Pest Megyei Hírlap, 1968. július (12. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-28 / 176. szám

196S. JULIUS 28., VASÁRNAP fM» 0BCVKI 9 Fokozódó vitakedv, élesebb fogalmazás, néhány, eredeti álláspontot képviselő tanul­mány — ez jellemzi a júliusi politikai, társadalmi, irodalmi folyóiratokat. A TÁRSADALMI SZEMLE közli Keserű Jánosné cikkét a reform élsó tapasztalatairól a kereskedelemben. A cikkíró egészében pozitívan értékeli a kereskedelemben tapasztalha­tó változásokat, s hangsúlyoz­za: a lehetőségek még nagyob­bak, bátrabban kell élni azok­kal. Igen lényeges kérdéseket taglal Köpeczi Béla cikke az egyetemi élet néhány kérdésé­ről; főként fontos megállapí­tásokat tesz az ideológiai munkát illetően. A folyóirat Eszmecsere rovatában hat hozzászólást találunk a mező- gazdasági termelőszövetkeze­tek fejlődéséről kibontakozott vitáihoz. Sajnos, a hozzászólók inkább a dolgok el vontabb, semmint gyakorlati oldalát részesítik előnyben, holott ez utóbbi adna igazán reális ta­lajt az elméleti általánosítá­sokhoz. A Könyvekről című ro­vatban Kádár János Hazafiság és internacionalizmus cím alatt közzétett beszédeiről és nyilatkozatairól Mihályfi Ernő ír. Vezető anyagként közli a VALÓSÁG Hankiss Elemér Kvantitatív módszerek az irodalomtudo­mányban című dolgozatát. A szerző rendkívül nagy fölké­szültséggel tárgyalja a témát, de sajnos, leginkább csak a szűk szakmának érthető stí­lusban. Jogos a kérdés: a Tu­dományos Ismeretterjesztő Társulat folyóiratának felada­ta az — ismeretterjesztés. A szakdolgozatok érthetően nem vállalkozhatnak erre, közlésük tehát kirekeszti az olvasók többségét, s ez a folyóiratra, az olvasóra nézve egyaránt ká­ros. Pataki Ferenc—Várhegyi György Pályák vonzásában című szociográfiai vizsgálatá­nak második részét közli a fo­lyóirat; a múlt havi számban közölt első részt nehézkes stí­lusa miatt kénytelenek vol­tunk akkor elmarasztalni. A mostani, befejező rész érthe­tőbb, áttekinthetőbb. Két igen érdekes cikket olvashatunk a Magyar Világ című rovatban. László Lajos A busók földjén címet viselő szociográfiai ri­portjában Mohács-sziget je­lenéről ad sokrétű képet, nem nek talpra kell állnia. Nem tehet mást. Semprun új regényének, „Az ájulás”-nak főhőse ismét egy spanyol kommunista fia­talember: Manuel. Az új re­gény stílusa is megegyezik az előzőével. Semprun ismét vá­laszt egy csomópontot s aköré igyekszik felépíteni a múlt, jelen és jövő idősíkjait. „A nagy utazás” jelképes csomó­pontját most „Az ájulás” ugyanilyen jelképszerűnek szánt csomópontja váltja fel. A háború utolsó napján indul a cselekmény, a hirosimai atomrobbantás másnapján, amikor Manuel kizuhan egy vonatból és elveszti az eszmé­letét. S már ott is vagyunk annál a kérdésnél, amellyel „A nagy utazás” zárult: talp­ra tud-e állni ájulásából Ma­nuel? A válasz azonban ezennel elmarad. Semprun magyar fordítója, Réz Pál, már a könyv-utósza­vában azt írja: „Azt azonban hiába tagadnánk, hogy Az áju­lás nem olyan megrázó hatású, hibátlan műalkotás, mintami­lyen A nagy utazás volt — s talán nem azért csak, mert annak anyaga önmagában is döbbenetes. Az egyéni és a történelmi-társadalmi kérdé­sek Semprun második regé­nyében bonyolultabbak és tisztázatlanabbak is talán.” Tisztázatlan Manuel helyze­te a megváltozott világban, tisztázatlanok szerelmei és visszatérése az illegális spa­nyol mozgalomhoz, s ennek a riad vissza a bátor következ­tetésektől, sőt a javaslattevés­től