-es 9456 darab akadt. Nyeremények egyenként 6566, 323, illetve 50 forint. Totóeredmények: 2,1, x, 1, x, 1, x, x, 1, x, x, 2, x, 1. Az idő megy, de mindenki a zr///////////////////////-ba jön A NAGY ZÁRSZÁMADÁSI VÁSÁRRÁ Téli ruházati cikkek mélyen leszállított áron GAZDAG VÁLASZTÉK - M O S T VASAROLJON I rrsrsrsjyz's/sssssssssssssss, KERESSE FEL A CEGLÉDI ÁRUHÁZAT! A Gabonaforgalmi Körzeti Üzeme 44 ÓRÁS, SZABAD SZOMBATOS MUNKAHÉTRE FELVESZ 1 műszakra: asztalost 2 műszakra: rakodómunkásokat 3 műszakra: keverőüzembe női és férfi segédmunkásokat. Férfiaknak munkásszállást adunk. Fizetés: a kollektív szerződés szerint. JELENTKEZÉS: Budapest IX., Soroksári út 33. Telefon: 140—216. Munkaügy. A megyei labdarúgó-bajnoksag tavaszi sorsolása I. forduló, március 16: Bem SE— Gödöllői V asas, Pomáz—Fóti SE, Tököl—Váci Vasutas, Nagykőrösi Kinizsi—Uj hártyán, Pécel—Törökbálint, Isaszeg—Szigetújfalu, Al- bertirsa—Budakalász, Csepel Autó —Maglód. II. forduló, március 23: Maglód— Albertirsa, Budakalász—Isaszeg, Szigetújfalu—Pécel, Törökbálint— Nagykörös, Új hártyán—Tököl, Váci Vasutas—Pomáz, Fót—Bem SE, Gödöllő—Csepel Autó. III. forduló, március 30: Bem SE—Váci Vasutas, Pomáz—Új hártyán, Tököl—Törökbálint, Nagykőrös—Szigetújfalu, Pécel—Budakalász, Isaszeg—Maglód, Albertirsa—Csepel Autó, Gödöllő—Főt. IV. forduló, április 6: Maglód— Pécel, Budakalász—Nagykőrös, Szigetújfalu—Tököl, Törökbálint— Pomáz, Új hártyán—Bem SE, Váci Vasutas—Fót, Albertirsa—Gödöllő, Csepel Autó—Isaszeg. V. forduló, április 13: Bem SE— Törökbálint, Pomáz—Szigetújfalu, Tököl—Budakalász, Nagykőrös— Maglód, Pécel—Csepel Autó, Isaszeg—Albertirsa, Fót—Új hártyán, Gödöllő—Váci Vasutas. VI. forduló, április 20: Isaszeg— Gödöllő, Albertirsa—Pécel, Csepel Autó—Nagykőrös, Maglód—Tököl, Budakalász—Pomáz, Szigetújfalu— Bem SE, Törökbálint—Fót, Új hártyán—Váci Vasutas. VII. forduló, április 27: Bem SE —Budakalász. Pomáz—Maglód, Tököl—Csepel Autó, Nagykőrös—Albertirsa, Pécel—Isaszeg, Váci Vasutas—Törökbálint. Fót—Szigetújfalu, Gödöllő—Üjhartyán. VIII. forduló, május 4: Pécel— Gödöllő, Isaszeg—Nagykőrös, Albertirsa—Tököl. Csepel Autó—Pomáz, Maglód—Bem SE, Budakalász —Fót, Szigetújfalu—Váci Vasutas, Törökbálint—Üjhartyán. IX. forduló, május 11: Bem SE— Csepel Autó, Pomáz—Albertirsa, Tököl—Isaszeg, Nagykőrös—Pécel, Üjhartyán—Szigetújfalu, Váci Vasutas—Budakalász, Fót—Maglód, Gödöllő—Törökbálint. X. forduló, május 18: Nagykőrös—Gödöllő, Pécel—Tököl, Isaszeg—Pomáz, Albertirsa—Bem SE, Csepel Autó—Fót, Maglód—Váci Vasutas, Budakalász—Üjhartyán, Szigetújfalu—Törökbálint. XI. forduló, május 25: Bem SE— Isaszeg, Pomáz—Pécel, Tököl— Nagykőrös, Törökbálint—Budakalász, Üjhartyán—Maglód, Vác. Vasutas—Csepel Autó, Fót—Albertirsa, Gödöllő—Szigetújfalu. XII. forduló, június 1: Tököl— Gödöllő, Nagykőrös—Pomáz, Pécel—Bem SE, Isaszeg—Fót, Albertirsa—Váci Vasutas, Csepel Autó— Üjhartyán, Maglód—Törökbálint, Budakalász—Szigetújfalu. XIII. forduló, június 8: Bem SF. —Nagykőrös, Pomáz—Tököl, Szigetújfalu—Maglód, Törökbálint— Csepel Autó, Üjhartyán—Albertirsa, Váci Vasutas—Isaszeg, Fót— Pécel, Gödöllő—Budakalász. XIV. forduló, június 15: Pomáz—Gödöllő, Tököl—Bem SE. Nagykőrös—Fót. Pécel—Váci Vasutas, Isaszeg—Üjhartyán, Albertirsa—Törökbálint, Csepel Autó— Szigetúifalu, Maglód—Budakalász. XV. forduló, június 22: Bem SE —Pomáz. Budakalász—Csepel Auto. Szigetújfalu—Albertirsa, Törökbálint— Isaszeg. . Üjhartyán—Pécel. Váci Vasutas—Nagykőrös, Fót— Tököl, Gödöllő—Maglód. Holnap a területi T. csoportjának — ahol Üllő és Monor is játszik — műsorát közöljük. SAKKPROGRAM A megyei sakkbajnokság mai ötödik fordulójának párosítása: Herczeg—Török. Szalkay—Molnár, Pataki—Grósz. Dózsa dr.