Pest Megyei Hírlap, 1966. január (10. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-08 / 6. szám
nn Hier« p 1966. JANUÁR 8., SZOMBAT Levél - egy barátomhoz Kedves Gábor! őszinte együttérzésemről biztosítalak, hiszen soraid olvasása valóban megdöbbentett. Magam is aktív szülő vagyok, ismered elveimet: jó szülőnek lenni nem érdem —, de kötelesség. Elismerem, sok mindenre kiterjedt a figyelmed, fiad jövőjével kapcsolatban. Igénybe vetted a mi kis népi demokráciánk sok-sok lehetőségét, kedvezményét. Többek között rendszeresen küldted Ferkót a Munkaképesség Vizsgálóba, ahol hónapokon keresztül magasszintű differenciált feladatok alapján analizálták. Továbbá sportolt a fiú. Nem is akármit, és nem is akárhol, ö a Dózsában síelt. A klub sportruhával, külföldi léccel —, de ki tudná sorolni, mi mindennel látta el. Azután elérkezett a IV. gimnázium esztendeje, a pálya, a jövendő életcél eldöntése. Emlékszem, akkortájt találkoztunk, úgy decembei táján. S míg az autóbuszra vártunk, te távirati stílusban informáltál: Megmondtam Ferkóndk, csak jól álljon meg a brettlin (sílécen) ... a többi gyerekjáték. Én aggályoskodtam. De mégis, hová? Teljesen mindegy, felelted fölényesen. Fontos, a diploma. Csak semmi szentimentaliz- mus. Az életre neveltem a fiamat. Még igazságod bizonyítására elmondtad, hogy egy II. évfolyamos soproni erdőmérnök hallgató ugyanezt állította. Szüksége van az egyetemi sí-csapatnak jó sportolóra. Ellenvéleményemet: hogy a felvételi bizottság pontszámok alapján dönt, igenis fontos az érettségi bizonyítvány ... egyszóval a tudás ... elnyomta a közelgő autóbusz zaja. Te, kedves Gábor, elrobogtál. En a kételyeimmel magamra maradtam. Valóban így lenne? Régimódi anya lennék, amikor az élet talán legigazabb értelmét az alkotó munkában jelöltem meg az én gyerekemnek? Hogy órákon át beszélgettünk és a serdülőkor hullámvölgyeit tapintatos történetekkel próbáltam bagatellizálni. Fogsz te még ilyen apróságokon derülni... Ugyan, kisöreg, nem látod eléggé reálisan: a fiatalság egy olyan tőke, amit semmiféle txi- lutával nem lehet megvásárolni. Igaz, belátom, nem küldtem abba a bizonyos tudományos intézetbe. Talán hiba volt... Május derekán rám telefonáltál. Ismét távirati stílusban. Érdeklődtél: milyen belkereskedelmi minisztériumi összeköttetésekkel rendelkezem. Közölted, fiad nem erdőmérnök, vendéglátóipari főiskolai hallgató kíván lenni. Valószínű keveselted ismeretségemet, talán nem bíztál bennem. Minden esetre akkor, érettségi előtt már különórákat vett Ferkó kémiából. Te pedig, „kézben tartottad” a legfelsőbb fórumokat Andrist felvették az agrár gépészmérnöki kar első évfolyamára. Könnyeztem örömömben. Igazolva láttam: a szülői ház szerető-nevelő környezetét, a néha hiábavalónak tűnő beszélgetéseket nem pótolja sem a legkitűnőbb iskola, tanár, de a még oly tekintélyes tudományos intézet analízise sem. Ha apa és fiú között a baráti kapcsolat nem terjed ki, csupán az új motorvásárlás megtárgyalására —, akkor kedves Gábor, ne haragudj —, nem csodálkozom a kudarcon. Ferkó most pincértanuló, írtad. Ne tedd tönkre a gyereked jövőjét, ne hangoztasd, hogy a szakma csupán ugródeszkának kell. Jár majd előkészítőre és hotel-direktor lesz belőle. Kívánom, fiadból előbb-utóbb valóban az legyen. De addig ... Ülj le vele, hallgasd meg a véleményét és kérd a tanácsát. Egyszóval legyetek barátok, amúgy, őszintén, férfiasán. Akkor te is számíthatsz rá. S vajon mi szülők várhatunk-e többet, szebbet az élettől? G. Molnár Edit Az idén csaknem kétszer annyi család üdülhet együtt, mint tavaly Eltörölték a felső korhatárt a gyermekek SZ O T-üdültetésénél Filmankét Cegléden Nagy sikerű filmankétot rendezett január 6-án, csütörtökön este a Hazafias Népfront ceglédi bizottsága és a Pest megyei Moziüzemi Vállalat a ceglédi Szabadság Filmszínházban. Bemutatásra került a Németh László regényéből készült Iszony című új magyar filmdráma. A film le- vetítése után bemutatták a közönségnek Hintsch György rendezőt, valamint a film két szereplőjét, Drahota Andreát és Inke Lászlót. A közönség lelkes ünneplésben részesítette a művészeket, elsősorban Drahota Andreát, aki Cegléd városában töltötte gyermekkorát, innen indult el művészi pályafutása s akinek a szülei ma is a városban élnek. A művészek bemutatását követően több, mint másfél órás ankétot rendeztek, amelyen a művészek és a közönség egyaránt elmondták egymásnak véleményüket a filmről. Az érdekes ankét nem sokkal éjfél előtt ért véget. Újévi kisbárányok a Hortobágyon A Hortobágyi Állami Gazdaság juhászataiban megkezdődött az ellés. Naponta százával születnek a kisbárányok a puszta különböző részein levő hodályokban. A pásztorok felkészültek az újévi bárányok „fogadására”: körülrakták a hodályokat, melegebb helyet készítettek a jövevényeknek. A Hortobágyon ebben az évben csaknem 20 000 kisbárányt várnak. Az igazgató úr — Azt hiszem, hiába fáradt. Én nem vagyok jó riportalany. Nem hajtottam végre nagy tetteket, falusi tanító voltam, mint az apám. így fogadott Székely Ferenc, a budakeszi I. szám ú iskola igazgatója. Az irodába behallatszik a napközisek vidám zsongása. — Egy sportoló, művész vagy feltaláló, az igen. Annak érdekes az élete. De én — mit mondhatnék? Cigarettára gyújt, pedig az imént oltotta él. — Sokat dohányzik? — Sajnos — bólint bűntudattal. — Negyvenet naponta. Ez az egyetlen rekord, amivel oüszkélkedhetem — toldja meg csöppnyi iróniával. — És az a néhány ezer gyerek, akit csaknem negyven esztendő alatt betűvetésre és emberségre tanított? A csapda bevált, lendületbe jön: A kisdiák már tanácselnök — Azám, csakugyan: két év híján — negyven esztendő! De honnan veszi a néhány ezret? És sosem számoltam össze. Csak azt tudom, hogy aki nemrég még összeráncolt homlokkal rágta a tollszárat dolgozatírás közben, az most tanácselnök. Brecsok Illésnek hívják, Úri község tanácselnöke. Meg azt tudom, hogy amikor hazamegyek. Úriba, s az utcán szembejön velem egy óvodás gyerek, a fazonjáról ráismerek: hiszen ennek anyját, nagyanyját én tanítottam! — Ezek szerint Úri a hazá- ja? — A második. A FeUndéÚJ SZERELŐSZALAG | Fiatalok dolgoznak a gyár új folyamatos mozgású szalagján. Nyomtatott áramkörű tran- I zisztoros rádiókat állítanak elő. ken születtem, de kerek harminc esztendőt tanítottam Úriban. Édesapjáról, a hatgyermekes falusi tanítóról csendes megindultsággal beszél. Mind a hat gyermekét diplomáig iskoláztatta. Hogy csinálta? Nehezen! A tanítói illetmény- föld termésének színe-javát piacra hordta, állatokat hizlalt, eladta, megtoldani a „nemzet napszámosának” szűkös jövedelmét. — A polgári iskolát Mono- ron végeztem, a tanítóképzőt Budán. 1922-ben képesítőztem. Protekcióm nem volt, így hát hiába kilincseltem állásért. Akkoriban az egyháza iskolák tanítói státusát az iskolaszék töltötte be, pályázat útján. így írta elő a rendelet. Csakhogy a plébános uraknak — iránt iskoüaszéki elnököknek — mindenütt megvolt a maguk jelöltje... Kertész úr - tanító úr Földet bérelt és gazdálkodni kezdett. Paradicsomot, paprikát, dinnyét termesztett az alföldi homokon. Látástól vakolásig dolgozott, télen követ fuvarozott, nyaranta szekérrel vitte piacra a termést. — Hat évre szólt a bérlet, utána ismét állás után néztem. Kis szerencsével — elődöm ugyanis az iskolaév kezdetén megszökött — Úriba kerültem. Nem volt nálam boldogabb ember Pest-Pilis- SoU-Kiskun vármegyében. Így lettem aztán kertész úrból — igy ismerték a környéken — tanító úr. A húsztantermes budakeszi iskola néhány éve épült. A főbejáratnál díszes kovácsolt napkorong hirdeti, hogy itt már „a szellem napvilága ragyog minden ház ablakán”. A zsibongókban, szertárakban tisztaság, rend'az úr. — Sokszor, ha végigjárom a tantermeket, s a csupa üveg folyosókat, eszembe jut a régi iskolám. Az a zsúpfedeles, pici ablakos öreg ház, a két tanteremmel, meg egy kamrácskával, amit úgy hívtak, hogy: tanítói lakás. Egy osztályban százhúsz gyerek, nyolcan-tízen szorongtak a szúette padokban. Ha behúnyom a szemem, ma. is látom őket: hajuk vízzel lesimítva, meztelen lábuk maszatos a reggeli harmattól, szegényes tarisznyájukban egy-két szamárfüles füzet. Reggelire uborkát ettek, kenyérrel —, ha jutott —, a tízórait nem ismerték. Telente alig egy tucatnyi járt iskolába. Fiatal voltam, tele lelkesedéssel, világmegváltó tervekkel, nem nyugodtam bele. Sorra jártam a szülőket: „Majd én beszélek a fejükkel — fogad- koztam —, ha maguktól nem tudják, hogy a gyereknek tanulnia kell!” Amit láttam —, lehűtött és elszomorított. Levegőtlen kuckók mélyén, roskatag dikók tetején szorongott öt-hat gyerek, kendergatyában, mezítláb. Hogy is jöhettek volna iskolába, télen, mikor se felső ruhájuk, se cipőjük! Az úri lány sem úrilány A templomban delet -harangoznak, a napköziben ebédhez ülnek a gyerekek. A mai menü- húsleves, zöldbab főzelék sertés sülttel, alma. A legkisebbek feltartott kézzel kérnek repetát. — Tizenöt évig én voltam a községi húsvizsgáló is Úriban. Jól emlékszem, négy mészárszék teljes hétig árult egyötöd marhát, csaknem kétezer lakosnak. Szegény vidék volt az, négy uradalom fojtogatta a nincsteleneket. Az emberek főtt krumplin éltek. Belöktek egy nagy fazékkal az ágy alá, aztán rájártak egész héten. Székely Ferenc nyakas ember volt. Sokkal inkább húzott a nincstelenekhez, mint a helybéli „intelligenciához”. Az éjfélekbe nyúló kártyacsaták, férfitivornyák sosem vonzották. Az urak nemigen hívták maguk közé, ő meg nem kereste a kegyeiket. A házasságát sem tudták megbocsátani: a diplomás vőre vadászó lányos mamák, negédes mosolyú téns- asszonyok hiába kínálgatták portékáikat: egyszerű lányt, vett el. Olyat, akit maga választott. Űri lányt, csakhogy a szónak nem társadalmi, hanem földrajzi értelmében ... — Hadifogságból hazatérve, engem neveztek ki az egy éve megürült iskolaigazgatói székbe. Azóta vagyok igazgató. Tizenkét évig Úriban, ötvennyolc óta Budakeszin. — Azt hiszem, a kesziek is szeretnek. Tavaly nyáron az esőzéstől ledőlt a házam egyik fala. Vasárnap reggel csapatostól jöttek a férfiak, fiatalok, meglett emberek, régi tanítványaim: egykettőre eltakarították a romokat, törmelékeket, megtámasztották a tetőt. Egy fillért sem fogadtak e! érte. „Maga sem kért pénzt a tudományért tőlünk, igazgat' bácsi" —, így ütötték el a fizetség kérdését. Jól esik találkozni velük. Jól esik látnom, milyen jólöltözöttek, magabiztosak lettek. A beszédüket kicsiszolta a rádió és a tv, fellépésüket kipallérozta a közéleti tevékenység. Amit apáikból a cselédsors kiölt, az nekik végérvényes jussuk: az emberi méltóságérzet. Ha ebben nekem is volt egy kis szereperr — akkor nem éltem hiába.. Nyiri Éva Van benne valami zok neked. Hátha lehet még rajtad segíteni!? B ementünk. Két fél rumot — vezényelt Keferci az elősiető kisasszonynak, s rögtön hozzákezdett a magyarázathoz. — Tudod, Fókuci — nem olyan régen jöttem haza én is az asszonykámmal. Tirolból. Ragyogó volt! Különösen, amikor mentiink. Akkor nem is volt semmi baj. Amikor visz- szaérkeztünk Pestre, akkor kezdődött el a kálváriám! Amikor hazaérkeztünk, s este lefeküdtünk, elindult a „Wiener Wälzer”, valahogy így, ha jól emlékszem! — Isten látja lelkem, nem gyakran szoktalak valamire megkérni — így kezdte a nejem —, s ha kérek is egyszer- kétszer: egész biztos, hogy nem teljesíted. Nagyon jól tudom, hogy mindenkinek, bárki másnak megtennéd és meg is teszel mindent, csak pont nekem, a feleségednek nem. Minden más férj ilyenkor úgy viseli magát, ahogy egy férfihez illik, de te magamrahagy- tál, mint mindig! Más férfi, ha egyáltalán megérdemli ezt a nevet, tud becsempészni valamit a neje számára, de én, ha az özvegyed leszek, akkor sem leszek elhagyatottabb! És mondd: tulajdonképpen mi értelme lett volna az egész útnak, ha nem tudtam volna semmit becsempészni? Azt gondolod talán, hogy a Linck- háberné elhitte volna, hogy jártam valaha is azokon a helyeken? Dehogy hitte volna! Sőt, a hátam mögött elhíresztelte volna, hogy Pesten, valamelyik presszóban ülve, unalmamban olvasgattam ezekről a helyekről. De így, ha megmutatom neki azokat a dolgokat, amiket behoztam: elhallgat, s megpukkad az irigységtől! MI? Honnan volt pénzem annyi mindenre? Légy nyugodt: tudok én takarékoskodni! Mennyit? Azt nem árulom el! Hogyne, hogy azt is elverd valamelyik éjszakai lokálban! Ez az én titkom s az is marad! örülj, hogy nem tőled kértem. Hiába, a takarékos asszonyt semmire sem becsülik. A férfiak csak olyan asszony után járnak, aki megjátssza a nagy dámát. Te is csak altkor becsülnél, ha anyagilag előbb jól tönkretennélek! — Még egy rundot — szólt Keferci a kiszolgáló hölgynek, majd így folytatta: — Rászóltam, hogy aludjon már végre. Mire ő: — Tudd meg, nem fogok még aludni! Ha te leteszed a fejed, már horkolsz! De én nem vagyok ilyen. Engem éb- rentartanak a gondolataim. Azután ma este olyan boldognak érzem magam, csak az a kár, hogy nincs kivel megosztanom! Nem, nem tudok hallgatva örülni. B árcsak a két kisebbik lányom is velünk lett volna! Azok biztosan segítettek volna az anyjukon! Nem szégyellem egy csöppet sem, hogy még ártatlan gyermekeimmel is csempésztetnék. Minél ártatlanabbaknak látszanak, annál könnyebben kerülik el a vámőrök figyelmét. — De te mindjárt az elveiddel állasz elő, pedig a természet is úgy alkotott meg bennünket, hogy csempésszünk. Ez az ösztön már velünk született. És az is biztos, hogy megfelelő meny- nyiségű árut hoztam be vám nélkül. Nem is akarom mind felsorolni! De nem néztem úgy ki, mint egy tehertaxi. Ezt visszautasítom! Miből telt arra, a sok holmira? Mondtam már, hogy ezt nem kötöm az orrodra. Annyi azonban biztos, hogyha megmotoztak volna, akkor fizethettél volna. De te, ugye semmi pénzért nem csempésztél volna? Bruha-ha! Te egy valóságos szemfényvesztő vagy! Bru-ha ha-ha! Mit nevetek? Nem is sejted! Hiába, te már ilyen vagy. Elmondom tehát, hogy mit kacagok: tudtam, hogy milyen ember vagy s milyenek az elveid. Éppen ezért, akaratod ellenére, csempésztettem veled. Míg te kujtorog- tál valamerre, a nagykabátod bélését felfejtettem s egy jó pár méter selymet húztam alá, és azután a bélést újra visz- szavarrtam. És te milyen ártatlan képpel álltái a vámőrök előtt. Öröm volt látni! Csak az volt a kár, hogy nem nevethettem és vissza kellett magamba fojtani a kacagást. Ha-ha-ha! Mi ez? Gyalázatos csalás, egy becsületes asszonyhoz nem illő fogás? Nem veszlek téged semmibe? Dehogy nem! Hisz úgy vigyáztam rád, mint a két szememre, míg a drága anyagot a kabátodban hordoztad.” — Elképzelheted — fejezte be Keferci — mit éreztem: azt nem lehet elmondani! F izettem és elindultunk kifelé. Keferci a busznál még egyszer megveregette a vállam: — Remélem, Fókuci, egyedül utazol — mondta és felugrott egy 12-esre. Radnai András É ppen az egyik IBUSZ- irodába készültem belép- i ni, amikor egy kéz nehezedett I a vállamra. — Szia, öreg Fóka — hal- i lom, s visszafordulva Keferci i vörös képét pillantottam meg. i Valami csendes nyilallást érez- i tem azon a részen, ahol a : pénztárcám foglalt helyet. Is- : mertem az emberemet s tud- ; tam, hogy valamit fizetnem ; kell vagy kölcsönt, vagy egy ! pár féldecit. ! — Szervusz — feleltem né! mi aggódással a hangomban, j — Hova készülsz, Fókuci? í — Ausztriába — feleltem, j — Ott szeretnénk tölteni a ; szabadságunkat. 5 — És kivel mész? ! — Hogy-hogy kivel? — feí leltem méltatlankodva. — A ! feleségemmel! $ Válaszomra Keferci arca el5 borult: S $ — Mindig tudtam, hogy elJ veszett ember vagy! Ezért ^ nem is viszed az életben sem- ^ mire! — Majd látva, hogy 5 nem értem, mire céloz, így | folytatta: 5 — Gyere, van egy kis időm, ^ beülünk ebbe a presszóba, és i ott majd mindent elmagyarávendégeként, és körülbelül 10 000-rel több gyermek juthat üdüléshez, mint eddig. í'^WSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSJ'S/’SSSSSSM'SSSSS. A Szakszervezetek Országos Tanácsának Elnöksége meghatározta az 1966. évi üdültetéssel kapcsolatos feladatokat. Eszerint az idei fejlesztés elsőrendű célja a családok együttes üdültetésének bővítése lesz. Ezért meg akarják teremteni a lehetőségét annak, hogy az év minden szakában használható üdülők jelentős részében most már ne csak a nyári főidényben, hanem az egész éven át együtt üdülhessenek a szülők és gyermekeik. Hatályon kívül helyeztek azt a rendelkezést, hogy a gyermekek csak 15 éves korukig üdülhetnek együtt szüleikkel, így tehát a szülők az idén már felső korhatár nélkül vihetik magukkal az üdülőkbe önálló keresettel még nem rendelkező gyermekeiket. Ily módon az idén csaknem kétszer annyi család töltheti együtt szabadságát a SZOT Dunai radartérkép A magyar folyami hajózásban radar-berendezések alkalmazására először 1965-ban került sor. A MAHART 1966-ban tovább folytatja a radar-hálózat kiépítését. Elsősorban az egész magyar Du- na-szakaszrói elkészítik ezt a különleges térképet. A dunai vontatókat folyamatosan ellátják radar-készülékekkel, s a bólyákat radar-visszaverő felülettel vonják be. Új szerelőszalagot helyeztek üzembe a Székesfehérvári Villamossági, Televízió- és Rádiókészülékek Gyárában. I