sem. Ellentéte ennek Be­nedek István Tiltott műtét cí­mű írása. A szerző — a jól is­mert orvosíró — ugyan min­den oldalról „körüljárja” a tiltott műtétek kusza világát, de megáll a tények rögzítésé­nél, s így csupán fényképszerű képet rajzol. A Vita rovatban Ránki György Sémák és hamis alternatívák cím alatt válaszol a folyóiratban közölt Tolnai György-cikkre; sajnos, eléggé személyeskedő hangnemben, s ez érvei értékét is csökkenti. A PARTELET interjút közöl: Háry Bélával a pártalapszervezeti és csúcsve­zetőségek sorra kerülő válasz­tásának előkészületeiről a folyóirat munkatársa beszélge­tett. Két cikket emelünk ki a folyóirat gazdag anyagából. Ballal László az anyagi érde­keltség érvényesítésének szük­ségességéről, s eddigi, szerény eredményeiről ír. Barinkai Oszkár a pártfegyelmi vétsé­gek megelőzésének lehetőségeit boncolgatja, s cikke már csak azért is figyelemre méltó, mert a pártfegyelmi munkáról igen ritkán esik szó. A pártszerve­zeteink életéből című rovatban többek között Guba Pál cik­két olvashatjuk a monori já­rás termelőszövetkezeti párt- szervezeteinek tagfelvételi munkájáról. Irodalmi folyó­irataink közül a NAGYVILÁG kívánkozik első helyre igen gazdag szépirodalmi anyagá­val. Kellemes ismerkedés volt Jürg Federspiel Az erdő és a lélek mélye című írásának el­olvasása. Az előttünk ismeret­len svájci író megkapó lélek­tani megfigyeléseket rögzít no­vellájában. Tennessee Wil­liams Lovagi szolgálat című kisregénye új oldaláról mutat­ja be a világhírű művészt. A kisregény reális és irreális motívumok nemes keveréke, s egészében borzongtató, de na­gyon is logikus gondolatok ki- kényszerítője a hatalom birto­kosairól s arról, hogy a milita- rizálódó amerikai társadalom merre tart. A versek közül Ta- deusz Rozewicz költeményeit emeljük ki, elsősorban gondo­latiságukért. Szabó Magda ol­vasónaplóját s Boldizsár Iván New York-i beszámolóját em­'SSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SS/S.'SS*'SSSSSSSSSSSSSSSS^ tisztázatlanságnak oka talán $ éppen Semprun érzékenységé-$ ben keresendő. Mintha ugyan-5 azzal a nagy tettekhez és tra- $ gikus eseményekhez szokott $ lélegzettel állna a háború utá-J ni világban Manuel is, az író^ is, mint előtte, s talán éppen $ e felfokozott eseményigény; miatt csúsznak ki kezéből a; háború utáni világ kisebb, de; legalább annyira jelentős ese-; ményei. Mintha Manuel nemj tudna talpra állni ájulásából.! És e tartalmi meghatározott-! ság következtében nem érzi j az olvasó megokoltnak a je-! lentőségénél nagyobb lélegze-i tűre méretezett formát sem, s; érzi véletlenszerűnek a Semp-; run által csomópontként ke- ; zeit ájulást, majd az erre; épülő időjátékot is. Míg elő-j ző regényében egyenlő erővel! estek latba múlt, jelen és jö-1 vő eseményei, „Az ájulás”- j ban eluralkodik a múlt szere- i pe, Semprun csak a múltban i képes felforrósitani Manuell érzelmeit; visszakanyarodva! az előbbi gondolathoz: nemi találta meg helyét a jelenben.! A türelmetlerül várt kér-; désre az olvasó az új regény-: ben nem kapoti feleletet. Pe- \ dig meggyőződésem, hogy | Semprun ismeri a feleletet, hiszen ha nem ismerné, nem lett volna képes megírni „A nagy' utazás”-t. A sajtó hír­adásai szerint Semprun ismét regényen dolgozik. Talán nem is kell már sokáig várnunk a tőle megszokott teljes igaz­ságra. Nádas Péter F olyóiratszemle lítjük még, mint az átlagosból! kiemelkedőt, a szórakoztatás-! nál többet adót. Az ! * ÜJ ÍRÁS