Pest Megyei Hirlap, 1966. március (10. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-12 / 60. szám

fIM MEGYEI sfűrl&P 1966. MÁRCIUS 12., SZOMBAT Befejeződött a szinkronfilmek szemléje Pénteken a Bástya Film­színházban az „Akasztottak erdeje” című film vetítésé­vel befejeződött a III. szink­ronfilmszemle. Ma ugyan­csak a Bástya Filmszínház­ban, a 20.30 órakor kezdődő előadás előtt hirdetik ki az eredményt. Az ünnepségen átadják a különböző díja­kat 1965 legjobb szinkron­rendezőjének, dramaturgjá­nak, hangmérnökének és azoknak a színművészeknek, akik a legnépszerűbben tud­ták megszólaltatni külföldi partnereiket. A díjkiosztás után bemutatják „A vonat” című francia filmet. tonna xü; exportra k\\\\\\\. .OA\\\\\\\\\\\\\\\\\ XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXVXVsX Javítják a ceglédi szeszfőzdét - Április közepén almapálinka Pályázati felhívás gyermekrajzok készítésére A Szakszervezetek Budapes­ti Tanácsa, a Magyar Úttö­rők Szövetsége, a Művelődés- ügyi Minisztérium és a Fővá­rosi Tanács oktatási osztálya országos gyermekrajzpályáza- tot hirdet valamennyi általá­nos iskola, úttörőház iés mű­velődési otthon képzőművé­szeti körében tevékenykedő tanuló, illetve valamennyi 5— 16 éves korú gyermek számá­ra. A pályázatra beküldhetők: grafika, festmény, kisplaszti­ka, báb, valamint iparművé­szeti jellegű munkák. A leg­jobb művek készítőit egyéni, legeredményesebb szakkörö­ket, iskolákat pedig kollektív jutalomban részesíti a rende­ző bizottság. A pályaműveket minden műfajcsoportban keret és alá­tét lap nélkül kell beküldeni, feltüntetve a mű címét, a pá­lyázók nevét és életkorát, lakcímét, képzőművészeti kör esetében a kör megjelö­lését, továbbá a rajztanár, szakkörvezető nevét. A pá­lyázók egyénenként leg­feljebb 3—i munkát küld­hetnek be. A pályázatokat áp­rilis 25-től 30-ig kell eljuttat­ni az Iparművészeti Múzeum címére, Budapest, IX., Üllői út 33—37. A legjobb munkákat ez év augusztusában a prágai gyer­mekrajz világkiállításon, majd októberben Budapesten, az Iparművészeti Múzeumban sorra kerülő kiállításon mutat­ják be. Egyik legjövedelmezőbb üze­me Ceglédnek a Szesz- és Szik- vízipari Vállalat. A ceglédi gyümölcs szárítva és „cseppfo­lyósítva”, s a különböző szárí­tott zöldségek ízléses nylon csomagolásban és műanyag dobozokban vagon tételekben hagyják el az ország területét, jó hírpevet szerezve a magyar élelmiszeriparnak és a küldő városnak is. S ha már a hír­névről szóltunk — kötelező udvariasságból is — hadd em­lítsük meg, hogy annak meg­szerzésében, elsősorban a ceg­lédi asszonyoknak és lányok­nak van a legnagyobb szere­pük, minthogy az üzem 630 dolgozója kö­zül 150 a nő. Fürge női kezek tisztítják, készítik elő a gépi munkára, a szárítóba, csomagolóba a leg­különbözőbb gyümölcs- és zöldségféléket. S ha egy-egy szállítmány megérkezik a kül­földi piacokra — minden di­cséret, ami a gyártmányokat illeti, egyben a ceglédi nőknek is szól. — Lesutóbbi szállítmányunk az elmúlt napokban indult a Szovjetunióba: tíz tonna szárí­tott alma — tájékoztat Fehér­vári János gyáregységvezető. — Előzőleg néhány nappal Montreálba küldtünk ugyancsak tíz tonna papri- kapehelyt. — Milyen pálinka csurog je­lenleg az üstökből? — érdek­lődtünk az üzem eredeti ter­méke iránt. — Semmilyen. — Ez azt jelenti, hogy ősz előtt nem csurrannak meg az üstök? — Dehogy is nem — tiltako­zik a gyáregységvezető. — Hatvan vagonnyi cefrénk még kifőzésre vár. Jelenleg azonban nagyjavítás alatt van a szeszfőzde, de rö­videsen végzünk a munkála­tokkal és április közepén kel­lemes ízű almapálinka csurog majd az üstökből. — Exportra? — Nem. Az egész tételt a budapesti Likőripari Vállalat­nak adjuk át — további feldol­gozásra. 300 ezer televíziókészülék Tízmillióval kevesebb színház- és mozilátogató a fővárosban A budapesti mozik és szín­házak látogatottsága — a te­levízió gyors és széles körű elterjedésével — az utóbbi években tovább csökkent — közli a fővárosi népművelés­ről szóló legújabb tájékoztató. Tavaly például a budapesti mozik 12 000-rel kevesebb elő­adást tartottak, mint 1960- ban, s a nézők száma a ko­rábbiakhoz képest 9 millióval csökkent. Ezt főleg annak tu­lajdonítják, hogy a televízió- I előfizetők száma a főváros­ban időközben mintegy 300 ezerre emelkedett. Mivel az ér­deklődés előreláthatólag a to­vábbiakban sem növekszik, a népművelési szervek újabb intézmények létesítése helyett inkább a meglevők korszerű­sítésére törekszenek. Eddig 44 budapesti filmszínházban haj­tottak végre nagyobb rekonst­rukciót, s lényegében kiala­kult a szélesvásznú mozik há­lózata is. j A fővárosi színházakban i> megfogyatkozott a nézők szá­ma. A múlt évben hat szá­zalékkal kevesebb előadást tartottak, mint 1960-ban, s a tavalyi több mint 3 milliós né­zőszám 18 százalékkal keve­sebb az öt év előttinél. Ezért az illetékesek itt is elsősor­ban az épületek korszerűsíté­sére fordítanak nagy gondot. A legjelentősebb rekonstruk­ciós feladat az Állami Báb­színház átépítése lesz, mint­egy 23 millió forint költség­gel. A Thália Színház felújí­tására 7 millió forintot, a Jó­zsef Attila Színház korszerű­sítésére 3 millió forintot szán­nak, s a közeli évek tervében szerepel a Vidám Színház és a Madách Kamara Színház felújításának megkezdése is. KÖNYVESPOLC A magyar forradalmi munkásmozgalom története I. Mosoly a tárgyalóteremben zés és a kalandos távozás köz­ben ráadásul összegyűjtötte az órákat, pénzt, táskarádiót. A vádlott szeme bánatos. Bandukolt az úton, de nehéz volt a zsákmánnyal teli sport­zsák, s ezért kiállt az út szé­lére és intett egy autónak. A kocsi fékezett, megállt, s egy bajuszos fegyőr jnáris nyújtotta a kezét, hogy a fá­radt ifjút felsegítse X fegy- ház rabszállító kocsijába — ahol aztán napvilágra került a szatyor tartalma, s az ifjú megpihenhetett az ismert ki­csi, rácsos ablakú szobában. — Látja — mondta a bíró atyaian —, ez a sors keze volt. Aztán jóságosán meg­kérdezi : — Milyen következtetést vont le az esetből? Az ifjú szeme felcsillan: — Rabomobilt nem szabad lestoppolni. (dm) zetközi forradalmi mozgal­makkal való kapcsolatok, a növekvő öntudatra ébredés nemcsak megteremtette a ma­gyar munkások első harci szervezeteit — az Általános Munkásegyletet, a Magyaror­szági Általános Munkáspártot —, hanem ezeket valóban a harc szervezeteivé tette. A könyvet író munkaközös­ség illetve a szerkesztő bi­zottság nagy súlyt helyezett arra, hogy az olvasó ne „le­kerekítetten” ismerje meg a munkásmozgalom e kezdeti időszakát, hanem tisztában legyen a buktatókkal, az elkö­vetett hibákkal, az átmeneti kudarcok okaival is. Ehhez hasonlóan igen árnyalt és sok oldalról megalapozott a Ma­gyarországi Szociáldemokrata Pártról, annak tevékenységé­ről készített mérleg: a végle­tesség, a fekete-fehér látás­mód idegen a könyv alkotói­tól, s éppen ezért sikerül a század elejének munkásmoz­galmát a maga teljességében bemutatni. Bonyolult időszak ez, nemcsak a hazai, a nem­zetközi munkásmozgalomban is: háborúra készülnek az új piacokra áhítozó hatalmasok, s ugyanakkor megalkuvók, a munkásosztály valódi érde­keit feladó vezetők ragadják magukhoz az irányítást a munkáspártokban, így ha­zánk Szociáldemokrata Párt­jában is. Egyedül itt érezzük eléggé szűkszavúnak a könyvet: az első világháború