Pest Megyei Hírlap, 1968. március (12. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-09 / 58. szám

6 PEST MEcrei hírlap 1968. MÁRCIUS 9., SZOMBAT MNK-elődöntő - Kosaras újoncrangadó Tallózás a sportműsorban A labdarúgóknál vasárnap eldől, melyik két csapat mér­kőzik április 4-én a labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupa megyei elsőségéért. Az elődöntő során a területi bajnokság­ban szereplő Abonyhoz a megyei .. osztályú Pécel látogat, míg Pomázon két területi csapat találkozik. Az Egyesületi If­júsági Kupában a Váci SE már a döntő egyik részvevője, a Dunaharaszti—Pomáz összecsapás tisztázza, melyik csapat lesz az ellenfele. Foton befejeződnek a Hajdú Kupa küzdel­mei. Ezenkívül egy héttel a bajnoki rajt előtt úgyszólván va­lamennyi csapatunk barátságos mérkőzést vív. A kosárlabda férfi NB I-ben újoncrangadó lesz, a két most felkerült együttes mérkőzik egymással. A síelők Kékesen rendezik a Béke Kupa múlt hétről elhalaasztott befejező, har­madik fordulóját. Szombat KOSÁRLABDA. NB I férfi. Bp. Spartacus—Csepel Autó (Szentkirá­lyi utca, 17.30, Dékei, Wein). LABDARÜGÄS. Előkészületi mérkőzés. Monor—Vecsés (16). SAKK. A megyei egyéni bajnok­ság X. fordulója: Szlovák—Szalay, Magyar—Grósz, Fábián—Dózsa dr., Hámory—Marót, Búzás—Molnár. Sí. Béke Kupa-verseny (Kékes). Vasárnap ASZTALITENISZ. NB I női. Du­nakeszi Kinizsi—Bp. Postás (9.30). NB n férfi, Barna-csoport. Ceg­lédi Vasutas—Dorogi Bányász, Vá­ci Kötött—Pénzügyőr. BIRKÓZÁS. Pest megye felnőtt szabadfogású bajnoksága (Abony, 10). KOSÁRLABDA. Megyei kiválasz­tó verseny, leánymérkőzések (Ceg­léd, 10). LABDARÜGAS. Az MNK megyei elődöntője. Abony—Pécel (15, Lau- ber, Pintér, Ripp), Pomáz—Halász­telek (15, Bernáth, Sándor, Kő­halmi). Egyesületi Ifjúsági Kupa. Duna­haraszti—Pomáz (10, Kalotai, Kiss dr.). Hajdú Kupa-mérkőzések Fóton. A harmadik helyért: Fóti—Vas­utas—Fóti Gyermekváros (13.30), Fóti SE—Mogyoród (15, Badacso­nyi, Gálát). SAKK. A megyei csapatbajnok­ság harmadik fordulója. Abony— Váci Vasutas, Gödöllői EAC—Ceg­lédi Spartacus, Szob—Alsógöd. A mérkőzések 9.30 órakor kezdődnek. Sí. Béke Kupa-verseny (Kékes). A megyei labdarúgó-bajnokság tavaszi sorsolása Modellező Téli Kupa Modellező Téli Kupa ver­senyt rendeztek Dunakeszin. A szabadonrepülő kategóriá­ban 10 megye, valamint Bu­dapest képviseltette magát. Húsz háromtagú csapat vetél­kedett, s Pest megye a 4. he­lyet szerezte meg. Közülük egyéniben Vida Gyula és Bá­csi Sándor a Pest megyei Épí­tők medellezője szerepelt a legjobban 4., illetve 7. lett Március 24-én a Pest megyei MHSZ rendez országos mo­dellezőversenyt. Heiycsere az élen A megyei egyéni sakkbajnoksá­gon Szlovák vette át a vezetést hat ponttal. A csütörtöki függönap eredményei: Peller—Dózsa dr. füg­gő, Szlovák—Grósz 1:0, Búzás— Miskei 1:0, Szalay—Fábián 0:1. KÜLFÖLDI HÍREK Harmincezer néző előtt 1:1 (1:1) arányú döntetlen eredménnyel ért véget a Szovjetunió—Mexikó olim­piai válogatott labdarúgó-mérkő­zés. A 3. percben Bisevec szerezte meg a vezetést a vendégcsapatnak, a 26. percben Hernandez egyenlí­tett. ★ Az angol negyedik ligában sze­replő Bradford City csütörtöki ed­zése alatt Grenville Hair, az együt­tes 36 esztendős menedzsere szív­roham következtében meghalt. A Rio de Janeiro-i bíróság 90 napos börtönbüntetésre ítélte a volt világhírű brazil jobbszélső Garrinchát, amennyiben nem ren­dezi feleségével szemben adóssá­gát. Garrinchát amikor elhagyta családját, a bíróság gyerektartási költségek fizetésére kötelezte, de az elmúlt 13 hónap alatt Garrin- cha egyetlen fillért sem adott fe­leségének és 8 gyermekének. Leégett a swansea-i labdarúgó­stadion, a kár kb. 500 ezer angol font. ★ A férfi kosárlabda-bajnokcsapat Európa Kupájáért este újabb mér­kőzést játszottak, így már csak egy forduló van hátra a csoport­küzdelmek befejezéséhez. Nagy meglepetés van a láthatáron. Való­A magyar bútoripar legnagyobb a JTT71 buDiv _i ______* BU DAPESTI BÚTORIPARI VALLALAT TERMEKEI MINDEN ÁRUHÁZBAN ÉS BÚTORBOLTBAN KAPHATÓK a „B U BIV" m*rka MINŐSÉG, JO ÍZLÉS! ÚJ SZOLGÁLTATÁS! BUDAPEST ÉS PEST MEGYE r •• r PROPAN-BUTANGAZ-KESZULEK VÁSÁRLÓINAK A Fővárosi Vas- és Edénybolt Vállalat alábbi boltjaiban megvett gázkészülékeket kedvezményes áron HÁZHOZ SZÁLLÍTJUK ÉS ^SZERELTETJÜK. A beszerelés vállalási határideje: március 31-ig 45 nap, április 1-től 30 nap Lenin körút 86. Vöröshadsereg útja 117. Mártírok útja 7. Rákóczi ut 59. Karinthy Friqyes utca 4. Kossuth Lajos utca 37. Thököly út 26. István tér 4. József körút 59/61. Rákóczi út 19. HAZAI ÉS KÜLFÖLDI KÉSZÜLÉKEK NAGY VÁLASZTÉKBAN! Keresse lel szaküzleteinket. Fővárosi Vas- és Edénybolt Vállalat ♦ Fővárosi Javító Szerelő Vállalat 1. sz. bolt VII., 4. sz. bolt XIX., 15. sz. bolt II.. 24. sz. bolt VIII., 29. sz. bolt XI., 32. sz. bolt XX. 35. sz. bolt VII.. 37. sz. bolt IV. 42. sz. bolt Vili. 90. sz. bolt Vili., színűnek látszik, hogy a kupavé­dő Real Madrid csoportjában csak a harmadik helyet szerzi meg, és így nem juthat tovább a döntőbe. ★ A Nemzetközi Kerékpáros Szö­vetség egy-egy hónapra eltiltotta a versenyzéstől Rolf Wolfshohlt (NSZK) és Dániel Gregorie-t (francia), mert a Luxemburgban rendezett terep kerékpáros-világ­bajnokságon a két versenyző dop­pingszert használt. 2+6 Az elmúlt heti rajthoz hasonlóan most is két mérkőzés ma lesz a labdarúgó NB I-ben, a többi hat találkozó pedig vasárnap kerül sorra. 15 órakor rendezik a Csepel— Szeged és az Üjpcsti Dózsa—Salgó­tarján találkozót. A vasárnapi program: Videoton—Diósgyőr (15), Bp. Honvéd—Dunaújváros (15), MTK—Győr (15), Pécs—Egyetértés (11.30), Ta tabány a—Ferencváros (15), Szombathely—Vasas (14). PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: SUHA ANDOR Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, Vin., Somogyi Béla u. 6. n. em. Kiadóhivatal: Budapest. VIII.. Blaha Lujza tér 3. Egész nap hívható központi telefon: 343—100. 142—220 Gépíró szoba 10 órától 18 óráig 140—449 18 órától 21 óráig 140—447 Titkárság: 131—248. Egyéb számok: 111—462. 141—258 Előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest. Index: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizet­hető bármelv postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzle­teiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Bp. V.. József nádor tér l. sz.). Előfizetési díj 1 hónapra 17 forint. Birkózó juniorok Dunakeszin rendezték a megyei szabadfogású junior birkózóver­senyt. Lepkesúly: 1. Vida (Dunakeszi Vasutas), 2. Győri (Monor). Légsúly: 1. Herceg (Csepel Autó), 2. Kramm (Dunakeszi Vas­utas), 3. Bednárik (Csepel Autó). Pehelysúly: 1. Fenyvesi (Duna­keszi ITSK), 2. Villmon (Csepel Autó), 3. Váradi (Dunakeszi ITSK). Könnyűsúly: 1. Godó (Nagykő­rös), 2. Bene (Abony), 3. Gajánsz- ki (Dabas). Váltósúly: 1. Cseperkóló (Csppel Autó), 2. Földi (Abony), 3. Kovács (Nagykőrös). Középsúly: 1. Bakos (Dabas). Félnehézsúly: 1. Kosztén (Mo­nor). Pontversenyben: 1. Csepel Autó 14, 2. Monori SE 8, 3. Dunakeszi Vasutas 8. I. forduló, március 17: Váci Vas­utas—Törökbálint, Érd—Szigetúj­falu, Tököl—Biksza SE, Csepel Autó—Dunakeszi Vasutas, Pécel— Üllő, Nagykőrösi. Kinizsi—Bem SE, Monor—Maglód, Üj hártyán—Buda­II. forduló, március 24: Nagy­kőrös—Üj hártyán, Bem SE—Pécel, Üllő—Csepel Autó, Dunakeszi Vas­utas—Tököl, Biksza SE—Érd, Szi- getújfalu—Váci Vasutas, Törökbá- lint—Monor, Maglód—Budakalász. III. forduló, március 31: Érd- Dunakeszi Vasutas, Tököl—Üllő, Csepel Autó—Bem SE, Pécel— Nagykőrös, Váci Vasutas—Biksza SE, Budakalász—Törökbálint, Mo­nor—Szigetújfalu, Üjhartyán—Mag­lód. IV. forduló, április 7: Pécel— Üjhartyán, Nagykőrös—Csepel Autó, Bem SE—Tököl, Üllő—Érd, Dunakeszi Vasutas—Váci Vasutas, Biksza SEI—Monor, Szigetújfalu— Budakalász, Törökbálint—Maglód. V. forduló, április 14: Váci Vas­utas-Üllő, Érd—Bem SE, Tököl— Nagykőrös, Csepel Autó—Pécel, Budakalász—Biksza SE, Maglód— Szigetújfalu, Monor—Dunakeszi Vasutas, Üjhartyán—Törökbálint. VI. forduló, április 21: Csepel Autó—Üjhartyán, Pécel—Tököl, Nagykőrös—Érd, Bem SE—Váci Vasutas, Dunakeszi Vasutas—Buda­kalász, Üllő—Monor, Biksza SE— Maglód, Szigetújfalu—Törökbálint. VII. forduló, április 28: Váci Vasutas—Nagykőrös, Érd—Pécel, Tököl—Csepel Autó, Törökbálint— Biksza SE, Maglód—Dunakeszi Vasutas, Budakalász—Üllő, Monor —Bem SE, Üjhartyán—Szigetújfalu. Vin. forduló, május 5: Üllő- Nagykörös, Dunakeszi Vasutas— Pécel, Biksza SE—Csepel Autó, Szigetújfalu—Tököl, Törökbálint— Érd, Maglód—Váci Vasutas, Buda­kalász—Monor, Üjhartyán—Bem SE. IX. forduló, május 12: Váci Vas­utas—Budakalász, Érd—Maglód, Tököl—Törökbálint, Csepel Autó— Szigetújfalu, Pécel—BikSza SE, Nagykőrös—Dunakeszi Vasutas, Bem SE—Üllő, Monor—Üjhartyán. X. forduló, május 19: Dunakeszi Vasutas—Bem SE, Biksza SE— Nagykőrös, Szigetújfalu—Pécel, Törökbálint—Csepel Autó, Maglód —Tököl, Budakalász—Érd, Monor —Váci Vasutas, Üjhartyán—Üllő. XI. forduló, május 26: Érd—Mo­nor, Tököl—Budakalász, Csepel Autó—Maglód, Váci Vasutas—uj- hartyán, Pécel—Törökbálint, Nagy­kőrös—Szigetújfalu, Bem SE—Bik­sza SE, Üllő—Dunakeszi Vasutas. XII. forduló, június 2: Érd—Üj­hartyán, Tököl—Váci Vasutas, Cse­pel Autó—Monor, Pécel—Budaka­lász, Nagykőrös—Maglód, Bem SE —Törökbálint, Üllő—Szigetújfalu, Dunakeszi Vasutas—Biksza SE. XIII. forduló, június 9: Váci Vasutas—Érd, Biksza SE—Üllő, Szigetújfalu—Bem SE, Törökbálint —Nagykőrös, Maglód—Pécel, Bu­dakalász—Csepel Autó, Monor—Tö­köl, Üjhartyán—Dunakeszi Vas­utas. XIV. forduló, június 16: Váci Vasutas—Csepel Autó, Érd—Tököl, Szigetújfalu—Dunakeszi Vasutas, Törökbálint—Üllő, Maglód—Bem SE, Budakalász—Nagykőrös, Mo­nor—Pécel, Üjhartyán—Biksza SE. XV. forduló, június 23: Tököl— Üjhartyán, Csepel Autó—Érd, Pé­cel—Váci Vasutas, Nagykőrös— Monor, Bem SE—Budakalász, Üllő —Maglód, Dunakeszi Vasutas—Tö­rökbálint, Biksza SE—Szigetújfalu, MAGYAR PAMUTIPAR Budapest (IV. Újpest, Erkel u. 30.) te Ivesz 16. életévüket betöltött lányokat és 18. életévüket betöltött férfiakat. Szállást Bp.-hez közeli községben biztosítunk Ingyen utazhat külföldre, ha most rendeli meg az új egykötetes KISLEXIKONT Az 1000 oldal terjedelmű Kislexikonban 23 ezer címszó tartalmazza a legfontosabb tudnivalókat, melyeket 4000 szövegközbeni ábra, 32 oldal színes képmelléklet és 8 színes térkép tesz szemléletesebbé. A március havi megrendelők között külföldi utazásokat sorsolunk ki. A Kislexikon egész könyvtárat pótol. 3/«r mast rendelje meg önnek is nélkülözhetetlen az egykötetes Kislexikon. Rengeteg olyan adatot közöl, amely még egyetlen más lexikonban sem szerepel. Megjelenih as Ünnepi Könyvhétre Ara kb. 190,— Ft Az alábbi meqrendelőszelvényt kérjük kitölteni, és levelezőlapra ragasztva címünkre el­küldeni. KÖZPONTI KÖNYVSZOLGALAT Bp. 5. Postafiók 335. MEGRENDELŐSZELVÉNY Megrendelem a KISLEXIKON c. könyvet (190,— Ft) 4 havi részletfizetésre. 3% keze­lési költség felszámításával. Az összeg egyötödét + a portóköltséget a szállításkor után­véttel fizetem. Név: .................................................................................................. Szem. lg. sz.: ..... P ontos cim:...............................................................................•••••................................................... A monori Vetőmag Al­központ előnyös feltételek mellett felvételre keres fotocellás gép kezelé­séhez értő elektrotech­nikust. Fizetés: kollektív szerződés szerint. Monor, Ady u. 61. A Nagykőrösi Kon­zervgyár megkezdi a nyári szezonmunkára történő szerződésköté­seket. Jelentkezni le­het március hó 20-tól kezdődően a gyár munkaügyi osztályán szombat kivételével minden munkanapon 8 és 12 óra között. Szer­ződéskötéshez szüksé­gesek a szokásos or­vosi leletek és mun­kakönyv. Jó minőségű, agyag­mentes, betonozásra kiválóan alkalmas bányakavics KAPHATÓ vagonba rakva 95,— Ft/m3 áron. PETŐFI TSZ. Pomáz, Mártírok útja 1. Budapesten családi ház telekkel eladó. Egy szoba, konyha be­költözhető. X., Ke­resztúri út 20/b. A Városgazdálkodási Vállalat (Nagykőrös IV., Mentovich u. 12. szám) vállal a lakos­ság és közületek ré­szére betonelemek és egyéb szerkezetek da­ruval történő beeme­lését, födémgerendák elhelyezését. _______# B eton és Vasbetonipa­ri Művek Szentend­rei Gyára — Váci te­lepére — (Vác, Kisrét dűlő 1.) azonnali be­lépésre felvesz férfi segédmunkásokat be­ton elem gyártási mun­kakörbe. Munkássz Ál­lást, üzemi étkezést biztosítunk. Felvétel személyes jelentkezés esetén. Budapesti Konzerv­gyár 2. sz. gyárrészJe­ge DUNAKESZI, BEM ut­ca 4. felvesz: VILLANYSZE­RELŐKET. Megegyezés szerinti bérrel. NŐI SEGÉDMUN­KÁSOKAT állandó munkára, egy és három műszakos beosztásban. Kereseti lehetőség havi 1200,— — 1400,— Ft. 14—16 éves fiatalokat 6 órás kisegítőnek havi 500,— Ft bérrel. Szentendre belterü­letén 105 négyszögöl telken kétszobás, ve­randas ház gyümöl­csöskerttel, nagy pin­cével cserelakás nél­kül beköltözhetően készpénzért eladó. Horváthné, Iskola u. 6. Szentendre. Az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. Vákuumtechnikai Gépgyára FELVÉTELRE KERES: esztergályos, marós szak­munkásokat, betanult esztergályos és marósokat. JELENTKEZÉS minden munkanap 8 és 12 óra között a Személyzeti Osztályon. CIM : Budapest IV., Szilágyi u. 26. MEGKÖZELÍTHETŐ: 55, 12 villamos, 43, 96, 84 autóbusszal. Beton és Vasbetonipa­ri Művek Szentendrei Gyára (Szentendre. Dózsa György út 34.) azonnali belépésre felvesz, férfi segéd­munkásokat, beton- elemgyártó munka­körbe. Munkásszál­lást és üzemi étke­zést biztosítunk. Fel­vétel személyes jelent­kezés esetén. 125-ös Danuvia keve­set használt, generá- lozott motorkerékpár eladó. Mázás Imréné, Úri, Széchenyi u. 10. Műhelyek részére ke­resünk bérbe világos, tágas helyiségeket, le­hetőleg a város köz­pontján. Ipari áram­mal rendelkezők előnyben. Cím: Róna Vendéglátó Vállalat, Cegléd. Kossuth tér 10/a. ____________________ M ezőgazdasági Gép­javító Vállalat 7. sz. állomása Monor, felvé­telre keres karosszé­rialakatosokat, lakato­sokat, autó-motorsze­relőket és 1 fő kezdő kovácsot. Jelentkezés az állomás íőmémöké- nél.________________ R ózsa tőújdonságok. Kardvirághagymák. Dísznövények. Kérje ingyenes árjegyzéke­met. Koller Károly. Dísznövénykertészet. Budapest. Hl. pf. 22. Vácon 'egy két szoba, konyhás házat, egy vagy két szoba kom­fortos bérházi lakást, esetleg szövetkezeti vagy KISZ-lakást 50 ezer forint kp-vei 4- OTP-átvállalással ke­resek. Szénási Béla, Pilisborosjenő, Pata u. la.________________ B eköltözhető kétszin­tes kertes családi ház Pilisligeten eladó. 258 —157. Gulyás, nap­közben. Bp. XI., Hen­germalom u. 49/51. 5-én délelőtt kiszaba­dult az ólból egy 45 kilós kánvás malac, a nyomravezető juta­lom ellenében érte­sítsen. Nagykőrös, Tormás, Absolon Sa­rolta 17._______________ 5 db. ötméteres vas­gerenda eladó. Monor. Kossuth Lajos u. 25. Értesítem a város la­kosságát, hogy a bá­dogosműhelyt özvegyi jogon tovább folyta­tom, Nagykőrös, özv. Udvardy Gyuláné. Eladó ház, Nagykőrös, IX., Tetétlen u. 18. Keresek másféléves kisfiam mellé rendes, megbízható, idős asz- szonyt vagy fiatal lányt. Nagykőrös, IV., Bocskay u. 19., min­den délután 3—6-ig. Super Sztár bokorró­zsa, különleges futó­rózsák 6 forintért el­adók, Orosháza, Ju­hász, Postafiók 21. Őriásgyümölcsű hol­landi, piros, fekete, fe­hér ribizli tövek kap­hatók. darabonként 6 forintért Toronyi ker­tésznél, Békéscsaba, Botyánszky Pálné 27. 1800—1900 Ft-os kereseti lehetőséggel FESTÖDÉNKBE férfiakat. 1500—1700 Ft-os kereseti lehetőséggel új FÉSÜS­FONODÄNKBA könnyű munkára nőket (rövidesen 5 napos munkahét) FELVESZÜNK FINÓMPOSZTÖ vállalat, Üjpesti GYAPJÜSZÖVÖ­GYAR, Budapest IV., Berni út 1. * Naposcsibe, vérvizs­gált, különböző fajta kapható február hó­naptól. Üjpest, Kos­suth út 78. Somayné. Üj pest—rákospalotai állomásnál. Kitűnő állapotban le­vő Moszkvics 407-es eladó. Nagykáta, Ady E. u. 47. Kulcsár. A MONORI JÁRÁSI ÉPÍTŐIPARI KTSZ megvételre felajánlja UE 28-as zárt vezető­fülkével ellátott. KIS DUTRA VONTATÓJÁT, ESETLEG ELCSERÉLNE két pótkocsit vontat­ható „SUPER 50’-es VONTATÓRA. Több éves ipari gya­korlattal keresünk ve­zető beosztásba köz­gazdászt és mérlegké­pes könyvelőt. Jelent­kezéseket: Magyar Hii'detőbe, Vác, „Nagy vállalat” jeligére ké_*- rünk. Kérem azokat az elv- társakat, akik az 5- ös munkásezredben harcoltak, 1919 május és júniusában Sajó- szentpéteri, Alsó- és Felsőhangony, Őzd, Bánrév, Tornaalja, Gömörpanyit, Put- nok stb. helységekben, hogy szíveskedjenek írni Demeter János­nak, Monorierdő, Fel- szabadulás u. 46. FeLsőgodön (Buda­pesthez húsz kilomé­ter) Széchenyi utca 15., háromszobás össz­komfortos ház azon­nal beköltözhetően el­adó. Terta 922-es magneto­fon, Gamma nagyító eladó. Szentendre, Bartók Béla út 3. 10—15 óráig. fc

Next

/
Oldalképek
Tartalom