Pest Megyei Hirlap, 1964. szeptember (8. évfolyam, 204-229. szám)

1964-09-13 / 215. szám

éhflédl CEGLÉDI J A R A S C EG LÉ D\VÁR OS RÉSZÉR E VIII. ÉVFOLYAM, 215. SZÁM 1964. SZEPTEMBER 13, VASÁRNAP Cegléd, a földszintes város Megjegyzések az „Élet és Irodalom44 riportjához Aki szombaton, az újság­árusnál megvásárolta az Elet és Irodalom legújabb számát, nem csekély örömmel nyug­tázhatta meglepetését. Bajor Nagy Ernő: Cegléd a földszin­tes város című írása ugyanis régen gyarapodó „adósságot” törleszt a 600 éves jubileumát ünneplő várossal szemben, amely múltja és jelene alap­ján feltétlenül megérdemelné, hogy az országos orgánumok is nagyobb teret szenteljenek mai helyzetének. Nem hiszem, hogy volna ceglédi ember, aki minden iz­gatottság nélkül tudná olvas­ni ezt a riportot. Vajon a rö­vid időre városunkba látoga­tó író fel tudja-e életünkben ismerni azokat a kérdéskomp­lexumokat, melyek a mai ceg­lédi embert foglalkoztatják? Bajor Ernő dicséretére le- gyen mondva: igen! Mert nemcsak azt állapítja meg, hogy Cegléd földszintes vá­ros, hanem bizonyos mértékig azt is, hogy miért az. Az egy főre jutó községi ejlesztési alap ugyanis a megye négy tú­rosa közül itt a legalacsonyabb — évi 25 forint. Itt jut 100 dolgozóra a legtöbb eltartott. Csoda-e tehát, hogy Cegléd házainak többsége elörege­dett? A cikk további részében azonban kibontakozik a jövő­beli Cegléd városképe is, az egykori földszintes parasztvá­ros ellenpólusaként. Megje­gyezzük azonban, hogy Ceg­léd Pest megye nem „negye­dik, hanem 38 ezer lakosával legnagyobb és így első” vá­rosa. Bajor Nagy Ernő írásában érdekesen próbál képet adni a homokkal és számtalan termé­szeti akadállyal hősiesen szembeszegülő ceglédi ember jellemvonásairól. Megkapóan jellemzi a tsz-ek, a helyi ipar és a kereskedelem eredmé­nyeit, amelyek mind az itt élő emberek növekvő életszínvo­nalának jellemzői. Elismerés­sel szól az orvosok felelősség­teljes munkájáról és a csecse­mőhalandóság leszorításában elért eredményeikről. Sajnáljuk viszont, hogy a kulturális kérdésekkel kapcso­latban nagyon szűkmarkúan bánt Cegléddel, hiszen ezzel kapcsolatban csak a gimná­ziumról és Benedek Péter pa­rasztfestőnkről szólott. így lehet az, hogy szíven üt min­ket a cikk egy mondata: „Mű­vész, író, újságíró alig akad a 600 éves városban’’. Országos hírű ugyan nem. Ez igaz! De ha Bajor Nagy Ernő valóban riportot akart volna írni, ak­kor azt is fel kellett volna ku­tatnia, hogy miért nem? Nem lett volna érdektelen megír­ni, miért nem jutott el az ön­álló kötet kiadásáig Farkas László? Miért kell a legtehet­ségesebb ceglédi fiataloknak a főváros, Szeged, Debrecen fe­lé orientálódni? Miért van Cegléden annyi elakadt, fél­bemaradt pályájú ember? Szép és érdekes cikket írt Bajor Nagy Ernő városunkról. De azt is el kell mondanunk, hogy riportjában a nagy előd­höz, Móricz Zsigmondhoz ké­pest sokkal könnyebb kitapo- sottabb utat választott. Nem ment be az emberek sűrűjébe, nem merült alá a ceglédi élet mélyebb rétegeibe. Jobbára megelégedett a felszín eléggé ellentmondásos leírásával, s a városfejlesztés nehézségein kí­vül nem hatolt le a problémák gyökeréig. Szeretnénk hinni, hogy egy­szer majd alkalom nyílik ar­ra is, hogy az írók nem új Kolumbusként akarják Ceg­lédet felfedezni, hanem meg­ismerni jönnek le a főváros­ból. Cegléd ugyanis már több mint ezer éve Magyarország egy darabja. — Zoltán — Újabb lakásépítkezések örömmel értesültünk arról a megállapodásról, mely sze­rint a Bács megyei Építőipari Vállalat a Rákóczi úti lakás- építkezések közvetlen szom­szédságában