Pest Megyei Hírlap, 1967. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-16 / 64. szám
2 ME Cf El trMírlap 1967. MÁRCIUS 16.. CSÜTÖRTÖK „TÖRTÉNELMI LECKE“ A londoni Newsweek közli: A múlt héten érdekes történelmi előadás juthatott az amerikai elnök fülébe. Theodore Sorensen (a Kennedy család egyik tanácsadója) szemügyre vette azoknak az alelnököknek a történetét, akik az elnök halálával kerültek be a Fehér Házba és nyomatékosan hangsúlyozta: „Közülük egy sem akadt, aki egyáltalán megkísérelte volna, hogy a második teljes időszakra is megválasztassa magát”. Hogy az utalás túlságosan homályos ne maradjon, Theodore Sorensen hozzáfűzte: „Ha Johnson úr úgy döntene, hogy 1968-ban visszavonul, ezzel, mindösz- sze a történelmi példákhoz való hűségét tanúsítaná”. A Kennedyek tanácsadója esetleg teljesen ártatlanul tette ezeket a megjegyzéseit, de az időpontot akarva sem választhatta volna meg provokatívabban — fűzte hozzá a Newsweek cikkírója. Kuai Ta-fu beszéde A nyolcadik szakasz Kínában Február 23-án Kuai Ta-fu, a pekingi vörösgárdisták egyik vezetője, aki igen jó kapcsolatokat tart fenn a „kulturális forradalmi” csoport vezetőivel, Csen Po-tával és Csiang Csinggel, beszédet mondott a kínai „kulturális forradalom” eddigi hét fejlődési szakaszáról, és most következő nyolcadik szakaszáról, a „döntő küzdelemről”. Az első, előkészítő szakaszban Mao Ce- tung jóváhagyta az első forradalmi falragaszt. A második szakasz múlt év június elején kezdődött, amikor Liu Sao-csi munkáscsoportokat küldött vidékre „a kulturális forradalom” megvalósítására. WASHINGTON Végleges helyére szállították Kennedy elnök koporsóját John F. Kennedy elnök koporsóját a Washington közelében lévő arlingtoni katonai temetőben kedd este kiemelték bz ideiglenes sírból és az onnan néhány méternyire lévő végleges új sírboltban helyezték el. Az átszállítást semmiféle ünnepélyes ceremónia sem kisérte. Még arról sem tudnak, hogy a család tagijai jelen voltak-e a második temetésen. Az elnöki sírboltban nyugszik Kennedy két korán elhunyt gyermeke is. A sírra helyezett gránit emlékművön a volt elnök neve, születési és halálozási évszáma alatt idézetek vannak bevésve Kennedy 1961. januárjában elmondott beiktatási beszédéből. Szerdán délelőtt Kennedy elnök özvegye, két fivére és azok családtagjai, valamint Johnson elnök és felesége vettek részt azon a rövid egyházi szertartáson, melynek keretében Cushing bíboros, a Ken- nedy-család közeli barátja megáldotta a meggyilkolt elnök síremlékét. Rádió, televízió, háztartási gép szakszerű javítása GÉPJAVÍTÓ JS FAIPARI KTSZ. NAGYKÖRÖS, Szolnoki út 1. Telefon: 111 SLU a_o KTSZ FELVESZ megbízható cipőipari szakmunkásokat állandó munkára Ipari tanulókat jó képzettséget adó méretes és javító szakmunkára Jelentkezés a DÉLPEST MEGYEI LABBELIKÉSZITö ÉS JAVÍTÓ KTSZ KÖZPONT Cegléd, Rákóczi út 3. és a CEGLÉDI JÁRÁS területén levő részlegeiben AZ IPARI SZERELVÉNY ÉS GÉPGYÁR FELVESZ forgácsoló és szerszámlakatos szakmunkásokat, valamint férfi és női gépmunkásokat Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán vagy telefonon: 166—450/122 m. MÉRLEGTULAJDONOSOK, FIGYELEM! Hibás mérlegeit KIJAVÍTJUK, HITELESÍTJÜK. Dunaharaszti, Bajcsy-Zsilinszky út 113. Irodagépek, pénztárgépek, időszakos karbantartását JAVÍTÁSI GARANCIÁVAL VALLAÜUK a Dunaharaszti Bajcsy-Zsilinszky út 113. sz. részlegeinkben. RÁCKEVEI JÁRÁSI JAVÍTÁSI ÉS SZOLGÁLTATÁSI KSZ A harmadik szakaszban érvényesült a „kétkulcsosok” — Tao Csu politikai bizottsági tag, a központi bizottság titkára és Csvang Csen, a központi bizottság irodájának volt első titkára — politikája. A negyedik szakaszt a Hunoi című folyóirat 13. számának vezércikke jellemzi. Az „Október 15-e” jelszó közvetlenül Mao elnök ellen irányult. Október végén felhívták a figyelmet valamennyi tartományi pártbizottsági első titkár eltávolításának szükségességére. Sanghajban összetűzések zajlottak le és a munkásosztály bekapcsolódott a „forradalomba”. Az ötödik szakasz a. „fekete decemberi szél” időszaka volt. Ekkor támadták Csiang Csinget, Mao Ce-tung feleségét és Csen Po- tát. A hatodik szakaszban — ez év első felében — „az ökonomizmus fekete szele” fújt. A hadsereget be kellett kapcsolni a mozgalomba és ezzel megkezdődött a hatalom megragadásáért vívott harc. A hetedik szakaszban bírálták meg Kang Senget, a - politikai bizottság tagját, a központi bizottság titkárát, a „kulturális forradalom” egyik tevékeny harcosát. Most a nyolcadik ütközet előtt állunk — mondta Kuai Ta-fu, erről a következőket mondta: „Fölényben vagyunk, de nem vagyunk eléggé felkészülve, de van tehetséges és okos vezérünk. Az ellenség még emelt fővel jár. Liu Sao-csi és Térig Hsziao- ping nem ismerik el hibáikat. Tao Csu nem adja meg magát. Nem táplálhatunk olyan illúziókat, hogy esetleg kijavítják hibáikat. Az akcióegység-bi- zottság titokban kezdte meg a munkát. Emberei azonban a falvakba és a határterületekre utaztak. Szívós harc folyik Mao elnök ellen. Megjelentek a Csang Kajsek által Amerikából küldött kémek. Közülük sokan már behatoltak a forradalmi lázadók közé és lázas előkészületeket folytatnak. Vajon a lakosság 50 százaléka Mao mellett áll-e majd e támadás pillanatában? Egyesek azt mondják, hogy meg kell állítanunk a forradalmat. Most azonban nem lehet megállítani, hanem ökölbe kell szorítani a kezünket, hogy lecsaphassunk. Az ellenség támadása nagyon sokba kerül a gazdasági és politikai fronton. Kuai Ta-fu kijelentette, hogy az alábbi elveket kell szem előtt tartani: Feltétlen hit Mao elnökben és Lin Piao elnökhelyettesben, a „kulturális forradalmi csoportban” és a népi felszabadító hadseregben. Kuai Ta-fu beszédét falragaszokon ismertették. A DÍVSZ felhívása Világ fiataljai! A Demokratikus Ifjúsági Világszövetség fordul hozzátok a történelmi jelentőségű november 7-e alkalmából, amely az idén a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója. Ez az évforduló rendkívül nagy jelentőségű a világ demokratikus ifjúsága, az egész haladó emberiség számára, ötven esztendő telt el az esemény óta. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom új szakaszt nyitott a világtörténelemben, a kizsákmányoló rendszer megdöntésének, a nemzeti felszabadító és szocialista mozgalom nagy fellendülésének és azoknak a mélyreható forradalmi átalakulásoknak a korszakát, amelyek alapjaiban rázták meg a régi világot. Az ifjúsági szervezetek, köztük sok tagszervezetünk, világszerte erősen készülődnek, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulóját különböző kezdeményezésekkel, nagygyűlésekkel, találkozókkal, előadásokkal, kiállításokkal ünnepeljék. Az idén július-augusztusban a szovjet fiatalok szervezetei nagyszabású nemzetközi találkozót rendeznek az évforduló jegyében. Támogatjuk kezdeményezésüket és felhívjuk az ifjúsági szervezeteket, hogy tevékenyen kapcsolódjanak be a találkozó előkészületeibe és megtartásába. Legyen a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója újabb alkalom a szovjet fiatalok és az egész világ ifjúsága közötti barátság és együttműködés megszilárdítására, a világbéke, a népek függetlensége és szabadsága, az ifjúság szebb jövője érdekében! A DÍVSZ titkársága MOSZKVA Szovjet-osztrák tárgyalások Szerdán délelőtt a Kremlben megkezdődtek a szovjet— osztrák tárgyalások. A részvevő szovjet küldöttséget Alek- szej Koszigin miniszterelnök, az osztrák küldöttséget Josef Klaus szövetségi kancellár vezeti. A tárgyalások megkezdése előtt Klaus kancellár a Kremlben látogatást tett Alekszej Kosziginnél, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökénél. Todor Zsivkov hazaérkezett Még az idén új szovjet-bolgár szerződést kötnek Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt első titkára, miniszterelnök és a kíséretében levő Zsivko Zsivkov, a párt politikai bizottságának tagja, első miniszterelnökhelyettes és Tano Colov, a politikai bizottság tagja, miniszterelnökhelyettes szerdán hare kötött barátsági szerződése, az SZKP és a Bolgár Kommunista Párt vezetői egyöntetűen arra a következtetésre jutottak, hogy célszerű lenne még ebben az évben új barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződést kötni. Ifjúsági nagygyűlés Cegléden (Folytatás az 1. oldalról) most megyénk ifjúsága is a forradalmi ifjúsági napok keretében. Az ünnepi beszéd elhangzása után úttörők éneke csendült fel a tér öreg platánfái alatt. A kisiskolások Kossuth- nótákat adtak elő. Végül a párt-, a KfSZ- és a tömegszervezetek képviselői megkoszorúzták a Kössuth-szobrot, Táncsics Mihály és Földvári Károly 48-as honvédtiszt emléktábláját. A forradalmi ifjúsági napok ceglédi nyitánya mellett Aszódon is megkezdődött tegnap délelőtt az ünnepségsorozat. A KISZ Gödöllői Járási Bizottsága és a helyi honvédség emlékezett meg március 15- éről, majd megkoszorúzták a Petőfi-szobrot. Budapesten a Petőfi-szobornál tartottak nagygyűlést az 1942. március 15-i antifasiszta tüntetés emlékére. Az elnökségben helyet foglalt Kállai Gyula, a munkás-paraszt kormány elnöke, s többen ott voltak az egykori tüntetésszervezők a Történelmi Emlékbizottság tagjai közül is. Darvas József ünnepi beszéde után a szobor talapzatán helyezték el a megemlékezés virágait. Sok fiatal gyűlt össze Budapesten a Múzeumkertben, ahol Koncz Gábor színművész szavalta el Petőfi Sándor: Feltámadott a tenger című versét. A Parlament előtt a fellobogózott Kossuth téren megkoszorúzták a nagy szabadság- harcos szobrát. Tegnap az 1848-as emlékműveknél az országban mindenütt ünnepségeket rendeztek. zaérkezett Moszkvából. Kétnapos moszkvai tartóz kodásuk alatt a bolgár veze- § tők találkoztak és megbeszé- lést folytattak Leonyid Brezs- \ nyevvel, Alekszej Kosziginnal ^ és más szovjet vezetőkkel. ^ Tekintettel arra, hogy jövő- ^ re lejár a két ország húsz év- 5 AT. HÁZBÓL JELENTIK Révész Tibor krónikája Vallott koronatanú § öt évtized történetében lapozgatunk a magyar képviselő- dósítás: „Jókai Mór fejével ^ ház naplójából. 1867-ben hangzott el az első hozzászólás, me- tagadólag int...” Én a feje- ^ lyet szó szerint közlünk, és az első világháború kirobbanása met mindig magammal szok- $ előtti időkben jegyezték fel gyorsírók krónikánk utolsó idéze- tam hordani! Szavazzon-e a képviselő október 23. A Tisztelt lament törvényei szerint a szavazni nem akarókat nem zárják be, hanem kötéllel fogják be, hogy szavazzanak (általános derültség). Olyan ez, mint a kormánypárti szavazás (viharos derültség) mi- nálunk! Jókai feje Töredék az országgyűlési napló 1882. május 22-i feljegyzéseiből. Jókai Mór bejelentette: — Tisztelt Ház! Bocsánatot kell kérnem a Tisztelt Háztól, hogy a legközelebb múlt ülésen, akkor, mikor gróf Apponyi Albert tisztelt’ képviselő úr beszédét tartotta, nem voltam jelen. Tévedésből azt írja a gyorsírói tuA kétfejű sas 1893. április 22. A függetlenségi és 48-as párt szemében nagy gerenda a gyűlölt osztrák kétfejű sas címerének túltengő alkalmazása Magyar- országon. E napon számos interpelláció hangzott el a kétfejű sasos címer ügyében. Thaly Kálmán ezeket mondta: — Egynéhány nap óta az egész ország, különösen az állami épületek, legkivált a magyar királyi államvasutak pályaházai, lottógyüjtődék, adóhivatalok, pénzügyi épületek, és mindennemű dohánybeváltó intézetek el vannak árasztva a legközjogel- lenesebben kombinált kétfejű sasos címerek özönével úgy, hogy valóságos madárketreccé vált Magyarország. (Derültség.) 1896. március 3. A nagyváradi káptalan ezerholdas birtokán a kimutatások szerint lényegesen többen szavaztak le a kormánypárt listáján, mint amennyi a szavazatra jogosultak tényleges száma volt. Lukács Gyula képviselő a Tisztelt Házban ezt Kormánypárti szavazok szaporodása szóvá xeue, s az aiaoDi csípős megjegyzéssel fejezte be hozzászólását: — ... Itt eszembe jut az a mese, mikor a plébánosnak öt font húsát megette a macska. Megmérték a macskát, az öt fontot nyomott. Azt mondták, a hús már