kezdő lapjait a vietnami nép-! nek szenteli. Simon István és; Keleti Tamás prózai írásai ; mellett vietnami népköltési | gyöngyszemeket, illetve viet- ; nami költő versét ismerhetjük! meg. Bekötőút címmel Véghi Antal írásának első részét ol-! vashatjuk. Az író — mozaik-! kockákból összerakva — ár-i nyalt képet ad a falu változó,; ellentmondásos s ezért humor-; ral éppúgy, mint drámával át-; szőtt világáról. A folyóirat ez-! zel mintha el is lőtte volna! puskaporát. A többi széppró-! zai írás nem haladja meg a! műhelygyakorlatok szintjét, s! kárpótlást csak a tanulmányok; adnak, közülük kettőt emlí-; tünk, mint legmagvasabbat. E. j Fehér Pál Novomeskyről ír; Nemzeti költő — internaciona- \ lista politikus címmel, s váz-! lata — maga nevezi annak —! valójában egy alkotói pálya! íveinek mértéktartó összekap-! csolása, azaz az összefüggések i kimutatása. A másik, fölényes; anyagismerettel megírt tanul-; mány Vas István tollából szár-; mazik; Saint-John Perse mű-; vészeiének jellemzőit foglalja! össze. Folytatja a KORTÁRS Déry Tibor életrajzi jegyzetei-! nek — ítélet nincs — ’közlését.! Változatlan érdeklődéssel és j nemes izgalommal olvastuk a; harmadik részt, s azzal a tisz-; telettel, amelyet az emberi; őszinteség érdemel. Ugyancsak! a magyar irodalom „nagy; öregjeinek” egyikéhez, Veres; Péterhez fűződik a folyóirat j másik érdekes anyaga. Bölcs\ és balgatag őseink című esz-; »lefuttatásának harmadik ré-; sze ismét eredeti meglátások! fölvonultatása, azok minden! erényével és — vitathatóságá-; vad egyetemben. Moldova | György Malom a pokolban cí-i mű regényének második ' ré-j sze az egysíkúra sikerült indí- j tás után már jóval árnyaltab-i ban ábrázolja hőseit, s ami! szokatlan Moldovától: mellőzi! az általa oly kedvelt romanti-i kus elemeket, már-már száraz: prózát ír, minden sallangtól! menteset. A Fórum rovatban! Márkus György terjedelmes; tanulmányát olvastuk Viták és ] irányzatok a marxista filozó­fiában címmel. A tanulmány! igen bőséges áttekintést ad aj marxista filozófusok vitáiról, j de a következtetések levonásé-! nál elbátortalanodik. A téma | ; adta lehetőség jóval nagyobb, j ; mint amit a szerző fölhasznált, i : A Napló rovatban közölt anya-1 í gok közül Jász Dezső így kéz- j ! dődött... című visszaemléke-; ! zését emeljük ki, valamint i ; Szalatnay Rezső Gombaszög j ; című írását. Mindkettőt do- j I kumentum értéke mellett az is j i érdekessé teszi, hogy több, ma i ; is élő félreértést oszlat el a! I huszas évek forradalmi szer-1 i vezkedéseivel kapcsolatban, i M. O. i i y///////////V////>» 1 Rihári \ hangszalag í ! Hangszalagra rögzítve meg- ; vásárolta a General Music ; Publishing New York-i cég I Ribári Antal zeneszerzőtől ! több művét, hogy azokat majd ! hanglemezre „átírva” forgal- ; mázzá az Egyesült Államok- ! ban. ! A magnetofontekercseket, ! amelyek hét zenei kompozí- 5 ciót tartalmaznak, az amerikai I cég igazgatója — Mr. Kapp — $ személyesen vette át, s a fel­tételekről elismerőleg nyilat- 5 kozott. ^ A különleges zenei váloga- 5 tás interpretátorai között, a ^ szerző Ribárin kívül, Sziklay 5 Erika, Komlóssy Erzsébet, Szö- \ nyi Ferenc, Mező László nevé- ^ vei ismerkedhetnek meg az * óceánon túli muzsikabarátok. Eperjesi Ernő HIÁBA UTAZTAM LE hoz­zá a Művelődésügyi Miniszté­rium 2. számú fiúnevelő inté­zetébe, a hirhedt aszódi javí­tóba, melynek ő az igazgatója — nem találkoztunk. Anél­kül, hogy tudtunk volna róla, valahol Gödöllő tájékán sur­rantunk el egymás mellett, minthogy neki meg épp aznap Pesten akadt dolga. Csak fele­ségével sikerült beszélnem, ővele is csak telefonon. Az Ik- ladi Ipari Műszergyár sze­mélyzeti osztályán hívtam fel, ahol előadó. S milyen kicsi a világ! Másodperceken belül kiderítettük, hogy régi isme­rősök vagyunk: együtt dolgoz­tunk Újpesten, egy szűk és zsúfolt szobácskábán — bi­zony, annak jó másfél évtize­de. Ó a Zsulu, mondta, emlék- szem-e?... A Magyar Pamut- ipar című üzemi lap akkori munkatársára? A karcsú és magas kézilabdáslányra? Már hogyne emlékeznék!... Iste­nem, hogy elszállt az idő! Már egy 12 éves kislánya van, most járta ki a hatodikat, kitűnő tanuló, és milyen te­hetségesen zongorázik!... Ab­ban egyeztünk meg, hogy más­nap ismét Aszódra megyek. ESTE EGY KOLLEGA vé­gigkiáltotta a nevemet a szer­kesztőségi folyosón: interurbán keresnek, szedjem a lábam, hol vagyok? Eperjesi Ernő igazgató keresett. Ne fáradjak Aszódra, holnap is Pesten lesz. hol találkozhatnánk? Egyket­tőre kijelöltük a helyet. De hogy ismerjük meg egymást? — Ha belép egy 41 éves, 103 kilós, piros arcú, szőke, vaskos férfi, az én leszek... Már az ajtóban felismer­tem ... Elcsalt á szüleihez, a Nagy Lajos király úti lakóte­lepre. KÉT FEHÉRHAJÓ, kedves ember tessékelt befelé. A pa­pa, aki húsz évet nyomott le a Gerbeaud-nál, mint cukrász­segéd és tizennyolcat a zuglói Danuviában, mint géplakatos, meg a mama, aki tanítónő volt, de csak a felszabadulás ■után taníthatott — vagy száz kérvényét dobták vissza : mun­kás férje miatt a főváros tan­testülete nem fogadta be ma­ga közé... Kávét hoztak, hű­sítő italt, legeltették egy da­rabig tekintetüket a fiúkon, aztán magunkra hagytak. Csak még a műanyag térítőt vették le az asztalról, hogy a nagy melegben ne ragadjon rá a karunk. — Ez az Ernő világa — mondta a mama távozóban, kimutatva az ablakon —, nt nőtt fel, itt árulta velem a cukorkát az Angol utcai mo­ziban ... Igen, a flaszteren nőtt fel. Izig-vérig pesti srác volt, zug­lói proligyerek. Még most is, ha leugrik a Szugló utca és a Nagy Lajos király útja sarkán terpeszkedő Beszkárt-ház tal­ponállójába, az egykori köp­ködőbe, összecsókolgatják a kocsisok, a régi haverok. Ott szívta el. köztük, az ő biztatá­sukra, élete első cigarettáját. És mennyit ugratták, mert fü­lig szerelmes volt a bulgárker- tész lányába... A lakótelep helyén akkor még szépen gon­dozott bulgárkert virult... — Aki élt a harmincas években az Angol utcában, az tudja, mi a prolisors... Min­dig csak egy ruha, csak egy pár cipő, mindig jól tanulni, ihogy a tandíj ne legyen ma­gas... I Ha visszagondol kamaszko­rára, elsötétített utcákat lát, ; légiriadók szirénái üvöltenek a ! fülébe, színészek és színész- ! nők jelennek meg előtte, akik­inek a filmjeit ingyen nézhet- ! te végig a moziban, ahol a imama, diplomával a zsebében, I büfésnő volt. És — zongorá- jzik... Ernő, a zongorista — jegy idő óta már csak így em- ! legették. Szomszédjukban la­kott egy tanárnő, az tanítot- jta meg őt a hangszeren ját- !szánd. Volt egy tánczenekaruk, ja Danuvia rendezvényein lép­itek fel, a zuglói iparosok\ és ; kereskedők körében, munkás- i színjátszókat kísértek, operett- • előadásokhoz ők adták a mu- ; zsikát. Ha hiszem, ha nem, jdzsesszt még ma is kitűnően jjátszik, sőt — a lánya is örö- ! költe a muzakalitást. Sose j gondolta volna, hogy dzsessz- ; zongorista tudásának majd > még érett férfikorában is hasznát veszi. S lám, az aszó­di fiúk előtt egycsapásra na- gyott nőtt a tekintélye, ami­kor erről az oldaláról is be­mutatkozott. Van is ám az in­tézetnek egy klassz tánczene­kara, három elektromos gitár­ral és más modern hangsze­rekkel, tagjai figyelemre méltó, békeharcos protest-sun- got szereztek és az ünnepség- le, melyet szakmunkás v’-’s- é'íijuk sikeres letétele alkal­mából rendeztek, olyan n:ü- sorszámot írtak, melynek dal­lama és prózai betétekkel tar­kított szövege még a legmar- conább nevelők szemeixji is kicsalta a könnyeket. Igen, a zene, mint pedagógiai eszköz, még Aszódon is képes hivatá­sát teljesíteni. TIZENHÉT ÉVES KORÁ­BAN, kevéssel azután, hogy befejezte a hetedik gimnáziu­mot, Eperjesi Ernő szovjet fogságba került. A mozi alatti pincéből vitték el, a donyeci szénbányában dolgo­zott. ötezren voltak a fogoly­táborban, két és félezer né­met, a többi más nemzetek fiai. — A kérlelhetetlen fasiz­mussal ott kerültem szemtől szembe igazán: a német orvo­sok nem voltak hajlandók csak németeket gyógyítani.. .­Mint gyereket, az oroszok már 1945 végén, az első hadi­fogolyszállítmánnyal hazaen­gedték. 1946 júniusában le­érettségizett. Milyen tépett, vert had volt az az osztály, milyen bőrré-esonttá sová- nyodott fiúk, s milyen érző, melegszívű tanárok nyilvání­tották érettekké őket — a tablót nézi az ember, és a szíve összeszorul. Nem, ő az aszódi növendékeknek a múlt­ról sohasem beszél, prédiká­ciónak nyilvánítanák. Egynek­egynek a ...taníttatás! - díja é vente 23 ezer forint. Dehogy, tudtak a prolicsaládok eny- nyit áldozni csemetéikre az ő‘ ifjúsága idején, dehogy!... MAGYAR-TÖRTÉNELEM- SZAKOS bölcsészhallgató lett, s közben, 1949-ben, megsze­rezte a tanítói oklevelet. Min­dig pedagógusnak készült, hi­szen a mama is az, és a mama egész családja is szabolcsi ta­nítókból áll. Persze, a hajlam bem örökölhető, csak a példa hat, csak arról lehet szó, hogy az ősök — akarva-akaratla- nul — kedvet csinálnak utó­daiknak a maguk foglalkozá­sához, vagy inkább hivatásá­hoz, csak talán a mama ki nem mondott sugallata érvé­nyesült: abban, amiből őt ki­rekesztették, a fia révén mégis diadalra viszi önmagát. Eperjesi Ernő akkor nem fejezhette be egyetemi tanul­mányait. Csak az apa kere­sett, kellett a pénz: a Ganz Vagongyár napközijében vál­lalt nevelői állást. Egy nagy közösség fogadta magába, iz­galmas, szép munkába csöp­pent bele: Valéria-telepi gye­rekeket bíztak a kezére. Ma­gával a tanítással könnyen boldogult, hamar megtalálta a leghatásosabb módszereket, ezért egyre növekvő érdeklő­déssel, már csak felesleges energiáinak hasznosítása ér­dekében is, az iskolánkívüli nevelés felé fordult. Az volt a pártmunkája, mert 1947-ben, együtt a mamával és a papá­val, belépett a pártba, hogy megtanítsa az embereket, ho­gyan kell összkomfortos la­kásban lakniuk. Analfabéta- oktatás volt a pártmunkája. Azt kellett elérnie, hogy fel­oldja az emberek kisebbségi érzését. Kakucs községben mint népnevelőt ismerik. Kul- túrfelelőse lett az üzem SZIT- bizottságának, majd a párt­vezetőségbe is beválasztották. Délelőtti lyukas óráin a gyár iparitanuló-iskolájában taní­tott: 22 éves volt, és a tanít­ványai is jobbára vele egy­idősek. Egyikük, Berze János, ma az aszódi intézet tanmű­helyének helyettes műszaki vezetője. AMIKOR, 1950-BEN, meg­szervezték az állaim! szak­munkásképzési rendszert s megalakult a Munkaerőtarta­lékok Hivatala, Eperjesi Ernőt ipariskolai tanárnak nevezték ki. Ha filmet készítettek vol­na életéről, ettől kezdve, hat éven át, különböző MTH-inté- zetekben kereste volna fel őt az operatőr. Sóik filmkocka mint igazgatóhelyettest örö­kítette volna meg. A politikai neveléssel foglalkozott, a köz- műveltségi tantárgyak tartoz­tak hozzá. Szigetszentmikló- son, Rákospalotáin, felvonulá­si épületekben oktatta az épí­tőipari tanulókat. 1956 áprilisában magához hivatta az MTH elnöke és kö­zölte vele: Aszódra nevezik ki igazgatónak. Május 3-án reg­gel foglalta el új munkahe­lyét. Tizenhárom év múlt el azóta... Hát persze, hogy kezdetben a nosztalgia fel-fel- űzte Budapestre. Félórákat megállt a Nagykörúton, nézte a kavargást, hallgatta az egy­bemosódó, ismerős zajokat, s úgy felüdült, mint egy kon­certteremben. A felelősségtel­jes munka azonban, mely 1957 óta, vagyis azóta, amióta a já­rási pártbizottság tagja lett s ezáltal a megye életébe is nyakig belekeveredett, még felelősségteljesebbé vált, las­san kiűzte belőle a nosztal­giát. Ma már idegesíti a fővá­rosi zaj, a sokadalom. AZ A TANÁR, NEVELŐ, aki Aszódra kerül, vagy meg­szökik egy éven belül, vagy onnan megy nyugdíjba. Nem telik el nap, hogy ne történ­ne valami rendkívüli. — Csak egy apró esetet me­sélek el. A Mamát tanultuk, József Attila versét. Az osz­tály legjobb szavalójával mon­dattam el. Nagyon szépen ad­ta elő. Mély csend. Láttam, a vers érzelmileg megfogta a fiúkat, nem is kell ide kom­mentár. Csak ezt jegyeztem meg: „Látjátok, így szereti egy • igazi gyerek az édesanyját” ' Ekkor egy srác jelentkezett: * „Nekem is így kell szeretnem az anyáimat? Tetszik tudni, az egy nagy ...!” Na, fújd fel a passzát szelet!... Te is peda­gógus vagy, hadd halljam, hogy vágtad volna ki ma­gad?... BÜSZKE ARRA, hogy az intézetből kikerülő növendé­kek 74 százaléka öt év múlva is még b ecsületes ember — ezt statisztika bizonyítja. A fiatal­korú bűnözők 91 százaléka eredményesen nevelhető. Hogy hogyan, ezt jeles eredmény- nyel megvédett szakdolgozatá­ban fejtette ki. Ebben az év­ben fejezte be ugyanis egyete­mi tanulmányait: június 20. óta államvizsgát tett pedagó­giai szakos tanár. Az eredmé­nyek, ezt nem győzi eléggé hangsúlyozni, nem egyetlen ember erőfeszítéseit tükrözik: igen jó az aszódi tanárok és nevelők kollektívája, nagyon igényes emberekből tevődik össze, olyanokból, akik mint vezetővel, vele szemben is igen magas mércét állítottak fel. MA IS TAGJA a járási pártbizottságnak, tagja továb­bá a TIT országos filozófiai választmányának, a Magyar Pedagógiai Társaságnak, elnö­ke a járási pártfegyelmi bi­zottságnak, a TIT megyei filo­zófiai szakosztályának és szer­vezőtitkára az UNESCO égi­sze alatt működő FICE-nek, a Gyermekotthonok Világszö­vetségének. Most térit épp visz- sza a svájci Trogen városká­ban létesült Pestalozzi faluból, a szövetség ez évi közgyűlé­séről — azzal a a hírrel, hogy 1970 nyarán hazánk lesz a színhelye a közgyűlésnek, s módunk lesz bemutatnunk a rendkívül módon fejlődő ma­gyar gyermekvédelmi munkát, eredményeit. Egyébként az 1882-ben létesült aszódi inté­zet is nagy fejlődés előtt áll: 1972-ig 60 millió forintot köl­tenek rá, bővítik és újjáépítik. Három kitüntetés jelzi, hogy elismerik, értékelik Eperjesi Ernő helytállását: 1954-ben a Munka Érdemrendet tűzték a mellére, 1956-ban az ipari ta­nulóképzés, 1960-ban az okta­tásügy kiváló dolgozója lett. Polgár Istvá' AZ ÉLET KATONÁI

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom