Pest Megyei Hirlap, 1964. szeptember (8. évfolyam, 204-229. szám)

1964-09-01 / 204. szám

na» MEOYEI iő^írfop 19454. SZEPTEMBER 1, KEDi. Nagy Ibolya két verse: Szeptember 1-én Beh takaros barna lányka! Kék pántlika a hajába’, Szélben libeg erre-arra, Nem röpül a régi útra. — Erika eltévedt volna? Nem amott van az óvoda! — Néni én azt jobban tudom, Mától kezdve sok a dolgom. Nem járok már óvodába, Hanem ide iskolába! Viszi a nagy barna táska, — Anyu alig ér nyomába. Orömszerző Szeptemberben hull az eső, Gyuri, Laci korán kelő. Vígan siet iskolába, Csengő szőlő uzsonnája. E hónaptól más a helyzet, Sok-sok örömöt szerezhet! Dicsérettel, ötösökkel, Ölelgetik szeretettel. A tárnoki j ogász ÚJ BELYEGSOROZATOT AD KI A POSTA A postavezérigazgatóság köz­li, hogy szeptember 2-án, az IMEX 1964. elnevezésű nem­zetközi bélyegkiállítás és a 37. bélyegnap alkalmából négy — egyenként 2 plusz 1 forintos értékből álló soro­zatot és bélyegblokkot hoz forgalomba. Szeptember 6-án, a 9. női kosárlabda Európa- bajnokság megnyitásának napján, az Események—év­fordulók bélyegsorozaton be­lül kétforintos alkalmi bé­lyeget ad ki a posta. (MTI) A mai gyerek lódításnak venné, ha elmesélném neki, hogy régebben sok szülő azért feddte gyermekét, mert bújta a könyvet. Hiteles ta­núm erre Kovács Ernő bá­csi, aki foglalkozása szerint is kovácsa Tárnok község­nek. Bevallása szerint sok nyaklevest kapott mostohá­jától, ha akár a padlás zu­gában is, tanuláson, olva­sáson rajtacsípte. — Majd kiverem a fejed­ből azt a sok haszontalansá- got — tépte ki kezéből a könyvet a mostohaanyja. Ernő bácsi gyerekfővel is felfogta jogfosztottságát és vágyott a jogra. Tizenkét éves korában tanoncnak szer­ződött — gondolta — fordul a sorsa. Itt is csak köte­lességei voltak. Pedig a pö­rölycsapások, vasalások mel­lett jeleskedett a „majszter- né” konyhájában is. Vizet hordott, fát vágott. Majszter uram csizmáját pedig senki sem tudta olyan ügyesen le­húzni, mint ő. Meg is fizettek érte. Még­pedig úgy, hogy mikor az inas felszabadult — segéd­nek nem tartották tovább. Akkoriban nagy szó volt az elhelyezkedés, de végül is sikerült egy kispesti gyárba felvétetnie magát. Teltek, múltak a hetek; a fegyelme­zett, szorgalmas kovácsse­gédre felfigyeltek a siervezett munkásak és soraikba fogadták. Ernő bácsi a munkásotthonban szórakozott, előadásokat hall­gatott. Úgy érezte, végre (kö­zelebb került a jogokhoz. — Igasséígossstó Kovács BErwR& bécsi Émsséscsai No, ami azt illeti — egy­két sztrájkban részt is vett, ugyanolyan jogon, mint töb­bi munkástársai. A Tanácsköztársaság ide­jén már, mint képzett szocia­lista irányította szülőfaluját. Arra figyelt, hol kiált a szükség. Igazságos döntései voltak és ezért a szegény nép nagyon szerette. A Tanácsköztársaság bu­kása után Ernő bácsit is a vádlottak padjára ültették az urak. Egy antantcsendőr ve­zette be a községházára. Várta a jegyző meg a plé­bános. Az asztalon állt egy feszület és égett két gyer­tya. A csendőr megkérdez­te, hogy tudja-e mit jelent ez? .(Nem szólt semmit. Mi­nek szaporítsa a szót?) A vád úgy hangzott, hogy igaz­ságtalannak tartotta a ló- fogatelosztást a községben, a betakarítás idejére. Ugyanis a háborúban kimúlt lovak helyébe, az állam ötven pár lovat bocsátott a község ren­delkezésére. Ebből a jegyző 25 párat az urasághoz irá­nyított. Ernő bácsi jogta­lannak tartotta, hogy a fa­lusi parasztok összesen csak annyi lovat kapnak, mint az uraság egy személyben. Az­után azt mondta az antant­csendőr, hogy Ernő bácsi: haramia. Megfélemlítette a A klímaberendezésektől — az időjárásgépekig A klímaberendezések egyre inkább terjednek, tökéletesed­nek. A nehéz, az emberi szer­vezetre káros klímaviszonyok ellen mind tömegesebben al­kalmazzák a modem technika vívmányait. Télen fűt, nyáron hűt Az egyszerűbb berendezé­sek, amelyeknél hiányzik a légnedvesítő kamra, a levegő mozgásával ellentétes irány­ban porlasztanak vizet, hogy igy a vízcseppekkel érintkező levegő nedvességet vegyen /el. Ezek a berendezések csak lég­hűtésre és légfűtésre szolgál­nak s ezért még nem is te­kinthetők a szó szoros értel­mében vett klímaberendezé­seknek. A klímaberendezés a helyi­ségekben automatikus beren­dezésével biztosítja az állan­dó légcserét. Hűti, melegíti, nedvesíti vagy szárítja szük­ség szerint a levegőt. Általá­ban a klimatériumot, az úgy­nevezett klímaközpontot az épület föld alatti vagy föld­szintes helyiségeiben helyezik el. Légcsatornahálózat vezeti a levegőt a klimatizált térség­be s a hideg vagy meleg leve­gőt szivornyák, elszívófejek juttatják el az elszívóháló­zatba s onnan a központba, illetve egy része a szabadba távozik. A klímaközpontban a külső friss és részben visszaszívott levegő szűrőkön, hűtőtesteken, majd nedvesítő kamrán ha­lad át. Ezután a nedvességet a kívánt, rendszerint 50 szá­zalékra csökkentik melegítési folyamattal s befújják a kli- matizálandó helyiségbe. A klímatechnikában egész sereg új, korszerű irányzat van kialakulóban. Ilyen a nagy légsebességű klímabe­rendezés kialakítása. Ezekben a kezelt levegőt kis kereszt­metszetű csatornahálózat oszt­ja szét és az egyes helyisé­gekben külön légkeverőkkel oldják meg a helyiség levegő­jének friss levegővel, illetve meleg levegővel való keveré­sét, aszerint, hogy hűtés vagy fűtés-e a cél. A klímaberendezés szerepe a gyógyászatban Fontos szerepe van a klíma- berendezéseknek a gyógyászat­ban, amire országosan is ki­tűnő példa a debreceni gyer­mekklinika. A koraszülötte­ket mentő berendezések al­kalmazásáról szakemberek a következőkben fejtették ki véleményüket: — Minthogy a koraszülött szerveinek érettsége nem éri el a normális újszülöttét, ezért a külvilág behatásai­val szemben fokozottan ér­zékeny. Olyan légköri kö­rülmények között kell tehát tartani, hogy hővesztesége a lehető legkisebb legyen. Szá­mára a legkedvezőbb levegő­hőmérséklet a 31—34 fok s ennek állandónak, egyenle­tesnek kell lennie. E magas hőmérsékleten viszont — nor­mális légköri viszonyok kö­zött — a levegő száraz lesz, a test párolog, nedvtartal­mából veszít. Ezért gondos­kodni kell a levegő megfele­lő páratartalmáról. A kora­szülött csecsemőknél a leg­megfelelőbbnek a 60—70 szá­zalék relatív nedvességtar­talom mutatkozott. A párá­sított meleg levegőt a kon­dicionálóberendezés állítja elő, mely miután felvette az utó- fűtőben a végső hőfokot, az elosztó csőhálózaton keresztül a boxokba kerül, ahova a koraszülötteket helyezik. A külső és belső hőfokot ter­mosztátok, a páratartalmat hidrosztátok „érzékelik” és automata kapcsolók segítsé­gével nyomban szabályozzák. A szabályozást termisztor- készülékkel oldják meg. A kondicionáló berendezés tel­jesen önműködő, a kapcsoló egyszeri beállítása után csu­pán ellenőrizni kell a mű­ködést és pótolni a porlasz­tás következtében eltávozott vízmennyiséget. Az így ki­alakult párás, meleg leve­gőt a box felső részén veze­tik be, az elhasznált leve­gőt viszont a padló szintje fölött szívatják el. Azonban nemcsak a kora­szülöttek esetében, hanem a gyógyítás számos folyamatá­ban, főként szívbetegek, lég- zőcsövi betegek kezelésénél is nagy jelentősége van a kondicionáló berendezések, klimakészülékek használatá­nak. Időjárásgépek Ezután már csak a fantá­ziánkat kell kissé szabadjára engedni, meghosszabbítani a valóság vonalait és elkép­zelhető, hogy az atomkor­ban hatalmas gépek segít­ségével fogják befolyásolni az időjárást, tisztítani a le­vegőt, sugarakkal mentesí­teni a baktériumoktól, ózon­nal, oxigénnel dúsítani azt. A ma még kultúrhelyiségek- ben, kórházakban, ipari üze­mekben használt, viszonylag kis klímaberendezések, mint óriási gépezetek egész vá­rosok levegőjét, annak ózon-, páratartalmát és hőmérsék­letét szabályozhatják. Mind­ez ma még fantasztikumként hangzik, de a tudomány nem ismer lehetetlent. Kiss István plébánost, aki éjjel nem mert kimenni az Anasztá- zia-majorba — „gyóntatni”. A csendőr hirtelen kaszás, fejszés embereket pillantott meg az ablakon át. Nincs­telen, szegény emberek állták körül a községházát. Ilegreucirtek a falu urai. Eltekintettek a kegyetlen bün­tetéstől. A vádlottól azt kö­vetelték csak, hagyja el a falut. A, felszabadulás óta jó­kedvűen munkálkodik a tár­noki kovácsműhelyben. A veteránt sokan felkeresik, néha barátságból, néha taná­csért. — Szükség van az eszére — vélekedik az öregről a község fiatal tanácselnöke, aki pár hónapja tölti be tisztségét. A tanácselnök megfogadja Ernő bácsi szavait és így tré­fálkozik: köszönöm jogász úr. A megtisztelő címben van egy kis igazság is. Ugyanis Ernő bácsinak mindig „gyön­géje” volt a jog. és azt most tanácsadóképpen gyakorolja. Ülnök a bíróságon. Eleinte bontóperetanél volt. Elmarasztalta azokat, akik valamikor kéz a kézben jár­tak, azután egyik perelte a ház külső ajtaját, másik a belsőt az osztozkodásnál. Ké­sőbb átkérte magát azokhoz a peráhei, ahol az ő tapasztalatára na­gyobb szükség van. — Mit segíthet, egy kovács a bíróságon? . — kérdeztem. Ernő bácsi rágyújt egy ciga­rettára, neki dűl a műhelyaj tó­nak és summázza: — Élek az udvariassággal, amit még ifjúmunkás korom­ban neveltek 'belém. *— Tessék befáradni —mon­dom a tanúknak — ha kezd­jük a tárgyalást. A tanúk oly­kor összenéznek: de udvarias ez az idős „bíró”! — Ez az apróság — különösen a nőket hatja meg és őszintén kiöntik a szívüket. — Aztán ha valamelyik ve­zető ügyét tárgyaljuk, akit a munkásiság emelt ki és fejé­be szállt a dicsőség, kárt oko­zott a köznek és a bíró sza­vaira sem mutat megbánást, akkor leszedem róla a ke­resztvizet ... Végül Ernő bácsit arról faggatom, hogy a bíráknak tud-e tanácsot adni? — Elmondom, hogy a jó bí­ró olyan legyen, mint a jó ko­vács. Alapos legyen az íté­let, ne hasítson fel új sebet. Vigyázzon úgy, ahogy a jó kovács a vasalásnál ügyel, hogy a patkószeget ne az ele­venbe üsse. Galgóczy Imre VELENCE-TAVI KARNEVÁL Huszonöt öntevékeny művészegyüttes, ének-zenekarok, tánccsoportok, színjátszó- és pantomimegyüttesek,' neves fővá­rosi művészek, az Operaház énekesei és balett-táncosai, mint­egy harmincezer néző — ez az idei Velence tavi karnevál mérlege.' Reggel kilenctől a késő esti órákig két színpadon, a vizen és a levegőben zajlott a program. A vízisportolók színes csó­nakfelvonulása, majd (f legjobb magyar sportrepülők bemu­tatója, a színes szórakoztató műsorok és az igényes művészi program biztosította a részvevők kellemes és színvonalas szó­rakozását. Képeinken két részlet a víziszínpad műsorából: a duna­újvárosi munkásőrség fúvószenekara és az Ostor-együttes sza­tirikus műsorának egyik sikeres részlete, az üvegestánc-paró- dia. (Foto: Gábor) Az IBUSZ őszi-téli társasutazásai a baráti országokba Az IBUSZ ősszel és télen összesen 24 különböző útvona­lon indít társasutazásokat a baráti országokba. Csehszlová­kiába 7, a Német Demokra­tikus Köztársaságba 6, a Szov­jetunióba és Romániába 4—i, Lengyelországba pedig három­féle kirándulást szervez a ma­gyar turisták számára. Lesz­nek köztük városnéző utazá­sok, magashegyvidéki túrák, valamint karácsonyi és szil­veszteri kirándulások. A legolcsóbb útnak, a há­romnapos pozsony—pöstyéni túrának 490, a legdrágábbnak, a 13 napos kijev—leningrád— moszkvai kirándulásnak pedig mindössze 2470 forint az ára. A legolcsóbb szilvesztere- zés a lengyel Tátrában ezer, a legdrágább viszont Sinaian körülbelül 1800 forintba kerül. Arra a hétnapos drezdai útra pedig, amelyet Bács megláto­gatásával is kiegészítettek, ezekben a hónapokban 2150 forintért viszi el turistáit az IBUSZ. (MTI) — A Biométriai Értelme­ző Szótár nemzetközi szer­kesztőbizottsága dr. Jánossy Andor elnökletével munka- értekezletet tartott. A szótár az angol kifejezéseik magyar és német megfelelőjét tartal­mazza. A mű egyidejűleg je­lenik meg Magyarországon a Mezőgazdasági Kiadónál és a Német Demokratikus Köztársaságban. Később ki­adják a Szovjetunióban és Lengyelországban is. A színész halála ként ebbe egy kicsit beleha­lunk. Otthagysz egy szeretett vá­rost, elhagy a szeretőd, meg­buksz a színpadon — ez mind megannyi apró halál. És mert élsz és érzed, ez az apró job- ban fáj, mint az igazi. Most nem én, a színházunk bukott meg, de vele buktunk mi is. Az ügyelőnk felírta a falra, hogy élt hat évet, al kellékek közül kiválasztott két koszorút, elhelyezett három szál gyertyát. Belenéztem a sárgán viliódzó fénybe: önkin- zás — ordítottam és kirohan­tam a júliusi napsütésbe. A presszóban a bukott kol­légákkal megittam egy feke­tét. Megfigyelték már, az em­ber milyen nagy nappali szí­nész. A szíve majd megszakad és teli pofával röhög — igen, nem nevet, röhög — semmit­mondó buta vicceken. Sőt, túl­licitál, ő is mond még rosszab­bakat és a poén előtt már ful­ladozik a hangja. Vele röhög mindenki, könnyesek a sze­mek. Egy kicsit mindenki megijed, mert fél ilyenkor, hogy a könnyek valódivá vál­nak és felnőtt embereknek jú­liusi napsütésben mégsem il­lik sírni. . Berúgsz? Az sem jó július­ban. Egyébként a szesz mé­lyíti a bánatot. A férfiember­nek az a sorsa, hogy a keserű poharat fenékig ürítse. Fel­vettek a Madách Színházba felléptidíjasként. Magyaráz­zam, hogy mi ez? Gondolom, felesleges. Az első darab, amelyben játszottam, a Hamlet volt. For- tinbras tisztet alakítottam. Néma szerep. Az előadás vé­gén negyedmagammal pajzsra emeljük a halott Hamletet, „a katonát” és a gyászzene hang­jaitól kísérve elindul a teme­tési menet, majd lassan legör­dül a függöny. A színfalak mögött voltunk, amikor a nézőtéren az embe­rek felébredtek és még tar­tottuk Hamletet, amikor fel­csattant a taps, a mi éltető elixirünk. Majdnem elejtettem a terhet. Idegeim, lelkem ref­lexei lódítottak volna a füg­göny elé. Hiszen két hónapja sincs, hogy mint Bánk haj­longtam a közönség előtt. Ne ítéljenek hát el, húsz évig voltam Bánk, Hamlet, Néma levente és csak most az egy­szer estem ki szerepemből. Igen, tudom, a közönség hi­vő szava most nem engem szólított, a néma színészt. Tartottam hát Hamletet és vittük vissza a színpadra, hadd lássa még egyszer öt a közönség. A színház önfegye­lem kérdése is. Vittem hát de­rekasan összes képességem, álmom e mozdulatba helyez­ve. A királynőt alakító Tolnai Klári a nagy művészek finom, rezonálós idegrendszerével a szememből mindent kiolvas­hatott és még a színfalak mö­gött nagyon finoman így só­hajtott föl: Nézzétek, de szé­pen viszi az a statiszta. Este a kollégáknak és az új­ságíró barátaimnak mindent elmondtam, s ma sem értem, hogy miért volt a szemekben az az együttérző sajnálkozás. Már megint meghaltam? Nem, ez csupán irigység volt. Én a királynőnek hiszek.” — így fejezte be a színész, aki meg­halt, de már újra él. Suha Andwr i1 „Az a baj, sőt tragédia, hogy \ egy ember életében többszőr ; is meghal. Nem, nem a kli- i nikai és a biológiai halál ket- \ tősségére gondolok. Az igazi, \ nagy halállal valahogy kiegye- i zik az ember. Tudja, hogy ; egyszer eljön a kaszás, hiszi l és mégsem hiszi. Ezért képes i élni, alkotni, nevetni, boldog- \ nak lenni mindenki. Mert az ; ember az életre készül, a tá- \ vozásra soha. Elmondják ezer- | szer, mert tudjuk, hogy az el- \ múlás törvényszerű. Komoly i dolgozatokat írunk róla. Min- : dennap szembetaláljuk ma- i gunkat vele. Hiszen az újsár- i gok is naponként közlik a ha- ; Iáit. Ezek nem mi vagyunk, ; emberek, de idegenek. Esetleg í rokonaink, talán fáj is, de \ mégsem mi vagyunk. Mi élni í akarunk. A halálos szívbeteg '.kényelmesre alakíttatja laká- \ sát, a hatvanéves férfi meghá- 1 zasodik. És a hetvenéves há- \ zaspár modernre cseréli búto- \ rát. Igen, barátaim, élni szép, '• élni jó, élni akarunk és időn-

Next

/
Oldalképek
Tartalom