újabb 16 laká­sos épülettömb megépítésére vállalkozott. Ezen a héten megkezdődik a Rákóczi út—Jókai út sar­kán a honvédségi lakások épí­tése is. Ezt láttuk az üvegboltban Ha van, miért nincs? R gázeiiáiás akadályai — Még mindig nincs gáz? Ezt kérdezik naponta több százan a gázraktárban. Pap György, a telep vezetője nem győzi közölni a lesújtó vá­laszt. Ismét bebizonyosodott, hogy Egy nap Dunaújvárosban A TIT vezetősége szep­tember 23-án Abonyból Bu­dapestre különvonatot in­dít, amely Cegléden is meg­áll. Budapestről a kirándu­lók külön hajóval mennek tovább Dunaújvárosba, ahol egy napot töltenek. Útjuk során idegenvezetők kísére­tében megtekintik a város nevezetességeit, többek kö­zött a Dunai Vasművet és egy-két gyárat. A városi körsétára autóbusszal indul­nak. Jelentkezni lehet Mészáros István TIT titkárnál a Föld­vári Károly iskolában. Az utazás költsége 60 forint. Kevés a ródli, nincs szőlőprés A kölcsönzőbolt panaszkönyvéből Több mint egy éve áll a közönség rendelkezésére a ceglédi kölcsönzőbolt. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a jól felszerelt üzlet ki tudja-e elé­gíteni a közönség igényét? Háztartási gépekből, nyári felszerelési tárgyakból, kony­hafelszerelésből van elég. Nem elég azonban a raktártér. A forgalom növekedésével és az igény kiszélesedésével új, eddig nem tartott cikkek köl­csönzésével is kellene foglal­kozni — hely azonban nincs. Pillanatnyilag a téli tüzelő elhelyezése a boltvezető egyik legnagyobb gondja. Most már kölcsönözhető bu­kósisak, paradicsompasszírozó és nagyobb számban táskará­dió is. Hiányzik azonban a nyolcmilliméteres vetítő, a fényképnagyító, az örökvaku és az írógép, amiből mind­össze egy példány van. a ke­reslek pedig sokkal több. Kevés télire a ródli és nincs kis szőlőprés sem, pedig a szüret már hama­rosan megkezdődik. A bolt vezetője örömmel új­ságolta, hogy jelentősebb ron­gálás nem fordult elő, a közön­ség vigyáz a kölcsönzött tár­gyakra. A kölcsönző teljes ér­tékű működéséhez most már csak a választék bővítése és korszerű, nagyobb raktárral ellátott üzlethelyiség hiány­zik. Mivel naponta előfordul, hogy a feltételeket nem isme­rő közönség a szükséges iga­zolványok nélkül keresi fel az üzletet, felhívjuk a figyelmet arra, hogy kölcsönzéshez a személyi igazolvány feltétle­nül szükséges. D. — Bolgár vendégeket várnak Albertírsán A baráti Bulgária most ünnepelte felszabadulásának 20. évfordulóját. Ez alkalom­mal hazánkban is sok he­lyen adtak tanúbizonyságot a baráti kapcsolatról: szám­Szerencscs baleset Csakis ennek mondható Tóth Antal tiszaföldvári lakos ceglédi balesete. A napokban Cegléden haladt keresztül gépkocsijával, és nem vette figyelembe az út síkosságát. A város belterületén, a Szolnoki úton, egy lovaskocsit előzve, a gépkocsi megcsúszott; és az árokba szaladva a járdára borult. A kocsiban helyetfoglaló négy személy közül ketten könnyebben megsérültek. tálán ünnepséget közösen tartottak meg. Kedden este 6 órakor Albertirsára jönnek össze a község lakosai, hogy a megrendezésre kerülő bol­gár esten körükben köszönt­sék a bolgár követség két asszonyképviselőjét. A baráti találkozóra Ceg­lédről is várnak vendége­ket. Bulgária húszéves fej­lődéséről Kovács Antalné, a megyei nőtanács titkára be­szél, majd filmvetítés kere­tében mutatják be Bulgária életét, természeti szépségeit. —g» a számok önmagukban nem mondanak semmit. Mert igaz, hogy 4 év alatt a ceglédi fogyasztók száma 500-ról 2022- re emelkedett, a tartalékpa- lack-állomány 70-ről 610-re, — ami nem megvetendő ered­mény —, de ha leszámítjuk azt az időt, ameddig az utób­bi évben a palackok gázhiány miatt üresen álltak, nem sok­kal vagyunk előbbre a régeb­bi állapotnál. Valóban nincs gáz? Ez ér­dekli a közönséget. Erre pedig nem lehet egyértelmű felele­tet adni, mert ha a szolnoki elosztóhely üres, — ami elég gyakori akkor a szegedi te­lep dugig van és Pest is ki­szolgál, ha van, aki elszállít­ja. És itt mutatkozik a meg­oldhatatlan probléma. A vidéki cserehelyekre az ÁFOR szállítja a gázt. Az ÁFOR távolabbi elosztóhely­ről nem szállít, a Ceglédről indított jármű költségét pe­dig nem fizeti meg. Szükséges volna, hogy az ÁFOR tájékoztassa a téli gáz­ellátásról a lakosságot. Ha már helyileg a gázhiányt megszüntetni nem is tudjuk, legalább a gázellátó vállalat­tal lehetne tárgyalni a helyi szállítás megoldásáról, elvég­re az egyenlőtlen elosztásában mégis csak ő a ludas. Dajka János — Igen, sajnos sokan nem tudnak különbséget tenni a két fogalom között. Az ön­kiválasztó boltban a vásár­lók kosarat kapnak és sa­ját maguk rakják be az árut, amit azután a pénztárnál ki­fizetnek. Nálunk nem ez a rendszer. Itt valójában a ve­vőknek nem szabad hozzá­nyúlni az áruhoz, csak meg kell mutatni az eladónak, hogy melyiket választotta. Sajnos a forgalomhoz, a bolt nagy­ságához mérten kevesen va­gyunk. Mindössze három fel­nőtt és 2 ipari tanuló várja a sok ezer vásárlót. Havonta átlag 150 ezer forintos forgalmat bonyolí­tunk le. Nagyon kereset; tek a különböző kerámia­cikkek, különösen névnapok előtt. Ezekből több száz fajta áll rendelkezésre. Ugyancsak nagy forgalmat bonyolítunk le a műanyagcikkekből. A háziasszonyok egyre jobban megszeretik a könnyű, köny- nyen tisztán tartható ház-- tartási cikkeket. Örömmel újságolhatom, hogy ismét kapható a műanyag gyermek­fürdőkád is. Határ Erzsiké harmadéves tanuló rendezi a kirakatot. (Opauszky felv.) Autóklubtagok, figyelem! I A Magyar Autóklub helyi csoportja tagjai részére bér­letes látogatásokat szervez az Operaházba és az Erkel Szín­házba. Az 1964/65-ös színházi év­adra szóló bérletek a napi helyáraknál tíz százalékkal ol­csóbban igényelhetők. Az Autóklub kéri az érdeklődő­ket, hogy bérletigényüket mi­nél előbb jelentsék be a Ha­zafias Népfront városi irodá­jában, ahol az illetékesek bő­vebb felvilágosítást tudnak nyújtani. — Tegnap rekordforgalmat bonyolított le a városa virág­bolt. Több száz szál szegfű és cserepes virág került tegnap a Máriák asztalára. — Ma délelőtt 10 órakor a Ceglédi Vasutas Sportkör asz­taliteniszezői az Abonyi Tsz SK csapatával megyebajnoki mérkőzést játszanak. A KRESZ ellen vétettek Stummer Pál ceglédi lakos jogosítvány nélkül ült motor- kerékpárra, sőt még utast is felvett maga mögé. 800 forint­ra bírságolták. Barna József Abony, Kécs- kei út 34. szám alatti lakos a 4. főútvonalon nem vette fi­gyelembe a 15 km-es sebes­ségkorlátozásra utasító táblát. Több mint három kilométe­ren a sok útjavító munkás között 60 kilométeres sebes­séggel haladt. 500 forint bír­ságot kapott és az I. ellenőr­zőlapját 6 hónapra bevonták. 1500 forintra „értékelte” há­rom kiskorú gyermeke miatt a szabálysértési hatóság K. Szabó Péter csemői lakos cse­lekményét. K. Szabó balesetet okozott és ezért a rendőrség bevonta a jogosítványát. Alig egy hét múlva ittasan motor­ra ült, így került ügye a sza­bálysértési hatóság elé. ' Nagyon sokan nem veszik figyelembe azt a rendeletet, amely előírja a 60 kilométer­nél gyorsabban haladó mo­torosok részére a bukósisak viselését. Zsemlye József Abony, Sashalom dűlő 1. szám alatti lakos 80 kilométeres se­bességgel „repesztett” a 4. főútvonalon. Hatósági közeg jelzésre sem állt meg. sőt Abony községen keresztül is 70 kilométeres sebességgel ha­ladt. Megérdemelten kapott 300 forintos pénzbírságot. Nem történt baleset, mégis súlyos Szeleczki Imre csemői lakos szabálysértése. Olyan személynek engedte át motor- kerékpárja vezetését, aki nem rendelkezett vezetői igazol­vánnyal. 500 forintra bírsá­golták. — A ceglédi MŰM. 203. Ipari tanuló Intézet a napok­ban szocialista szerződést köt a fegyveres erők klubjával és a helyi alakulat KlSZ-szerve- zetével. A szerződésben meg­állapodnak egymás kölcsönös kulturális segítéséről. — Községeinkben és váro­sainkban is folynak az előké­születek a fegyveres erők napjának megünneplésére. A Hazafias Népfront emlékbi­zottságai gazdag programot terveznek erre a napra. — A Lenin-parkban hama­rosan befejezik annak az új kútnak az építését, amely a strand jelenlegi vízhiányát fogja megszüntetni. A szak­emberek jelenleg a próbaszi­vattyúzáson dolgoznak. — A Május 1. Ruhagyár ceglédi telepén e hónapban befejeződik a holland export­ra készített gyermek- és lány­kakabátok varrása, összesen 15 ezer kabát fogja öregbíteni Hollandiában a magyar ipar hírnevét. A gimnázium házi úszóversenye Levél Lengyel barátainktól A „Duna—Tisza-közi dalos­találkozó” rég elmúlt már. A résztvevő kórusok mind ha­zautaztak, köztük a szcze­cini Héjnál kórus is. Itt­létük alkalmával meleg ba­rátságok szövődtek s most már nap mint nap érkez­nek a kedves levelek, me­lyek még szorosabbá fűzik az őszinte barátságot. Juliusz Kohanek barátunk így ír: „Visszaemlékezve magyarországi utazásomra, nekem és mindannyiunknak felejthetetlen élmény ma­rad.” így folytatja tovább: „Jólesett vendégszeretetetek és szívélyességetek, amely­ben mindennap részünk volt. Hiszem, hogy a most kö­tött barátságunk tartós lesz." így hisszük és így érez­zük ezt mi is, ceglédiek. Az időközben Szczecinbe érkezett Ceglédi Vasutas Énekkar tagjainak csak azt üzenjük, hogy fűzzék még szorosabbra ezt az évszá­zadok óta kovácsolódott igaz barátságot, s adják át mind­annyiunk jó kívánságait len­gyel tesvéi sínknek. (Baldavári) Péntek délután került meg­rendezésre a városi strandon a gimnázium őszi úszóver­senye. Az érdeklődést mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy minden úszásnem­ben volt induló. A részle­tes eredmények: 100 méteres gyors: 1. Vá­mosi 1:9,6 perc, 2. Kisfaludi 1:11,6 perc, 3. Füle 1:13,4 perc. 50 méteres gyors: 1. Derva- devics 33,9 mp, 2. Klementisz 34,8 mp, 3. László 38,4 mp. 100 méteres mell: 1. Vass 1:32,4, 2. Klementisz 1:32,5, 3. Zakar 1:37,8. 100 méteres hát: 1. Zsíros 1:23,5, 2. Zsíros Éva 1:25,8, 3. Dervadevics 1:30,8. 50 méteres szabad úszás: 1. Dervadevics 36,6, 2. Kisfa­ludi P. 38,1, 3. Szalai 40. 50 méteres mell: 1. Kle­mentisz 41, 2. László 43,5, 3. Csizmár 54,8. 100 méteres pillangó: 1. Vámosi 1:38. 200 méteres vegyes: 1. Zsí­ros Gy. 3:8,1, 2. Szepes I. 3:40,6. 50 méteres hát: 1. Zsiros Éva 39, 2. Dervadevics K. 39,1, 3. László 43,7. 200 méteres gyors: 1. Kisfa­ludi I. 2:43,3, 2. Vámosi 2:43,6, 3. Füle 2:47,6. 50 méteres pillangó: 1. Der­vadevics 45,7, 2. László 45,9, 3. Klementisz 51,8. A váltószámokban az osz­tályok sorrendje így alakult: 4x50 méteres váltó: 1. III. a. 2:37,8, 2. IV. ab. 2:43,2, 3. I. c. 3:1,4. 4x50 méteres gyorsváltó: L III. a. 2:29, 2. I. c. 2:34,2, 3. IV. ab. 2:46,1. Az úszóverseny után ke­rült sor a nagy érdeklődés­sel várt vízilabda-mérkőzésre a III. ab. és a IV. ab. osztá­lyok csapatai között. A III.1 ab-sek győztek 5:4 arány­ban. Bujáki Gyula

Next

/
Oldalképek
Tartalom