—Hámory, FÖldesi—Szilván, Peller—Magyar. APRÓHIRDETÉSEK Azonnali belépéssel felveszünk hegesztő szak-, ill. betanított munkásokat. Továbbá kovács szak- és betanított munkásokat, valamint férfi segédmunkásokat. Jelentkezni lehet az Erdészeti Fa- és Vegyesipari V. munkaügyi osztályán (volt Kocsigyár). Szentendre, Eötvös utca 1. A Pest—Nógrád megyei Allatforgalmi és Húsipari Vállalat ceglédi gyára átvevő telepén január 21-én délután elszabadulva elbitangolt 1 darab középtermetű fekete színű ló. Jobb lapockáján vagy pofáján római szám van besütve. A megtalálót kérjük szíveskedjen vállalatunknál a lovat leadni A MÁV Gépjavító Üzem azonnali belépésre felves^ esztergályos, horizont esztergályos, lakatos, villanyszerelő, vízveze- tékszerelö, tetőfedő szakmunkásokat, férfi segédmunkásokat, valamint női dolgozókat takarítói munkára. 14 órás munkaidő. MÁV utazási kedvezmény és üzemi étkezés van. — Cím: Budapest XIV., Tahy út 97—101. Bejárat: Tatai út és Fáy út sarokról. üvegszálas poliészter- feldolgozásban jártas szakmunkást vagy betanított munkást felveszünk. Fizetés megegyezés szerint. 44 órás munkahét. Mezőgazda- sági Gépgyár, Debre- cen, Híd u. 4. szám. Beköltözhető családi ház fizetési kedvezménnyel eladó. Nagykőrös, Abonvi út 16. Modern gyermek mélykocsi eladó. Nagy- kőrös. Szolnoki út 116. Szóld feléből kiadó a Kálmánhegy elején, 3 vékás és 200 m-öl föld. Érdeklődni: Nagykőrös VII., Enyedi u. 3. Pécelen kétszobás, közműves beköltözhető ház eladó. Közelebbi felvilágosítás: Pécel, Tompa u. 18. Rassay Gyula. Gépkocsirakodókat azonnali belépéssel felveszünk, kereseti lehetőség kb. 1800— 2200 Ft, ezen felül napi 2 1 sörjárandóság. SörKirendeltség, Gö- döllő. Eladó vagy elcserélhető Pesttel határos du- naharaszti házam, ceglédi házért vagy lakásért. „Cegléd” jeligére a kiadóba. A Monori Mezőgazda- sági Gépjavító Állomás általános lakatost, karosszérialakatost, lemezlakatost keres felvételre. 48 éves józan életű nem dohányzó, építi kisiparos, univerzálií szakember, idealista virágot. természetet kertészkedést kedvelő vígkedélyű. muzikális költői lelkületű. Pes ten saját házzal, aut«' val, keres felesége lelkiekben gazdac szerény, csinos, fü* getlen nő személyébe: (református vagy evangélikus) vidéki V lehet. Műszáléi érdeklő désű, csak gépkocsivá és jogosítvánnyal ren delkoző írjon, diszkré ció mellett. Kalanr kizárva. „Egymásér 167 603” jeligére, Fel- szabadulás téri hird. Azonnal jelentkezzer a KA 66—49. sz. motorkerékpár tulajdo nosa. Cegléd, Bem u, 35. sz. alatt. ! SZOV Óbudai Szeszgyára. Bp. III., Folyamőr u. ll. felvételre keres elektroműszerészeket. Csökkentett munkaidő. Napi egyszeri étkezést biztosítunk. Farcdőnykészítést, szállítást, szereié vállalok vidékre. Aczél József redőni készítő, Bp. VIII. ke Víg utca 26. Egy fejős- és borjas- tehén eladó. Vecsés, Bocskai út 2. Eladó vagy elcserélhető Pesttel határos Dunaharaszti házamat ceglédi házért, vagy lakásért. „Cegléd H. 312” jeligére a kiadóba. Gödöllő Városi Tanác i tervcsoportja gyakor lattal rendelkező mély építőtechnikust keres Fizetés megállapodá szerint. Jelentkezés tervcsonortnál. Uj ház eladó. Nagyke rös, Béke u. 4. Tói más. Eladók 5 hónapo süldők, Nagykőrös, 2 járás. Csfkvár düh 22/a. Karai Ferenc.