előzményei­nek tárgyalásakor. Még a ter­jedelem növelése árán is jó lett volna még többet meg­tudni erről az időszakról. A háború alatti időszak tárgya­lása már ismét rendkívül ala­pos, minden tényezőt figye­lembe vevő: különösen érde­kesek a szociáldemokrata ve­zetők tevékenységét elemző részek. A KMP megalakulása, s a Tanácsköztársaság, a for­radalmi munkásmozgalom fejlődésének első csúcsa: a hatalomra került proletariá­tus küzdelmét és tragikus bukását tudományos munkák­nál ritkán tapasztalható szenvedélyességgel és eleven­séggel idézik a szerzők. Igen sok fényképet találunk a kötetben, közülük nem egy felfedezés számba megy. (m. o.) tizeded fejét, mint aki magát kor­holja, látod, megint rászed­tek, s néha, ha úgy hitte, egyedül van, dalolgatott, ár­tatlan, régi, meg hamiskás- huncut népdalokat, ezen túl minden zene idegesítette, reggelente, amikor az ezred- stúdióból egymás után közve­títették az ilyen meg olyan rángatóst, fel-felpislogott ricsajládára, a fene ott en­né meg, bedögölhetne. Ak­kor volt elemében igazán, amikor valamit csinálni kel­lett, ahová kar kell, izom. És egy utászalakulatnál nem ritkán van mód erre, így is került először parolijára az őrvezetői csillag, majd a tize- desi, a kettő. Mire az újon­cok jöttek, rajparancs­nok lett belőle, emberei nem rajongtak érte, de nem is utálták, mint nem egy má­sikat. Úgy parancsolt, hogy akinek szólt, azt érezte, ter­mészetes, amit meg kell ten­nie. Nem azért, mert pa­rancs, hanem mert — ter­mészetes. Szeretni azért nem szerették, mert nem mesél- getett nekik ilyen meg olyan történeteket, melyik tiszt mi­kor járt pórul — a legen­dákban az éber őr mindig hasrafekteti a váratlanul el­lenőrző tisztet, aki miért is tudná a jelszót? — hol volt olyan táncmulatság, ahol tánc után a lányok ... nem sze­rette az ilyen meséket. Amit nem igaz, az nem tartozik rá, hát nem is beszél róla. O lyan volt, akiből tizenket­tő egy tucat. Nélkülözhe­tetlen, mégis észrevehetetlen. Reggeli szemléken a rajával soha nem volt baj, a rendet, tisztaságot megkívánta, de ha kellett — márpedig kellett — akkor addig járt a századiro­dára, míg egy-egy emberének ügyét egyenesbe nem tette. Ki,maradási engedélyt szerzett, a másiknak orvosi beutalót, a harmadiknak könyveket. Tisz­telettel hozta a politikai tiszt­től a fiúnak a tankönyveket, tanuljon, mert egy vizsgája még vissza van. Tisztelte a könyve­ket, barátságot nem tudott kötni velük. Elálmosodott, percek alatt belefáradt, hogy a nyomtatott szövegre kon­centráljon. Lebillent a feje, s ilyenkor a pestiek közül egy­két vagány megtette, hogy el­lopták a könyvét, s eldugták, hadd keresse. A füzeteiért is csúfolták, bizony, sok volt az ákom-bákom betűk között a rossz helyen lévő, a több vagy a kevesebb, a helyesírási hi­ba. „Én csak négy oskolát jártam” — mondta ilyenkor, s senki nem tudta, miért nem többet? Hisz a nyolc az köte­lező, ő mégis csak négyet járt? Csak akkor kísérte osz­tatlan elismerés, amikor gya­korlaton, kiképzési foglalkozá­son három helyett emelt, tar­tott, csinált valamit. Iszonyú ereje volt, biztatták, próbál­kozzék a birkózással, de azt mondta, nem neki való az. Ott csak magamagáért való az erő. Az anyaggal szeretett bir­kózni, mint aki öröktől fogva birkózik azzal, ami fa, vas, ami köi'ülveszi az embert esz­közként, tárgyként. Ha valahol megakadtak, ha már nagyon szuszogtak, ha hátukon csíkokat vont a ve­rejték, akkor felsóhajtottak: a Bumbi itt lenne... Legtöbb­ször ott volt. És ha már ő tar­totta, ő emelte, rögtön felére könnyebbedéit a többiek dol­ga. H áromszor kapott rendkí­vüli szabadságot, juta­lomból. Háromszor öt nap! Milyen rengeteg idő! Csak az tudja, aki már feküdt a vas­ágyakkal megrakott körletben, s arra gondolt, hogy most ott megy a megszokott úton ... bekopog egy ajtón... köszön az ismerősöknek ... Bumbi mindig hozott valamit. Son­kát, kőkeményre száradt házi­kolbászt, volt hogy két literes, szélesszájú üvegben tejfölt, ki­rakta, intett az embereinek, körülülték, s mit jelent egy rajnak ennyi? Tíz perc múlva már csak a bőrkéket rágcsál­ták, a csillogó tisztára törült üveget nézegették. Nem ugráltak az örömtől, amikor az alakulatot kivezé­nyelték menteni. Talán, ha egy órát mentek a gépkocsik­kal, szegényes, esett kis tele­pülés volt, apró vályogházak­kal, keskeny ablakokkal, gör­csös fákkal, de most mégis fon­tos, nemcsak azért, mert pa­rancsot kaptak, hanem mert maguk előtt látták, ahogyan a víz tavat formált, s már csak zátonyokként emelkedtek ki belőle a házak, malacsivítás, fákon kuporgó macskák, a víz­ben csörtető emberek, asszony­sírás. Káosz. Varga százados gyors, pattogó parancsokat osztogatott, percek alatt min­denki a helyén volt, s hökken- ten látták, már azóta is nőtt a víz, de hát honnét jön? Se pa­tak, se folyó, a víz mégis jön, ömlik, fortyogva zúdul be a házak ajtaján, átbukik az ab- lakdeszkákoíl, tyúkok vergőd­nek benne, örvényeket kavar­va, eszelős integetés, ide—ide, gyerekeket nyújtanak, de van, aki ordít, hogy az ő holmiját vigyék, megfizet, minden pénzt megfizet. A szerencsétlen? Hát lehet itt pénzről szólni? Percek alatt vizesek lettek, combtőig gázoltak a mocskos, sárgás lében, s mint a gépek, de okos gépek, tették, amit tenniük lehetett. A házak mögött agyagos dombok, onnét jöhetett a víz. Gyuga mentett ott, két emberével, három apró kuckó szorongott ott, s percek alatt játszódott le az, amit utána annyiszor felidéztek, de való­sághűen soha nem tudták fel­eleveníteni. Az utolsó, a har­madik házból hozta ki Gyuga, a sivalkodó, kócos kislányt, kezét úgy kellett letépni a pad­láslétráról. Az öccse még benn volt. A víz már Gyuga mellét is ellepte, a fiú rémülten pis­logott, de egy szót sem szólt. Hol ezeknek az anyjuk, apjuk? A félelemtől mukkanni sem tudtak. Kiadta a fiút, s ment, hát hol vannak a szüleik? Or­dítottak neki, de ő nem figyel­te, intett, hagyják. A házikó megadó nyögéssel szakadt ösz- sze Mint a semmi. Amikor Gyugát megtalálták, a halálát okozó gerendát úgy fogta át, mint a fáradt ember a pihe­nést kínáló fatörzset. Mészáros Ottó A z ezred feszes vigyázzban állt. Az ezredparancs­nok hangját a hangszórók sokszorozva verték vissza az alakulótéren. „Gyuga János tizedes, esküjéhez híven... hősi halála példaképpé tette, a kötelességteljesítés példa­képévé ... soronkívül alhad­naggyá léptetem elő...” A miniszteri parancs felolvasása után hang nélkül vonultak vissza a körletekbe. Jól csak a harmadik századbe­liek ismerték, az első sza­kaszban volt rajparancsnok. A többi században csak úgy látásból, tudták, az a nagy­darab fiú. Többet? Túl nagy ismerkedésre nem ér rá itt az ember, a kantinban megivott pohár sör mellett ejtett szó percek után már kitörlődik az emberből, másik jön he­lyette. Bumbinak csúfolták — be­cézték. Parasztfiú volt, s amit észben megtagadott tő­le a természet, azt rárakta erőben. Hatalmas legény volt, az erősek szelídségével, szót­lanságával. Ha szólt, rágta a szavakat, félt, valami osto­baságot mond, s akkor a pes­tiek kinevetik. Azok nevez­ték el úgyis Bumbinak. Gyu­ga János — csak a paran­csokban, a hivatalos iratok­ban szerepelt így. A harma­dik századnak Bumbi volt. Nem haragudott érte, ha ki­toltak vele, pedig sokszor megtették. Ingatta csak a A vádlottnak ritkán van kedve nevetni, a tanúk sem szórakozni jönnek a bíróságra. A Monori Járásbíróság hűvös, kopár tárgyalótermében meg­szeppent tanúk és rossz közér- zetű vádlottak ülnek. Mégis, néha adódik olyan helyzet, elhangzik olyan mon- idaü mely után felharsan a ka­cagás. Néhány, cikknek is be­illő esetet elmesélnék: Pletykáért — halál Mari és Erzsi néni pironko­dik a tisztelt bíróság előtt. Fél évszázada barátnők, 50 éve nagy egyetértésben pletykál­nak. Néhány hónapja Erzsi né­ni — nem tudni milyen ok miatt — elterjesztette, hogy Mari néni annak idején, mi­kor még férjjel rendelkezett, a jámbor, bajuszos férfiút több ízben — előre megfontolt szándékkal — megcsalta. Mari néni, aki hűségesen ápolja elhunyt férje sírját, meghallva a gyalázatot, pert indított barátnője ellen rágal­mazás címén. A bíró szigorúan néz a riadt nénikére, s kihirdeti az ítéle­tet, mely szerint Erzsi nénit kéthavi felfüggesztett börtön­re ítélik. És csomagolná össze az ügy aktáit, de félúton meg­áll a keze, mert a „vádlott” zokogva roskad a földre: — Bíró úr, ezért, hogy én azt mondtam a Marira ... ezért engem felfüggesztenek?! Három nap gondolkodás Az idős, lassú mozgású vád­lott háromnapi gondolkodási időt kap, hogy belenyugszik-e az ítéletbe, vagy fellebbez. Megkezdődik a második tár­gyalás. Az öreg ül a hátsó sor­ban és nézdegél kifelé az ab­lakon. A harmadiknál egy légy reptét kíséri figyelemmel, a negyedik előtt odamegy hozzá a bíró: — Miért ül itt? Érdeklik ezek az ügyek? — Affenét — mondja ko­mótosan az öreg —, de a bí­ró úr mondta, hogy három na­pig gondolkozzam. A kecske meg a fogalmazó A községben két egyforma kecske volt és két egyforma öregasszony. Elveszett az egyik kecske — s megindult a per, hogy a megmaradt kecske kié? Közben a vasúti őr ta­lált egy kecskét. A nénikék ta­nácstalanul nézegették, a bí­róság tanácstalan volt, a kecs­ke derűsen mekegett. S aztán kitalálták, hogy csi­nálnak egy próbát. A két néni domb alján foglalta el harci Olyan könyv ez. melynek megjelenése valóban esemény, mégpedig nemcsak könyvki- adásilag jelentős esemény. A magyar munkásmozgalom tör­ténetének tudományos alapos­ságú feldolgozása — az eddig megjelent részmunkák érde­mének elvitatása nélkül — végre nemcsak megállapítá­sokra korlátozza a munkás- mozgalom történetével ismer­kedőket, hanem az elemzés, a gazdasági és társadalmi tör­vényszerűségek ágyazatában elhelyezett ok és okozati ösz- szefüggések világos megmuta­tásának módszerével, a fo­lyamattal, a fejlődéssel ismer­teti iheg az olvasót. A most megjelent első kö­tet a forradalmi munkásmoz­galom kezdeti időszakától 1919-ig terjedő szakaszt öleli fel: az 1848-as szabadságharc­tól a gyorsuló kapitalista fej­lődésen át az első magyar proletárdiktatúra megteremté­séig, majd bukásáig, 1848-ban mindössze az ország lakossá­gának egy százalékát tette ki a munkásság; 1919-ben már az ország legszervezettebb, legnagyobb erejét jelentette. A számbeli fejlődés, a nem­aiiasat, a tisztelt tanacs a dombtetőn, a fogalmazó a né­nikék melletti bokor mellett. Ott volt árnyék. A kecske rajthoz állt, a nénik elkiáltot­ták a kedves, elveszett jószág nevét. A tetőn nagy volt az izga­lom, a kecske megiramodott a dombon, harciasán mekegett. Aztán... feldöntötte a gya­nútlan fogalmazót — és ki­kapta kezéből a gyönyörű zöldpaprikát, meg a vajas ke­nyeret. Meseautó —• egyetlen intésre A bíró dorgálja a többszörö­sen büntetett besurranó tol­vajt — aki gondterhelten hall­gatja, hogy mennyire helyte­len egy üdülőbe az ablakon keresztül behatolni és a házte­tőn távozni. És ez még nem volt elég. A neveletlen érke-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom